- Puerto Ricoban született egy népes, négy gyermekes családba. Két bátyja és egy nővére van. Egzisztenciális okokból költöztek az Államokba, majd egy év vándorlást követően New Yorkban kötöttek ki. Salomea számára az egyetlen szociálisan biztonságos környezetet a kis lakás és a szoros családi környezet jelenti. Rendkívüli módon kötődik a testvéreihez és nehezére esik eltávolodni tőlük, hiába repülnek ki sorban egymás után. Valószínűleg ő lesz az egyetlen, aki otthon marad.


- Nagybetűs Kocka. Bár hisz a monitoron kívüli életben, határozottan állítja, hogy az analóg emberek ufók. Majdnem az összes szociális kapcsolata a virtuális térben történik, természetesen megfelelő számú tűzfal és proxi szerver mögül. Talán egy kezén, ha meg tudja számolni, hogy ki tudja, kit fed az Emsy5991 nickname. Életcélja átemelni az emberiséget a 3D-s virtuális korba. Akkor a távolságok, a szociális és társadalmi korlátok jelentőségüket fogják veszteni.


- Ő az az ember, aki legszívesebben mindent úgy oldana meg, hogy kódot ír rá. Amióta nincs hozzánőve a nővéréhez, tulajdonképp majdnem minden problémát okoz neki, a kenyérszeletőtől a serpenyőn át a tejeslábosig. Legszívesebben előbb hívná ki a tűzoltókat és csak utána kezdene neki kávét főzni. Szerencsére bátyjával együtt anyukájánál lakik, így a munkamegosztásban rá csak a takarítás marad. Tisztaságmániás és imád rendezkedni a lakásukban.


- A családja a mindene, mert rajtuk kívül szinte egyetlen embert sem képes megérteni. Rendkívül introvertált, a szobáját szinte csak addig hajlandó elhagyni, amíg az egyetemen tartózkodik. Csak ne kelljen közben tömegközlekedésen utaznia az ezerhangú hangkavalkádban. Mire esténként hazaér már csak az EDM zene képes kiüríteni a zajt a fejéből.


- Nagyon vallásos családból származik. Hisz Istenben, de számára a világ legjobb képességű programozójaként jelenik meg. Bármilyen virtuális teret alkot majd az emberiség, az a valódi térnek csupán halvány másolata lesz. Ráadásul a törzsfejlődésnek nevezett evolúciós program képes futtatás közben módosítani az alapbeállításokat.

Talán a Szentírást is képes lenne jobban megérteni, ha bináris nyelven íródott volna és a sok héber név helyett parancssorokat tartalmazna. Úgy érzi, hogy a világnak határozottan jót tenne, ha létezne valahol egy értelmezhető használati útmutató, nem csak az előző generációk hibáiból lehetne tanulni.


- Osztályelső volt reál tárgyakból, bár a humán tárgyakkal hadilábon állt. A szépirodalom egyáltalán nem volt rá hatással, a klasszikus zenét elavultnak tartotta és fölöslegesnek tartotta az idegen nyelveket, hisz bárki megtanulhat angolul. Az egyetemen szerencsére szinte csak olyan tárgyai voltak, amik érdekelték, így ösztöndíjjal vitte végig az alapszakot. Most készül befejezni a mesterszakot és talán a doktori iskolát is elvégzi quantummechanikából. Akkor nem maradna le a bátyjától.


- Élőben rendkívül szolid, visszafogott, szeret a legsötétebb sarkokba visszavonulni és úgy tenni, mint aki hirtelen átalakult egy pókhálóvá vagy egy koszfolttá a falon. A virtuális térben, a monitora biztos védelme mögött viszont meglepően szószátyár és szeret lógni a chatszobákban. A venezuelai munkásmozgalmaktól az indiai kasztrendszerig majdnem mindenhez hozzá tud szólni, bár csak a legritkább esetben van nullánál több információja a témáról.


- Úgy nőtt föl, hogy körülötte mindenki a másik szavába vágva beszélt, szinte szünet nélkül, így csak nagyon ritkán érzi szükségét, hogy hangot adjon ki magából. Mire szóhoz jutott volna, szülei és testvérei már rég megbeszélték a dolgot.


- Legszívesebben csak olyan környezetben tartózkodik, amit már megszokott. Valószínűleg ezért lakik még mindig otthon és lehet, hogy ezért is nem fog a belátható jövőben elköltözni. Már az egy nagy törés volt életében, mert amikor az államokba költöztek, az önálló háztartást lehetőleg a Marsra szállás utánra halasztaná.


- Testvéreihez hasonlóan benne is van zenei véna. Énekhangja rosszabb, mint nővéréé, a gitár úgy áll a kezében, mint a seprűnyél, ezért muzikális igényeit, mily meglepő, a számítógépén éli ki. A gépe tele van pakolva hangkeverő eszközökkel, van bluetooth-os szintetizátor billentyűzete, de leginkább csak saját felhasználásra pakol össze dallamokat. Talán, ha a tizedét, ha megmutatta testvéreinek a saját szerzeményeiből. Rajtuk kívül mások véleménye egyáltalán nem érdekli.


- Az első szerelem meglehetősen későn érkezett el életében és egyáltalán nem tudja, hogy mihez kezdjen ezzel a helyzettel. A szerelem a lehető legkevésbé logikus, márpedig ő csak azokat a dolgokat szereti, amiket meg lehet közelíteni a logikai oldaluk felől. Az eddigi legvalószínűbb következtetése, hogy glitchel az agya és ez az érzés egyáltalán nem a normál működése része. Bár, ha őszinte akar magához lenni, meglepően kellemes egy glitch. Talán mégsem kell lefuttatni a lelki hiba ellenőrzőt.



Ahhoz képest, hogy csak öt percre ültem le elolvasni az ingame levelezésem, lassan már tizenkét órája ülök a gép előtt fejhallgatóval a fülemen. A csapat új tagjait akarjuk betanítani a játékra és egyáltalán nem megy nekik. Az a pálya, amit a kemény maggal öt óra alatt teljesítünk, lassan az egész éjszakát felemészti. Pedig reggel minden erőmre szükségem lenne, mert az egyetemen lejárt a project határideje és még mindig nem készültünk el vele. Nagy valószínűséggel az ebédszünetben is a kódokat fogjuk írni. Mivel ilyen rövid idő alatt kizárt, hogy ki tudjam magam aludni, marad a jól bevált belefulladás a koffeintengerbe.

- Már fel is keltél? - Néz be anyu az ajtómon. Én meg csak akkor realizálom, hogy nem hajnali három, hanem reggel hat van. Csupán a nagyító nélkül is látható bevérzések mutatják a szemem fehérjén, hogy lassan inkább hasonlítok egy zombira, mint élő emberre. Lehet, hogy ide a koffein is kevés lesz...

- Si Mami, ya me he despertado. - Kit akarok én tulajdonképp átverni? Már első ránézésre tudja, hogy a lehető leglassabb és legkockább módját választottam az önpusztításnak. Fejét csóválva vonul ki az ajtón és csak távolodva hallatszik, ahogy zsörtölődve a Szent Szüzet emlegeti.


A családban mindig én voltam a különc, a csodabogár. Az egyetlen, aki képes volt hosszútávon is csöndben maradni. Aki miatt nem kellett izgulni, hogy hova ment a barátokkal, meddig marad ki, mikor jön haza. Miattam azért fájt a család feje, mert állandóan otthon ültem, nehezen kötöttem új ismeretségeket, nehezemre esett barátokat találni, legszívesebben a szobámat se hagytam el egész nap. Eleinte betudták azzal, hogy biztosan a költözés és az idegen nyelvi környezet hatása. Majd beilleszkedem, akklimatizálódom, ha megszokja a fülem az angolt, akkor könnyebben megszólalok rajta, hisz odahaza is az angol a hivatalos nyelv a spanyol mellett. Végtére is, Puerto Rico társult állam.

Iskolás koromban a tanáraim nem tudtak mit kezdeni velem. Szinte szivacsként szívtam magamba az információt a reál tárgyakból, a szaktanáraimat szinte az őrületbe kergettem az állandó közbekérdezéssel, de a humán tárgyakkal nem bírtam mit kezdeni. Tudták a tanáraim, tudta a családom és valahol mélyen én is tudtam, hogy a képességem meglenne hozzájuk is, mert minden másból osztályelső voltam, de az összes olyan tárgynál, ami valamilyen szinten a szociális interakcióra épült, meg voltam lőve. Az osztálytársaimmal is nagyon nehezen találtam a közös hangot, órák között, néha pedig humán órák helyett is, folyton az informatika teremben lógtam és a saját tantervemet követve tanultam, leginkább játszani, de alapszinten programozni is. Valószínűleg már azelőtt eldőlt, hogy az IT-re megyek, mielőtt New Yorkba költöztünk volna.

Amióta elolvastam a Ready Player One-t mindig is érdekelt, hogy ki tervezte a virtuális teret, amiben a karakterek élnek, hogyan hozta létre, mi működteti, min tárolja a több száz terabitenyi információt, hogyan frissíti a környezet és a játékosok státuszát valós időben és ez a rengeteg adat hogyan áramlik elképesztő sebességgel a játékosok és a szerver között. Annyira lebilincselt a történet háttere, hogy a szereplők kalandja már nem tudta megmozgatni a fantáziám, csakis Morrowról akartam olvasni, többet, mint amennyit a könyv elárult. És amikor végre megértettem, hogy az író nem tud többet nyújtani, mint amennyit megért a virtuális térből és a programozásból, elhatároztam, hogy én magam válok Morrow-vá.

Egyetemen ugyanúgy folytatódott, tehát tulajdonképpen nem folytatódott, a szociális életem, mint ahol a költözésnél abbamaradt. Csak oktatással kapcsolatos témákban mertem szóbaállni a szaktársaimmal és a tanáraimmal, annak ellenére, hogy egy rakás külön feladatot elvállaltam és számos egyetemi projectben voltam gyakornok. A lehető leghasznosabban és leghatékonyabban akartam eltölteni egyetemi éveim, hogy után eséllyel induljak a doktori iskola ösztöndíjáért is. Nem akartam extra terhet róni mamira azzal, hogy két Phd-sról kelljen gondoskodnia. Így is elég fejfájást okoz, hogy bátyám doktori fokozatú létére megelégszik a beosztott irodista szerepével, a helyett, hogy minimum főosztály vezető lenne belőle. Mindig úgy tekintettem a nagy tesóimra, mint a család eszére és valószínűleg őket utánozom azzal, hogy le akarok doktorizni.


- Szia Emsy! - Ugrik fel a chatablak a gépen. Pedig most egyáltalán nincs szabad kezem válaszolni. Egyikben fogkefe, másikban hajszárító és próbálom nem megrázatni magam az árammal, ahogy a felmosórongyot tologatom a lábammal a tócsák felett ide-oda. A fejhallgatóban dübörög az EDM, amit még előző nap pakoltam össze, és ha nem jutok sürgősen kávéhoz, menten összeesem a szoba közepén.

- Hashtag kávét akarok, hashtag utálom a hétfőt, hashtag utálom az életem. - Írom vissza, közben sikeresen összekenem fogkrémmel a billentyűzetem. Ezt indulás előtt mindenképp le kell törölni, nehogy rászáradjon. Nem mintha Szentatya23-ra, a csapat gyógyítójára tartozna, hogy épp egzisztenciális, morális és spirituális válságon megyek át egyszerre.

- Jössz este raidelni? - Csak nem hagy futni digitális kínzóm és vallatóm. Rosszabb, mint a spanyol inkvizíció a fénykorában.

- Nem. Amint hazaesem suliból, megpróbálok valami puha felett elájulni. - Ma project leadási határidő, meg elmegyek vacsorázni a - itt lefagyok egy kicsit, hogy milyen terminus technikust is használjak: pasim? leendő pasim? csak én szeretném, hogy a leendő pasim legyen? csak szeretném azt hinni, hogy szeretném, hogy a leendő pasim legyen? - sráccal. Előtte meg még haza is kellene jönnöm sminkelni és kitakarni ezt az aszteroida méretű táskát a szemem alatt. És akkor még végig se gondoltam, hogy fogok-e ma enni egyáltalán, mert az borítaná az ütemterv maradékát is.

- Ja, ok, úgyis csak az újakkal akartunk pár öt főst menni. Szerdán áll még a heti? - Tulajdonképp az egyetlen fix pont az életemben már lassan hat éve, hogy minden szerda este átvedlek a fémbikinis - ez mekkora hülyeség a játékfejlesztők részéről - harcos lánnyá és hagyom, hogy a szörnyek péppé verjék az agyam. És fura mód minél jobban véd a pajzsom, egy nőnemű karakter kezében az is egyre kisebb. Ha majd saját rendszert alkotok, akkor az ilyen szexista marhaságokat már az elején ki fogom rostálni.

- Mi pequeña niña, llegarás tarde otra vez! - Szól anyu az ajtóból, hogy megint el fogok késni. Mintha egyedül ezt se tudnám...

- Si Mami! - Már a bejárati ajtónál járok, mire sikerül a tű sarkúmba belebújnom nagy nehezen, de azért a táskámért már a buszmegállóból kell visszajönnöm...