◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Nagyon segítőkész tudok lenni, ha a szükség megköveteli, de most bosszant, hogy a szüleim nem bírták volna valamelyik alkalmazottjukat elküldeni anyám véreredményéért. Nem szeretek mások helyett ugrálni, sőt feszélyez a helyzet, de éppen errefelé volt dolgom, és az ebéden is túl voltam már. A délutáni tárgyalás előtt még nem ártana egyeztetnem Sollal, hogy minden rendben menjen. A zakómat igazgatom, és a napszemüvegemet tolom fel az orrom hegyére, már most bosszant ez a tikkasztó hőség. A nyakkendőmet igazgatom, miközben ruganyos léptekkel szelem át az úttestet, hogy a kórház laborjába tudjak átmenni. Ez az épületegyüttes olyan, mint egy útvesztő, a táblák sem adnak egyértelmű útirányt. A klimatizált helyiségbe sem lépek még be, de azonnal megcsap a tipikus fertőtlenítőszag, és megfacsarodik az orrom tőle. El is fintorodom, teszek egy lépést hátra, és elengedem az ajtó kilincsét, aztán visszafordulva egy ismerős alak sziluettjét vélem felfedezni, aki a szétszórt papírokat igyekszik összeszedni. Micsoda meglepetés! Az arcomra önelégült vigyor kúszik, hogy Aimeevel éppen itt akadok össze, ha már az együttlétünk óta feltűnően kerül. Nem értem a női nemet, akkor könnyedén vette a dolgot, most meg játssza az elérhetetlent. Ki érti őket? A padkáról nyújtom le a talpamat, és megállok előtte. Nem vesz észre, a földön heverő papírmennyiség leköti a figyelmét a másik hölgyeménnyel együtt, de nem kell sok, még egy kicsit oda is tolom a cipőm orrát, hogy feltűnjön neki a jelenlétem. Az ijedt őzikeszemek csak pár másodperc erejéig villannak fel, utána a semlegesség, és a hűvösség álcája mögé bújna. Felkel, elrejti az iratokat, mintha annyira érdekelnének, és a lánytól kikapva a maradékot tömi az aktatartójába.
- Neked is szia. – a sértettség nem áll jól neki, nem mintha zavarna, de a tekintetem csigalassúsággal a kézhajlatára vándorol.


- Lehetnél előrelátóbb is, és csak akkor mozdulni, ha már elmúlt a vérzés. – a zakóm belső zsebébe nyúlva veszek elő egy zsebkendőt, és a jobb oldalára állva nyomom oda. Az érintésemre kicsit megrázkódik, és az arcvonásai is megfeszülnek.
- Ittál eleget? – kérdezek rá az egyértelműre, mert olyan falfehér, mint egy hulla. Néha azzal ütöm el az unalmas óráimat, hogy a laptopomon zombikat ölök. Aimee kiköpött mása az egyik áldozatomnak.
- Üljünk le oda. – vonom magammal, nem szoktam engedélyt kérni, ha úgy látom, hogy nekem van igazam, és még az hiányozna, hogy elájuljon az út közepén. Sol biztosan kiakadna, így lassan araszolva közelítjük meg ketten az első padot, és átölelve a hátán támasztom meg a tenyeremet. Megvárom, hogy ülőpozícióba kerüljön, és az asszisztens után üvöltök.
- Hozzon cukros italt, bármi jó lesz. Csipkedje magát. – ukázt adva pillantok le Aimeere, amikor kettesben maradunk.
- Ne mozdulj, és szorítsd már rá azt a nyamvadt papír zsebkendőt a kezedre. – parancsoló hangon utasítom.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Nem szoktam foglalkozni mások érzéseivel, és ez nem azért van, mert rideg lennék minden tekintetben, csak nem számít, hogy mennyi érzelmet viszünk bele valamibe, ha utána pofára esés a vége. Aimee sértettsége újdonság, felnőtt nőnek tartottam, aki helyén kezeli az egyéjszakás kalandok fogalmát, de azonkívül, hogy lelépett, még feltűnően került is. Az irodában nem kérdeztem rá az okára, ez nem odavaló téma volt, bár Sol néha megkérdezte, hogy nem találkoztunk-e. A hármunk barátsága a fura véletlennek, meg a szüleinknek köszönhető, és a Riddle ikrek közül egyértelmű, hogy Solomon áll közelebb hozzám, de Aimee jelenét is figyelemmel követem. Egy botlást nem kellene ennyire magára vennie. Ittunk, és lefeküdtünk? Nem történt semmi visszavonhatatlan, és eget rengető, de a kisasszonynak még az is nehezére esik, hogy rám nézzen. Régebben a húgomként vigyáztam rá, de most inkább egy sebzett őzikét látok. Előtör belőlem a védelmezés, látva a karján a vérfoltot ragadom meg az alkarját, és vonom magammal a legközelebbi padhoz. Láthatólag sápadt, és a meleg is rátesz egy lapáttal. Óvatosan ültetem le, és az előbbi hölgyet, aki a társaságában időzött kérem meg, inkább utasítom, hogy hozzon valami italt, ha lehetséges, akkor a cukros változatból. Az ülés nem elég neki, és rám ripakodik.
- Kit érdekel, hogy az irodában vagyunk-e, vagy sem? Ez a munkája Aimee, nem kell állandóan a hőst játszanod. – legyintek egyet, de megint neki áll feljebb, és lerázza a nővérkét, kimentve magát a kocsiban hagyott üveggel.
- Mit érdekel, hogy pecsétes lesz az öltönyöm? Majd hazaugrom a délutáni tárgyalás előtt, és átveszek egy másikat. – morranok rá, és az autóját keresem a tekintetemmel, hogy merre is parkolhat, de nem lelek rá, így csak a tarkómra helyezem a kezemet, és az alkarján lévő vérvétel helyét figyelem, hogy elállt-e a vérzés.
- Magánügyben jöttem. Éppenséggel én is kérdezhetném, hogy te mit keresel itt? Úgy látszik még életben vagy, de a telefonod valahogyan elromolhatott a megnyitód óta. – förmedek rá, ha már a számonkérések ideje van. Nem értem, hogy mennyire fájt volna, ha dob egy üzenetet, hogy bocsi, de nekem ez sok volt. Nem lesz hosszú ez a csevegés, nekem is a dolgomat illene végeznem, és ahogyan ő mondja már elvégeztem a napi limitemet az angyaloknak. A káromkodása már jól megy, és a felállással nyugtázom, hogy nem fogok én erőltetni semmit, nem szokásom a grál lovagot játszani, ha nem muszáj, de megszédül, és a fenekére huppan vissza, de még időben nyúlok utána, hogy ne essen le.
- Megint csak a szád jár Riddle. – állok fölé, hogy eltakarjam a napot.
- Szépen megmondod, hogy hol van a kocsid, és hazaviszlek. Ebben az állapotban nem fogsz vezetni, és amíg nem jövök vissza, ne is próbálkozz a felállással. – pillantok a bejáratra, és átkelve megyek be, hogy kikérjem anyám eredményeit. A kis ablaknál nem áll sorban senki, így két percen belül a kezemben landol a nagy boríték, és útközben az italautomatából szerzek egy citromos teát. A semminél több lesz. Kiérve körülnézek, és letekerve a kupakot nyújtom át neki.
- A saját dolgomat elintéztem. A kulcsokat Aimee… - tartom felfelé a tenyeremet.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Solomon látogatása, és az együtt töltött éjszaka felborították a nyugodalmas éjszakáimat, és mondhatni alig jött álom a szememre az elmúlt napokban. Az elkerülést sem értettem, de azt már végképp nem, hogy miért mondta el a testvérének, hogy lefeküdtünk. A részegen egymásnak esős történet kellemes emlékként raktározódhatott volna el, ha nem bonyolítjuk túl. Sol a barátom, a cinkostársam, egy harminc éves barátságot helyezett veszélybe Aimee azzal, hogy meggondolatlanul csevegett a testvérének. Nem állítom, hogy titkokat kell tartaniuk a másik előtt, de a béke érdekében okosabban tette volna, ha hallgat, vagy személyesen engem keres fel, hogy megbeszéljük a történteket. Kedveltem a barátom húgát, okosnak, és szexinek tartottam, de sokáig nem néztem rá nőként, aztán jött egy átmulatott este, és az alkohollal együtt az elfojtott vágyak is életre keltek. Nem tartottam volna hibának, bennem is munkált némi bűntudat, de nem úgy éltem, hogy állandóan a múltban elkövetett hibáim miatt vezekeljek. Aimee tisztában van vele, hogy mennyire fontos a bátyával való kapcsolatom, mégis a saját malmára hajtotta a vizet. Ideges vagyok, a rosszulléte felébreszti bennem a védelmezőt, és saját magamat köpném szemen, ha egyedül hagynám egy szédülés után. A vérzés láthatólag nem állt el, és a másik szende asszisztens sem arról híres, hogy megoldja a vészhelyzeteket, ha egy nyamvadt papírt sem tud összeszedni.
- Ez nem hős cselekedet. – düllesztem ki a mellkasomat, és az aprócska jeleit figyelem a várható ájulásnak, de nem következik be, talán az idegrendszerem is lenyugszik, ha Aimeet biztonságban tudom.
- Egy kis vérbe még senki nem halt bele. Van ezer másik öltönyöm, és elegendő időm is ahhoz, hogy lecseréljem a tárgyalás előtt. – teszem hozzá morogva, és az asszisztenciát várom, de még ebben is leépít a kisasszony. A szelektív hallás igaz mind a két családra, de ahogyan játssza az érthetetlent, még meg is lepődik…most állítanám azt, hogy a vékonyka jégréteg is beszakadt alatta. Megremeg az ajkam széle, és erősen koncentrálok rá, hogy ne álljon fel a padról. Nem riadok vissza az erőszakos fellépéstől sem, ha ezen múlik a visszatartása.
- Nem gondolod, hogy korábban kellett volna felkelned, ha nekem akarsz hazudni? Gyerekkorod óta ismerlek Aimee, és nem romlott el a telefonod. Egyszerűen basztál visszahívni. – pillantok a szemébe, és ott bujkál az a tipikus szájrándulás, ha nem mond igazat. Egy időben még mi tanítottuk Solomonnal, hogy mire hogyan reagáljon, ha a szülei kérdezik. Dörzsölt kislány lett belőle, és mennyi kalandot úsztunk meg verés nélkül ezáltal. Meg se bírnám számolni az együtt töltött évek emlékeit.
- Anyád mindent túlreagál. Kezet foghatna az enyémmel. – most először engedek fel, mert ha ennyi áll a háttérben, akkor nem fogom betessékelni a rendelőbe, hogy még egyszer nézzen rá az orvos, de az is biztos, hogy egyedül nem fog vezetni ebben a melegben. Eszembe jut az érkezésem oka, és magára hagyom arra a néhány percre, de közlöm vele addig is, hogy ne merjen lelépni, mert rátalálok bárhol. A folyosón hamar rálelek a kikérő ablakra, és az anyám borítékával, meg egy citromos teával térek vissza Aimeehez. Lecsavarom a kupakot, és átnyújtom neki a plasztiküveget.
- Igen, abban az időben se voltál túl erős, meg most sem. Valami nem változik az évek alatt. – mosolyodom el, és felfelé tartva a kezemet várok a slusszkulcsra. Végre meg is kapom, és fel is áll, hogy elinduljunk. A váratlan belém karolásra csak enyhén oldalra pillantok. Ez olyan, mint máskor, nem kellene, hogy megremegjen a gyomrom.
- Az én kocsim addig itt marad. – jegyzem meg, és hozzáigazítva a lépéseimet követem a járdán át, de figyelek rá, hogy ne siessünk. Már majdnem odaérünk, de leragad egy babakocsinál, nem teszem szóvá hangosan a megtorpanást, és mikor elérünk a parkoló megfelelő szegletéhez, éppen akkor kér bocsánatot. Automatikusan nyitnám ki az ajtót, de megakadok, és csak félig tárom ki előtte, hogy felnézzek az arcára. A napszemüveg takarása nélkül könnyebb a beszélgetés is, így legalább látom a reakcióit.
- Ez így van, túl régóta is. – emelkedik meg a mellkasom, és nem szakítom félbe. Felrémlik a szülei házassági évfordulójának az estéje, és Solomon kiakadása.
- Én sem terveztem el előre, hogy le fogunk feküdni. – támaszkodom neki az ajtónak, és a felkaromat pihentetve nézem, ahogyan pírbe szökik az arca.
- Soha nem állítottam, hogy olyan lennél, mint a többi nő, akivel ágyba bújtam. Hozzám kellett volna jönnöd először, és nem Solomonnak kifakadni. Vannak dolgok, melyekről neki nem kell tudnia, ha meg akarod őrizni a békét hármunk között. – fejezem be, és intek neki, hogy üljön be. Reménykedem benne, hogy megteszi, mert ebben az esetben megkerülöm az autót, és beülök a volán mögé. A kulcsot elfordítom és ránézek.
- Még mindig egy zombi vagy. Ettél ma már valamit? Ismerek egy jó kajáldát a közelben. Elmegyünk oda. – taposok bele a gázba, és a visszapillantóból kanyarodok ki. Nem tagadom, haragszom rá a történtek miatt. Solomon a barátom, és nincs kedvem elveszíteni.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Nem értem, hogy minek kell ellenkeznie, nem akarom bántani, nem fogom sutba dobni az elmúlt éveket, mert volt egy jó esténk. Kellemes bizsergés kerít a hatalmába, amikor átfogja az alsó karomat, és egységet alkotva haladunk végig a parkolóig. Némiképp előfordul, hogy belemerülök a gondolataimba, de most csak egy cél lebeg a szemem előtt, hogy minél hamarabb biztonságos helyen tudjam, és némi étel jusson a gyomrába. Solomon szavai kísértenek, hogy mit is jelentett nekem a húgával töltött éjszaka. Bonyolult lenne nyilatkoznom, a barátom már így is a kivégzőt játssza, és a nagytestvér szerepbe bújva lohol utánam. Nem beszélgettünk azóta sokat, megértettem az aggályait, de hogyan magyarázzam el, hogy nem terveztük el, nem állt szándékomban ledönteni a lábáról addig a pillanatig, csak úgy jött az érzés, és nem tudtunk ellenállni a másiknak. Az tény, hogy nem terveztem tovább, kínos lett volna belegabalyodni, és most még kínosabb, hogy magyarázkodnom kell, és védekeznem. Tabu, megértem…vagyis nem érzem át Solomon minden érvét, mert nekem nincs testvérem, de megértem az álláspontját. Bízott bennem, és elárultam ezzel. A kocsiba tessékelem Aimeet, és az étkezésről kérdezem, mert most az a legfontosabb, hogy valami tartalmasabb is kerüljön a gyomrába, mint az a kis adag tea. A kormányt szorítom, és előrenézek, közben tudom, hogy hozzám beszél, de mégis valahogyan nem vagyok ura önmagamnak. Itt van, nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára, és éppen a kórházban akadok rá. A mentegetőzéssel felhúz, nem ilyennek tartottam őt. Egy nyílt, és egyenes embernek, akinek ha gondja akad, akkor megbeszéli a másikkal, de most…Sollal mi lesz? Mi lesz a barátságunkkal, a hármasunkkal?
- Remek, abba az olasz étterembe viszlek el, ahova néha az ügyfeleinkkel megyünk. – ez amolyan megerősítés nekem, és az előttem álló kocsisort figyelem. A fékbe kell taposnom, mert pirosat kapunk.
- Szar ez a kocsi. Miért nem vettél olyat, ami nagyobb, és kényelmesebb? Alig férek el benne. – időközben még hátrébb tolom az ülést, de úgy érzem, hogy a mellettem ülő nagyon izgága. Odakapom a pillantásomat rá váltás közben.
- Azt hittem eddig is beszéltünk, de mondjad csak nyugodtan.. – hallgatok el, és rásandítok, ha éppen nyugisabb útszakaszhoz érünk.
- Rendben a gimi… - nem mostanában volt, és nem értem, hogy minek megyünk oda vissza, de ha innen akarja indítani a kommunikációt, akkor nem állok az útjába, és nem szakítom félbe többet, mert a végén felrobban nekem, és az nem lenne túl szerencsés. A vérnyomása gondolom így is ingadozó. „”A velem nem tudta megbeszélni” résznél egy kicsit felszalad a szemöldököm, de tolerálom az indulataimat. Pontosan emiatt vagyok szarban, mert nem sikerült hozzám fordulnia, holott a képletből igazán kihagytam volna a legjobb barátomat, már csak a húga miatt is. Esetlennek tűnik, valami megváltozott benne, de nem tudom hova tenni ezt a dolgot. Az együtt eltöltött éjszaka kerül szóba, és ránk telepszik annak a súlya, pontosabban a szavaiban rejlő féligazság, miszerint neki többet jelentett, mint egy átlag szex.
- Bármikor hívtál Aimee, mentem, ez csak természetes. Barátok vagyunk, soha nem… - elhallgatok, elég látnom a pillantását, hogy félrenyúltam, és automatikusan félrehúzódom a kocsival, mert vezetés közben ezt nem lehet lereagálni.
- Én se bánom a történteket, de elmondtad Solomonnak, ahelyett, hogy hozzám jöttél volna. A barátok megbeszélik az ilyen dolgokat, nem igaz? – a profilját lesem, az aprócska orr rángatást, meg a sűrű pislogást. Fészkelődik, alig fér a bugyijába, mert más is lappang a háttérben, de nem meri kimondani. A telefonja megcsörren, mielőtt bármi értelmeset is mondhatnék, így csak felsóhajtok, és ismét gázt adok, hogy elvigyem az étterembe. Nincs messze, alig öt perc elegendő, hogy lefékezzek, és kiszállva átsétáljak a másik oldalra, hogy kinyissam neki is az ajtót.
- Gyere. – nyújtom a karomat, a torkomat szorítja az a bizonyos gombóc. Alig húzom fel, de a kezem ott marad az övén, és a hüvelykujjammal simítok végig a bőrén.
- Az olasszal még soha nem nyúltam mellé azt hiszem. – a harag egyik pillanatról a másikra illan el, mert olyan más, ő Aimee. Nem egy hétköznapi nő, nem egy dugásra váró egyed.
- Menjünk be. – csukom be mögötte az ajtót, és a hátára fektetve a kezemet óvatosan kísérem be magam előtt a sarki bisztróba.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Aimeevel egy kocsiban ülni felér egy időzített bombával, ami az elmúlt heteket jelenti. Nem bírtam sokat aludni, a munkába menekültem, és már nagyon gyűlöltem, hogy a nadrágom is elég szűk, ha arra az estére gondolok, amit vele töltöttem el. Még én se döntöttem el, hogy mekkora kihatása lesz a jövőnkre, de az biztos, hogy Sol kiakadt, a szüleink szerintem a hajukat tépnék. Nem díjaznák, ha csak egy futókaland által egyesülne a két család, és a jelenlegi állás szerint többről nem esett szó, de a drága barátom nagyon erőltette, hogy beszéljek a húgával, mert mondania kell nekem valamit. A kocsiban kicsi a hely, mármint alig fér el a lábam, és ezt szóvá is teszem, de a mellettem ülő kisasszonyban megint rosszként csapódik le minden egyes kijelentésem. Miért kell a nőknek állandóan bizonyítani, hogy nem ellenük szólt a kifakadás?
- Én megint nem állítottam ezt Aimee, csak megjegyeztem, hogy nekem kicsi a hely. Miért kell állandóan a mondandóm mögötti miérteket keresned? Utálom, ha parancsolgatnak, és mindig megjegyzéseket tesznek. Nem vagy az anyám, és én sem kritizáltalak, éppen ebédelni vinnélek, de folytasd. – megfeszül a bicepszemen az ing, és kell egy kis idő, hogy lehiggadjak. Nem szeretem, ha rájuk jön az öt perces hisztéria, amiért nem felelt meg valami a kényelmemnek. Nem pocskondiáztam az autóját az meg a másik dolog, csak én vagyok nagy ehhez. A percek csigalassúsággal telnek, és több ponton közbeszólnék, de az előbbi kifakadása után elővigyázatosabb vagyok, és végighallgatom. Neki nem egy szimpla este volt, és nem szokott hasonló dolgokat csinálni. Nem állítom, hogy nem lepődök meg ezen, mert az egyetemen azért a bulizósabb kategóriába soroltam volna, de annyira sohasem ismertem, hogy tudjam, éppen kivel bújik ágyba. Egy kezemen meg tudom számolni a partnerei mennyiségét, ami persze nem egyenlő azzal, hogy nem vett részt egy kis mókázásban, de a válasz tagadó, én meg nem firtatom. Az ő magánügye, hogy előttem mennyi delikvenssel szűrte össze a levet.
- Solomon az ikertestvéred, sok esetben egy rugóra jár az eszetek. A másik feled, nem hinném, hogy esélye lett volna kimaradni. Én viszont csak akkor avatkoztam közbe, ha már veszélyben voltál. Jobb lett volna, ha Steve csábít az ágyába tizenöt évesen? Nem érdemelt meg az a féreg. Mi csak elbeszélgettünk vele. – egy sanda mosolyt küldök felé, mert a részletek homályba vesznek. Elkalapáltuk, kapott egyet a pofájába, amiért rámászott a kisebb Riddle-re, és még azt is elterjesztette róla, hogy megfektette. A tapasztalatlanságára nem tudok mit reagálni, mert félbeszakítja egy telefonhívás, és úgy vélem nem ártana már odaérni abba a nyamvadt étterembe. Gyorsabbra fogom a sebességet, és perceken belül le is parkolok a járda mellett. A kiszállásom után átsétálok az ő oldalára, és kisegítem a kocsiból. Az alkaromba kapaszkodva kelünk át, a napszemüveg ismételten eltakarja a szemét, és a gondolataiba merül, amíg belépünk az étterembe. A pincérek már ismernek minket, pontosabban a családunkat, így el is várom, hogy azonnal ugorjanak. Az egyik sarokban kapunk asztalt, ahol kihúzom a partneremnek a széket, és helyet foglalok vele szemben. Egy kis időnk marad kettesben, ezért elé tolom az étlapot szétnyitva a főételeknél, és az itallapot fürkészem a kérdése hallatán.
- Ha rendeltünk Aimee, beszélünk. – átható tekintettel mérem végig, és az ujjammal az ételekre bökök, hogy válasszon. Nekem egy milánói lesz, szinte minden alkalommal azt fogyasztom, ha itt vagyunk. A pincér nemsokára feltűnik a kis noteszével együtt.
- Jó napot, egy tonik, és egy szénsavmentes ásványvíz lesz. Nekem egy milánói, és a hölgy. – mutatok a velem szemben ülőre, hogy adja le a rendelést, és ha végzett, akkor összeszedem a két étlapot, és összekulcsolva a kezeimet fordulok felé.
- Az esténkkel kapcsolatban nem volt hiba, nem érzem, hogy megbántam volna én se. Nem egyéjszkás kaland voltál Aimee, ezt tisztázzuk, rendben? Solomon szerint mindenképpen meg akarsz osztani velem valamit, úgyhogy ki vele. Mi történt, amit nem árultál el eddig a kocsiban se? – merülök el a szemeiben, és rezignáltam nézem őt.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

A kocsiban való hazárdjátékunk kezd szórakoztatóvá válni, ahogyan előadja a sértett kisasszony főszerepét. Semmi bajom vele, de néha mindegyik nő úgy hasonlít a másikra, mintha ikertestvérek lennének, és ebben Aimee sem kivétel. Hiába nőtt fel fiúkkal, és a másik fele is konkrétan egy hímnemű, ha rájön az öt perc, akkor továbbtart, mint egy új öltöny megvásárlása.
- Az anyámmal… - elharapom a mondat végét, mielőtt kicsúszna a számon, hogy a tulajdon életadómmal ugyan nem feküdnék le. Mások gerjednek az efféle ocsmányságokra, de én nem, és távol álljon tőlem, hogy hasonló gondolatok kísértsenek. A kocsija pinduri, nem az én méreteimhez találták ki, de nem is kellene, hogy izgasson a téma. Az együttlétjeink nagy része veszekedéssel telik el, bármin képesek vagyunk összekapni. Felelevenítve a köztünk történt eseményeket már az is csodának számít, hogy azaz este nem ért ilyen csúfos véget. Az alkohol megkönnyítette a kommunikációt, és sokkal lazább oldalát láthattam Aimeenek, mint eddig bármikor az egyetemen, vagy otthon. A harapós viselkedése amolyan Riddle vonás, hiszen, ha eszembe jut Solomon kifakadása, akkor nagyon is hasonlít a drága húgára. Néha félelmetes, két test, de egy lélek, ami kettejükben lakozik? Sollal keveset vitatkozom, azt a részt pótlom a kisebbel. Egy igazi nagy család vagyunk, akár a szó bármely értelmét veszem figyelembe.
- Tizenöt évesen még kislány voltál, és nem a megfelelő emberrel készültél ágyba bújni. Az őszinte véleményem erről, hogy én se vagyok elég jó, de ezzel nagyon is tisztában voltál, mert kiskorom óta ismersz Aimee. – halovány mosollyal nyugtázom az élcet, és a mögöttes tartalomnak nem tulajdonítok nagy feneket, de talán egy kis féltékenység is munkál benne, azonban egyelőre még nem hozom fel. Már az is csodaszámba megy, hogy összeakadtunk a kórházban. Anyámnak jár egy piros pont, és ha jó fej akarok lenni, még egy virágot is viszek neki. Már régen kedveskedtem neki, és nemsokára itt van a születésnapja is. A családi banzáj elengedhetetlen, mert az apám nagy kereket fog keríteni neki, és akkor mindannyian egy asztalhoz fogunk ülni, mint a régi időkben.
Az étterembe gyorsabban érünk el, mint vártam volna a déli dugót tekintve, de sürgetően kelek át vele az úttesten, és kísérem be az épületbe. A pincérek azonnal ugranak, hírnevünk van a Nagy Almában, és a szüleink általi előjogokat szívesen alkalmazzuk is. A rendeléssel nem szöszmötölök, csak rábökök a kedvencemre, de azért ügyelek rá, hogy a társaságomban időző hölgy se kerülje ki az ételt, és csak utána térünk rá a lényegre. Ott zsong a fülemben Sol utolsó mondata, hogy mindenképpen beszéljek Aimeevel, ne engedjem, hogy kikerüljön.
- Kihagyjuk a testvéredet, ő csak felhívta a figyelmemet rá, hogy ne hagyjam, hogy elszökj. – mosolyodom el, és a poharamból felhörpintek egy kis tonikot. A savanykás íze feloldja az édes utóízt a számban még a főétel előtt.
- Az én verziómat akarod hallani? – nyúlok át a kis üvegéért, és a kiürült poharamba töltök egy keveset a vízből.
- Szerintem volt egy őrületes esténk, és te hibának vélted. Miből gondolom ezt? Várj. – tartom fel a kezemet, hogy ne szóljon közbe.
- Azóta úgy kerülsz, mint a pestist, az sms-ekre nem válaszoltál, a telefonod véletlenül elromlott. Nem ebben a felállásban szokott véget érni egyetlen együtt töltött éjszakám se. Te állítottad ez többet jelentett, akkor felmerül a kérdés is, hogy mit akarsz? Kapcsolatot? Belém estél Aimee? – játszadozom az italommal, és elmélyedek a szemében végül.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Aimee egész úton parádézik, nem tetszik neki a válaszadásom, a téma, amit felhozunk. Képtelenség, hogy akadt mégis egy olyan esténk, ahol gátlások nélkül omoltunk a másik karjába, és alig vártuk, hogy az ajkaink összeforrjanak. Kedveltem az akkori oldalát, mert nem támasztott elvárásokat velem szemben, mint a családom legnagyobb része, egyszerűen önmagunk lehettünk. Ilyen szempontból különleges volt, és élveztem, hogy nem hisztizett, nem az a tipikus kislány volt, aki az alkaromba kapaszkodott, ha meglátott egy pókot, vagy amikor elesett, és odarohant hozzám, hogy adjak rá egy gyógypuszit. Egy ízig-vérig nő láttam, aki képes elérni a céljait, és nem függ a környezetétől, hanem eléri a saját álmait. Belül hagyományőrző voltam, mert az ügyvédi pálya már nemzedékek óta a família hivatása volt, de ez a kislány, aki azóta felnőtt…eltért ettől. Láttam benne azt a tüzet, és elszántságot, melyet más lányban még nem. Aimee erős volt, ha az akart lenni, és ezzel vonzott magához. A mostani beszélgetésünk egy rossz rémálom is lehetne, mert egy óvodás szintjén mozog, kioktat, mint az anyám, és még jó tanácsokkal lát el, holott ő került el engem jó néhány hete már. A madame szerepe tökéletesen működött nála, de kezdett kihozni a sodromból, így az olasz étterem felé meneteltem, hogy minél hamarabb együnk valamit, és legalább a rosszullét utáni tüneteken csillapítsunk neki. A pincér azonnal asztalt mutat, az egyik sarokban ülünk le, de még így is jó pár szempár terelődik ránk. A fülemben ott cseng Solomon többszöri kérése is, hogy beszéljek Aimeevel, mert fontos mondandója van, de eddig addig jutottunk el, hogy az este taglalásába mentünk bele. Megtettem volna hamarabb is, ha nyitott rá, de ez így már nem is tudom, hogy mennyi hét elteltével kicsit abszurd. Túllihegjük a fizikai részét, tudva, hogy harminc éve a legjobb barátom húga, ez azt jelenti, hogy ismerem, de mint nő..hát nem volt még szerencsém hozzá. A vonzódás már gimiben feltűnt, amikor állandóan kérdezgetett, de úgy voltam vele, hogy Solomon húga, és nem tulajdonítanék nagyobb jelentőséget ennek, de most, ahogyan a fontosságáról beszél a közöttünk lévő dolognak….megvilágosodom. Belém esett, biztosan ezért került. Szóvá is teszem neki az elméletemet, mert rém egyszerűen működöm. Pasi vagyok, kimondom, amit gondolok. Az elvárt reakció helyett majdnem a szemembe nevet, és csak értetlenül nézek rá. A pincér kihozza az ételünket, de ő visszautasítja, és ezzel indítja el a lavinát.
- Álljon meg, és hozza vissza. A kisasszony enni fog, mert majdnem elájult odakint. – tessékelem vissza a tányért, aztán utána engedem csak el a fiatal felszolgálót, aki megszeppenve old kereket.
- Nem fogod ezt játszani velem, én nem vagyok a testvéred. – teszem mellé, és a hasára simító tenyerét figyelem.
- Ezt akkor hogy érted? – mivel éhes vagyok, ezért megfogom a villát, és a kést is, hogy a milánóit felszeleteljem x formában, aztán a pillantásom rásiklik, és nem avatkozom bele a beszédébe. A semmiből vesz elő egy képet, és tolja elém. Közelebb hajolok a villával a számban, és meglesem a felvételt, ami aztán azt eredményezi, hogy majdnem félrenyelek. A könnyeimmel küszködve ütök a mellkasomra, és összezavarodottan pillantok a kisebb Riddle-re.
- Terhes? Aimee… - elhadarja, hogy emiatt került, nem akarta elmondani, és a legnyugodtabb hangnem mellé még egy kis mosoly is társul. Iszok én is egy kis tonikot, amint abbamarad a köhögésem, és a képet fürkészem…aztán leesik. A kezembe veszem, és felé tartva mosolyogok.
- Nagyon király..na, hol van a kandikamera Aimee…ez volt a nagy átverés, és büntetés, amit kitaláltatok Solomonnal, ugye? Na, ne viccelj. – nevetve tekintek a szemébe, de semmi helye a jókedvemnek, én mégis abban akarok bízni, hogy ez valami félreértés, és ez csak egy rossz álom.

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Az étkezés egy nyugis dolog, én szeretek elég időt szánni rá, a megfelelő előkészületekkel, és a lassú evéssel. Nem szeretem, ha közben megzavarnak, de Aimee olyan társaság, akivel már nem egy alkalommal költöttem el az ebédemet, megannyi helyszínen, de ez a mai…totál biztos, hogy benne lesz a top háromban. Az első pillanatokban még felhúz azzal, hogy nem akar enni, és elutasítja a meghívásomat, és ezzel aztán végképp eléri, hogy a nyugalmam elszálljon. A pincérre parancsolva közlöm, hogy hagyja itt előtte, ha már ki fogom fizetni, és a kisasszony még nem is olyan régen rosszul érezte magát. Mi lenne, ha egyszer nem játszaná el a kényes hercegnőt? Örülnék neki, ha súrlódásoktól mentesen fejeznénk be a kis együttlétünket, de az első falatoknál megakaszt egy képpel. A pillantásom rásiklik, és tanulmányozza a látottakat, és megpróbálja feldolgozni a tényt, hogy azon egy növekvő magzat van, és tulajdonképpen az enyém. A fejemben ezernyi gondolat cikázik át, de a legésszerűbb az, ha át akarnak verni. Veszem is a lapot, és letéve az evőeszközöket egy vigyor kíséretében fejtem ki, hogy rájöttem a csínyre, és a tekintetemmel a legjobb barátomat keresem, aki majd kiugrik valamelyik asztal mellől, de ez nem történik meg, és Aimee viselkedése sem arra utal, hogy viccelne.
- Szedtél gyógyszert, nem? – ez az első reakcióm. Támadásnak is vélheti, de most azzal a hírrel, hogy apa leszek, érdemben nem tudok, mit kezdeni, és a szalvéta után nyúlok, hogy megtöröljem a számat, mert az étvágyam elment rendesen.
- Ez a kép egy gyerekről van, aki állításod szerint az enyém..oké… - higgadjunk le, de a pillantásom nem tudom levenni róla, és kezdek rosszul lenni. Szédülve gombolom ki az ingem felső két gombját.
- Ehhez nem kell veszekedés, csak amint látod egy éjszaka. – teszem mellé, ha már visszatalált a hangom, és összeteszem az elmúlt hetek eseményeit. A kerülését, az állandó kifogásokat, hogy miért nem akar látni. Az arcomba üvölt a valóság, és hirtelen terhes lesz a levegő is, amit szívok. Kénytelen vagyok felállni, és eltávolodni ettől. Nem tetszik ez az öntelt arc, ahogyan fitogtatja az igazságot. Még jóízűen neki is lát enni, és ami előbb vonzott, az már csak egy távoli emlék lesz. Kiszáradnak az ajkaim, és fojtogatóvá válik a nyakkendőm.
- De rendes vagy… - csapok az öklömmel az asztal szélére, és mindenfajta beszélgetés azonnal megáll az étteremben.
- Még választást is hagysz, miután a szemembe mondtad hetek elteltével az igazságot? Kedves vagy. Szerinted ez kurva vicces Aimee, ugye? – emelem meg a hangom, aztán rájövök, hogy ez nem az a hely, és idő, ahol kiakadhatok. Csapdában érzem magam, és mérgesen pillantva végig az egyik legjobb barátomon, egy olyan nőn, akit a szívem mélyén csodáltam..most egy világ omlik össze bennem, és egy szó nélkül hagyom ott az étteremben, de nem jutok messze, csak a járdáig. A térdeimen támaszkodom meg, és előrehajolok egy kis terpeszben. Ideges vagyok, és zavarodott, a legjobb, ha a falig hátrálok. Az öklömmel belebokszolok a kőkemény elválasztóba, és felüvöltök hangosan. Nem érdekel jelenleg, hogy ki néz, és ki nem, ha egy ilyen hír birtokába jutok.