Mindenki folyton kérdezgeti, miért lettem rendőr egyáltalán, ha a családomban senki nem dolgozott a rendvédelemben... Egyszerűen tenni akartam valamit, valamit, amivel én magam is jobb lehetek vagy nem. Sosem voltam könnyű eset, távolságtartó voltam, sosem barátkoztam. Nem voltam közkedvelt sosem, mert a biológiai apám, akit hírekből ismerek, börtönben ül harminchárom éve. Életfogytiglan büntetését tölti, több gyilkosság elkövetéséért ítélték el. Talán ez is dobott azon, hogy mi legyek, ha felnövök. Szerencsére egy remek mostohaapa nevelt föl, akit kedvelek is, és nem bűnöző, persze, figyelem őt anyám miatt. Van egy testvérem, - jobban mondva mostohatestvér, mert ő is apja előző kapcsolatából született-, akivel a viszonyom egészen jó, viszont azért megesett, hogy egymásra csaptuk az ajtót egy-egy csípős szóváltás után.
Zárkózottságom ellenére meglepően jól kötök ismeretséget, néhány esetben tényleg küszködöm azzal, hogy beférkőzzek valaki agyába, de vannak, akikkel rögtön megtalálom a közös hangot. Nem vagyok birtokló vagy hatalommániás. Nem vette el az eszem az, hogy nyomozó lettem két évvel ezelőtt. Nem vakított el a tudata annak, hogy nem csupán az utcákat járó járőr vagyok. Mindig is volt egy álmom, ami teljesült. Sokan még most is kételkednek bennem, mert tényleg nincs nagy tapasztalatom, hiszen két év még nem sok a nyomozói pozícióban.
Imádom a nyomozói hivatásomat, olykor többet vagyok bent az őrsön, mint otthon, ámde tudom jól, hogy kell a szabadidő, a pihenés, a saját kis dolgaim rendben tartása, a lelkem felfrissítése a sok-sok csúnya ügy után. Ki szoktam magamból énekelni ezt, egyik kedvencem, ha torokból kiadhatom magamból a sok rossz emléket. A bennem fortyogó dühöt sem másokon adom le többnyire, bár volt, hogy úgy kellett leráncigálni a kihallgatóban vagy utcán valakiről.


Az eső épp eleredni látszik, pont emiatt sietek a kapitányság épületébe. Nem volt időm arra sem, hogy elhozzam magammal az esernyőmet, pedig van belőle vagy öt darab az előszobában. Hogy minek van ennyi, magam se tudom rá a választ, szerintem nem kell bonyolítani ezt is okfejtéssel. Farmerdzsekimet megigazítom, a szemembe lógó hajfürtöt oldalra tűröm, majd felmegyek a pár lépcsőfokon. Kinek biccentéssel, kinek szóban köszönök. Nem akarok most senkivel sem leállni dumcsizni, szeretném még befejezni a tegnapi jelentést, de csatolnám már hozzá a labor jelentését is, amit remélhetőleg ma elkészítenek.
Lehuppanok a székembe, onnan nézem azt a hatalmas táblát, amin fotók és adatok vannak fent a jelenleg folyó nyomozásról. El tudom képzelni, hogy amikor biológiai apám után volt a nyomozás, akkor is épp ennyi sok minden volt a táblán fent. Nem igazán szoktam azon gondolkodni, ki ő, milyen, nekem pont elég az, hogy láttam az aktáját, ami egyértelmű, de na, azért fura egy ilyen beteges tetteket tudott végrehajtani valaki.
A laborból is hagytak üzenetet, hogy van már valami az ügyemben, ezért az automata borzasztó ízű kávéjának iszogatása után elindulok.

A labor felé menet megcsörren a telefonomon, anya hív. Elutasítás gombot érintem meg, fogalmam sincs, mi olyan fontos neki, majd elmondhatja később. Én illemből kopogtam kettőt, aztán viszont beléptem oda, mert láttam, hogy mindenkin fülhallgató van, és egyáltalán nem hallhatták az előbbi kopogó hadműveletet.
- Helló! - kocogtatom meg a srác vállát, aki ettől felugrik a székéről, és mintha csak Freddy Krueger-t látta volna személyembe, úgy elsápadt. - Csak én vagyok, nem pedig a kaszás - húzom ki a fülhallgatóját a helyéről, hogy most már hallja is, amit mondok. - Megkaphatom az elemzés eredményét? - még mindig nincs valami jól, úgy nézem.
- Á, Marlene, te tényleg csinibb vagy a kaszásnál, csak... csak elmerengtem - somolyogtam, miközben a monitorokra is bámultam, mert látom, hogy futtat még pár dolgot. - Ő, igen... Eddig az a biztos, hogy férfitől származik a vér, valamint részleges ujjlenyomatok is voltak - mutat a papírra, majd a számítógépére, aminek a szélén egy csomó post-it volt különböző szövegekkel, talán neki így könnyebb tartani a sorrendet.
- Kinyomtatnál mindent? - rálestem az asztalon lévő kinyomtatott papírra, amin feltűnt valami a másik üggyel kapcsolatban, ami még megoldatlan.
- Most te nézel ki úgy, mintha szellemet látott volna! - viccelődött a fiatal srác, akit én csak Jetnek becézek azóta, hogy ismerem. - Tessék, itt van minden. Kell még valami? - én nemmel bólintok.

Anyám együtt él egy fickóval, akit nehezen tudok megkedvelni ennyi év után is. Sőt, igazából sokszor kértem anyát arra, hogy hagyja el őt, de ő szereti, és látom rajtuk a boldogságot. Szóval már nem avatkozom bele semmibe. Mostohatestvérem, Tiger, akit én csak T.-nek becézek, most óriási bajba van. Vagyis lesz, mert az, amit imént láttam... Azt nem tudom összerakni sehogyan sem. Egy másik ügyhöz kapcsolódik. A vére. A vére ott volt azon a helyszínen.
Már biztosan értesítve lett a vezető nyomozó erről, hogy van valami nyom. Lehet, hogy már úton van érte valamelyik kollégám.
Egy pillanatra megállok a döbbenettől, most jövök rá, hogy mi van, ha komolyabb a baj, mint azt én hiszem? Kapkodva veszem a levegőt, mégiscsak egy olyan emberről van szó, akit ismerek.
"T., merre vagy? Beszélnünk kell! M." - ezt az üzenetet írtam meg, de nem küldtem el, mert épp mellém állt valaki, én pedig a telefont majdnem leejtettem.
- Tudsz adni némi aprót? Kellene az automatába, de nincs nálam annyi - az egyik járőr volt az, akit jól ismerek. - Ki az a titkos hódoló, akinek írni kezdtél? Tudom, nem tartozik rám - javította ki magát.
- Naná, hogy adok, tessék! Válogass! - adtam át neki egy csomó aprót a zsebeimből. - Senki. Most viszont mennem kell, még találkozunk - három évig járőrtársak voltunk Billyvel, ezért ismerem őt.
Nincs elég gondom, de most még ez is... Minél hamarabb beszélnem kell T.-vel, de közben nem hanyagolhatom el a nyomozást sem. Gyorsan visszamegyek, aztán megpróbálom elérni őt.