Végre egy nyugodt reggel, abban a tudatban sétálok az étkező felé, hogy apám már jóval korábban elindult az egyik irodája felé. Nyugodt szívvel veszem el a frissen csavart narancslével teli korsót. Mikor meghallom apám határozott hangját csattani a hátam mögül.
-Lányom, örülök, hogy még itthon vagy.- lehel csókot a homlokomra, mire legyőzöm a kényszert, hogy szemeimet forgassam. Naná, hogy itthon talál… mert, hogy megvárt. Nézem ahogy tölt magának egy csésze gőzölgő kávét,  ahelyett, hogy csettintene egy alkalmazottnak. Majd elő kapva egy másik csészét megtölti azt is, ízesíti ahogyan szeretem és a kezembe nyomja. Egy pillanatra le hunyom a szemeimet, élvezem ahogy a kávé erőteljes aromája kúszik fel az orromba. Felkészülve arra, hogy valamit olyat fog követelni tőlem amit nem akarok majd. Mind, hogy Marino barátjánál kell dolgoznom. Már éppen szóra nyitnám a számat, hogy iparkodjon mielőtt elkések, de megelőzz.
-Lányom örülök, hogy találkoztunk. Holnapután adnak egy jótékonysági estélyt a new yorki-i üzletemberek számára, ahol tervezem bejelenti, hogy indulni akarok a következi választáson. És egy elbűvölő partnerem lesz.- kortyol egyet a sötét folyadékból, majd jelentőségteljesen pillant rám. Veszek egy mély levegőt. Úgy bámul rám, hogy tudjam: a leendő partner én leszek. Fantasztikus, ott kell parádéznom az unalmas üzletemberek között és jó fényben feltüntetni apámat. Dicséretes apaként, és még jobb főnökként. – Tehát már beszéltem Marino-val… ma délelőtt nem kell be menned az irodába, szeretném, ha elmennél és vennél magadnak egy ruhát erre az alkalomra, amiben még annál is gyönyörűbb leszel, mint amilyen már vagy.- ezt nem kérte. Nem is kérdezte. Inkább csak kijelentette, és nekem csak az az egy választásom van, hogy  megteszem amit mond.
-És… az nem gond, hogy az új munkahelyemről máris hiányzom?- csupán ennyit mondok neki  enyhe szarkazmussal a hangomban.
-Lia, nem akarok már reggel vitatkozni, nem eshet nehezedre egész délelőtt vásárolgatni, és majd csinosban öltözve mosolyogni mellettem. Már késésben vagyok.- ezzel lenyeli az utolsó kortyokat, majd elviharzik. Ja… ilyenkor nem baj, ha pazarlom a pénzt? Hát végül is, amúgy sincs kedvem újabb adag fejmosást hallgatni arról, hogy milyen fontos  a család becsülete, és nekünk mennyire fontos a védelme. Na meg arról, hogy már vagyok annyira idős, hogy ténylegesen beszálljak  a családi bizniszbe. Remek. Apám amúgy is általában szerződtet maga mellé valami excort hölgyet aki mellette van. Szóval annyira nem lehet rossz a dolog, majd amilyen hamar lehet lelépek onnan, vagy rá veszem Zee-t, hogy kísérjen el engem… majd szerzek neki is meghívót. Így sokkal élvezhetőbb lesz egy ilyen sótlan parti.
De előbb vár egy jó kis vásárlás…
Gyorsan le döntöm magamba a maradék koffeint, a reggelizést későbbre hagyom, majd a plázában be kapok valami péksüteményt. Inkább a fürdő felé veszem az irányt. Hunter közben, mint az árnyék a nyomomban van. Hát… azt hiszem Natalina ma sem fog örülni annak, ha rá hárul  a feladat, hogy megsétáltassa az öreg fiút. Még mindig nem hiszem el, hogy hagytam magam rá beszélni, hogy a barátnőm itt hagyja. Apám most már eljutott arra a szintre, hogy csak akkor bámul rá gyilkos szemekkel, ha a közelébe sétál. Ami… lássuk be egy gyilkostól igazán nagy tettnek számít…
Inkább be mászok a zuhany alá, ebben a dög melegben amúgy is jól fog esni, de most nem áztatom magam két órán keresztül. Inkább gyorsan átcsutakolom  a bőröm,  majd hosszú tépelődés után egy fekete farmer mellett döntök és egy kötött fehér pulcsi  mellett döntök. Lábfejemre most a csizmát  húzok. Utálok egyedül vásárolni, de most Zee nem ér rá, és azért nagyon kevés ízlésében bízok meg annyira, hogy bárkit magammal rángassak. Meg ezt nem lehet az utolsó pillanatban elintézni.
-Natalina!- látom ahogy a gond terhelt szakácsnőnk megjelenik,- most elmegyek… még nem tudom mikor jövök, de Huntert nem tudom magammal vinni, így kérlek foglalkozz vele.- látom ahogy forgatja a szemeit, és morog valamit az orra alatt olaszul. Mérgesen járom a boltokat már két órája. Aztán úgy döntök, hogy veszek némi anyagot az egyik boltban, többféle össze állításban, és felhívom a család varrónőjét. Óh igen, van ám nekünk az is! Jó, mi? Amint meghallja az Alesandro Caselli nevet nem nagyon mer ellenkezni, így egy órán belül már ott is vagyok. Ha már itt vagyok beugrom az egyik olasz kávézóba, igen.... apám haverjának ebben is van keze. Vigyorogva lépek be az ajtón, Ric bácsi máris elém siet.
-Kisasszony, lehetne, hogy többet gyere ide? Hozom a szokásost!- megpuszilom és ölelem, majd letelepszem a pulthoz. Igazából csak egy szék szabad. -Nem bánja?- kérdezem, de már ülök is le, ha nem tetszik.... így járt. Ahogy jobban megnézem egy ismerős arcot fedezek fel... egy nagyon is ismrős arcot.
- Úr isten.... Laney.... tényleg te vagy az?,- ugrok a nyakába gyerrekkori barátnőmnek, majd bűnbánó képpel pislogok rá. Amikor visszajöttem az Államokba hívnom kellett volna őt.
-Annyira örülök, hogy látlak,- mondom ahogy letelepszem mellé.

~ megjegyzés ~ ★ ~

Állati nehezen másztam ki az ágyamból, ami a sajátom. Mert, hogy mostanában méltóztatok otthon aludni. Nem csak, valami fogamra való pasinak az ágyában ébredni. Húztam volna a bőrt, én tovább is, de az egyik alkalmazottam percenként küldi az üzeneteket. Egy hangos „Mi van már?” felkiáltással nézek rá a telefonra. Akkor koppan le, baszki! Az új csajt ma tanítják be, és ahogy látom elég szarul áll a helyzet. Csúcs!
A raktárban a fiúkkal nem szívok ennyit pedig azok is tudnak értetlenek lenni. Nem kicsit, nagyon. Csak ott arra fogom, hogy férfiak, és anyuci szoknyája alól, biztos traumatikus volt kibújni. Viszont, dolog van, úgyhogy miután felöltöztem, leküldöm a napi koffein adagot. Azért is, mert legalább beindul az agyam. Meg, ha tényleg olyan sík buta a csaj, akkor is talán türelmesen tudok majd hozzáállni. Ismétlem és hangsúlyozom, talán. Illetve, küldök egy üzenetet, ne aggódjon, érkezik az erősítés. Mert tudok én tündérbogár főnök is lenni, csak ne legyen idióta a beosztott. Ám, rossz előérzetem támad, ahogy leparkolok. Belépek az üzlet hátsó ajtaján, hátha ráhozom valamelyik lányra a szívbajt. Ehelyett Mirát látom, az üzlet raktárában lévő pulton támaszkodni, miközben a fejét fogja, és valamit mormol.
- Mizu? – ijesztek rá, ő meg akkorát ugrik, majdnem beveri a fejét. – Na, nyugi! Azért nem szívesen hívnék mentőt. – mosolyodom el és megvárom míg lenyugszik. Bírom a csajt, ügyes, jól dolgozik, sokat dumál és őszinte.
- Ha elkezdesz vele beszélni, két percet sem adok és meggondolod magad. – nyüszít, majd egy lemondó sóhaj kíséretében kimegyek vele a butik részre.
Tíz perc múlva már ott tartunk, Mira kezdi feladni a dolgot a betanítással, nekem pedig szerintem huszadszorra emelkedik a szemöldököm a magasba. Nos, tisztázzunk egy-két dolgot. Egy, nagyon kezdem meggondolni a mentős dolgot. Lehet, hogy hívnom kéne egyet a kislánynak, mert ez a fajta butaság krónikusan veszélyes. Kettő, ha legközelebb cicababa kaliberű lányokat vennék fel munkára, akkor valaki lőjön agyon. Ha kérhetem. Szerintem bele is fogom írni a végrendeletembe pedig még, nincs is olyanom.
Innentől számított fél óra múlva, leküzdjük a sötétséget a lányka fejében. Holott van egy olyan érzésem, a próba ideje alatt még egy tapasztaltabb lányt is be kell mellé állítanom. Teljesen, mindegy. Annak örülök, hogy nem nyírtam ki ezek után.
Viszont, az örömöm alábbhagy, amint befut egy újabb üzenet a készülékre. Néha, esküszöm úgy érzem magam, mint Jekyll és Hyde. Hosszú estének nézek elébe. Az egyik kedvenc kávézómba igyekszem, jó messze most Brooklyntól. A butikos akció után simán felrobbanna az agyam, ha tehetné. Viszont, nem teheti. Mert még jó sokáig szükségem van rá.
A pultnál iszogatok egy latte-t, miközben a telefonommal szórakozok. Fejben éppen a ma esti bizniszt szervezem meg Staten Island-ben. Bele is kortyolok a kávéba, míg gondolkodom, és a mellettem lévő beszélgetésre sem kifejezetten figyelek fel.
Elér hozzám egy nő hangja, de elég lassított ütemben reagálok. Az arcomon tükröződik az, amit gondolok. Nem kell ehhez atomfizikusnak lenni, mert „He?” ennyi rí le a képemről. Erre a nyakamba ugrik. Vajon tájékoztassam, hogy nem én vagyok a Mikulás, vagy… Ó, cseszd meg!
- Azért meg ne ölj a szorításoddal. Szeretnék még élni, Lia. – préselem ki magamból. Amint elenged rávigyorgok. – Teljes életnagyságban. – kis vakarcs korom óta ismerem a lányt, bár, ha jól értesültem, őt is félrerakták. Egy időre. Csodálatos családapák és annál cukibb kislányaik… Na, persze.
- Részemről az öröm. – nevetem el magam. – Mi a helyzet veled mostanában? – ezzel a kérdéssel együtt pedig a zsebembe süllyesztem a telefonomat, és a kávéba kortyolok.