Concrete jungle where dreams are made of there's nothing you can't do


üdvözlünk a livin in new york oldalán
Lépj be!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Arccsere
Felhasználónév:


Jelszó:



Csak csendben, csak halkan
Új posztok
Ella & Owen - 2011 Hálaadás
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Owen Cavanaugh Today at 1:17 am

Pixie & Sarah - No man is useless until it's got a friend
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Sarah Adler Today at 12:09 am

Játékpartner kereső
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Eleanor Trent Yesterday at 11:26 pm

Egy first lady élete
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Lola Torres Yesterday at 11:04 pm

Olivia & Sera || Little Fairy Garden
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Seraphina E. Hawkins Yesterday at 10:56 pm

Seraphina && Carson
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Seraphina E. Hawkins Yesterday at 10:20 pm

Long journey... ~ Lotte&Shane
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Charlotte Green Yesterday at 10:20 pm

Elkészültem az előtörténetemmel...
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Eleanor Trent Yesterday at 10:14 pm

Ki van itt?

Aimee Riddle, Christabel Edwards, Erik Lindström, Owen Cavanaugh, Sarah Adler, Seraphina E. Hawkins

Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 1 rejtett és 12 vendég
A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.


Share | 

 
 Nora & Becks - Once upon a time
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Stephen Amell
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
39
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szervkereskedelmi összekötő, szállító
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34

Nora & Becks - Once upon a time
Szomb. Jún. 17, 2017 1:39 pm
 
▐ Once upon a time ▐ New york II Brooklyn▐

Nora & Becks

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

A rágó már íztelenné vált az elmúlt órák alatt, a számban már csak megszokásból és unaloműzésből tartom bent. Sötétkék öltönyben, hozzá illő fekete cipőben, fehér ingben és nyakkendőben feszítek a vastag brokát függöny előtt, alig néhány méterre a bárpulttól. Apatikus arckifejezéssel sóhajtok egy mélyet, és elfojtok egy ásítást. Hogy a civil meló mennyire rohadtul unalmas, azt már rég elfelejtettem, és nem nagyon díjazom, hogy újra meg kell tapasztalnom. De Collierékkel nem haladok, mintha elnyelte volna őket a föld, Rhys is a maga útját járja, és a pénz amit a melóval kapok, nem jön azért rosszul. Persze sejtéseim szerint újra visszatérek majd hamarosan a régi munkámhoz, és szerencsére az illegális ketrecharcok során is egyre többször hívnak megint a fejesek, de erre nem alapozhatok, kell a biztos bevétel. Nem maradhatok örökké abban a raktárban, mert a végén még lebukok, ráadásul elég macerás folyvást a város határát átlépve az Isten háta mögötti kietlen gyártelepre menni azért, hogy aludjak valahol. Magamban elmélyedve újra utat tör az a vágy, amit Sydneyben, aztán pedig Anchorage-ben megtapasztaltam. A biztonság, a biztos otthon érzése. Elmondani nem tudom, milyen jó érzés volt Dylannel együtt lakni. Abban a néhány napban megtapasztaltam milyen a normális élet, és azóta is hiányolom. A házam megvan, de sajnos esélyem sincs arra, hogy visszatérjek oda. Helyette megint vannak a koszos priccsek, a magányos éjszakák és az érzés, hogy rohadtul nem tartozom sehová.
A vendégseregen végigtekintve keresem a potenciális veszélyforrásokat, vagy azokat, akik esetleg megkeserítenék a többi vendég szórakozását a helytelen viselkedéssel. Fáradt, fénytelen kék szemeim üresen csillognak, unott, szigorúnak ható arckifejezésem tökéletesen kielégítő azok számára, akik felbéreltek. Nem borotválkoztam meg, szerencsére nem is követelték meg tőlem, így legalább a képem nem viszket, de cserébe úgy izzadok az öltönyben, mint a ló. Nem is kellett sokat mondanom az ügynökségnél, elég volt, hogy megemlítettem néhány igen magas rangú politikust, akinek a testőre voltam, meg a francia idegenlégiót, és már irányítottak is erre a rendezvényre, ahol már hat órája és tizenhárom perce látom el a feladatomat tökéletes monotonitásban. Messze még a hajnal, már ha addig nem halok bele az unalomba. A fülhallgatóm, amely egy áttetsző hurkos zsinórral eltűnik az öltönyöm hátuljánál piszkálja a fülemet, de nem vehetem ki, mert ezen kapom az utasításokat, hogy mikor, hol kell a segítségem.
- Ha tudtam volna, hogy ilyen jóképű férfiak találhatók ezen az unalmas rendezvényen, biztosan előbb jöttem volna.
A mellém lépő ötvenes díva mosolyogva pillant fel rám, és kénytelen vagyok én is elvonni a figyelmem a munkámtól. Kényszeredetten húzom el az ajkaimat és a nő szemeibe nézek.

- Hölgyem, miben lehetek a szolgálatára? - kérdezem tőle és kissé kihúzom magam, mikor szemtelenül egészen elém lép. Eddig nem láttam, valószínűleg most érkezett, de már most sem józan. A mérhetetlenül gazdagok megszokott szerda estéje ez, nem is értem, miért csodálkoznék ezen. A kezében tartott martinis pohár szinte már üres, így kiveszem a kezéből. - Engedje meg, hogy hozzak önnek egy italt, madame.
Ellépnék mellőle, és gyorsan a pulthoz megyek.
- Egy martinit. Gyorsan. - intek a pultosnak, de az végig mér és megrázza a fejét.
- Szolgálatban vagy. Nem adhatok.
Türelmetlenül hunyom le a szemem és megfeszítem az ajkaimat, aztán közelebb hajolok.
- Nem nekem lesz, te ökör, hanem a vendégnek. Add már, mielőtt lenyeletem veled azt a vodkás üveget egészben. - csettintek, és végre felfogja, hogy nem velem kéne packáznia. A kért martinit megkapom, és így már kissé higgadtabban tudom visszavinni az italt a vendégnek.
- Parancsoljon, az itala. Úgy tudom, hamarosan kezdődik a divatbemutató, előrébb helyet foglalhat. - érintem meg a hátát, hogy elirányítsam, amikor a fülesben recsegve megszólal a csoportvezetőnk.
- Srácok, helycsere. Hale, menj az emeletre, Aston, tiéd a folyosó, Devereaux, te menj kicsit előrébb, de maradj a függöny mellett.
- Vettem. Indulok - szólok a mikrofonba, majd a hölgyre mosolygok - Bocsásson meg, de mennem kell. További kellemes estét.
A nő sóhajtása még a fülemben visszhangzik, mikor a vendégek közé sétálok. Ritkán mozgunk így, de legalább így is körbenézhetünk. A telefonom rezegni kezd a zsebemben, és kivéve azt felveszem.
- Csá, itt Higgs, mi a helyzet? - szól bele a legjobb haverom, mire megforgatom a szemem.
- Csá, itt Becks. Mondd, Rhys, mi a jó fenének mutatkozol be a telefonba? Nem gyanús, hogy kiírja a számodat és a nevedet a telóm? Amúgy semmi extra, melózok.
A vendégek közt próbálok utat törni magamnak, hogy pár mondat után aztán lerakjam a telefont és beálljak szál egyenesen az uv-fényben egészen lilának ható fehér, plafontól a padlóig érő függöny elé, és magam előtt összefűzve a kezem kis terpeszben megállva magam elé meredjek újabb unalmas órákon keresztül. Egy újabb este, mikor Higgs is meg én is a lehető legtávolabb vagyunk attól az élettől, amit néhány éve éltünk. Rohadt unalmas átlagosnak lenni, ha az ember tök egyedül van.


Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©


A hozzászólást Roméó C. Devereaux összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 17, 2017 2:39 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
31
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
41

Re: Nora & Becks - Once upon a time
Szomb. Jún. 17, 2017 1:46 pm

Becks and Nora
life has some weird jokes




- Kicsim, ne maradjatok fenn túl sokáig! Tudod, hogy reggel iskola – emlékeztetem Charliet a telefonon keresztül, melyet épp a vállammal szorítok a fülemhez, hogy szabad maradhasson mindkét kezem. Szükségem van rájuk, hisz egyikkel épp a cipőmet igazítom a lábamra, amit egyébként utálok a tűsarka miatt, de az ilyen alkalmakkor muszáj felvennem, a másikkal pedig a kulcsaimat hajítom bele a táskámba. Késésben vagyok, szokás szerint, de be kell vallanom, elszoktam attól, hogy esti munkát vállaljak. Az utóbbi időben leginkább csak napközben volt dolgom, leginkább fotózásokra kellett mennem, ami sok szempontból egyszerűbb és praktikusabb, hisz olyankor Charlotte iskolába van, vagy tanul, mindenesetre nem kell amiatt aggódnom, hogy kire bízzam őt, amikor nem vagyok itthon. Szerencsére az új iskola új barátokat is jelent, és ez a Tucker kislány nagyon aranyos, az anyukája pedig egy bűbáj, gond nélkül megengedték, hogy náluk aludjon a lányom ma éjjel. Charlie szerintem még örül is a csajos estének, de muszáj figyelmeztetnem, hogy nem hétvége van. Így sem túl egyszerű felzárkóznia a tananyaggal, de hát ezzel jár, amikor valaki év közben vált iskolát, és pláne ha elit helyre kerül.
- Reggel Mrs. Tucker visz el benneteket, suli után pedig én megyek érted, és elmegyünk együtt ebédelni – ígérem, mielőtt elköszönnék, és a telefonomat is a táskámba hajítom. Kicsit rossz érzésem van ez az egész miatt, el kell ismernem. Tudom, hogy jó helyen van, de már az idejét sem tudom, mikor töltöttük külön az estét utoljára. Talán nyugodtabb lennék, ha a szüleim vigyáznának rá, de ők most nincsenek a városban.
Kissé még zilált vagyok, amikor lerohanva a lakásunk előtti lépcsőn bevágódom az uber hátsó ülésére, éppen ezért előveszek egy kis tükröt, és igyekszem rendbe szedni magam útközben. A klubban persze még kezelésbe vesz majd egy sminkes, de ez még nem jelenti azt, hogy illő lenne csapzottan megjelennem. Amint belépek az épületbe, átjár a nosztalgia. A zajos, tömött hely a villogó fényeivel meg a sok elegáns vendéggel arra a klubra emlékeztet, ahol egy ideig pultosként dolgoztam Charlie születése után. Szerencsére az az idő már a múlté. A modellkedést sokkal jobban élvezem, bár ez sem éppen az a munka, amiről kislányként álmodtam. Ami valahol vicces, hisz melyik átlagos kislány ne álmodna arról, hogy szebbnél szebb ruhákba öltöztetve kell végigvonulnia a kifutón? Mondjuk egy nyomozó lánya, aki tiniként folyton az apja nyomában loholt, és szakmájáról faggatta őt.
Miközben a függöny mögötti öltözők felé igyekszem, futólag rápillantok a karomon díszelgő drága órára. Az ajándékba kapott tárgy most épp azt dörgöli az orrom alá, hogy veszettül késésben vagyok. Martha, a szervező, ki fog nyírni.
- Bocsánat – szólok hátra az egyik biztonsági őrnek zavartan, miután nagy sietségemben majdnem elsodortam – leszámítva, hogy az ütközést valószínűleg csak én éreztem meg, hisz ő továbbra is úgy áll ott, mint egy szobor. A pillantásunk találkozásakor egy másodpercre deja vu tör rám, de nincs időm azzal foglalkozni, hogy honnan ismerős a férfi, mert már loholok is tovább, hogy végül szinte levegő után kapkodva rontsak be az öltözőbe. Ennyit arról, hogy ne érkezzek csapzottan!
- Te meg hol a fenében voltál?! Már rég a sminkszékben lenne a helyed – kapom is a várva várt fejmosást, de ahelyett, hogy bármit válaszolnék, a nyakamat behúzva huppanok le a kijelölt helyemre. Mázli, hogy gyorsan tudok öltözni, és szinte pillanatok alatt készülök el, aztán az este megy is tovább a maga útján. A műsor nem tart sokáig, nekem legalábbis nem tűnik hosszúnak, viszont a feladat még nem ér véget annyival, hogy végigvonultunk a kifutón. A megbízó ruháiban és a hozzájuk kapott ékszerekben kell lézengenünk a vendégek között, ezzel is népszerűsítve a divatcég legújabb kollekcióját. Csak arra kell odafigyelni, hogy minden drága darabot, amit viselünk, épségben visszaszolgáltassuk a buli végén. Amint lefut a show, és lehetőségem van elvegyülni, kissé félrevonulok, hogy rápillanthassak a telefonomra. Charlie nem keresett. Remélem, ez jó jel. Sóhajtva süllyesztem vissza a készüléket a helyére, majd indulnék a dolgomra, amikor egy férfi dülöngél oda hozzám enyhén illuminált állapotban, és zavartalanul végigsimít a mezítelen karomon.
- Te az egyik modell vagy, ugye? - kérdezi homályos tekintetét az enyémbe fúrva. A közelsége kellemetlenül érint, ezért bólintok, és hamar hátrálok egy lépést.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Stephen Amell
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
39
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szervkereskedelmi összekötő, szállító
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34

Re: Nora & Becks - Once upon a time
Szomb. Jún. 17, 2017 2:18 pm
 
▐ Once upon a time ▐ New york II Brooklyn▐

Nora & Becks

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

A nőt lerázni nem nehéz, és bár már hozzászoktam ehhez, még mindig nagyon nehezen viselem az ilyen inzultálásokat. Valamiért minden nő aki rám néz azt gondolja, csak mert épp dolgozom, kapható is vagyok egy kalandra. Hazudnék, ha azt mondanám, sosem csináltam ilyet, de most aztán tényleg semmi hangulatom hozzá, pláne nem egy tőlem évezredekkel idősebb nővel. Azért nekem is vannak igényeim, és ha már válogatni kell, inkább legyen egy fizetős numera, semmint egy kéjsóvár nagymama.
A levegőben keveredő ezer illatú parfüm és a füstgép borzalmas elegyet alkot, így kifejezetten megkönnyebbülök, mikor a nyomulós, részeg és teljesen körbepacsulizott nő közeléből elhívnak. Nem az első, nem is az utolsó eset, hogy megtörténik, így nem adok neki különösebb jelentőséget. A fülesbe érkezett utasításnak megfelelően átvágok a fal mellett sorakozó emberek között, és közben váltok néhány szót Rhys-szel is. Még mindig kicsit nehezen tettem túl magam rajta, hogy heteken át titokban tartotta, hogy él, de elmagyarázta, hogy nem bízhatott bennem, és bár rohadtul fájt, azért el kellett ismernem, hogy igaza volt. Én sem bíztam volna a helyében.
A függöny elé állva aztán lerakom a telefont és hagyom, hogy ismét magába szippantson a testőrök unalmas tevékenységi köre, ami most, hogy inkább nevezném babysitternek, semmint igazi testőrködésnek, még inkább kínlódással teli lett. Utálom a bazi nagy semmit csinálni, utálom nem használni az agyam vagy a testem, a semmittevésbe én beleőrülök. Adrenalin nélkül félig halott vagyok, és ha nem foglalom le magam túl sok baromság jár a fejemben. Emlékek kínoznak, háborúkról gondolkozom és azokról, akiket elveszítettem életem során. Lassan közeledve a negyven felé pedig egyre kétségbeesettebben keresem a helyem a világban, ami számomra nehezebb, mint egy átlagembernek. Megjártam az idegen légiót, a gyerekkorom is maga volt a rémálom, és a háborúban töltött több hónapig tartó fogság és kínzás után sem volt egyszerű biztos lábakra állnom. Magamba mélyedve rágom tovább az íztelen fehér rágót, és unottan meredek magam elé, miközben igyekszem a munkámat is ellátni. Egy nő siet felém, és kicsit meg is lök, így kicsit mérgesen villantom rá kék szemeimet, de elnézést kér, így nem szólok semmit. Ahogy elsiet mellettem azért nem vagyok rest utána pillantani és megnézni alaposan a fenekét, ami mellékesen bombajó, de aztán ki is verem a fejemből. Alig negyed órával később pedig dögösebbnél-dögösebb csajok vonulnak fel a színpadon különböző ruhákban, és egyiket másikat már el is tudnám képzelni egy hotelszoba padlóján vonaglani alattam, de sajnos ismét a fülesbe szólnak és most már felkerülök az emeletre, hogy aztán az egyik folyosót is megkapjam, majd végre kicsit levegőhöz jussak odakint a parkolóban, végül ismét bekerüljek a tánctérre. Hogy miért van szükség arra, hogy folyamatosan mászkáljunk? Egyfelől, így egyikünk sem alszik el munka közben egy csendesebb zugban, másfelől azonnal kiderül, ha valaki lapít a melóban és harmadszor, így tudjuk biztosítani a pihenő időt is, és azt is, hogy ne csak egy szögből lássuk a helyszíneket, hanem folyamatosan pásztázzuk a területeinket. Ilyen a biztonsági őrök élete.Amikor újra felszólítanak, hogy menjek egy új helyszínre, elindulok, és határozott, de nem túl feltűnő léptekkel haladok el az asztalok mellett, kerülöm ki az embereket, aztán a megfelelő helyen megállok. Egy lezárt folyosó oldalsó bejárata az, amelyet eltakarnak a vastag függönyök. Idekint hatalmas a zaj, beszélgetés, és a dübörgő zene. Perceken át állok rendíthetetlenül, amikor hirtelen megcsapja a fülemet valami oda nem illő. Mint egy kiskutya nyüszítése, vagy még inkább szűkölése...magas hang, alig hallható, és aztán el is hallgat, de jól kivehetően a lezárt szakaszból jön. Elgondolkozok ki mehetett oda be vajon, míg mi nem voltunk itt, hisz a helycsere nem lehetett több fél percnél...Elhessegetem a gondolatot, hogy talán csak képzelődtem, de aztán mégis jobbnak látom ellenőrizni a dolgot. Feltűnés nélkül lépek a bejárathoz, aztán óvatosan bekukkantok a sötét folyosóra. Amit odabent a beszűrődő fényben látok, az azonban azonnal felnyomja bennem a pumpát. A padlón egy nő hever hason, homlokára tapadó szőke haja kicsit véres. Karja kicsavarva  a hátához szorítva, a pasas pedig letolt gatyával épp jól láthatóan megpróbálja magáévá tenni, miközben a nyakára tekert nyakkendőjével próbálja megfojtani szerencsétlen lányt. Szó nélkül ugrok oda, és azonnal lerántom róla a pasast, és a felrántva, akár egy kis pihét azonnal a falhoz nyomom. Hadakozni kezd és kapálózik, de ellenem nincs olyan szerencséje, mint a vékony kis teremtéssel.  
- Azonnal hagyd abba a kapálózást, vagy esküszöm leütlek, mint a taxiórát, az agyvelőddel meg kifestem a falat. - mondom abban a pillanatban, mikor megérkeznek a társaim, és az alaposan berúgott embert elvonszolják, hogy valahol rendbe tegyék egy kicsit. Nívós vendégsereg, senkinek nem kell a botrány, ezt mindig így intézzük. A félhomályban aztán odalépek a nőhöz. Nem tudom kivenni az arcát, de arra emlékszem, hogy a feje megsérült, és feltételezem a nyakkendővel való fojtogatás sem tartozott a mai napra felírt teendői közé.
- Jól van, kisasszony? Mit tett magával ez az állat? Hívjak mentőt? - kérdezem, bár ha jól láttam, konkrét erőszakról nem kell beszélnünk, mert időben közbeléptem - Jöjjön, elviszem egy csendesebb helyre. Nyugalom, a biztonsági szolgálat tagja vagyok, mellettem nem eshet bántódása. - próbálok olyan kedvesen beszélni hozzá, amennyire csak tőlem telik, de azt sejtem, hogy a kiborulás csak percek kérdése, a sokk után ez szokott jönni. A sötétből lassan kivezetem a fényre, és a vállát átkarolva határozottan irányítom át a remegő nőt a biztonsági szolgálat egyik helyiségébe, ahol leültetem, és egy palack vizet teszek elé. Most először nézek az arcára. Szép nő, bájos, szomorú macskaszemekkel, szép szájjal, fitos kis orrocskával. A homloka egyik oldaláról vékony vérpatak csorog lefelé, így erre gyorsan egy törülközőt nyomok, aztán a szemébe mélyedek és elmosolyodok.
- Nyugodjon meg. Itt biztonságban van. Mondja, hogy érzi magát? - kérdezem olyan megértően, hogy ha Rhys most látna tutira nem hinné el, hogy én vagyok. Belátom, nem mindig vagyok túl kedves, de ez most nem az a helyzet, ahol durvának kéne lennem azt hiszem.


Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©
Vissza az elejére Go down


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
31
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
41

Re: Nora & Becks - Once upon a time
Szomb. Jún. 17, 2017 3:13 pm

Becks and Nora
life has some weird jokes




Szeretném mielőbb lerázni a fickót, idegesít, és szinte rosszul vagyok a whiskytől bűzlő leheletétől, de tapad rám, mint egy pióca, újra és újra hozzám ér, nem tágít, valamit magyaráz is, de nem igazán értem. Az ordító zene áldásos hatása. Aztán már nem éri be ennyivel, magához húz, karjai a derekamon, és pillanatok alatt siklanak le a fenekemre. Hiába próbálom eltolni magamtól, semmi hatása. Felpofozom abban reménykedve, hogy ez végre észhez téríti. Hol vannak ilyenkor a biztonsági őrök? Nem éppen az lenne a dolguk, hogy az ilyen helyzeteket megakadályozzák? Kezdek kicsit pánikba esni, főleg amikor a tenyerem csattanása nyomán meglátom a férfi arcán a feléledő tébolyt és elszántságot. Időm sincs végiggondolni, mire készülhet, már sodor is magával, és minden nemű ellenkezés már csak olaj a tűzre. Mégis felsikítok, bár ha tisztán gondolkodnék, hamar rájönnék, hogy semmi értelme. Magával rángatott a függöny mögötti kihalt folyosóra, és bár itt már nem dübörög teljes hangerővel a benti zaj, esélytelen, hogy bárki meghallhassa a segélykiáltásomat. Csak annyit érek el, hogy a fickó egyre dühösebb. Elenged ugyan, viszont cserébe megfogja a fejem, és keményen a falhoz üti. Azt hiszem, ezzel a módszerrel akar elcsendesíteni. Sikerül is neki. Megszédülök, és kezdek teljesen elveszni. A félelemtől és fájdalomtól már nem is igazán tudom követni a történéseket. Meglök, a földre esek, de még van bennem annyi, hogy tovább ellenkezzek, amikor fölém magasodik. Azt már nem is igen tudnám megmondani, hogyan került a nyakkendője a nyakam köré, csak azt tudom, hogy a gondolataim kezdenek egyre reményvesztettebbek lenni. Meg fog ölni. Meg fog ölni. És megerőszakol. Már csak az a kérdés, melyik történik meg előbb. A karom hátracsavarva, a szoknyám feltolva, képtelen vagyok ellenkezni, utat engedek a könnyeimnek, és várom, hogy vége legyen. Ám ekkor a pasas hirtelen eltűnik rólam. Kell egy pillanat, amíg ezt felfogom, akkor azonban sietve ülök fel, és húzódok odébb. Űzött vadként kuporodom össze a fal mellett, és alig tudom elhinni, hogy a segítség még időben ideért. Végignézem, ahogy az őrök elvezetik a támadómat, és szeretnék felpattanni, utána lépni, bemosni neki egyet, vagy alaposan tökön rúgni, de még mindig nem tudok mozdulni. Leszámítva, hogy azt hiszem, remegek. Nem vagyok benne biztos. Talán sokkot kaptam.
Akkor is csak bámulok ki a fejemből, amikor az egyik őr odalép hozzám. Nem ellenkezem, amikor felajánlja, hogy átvezet egy nyugodtabb helyiségbe. Jól esik a kedvessége, és örülök, hogy eltűnhetek arról a sötét folyosóról, szóval csak bólintok, és némán engedek a szelíd erőszaknak. A biztonsági szobába érve még mindig nem nézek a megmentőmre, nem is szólalok meg. Azt hiszem, attól tartok, ha kinyitom a szám, egyszerűen sírva fakadok, vagy összeomlok, szóval egyszerűbb, ha hagyom magam irányítani, mint egy bábot. Az első valóban önálló mozdulatom az, hogy a palackért nyúlok, amit kaptam, és nagyokat kortyolok a vízből. Az megteszi a hatását, kicsit máris jobban érzem magam. Leengedem a törölközőt tartó kezemet, amelyet eddig önkéntelenül szorítottam a homlokomra, majd a hajamat elsimítva az arcomból, végre felnézek az őrre. És akkor szabályosan leesik az állam. Ő az. Ő az. Ő az. Ez az egy gondolat kattog a fejemben. Szemeim kikerekedve, a szám kissé elnyílva, és csak bámulok rá. Nem tudom elhinni, hogy éppen ilyen körülmények között kellett újra találkoznom vele. Hiszen már évek óta keresem, próbálom megtalálni, és akkor... Nem hiszem el. Nem hiszem el. Korábban is ő volt az, akibe belebotlottam, amikor elrohantam mellette. Most már tudom. Ezek a szemek. Ez a kékség. Bárhol felismerném, hiszen ugyanezt a szempárt látom otthon minden nap már közel nyolc éve. Persze nem pontosan ugyanezt, csak az ijesztően pontos mását. Közben végre sikerül becsuknom a számat, és valamivel értelmesebb arcot ölteni magamra. Ha továbbra is így bámulom, még a végén mentőt fog hívni hozzám, pedig annyira azért nem nagy a baj. Csak épp az egyik sokkból a másikba esem.
- Becks – ejtem ki a nevét, mert ideje lenne végre megszólalnom, csakhogy ennél értelmesebbre első körben nem futotta. - Nora vagyok. Nyolc éve volt, már biztos nem emlékszel rám... - Miért is emlékezne? Nem ő nevel otthon azóta is egy állandó emlékeztetőt arról az estéről. Sőt, minden bizonnyal azóta is minden este más melegíti az ágyát. Megköszörülöm a torkomat, mert megint nem tudok, mit mondani. Azt hiszem, zavarban vagyok, amitől úgy tűnhet, mintha valami kiscsaj lennék, aki már régóta epekedik utána. De ez az egész helyzet annyira idióta. Az egyik pillanatban még az épségemet meg az életemet féltem, a másikban meg itt van ő, mint valami hős lovag, és nem mondhatom el neki, amire már nyolc éve készülök, legalábbis nem most, nem így, mert akkor garantált, hogy akkor soha többé nem látom újra.
Aztán megakad a szemem az apró névtáblán a mellkasán. Devereaux? Ez a neve? Francia? Devereaux... Azt hiszem, hallottam is korábban a folyosón, hogy egy másik őr így szólította őt, miközben elvezették a támadómat. Devereaux. Magamban ízlelgetem a nevet, valahogy még nem tudom hozzá kapcsolni. Aztán halkan elnevetem magam, mert ettől az apró infótól még nevetségesebbnek tűnik az egész szitu. Nem azért, mert vicces lenne a név, hanem mert sosem gondoltam volna, ha ezer évig élek is, hogy francia. Nem tűnt túl franciásnak. Egyáltalán mi számít „túl franciásnak”? Bár lehet, hogy igazából belga, vagy svájci. Vagy kanadai. Vagy valahonnan délről származik. A szüleimnek élnek francia barátai New Orleansban.
Tudom, hülyeség ennyit elmélkedni ezen, de egyrészt ez az első értelmes, kézzel fogható információm róla már évek óta, másrészt sokkal könnyebb ezzel foglalkozni, mint arra gondolni, hogy az imént majdnem megerőszakoltak. - Francia vagy? - teszem fel végül a kérdést, ami a fejemben motoszkál, felpillantva a szemeibe, és próbálok most nem foglalkozni azzal, mennyire hülyén jön ki ez az egész.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Stephen Amell
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
39
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szervkereskedelmi összekötő, szállító
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34

Re: Nora & Becks - Once upon a time
Szomb. Jún. 17, 2017 6:59 pm
 
▐ Once upon a time ▐ New york II Brooklyn▐

Nora & Becks

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

A gondolatok, amelyek eddig elfoglalták az agyam most úgy foszlanak szét, mint a lesüllyedő felhőfoszlány a nyári égen, ahogy meglátom, hogy a pasas mit akar épp csinálni. Nem akarok hősködni, de az biztos, hogy ennek nem így és nem itt van meg a helye. Ha ilyen élményre vágyik, arra ott vannak a nagyon bevállalós fizetős escort lányok. Némelyik kifejezetten élvezi ha fájdalmat okoznak neki, erre is megvannak a megfelelő helyek. Erőszakoltam-e meg már nőt? Igen, már ha szigorúan vesszük a dolgokat. Életem során elég sok mindent tettem már, és bár olyan brutális módon, mint Rhys talán elvétve tettem meg, az biztos, hogy az én szememben a nő meg is érdemelte, és ez sosem civilre vonatkozott. De ha kurvákról van szó, az ember nem lehet elég óvatos. Volt olyan nő is, aki végül egy kielégítő dugás után Rhys asztalán végezte, ezt sem tagadom. Zavar-e a dolog? Már nem is gondolok rá. Nem érdekel. Az ember életében vannak dolgok, amikre egyszerűen nem pazarolhatja az idejét. Olyan sok embert öltem meg, hogy már a számát sem tudom. Nem húsz vagy harmincas nagyságrendben. Ezreket. És nem egy bombával, vagy egy eltérített repülővel. Fegyverrel. Késsel. Esetenként nyíllal, vagy csak azzal, hogy kitekertem a nyakukat, és a sor itt még nem ér véget. Ha azon őrlődnék állandóan, rossz volt-e amit tettem, már megőrültem volna. Mármint, őrültebb lennék, mint most. Az én szememben a határok egészen máshol húzódnak, mint egy átlag embernél. Veterán katona vagyok, hadifogoly is voltam, és már olyan sokféle módon kínoztak, hogy az is csoda, hogy a nevemet tudom. Csodának számít, hogy másként látok dolgokat azok után, amiket láttam és tudok? Az alvilág legmélyén, a legmocskosabb, legvéresebb helyeken mozogtam fiatal korom óta. A világ minden táján jártam már, megtanultam számtalan kultúrát és nyelvet. Nevem lett és hitelességem, amit nem a két szép szememért adtak. Ki kellett tűnnöm a tömegből, ahogy most is igyekszem maximumot nyújtani, annak ellenére is, hogy csak egy egyszerű alkalmazott vagyok itt, nem több.
A férfit letolt gatyával rángatom le a rémült, fuldokló nőről, és bár nagyon nehéz megállnom, hogy ki ne verjem belőle az összes agysejtjét amit még nem ivott el, az ösztöneimet sikerül legyűrnöm, és csak a falhoz lökni teljes erőből. Így sem túl komfortos számára, mert a lába jó húsz centire kalimpál a föld felett, a torkának pedig az alkarom feszül, hasonló érzést élhet így át, mint amit a nőnek okozott. Nem tudok a hátam mögé nézni, de  a hangokból ítélve így is megmarad talán, a fülembe jutó zihálás és köhögés legalábbis arról árulkodik, hogy még életben van és eszméleténél, bár ez a hatalmas zajban és a zene dübörgésében kevésbé biztos pont. A fiúknak átadom a pasit, így őt elviszik egy másik helyiségbe, hogy kijózanítsák és ne a tömeg előtt közlekedjen letolt gatyával, na meg, hogy meggyőzzék róla, hogy a leghelyesebb döntés az lenne részéről, ha bocsánatot kérne. Valószínűleg majd tőlem is ezt fogják követleni, amit persze nem lenne az az ég, hogy én megtegyek. Ó, nem, nem született még embert a Földre, akitől én bármikor, bármiért hajlandó lennék bocsánatot kérni. Főleg nem egy ilyentől. Túl sokat adtam már le az elvárásimból, az egyetlen amit nem fogok beáldozni, azok a tökeim, köszönöm szépen. Senki nem tud annyit fizetni, hogy meghunyászkodjak előtte. Ezt még a legbeképzeltebb fejesek is tudták mindig, hogy van az a határ amit nem leszek hajlandó átlépni. Az egyik munkatársam készségesen akar segíteni a nőnek, de más utasítást kap, így én maradok vele. A tekintetemmel keresem meg a gyenge fényviszonyok között, a falnál kuporogva találok rá. Felsegítem és gyengéden húzom magammal, hogy elvigyem innen, mielőtt kitörne rajta a pánik vagy a hisztéria. Sajnos bármilyen érzéketlennek is tűnik, nem hagyatom, hogy botrányt csináljon. A vendégek többsége egy szociálisan elizolált rétegbe tartozik, és az ilyenek nagyon megjegyzik a botrányokat, és azoknak az elsimítását, nem lenne jó, ha egy ilyen incidens miatt kirúgnák az összes embert a cégtől, akiknél dolgozom. Azt persze nem tudom, hogy a nő vendég-e vagy a felvonuló modellek egyike, de sejtéseim szerint inkább az utóbbi. A vendégek általában nagyrészt ismerik egymást, nem hinném, hogy erre ragadtatná magát bármelyik is. A nőt az egyik szobába kísérem, és leültetem az egyik székre az asztalnál. Itt kicsit nagy a káosz, ez a biztonsági szolgálat egyik szobája, így mindenfelé műszaki eszközök, leírások, engedélyek hevernek, egy nagy fekete páncélszekrény pedig a fegyvereket hivatott őrizni a biztonsági előírásoknak megfelelően. A helyiség ablakát szalagfüggöny teszi beláthatatlanná, a drapp színű faltól alig tér el a színárnyalat, bár lehet, hogy ez csupán a gyenge sárgás fénynek köszönhető, de legalább van bent egy kényelmesebb kanapé is, amit persze elborítanak a kabátok és a civil öltözékek. Egy palack vizet tolok elé, és hangtalan léptekkel állok tőle távolabb a talpunk alatt elterülő terracotta padlószőnyegen, majd egy törölközőt hozok a homlokára, nehogy nehogy a ruhája is véres legyen. Rákérdezek a hogylétére is, és ahogy kisöpri a haját az arcából, igyekszem barátságos mosolyt erőltetni az magamra, habár a mosolygás mostanában - meg amúgy általában - nem az én világom. De ahogy rám pillant, valami furcsa de javu érzésem támad. Úgy pillant rám, mintha szellemet látott volna.
- Hahó, minden rendben? - kérdezem, de csak néz, néz, és néz rám. Megfordul a fejemben, hogy talán stroke-ot kapott, bár nem vagyok orvos, de a fene se tudja, a feje eléggé vérzik. Amikor megszólal viszont kicsit gyanakodva mérem végig, és a mosoly lefagy a képemről. Honnan tudja a nevem? Ismer talán valahonnan? Agyamban végigpörgetem azokat az arcokat, akiket fel tudok idézni, de túl sokan vannak. és New York már évek óta nem szerepel a listánkon. Honnan ismerhet? Amikor elmondja, hogy nyolc éve találkoztunk, összevonom a szemöldököm és értetlenül meredek rá. Nora? Nyolc éve? De mi volt nyolc éve? Átkísértem az úton? Vagy egy taxiban utaztunk? Meghívtam egy italra? Vagy közösen vettünk fel lakáshitelt? Mégis, mi a jó franc volt nyolc éve? Már arra nem emlékszem, mit csináltam tavaly júniusban, nemhogy nyolc éve...
Zavartan köszörülöm meg a torkom, és próbálom összekaparni a gondolataimat.
- Khm...hát...kedves Nora...üdv újra. - nyögöm ki végül nagy nehezen, és aztán tényleg megpróbálok legalább úgy tenni, mintha nem lenne totál homály a kiléte előttem. Az arcvonásai kicsit ismerősek, de így a semmiből...hát nem tudom mihez kapcsolni.
Kínos csend telepszik közénk. Tekintetemmel akaratlanul mérem végig, és már megbizonyosodok róla, hogy nem vendég, hanem az egyik modell. Honnan tudom? Onnan, hogy egy millió dollár értékű nyakéket és karkötőt visel, ami az egyik bemutató darab. A homlokára szorított törölköző sikeresen elállítja a vérzést, de így már biztos nem dolgozhat ma este, a haja csapzott, véres, a sminkje kicsit elmosódott, és a nyakán jól látható vöröslő csík mutatja a nyakkendő helyét, amely majdnem elvette az életét. A kérdésére meglepődök, aztán lenézek a névtáblámra, amit ő is néz és aprót bólintok.
- Hja, hogy ez? Öhm...származásomat tekintve igen. Franciaországban születtem. - mondom, de szerencsére nincs idő kifejteni, hogy mikor és miért kerültem ide, mert kopognak az ajtón. Ahogy kinyílik azonnal védő állást veszek fel, és beállok Nora elé. Ösztönös cselekedet, ahogy az is, hogy az öltöny zakóját baloldalt felhatva automatikusan a fegyveremért nyúljak. De szerencsére nincs szükség ilyesmire, mert az egyik - nem mellesleg nagyon befolyásos, és teljes mértékben, ízig-vérig meleg szervező pasi fut be. Fehérre szőkített haja az égnek áll, a vége vörösen izzik, mintha lángolna a feje, fekete szemüvegkerete mögött apró, ázsiai szemek pillantanak rám. A pasi alig ér a mellkasomig és van vagy hatvan kiló, fele olyan széles, mint én.
- Jesszuskám! - kap a szívéhez ahogy belép és meglátja ahogy mozdulok és a falhoz ugrik ijedtében - Le ne lőj, Robin Hood, békével jöttem! - mondja nyávogó hangon, majd odatipeg Norához és lehajol hozzá.
- Kérlek, mondd, hogy a gyönyörű arcodnak semmi baja! Édesem, most hallottam mi történt! Jól vagy? Cöh, az a minden lében kanál bróker! Egyszer már megmondtam, ha így viselkedik, terápiára fogom küldeni! Jajj, angyalkám, egy percig ne aggódj, elintézzük azt a begerjedt kandúrbandit! Szűz Máriára mondom, nem is értem mi a fene ütött belé. Jaj, cukorfalatom, hiszen te reszketsz! Adjon azonnal egy takarót, vagy kabátot. Láttam a Miami helyszínelőkben, hogy sokknál valamit rá kell teríteni az áldozatra. Na, mozduljon már, nem látja, hogy majd elájul? - nyafogja, és élesen rám pillant. Én csak állok mellettük kis terpeszben és próbálok távolodni, de lecsap rám, mint valami héja, így egy takaró után kezdek kutatni, míg ők tovább beszélgetnek. Azt sajnos nem találok, így jobb híján a kabátomat tudom átadni nekik hirtelen. Egyszerű fekete szövetkabát, de talán ez is megteszi, bár nem értem mire ez a nagy felhajtás, mikor akkora baj azért nem történt szerencsére. De ki érti a melegeket? mikor újra hozzám fordul, kicsit meglepődök a kérésén.
- Hé, szépfiú, vigye haza Norát. Most. És meg ne lássák így, paparazzók vannak mindenütt.
Meglepetten pislogok, mert erre aztán  nem számítottam, így megrázom a fejem.
- Maga nem a főnököm, és nekem nem ez a feladatom...
A hangja úgy nyomja el az enyémet, hogy szinte megrémülök. Sikítva szorítja össze a szemét és felegyenesedve toppant egyet az apró kicsi lábával.
- Ha azt mondom, hogy hazaviszi, akkor igenis hazaviszi, világos voltam? Vagy esküszöm, hogy az egész biztonsági szolgálatot eltiprom a föld színéről, mehetnek plázákba és szeméttelepekre őrködni, világos? Van fogalma ki ez a szépség? Nora Weston, az egyik legkeresettebb, legelegánsabb, legkifinomultabb kifutómodell! Ha azt mondom, hogy ilyen állapotban nem láthatja meg senki, akkor maga pattan, és ha kell felhúz egy várfalat a bejárattól a kocsiig, hogy hazavihesse ezt a szegény, sérült és rémült kis madárkát! Világos?
Az ajtón ekkor néz be a főnököm, és meghallva a megrendelő utasítását rám néz és bólint, így már én is tudom, hogy ezt nem úszom meg.
- Rendben. Hazaviszem.
A pasas kiereszti a gőzt, elvörösödött képe is kezdi visszakapni eredeti színét, így bólint.
- Ezt már szeretem. - mondja majd újra Nora felé fordul - Virágszálam, ez a kedves úriember haza fog vinni és egész éjjel ott fog vigyázni rád, rendben édesem?
- De minek kéne egész éjjel ott lennem? - vetem közbe, mire ismét felvisít.
- Azért, te agyatlan barom, mert csak a ruha ami rajta van, az kétszázezer dollárt ér, azért! - kiáltja, majd nagyot sóhajtva teátrálisan megdörzsöli az orrnyergét. - Mon Dieu, vous avez vraiment stupide? (Te jó ég, tényleg ennyire hülye?) - kérdezi franciául, mire már én sem bírom visszafogni magam, és kissé elmélyülő hangon vágok vissza neki, haragosan villanó kék szemekkel.  
- Je ne suis pas stupide, juste avait d'autres choses à faire.(Nem vagyok hülye, csak más dolgom lett volna.)
úgy felhúzza az agyam, hogy Nora mellé lépek.
- Máris hazaviszem a kisasszonyt, és reggelig az ajtaja előtt fogok őrködni. Nem esik baja, és a ruháját is visszakapja. - mondom, majd Norára nézek - vedd le az ékszereket, legalább azért ne tépjék a szájukat.
Aztán felkapom a sporttáskámat és Norát a hátsó ajtón át a parkolóban álló kocsimig vezetem. Az ajtót kinyitom neki és ha beült, bepattanok a vezető ülésbe én is. Ismerős illat fogad. Kicsit édes, kicsit fűszeres, és a bőrápoló meg a parfümöm jellegzetes eszenciája egyedi aromát kölcsönöz neki. Aztán beindítom a motort, amely veszélyesen, akár egy igazi nagyvad mordul fel alattunk. Önkéntelenül fonódik erősebben a kezem a kormányra és mereven előre nézek, mikor felkapcsolom a fényszórókat és önkéntelenül gonosz, élveteg mosoly terül az arcomra. De észbe kapok és a nőre nézek, akiről még mindig fogalmam sincs, honnan is kéne ismernem.
- Hová lesz a fuvar? - kérdezem, és látva elgyötört arckifejezését sóhajtok egyet - Ne törd rajta a fejed. Nem az első alkalom, hogy haza kell vinnem valakit és vigyáznom kell rá. Nem lesz baj, ígérem nem foglak zavarni. Na, mi a cím? - kérdezem, és ha megmondja, úgy kilövök, mintha rakétában lennénk. Másodpercek alatt zabálom fel az aszfaltot a kicsimmel, és eszembe se jut, hogy ez az első alkalom, hogy egy nő nem a csomagtartómban utazik ebben az autóban, hanem az ülésen. Alaszkában terepjáróm volt, amit rettenetesen utáltam. De itt most az Audi R8-asommal falhatom a kilométereket. Már ezért érdemes volt otthagyni azt a lebujt.  

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©
Vissza az elejére Go down


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
31
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
41

Re: Nora & Becks - Once upon a time
Szomb. Jún. 17, 2017 7:02 pm

Becks and Nora
life has some weird jokes




Nem kerüli el a figyelmemet az enyhe gyanakvás, amivel végigpillant rajtam, amikor a nevét kiejtem. Na igen, valószínűleg én sem reagálnék másképpen, ha egy számomra idegen úgy szólít meg, mintha régi ismerősök lennénk. Úgy tesz, mintha derengene valami, talán így is van, de ennek ellenére is biztos vagyok benne, hogy fogalma sincs, ki vagyok. Nem hibáztatom. Tényleg régen volt. Ha két héttel ezelőtt találkoztuk volna, és történt volna az, ami történt, még esetleg lenne jogom megsértődni, és bunkónak tartani, de így abszolút érthető a viselkedése.
Választ kapok a kérdésemre a származásával kapcsolatban, amivel ismét elgondolkodtat, egyrészt mert kíváncsi lettem, hogy került ide, milyen kalandos út hozta Amerikába, másrészt érdekelne, vajon hogyan kapta a becenevét, de a további faggatózásomtól megmenti őt az ajtó nyitódása. Nyilván jobb is így, az idő nem éppen alkalmas az ismerkedésre. A körülötte kavargó gondolataim hamar szét is foszlanak, amikor megpillantom az érkezőt. Érdekes módon egyszerre lélegzem fel, és érzem magam kissé kellemetlenül, amikor megpillantom a koreai származású szervezőt, Michael Chong-ot. A férfi kinézeténél csak a viselkedése extrémebb. Mintha egybe gyúrtak volna egy aggódó anyát, egy hisztis tinilányt és egy tipikus Upper East Side-i ficsúrt. De akármilyen furcsa is a pasi stílusa, meg kell hagyni, zseniális abban, amit csinál, nem hiába van akkora befolyása mindenhol. Viszont van valami komikus a jelenetben, ahogy az elém lépő Becks ijesztő módon a kis ázsiai fölé magasodik, főleg mert tudom, hogy bár Michael most kicsinek tűnik, de ha egyszer kinyitja a sipítozós száját, és felemeli a hangját, mindenki más eltörpül. Kicsi a bors, de erős. Szájkaratéban legalábbis verhetetlen.
- Ne aggódj, Michael, jól vagyok. Ez nem olyan vészes, mint amilyennek tűnik – bökök a homlokomra. - Csak egy karcolás. A segítség szerencsére időben érkezett. Tényleg, még meg sem köszöntem – pillantok Becksre, mert csak most ébredek rá erre a mulasztásomra. Először még túlságosan sokkban voltam, aztán a felismerés, hogy éppen ő mentett meg, és a vele kapcsolatos kérdéseim térítettek el. - Köszönöm. Őszintén hálás vagyok. Ha te nem vagy, akkor én már... - inkább nem fejezem be a mondatot. Nem akarok belegondolni sem. A szervező mellett meg amúgy sem igen tudok szóhoz jutni. A túlzott aggodalma és gondoskodása kissé nevetséges, mégis jól esik. Ajkaim viszont elvékonyodnak a visszafojtott érzésektől, amikor azt a férfit emlegeti. „Terápiára fogja küldeni?” Meg majd ők elintézik? Mintha csak valami apró botlásról lenne szó, amit egymás között el lehetne rendezni. Persze gazdagék világában ez nyilván így is van. Nem sokat számít, hogy az életemre tört. Harag gyűlik bennem, éppen ezért inkább csak lesütöm a szemem, és tovább hallgatom némán az ázsiai férfi szóáradatát. Közben újjáéled az elhatározásom, hogy rendőr akarok lenni. Ha csak egyetlen ilyen alakot sikerül majd elkapnom, és rács mögé juttatnom, mint az emlegetett bróker, már megérné. Ám ez az eset közben arra is ráébresztett, milyen messze is vagyok még az álmaim megvalósításától. Nem elég csak elméletből felkészülnöm, gyakorlatban is helyt kell állnom. Megtanulni megvédeni magam, és szembeszállni az ilyen seggfejekkel. Ha igazán érteném a dolgomat, nem kapott volna ilyen könnyen el, és nem rángatott volna csak így magával, mint egy pehelysúlyú rongybabát. A jövőben komolyabban kell vennem az edzéseket.
Teljesen a gondolataimba mélyedtem ismét, és közben nem is fogom fel azonnal, mi történik körülöttem. Becks rám teríti a kabátját, mire kissé zavartan pillantok fel rá, de a tekintetem hamar hálássá válik. Michael pedig máris újabb parancsokat osztogat.
- Ne, erre semmi szükség. Majd hívok egy taxit, az úrnak biztos dolga van, nem kéne... - de ismét belém folytja a szót. Nem szeretnék senkinek a terhére lenni, csak mielőbb hazajutni, venni egy forró fürdőt, és a fejemre húzni a paplanomat. Ugyanakkor örülök neki, hogy nem kell máris szem elől tévesztenem Beckset. Beszélnem kell vele, elmondani neki az igazat. De nem most, nem itt, nem így. És félő, ha most innen hazamegyek, és a partinak vége lesz, megint eltűnik egy újabb nyolc évre. Nem bocsájtanám meg magamnak, ha elszalasztanám a lehetőséget. Joga van tudni. Adnom kell ennek egy esélyt, Charliért. Persze közben Michaelnek sikerül kiharcolnia, hogy érvényesüljön az akarata. A gondoskodása fullasztó, de már megszoktam. Azt pedig fel sem veszem, hogy a rám aggatott értékek miatt aggodalmaskodik ennyire. Bár ha jobban belegondolunk, minden bizonnyal a testi épségem is inkább csak azért aggasztja, mert én magam is csak egy jó befektetés vagyok. Ilyen ez a showbusiness.
Oldalra billentett fejjel, enyhén felvont szemöldökkel figyelem, ahogy ez a kettő franciául vált szót egymással. A nyelvek nem az erősségem, egyedül spanyolul tudok egy kicsit, de esküdni mernék, hogy a „hülye” szó is elhangzott kettejük között. Igazából én is feleslegesnek tartom, hogy Becks reggelig őrködjön mellettem, de most nem ellenkezek. A feszültséget már így is harapni lehet a szobában.
- Köszönöm, Michael. Ígérem, vigyázok a ruhára – jelentem ki, miközben lekapcsolom magamról az ékszereket, és a tenyerébe ejtem őket egyenként. - Nem lesz semmi baj, és ne haragudj, hogy így megkavartam a dolgokat – pillantok rá bocsánatkérőn. Valahol az agyam hátsó zugában tisztában vagyok vele, hogy nem az én hibám, mégis szégyenlem magam a történtek miatt. Nem szeretem a felhajtást, főleg nem az ilyenfélét. Már többé-kevésbé megszoktam a rivaldafényt, de a botrányokhoz nem lehet hozzászokni. És nyilván ahhoz sem, hogy idegenek rángatnak be sötét folyosókra. Biccentek még egyet búcsúzásképpen a szervezőnek, aztán Becks társaságában távozom az épületből. Amíg az autó felé tartunk, útközben ismét előveszem a telefonomat a táskámból. Egyetlen rövidke üzenet vár: „Jó éjt, anya! Holnap találkozunk.” Éppen elég ahhoz, hogy a mai történések után kissé megmelengesse a szívemet, és apró mosolyt csaljon az arcomra. „Szeretlek, kicsim.” - pötyögöm a gyors és tömör választ, és éppen elküldöm Charlienak, amikor megállunk egy kocsi mellett. Elkerekedett szemekkel nézek fel a férfira.
- Tényleg ezzel megyünk? - Hogy a fenébe futja ilyenre egy biztonsági őrnek? A kérdés majdnem hangosan is kibukik belőlem, de szerencsére még időben a nyelvemre harapok. Szótlanul foglalok helyet az anyósülésen, és kötöm be magam, de az arcomról a beszédes csodálkozás nem tűnik el azonnal. Lehet, hogy az őrködés csak másod-, vagy harmadállás? Annyi biztos, hogy ez a jármű még laikus szemmel is lenyűgöző, biztos nem gyűjthető össze az ára egy-két hónap alatt minimálbérből. De hát mit tudhatom én? Évekig metróval jártam, most meg jobb esetben taxival vagy uberrel. Sosem volt kocsim. Kell egy-két másodperc, mire felfogom, hogy tőlem várja az útirányt. Habozok egy kicsit. Megint furcsának érzem a helyzetet, hogy éppen ilyen körülmények között viszem őt haza, de már kezdem elfogadni, hogy ma este csak sodródhatok az árral, így hát megmondom a címet. Az út nagy részében csak kavarognak a gondolataim, és bámulok ki az ablakon. Még akkor sem igazán tudom, mit akarok, amikor megállunk a brooklyni lakásom előtt.
- Figyelj, nem muszáj ám itt maradnod, ha nem akarsz. Tőlem nem tudja meg senki, ígérem. - Tényleg jó lenne végre egyedül maradni mára. Másfelől viszont... - De ha mégis úgy döntenél, megkínálnálak egy kis vízzel, vagy narancslével. Talán még bor is van bent valahol. Vagy elkészíthetem a világhírű szendvicsemet – villogtatom meg a nem túl figyelemreméltó gasztro-tudásomat egy apró, barátságosnak szánt mosollyal. Jó lenne megadni a módját, hogy beszélgethessek kicsit vele, úgyhogy szélesre is tárom magam mögött a lakásajtót, aztán első dolgom, miután belépek a nappaliba, hogy a polcon levő képet lefelé fordítom, és reménykedem, hogy nem tűnik fel neki, vagy nem találja furcsának a mozdulatsort. Még nem állok rá készen, hogy Charlotte-ról meséljek, szóval jobbnak találom, ha nem adok rá lehetőséget, hogy a fotóra pillantva róla érdeklődjön.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Stephen Amell
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
39
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szervkereskedelmi összekötő, szállító
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34

Re: Nora & Becks - Once upon a time
Csüt. Jún. 22, 2017 4:31 pm
 
▐ Once upon a time ▐ New york II Brooklyn▐

Nora & Becks

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


A zavarba ejtő felismerés, hogy nem ismerem fel a csajt, akivel nyolc éve megismerkedtem, de ő valamiért igenis nagyon is jól emlékszik rám...szóval ezután jön csak az igazán kellemes meglepetés, mondhatni a fekete leves. A szervező pasast ugyan nem lövöm le abban a pillanatban ahogy belép, de közel állok hozzá. A beszélgetés végére azonban már azt kívánom, bár inkább lelőttem volna. Nem elég, hogy úgy sápítozik, mintha felkoncolták volna, mikor még idejében odaértem, de még nekem is kell hazavinnem. A nő hiába kéri, hogy nem szükséges, és kedves, mert meg is köszöni, hogy segítettem, amire persze semmit nem reagálok, hiszen jelenleg ez a munkám, de még nekem is kell hazavinnem és őriznem. Nem mintha nem csináltam volna még ilyet, de legszívesebben ezt most kihagytam volna.Viszont a parancs az parancs, és a meló kell, mert a számlámhoz egyelőre nem akarok és nem biztonságos hozzányúlnom. Nincs más, mint ez és a bunyók.
A nőt a beszélgetés végén, miután a sipákoló szervező kioszt, arra utasítom, hogy adja vissza legalább az ékszereket, és megvárom az ajtóban, Türelmesebb, mint én, ez már biztos, legalábbis a történtek ellenére is higgadtan kezeli a helyzetet. Kifelé menet felkapom a táskámat, és már indulok is kifelé. Feltűnésmentesen igyekszem kivezetni, és csak remélni merem, hogy nem lesnek ki valami lesifotósok. Már eleve igyekszem kerülni a feltűnést, nem lenne jó, ha Collierék megtudnák, hol is vagyok és mit csinálok, de címlapon szerepelni egy összevert nővel még kevésbé szeretnék. A kocsimhoz érve nekem csak később esik le, hogy a kocsim még civil szemmel nézve is elég drágának számít, főleg, mert úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére, így kicsit zavarban vonom meg a vállam.
- Hát...ez a kocsim, szóval, igen. Ezzel. - mondom, aztán jobbnak látom, ha inkább elindulunk, mielőtt még tényleg észrevesz valaki. Nora beszáll, én pedig egy pillanatra megfeledkezem arról, hogy ott van. Még mindig megdobogtatja a szívemet, ha csak meghallom, hogy felbőg a motor. Régen, mikor kiskölyök voltam, olyan szegények voltunk, hogy sokszor még télen sem volt fűtés a lakhelyemen, nemhogy étel az asztalon. De még mindig emlékszem arra a napra, amikor először láttam Párizs belvárosában egy hasonló versenyautót. Egyedi audi volt, és akkor nekem a gazdagság és a biztonság jelképe lett a négy egymásba fűzött karika, az akkor luxusnak számított Audi Quattro pedig azóta is töretlenül a szívemben van. Igaz, azóta eltelt majd' harminc év, de a szerelem az első pillantásnál győzedelmeskedett és azóta sem tudok más autóra ugyanilyen szemmel nézni. Kínkeserves dolgokat éltem át és tettem meg azért, hogy a kocsim meglegyen, és olyan legyen, amilyet én akarok. Norát megpróbálom megnyugtatni, hogy nem érdemes túlagyalnia a dolgot, végtére is nem a világ vége, hogy haza kell vinnem, de úgy tűnik eléggé zavarban van, így miután megkapom a címet, inkább a vezetésre és a cím felkutatására fordítom az energiámat, semmint arra, hogy éppen mire gondolhat. Nem is nagyon érdekel amúgy sem, nem vagyok sem terapeuta, sem pedig gondolatolvasó, nekem az a lényeg, hogy hazaérjen, aztán reggel felhívja a főnökét, hogy rendben van minden és végre én is szabaduljak. Nem azért, mert nem sok vizet zavar a jelenléte, de azért annyira nem lelkesedek az óvóbácsi szereptől sem. Kis fejtörést azért okoz az, hogy megtaláljam az utcát, mert már évek óta nem jártam Brooklynban, de azért sikerül. Leparkolok és vagyok olyan rendes, hogy az ajtót is kinyitom neki, de ez valójában nem azért van, mert tényleg kedves és udvarias akarok lenni, hanem azért, mert nem akarom, hogy erőből csukja be az ajtót és ezért tönkremenjen a zárszerkezet. Persze ezt az apróságot megtartom magamnak, nem kell mindent tudnia. A sötét utcán aztán megállok a járdán és alaposan körbe kémlelek. Nem a legjobb környék, de nem is vészes. Régi épületek, díszítések a falakon, tipikus Brooklyni munkásnegyed. Rövid lépcsősor vezet fel a bejárati ajtóig.Ha azt gondolta egy percre is, hogy nem mondtam komolyan azt, hogy vele maradok amíg szükséges, akkor valahogy nagyon nem lehetett feltűnő a hivatástudatom, vagy nem tudom. Sajnos a kényszerességem itt is megmutatkozik, mert amikor engedélyt ad a távozásomra, csak mosolytalan arccal pillantok le rá.
- Ha attól félsz, hogy esetleg most én fogok rád támadni, hidd el, nincs okod aggodalomra. A cégem nagyon szigorúan veszi az efféle megnyilvánulásokat, bár tudom, hogy ez neked nem sok vigasz, mert utólag már hiába minden. De amúgy sem vagyok az a kifejezetten erőszakolós típus. Jobban kedvelem, ha a nő akarja is, amit tenni készülök. - mondom unottan kissé, és már-már felháborít a feltételezése, valahol azért meg tudom érteni, hogy kicsit bizalmatlannak tűnik. Megint eszembe jut, mikor és miért találkozhattam vele, de hiába....homály. Még mindig ismerősnek tűnik, de semmi konkrétum. Megfordulok, hogy ezzel is biztosítsam, én csak itt állok majd a lépcsőházban az ajtó előtt, és aztán meg se mukkanok reggelig, de a szendvics és a narancslé említésére kissé felhúzom a szemöldököm.
- Szendvics? Komolyan? - kérdezem, aztán nagyot sóhajtok és bólintok, majd belépek utána a lakásba - Kösz. Rendes tőled. Ígérem, nem zavarok sok vizet. - húzom ki kicsit a nyakánál az ingemet, mert már rettentően zavar, miközben beljebb megyek és körbe nézek. Egész pofás kis lakás, tiszta és rendezett. Itt-ott fellelhető némi kis rendetlenség, de ez is csak az én kényszeres rendrakó és takarító szememet zavarja, semmi mást. Az, ahol jelenleg lakom, ehhez képest tényleg csak egy koszos putri, de az alaszkai házam nappalijába simán beférne az egész lakás, ha jól saccolom. Visszavágyom oda, hiányzik a hatalmas, tágas tér, az üvegfalak, a rusztikus hálószobák a hatalmas ágyakkal, a nagy fürdőkád...
A konyhába is követem Norát, aztán leülök egy székre, és hagyom, hogy narancslevet töltsön nekem, de amikor elkezdene szendvicset gyártani, mellé lépek és megfogom finoman a kezét. Remeg. Látom rajta, hogy lassan realizálódik benne mi is történt. Ahogy felpillant rám, kisöprök egy hajtincset az arcából, és alaposabban szemügyre veszem a homlokán a sérülést.
- Hagyd a francba azt a szendvicset. Ha megengeded, majd én főzök valamit gyorsan, te pedig menj és fürödj meg. Egész jól főzök állítólag, neked pedig le kell tisztítanod a vért a fejedről, hogy elláthassam a sebed, különben csúnya heg marad utána. Menj csak, rád fér, a meleg víz majd ellazít. - mondom, aztán észreveszek egy üveget a szekrény tetején. Norának létra kellene hozzá, de nekem elég lábujjhegyre állnom, hogy levegyem onnan. Letekerem a tetejét, a szaga azonnal meg is csapja az orromat. Jó erős orosz vodka. Nora tiltakozása ellenére kitöltök egy kis pohárral és elé teszem a pultra.
- Ezt hajtsd le. - szólok rá, aztán újra. - Nem érdekelnek a kifogások. Azt mondtam hajtsd le. Nem akarlak leitatni, csak egy kicsit a feszültségedet akarom oldani, mert attól félek, hogy el fogsz ájulni. Már nincs baj, itt vagyok és vigyázok rád. Oké? Na, gyerünk, ne kéresd magad. - mondom, és kicsit meglököm a pulton előtte a poharat. Az autóban elég fegyelmezettnek tűnt, most mi ütött belé? Most jönne ki rajta a sokk, vagy mi? Nem tudom, annyira nem értek a nőkhöz meg az efféle helyzetekhez.
- Bármit használhatok a főzéshez? - kérdezem, és ha beleegyezik és végre tényleg elmegy fürdeni, leveszem a zakómat, felakasztom, majd megszabadulok a nyakkendőtől is, és kigombolom az ingem felső három gombját, hogy legalább megfulladni ne fulladjak meg. Aztán kezet mosok, és nekilátok a fellelhető hozzávalókból összedobni valami gyors kaját. Találok is salátát, paradicsomot, uborkát, egy kis csirkemellet, és nekem ennyi bőven elég is ahhoz, hogy a fogaskerekek beinduljanak. Egy serpenyőt kapok elő, némi vajat olvasztok, só, fokhagyma megy bele és míg ez összeforr, kenyeret teszek egy vágódeszkára és összekockázom, majd megy is a serpenyőbe, hogy megpiruljanak, így elkészülhet a finom és ropogós kruton. Amíg ez pirul, villámgyorsan csíkozom fel vékonyan a csirkemellet, majd fűszerezem ezt is, gyorsan kiszedem egy kis tálra a krutont, aztán újabb adag vajat teszek a serpenyőbe, majd mehet a fűszeres csirkemell és már sercegve kezdhet is sülni. Isteni illatok szállnak a lakásban, remélem majd Norának is fog ízleni, bár általában nem szokott csalódást okozni senkinek a főztöm. Amíg a csirkemell pirul, összevágom a salátát, az uborkát és a paradicsomot, és találok egy kis natúr joghurtot is, így ebből zöldfűszeres mártást csinálok, aztán az összekevert salátára halmozom a csirkét és a krutont. Épp a mosogatást csinálom, mikor Nora visszatér.
- Látod, mondtam, hogy nem csinálok semmi rosszat. - mondom enyhe mosollyal, aztán leteszem száradni a serpenyőt és megtörlöm a kezem a kéztörlőbe - Hogy érzed magad? Amúgy megkérdezhetem, hogy nem-e akarja majd egy féltékeny exférj szétverni reggel a képem, esetleg nem támad-e rám egy óvodás gyerek, amiért el akarom venni az anyukáját? Már, ha a gyerek a tiéd, és nem valami keresztgyerek vagy ilyesmi. - kérdezem, és látva döbbent arckifejezését a háta mögé mutatok. A cipőspolcon vagy négy pár gyerekcipő, a fogason kisméretű esőkabát, és a hűtő is tele van gyerekrajzokkal. Holtra vált arckifejezését látva azonban elkomorodok.
- Jól van, bocs, ha beletapostam valamibe, csak nem akartam, hogy túl nagy meglepetés érjen. - mondom, aztán inkább a kajára nézek, ami ezek után nem vagyok biztos, hogy túl jó ötlet volt - Saláta pirított csirkével és krutonnal. Remélem szereted. Reggel amint kinyitnak a boltok első dolgom lesz mindent visszavásárolni természetesen. És még egyszer kösz, hogy beengedtél. - vakarom meg zavartan a fülem mögött a hajamat, és most nem tudom hová nézzek. El kéne látnom a sebét is, de jelenleg abban sem vagyok biztos, hogy a következő két percben nem rúg majd ki az ajtón kívülre. Istenem, miért ilyen bonyolult minden ma? Azt hiszem rám is rám férne valami erősebb ital, mint a narancslé.  

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©
Vissza az elejére Go down


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
31
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
41

Re: Nora & Becks - Once upon a time
Pént. Jún. 23, 2017 9:51 pm

Becks and Nora
life has some weird jokes




Azt hiszem, teljesen fel sem fogom, mennyire igazán komolyan gondolja ezt az őrködés dolgot, amíg az unszolásomat megelőzően rá nem jövök, hogy már készen is áll rá, hogy az ajtó előtt szobrozzon. Szerencsére hamar meggondolja magát, mert idekinn ácsorogva aligha lenne esélyem őszintén beszélgetni vele. Persze az, hogy beljebb invitálom, még nem teszi egy csapásra egyszerűbbé a helyzetet, de az események alakulásával kapcsolatban egyáltalán nem az a problémám, amit ő gondol.
- Igen, azt tudom – felelem könnyedén kijelentésére, anélkül hogy végiggondolnám a választ. Bár most így, hogy ráébresztett, rájövök, ha egyáltalán nem ismerném őt, talán aggasztana egy idegen férfi jelenléte a lakásomnál. Rá azonban nem így tekintek, annak ellenére sem, hogy nem sokat tudok róla, és igazából fogalmam sincs, hogy milyen ember, hogy bánik a nőkkel. Velem azonban nem volt sem önző, sem követelőző, amikor együtt voltunk, szóval komolyan úgy vélem, hogy bízhatok benne. Olyannak tűnik, aki tartja a szavát, és komolyan veszi a munkáját, ráadásul épp ő védett meg ma este. Ahhoz meg aztán valódi kegyetlenség kell, hogy valaki egy ilyen eset után még képes legyen rám vetni magát, de ő nem tűnik ilyennek. Amúgy is van épp elég dolog, ami miatt aggodalmaskodhatok, ez nincs a listán.
- Dehogyis, nem zavarsz. Neked köszönhetem az életem... - ahogy kimondom a szavakat, ráeszmélek, hogy ez két különböző értelemben is igaz, hisz ha ő nincs, ha az az este nem történik meg, akkor az életem minden bizonnyal teljesen más irányt vett volna nyolc évvel ezelőtt. Persze ő erről még mit sem tud.
Ahogy beljebb sétálok a lakásomban, mutatva az utat a konyháig, egyre erőteljesebb és különösebb érzések törnek rám. Itt látni őt, ezen a helyen, a mi otthonunkban, ahol a lányunkat nevelem... Hogy itt vagyunk kettesben, éppen vele... Ez az este nagyon furcsa fordulatot vett. Amíg ő helyet foglal, én a hűtőhöz lépek, hogy narancslevet öntsek neki, majd összegyűjtsem a hozzávalókat a szendvicshez, ám mintha minden pillanattal egyre inkább zavarba jönnék. Kaját készíteni neki, amíg ő türelmesen vár... ez is furcsa. Nem akarok ilyenekre gondolni most, ez csak kínosabbá teszi a helyzetet, és megnehezíti a dolgomat, hogy őszintén beszéljek vele. De amint megpróbálkozom azzal, hogy csak a pillanatnyi teendőimmel foglalkozzam, a gondolataim máris visszatérnek a támadáshoz, azokhoz a pillanatokhoz, amikor azt hittem, meg fogok halni. Szinte újra érzem a nyakkendő szorítását a nyakamon, és a rettegést a torkomban, hogy meg fog történni, hogy az a férfi erőszakkal fogja elvenni, amit akar... Nem is veszem észre a kezeim remegését, amíg meg nem érzem rajtuk Becks érintését. Zavarodottan pillantok fel rá, és ahogy finoman félresöpri azt a tincset az arcomból, úgy érzem, mindjárt elsírom magam. Nem vártam tőle ilyen gyengédséget. Olyan komoly, határozott, távolságtartó embernek tűnik. Talán éppen ezért esik tőle olyan jól a figyelmesség. Aztán persze ismét eszembe jut, hogy milyen nagyon nyakatekert ez a helyzet, és szinte látom magam előtt, milyen dühös lesz, ha megtudja az igazat. Szerintem dühös lesz, de lehet, hogy simán csak sokkot kap... vagy egyenesen őrültnek fog tartani... Ezen rémképek miatt meg máris három lépés távolságot szeretnék tartani. Szerencsére épp ő maga küld el. Bólintok, és kicsit azonnal el is húzódom.
- Azóta ábrándozok folyamatosan a forrófürdőről, hogy elhagytuk a klubot – árulom el, leginkább csak azért, hogy mondjak valamit. Közben értetlenül követem őt a pillantásommal, ahogy a szekrényhez lép, és felvont szemöldökkel figyelem a mozdulatait, amikor kitölti az italt. Azt az üveg vodkát még ajándékba kaptam egyszer, de igazából nem a kedvencem. Valódi orosz fajta, nekem kicsit erős, szóval jó magasra tettem, hogy Charlie ne érje el, aztán meg is feledkeztem róla.
- Én igazából nem nagyon... - kezdem ingatni tiltakozásképpen a fejemet, de Becks parancsoló hangja belém fojtja a szót. Nincs kedvem ellenkezni, és úgy vagyok vele, minél előbb felhajtom a pohár tartalmát, annál előbb mehetek, hogy bezárkózzak kicsit a fürdőbe, szóval megteszem. Aztán meg majdnem vissza is köhögöm az italt, de végül csak sikerül lenyelni. Nem mondanám, hogy tetszik, ahogy végigégeti a nyelőcsövemet, de ahogy azt a részt megszokom, pillanatok alatt kellemes melegséggel tölt el, elmulasztva a remegésemet.
- Szeretsz dirigálni, igaz? - kérdezem kissé szemtelenül, egy apró mosollyal. Lehet, máris a fejembe szállt a vodka? A görbe esténk óta már eléggé elszoktam az alkoholtól. Utána kilenc hónapig nem ihattam, azóta meg nem sokszor engedhettem el magam egy gyerek mellett.
- Akkor én most... Te meg érezd magad otthon. Mi casa es su casa – legyintek hanyagul a konyha többi része felé. Remélem, a víz mindjárt kimossa belőlem ezt a lebegés szerű érzést, mert ez így nem lesz jó. Magam mögött hagyom a Gordon Ramsay-vé váló Beckset, majd egy jó fél órára elvonulok a fürdőbe. Kisebb dilemmát okoz, hogy fürdőt vegyek, vagy csak áztassam magam a zuhany alatt, de végül az előbbi mellett döntök. Segít kicsit kitisztítani a fejemet, és rendesen ellazulni. Hamarosan azonban a fürdő édeskés illatai keverednek a konyhából érkezőkkel, és akkor hamar ráébredek, hogy éhes vagyok. Sortot veszek fel toppal – bár először kicsit eltűnődöm, hogy a vendégemre való tekintettel felöltözhetnék kevésbé közönségesen is, de végül is itthon vagyok, és csak jól akarom magam érezni a bőrömben minden felesleges cicoma nélkül –, aztán visszasétálok a konyhába, ahol már egy egész háziassá vedlett Becks fogad. A szigorú öltöny-nyakkendő kombó nélkül máris sokkal megközelíthetőbbnek tűnik.
- Valaminek nagyon jó illata van – jegyzem meg a férfi válla mellett leselkedve, hogy mit készített. A kérdése kissé váratlanul ér, és hirtelen nem is tudok mit válaszolni rá. Akaratlanul, tudtán kívül is azt a témát kerülgeti, feszegeti, amit annyira szeretnék még elkerülni, elodázni. Nem tudom, mit lát az arcomon, talán némi zárkózottságot, kínlódást, zavart, egy csipetnyi fájdalmat, de akármelyik is, visszakozásra készteti. Az alsó ajkamba harapok, majd lassan ingatni kezdem a fejemet.
- Nem mondtál semmi rosszat. Nincs férj, se ex, csak én vagyok, meg a lányom, Charlie. Charlotte, igazából, de én általában becézem. - Ez lenne az a pillanat? A gyomrom hangosan kordul egyet, választ adva a ki nem mondott kérdésemre. Jobb lenne nem üres hassal beszélni erről. Utána amúgy sem biztos, hogy lenne étvágyunk, és akkor kárba menne ez finom kaja. Határozottan finomnak néz ki.
- Ugyan, semmi szükség arra, hogy bevásárolj. A konyhám, szerintem, már így is különösképpen hálás, amiért végre valaki rendeltetésszerűen használta – viccelődöm egy kicsit, közben tányérokat, evőeszközöket veszek elő, hogy megterítsek, majd helyet is foglalok az asztalnál. - Tagadhatatlanul megéheztem, szóval szerintem együnk – jelentem ki közben, és már pakolok is a tányéromra.
- Tehát... ezt máris elmondhatjuk rólad, hogy elég sokoldalú vagy. Biztonsági őr, de ha kell, testőr is, tudsz főzni, menő kocsit vezetsz, jó megfigyelő vagy... - Kiszúrta a gyerekholmikat a lakásban, és azt is, hogy legfeljebb egy ex-szel kell számolnia, mivel nincsenek férfiholmik sehol. Tulajdonképpen nem is voltak soha. - Mit kell még tudni rólad? Jól emlékszem, hogy katona voltál? - Rémlik valami az évekkel ezelőtti beszélgetésünkből, de csak futólag említette. Bár lehet, hogy ezt most nem kellett volna felhoznom. Néhány falat után le is teszem a villát. Isteni az étel, de már nem tudok többet enni. Ismét ideges lettem. Inkább odasétálok a konyhapulthoz, ahol korábban a vodkás üveg maradt, csapok mellé még egy poharat, és leteszem az asztalra, majd kérdés nélkül töltök mindkettőnknek. Nem fogom ráerőltetni az italt, de ha végre kibököm azt, amit el kell mondanom, szüksége lehet rá. A sajátomat máris kiürítem. Némi bátorságot várok tőle. Le kéne ülnöm, de nem megy, így csak állok Beckszel szemben, és belekezdek.
- Van valami, amit... amit már nagyon régen el akarok mondani neked, de mostanáig még csak lehetőségem sem volt rá. Igazából fogalmam sincs, hogyan kéne ezt tálalnom, nem akarom a nyakadba zúdítani, de attól tartok, nincs rá jobb mód. - Mély levegőt veszek, bent tartom pár másodpercig, majd folytatom. - Kicsit több mint nyolc évvel ezelőtt találkoztunk egy klubban a Main Street-en, táncoltunk, beszélgettünk, aztán egy motelben kötöttünk ki... és soha többé nem láttalak, hiába kerestelek, így esélyem sem volt elmondani, hogy... teherbe estem. - Észre sem veszem, hogy az ujjaim már elfehéredtek, annyira szorítom a székem támláját, amire támaszkodom.  - Becks... a lányom, Charlie, ő a te lányod is. - Rántom le végre azt a bizonyos képzeletbeli ragtapaszt. Azt hittem, megkönnyebbülök, amikor végre a szemébe nézve kimondhatom az igazat, de ez a pillanat, úgy tűnik, még nem érkezett el, mert egyelőre lélegzetvisszafojtva várom a reakcióját.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Stephen Amell
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
39
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szervkereskedelmi összekötő, szállító
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34

Re: Nora & Becks - Once upon a time
Pént. Jún. 30, 2017 7:04 pm
 
▐ Once upon a time ▐ New york II Brooklyn▐

Nora & Becks

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Amíg Nora a szendvicsekkel próbál boldogulni, nekem alkalmam nyílik jobban megfigyelni őt. Karcsú alak, ami nem okoz meglepetést, hisz modellként volt jelen a rendezvényen, de kicsit idősebbnek tűnik, mint azok a csajok, akik jelen voltak még. A keze gyakorlott mozdulatokkal dolgozik, a testtartása azonban vívódásról, aggódásról árulkodik. A beesett vállak, a kicsit meggörnyedt hát bizonytalanságot tükröz, a lába tartása viszont az otthoni megszokott környezet biztonságát. Megfordul a fejemben, hogy talán tőlem fél, de remélem, hogy ez nem így van. Nincs okom bántani őt, és bár tettem ennél sokkal rosszabbat is, most tényleg semmi mást nem akarok, mint elvégezni a munkámat, amit rám szabtak. Tekintetem körbe futtatom a konyha berendezésén, de mielőtt igazán alkalmam lenne az apróságokat is megnézni, feltűnik, hogy kezd egyre szórakozottabban viselkedni. Így mielőtt még esetleg elájulna, gyorsan mellé lépek és megállítom a szendvics készítésében. Új tervvel állok elő, és szerencsére vevő is a dologra. Persze mielőtt még elindítanám, hogy az ötletem megvalósítsam, kérdezés nélkül veszek le egy bontatlan üveg vodkát a szekrény tetejéről, amit kiszúrtam. Nem akarok tolakodó lenni, de a benne dúló feszültségnek oldódnia kell, vagy pánikrohamot fog kapni. Elég sokszor láttam már ilyet, és elég borzalmas tud lenni, mikor az ember valami borzalom után egyszerűen elveszíti a teste felett az irányítást és egy primitívebb, hisztérikusabb énje tör fel belőle. Ennek az ellenszere a keserves ordítós sírás vagy az, ha az ember alaposan kibeszéli magából a történteket és támogatást kap. Én azért lettem ilyen, mert egyiket sem alkalmaztam. A sírás sosem volt erősségem, a beszéd szintén nem, támogatást meg addig próbáltak meg adni, míg egy nővért majdnem megfojtottam a katonai kórházban ahová beszállítottak minket miután kiszabadítottak. A kezeletlen PTSD pedig...
Elé teszem a kitöltött vodkát, amelynek a szaga alaposan megcsapja az orromat, és a tiltakozása sem érdekel különösebben. Az ironikus megjegyzésére csak egy félmosollyal pillantok a szemeibe, és kissé felvonom a szemöldököm.
- Nem nyilvánvaló? - kérdezem, és közben rácsavarom az üvegre a kupakját. Nem teszem vissza a szekrény tetejére, csak kicsit beljebb tolom, hogy ne legyen útban, s amint engedélyt kapok, már megyek is, hogy elkészítsem a fellelhető hozzávalókból az ételt. Találok pár dolgot, és szerencse, hogy az egyik kedvenc hobbim a főzés, így még nagyon gondolkoznom sem kell, mit készítsek. Kicsit nekivetkőzök, és megszabadulva a fojtó nyakkendőtől meg a zakótól kigombolom egy kicsit az ingem és feltűröm az ujját, míg dolgozok. Elvagyok a kis világomban, sok mindenen jár az eszem. Rhys és Maya, Collierék és a munka...rengeteg megoldandó probléma kavarog a gondolataim között, de valahogy a főzés lenyugtat. Az igazság az, hogy kicsit már fáradt is vagyok, és éhes, kár is lenne tagadni. Fél füllel azért hallgatom, hogy Nora jól van-e, nem hallok-e olyan hangokat, ami arra utalhatna, hogy baj van. Nem feltételezem, hogy bárki bántani akarná az otthonában, de ki tudja? A gazdag ficsúrok elég sokszor tekintik a kiszemelt prédát egyszerű játékszerek, és ki tudja, hogy a támadója milyen messzire menne el, hogy megtorolja az őt ért sérelmeket? Nem azért gondolkozok így, mert ez szokott lenni az alap, de előfordult már, és én ezért vagyok itt. Hogy életben tartsam. A kaja elkészültével épp a mosogatással bíbelődök, mert nekem nem szokásom mindent szanaszét hagyni magam után, ugyanis kényszeresen takarítok és rakok rendet, nem igazán bírom elviselni a legkisebb eltérést sem. Nem tehetek róla, gyerekkoromban egy olyan koszos lakásban éltem, hogy csoda, hogy nem haltam bele valami fertőzésbe vagy a fekete penészes falból szálló gombák által terjesztett betegségbe, és lássuk be, a hadsereg meg a háború sem épp az a hely, amiben steril környezet várja az embert. A renddel ott nem volt akkora gond, de a bűz és a kosz...még mindig érzem a latrina szagát az orromban. A legdurvább mégis a hadifogság volt. Amikor a saját ürülékünkben tapostunk napokon át, hónapokig nem engedtek fürdeni és egy életre belénk ivódott a rothadó hullák szaga, amik mellett tartottak minket. Nem csoda, ha több fertőtlenítőt használok, mint egy szobalány a Ritz hotelben. A visszaérkező Nora látványa kicsit meglep, de nem mutatom, hogy nem számítottam arra, hogy ennyire...lazán lesz felöltözve. Jó látni amúgy, hogy kicsit felengedett és nem látom rajta a túl nagy stressznek, így feltételezem, a vodka és a meleg víz kellően ellazította. Majd holnap kicsit valószínűleg vissza fog esni, néhány hétig talán jobban fog félni egyes helyzetekben, de aztán visszatér majd a biztonságérzete. Az illatokra csak mosolygok, de aztán muszáj rákérdeznem arra, amit észrevettem. Sajnos szakmai ártalom, hogy a legkisebb jelet és észreveszem, és nem csak az embereken, hanem a környezetükön is. Látva Nora reakcióját azonban hátrébb lépek és úgy érzem, hogy valami rosszat mondtam, mert olyan arcot vág, mintha gyomorszájon csaptam volna. A lányát említve kicsit megnyugszok és felsóhajtok. Hagyom, hogy átvegye az irányítást, és az étkezés említésére bólintok.
- Rendben, együnk, bár akkor is visszahozom amit megfőztem, és erről nem nyitok vitát. Mint említetted, szeretek dirigálni. - kacsintok rá, és természetesen állva maradok addig, míg le nem ül. Figyelem, amíg szed magának, hogy én is kövessem a példáját, és a kérdésére elismerően bólintok, és elmosolyodok.
- Mondhatni mindent tudsz rólam. - mosolygok rá, és persze próbálok kedvesen csevegni, de kegyes hazugsággal előállni, így megvonom a vállam - Csak a harchoz értek. Ezt is tanultam, és ezt is szerettem csinálni. Máshoz nem értek, de...hogy fogalmazzak? A lényeg, hogy bizonyos történések miatt nem maradtam a katonaság szolgálatában, így ez volt az egyetlen kézenfekvő lehetőség, hogy dolgozhassak és ne a veterán nyugdíjamra legyek hagyatkozva. Testőr is voltam egy ideig, de az a magamfajtának nem való. és te? A modellkedés mellett foglalkozol még mással is, vagy csak ez és a kislányod? - kapom be az első falatot a számba, és megállapítom, hogy egy kis fűszert még elviselne ez a hús, de azért egészen ehető lett. Nem tudom mennyi érdekli abból, mi volt velem, és az sem, hogy ez nem-e egy udvariassági kérdés volt-e részéről, ráadásul abban sem vagyok biztos, mit mondhatok el neki és mit nem. Végtére is az én életemben a titoktartás az életet választhatja el a haláltól, és minél kevesebbet tud, annál nagyobb biztonságban vagyok én is és ő is. Az ördög sosem alszik, mert benne rejlik a részletekben. Vagy valami ilyesmi. Az életem meg amúgy is túl hosszú idő lenne, hogy elmeséljem, és szerintem erre még egy tisztességben megőszült pszichiáter sincs felkészülve lelkileg, nemhogy egy civil. Amikor feláll, kíváncsian követem a tekintetemmel, és megfordul a fejemben, hogy talán nem ízlik neki az étel mégsem, de amikor elém is letesz egy poharat, elkomolyodva nézek rá. Rossz előérzetem támad, vagyis inkább nem értem, mi történik épp. Miért akar itatni? Finoman rázom meg a fejem.
- Szolgálatban sosem iszom - mondom csendesen, és amikor látom, hogy befeszül, mint a zongorahúr, és ő mégis lehajt még egyet, kíváncsian dőlök hátra a széken. Az étel már nem is érdekel, pedig nem ettem én sem sokat. A bevezetőjére kicsit elfordítom a fejem, és úgy nézek rá, mint egy kölyök németjuhász, akinek valaki a kvantumfizikát próbálja elmagyarázni. Nem értem mi ez az egész.
- Oké, elbírom. Zúdítsd csak a nyakamba, legyen szó bármiről is - mondom, és még csak ötletem sincs arról, miről lehet szó. Talán időközben felhívta a főnökét és kirúgatott? Vagy drogtartozás fejében ellopta a kocsikulcsom és eladta az autómat? Igaz ez trükkös lett volna, mert a kulcs a zakóm zsebében van, de ki tudja? Láttam már karón varjút, az ártatlan angyali szemek mögött lapulhat egy ádáz zsebtolvaj is. A következő szavaktól azonban a szívemmel együtt az agyműködésem is egyöntetűen leáll. Lefagyok. A fülem zúgni kezd, ahogy kimondja azokat a szavakat, amelyeket sejtettem, hogy ki fog, amint elmondta, hogy terhes lett. A döbbenet összeszorítja a mellkasomat, a tenyerem ökölbe szorul és az állkapcsom megfeszül, ahogy két fogsorom egymásnak nyomódik. A légzés nehézzé válik. Néhány másodpercig eltart, míg felfogom, hogy mit mondott, de fulladni tudnék, vagy üvölteni, vagy egyszerre mindkettő, mégsem tudok megnyikkanni sem.
- Hogy...mi? Azt mondod...van...van egy lányom? - kérdezem és olyan érzések szabadulnak el bennem, amelyekről eddig azt sem tudtam, hogy léteznek.Öröm, beteljesülés, és...félelem. De elhinni még mindig képtelen vagyok.
- Ez nem lehet igaz. Te most csak hülyítesz, ugye? - kérdezem, és lassan felállok az asztaltól. Nem akarom bántani, de képtelen vagyok ezt így feldolgozni. Hátat fordítok, és az ablakhoz sétálva csípőre teszem a két kezem, és óráknak tűnő pillanatokig meredek kifelé az ablakon, aztán megfordulok és az asztalhoz megyek újra. Gyors döntés, elkapom az üveget, és a pohár hiába van előttem, pofátlanul beleiszok. Azt hiszem sokkot kaptam. Utána leteszem és döbbenten pislogok a nőre.
- Nora, mondd, hogy nem igaz. Mondd, hogy csak viccelsz velem, és a lányod nem tőlem van - mondom, de ahogy eltűnik, majd a kezembe nyomja a fényképét, már kétségem sincs afelől, hogy amit mondott, a színtiszta igazság. Egy gyönyörű kék szemű kislány mosolyog rám. Vörös haja, akár az anyámé, kék szemei formáját pedig érzékelhetően tőlem örökölte, mosolya pedig...
- Istenem, Charlotte - nyögöm erőtlenül, és lerogyok a székre. A lábamból minden erő kiszalad, a vodka kellően feloldja a gátakat bennem. Hirtelen minden beugrik.
- A klub ahol találkoztunk...emlékszem már. Ünnepelni mentünk egy nagyobb fogást. Nem akartam semmi különöset, de levettél a lábamról. Nem akartalak elvinni, mert elég merevnek tűntél nekem, és nem igazán szoktam hozzá a finomkodáshoz, de veled...emlékszem a motelra. Kiakadtál, mert nem hoztál magaddal fésűt, és tiszta ruhát...aztán már nem érdekelt a gyűrött ágynemű sem. Másnap reggelre pedig elmentél, én pedig tovább utaztam ha jól emlékszem Dubaiba. Sokáig néha eszembe jutottál, de aztán...és azt mondod, hogy ez idő alatt te...hogy nekem...született egy lányom? Aki itt lakik? Veled? - mormogom magam elé, és most olyan tűélesen látom magam előtt azt az éjszakát, mintha csak tegnap történt volna. Életem egyik legszebb élménye volt. A lány, aki reggelre eltűnt. Már nem is emlékeztem erre. Ő volt az egyetlen csaj, akit nem én előztem meg, vagy nem nekem kellett kirakni, és valahogy képes volt elérni, hogy mellette lenyugodjak. Vele nem voltam egyáltalán durva, sőt, igazából egy ideig azt hittem, hogy én vettem el a szüzességét, olyan félénk és bizonytalan volt. Hajnalra már nagyon belejött a dolgokba. Ő volt az egyetlen, aki minden búcsú és cicoma nélkül felszívódott. Akkor azt hittem, ez a tökéletes egyéjszakás kaland receptje. Aztán elképzelem akaratlanul is Norát pocakkal és babakocsit tolva, és óvodába kísérve a kislányt. Tekintetem újra a fotóra téved, amelyen a hosszú, vöröses hajú kislány mosolyog. Egy vidám, gondtalan kicsi gyerek, akinek épp olyan szeme van mint nekem.
Némán nézek fel a macskaszemekbe és elgyötört tekintetemben megannyi érzelem jár táncot. Gyanakvás. Fájdalom. Őrület. Félelem. Aztán nem szólok semmit, csak felkapom a zakómat és a nyakkendőmet, majd lassan elindulok a bejárati ajtó felé.
- Khm...köszönöm a vacsorát. Reggel visszahozom, amit felhasználtam. - mondom, majd se szó se beszéd, kinyitom az ajtót és otthagyom. A bejárati ajtó előtt megtorpanok, és hallgatom, hogy nem-e történik valami odabent, majd felkapom a telefonomat, és felhívom az egyik kollégámat, aki aztán negyed órán belül felvált az ajtó előtt s én felbőgetve a motort hagyom a hátam mögött az utca sötétjét. Muszáj gondolkodnom, és ahhoz nekem...tennem kell valamit.

*kora reggel*

Alig múlt hat perccel hét óra, amikor leváltom a kollégámat az ajtó előtt. Látszik, hogy feszült vagyok és ideges.
- Mi a franc volt ez, Devereaux? Most ezért kellett leváltanom, hogy elmehess bevásárolni? - kérdezi, de leintem és a kezébe nyomok egy kisebb összeget.
- Nem voltál itt, nem láttál semmit. - mondom, aztán az ajtó felé intek - Nem volt semmi?
- Semmi mozgás, csend és nyugalom.
Megköszönöm a segítségét, aztán halkan bekopogok az ajtón. Addig kopogok, míg Nora ki nem nyitja az ajtót, s amint megteszi, egy pólót emelek fel. Nagyjából Charlie mérete lehet, halványlila, és valami mesefigura van az elején. Szőke csaj, mellette egy vörös, egy bárgyú hóember és egy rénszarvas, aminek az agancsáról jégcsapok lógnak. Mielőtt megszólalhatna és bevághatná az orrom előtt az ajtót, belekezdek a mondandómba.
- Én...megláttam ezt a ruhát. És...és igazából fogalmam sincs, hogy történt. Elmentem, mert hirtelen...én nem tudtam ezt hogy kell kezelni. Nem tudtam, mit mondhatnék. És egy boltban ténferegtem, vettem papírtörlőt és fertőtlenítőt és a kocsiba ablakmosó folyadékot, meg csokit és lisztet, meg húst és fűszereket, illatgyertyákat meg egy csomó ilyen faszságot...ühm...mármint elnézést, egy rakás teljesen felesleges dolgot, meg persze amit elfőztem nálad, és...megláttam ezt. Egy állványon lógott, és odamentem, és az eladó megkérdezte, segíthet-e, én pedig...azt mondtam, szeretnék egy ilyet a kislányomnak, de nem tudom, mekkora a mérete. És tudom, hogy hülyeség, de ott és akkor esett le, hogy van egy lányom. Nora, érted ezt? Nekem...senkim nincs. Csak én vagyok amióta csak az eszemet tudom, és Rhys. A legfontosabb dolog az életemben eddig a kocsim volt és a legjobb barátom. De most hirtelen azt mondtad, van egy lányom, és megrémültem. Nem vagyok jó ember, Nora. Nem vagyok jó apának való. Csak azt az apát ismerem, amelyik lelép és otthagy, hogy a részeges felesége eligya a kajára valót meg hagyja, hogy télen kikapcsolják a fűtést. Nekem sosem volt senkim. Az apák nyugodtak, és figyelmesek, és kedvesek, nagyon-nagyon kedvesek. Én az anyám halálára is megkönnyebbüléssel gondolok, nem gyásszal. Az apák jók. És gondoskodóak. De én bárkit megölnék, aki hozzáér a kocsimhoz, vagy bántja a legjobb barátomat. Nem vagyok apának való, de itt van ez a póló, és ahogy ránéztem...hogy félhetnék jobban valakitől, aki belefér egy ekkora pólóba, mint attól, mi történhet vele, ha én nem vigyázok rá?
Elgyötörten pillantok a nő szemébe, és nem tudom van-e esélyem arra, hogy megértsen, de reménykedve lépek egyet közelebb.
- Nézd...megértem, ha haragszol, hisz nyolc évig te voltál, aki gondoskodtál róla és nem reagáltam talán megfelelően. Nem akarom elvenni tőled, eszembe sem jutna ilyesmi, de...én hoztam ezt a pólót, és nem tudom szereti-e ezt a mesét, valami Jégvilág, vagy Hótündér, vagy mi a címe...de a lényeg, hogy... - mondom, és tétován és zavartan toporgok az ajtó előtt - esetleg valamikor...láthatnám? Talán túl sokat kérek, de...nem lehettem itt az első nyolc évében, és...nem tudom, van-e rá mód, hogy legalább egyszer beszélhessek vele? Vagy legalább egy fényképet kaphassak róla? Én...nem tudom, mit kéne most tennem. Mit vársz tőlem Nora? Mert megteszem, csak arra ne kérj, hogy felejtsem el, amit mondtál, mert az nem fog menni. Már nem lehet olyan, mint tegnap volt.
Hiszek neki. A kezdeti kétkedésem torkát a remény metszette el. Nem az a kérdés itt és most, hogy akarom-e, hogy az apja legyek. A kérdés az, hogy lesz-e rá lehetőségem, hogy legalább megpróbáljak jó apa lenni? Akkor is, ha Charlotte számára az a legjobb, ha sosem tudja meg, hogy én vagyok az édesapja. Mert az érzés, hogy felelős vagyok egy életért, már megszületett bennem, és nem akar távozni.
Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©
Vissza az elejére Go down


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
31
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
41

Re: Nora & Becks - Once upon a time
Hétf. Júl. 17, 2017 8:46 pm

Becks and Nora
life has some weird jokes




Na tessék, még csak nem is tagadja az irányításmániáját. Szépen vagyunk. De őszintén, jelenleg van nagyobb gondom is annál, mint hogy a dirigálásával foglalkozzam, pláne mivel sem az a két korty erős vodka, sem a rám váró fürdő nincs ellenemre. Mindkettő a javamat szolgálja, ezt be kell látnom. Csakhogy van itt valami, amiről ő még nem tud: hiába térek vissza némileg kisimultabb arccal, az aggodalmam, a belső feszültség, ami nagy százalékban uralja a viselkedésemet, a mozdulataimat ma este, azóta, hogy rájöttem, ki is ő, nem fog elmúlni csak úgy, hiába próbálok lazítani. Amíg nem beszélek vele, és nem esek túl ezen a dolgon, csak egyre idegesebb leszek, és úgy tűnik, Becks váratlan felbukkanása az életemben olyan szinten hatással van rám, hogy az ezzel kapcsolatos érzéseim még a korábbi, majdnem erőszakolós, életemre törős pánikomat is bőven felülírják. Az ételből is csak néhány falat csúszik le a torkomon, pedig tényleg éhes vagyok. Azért megpróbálkozom még egy kis csevegéssel, bár én sem tudom igazán, hogy csak az időt húzom, vagy próbálom jobban megismerni, felkészíteni arra, ami rá vár, mielőtt „borulna a bili”. Mindenesetre sikerül apró mosolyt csalnia az arcomra azzal, ahogy rám kacsint. Vajon csak a kijelentése élét próbálja enyhe tréfálkozással elütni? Mert amúgy tényleg elég szigorú embernek tűnik, aki nem nagyon tűri az ellenkezést. De nem akarok elhamarkodott következtetéseket levonni. A legtöbb ember nem egysíkú, mindenkinek van több oldala is. Nézhetem úgy is, hogy ez egy kedves, udvarias gesztus, hogy ragaszkodik a hűtőm feltöltéséhez, úgy illő hát, hogy elfogadjam a dolgot, így hát csak bólintok végül, nem tiltakozom tovább.
Figyelmesen hallgatom a mondandóját, és örülök, hogy kicsit hajlandó beszélni magáról, ezáltal végre megismerhetem őt valamelyest. Katona volt, ebben majdnem biztos voltam. Történhetett valami, valami nagyon rossz, amiről érthető módon nem akar mesélni, de az elhangzottak alapján úgy tűnik, okkal hagyta ott a katonaságot.
- Most csak a modellkedés, és a kislányom, de... ez csak átmeneti. Vagyis annak indult. Évek óta húzódó vizsgákkal próbálok valami többet is kihozni magamból. Csak egyedülálló szülőként nehéz többfelé szakadni. Valójában régi álmom, hogy... nyomozó legyek, mint az apám. Persze az önvédelmi és harci készségeimen még dolgoznom kell, az koránt sem megy olyan jól, mint neked. Azt hiszem, ez ma este kiderült – húzom el a számat. Míg ő a saját bevallása szerint csak a harchoz ért, én, aki évek óta próbálok rendőrré avanzsálni, még magamat sem tudom rendesen megvédeni. Tény, hogy több időt kellene szánnom az edzésekre. Bárcsak tudnám, hogyan! - Viszont lőni jól tudok, csak saját fegyverem még nincs. - Próbálok picit szépíteni a helyzeten, hogy ne tűnjek teljesen méltatlannak. A teljesítményemet tekintve biztos szerezhetnék engedélyt fegyverre, de igazából nem akartam Charlie közelébe pisztolyt hozni, amíg nem kapok jelvényt. Ám most, hogy immár elárultam Becksnek ezt a régi álmomat, nem lennék meglepve, ha kicsit furcsán tekintene rám, vagy máshogy, mint eddig. Ha valaki modellkedéssel foglalkozik, általában nem várnak tőle sokat, pláne nem ilyesféle kijelentéseket. Megszoktam már, hogy megdöbbentem vele az embereket, de bárcsak már ott tartanék ahelyett, hogy folyamatosan odázódik a nagy pillanat. Persze nem ez az egyetlen, sem a legnagyobb titkom, amit ma este megoszthatok a férfival. További időhúzások helyett úgy döntök, hogy végre essünk túl rajta. Nem igazán figyelek a vodkával kapcsolatos ellenvetésére, csak megiszom a saját részemet, és némi hebegés-habogás árán, de elmondom neki az igazat. Annak ellenére, hogy komoly meggyőződéssel állította, bármit is akarok, elbírja, első pillanatban, amint tudatosul benne, hogy mit is mondtam, már attól félek, hogy egy kisebb szívrohamot fog kapni. De nem hibáztatom. Egyik pillanatról a másikra, ilyen felkészületlenül, egy szinte vadidegen nőtől megtudni, hogy van egy hét éves gyereked... Nem irigylem. Csak a fejemet rázom, amikor azzal vádol, hogy hülyítem. Mit lehetne erre egyáltalán válaszolni? Hagyok neki időt, hogy megeméssze a hallottakat. Feláll az asztaltól, elsétál az ablakik, de minden mozzanatából feszültség árad. Aztán nagy lendülettel magához veszi a vodkás üveget, majd ugyanilyen határozottan meghúzza azt. Azt hiszem, a „Becks, van egy lányod” típusú esték felülírják a „szolgálatban nem iszom” szabályát.
- Sajnálom, Becks, de nem tudom visszavonni, amit mondtam, mert ez az igazság. Te vagy Charlie apja. Tudom, hogy ez most egy kisebb fajta sokként ér, hisz még csak nem is ismersz, és sajnálom, hogy ennyi idő után kell megtudnod, de... - Igazából én sem tudom, mi lenne a megfelelő befejezése ennek a mondatnak. Kétlem, hogy van olyan. Úgy döntök, a szavak helyett beszéljenek a tettek. Vagyis jelen esetben egy kép a lányunkról, talán elég lesz egy pillantást vetnie rá, hogy meggyőzzem, nem csak tréfálkozom vele. Kimegyek hát a nappaliba, és visszatérek azzal a képpel, amit korábban igyekeztem elrejteni előle.
- A te szemeidet örökölte. - És még ki tudja mit. Az elmúlt évek alatt elég sokszor eltűnődtem ezen. A vörös haj például egyáltalán nem jellemző az én családomban. Charlie a kiváló nyelvérzékét sem tőlem vette. Az ilyen apróságok miatt érzem néha azt, hogy ismerem az apját, pedig nem. Még most sem tudok róla szinte semmi kézzelfoghatót. Fogalmam sincs, milyen ember, még mindig csak találgatok.
Őszinte sajnálattal tekintek a férfira, amikor istent és a lányunk nevét egy mondatba foglalva lerogy a konyhaszékre. A következő szavaival azonban neki sikerül meglepnie engem. Sosem hittem volna, hogy emlékszik rám, hogy még bizonyos részleteket is képes lenne felidézni arról az estéről. Az a hiszti a fésű körül... már meg is feledkeztem róla. Valószínűleg az alkohol volt a ludas, hogy ilyen semmiségeken fennakadtam. Na meg az idegeskedésem, hogy épp egy egy-éjszakás kalandra akarom rávenni magam, tőlem szokatlan módon. De ahogy mondja, később már semmi nem számított.
- Nem gondoltam volna, hogy emlékezni fogsz. Főleg ennyi idő után... - ismerem be, és magamban mélyen azt is regisztrálom, hogy ez valahol nagyon is jól esik. Még akkor is, ha merevnek nevezett. Valószínűleg az is voltam. Ilyeneken már megtanultam nem fennakadni. Persze az, hogy másnap már tovább utazott a világ másik felére, megmagyarázza, hogy miért nem volt esélyem sem megtalálni őt három héttel később.
Miközben én kicsit elkalandozok a múltba, ő már össze is kapkodja a holmiját, távozásra készen. Meglep kicsit, ahogy sietve elhagyja a lakást, hisz korábban olyan nagyon ragaszkodott hozzá, hogy őrizzen engem az éjszaka során. De ahogy jobban belegondolok, nem is tudom, mégis mit vártam tőle? Érthető, hogy időre van szüksége. Kérdés, hogy mennyire. Vajon reggel valóban visszatér, ahogy ígérte? Vagy ez volt az utolsó, hogy láttam? Nem tűnik egy gyáva férfinak, de továbbra sem tudhatom, mi lakozik a lelkében. Vannak emberek, akik egyszerűen csak nem valóak szülőnek. Talán Becks is közéjük tartozik?
Még ülök egy ideig az asztalnál, a gondolataimba merülve, szemezgetve a korábban kitöltött vodkával. A kocsi távozását csak percekkel azután hallom, hogy Becks kisétált az ajtómon. Aztán én is felállok, gépies mozdulatokkal eltakarítom a vacsora maradványait, majd bevackolom magamat az ágyamba a biztonságot sugalló ágynemű közé. Az álom azonban az elfogyasztott alkohol és a forró fürdő ellenére is csak nehezen talál rám. Egész éjjel csak forgolódom, végül kialvatlanul ébredek valamikor kora hajnalba, de úgy döntök, ideje összeszednem, és rendbe tennem magam. Ma még dolgoznom kell, aztán elmenni Charlie-ért az iskolához. Nem akarom, hogy bármit is megérezzen rajtam abból, amin az este és éjszaka során átmentem, miatta muszáj ma is a legjobb formámat hozni. Korán van még, de én azért már felveszek valami kényelmesen elegánsat, és annyi alapozót teszek fel, ami elrejti a szemem alatti karikákat. Épp végzek a dologgal, amikor meghallom a bejárat felől a határozott kopogtatást. Ajtót nyitok, de megszólalni esélyem sincs, mert Becks belekezd a végtelen monológjába, én pedig egyre nagyobbra nyíló szemekkel meredek rá. És ahogy folytatja, a gyomrom mintha liftezni kezdene odabent mindattól, amit hallok, amit elmesél magáról, a családjáról, arról, hogy milyen ember. Egyszerre érzek szánalmat, félelmet, bizonytalanságot, de csak mondja és mondja, így esélyem sincs igazán megemészteni mindent. Mikor befejezi, kell néhány pillanat, hogy meg tudjak szólalni, de az első gondolat, ami felötlik bennem, ahogy a kezében tartott póló és a reményteli tekintete között járatom a pillantásom, valahogy nem tűnik elég komolynak a helyzethez képest. És mégis kimondom a szavakat.
- Jégvarázs. A mese címe, Jégvarázs. És igen, szereti, ahogy a legtöbb korabeli gyerek. Bár Charlie szinte mindent imád, aminek köze van a jéghez. Híres jégtáncos akar lenni – árulom el egy apró mosollyal, és nem kevés büszkeséggel. Aztán félreállok az útból, és szélesebbre tárom az ajtót. - Van kedved bejönni? - Még fogalmam sincs, mit kéne felelnem mindarra, ami itt elhangzott, de ez egyébként sem olyan beszélgetés, amit a küszöbön kéne megejteni. Még csak az hiányzik, hogy a szomszéd Mrs. Grayson kihallgasson minket. Állítólag már évekkel ezelőtt megromlott a hallása, de ha pletykákról van szó, tisztábban hall bárki másnál. Automatikusan indulok meg a konyha felé, azokat a papírszatyrokat egyébként is ott tudjuk majd kiüríteni, bár most nem igazán tudok ezzel foglalkozni, mert egyszerűen zsong a fejem ettől az egésztől.
- Nézd én... Először is szeretném, hogy tudd: nem várok tőled semmit. Nem azért mondtam el tegnap este, amit elmondtam, mert bármit elvárnék tőled, hanem mert... jogod van tudni. Ahogy Charlotte-nak is joga lenne ismernie az apját. És nem neheztelek rád. Egyikünk sem tehet arról, ami történt. Az én döntésem volt, hogy megtartom a gyereket, amikor megtudtam, hogy megfogant, és egyedül kell majd felnevelnem... és soha egy percig sem bántam meg. Charlie a legjobb dolog az életemben, és...  szeretném megadni nektek... neked a lehetőséget, hogy megismerd, és rájöjj, hogy milyen csodás gyerek, okos, kedves, tele fantáziával és álmokkal, és... - Mély levegőt veszek, mert ismét rám tör az a bizonytalanság, amit korábban az ajtóban éreztem, miközben őt hallgattam. Ezúttal sokkal komolyabban folytatom. - Ő a mindenem, Becks, téged pedig még nem ismerlek, és amiket az imént elmondtál magadról... Sajnálom, hogy sosem volt igazi családod – jegyzem meg először is, és őszinte megértéssel pillantok a szemeibe. Aztán lesütöm egy pillanatra a szemeimet, és amikor ismét felnézek rá, némi aggodalom csillog benne. - Hogy értetted, hogy nem vagy jó ember? És az, hogy bárkit megölnél... azt a részt nem gondoltad komolyan, ugye? - Talán naiv vagyok, de hinni akarom, hogy ez csak egy amolyan szófordulat, illetve hogy az elragadtatás beszélt belőle. De már bizton tudom azt, hogy katona volt, akivel rossz dolgot történtek, talán folyamatosan már a gyerekkora óta. Nem tudhatom, mi mindenre képes, és éppen ez az.
- Ahogy mondtam, szeretném megadni nektek az esélyt, hogy találkozzatok, hisz nem csak te vagy kíváncsi rá, hanem ő is rád. De meg kell értened, hogy még nem bízom benned, ezért... Azt hiszem, jó lenne valamiféle szabályokat állítani fel. - Az első találkozás, már ha tényleg belemegyünk ebbe, lehetne inkább valami nyilvános helyen. Tudom, hogy eddig nem volt félnivalóm Becks-től, tegnap este éppen ő volt az, aki megmentett. De reálisan kell gondolkodnom, és azt hiszem, az iméntiek után nem érezném száz százalékig nyugodtnak magam, ha máris hármasban maradnánk vele és Charlieval.
- A hétvégén kezdődik valami fesztivál a városban, amire Charlotte nagyon szeretne eljutni. Lesz koncert is, meg... igazából még én sem tudom, de... lenne kedved elkísérni bennünket? - Annyi biztos, hogy a lányunk nagyon örülne a lehetőségnek, és nekem az a legfontosabb, hogy ő boldog legyen.
Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Stephen Amell
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
39
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szervkereskedelmi összekötő, szállító
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34

Re: Nora & Becks - Once upon a time
Szer. Aug. 02, 2017 12:20 am
 
▐ Once upon a time ▐ New york II Brooklyn▐

Nora & Becks

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Nehezen nyílok meg másoknak, de azért nem vagyok az a fajta, aki soha semmilyen körülmények között nem beszél semmiről. Ennyire azért nem vagyok zárkózott, bár tény és való, hogy jól megfontolom, mikor mit mondok el és kinek. De Nora csak egy ember a millióból. Nem hinném, hogy az én fajtámhoz köze lenne. Ahhoz túlságosan rendezett az élete, és ezzel nem ledegradálni szándékozom, hanem csak megállapítom, hogy közel sem mozgunk egy szinten. Nekem hol jól megy a sorom, hol pazarul, hol meg tényleg rajtam áll, hogy éhen halok-e, vagy elvállalok olyan munkát is, amihez amúgy nincs kedvem.
Nora válaszára azonban majdnem sikerül félrenyelnem. Nyomozó? Ahogy az apja? Magamban hálát adok az égnek, hogy nem mondtam többet, mint amit eddig elmondtam magamról, mert ha így tettem volna...jesszus, bele se merek gondolni, egy nyomozó mit deríthetne ki rólam néhány kattintással és telefonnal. Az igaz, hogy szerencsémre eddig még sosem kellett bíróság elé állnom a viselt dolgaim miatt. De csak azért, mert még sosem kaptak el. Már a számon van, hogy taníthatok neki pár trükköt, de inkább befogom a pofám. Nem, nincs közöm ahhoz, hogy mit akar kezdeni az életével, és ahhoz sem, miként oldja meg a felkészülését. S ha már felkészülés...a következő percekben a beszélgetés ingoványos talajra érkezik, aminek először nem értem az okát, de amikor elmondja, hogy terhes lett, már sejtem. Kivárok, mert hallanom kell. És kimondja.
Apa vagyok.
Nem a jó értelemben vett apa. Egy olyan apa, aki sosem volt itt, akire sosem lehetett támaszkodni. Hirtelen átrohan rajtam az életem. A kezdetektől kezdve eddig a pillanatig. Meghaltam és újjászülettem. Ilyen érzés lehet a reinkarnáció, mert a világ kifordul a négy sarkából. Van egy lányom, akiről nem is tudtam, és aki nem ismerhetett meg. A döbbenet hitetlenkedésre sarkall, de nem azért, mert tényleg képtelenségnek tartom, hogy ez történt. Őszintén szólva, vigyázni szoktam magamra, és persze a partnereimre is, de előfordulhat, hogy ha elragad a hév, akkor nem törődök semmivel, és csak teszem amit az ösztönöm diktál. Talán ez is egy ilyen este volt, őszintén szóval sok minden eszembe jut, de pont ez éppenséggel nem. Azonban Norát láthatóan nem rettenti el a tétovázásom, kitartóan várja, hogy felfogjam: apa vagyok. Van egy lányom. Mondanom sem kell, hogy sokkol a dolog, főleg, miután a kezembe nyomja a képet, amire amint rápillantok, érzem, hogy Nora teljes mértékig igazat mondott. Egy kislány mosolyog vissza, akinek épp olyan színű haja van a képen, mint az anyámé volt, a szeme kicsit világosabb, de épp olyan ívű, mint az enyém, és a mosolya...ez a gyerek jobban hasonlít rám, mint a tulajdon édesanyjára. Sosem éreztem eddig, hogy az univerzum mekkora rohadék tud lenni. Végtére is, Nora kihordta, megszülte, gondolom nem lehetett egy teaparty, éjszakázott, nevelte, pénz és időt nem kímélve csinálta amit egy anyának kell, és a gyerek: rám hasonlít. Ha a habitusomból is örökölt, akkor Norának biztosan nem volt egyszerű dolga vele.
További biztosítékra nincs szükségem. Néhány percig még szükségem van arra, hogy elfogadjam a tényeket, de aztán jobbnak látom, ha egyszerűen csak elmegyek. Nem tudok mások előtt megbirkózni az ehhez hasonló helyzetekkel, és azt hiszem a vodka nem volt elég. Időre van szükségem. Így Norától elbúcsúzom, és elmegyek. Addig maradok az ajtó előtt, míg egy kollégám le tud váltani egy rövid időre, s aztán nekivágok a vakvilágnak.
Órákon át csak fel s alá hajtok a városban. Eszembe jut, hogy levezetésként be kéne ugranom valamelyik olyan helyre, ahol esetleg várható valami ketrecharc, de aztán elvetem a lehetőséget. Ha reggel összevert képpel megyek vissza Norához, esetleg nem engedi majd, hogy lássam Charlotte-ot. Ezt pedig már most tudom, hogy nem akarom. Évek hiánya szakad a nyakamba ilyen rövid időn belül és bár legbelül halálra rémít a gondolat is, hogy felelős vagyok egy ilyen apró emberi lényért, mégsem akarnám kihagyni az elkövetkezendőket, ha erre van bármi lehetőség. Így egy éjjel-nappal működő áruházba megyek, és jobb program híján bevásárolok. Nem is figyelek semmire, csak ész nélkül töltöm meg a kocsit, mikor egy állványon szintre rám ordít egy póló. Azonnal meg is veszem, a vélhetően megfelelő méretben, majd még egy kis higgasztó, minden eshetőségre gondoló autókázás után visszamegyek, ahogy megígértem. Már igencsak kora reggel van, mire odaérek, és miután lerendeztem a kollégát, be is kopogok. Fáradt vagyok, kialvatlan, és eléggé feszült, de azt hiszem felfogtam, amit fel kellett. Halálra rémít az egész, de muszáj lesz valahogy megoldást találni a dologra, mert az már egyáltalán nem kérdés, hogy akarom-e megismerni a lányomat, vagy sem. Semmi nem lehetne ennél nyilvánvalóbb. Mindennél jobban szeretném. Csak nem vagyok biztos benne, hogy nekik is ez lenne a legjobb lehetőség. Így Nora amint ajtót nyit, rázúdítom a hirtelen jött gondolatokat. Mentségemre legyen mondva, még mindig félig katatón állapotban vagyok a hír hallatán. Nora viszont le a kalappal, mert egész jól bírja mellettem a gyűrődést, és most esik le, amikor elmondja, hogy Charlie jégtáncos akar lenni, hogy milyen sziklaszilárdan tűrte és asszisztálta végig azt, ahogy kiakadtam. Arra számítottam, hogy rám vágja az ajtót, és elküld melegebb éghajlatra, de helyette csak mosolyog és kijavít, mint egy kezdő apukát. De hát az is vagyok! Életemben nem volt gyerek a közelemben, sosem játszottam óvóbácsit, nem furikáztam kisfiúkat és kislányokat. Az alkalmi nőimnek nem érdekelt, volt-e otthon utóda, a rövid távú kapcsolataim pedig mind alig húsz éves csajokkal voltak. Az egyik énekesnek készült és bárokban énekelt, a másik orvostanhallgató volt. A harmadik...rá már nem is emlékszem. De tudtommal szintén nem rendelkeztek gyerekkel. A divatot nem követem nyomon, így nem csoda, ha nem tudtam megjegyezni a mesefilm címét. A jégtáncos ötletre, és amikor meglátom azt az apró mosolyt viszont én is kissé engedek a feszülésemből.
- Kösz, és bocsi. Elfelejtettem, pedig mondta az eladó - vonom meg a vállam, aztán kitárja az ajtót, és beinvitál. Rámosolygok, és belépek. Az illata megcsapja az orrom, és bár nincs rajta kilométernyi smink, most valahogy egészen meglepően szépnek látom, nem mintha teljes mértékig erre fókuszálnék, de azért csak észreveszem. Követem a konyhába, és az asztalra teszem a papírszatyrokat. Az egyik majdnem felborul, de sikerül megtartanom, s aztán figyelem, Nora mit cselekszik, vagy mond. Az egésznek olyan élet-szaga van, és nem igazán tudom gyorsan feldolgozni. Ha valaki külső szemlélőként látna most minket, meggyőződése lehetne, hogy egy évek óta együtt élő pár valami fontosan beszél meg a konyhában. Ahogy Nora néz rám, és beszél hozzám, és ahogy én nézek rá. Figyelek arra mit mond, de a tudatom mélyén egyre csak az motoszkál: van egy közös gyerekünk. Egyszer, valamikor ezzel a nővel egy ágyat próbáltam tönkre vágni, és ebből lett egy kis mazsola, aztán szeder, aztán narancs...és elképzelem Norát nagy pocakkal, aztán szülni, és egy pici babával, egyedül. Hogy volt képes végigcsinálni? Hogy tudta ezt egyedül? Ott motoszkál bennem, hogy rákérdezek, nem próbált-e meg apukát keresni a kislányomnak, de elvetem az ötletet. Ezzel ráérek később is foglalkozni.
Bólogatok. Értem, persze, hogy értem. Mosolygok, mikor Róla mesél, és valahogy nem lep meg. Nora döbbenetesen kedves és türelmes, és hihetetlenül erős. Ahhoz képest, hogy tegnap majdnem megerőszakolták és megfojtották, most mintha mi sem történt volna. Az aggodalmára azonban én is elkomorodok, és elvonom róla a pillantásom.
- Túléltem. Ne is törődj vele - mondom csendesen, és mikor arról kérdez amit mondtam, hirtelen rádöbbenek, hogy megint eljött a pillanat, amikor nem mondhatok el akármit és akárhogyan. A lehetőség, hogy a múltam, a jelenem, és feltételezhetően a jövőm elválaszthat a lányomtól, teljesen kétségbe ejt. Néhány másodpercig hallgatok, és jól megfontolom a választ, s csak azután felelek, de még mindig nem nézek rá.
- Nem fogom Charliet bántani, erre a szavamat adom, ahogy téged se. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyetek. De francia idegenlégiós voltam, Nora. Megjártam a háborút, és hosszú időn át hadifogságban voltam. Ez pedig bizonyos dolgokat von maga után. Ha attól tartasz, én valaha veszélyt jelentenék rátok, ettől nem kell tartanod. - mondom, és rápillantok újra. Nem tudom mit mondhatnék még, amivel meggyőzhetném. Sosem bántanám őket, és ezt nem tudom honnan tudom, csak tudom. Ahogy azt is tudom, Rhys is ebbe a kategóriába tartozik, és hogy a bűnösöknek, akik ellenünk vétkeztek, bűnhődniük kell. Nora szerencsére nem akad fenn ezen, vagy legalábbis jól titkolja a dolgot, és megadja az esélyt arra, hogy találkozzak a lányommal. Megkönnyebbülve hallgatom, és az ötletére bólintok.
- A bizalmatlanságod teljesen érthető, a szabályok pedig jók, a szabályokat szeretem, úgyhogy amitől csak jobban érzed magad. Én alkalmazkodom. Te vagy a főnök - mondom, és nem tudom, Charlie mennyire hasonlít ebben rám, de remélem cseppet sem. A rend és tisztaság mániám már-már kórosnak mondható, és az is, hogy képtelen vagyok elkésni és kényszeresen ügyelek gyakorlatilag mindenre, amit csinálok. Az tény, hogy Norának átengedni a vezető szerepet viszont kicsit meglepő érzés, és be kell valljam, cseppet sem érzem tőle jól magam, de tudom, hogy most okosnak és higgadtnak kell lennem. Nem riaszthatom el azzal, hogy ráerőszakolom az akaratomat. Ha azt mondja szabály kell, hát legyen, csak ne tiltson el a lányomtól már az előtt, mielőtt megismerhetnénk egymást. Annak azért örülök, hogy Charlie is kíváncsi rám. Nem tudom mit mesélt rólam, de érdekelne. A felvetett ötletet megfontolva sóhajtok egyet.
- Fesztivál? - kérdezem, és igyekszem semmiféle érzelmet nem kimutatni. Nem vagyok fesztiválozó típus. Szeretem a zenét, de inkább a musicaleket, és az ilyen kicsit elvontabb, klasszikusabb zenéket, bár a moderntől sem ugrok ki az ablakon. De nem tudom, van-e okom attól tartani, esetleg Collierék rám találhatnak. De jól átgondolva a dolgot, igen kicsi esélyét látom annak, hogy épp egy hasonló rendezvényen kutassanak utánam, így bólintok.
- Oké, nekem teljesen megfelel, ha nektek is van kedvetek ehhez a programhoz. Mit szólnál, ha eljönnék értetek? Akár az iskola előtt is felvehetlek titeket, úgy tudom, hogy az ilyen programok délután, este felé kezdődnek, talán nem veszítenénk annyi időt, és nem maradnánk le mindenről. Persze ti döntötök. Akkor...megadom a számomat, és hívj fel, vagy írj rám egy üzenetet, ha nem érnél el telefonon - mondom, és a konyhapulton elveszek egy papírdarabot, amire úgy ítélem meg, hogy jegyzetelhetek, és ráírom a számomat. Alá csak annyit írok, hogy Becks, s aztán Nora kezébe nyomom.
- Tessék. Várni fogom a hívást, és...köszönöm. Én akkor...nem is zavarlak tovább...- tétován ácsorgok, aztán megtámasztom a zacskót, és az ajtó felé indulok. Nem tudom, most mit kéne tennem. Nem tanított erre senki semmiféle protokollt, hogy hogy megy ilyenkor a beszélgetés folytatása. Maradnék is, de mennék is, mert fogalmam sincs, útban vagyok-e, vagy mit kéne tennem. De az ajtó előtt megtorpanok.
- Kérdezhetek valamit? - kérdezem, majd megfordulva rá emelem a pillantásom, és ha engedi, szembe fordulok vele - Miért mondtad el? Mármint...lehettem volna dühös, fenyegethettelek volna bírósággal, reagálhattam volna borzalmasan tuskó módon is. Most sem voltam épp díszpéldánya a hímeknek, de téged láthatóan nem is leptelek meg igazán. Akkor, azon az éjszakán...én nem is tudom, mit mondjak. Ha nem szólsz egy szót sem, reggel tovább állok, és talán sosem tudom meg. Te mégis vállaltad a kockázatot. Miért? Azt mondtad, Charlotte meg akart ismerni engem. Csak miatta vagy erre hajlandó? - kérdezem, és tényleg érdekel a válasza. Azt tudom, hogy esélyt akart adni nekünk, nekem és Charlie-nak, de hogy nem haragszik, és nincs benne neheztelés irántam? Na, ezt valahogy nem tudom elhinni. Nem létezik, hogy valaki ennyire jámbor és megbocsájtó legyen. Vagy mégis? Csak már én nem tudok hinni benne? Esetleg Nora akkor valamit látott bennem, amire én nem emlékszem? Homályos emlékeim vannak magáról az estéről. Most pedig fáradt vagyok, annyira nagyon, hogy nem tudok tisztán gondolkozni. Sötét karikák vannak a szemem alatt, és ezernyi érzés és kérdés kavarog a fejemben. Megérdemlem-e ezt a bizalmat? Ha Charlie meglát, vajon hajlandó lesz szóba állni egyáltalán velem? Vagy csak az fog eszébe jutni rólam, hogy egyetlen karácsonyt, szülinapot sem ünnepelhettünk együtt? Egy felnőttet meg lehet győzni ész érvekkel, de egy gyereket...
Music for you▐ Szószám:1925▐  :22:  ::  :pls:  ▐ ©️
Vissza az elejére Go down


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
31
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
41

Re: Nora & Becks - Once upon a time
Szer. Aug. 09, 2017 1:28 am

Becks and Nora
life has some weird jokes




Általában amikor előhozakodok az embereknek azzal, hogy nyomozónak készülök, az a minimum, hogy meglepődnek, néha még gúnyos, viccelődő megjegyzéseket is kapok, vagy faggatni kezdenek, hogy mégis hogyan jött nekem ez az ötlet. Hiszen egy modellkedésből élő, látszólag igen törékeny nő vagyok, ráadásul egyedülálló anya. Pedig a magyarázatom igazából nem olyan érthetetlen, és aki ismer, illetve tud egyet s mást a múltamról, könnyen meg is érti az indokaimat. Azt hiszem, az is érthető, hogy a jövőbeni terveimről kérdeznek, hisz a modellkedés nem az a szakma, amiből nyugdíjba lehetne menni. Persze attól én még messze állok, de harminc felett már kötelező elgondolkodni azon, hogyan tovább. Szerencsére ez nekem soha nem volt kérdéses, az álmaim már régóta csak arra várnak, hogy megvalósítsam őket. Charlienak is példát szeretnék mutatni ezzel, bebizonyítani, hogy érdemes kitartani, nem szabad feladni, de néha a muszáj kerülőúton haladnunk, hogy célba érjünk. Lényeg, ami lényeg, megszoktam a furcsálló pillantásokat, nem lep meg, hogy Becks tekintetéből is pillanatnyi csodálkozás sugárzik, de másokkal ellentétben nem lovagol a témán, meghallgatja a magyarázatomat, és tovább is lép rajta. Jelenleg ezt megkönnyebbüléssel fogadom, magam sem tudom, miért. Talán mert olyasvalakitől, aki korábban évekig katonaként szolgált, azt várnám, hogy máris határozott véleménye legyen a témáról, és csak örülök, hogy bármi is legyen az, nem dörgöli az orrom alá. Főleg mert egyébként sem terveztem túlzottan elhúzni ezt a csevegést. Fontos dolgot kellett meglépnem, de azt hiszem, Becks sokkal jobban fogadta a mondandómat, mint vártam volna. Bár őszintén szólva én sem tudom pontosan, mit is vártam. Azt nem mondanám, hogy milliószor lezajlott már a fejemben ez a beszélgetés. Legalábbis nem mostanában. Régebben igen. De most... a felbukkanása meglepetésként ért, de ha nem akartam, hogy ismét eltűnjön, mielőtt megtudná az igazat, lépnem kellett. Nemigazán volt idő rákészülni, mit is mondjak, vagy hogyan tálaljam. Vagy elképzelni, hogyan fog majd reagálni. Valahogy mégis a legrosszabbra számítottam, hisz egy ilyen horderejű hírt csak így megtudni nem lehet könnyű. Ehhez képest ő egészen higgadt maradt, leszámítva, hogy elviharzott. Aztán pedig órákkal később visszatért felspanolva, láthatóan még kissé zavartan és tanácstalanul. Mégis reménnyel telve. Mindaz az új és váratlan, vagy épp meglepő információ után, amit ezúttal ő zúdít rám, a lelkem mélyén nem tudok nem örülni az ő reménykedésének, vagy az enyhén felkavaró őszinteségének. A hozzáállását jó jelnek veszem, és tudom, hogy Charlotte nagyon boldog lesz. Közben pedig remélem, hogy Becks nem fog idő előtt mégis megfutamodni, vagy bármi más módon megbántani őt. Már csak ezért is szükségét érzem annak, hogy szabályokat fektessünk le, de nem szeretném máris lerohanni velük Becks-et. Meg akarom adni a módját a beszélgetésnek, hisz egy ilyen fontos téma esetén az a minimum, hogy nem a küszöbön ácsorogva ejtjük meg. Beljebb invitálom, és miközben lassan megkezdem a papírszatyrok kiürítését, igyekszem reagálni is mindarra, amit hallottam az imént. A családjával és a múltjával kapcsolatos keserű megnyilvánulásával máris felkeltette az együttérzésemet, de úgy tűnik, nincs igazán szüksége rá. Lerázza magáról a dolgot egy „túléltem” kijelentéssel, és valamiért úgy érzem most, hogy talán ez lehet az ő filozófiája. Mintha az egész eddigi életét csak „túlélte” volna, és csak kevés örömet lelt volna benne eddig. Az apja elhagyta, talán soha nem is ismerte, az anyját sem szerette, nem gyászolta, maga mondta, hogy csak a harchoz ért, és hogy valójában soha nem volt senkije. Egy jó baráton kívül. Egy pillanatra végigfut az agyamon, hogy akkor vajon mit tud ő nyújtani a lányunknak, hogy tudná-e őt igazán szeretni, tudna-e figyelmes lenni vele... de tudom, hogy nem gondolkodhatok így. Elhatároztam, hogy megadom neki az esélyt, és így is lesz. Plusz figyelembe kell vennem, hogy Becks itt van, hogy visszajött, és érezhetően törekszik kialakítani valamilyen kapcsolatot. Szeretné, hogy ez működjön, ez pedig nagyon is lényeges. Szeretném megkérdezni, hogy mit is jelent, amit mond, hogy milyen következményeket von maga után az idegenlégiós múlt, de úgy érzem, a válaszára én még nem állok készen. Valószínűleg ő sem akarna jobban belemélyedni a témába. Egyelőre be akarom érni a kijelentése megnyugtatóbb részével, hogy semmiképp nem fog veszélyt jelenteni ránk. Egy bólintással nyugtázom a dolgot, és visszanyelem az ezzel kapcsolatos egyéb kérdéseimet.
Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy Becks már szeretné rövidre fogni, vagy csak tanácstalan, hogy mit is csináljon ezután, amikor megindul az ajtó felé. Mindenesetre elteszem a számát, és közben már akaratlanul is elképzelem, hogyan is fog zajlani ez a fesztiválozás. Kezdetben biztos kissé kínos lesz a szituáció, főleg mert a meglepettségéből is látszik, hogy az ilyen események és helyszínek nem éppen az ő mindennapos közegét képezik, de hát azt ő sem hihette, hogy valami éjszakai bárban fogunk időzni. Egy hét évessel csupa ilyen helyekre kell járni, mint a fesztivál, játszótér, mozi, esetleg a park, vagy egy gyerekbarát étterem.
Aztán felteszi nekem a kérdését, amivel elsőre ugyan meglep kicsit, de igyekszem hamar összeszedni a gondolataimat a válaszhoz.
- Igen, legfőképpen miatta. És egy kicsit miattad is. Úgy értem... szerintem jogod van tudni, hogy van egy lányod, mindegy, mennyi idő telt el. Ezt kezdettől fogva így gondoltam. Tudod, szinte amint megtudtam, hogy terhes vagyok, megpróbáltalak megtalálni. Visszamentem a klubba, de persze esélyem sem volt, hisz három hét elteltével elég kevés kiindulási pontom maradt. Már akkor fel voltam készülve az elutasításra, és ugyanúgy most is, de nem azért tettem, mert bármi konkrét reakciót vártam volna, egyszerűen csak így éreztem helyesnek. Én tisztában vagyok vele, és meg is értem, hogy ilyen hírt nem könnyű fogadni, feldolgozni, és hogy reagálhattál volna rosszabbul is, de akkor is meg kellett adnom az esélyt, mert pontosan tudom, hogy Charlie milyen nagyon vágyik arra, hogy megismerjen. Plusz... azt hiszem, a tegnapi esti indítás, hogy megmentetted az életemet, eléggé megalapozta a megítélésedet. - Talán mondhatnánk egy legyintéssel, hogy csak a munkáját végezte, de számomra, hogy tegnap tette a dolgát, az életet jelenti. Azt hogy tudja, mi a helyes. Hogy nem hagyott egy gazdag ficsúrt a kedvére játszadozni a színfalak mögött. Lehet, hogy butaság az egész, és reménytelenül naiv vagyok. De megvédett engem, és ezzel elérte, hogy a mogorva, befelé forduló stílusa ellenére is bízzak benne valamelyest, és biztonságban érezzem magam a közelében. Ez pedig jó kiindulás volt.
- Na jó... - sóhajtok egyet, majd hogy időt adjak magunknak végiggondolni a továbbiakat, úgy döntök, meghívom reggelire. Ha jól sejtem, arra eddig még nem volt ideje, és este sem sikerült igazán jól laknunk, úgyhogy valószínűleg legalább olyan üres a gyomra, mint az enyém. - Mi lenne, ha most én készítenék valami ennivalót kettőnknek, és közben meg tudnánk beszélni azokat a feltételeket is? - Felmérem, milyen alapanyagokból is dolgozhatok... Igazából szerencse, hogy Becks bevásárolt, mert máskülönben elég szegényes lenne a választék. De így már össze tudok ütni egy igazi, amerikai reggelit. - Remélem, szereted a rántottát. Bár Charlieval általában ilyenkor csak egy-egy tál müzlit eszünk, vagy leugrunk a közeli palacsintázóba, de most elég éhes vagyok... - És egy kicsit le kell foglalnom magam valamivel – teszem hozzá immár magamban.
- Azt hiszem, először is jó lenne többet tudnom rólad. Mármint... az imént már sok minden elhangzott, de a teljes nevedet még mindig nem tudom, pedig talán ez lenne az első. A Becks, ha jól gondolom, csak egy becenév... - kezdek bele a feltételeim felépítésébe, a kezem viszont közben folyamatosan jár. Összeszedem a hozzávalókat, kenyérszeleteket teszek a kenyérpirítóba, felverem a tojásokat, bacon szeleteket sorakoztatok egy serpenyőbe.
- Aztán... te már tudod, hol élünk, de én még nem tudom, merrefelé laksz. A városban egyáltalán? Vagy most is csak átutazóban vagy? - Ez sem mellékes, ugyebár. Ha ingázik, ha a hosszú távú tervei másfelé szólítják, elsősorban Charlotte miatt is tudnom kellene. Nem szeretném, hogy úgy érezze, vallatásnak teszem ki, de ezek alapvető dolgok. A minimum, amivel tisztában kell lennem, mielőtt bemutatnám őket egymásnak. Talán arról sem ártana kérdeznem, hogy a testőri munka állandó-e, vagy van-e másik állása mellette, de hagynom kell őt levegőhöz jutni is.
- Ami a szabályokat illeti, azt hiszem, az egyik legfontosabb az lenne, hogy ha megígérsz valamit Charlienak, akkor azt tartsd is be. Ez az egész még nagyon új, mindhármunknak, és tudom, hogy nagyon lelkes lesz, éppen ezért nem szeretném, hogy csalódjon. - Attól tartok, egy részem egy kicsit még mindig fél attól, hogy Becks végül beijed, vagy csak meggondolja magát, majd szó nélkül lelép, Charlie pedig vigasztalhatatlan lesz. Az, hogy az édesapád nem tud a létezésedről, vagy hogy lelépett, mert mégsem kért belőled, két nagyon-nagyon különböző dolog, és ezt már egy hét éves is pontosan tudja.
- Talán a legjobb, ha előbb velem egyeztetsz, mielőtt bármit megígérnél neki. Illetve... remélem, ezt is megérted, de egyelőre jobb lenne, ha csak a társaságomban találkoznátok. - Ez a kijelentés erősen árulkodhat a bizalmatlanságomról, de milyen anya lennék, ha hagynám a gyerekemet kettesben maradni egy idegennel? Akár az apja, akár nem. Nem ismerem őt. Ehhez időre lesz szükségünk. Fokozatosan, lépésről lépésre kell haladnunk. Ha az első találkozás jól sül el, máris egyeztethetünk a következőről, de annak érdekében, hogy ne vonjuk el túlzottan Charlotte figyelmét az iskolai és egyéb dolgairól, talán a találkozások számát is egyelőre vissza kellene majd fognom.
A reggeli közben folyamatosan készül. Már egy kötényt is elővadásztam az egyik fiók mélyéről, és magam elé vettem. Hiába, nem vagyok egy tipikus konyhatündér, megvan a veszélye annak, hogy valamivel lecsapkodom magam, szóval így praktikusabb.

Vissza az elejére Go down


avatar

Törvényszegők
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
Stephen Amell
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
39
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
szervkereskedelmi összekötő, szállító
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
34

Re: Nora & Becks - Once upon a time
Kedd Szept. 19, 2017 4:36 pm
 
▐ Once upon a time ▐ New york II Brooklyn▐

Nora & Becks

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Ha valaha volt részem megértésben és türelemben, akkor az maga volt a káosz és az idegbaj ahhoz képest, amit Nora esetében tapasztalhattam. Nem tudom, hogy csinálja. Tényleg nem. Én tombolni tudnék és még mindig nem tértem magamhoz attól, ahogy egy nívós partyn bántak vele, és rajta mintha nyomot sem hagyott volna. Aztán elmondta azt a titkot amit évek óta hordoz magával, és látott kiborulni, és elviharzani, és mégis szélesre tárja az otthona ajtaját és beinvitál. Nem tudom mivel érdemeltem ki a sorstól, hogy valaki így viselkedjen velem, de jelen pillanatban a rémületen és a zavaron túl valami egészen új érzés kezd kibontakozni bennem. A hála. A hála, amit nem akkor éreztem, mikor Rhys megmentette az életemet, vagy amikor munkát kaptam, és ezért busásan megfizettek. Ez a hála egészen más, olyan, amilyet eddig sosem éreztem. Ez a hála meleg, és lágyan fénylik. A sötét lelkemre apránként vetül a gyógyító fényéből, és mintha minden percben egyre kevésbé érezném magam olyan rettenetesen bűnösnek és rossznak. Hogy lehetséges ez? Fogalmam sincs róla, csak azt tudom, hogy valamilyen láthatatlan erő a bennem állandóan dúló amplitúdókat sikeresen viszi mindig egyre lejjebb, egy nyugodtabb szintre.
A kérdésében érzem, hogy puhatolózik. Azt kívánom, bár lehetnék őszintébb. Egy része a lényemnek azt súgja, a legjobb az lenne, ha azonnal felszívódnék, mert veszélyt jelentek rájuk nézve. Nem én, hanem azok, akik nekem ártani akarnak. Ha valaha kitudódna, hogy van egy lányom, a világ minden szegletéből az alvilágiak őt szemelnék ki célpontjuknak. Eddig semmivel nem tudtak rajtam fogást találni, csak Rhysen keresztül, de ő van olyan veszélyes mint én. Őt is csak azért tudták megfosztani a hatalmától végül, mert hitt egy nőnek. Maya hozta a fejére a bajt, és ettől bármennyire is bízom Rhys szavában, nem tud eltántorítani. Maya ártalmas rá nézve és nem bízom benne. Ugyanakkor én épp ennyire tudok bajt hozni Norára és Charlottera, mint amennyire Maya Rhysre. Mennem kéne, azt mondani, nem akarom az egészet, és eltűnni úgy, hogy sose találjanak meg. Helyette besétálok, akár a báránybőrbe bújt farkas a birkák közé. Nem is sejti, mit indít el azzal, hogy újra az életükbe hív. S én bármennyire is tudom a szívem mélyén, hogy ezt még meg fogom bánni, nem mondok nemet.
A program lebeszélése után megadom a számom, és elindulok kifelé. Nem akarok maradni, és fáradt is vagyok, meg éhes, és totálisan zavarodott. Mégis, van egy kérdés ami nem hagy nyugodni, és ezt fel is teszem Norának, aztán figyelmesen hallgatom a válaszát. Apró mosoly kúszik az ajkaimra, míg a kilincset görcsösen markolom, és bár érzem a kutató tekintetét, én mégsem tudok a szemébe nézni. Gyötörni kezd a lelkiismeretfurdalás. Ez a nő jó anya, és jó ember. Nyugodt és összeszedett, a látásmódja pedig empátiáról és kedvességről árulkodik. Olyan ember, aki tudja, mi a jó és mi a rossz, és akkor is képes helyesen cselekedni, mikor fennáll a veszélye annak, hogy belebukik a lelkiismeretébe. Mégis megteszi. Hogy állhatnék én mellé példaként? Mit mondjak a lányomnak, ha megkérdezi eddig hol voltam? Mit mondjak Norának? Megérdemlem egyáltalán az esélyt, amit az élet ad nekem? Tudom, hogy nem családod kaphatok, csak egy gyereket, akinek az apja lehetek, hisz talán Nora életében is van már valaki, aki fontos szerepet tölt be. Nem is gondolok ilyesmire, de mégsem jutottam életem során ennél közelebb ahhoz, hogy valamilyen módon családom legyen. Miért rettegek máris attól, hogy valami úgyis balul fog elsülni és mindent el fogok rontani? Fogalmam sincs, hogyan kéne kezelnem az efféle helyzetet.
- A munkámat végeztem - mondom csendesen, és kissé szokatlanul érint, hogy hálás nekem. Általában akikkel találkozom az utolsó helyen említik a hálát ha velem kell párhuzamot vonniuk. Főleg azért, mert vagy csontokat török, vagy szállítom őket és végül egy hullazsákban végzik. A jobbik eset az, ha valaki túléli a velem való találkozást. De hálát nagyjából senki nem szokott érezni. Nem is tudom azonosítani és azt sem igazán tudom mit lehetne erre mondanom. Nagyon szívesen, hogy megmentettem az életed? Vagy örülök, hogy mégsem fojtottak meg, és volt időd elmondani, hogy közös gyerekünk van? Ha bármikor máskor meg akar ölni valaki, csörögj rám? Elég röhejes mindegyik, nem? Már menni készülök, lassan megfordulnék, mikor egy sóhaj után megszólal, és meghív reggelire. Csodálkozva húzom fel a szemöldököm, és kicsit el is pirulok azt hiszem.
- Reggeli? - kérdezem, és megrázom a fejem - Én nem igazán vagyok...
De nem tágít, így csak csendben fejezem be a nyilvánvaló hazugságot. - ...éhes.
Aztán a rántottára csak bólintok.
- Kösz, a rántotta tökéletes - mosolyodok el, és kicsit felbátorodva hagyom abba mégis az ajtókilincs szorongatását. Közelebb megyek, és az ajtófélfának dőlve nézem, ahogy Nora előpakol, és közben hallgatom, amit mond. A palacsintázós reggeli ötlete azonnal egy fantáziaképet ébreszt az elmémben, elképzelem, ahogy Nora és Charlotte együtt ülnek egy hangulatos kis étteremben, és mosolyogva beszélik meg a napi dolgaikat. Vajon tényleg olyan jó a viszonyuk, mint ahogy azt elképzelem? Nem tudom igazából milyen egy igazán jó anya, az enyém nem volt épp mintamami, szóval erről nem sokat tudok. Csak azt tudom, nem akarok olyan apja lenni a lányomnak, amilyen az én faterom volt. Míg Nora kérdez, csak állok és nézem őt. Próbálom felidézni azt, amikor vele voltam, de nagyon sok dolog nem jut eszembe, azon kívül, amit már elmondtam. Jó érzés így, ilyen természetes közegben ránézni. A kérdése csak akkor jut el a tudatomig, amikor hirtelen csend áll be közénk.
- Hogy...tessék? - kérdezem, aztán megrázom a fejem és elmosolyodok - Bocs, kicsit elbambultam. Öhm...igen, a Becks csak becenév. Az anyakönyvemben... - mélyet sóhajtok, mert igazából tényleg, szívből rühellem a nevem - ...Roméó Christophe Devereaux név áll. De többször elgondolkodtam már azon, hogy megváltoztatom, mert egyáltalán nem szeretem. A Devereaux még határeset, de a Roméó? El tudod képzelni hozzám ezt a nevet? Borzalom. A Beckset használtam eddig, de ha mindenképp egy normálisabb megszólítás érdekel...nem is tudom, talán a Chris még elviselhető lenne, bár sosem hívtak így. Mégsem lenne túl jó, ha a lányom egy sörmárkát mondogatna az iskolában, nem igaz? - lépek egy lépéssel közelebb, és az éhség nagy úr lévén egy elszökött bacon darabot felkapok és gyorsan a számba tolok - És inkább mondanám városhatárnak azt, ahol lakom semmint a város valódi részének, bár nem igazán vagyok pontosan képben a határokkal. Szeretem a nyugalmat és a csendet magam körül, de talán elgondolkozom azon, hogy beljebb költözzek. Esetleg közelebb lehetnék hozzátok. Ja, és nem, nem átutazóban vagyok, bár előfordulhat, hogy rövidebb időre el kell mennem, de ez nem tarthat tovább néhány hétnél - felelek őszintén, és nem térek ki arra, hogy a lepukkant raktárépületet nem bérelem, mint inkább önkényesen elfoglalom, és az a hely tutira nem Charlottenak való, eszembe sem jutna oda vinni őket. Szerintem ha Nora meglátná hol lakom, azonnal kihajítana, mint a macskát szokás amelyik a szőnyegre vizelt. Pénzem van, nem kevés, és talán még hozzá is tudnék férni néhány héten belül, ha megtalálom a megfelelő embert abban, hogy segítsen. Talán megemlíthetném neki az anchorage-i házamat, de inkább befogom. Nem szabad mindent egyszerre elárulnom, elvégre fogalmam sincs, ki ez a nő és kiket ismer. Jobb, ha nem adok túl sok támpontot.  A feltételek hallatán mély hallgatásba burkolózok. Nem számítottam nagy lelkesedésre, és történetesen azt hiszem még kevésbé lennék bizalommal, ha az ő helyében lennék, mégis megint elkap az az érzés, hogy alakoskodik, vagy legalábbis igyekszik jobb színben feltűnni azzal, hogy nem küld el a picsába, pedig a tegnapi stressz és az új helyzet biztos nála is csapkodja a biztosítékot. Sóhajtok, és megfontolom a választ, mert úgy érzem, jelentősége van annak, amit mondani fogok.
- Nézd, látom rajtad, hogy óvatoskodsz - leplezem le, mert tudom, érzem rajta, hogy így van - De erre semmi szükség. Nem vagyok ostoba, Nora. Én betartom, amit kérsz tőlem, minden úgy lesz, ahogy te akarod. De akkor én is kérek cserébe valamit: velem ne színészkedj, jó? - lépek mellé, és kiveszem a kezéből a serpenyőt, mert a bacon lassan odaég. Közvetlenül előtte állok meg így kénytelen felém fordulni. Félreteszem az edényt és ráteszek egy fedőt az edényszárítóról. - Ennek egy kicsit hűlnie kell. És amit mondtam, komolyan mondtam. Ne köntörfalazz. Tudom, hogy nem bízol bennem, és tudod mit? Jól teszed. Ne bízz bennem. Nem azért, mert bántani akarom Charlotte-ot, vagy akár téged. Azért ne bízz, mert soha életemben nem foglalkoztam gyerekkel, és csak pár órája tudtam meg, hogy apa vagyok. Szóval ne finomkodj, ha valamit elszúrok, vágd a képembe, ha valamit akarsz, nyíltan, pontosan fogalmazd meg, ha félsz valamitől, akkor arra is figyelmeztess, mert én...őszintén szólva, totálisan be vagyok tojva attól, hogy mit is fogok csinálni. Nem tudom, hogy kell jó apának lenni, neked kell tanítanod, és a lányunknak. De megteszek minden tőlem telhetőt, és arra fogok törekedni, hogy neked és Charlotte-nak soha ne okozzak kellemetlen perceket, érzéseket. Rendben? - kérdezem miközben szemben állva vele egyenesen a szemeibe mélyedek. Meglepettség látszik rajta, de nem bánom. Nem vagyok az a fajta pasi, aki szeret felesleges köröket futni. Pillanatnyi némaság feszül közénk, és kicsit megingok abban az elhatározásomban, hogy távol tartom magam a nőtől, de aztán oldalra nyúlok, és leveszem a fedőt a baconről.
- Most már ráütheted a tojást, nem fog megégni - mondom kicsit halkabban, és ellépek tőle. Nagy szenvedélyem a főzés, és igazán nem akartam megsérteni, de azért úgy tűnik nincs épp a helyzet magaslatán. Sok volt a tegnapi nap izgalmaiból, azt hiszem.
Újra visszatérek a megszokott ajtófélfához, és neki dőlök, hogy hagyjam érvényesülni a konyhában, mert amúgy jól csinálja, csak talán én hozom teljesen zavarba.
- Közben mesélnél Charlotte-ról még egy kicsit? Remélem nem bánod, hogy a Charlie becézést meghagyom neked, én...nekem nem igazán áll a számra. Szóval...talán van valami fontos, amit tudnom kéne? Egyáltalán mit tud rólam? Mit mondhatok el neki, és miről hallgassak? Megengeded, hogy apának szólítson, említsem meg neki én, vagy hagyjam, hogy ő döntse el minek nevez? Hogy képzeled az első találkozást? Mégis, mire számítsak, már, ha lehet ilyet kérdezni egyáltalán?
Hülye kérdések, én is tudom, de valamiről mégis beszélgetnünk kell, és evidens, hogy a gyerek egy központi téma.
- Szóval csak így ketten vagytok, teljes békében. A szüleid is New Yorkban laknak? Az enyémek meghaltak, mármint anyám, apámról fogalmam sincs, úgyhogy részemről sajnos nem tudok nagyszülőket bemutatni Charelotte-nak. Anyukád mivel foglalkozik ha szabad kérdeznem? Apukádról azt mondtad, nyomozó. Még mindig aktív? Tényleg, testvéred van? - kérdezem, és remélem nem veszi észre rajtam a rejtett szándékot, hogy kipuhatoljam, mennyire kell tartanom az apjától. Feltételezem, ha egyetlen lányuk, akkor nem fognak lelkesedni a pasiért, aki felcsinálta, majd szó nélkül lelépett és ennyi éven át feléjük sem nézett. Biztos, hogy nyomozni kezd majd utánam. Szerencsémre, ha csak a katonai múltamig jut, akár még esélyem is lehet arra, hogy megkedveltessem magam, de ha tovább kutakodik, előbb-utóbb belefut a Becks becenévbe, már ha eddig nem tud rólam már mindent, tekintve, hogy súlyos híre van a nevemnek. Nem díjaznám, ha erre sor kerülne, a katonai veterán múlt egész jól jövedelmező magyarázat lehet nagyjából mindenre. Ez pedig részükre az életet, részemre a biztonságot, Charlottenak pedig az apjával való kapcsolatot jelentheti.
Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©
Vissza az elejére Go down


avatar

Munkások
Play by :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ Katie Cassidy
Kor :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
31
Foglalkozás :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
◇ model, single mom
Hozzászólások száma :
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
41

Re: Nora & Becks - Once upon a time
Szomb. Szept. 23, 2017 1:28 pm

Becks and Nora
life has some weird jokes




Hallom Becks hangjában a tiltakozást, de ez nem tart vissza attól, hogy befejezzem a mondatot. Komolyan gondoltam a reggeli meghívást, nem csak udvariasság volt. Szeretném neki viszonozni a tegnap esti figyelmességét, hogy főzött rám, most pedig bevásárolt, pedig lefogadom, hogy egyik sem tartozik a munkaköri leírásába. És szeretném, ha jól indulna ez az ismeretség, mert bár tegnap este nem volt más választásom, mint derült égből a nyakába borítani a tényt, hogy van egy közös gyerekünk, de ugyanezen okból lenne jó mindent megtenni azért, hogy kialakuljon közöttünk egy normális, békés viszony. Charlie-ért. Ehhez pedig elsősorban beszélgetnünk kell, nyugodt körülmények között, és lehetőséget találni rá, hogy jobban megismerjük egymást. Tehát ha a magam módján kissé rámenős vagyok ezzel a meghívással kapcsolatban, az emiatt van. Miközben már neki is fogok a rántotta készítésének, a Charlotte-tal közös reggeli szokásainkról mesélek, próbálok valamiféle beszélgetést kezdeményezni, de hamar Becks-re terelem a szót, hiszen olyan nagyon keveset tudok róla. Még az alapvető dolgokat sem. Amikor megosztja velem a valódi nevét – hát bevallom, sosem találtam volna ki – aprócska, megértő mosoly kerül az arcomra.
- Talán csak még nem találtad meg magadban a Rómeót? - Nem gúnyolódni akarok, inkább csak igazat adok neki abban, hogy nehéz őt azonosítani ezzel a névvel, de közben meg, ki tudja, talán ha megtalálja a Júliáját... Gondolom ez Shakespeare hibája, tett róla, hogy a világ a Rómeókat romantikus álmodozóknak képzeljük. És mi tagadás, Becks egyáltalán nem tűnik ilyennek.
- Tehát Chris Devereaux? Biztos vagyok benne, hogy Charlotte és az osztálytársai ezzel a névvel ki fognak békülni. - Na igen, ahogy észrevettem, az iskolába egyre többször téma Charlie apja, nem is értem miért. Talán mert most került új helyre, próbálják őt megismerni, a lányom meg igyekszik jó képet festeni magáról, és azt hiszen, most kezdi csak igazán zavarni, hogy semmit nem tud mesélni az apjáról. A gyerekek pedig hajlamosak gonoszkodni azzal, aki bármilyen okból kilóg a sorból. Nehéz időszak ez. Főleg ha új vagy, és még fel is kell zárkóznod.
- Biztos jó lehet a város kívül eső részein élni, ahol kisebb a zaj és a nyüzsgés. És biztonságosabb. Én még soha nem éltem Brooklyn-on kívül, de bevallom, néhányszor elgondolkodtam rajta, milyen lehet valamelyik közeli kertvárosban. Főleg amikor még Charlotte kisebb volt. - Nem mintha megtehetném, és igazából szeretek itt, minden közel van, nem kell minden alkalommal egy órát, vagy többet kocsikázni, amikor akarok valamit. Már régen hozzászoktam az itteni élethez, de azért jó néha elkalandozni. Esetleg hétvégenként, vagy nyaranta lenne jó néha innen kiszabadulni egy kis időre, de persze ezt szintén nem engedhetném meg magamnak.
Eltűnődöm kicsit azon, amit Becks mond, hogy időnként a városon kívül van dolga, aztán eszembe jut a drága kocsija, és ismét azon gondolkodom, hogy vajon van-e másik munkája, a biztonsági cégen kívül. Bevallom, kicsit meglepődöm, amikor máris arról beszél, hogy esetleg közelebb költözhetne hozzánk, hiszen még mindig olyan új ez az egész, mindkettőnknek, de közben érthető is, hogy a témát érintve végigfut az ötlet az agyán. Csak még szokni kell a helyzetet, mindkettőnknek. Első nekifutásra úgy vélem, segíthet leegyszerűsíteni a dolgokat, ha felállítok néhány szabályt, de abban a pillanatban bizonytalanság és némi feszengés lesz úrrá rajtam, ahogy közvetlenül elém lép. A mozdulat célja láthatóan az, hogy besegítsen a sütésfőzésnél, de a közelsége párosítva a nyers őszinteséggel és a magabiztosságával olyan hatással van rám, amilyenre nem számítottam. Egyszerre félelmetes és szexi, és egyszerűen képtelenség figyelmen kívül hagyni azt az energiát, ami belőle árad. Nyelek egyet, és igyekszem kizárólag a mondandójára fókuszálni, amitől pedig hamar kissé hülyén érzem magam.
- Igazad van. Sajnálom. Óvatoskodom, és máris feltételekkel dobálózom, de ahogy mondtad, próbálom szem előtt tartani, hogy mi a legjobb a lányomnak. A lányunknak. Közben pedig megfeledkezem arról, hogy igazából még időd sem volt felfogni, hogy mi is a helyzet, és hogy mennyire új még ez neked. Valójában mindkettőnknek, hiszen én sem vagyok hozzászokva, hogy osztozzam Charlotte-on. - Talán nem ez a legmegfelelőbb kifejezés, de szerintem érti, hogy értem. - Értékelem az őszinteségedet, és igyekszem viszonozni. Azt hiszem, úgy lesz a legjobb, ha kis lépésekben haladunk. Nem kell előre szaladni, nem kell még azon idegeskedni, hogy milyen apa leszel, vagy hogy mit lehet kezdeni egy gyerekkel. Fókuszáljunk csak az első találkozásra. Ismerjük meg egymást, fokozatosan. A többi majd kialakul. - A mondandóm végén követem a pillantását a serpenyő felé, aztán beleütöm a tojásokat, ahogy tanácsolja. Úgy tűnik, nem igazán tudja kivonni magát a konyhai teendőkből, mert bár felajánlottam, hogy ezúttal én készítek neki reggelit, folyton belekontárkodik itt-ott. Ami érdekes módon egyáltalán nem zavar. Csak nem vagyok hozzászokva, hogy más is sürög-forog itt körülöttem. Charlie néha besegít, de az nem ugyanaz. Amúgy meg nem vagyok egy nagy szakász, ezt én is tudom magamról. Amit el tudok készíteni, azt is már azután tanultam meg, leginkább magamtól, amikor már itt volt a lányom. Azt hiszem, a legtöbben az édesanyjuktól tanulnak meg főzni, legalábbis ha otthoni kosztról van szó, és nem gasztronómiai csodákról, de nekem ez a lehetőség sosem adatott meg, tekintve, hogy a gyerekkorom nagy részében anyám az ágyat nyomta sajnos.
- Ha szeretnél besegíteni, nem veszem rossz néven. - Ajánlom fel végül Becks felé egy félmosollyal. Talán még tanulhatok is tőle valamit, hiszen az nyilvánvaló, hogy ő jobban ért ehhez. - Ami pedig a gyerekeket illeti, hidd el nekem, nem olyan nehéz megtalálni velük a közös hangot. Sokkal őszintébbek, mint a felnőttek, ami a szívükön, az a szájukon. Könnyebben alkalmazkodnak, mint ahogy azt legtöbbször várnánk, és általában nincs szükségük nagy dolgokra ahhoz, hogy boldogok legyenek. Apró dolgok, némi figyelem, hogy valaki meghallgassa őket... Talán ösztönösebben megy majd, mint gondolnád. - Ezt már nem mondom ki hangosan, mert nem akarom, hogy úgy érezze, bírálom a családját, hisz semmi jogom vagy közöm hozzá, de az a tapasztalatom, hogy azok a rossz szülők, akik nem is próbálkoznak, akik nem foglalkoznak igazán a gyerekeikkel. Amíg törődsz velük, és megteszed, ami tőled telik, szeretni fognak. Ők nem a hibákat nézik.
- Hogy hogyan szólítod őt, arról szerintem már vele kell egyeztetned – mosolyodom el. - Bár biztos nem lesz ellenvetése. És szerintem nyugodtan említsd meg neki, hogy hívhat apának, ha ez neked is megfelel, de meglehet, hogy ez elsőre még furcsa lesz neki. Mindent én sem tudhatok, de előfordulhat, hogy először kicsit szégyenlős lesz. Kellhet egy kis idő, amíg feloldódik. Egyébként olyan, mint a legtöbb korabeli kislány, szereti lányos színeket, a hercegnős dolgokat, a táncot, a jégtáncot, a manapság divatos popzenéket. Abban viszont kicsit más, mint a többiek, hogy nagyon értelmes, figyelmes, már most nagyon szeret olvasni, és nem csak gyerekmeséket meg tiniregényeket. Kíváncsi, érdeklik a tudományos témák is. Néhány dolog, ami őt leköti, még számomra is magas. - Nem hiába jutott be az elit iskolába, átlagon felüli, és mérhetetlenül büszke vagyok rá. De egy anya elfogultságával valószínűleg akkor is az lennék, ha kevésbé lenne kimagasló, vagy problémás diák lenne.
- Öhm... ami kettőnket érint, azzal sokáig én is kicsit bajban voltam, hogy mit és mennyit mondhatok el neki. Végül kicsit kiszépítve és rövidre fogva, de elmondtam neki az igazat, hogy nem ismerlek, és sosem volt lehetőségem neked beszélnem róla. - Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy ez kissé kényes téma, hisz hogyan magyarázod el egy hétévesnek az egy éjszakás kalandok fogalmát? Viszont – sajnos vagy szerencsére – a mai gyerekek mindebből már többet megértenek, mint mi azt szeretnénk.
Ismét Becksre pillantok. Úgy tűnik, nagyon komolyan veszi ezt az „ismerjük meg egymást” részt, mert folyamatosan vagy kérdésekkel bombáz, vagy épp magáról oszt meg valamit. Amivel alapvetően nincs is gond, azt hiszem, csak meg kell tanulnom vele lépést tartani.
- Igazából... valamivel több, mint fél éve léptem ki egy komolyabb kapcsolatból, egy jegyességből, valójában... azóta ismét csak ketten vagyunk – vallom be, hiszen szóba kerülhet, és nem akarom, hogy úgy tűnjön, eltitkoltam. Sosem voltam pasifaló, és évek óta már a lányom az első, de attól még néha randizgattam, csak épp nem mutattam be senkit Charlienak, amíg nem lett nagyon komoly a dolog. És Sam-mel komoly volt, már csak ezért sem lehet a szőnyeg alá seperni, akárhogyan is végződött.
- Édesanyám nem dolgozik, ő sajnos beteg, már gyerekkorom óta. Miotóniás disztrófia, egyféle izomsorvadás. - Árulom el. Szomorú dolog, és sokáig nem szerettem ezekről beszélni, ha kérdezték sem, de mára már megtanultam könnyebben beletörődni a rossz dolgokba. Azt hiszem, ezt nagy részt épp anyámtól tanultam. -  Apám, ő pedig... már csak néhány hónapja van a nyugdíjig, azután, úgy tervezik, hogy akkor kiköltöznek a városon kívülre. És nem, nincs testvérem, soha nem is volt. Ha jól sejtem, neked sincs. - Pillantok a férfira kicsit abban a reményben, hogy rövidke vallatás után ismét kicsit ráterelődhet a szó. - Mikor döntöttél úgy, hogy végleg Amerikában maradsz? - teszem fel a kérdést, ami először felötlik bennem. Már mesélt a családjáról és a katonai múltjáról, de az nem rémlik, végül hogyan is keveredett ide. Nyolc éve is, a saját elmondása alapján, New York csak egy megálló volt az életében, a találkozásunk másnapján pedig már tovább is utazott.

Vissza az elejére Go down
Re: Nora & Becks - Once upon a time
Vissza az elejére Go down
 
Nora & Becks - Once upon a time
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Loki & Thor - A long time ago
» Sis' bonding time - [Leana&Astra]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin in New York :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: