Ha valóban őszinték akarunk lenni, akkor nem sok ember szerette a szabadnapját a főnöke társaságában eltölteni, főleg akkor, ha az a bizonyos főnök Oliver Brisgesként látta meg a napvilágot. Kelly a maga részéről egészen alkalmazkodó és simulékony természettel bírt, ameddig nem lépegettek folyton a sarkára. A türelme határtalan volt és nem kevésbé sokat próbált is, ahol nem zökkentették ki mondvacsinált indokokkal, ám mindig is a megoldáson próbált dolgozni, azon agyalni, miközben azt várta, hogy lesznek majd olyan napok az életében, amikor valami könnyedén, gördülékenyen fordul át estébe, éjszakába és egy új napfelkeltével pedig maga mögött tudhatta a gondokat. Szerette azt, amit csinált, a maga lélekcincáló mivoltával, azzal a sok, sokszor nevetséges telefonhívással, a rengeteg drámai segítségkéréssel, de leginkább azt szerette, ha a telefonhívások túloldalán lévő felek azt tették, amit javasolt nekik. A legtöbbször a protokollt követte, mert minden helyzetre volt egy kérdéssoruk, ami a lehető legszélesebb körben lehetőséget biztosított arra, hogy a segélyhívások fogadói biztonságban tudjanak segíteni. Nem egészen egy héttel ezelőtt mégsem volt szüksége arra, hogy a szokásos komoly beszélgetést alkalmazza, amikor Judy hívását hozzá irányították: a hat éves, dinoszaurusz mintás ruhácskájában jobb ötlet híján a 911-et hívta. A probléma az volt, hogy nem tudta, hogyan kell sajttortát készíteni, és a kedves kis csacsogása, a ruhájának mintája is mind-mind a hívás közben derült ki, Kelly pedig mosolyogva mesélte el neki a hadműveletet. Valahol ott tartottak, hogy a kislány nagy beleléssel, a zacskóba rakott kekszen tapicskolt a lábacskáival, amikor Judy anyja "tejézusatyaúristenje" átsüvített a telefonon, Kelly pedig széles mosollyal köszönt bele a telefonba. Hannah nem győzött bocsánatért esedezni, miközben a lányával pörölt, de azért a kicsi anyja egy köszönömmel tette le a telefont.
Onnantól kezdve a kis fekete végigvigyorogta azt a napot, és még az sem szegte kedvét, hogy Oliver szólt, a szabadnapján ne tervezzen programot. Akkor, abban a pillanatban boldogan mondott igent, és ha belegondolunk, nem is bánta meg az akkori igenjét, a döntést, hogy a főnökével jött el ide - pontosabban nem ide, hanem Manhattenbe, mert így megismerhette Mr. Danforth-t és talán, de csak talán így hozzásegítette a munkatársait is ahhoz, hogy biztonságban érezhessék magukat. Egy kicsit talán Kelly is megnyugodott attól a ténytől, hogy Ryder nem tette ki az ő szűrét az első pillanatban, ám azóta már túljutottak egy úton Bridges lakásához, ahol persze az ajtó Szent Grálként ellenállt a meghódításának, Ryder szavaira pedig a lány csak megforgatta a szemeit, egy pillanatra hátranézve csak a férfire. Nem, nem tervezte, hogy keres csoportokat a "hogyan törjünk be magánemberek lakásába" akciójához. Nem volt tervben neki, hogy megfosszák az erkölcsi bizonyítványától.
Az aligha gyors bejutást a még gyorsabb kijutással tették teljessé.
- Oliver azt is bánni fogja, hogy egyáltalán megosztotta velem a nejével való nézeteltéréseket. Általában úgy óvja a magánéletét, mintha az 51-es körzetből szabadult volna - görbült a szája sarka felfelé, mosolyba forrva. Mindezen véleménye még az Antont illető kérdé előtt fogalmazódott meg, amikor nem kellett foglalkoznia azzal, ami odalent várt rá, és amibe önmagát keverte bele.
- Régen rossz lenne, ha ennyitől az ölében kötnék ki - rázta meg a fejét, mert eszében sem volt Kellynek még csak elgondolnia is mindezt. Egyrészt mert valahol ott volt Parker az életében - még akkor is, ha már huszonnyolc napja nem is látta, és csak néha váltottak üzenetet, de sosem volt az a nő, aki csalóka reményt adott volna bárkinek is, ha ő nem gondolta komolyan az érdeklődését. És ha már komolyság, az apja hagyatéka került napvilágra ismét, az, amivel elérte azt, hogy Kelly egy életre megtanulja azt, hogy mi az a fel- és kihasználás. A terror ezernyi árnyalata prizmaként tört meg anyja egykor ejtett könnyein, és a lány ebből soha nem kért volna. - Minden reakció és viselkedési forma valamiből kialakult. Van, akinek az a munkája, hogy mindezt boncolgassa, ám a legtöbben nem így élünk. Van, aki attól is elsírja magát, ha egy katicabogarat eltapos véletlenül - ők viszont talán túl jók is ehhez az élethez - nem tudta, valóban nem tudta, hogy létezik-e tiszta jóság, vagy végtelen és megfordíthatatlan romlottság. Kelly a maga részéről mindig is úgy gondolta, hogy az éremnek két oldala van, és pontosan emiatt nem tudott senki sem róla mindent. Mert tudta, hogy benne is ott van az apja háborodottsága, ahogy ott van benne az anyja hiszékeny gyengédsége is a szeretett férfi irányában. Remélte, hogy mégsem lesz sem áldozat, sem pedig a kínzó fél élete során. Remélte, hogy a józan gondolkodás megóvja a folytonos hibák elkövetésétől. Ám ahelyett, hogy leragadt volna a múltnál, Rydert hallgatva álldogált a liftben, míg végül szórakozottan el is mosolyodott.
- Úgy sejtem, hogy nem járt volna sikerrel, Mr. Danforth, ha mint egy megunt karácsonyfát a sarokban felejti Olivert - szélesedett ki a mosolya. - Van, akinél nem hatnak az észérvek, bármennyire is kívánjuk azt alkalmazni. Olykor kicsit lejjebb kell adni az igényeinket, de csak akkor, ha az az eredményben is meglátszik. Bárhogy is jussunk el a megoldáshoz - nos, ha hazudni nem óhajtott, ezzel természetesen elárulta a vele liftező férfinek, hogy néha azért élt azzal, hogy a recepciónál történt befolyással éljen. Nem csak férfiak esetében, mert egy nőnél is tudta, hogy hogyan lehet egy érzékenyebb lelkivilágra hatni. Ott a férfiak kibeszélése, az undorítóan nyálas filmek megemlítése kapott főszerepet, vagy az, hogy a barátnős programokat megemlítse.
- Ühüm - bólintott csak arra, hogy talán megússzák az Anton-féle vallatást, de ekkora szerencséjük nem volt. Elkanyarodott a pult felé, óvatosan megtámaszkodott a pulton is, figyelte, ahogy a kövér betűk lassan karcoltak utat a papíron, túlzó figyelemmel karöltve. Felsóhajtott, amikor mindig felmerült egy újabb kérdés, egy újabb pillantás Anton részéről, mire Kelly pergő, pár szavas választ adva pillantott el Ryder irányába, épp akkor, amikor a GR vezetője közbeszólt, enyhe türelmetlenséggel a hangjában, ami pont elég volt az a lánynak, hogy betegye a STOP táblát Anton és maga közé, és anélkül, hogy bántó lett volna, kifarolt a beszélgetésből, hogy végre megszabaduljon ettől a fertőtől, ami Bridgestől és a recepciós rajongásától csöpögött. Gyors léptekkel ért el Mr. Danforth mellé, és miközben várakoztak, hogy az ajtó kitáruljon előttük, szinte elnevette magát a felajánláson, de még idejében köszörülte meg a torkát, a morgó él a hangjából pedig azonnal átalakult derűvé, a pillantása a férfi arcára siklott a léptei közben
- Maga minden az ön számára idegesítő alakkal így jár el? Egyszerűbb nem foglalkozni velük, mintsem az energiáját és az idejét pazarolja csip-csup ügyekre. Végtére is nem volt bántó mindez, csak egy kicsit sok, és ön mondta, nem árt, ha valami bearanyozza az ő napját is - utalt itt Antonra, mert a világért sem akarta, hogy esetleg Ryder fenyegetéssel éljen, vagy esetleg az illemről beszélgessen el vele, amikor szegény tényleg nem tehetett arról, hogy éppen ma a sok idős néni és bácsi közt Ryder és ő betoppant ide. Hagyta, hogy Mr. Danforth a kocsi ajtajához járuljon előbb, nem tiltakozott ez ellen az apró figyelmesség ellen.
- Úgy terveztem, hogy hazamegyek, igen - emelte ki a kabátját, hogy annak a helyére becsússzon, elhelyezkedve az ülésen az ölébe húzta az anyagot és a saját táskáját is, azt a két combja közé pakolta be, miközben a férfi utolsó szavai is elhaltak mellette. - Természetesen. Önnek sem lenne jó, ha keresztül húznám a számításait - bólintott, hagyva, hogy az ajtó becsukódjon mellette, szótlanul figyelte Ryder mozgását a motorháztető körül, már áthúzta a mellkasa előtt a biztonsági övet, akkor kattant az, amikor beült mellé Ryder, Kelly pedig egy hatalmas sóhajt hallatott, ám az nem a férfi jelenlétének szólt.
- Ha megenged a nagy terv előtt egy kérdést, akkor élnék vele. És ha nem bánja, lehet, hogy több kérdésem is lesz, attól függően, hogy milyen választ kapok, marad-e megválaszolatlan részlete a kíváncsiságomnak - szívta be ajkát egy pillanatra, ráharapva a rúzs és szájfénymentes hússziromra csak sietve. - Előtte talán a címem azért fontos lehet - mosolyodott el, gondolkodás és időhúzás nélkül adta meg azt: 512 Courtlandt Avenue. - Ezzel nem az időt szeretném húzni és nem arra kárhoztatni önt, hogy órákon át cipelje a hátsómat az ön kontójára - valószínűleg Ryder már elindította az autót, ha a címet is sikerült megtalálnia és valószínűleg már kitolattak a parkoló felfestett vonalai közül. Még mindig nem szándékozott beleszólni a férfi vezetésébe, mert nem volt kifogása, egyáltalán, így inkább rátért arra, ami valóban érdekelte.
- Azt mondta korábban, még az irodájában, hogy szándéka ott segíteni, ahol szükségét érzi. Volt olyan alkalom, amikor mégis nemet mondott? Mi kell ahhoz, hogy elutasítson egy lehetőséget? - szerette volna tudni, hogy Rydernél hol húzódtak a határok, hogy mi az, amit az ő gyomra mégsem akart már bevenni. Hogy volt-e az a pénz, amit mégsem óhajtott elfogadni. - Volt olyan döntése, amit azóta megbánt már? Jó, vagy akár rossz is a munkája során? - igen, még ez is kicsúszott, mert úgy gondolta, hogy azzal senkinek nem árt, ha kérdez és érdeklődik. Az pedig, hogy a mellette ülő férfi válaszolt-e neki bármire is, Rydertől függött. Kelly a maga részéről csak akkor figyelte a férfit, az arcvonásait, ha beszéltek mellette, de akkor sem zavaróan tette mindezt. Ha utazott, szerette a környezetet kémlelni. A mellette elsuhanó fákat, megszámlálhatatlan épületet és a különböző emberi kultúrák keveredését is. Most pedig, ameddig a sötétség leple odébb volt, a nappal fényeiben ezt még megtehette.

Lejátszok fejben minden egyes lehetőséget, ami a bejutásunkat illeti, hogy még véletlenül se érjen egyik sem felkészületlenül, ha kiszállunk a liftből. Oliverrel a vállamon, társaságomban pedig Kellyvel érdekes csoportot alkothatunk, ami nem csak az én fejemben ver szöget, ellenben a recepciós sem hagy minket csak úgy szó nélkül továbbállni. A várakozás már rég nem tartozik erényeim közé ezekben a pillanatokban, de mihelyst Ms. Dankworth kiment minket a helyzetből a sajátos elképzelésével, valahol megkönnyebbülök, hogy végre megszabadulhatok a kellemetlen csomagtól. Ennek pedig az elkövetkezendő pár percben burkoltan ugyan, de hangot is adok azzal, hogy megsürgetem távozásunkat, ezzel is jelezve, hogy baromira élveztem a rögtönzött edzést, de most már ideje lesz távolságot tartanom a főnökétől, mert tagadhatatlanul rossz hatással van rám. Annak meg nem várnám ki a végét, hogy úgy igazából beleunjak a helyzet pikantériájába és önmagam egy nem túl lovagiasabb verziójával oldjam meg a hirtelen utunkba kerülő problémákat.
Kelly szavainak hatására megrándul ajkam széle egy mosolyt idézve ezzel elő és előre engedem őt a liftbe vezető úton, hogy aztán én is csatlakozzak a szűkös térbe. - Legalább a dolgok elhallgatásában kitartó.
Fűzöm hozzá csak úgy mellékesen, szemernyi elismerés nélkül, elvégre lehet, hogy a magánéletéről nem szeretnék inkább hallani és a hálószobai titkoktól is jó ívesen megkímélném magamat, ellenben továbbra sem tettem félre vele kapcsolatban ellenérzéseimet és ez nem is fog egy könnyen változni. Addig amíg magam nem teszek ennek ügyében és veszem észre a hajlandóságot benne, hogy tegyen is valamit, ne csak arrébb lökdösse lábával a problémát, biztosan nem.
Az én szívemet sem dobogtatta meg különösen Anton gyermeteg rajongása, jóllehet ettől függetlenül felteszek egy szurkálódó kérdést Kelly felé, ha már korábban nem volt lehetőségem kifejteni a véleményemet a szabadulásunk megoldásával kapcsolatban. Egy percig sem gondoltam volna, hogy ennyire könnyen befűzhető lenne, noha a mai kifordult világban semmin sem lepődnék meg, ő viszont már az elejétől kezdve sokkal komolyabbnak tűnt, minthogy lealacsonyodjon valaki fantáziavilágának szintjére. Ezt pedig meglehetősen kellemes csalódásként titulálom el, még ha hangosan nem is fejtem ki ezt a felfedezésemet.
- Sajnos ez így van, bármennyire is kellemetlen ezt beismerni. - értek vele egyet abban ezalatt, hogy egyes emberek különleges módszereket igényelnek és néha olyan körülményekhez kell folyamodnunk, amit más esetben el sem tudtunk volna képzelni. Ám bár ebben a módszerben sem árt odafigyelni, mert mindenki a maga térfelén remekel és ha olyan terepre merészkedünk, ami merőben más a megszokottnál, nem szabad lebecsülnünk az ellenfelünket. Egy életre szóló tanulság volt ez számomra is, aminek még mindig kamatostul lesem a maga mögött hagyott kárát.
Anton még egy utolsó próbálkozást tesz, de mindezt már az én türelmi időm szűkére teszi. Feltűnően, ellenben nem túl követelőzően jelzem, hogy mára már eleget szórakozhatott mindenki és mihelyst a lány egy teljesen más nevet hagy hátra rajongójának, ő is csatlakozik hozzám abban az elképzelésben, hogy minél gyorsabban eltűnjünk innen.
- Szakmai ártalom, hogy fellépjek azokkal szemben, akik másokra veszélyt vagy kellemetlenséget jelentenek. Nézzünk szembe a tényekkel, bármilyen ember lehet valójában és ez a fajta nevetséges nyomulás már önmagában elegendő ahhoz, hogy ha nem is én, de bárki jól helyben hagyja ezért. Vagy másképp vélekedik erről, Ms. Stuart?
Direkt hozom fel a korábban elhangzott álnevet, mielőtt pár lépés megtevése után elérhetnénk az autómhoz. Nem bízom senkiben csak azokban, akik rászolgáltak arra, hogy kényelmesen elhelyezkedjenek ebben a pozícióban. Egy kezemen megtudnám ezeket az embereket számolni, de sosem vágytam ennél többre. Bíztam az embereimben, de a mi közöttünk lévő kötelékek leginkább a hűségre alapultak, a lojalitásra. Más az, amikor nem csak felszínesen vagyok az emberek életének része, hanem olyan kapcsolat alakult ki közöttünk, amelyben önmagamként lehetek jelen. Az idegenek viszont számomra mindvégig potenciális veszélyforrások, akikre kellő mértékben odafigyelek.
Érdeklődésem a napjának további menetéről nem véletlen, hiszen tudom jól, hogy Oliverrel érkezett és ha már arra kényszerítettem, hogy utasként legyen részese ennek a korántsem hétköznapiként befejezendő tárgyalásnak, így legalább annyival tartozom, hogy hazaviszem őt. A címet megköszönöm és be is táplálom a GPS-be, hogy könnyebb dolgunk legyen, de már csak akkor vezetem rá tekintetemet, amikor felhozakodik azzal mire készül pontosan. - Kérdezzen, ha kíváncsi, én meg majd eldöntöm melyikre vagyok hajlandó válaszolni.
Bizonyos keretek között én is hajlandó vagyok arra, hogy különféle riposztokkal szórakoztassam társaságomat, de vannak olyan határok, amelyeken túl nem szeretem, ha valaki átmegy. Olyankor nem vagyok túl barátságos az illetővel és ezt érzékeltetem is vele, történjen bármilyen formában is annak kifejtése. - Bizonyára el sem érnénk azt az időkeretet. Meglehet útközben kiraknám valahol, hogy megtörjön az átok. - teszem hozzá egyszerűen, egyben szórakozottan, de közben azt sem hagyom figyelmen kívül, hogy elhagyjuk a parkolót, vele együtt pedig minél távolabb kerüljünk Olivertől és a vele járó kellemetlenségektől.
- Ügyfél esetében kevésbé fordul elő, hogy olyan keres meg minket, akivel semmilyen szín alatt nem dolgoznánk. Lényegében véve ezért tartunk mindenkivel egy gyors beszélgetést, hogy kizárjuk azokat, akiken már a mi elveink se tudnának segíteni, de ez a ritkább eset. - foglalom össze számára az elmúlt év tapasztalatait, végül viszont más megközelítésből adok neki magyarázatot is. - A testőreinknél azonban sokkal szigorúbban járunk el, elvégre hatalmas felelősség hárul majd egy emberre, aki mások életének védelmét bevállalja és nem csak önmaga, de a társai iránt is egyaránt. Számítaniuk kell egymásra, megtanulni bízni a másikban és fedezni, ha elérkezik az a pillanat. Egy olyan ember, aki mentálisan, fizikálisan nem felel meg az elvárásoknak, már az elején kibukik a programból. Kevés annyira veszélyes dolog van, mint amikor egy éles helyzetben nem tudsz bízni a társadban, mert fogalmad sincsen mit várhatsz el tőle. Erre kifejezetten ügyelünk.
Akadt számomra is egy ilyen ember, azóta pedig még inkább a megszállottja vagyok annak, hogy minden az előírtak szerint menjen. Egyetlen aspektusát sem dobom félre a kirakósnak, mert bármelyik okozhat törést az egészben és nem én akarok lenni az, aki elindítja ezt a váratlan lavinát.
- A rossz dolgoktól mi sem tudunk elzárkózni teljes mértékben, ám nem tudnék olyat felhozni egy-két félresikerült terven kívül, amit megbántam volna. Utólag persze, okos az ember, de a körülmények ezek az esetben mindig rásegítettek, hogy ne teljes sikerélménnyel térjünk haza. A nap végén azonban úgyis csak az számít, hogy az ügyfél biztonságban és életben maradjon, ez pedig egyszer sem alakult másképpen, ha még a terv önmagában el is bukott.
Foglalom össze kérdésére a választ, ám azt még mindig úgy érzem, hogy megválaszolatlan maradt. - Erre adtam a fejemet évekkel ezelőtt és azt csinálom, amit elképzeltem annak az embernek az oldalán, akivel elképzeltem. Nincsenek megbánásaink, csak olyan események, amikből okulhatunk és máskor felkészültebbek lehetünk, ha újra szembetalálkozunk hasonlóval. Az embereink jó munkát végeznek, az ügyfélkörünk az évek során pedig jelentősen bővült, ezért úgy gondolom minden egyes bosszankodásomért kárpótolva vagyok, ha a nagyobb képet nézem. - egy pillanat erejéig csak vezetem tekintetemet Kellyre, végül azonban az útra koncentrálok tovább.

Alapvetően túl könnyen és túl zökkenőmentesen zajlott le Kelly és Ryder közt ez a mai nap. Ritka volt a lány életében akár az a huszonnégy órás intervallum is, amikor nem hallott maga körül, a ház falain átszűrődő ordítást, vagy rendőr autó villanását kísérő szirénát, vagy esetleg a mentő hangjait. A nyugodt percekért a két kezét is képes volt összetenni, de az olyan éjjelekért vágyódott naphosszat, amikor képes volt egybefüggően három óránál többet aludni egyhuzamban, de mindenre volt és talált megoldást is. Az altatóhoz csak akkor nyúlt, ha következő nap nem volt betervezve semmilyen programja, és nem kellett időre sem kelnie. Nem mintha reggel nyolckor ne kotlott volna a kávéfőzője felett azokban a csendes percekben, amikor még minden zaj olyan mély és homályos volt, mintha egy medence alján lebegett volna, sok száz köbméter víz fogságában.
Kelly kedvelte azokat az embereket, akikkel nem kellett a maga kis harcait megvívni és azt pedig egyenesen szerette, ha értelmes társasága akad, ezt a sokszor hiánypótló űrt pedig Ryder teljes mértékben megugrotta. A férfi egyetértésére bólintott csupán, azonban nem teljesen úgy gondolta, ahogy a férfi tette azt. Lehetséges, hogy sok esetben gyengeség volt a legnagyobb hibák elismerése is, de egyben a legbátrabb dolog is, mert azzal olyan akadályokat döntöttek le magukban az emberek, amiről mások csak álmodoztak. Csakugyan, sok megvívott belső csata eredménye volt az, hogy önmagunk határaival tisztában legyünk, de kísérletezgetni sosem volt sem késő, sem pedig tilos.
Anton az a férfi volt, aki nem különösebben mozgatott meg a nőben semmit sem, ezért engedve Mr. Danforth nem teljesen visszafogott, burkolt sürgető szavainak elhagyta a süllyedő hajót, hogy a férfi felajánlását el nem fogadva, szinte széles mosollyal az arcán kérdezett vissza. El nem tudta képzelni, hogy az a kedves csevej hogy hangozhatott volna, és kedve lett volna mégis kifarolni az elutasítás alól, csak hogy szem- és fültanúja lehessen annak, ahogy Ryder pellengérre állítja a recepciós urat. Bizonyára szórakoztató percekben lett volna része.
Mégis, a férfi szavaira önfeledten felnevetett. Logikus felvezetés volt ez, ami Kelly részéről egy mosolygássá szelídült végül.
- Ha ön már békén hagyja ma, akkor lesz egy konfrontáció mentes napja Antonnak, a mi részünkről legalábbis így gondolom. És bármilyen ember is legyen a magánéletben, azzal az oldalával nem fogok már találkozni, mert egyrészt nem igénylem, másrészt egészen távol fordulok meg New York utcáin, mintsem itt kössek ki, merő szórakozásból - mosolyogva rázta meg a fejét a megszólításra. Csak viccelni próbált a lefejezett skót uralkodónő nevével, nem visszaélve azzal, de a vicc csak addig volt az, ameddig értették is. Anton nem ezt a tábort erősítette, legyünk őszinték. A szavait az ajtó és az autó közti távolságon belül fogalmazta meg, hogy aztán már engedve Ryder kedves előzékenységének, a férfi kocsijának ülésére csússzon a fenekével, elfoglalva a korábbi pozícióját is. Csak egy kicsivel volt még kényelmesebb, mint az irodában lévő főnök-szék, aminek emlékére csak úgy, elmosolyodott. Ismét.
Az egészen addig kitartott, ameddig be nem csúszott mellé a férfi is a kormány mögé, és habár a címe valódi volt, egy pillanatnyi zavar és bizonytalanság mégis eluralkodott benne. Talán egy lélegzetvételnyi ideig csendben fürkészte a belteret, mert nem volt szokása megadni feltételek nélkül azt, hol is lakott. Nem azért, mert tartott volna attól, hogy New York nem a legjobb, nem a legfényűzőbb kerületében, utcájában lakott, hanem mert ez neki olyan intim tudás volt és olyan magánjellegű információ, amit ha Parker tudott is, de még soha nem volt fent nála a lakásban. Még csak az épület közelében sem. Legalábbis Kelly így tudta. És ha majd ott lesznek, a téglaépület előtt, nem volt kedve magyarázkodni, hogy miért ott lakott, miért egy ilyen környékre ment haza az éjszakai műszakok után. Igen, nem véletlenül volt szüksége az altatóra. És nem csak amiatt, hogy hol hajtotta álomtalan álomra a fejét.
Elterelendő a gondolatait inkább beszélni kezdett a kis fekete, hogy feloldódjon, és ha már beszélhetett, akkor olyan kérdéseknek adott teret a gondolataiban, amik foglalkoztatták. Ezek a gondolatok pedig szavak formájában meg is fogalmazódtak, mert képtelen volt mindezt magában tartani. Ugyan egy kicsit körülményes felvezetést körített mellé.
- Ez így korrekt is. Nem lenne jó önt bármire is kényszeríteni. Még ha tudom, hogy nem is lehet. Nem olyannak tűnik - jegyezte meg egy bólintás kíséretében, hogy aztán már csak annyit halljon, amennyit megosztottak vele, tőle alig egy méternyi távolságra. Vagy talán még annyi légréteg sem választotta el tőle a férfit. - Kezdem azt hinni, hogy önnek utca-fétise van - rándult mosolyba az ajka, és ennek fényében változtatta meg a kérdéseinek mivoltát, azok összetételét. Egy kicsit módosított csak ugyan, de az alapvető kíváncsisága megmaradt.
Szótlanul, vagy inkább úgy hallgatta Rydert maga mellett, hogy nem ékelt közbe még több kérdést, nem akasztotta meg a mondandóját és nem forrasztotta belé a szót sem. Talán, de csak talán elhanyagolva a mellettük elsuhanó város zavaros látképe helyett azon kapta magát, hogy a pillantása a férfi arcélén időzött, újra a szemüvegének vaskos kerete által vetett árnyékcsík vetületét a bőrön. És valóban figyelt, nem volt benne a késztetés, hogy az utat kémlelje, vagy azt, hogy mi várt rájuk, esetleg a csúcsforgalom által kanyarított dugók csodái vártak-e rá.
- Ha jól veszem ki a szavaiból, akkor az önök által alkalmazott őrök nem az egyszerű, utcán szaladgáló emberekből kerülnek ki,  hanem bizonyos szakmai múlttal és hozzáértéssel kell azért rendelkezniük. Vagy van esetleg arra lehetőségük, hogy különböző képzéseken is részt vegyenek? - feladta. Mert a választ követően újabb információkra vágyott, újabb tudás szilánkot karcolt meg a kíváncsisága. És valóban - mégis csak szót kért, akkor, amikor Ryder nem beszélt, vagy épp a további válaszokhoz gyűjtött erőt.
Mr. Danforth szavaihoz talán még annyit óhajtott volna hozzáfűzni, hogy annak is fontosnak kellett volna lennie, hogy ők maguk is biztonságban hazatérhessenek. Hogy ne csak az ügyfél legyen boldog és pirospozsgás arccal hazatérő, hanem az őrök is megérdemelték volna, minden esetben, hogy a szeretteikhez hazatérhessenek, sértetlenül. Mégsem érezte úgy, hogy joga lett volna ezt kimondania. Nem tudta, hogy milyen feltételeknek kellett megfelelniük a GR alkalmazottainak. Nem tudta, hogy mi volt az a határ, amit ne léphettek volna ás és fogalma sem volt arról, hogy mi is volt a túl sok. Elgondolkodott mindenesetre, és csak akkor emelte újra a férfire a pillantását, amikor a mellette ülő megszólalt.
Azok a szavak viszont szöget ütöttek Kelly fejébe, és habár Ryder ránézett a mondandója végén, a nő inkább a fejtámlának döntötte a fejét, hogy a tőle jobbra lévő ablakon át mégis kinézzen, a hallott kifejtésen gondolkodva, ami megint csak olaj volt a tűzre, mert ott volt a nyelve hegyén az újabb kérdés, azt viszont nem biztos, hogy jó szemmel nézték volna, ha akár a fehér zászlót is meglengetve közben hagyott volna teret a kíváncsiságának. És mégis:
- Bocsánatot kérek előre is, és nem is kell válaszolnia a következő kérdésemre, mert nem akarnám önt megsérteni - tartott egy apró szünetet, ameddig megmozdult az ülésen, mert kezdett elmacskásodni a lába. Amúgy sem bírta sokáig a Buddha-pózt, avagy a hogyan legyünk mozdulatlanok akciót. Képtelenségnek tartotta. - Nem a konkrét múltbéli eseményre vagyok kíváncsi, és nem is kell megosztania, ha nem szeretné. De van esetleg bármi köze egy személyes jellegű eseménynek ahhoz, hogy ma azzal foglalkozik, amivel? Vagy higgyem el, hogy ön merészen egyszerű ember lévén már apró korától kezdve arra vágyott, hogy mások seggét védje a rájuk leselkedő veszélyektől? Hogy sosem gondolkodott el azon, hogy esetleg orvos lesz, vagy tűzoltó? - nem volt tolakodó, amit a szavai végén a mosolya is jelzett. Csak érdekelte más emberek lelkivilága, motivációja, a miértek. Mert ha van kérdés, akkor van megfejtetlen, addig nem ismert információ. És csak az mozdítja előre az embert - a tudás iránti vágy. Remélte, hogy a feltett kérdéseivel nem predesztinálta azt, hogy Ryder leállítsa az autóját és kilökje az ajtón, mintegy jelezve - na babám, itt a vége, juss haza valahogy. Képes volt a Google maps alapján tájékozódni mindig is, de nem volt kedve az órákon át tartó sétához.
- Sokáig állatorvosként tudtam volna magam elképzelni - tette hozzá azért ezt, hogy egy kicsit magából is megosszon cserében, még ha nem is érdeklődtek ez iránt. Talán ennyivel azért sikerült egy kicsit puhítania és finomítania a kérdéseinek élén.

Akár egy kutatómunkának is betudhatnám azt a felhozatalt, amivel találkozhattam a mai nap során. Oliver egy külön faj volt ebből, de nem ismeretlen. Manapság hazugsággal könnyebb tőrbe csalni a másikat és olyan dolgokkal hitegetni, amikről tudjuk, hogy úgysem leszünk képesek betartani. Elvégre elég csak a célvonalig csalogatni a másikat, onnantól kezdve viszont már nyert ügyünk van. Ha egyszer belemegy a játékba és átmerészkedik az ellenfél térfelére, ott már a másik parancsol. Jómagam is tettem dolgokat, amiket talán a büszkeségem már nem bírna el, de a hazugság távol állt tőlem. Vagy tisztán kössünk alkut a másikkal vagy sehogy, mert a későbbiekben úgyis belebukunk a saját magunk által ásott gödörbe, onnan pedig az égvilágon senki sem kapar össze minket. Jobb is volt talán, hogy a mai nap így alakult és minél kevesebbet hallottam Bridges szövegeléséből. Az ilyen emberek miatt nincs egy nyamvadt percünk sem, mert ő utánuk kell állandóan takarítanunk. Amit ők szórakoztatónak vélnek, az másoknak ártó és persze, mindenki a saját hátsóját fedezi, ha beüt a baj, de egy főnök az embereiért is hasonlóképpen felelősséggel tartozik. Ő viszont olyan alak, aki örömmel löki a másikat a busz alá, ha ezzel elkerülheti a felé száguldó problémát, ellenben elvárja a lojalitást azoktól, akik neki dolgoznak. Anton viszont már csak egy ráadás volt a mai alja emberek felhozatal után. Gyerekfejjel gondolkozó haverunk képes lett volna a szemeivel felfalni Kellyt és egy percig sem gondolkozott el azon, hogy elrejtse eme nemes szándékait még akkor sem, amikor már rég kisiklott az a vonat, ami a képzeletei netovábbja felé szállította volna őt. Kitartott vágyálmai mellett és úgy érezte az esély ott kopogtat az ajtaján, neki csak annyit kell tennie, hogy beengedi őt. Azért örömmel megnézném az arcát milyen találatokra bukkan, amikor utánanéz Ms. Dankworth állítólagos nevének, ahogyan az sem különösen okozna rémálmokat, hogyha vissza kellene lépnem hozzá és megismertetnem egy-két finomabb utalással az illemről meg az egyéb mellékágairól. Kelly viszont ragaszkodik az ellenkezőjéhez, így magam sem önállósítom kezdeti akaratomat, ellenben a véleményére ugyanúgy kíváncsi vagyok.
- Tiszta sor. Egyébként sem a stílusom gyerekeket ijesztgetni.
Egy aprót rándul meg ajkam ennek hatására ezzel is jelezve, hogy habár felvázoltam számára különböző lehetőségeket Antonnal kapcsolatban, ettől függetlenül nem tartom különösebb ellenfélnek vagy olyasfajta veszélyforrásnak, amivel ne lehetne másodpercek leforgása alatt elbánni. A probléma meg amúgy is megtalál, néha nem árt, ha nem kreálunk még többet magunknak.
A kocsiban ülve már egy másik témának válunk részesévé, de örülök is, hogy magunk mögött hagyhatjuk azt az egész épületet a maga negatív kísérőivel együtt. Jól tudom, hogy a céghez Kelly nem egyedül érkezett, ezért felesleges lenne a részemről, ha egyik emberemet kérném meg a hazajuttatására, ha már amúgy is itt vagyok és egy kitérő még az időmbe is belefér. Amúgy is akad még egy-két dolog, amit nem árt tisztáznunk, azt pedig nem telefonon szeretném közölni vele, ha már egyszer én voltam az, aki akaratán kívül is, de belerángatta ebbe a kényelmetlen szituációba a főnökével kapcsolatban. Mentségemre szóljon, a vodka mellett még ott volt négyféle ital, amiből bőven választhatott, de ahogyan azt eddig is megtapasztalhattam, a hasonló fajta embereket kivétel nélkül vonzza ez az ital. És ez valahol amennyire nevetséges, annyira elborzasztó is.
- Ennek ellenére el se tudná képzelni mennyien bepróbálkoznak ezzel. - célzok itt ezalatt a kényszerítéssel kapcsolatos megjegyzésére, de a következő szavai hatására magasba szökik a szemöldököm. - Hogy micsodám? - szinte már szórakoztat ez a fajta megítélés és ezt az arcom vonásaiban történő változás is hűen tükrözi. Annyiféle jelzőt aggattak már rám, hogy az irodámat kitapétázhatnám vele, de ez bizonyára eléggé újdonságként hatott.
A céggel kapcsolatban mindig is kettős érzések kavarogtak bennem. Egyrészt szerettem a munkámról beszélni. Elmondani mit értünk el, honnan-hová fejlődtünk, mert ez büszkeséget hagyott hátra bennem. Ellenben ahogyan az általa megismert embereket, úgy annak jó hírét is minden eszközzel védeni kívántam és mikor valaki túlságosan sokat vágyott tudni róla vagy olyan megítéléssel élt iránta, ami inkább már sértő, mintsem az egyszerű kíváncsiság, akkor a bő-szavúságom is a visszájára fordult át. Ettől eltekintve azonban szívesen formáltam meg választ a munkánkról és a működésünkről - egy bizonyos határon belül.
- Ez többnyire változó. Természetesen egyszerűbb dolgunk van azokkal, akik már korábbi tapasztalatokkal jelennek meg nálunk, de nem képzünk akadályt azok útjába sem, akiknek ez nem adatott meg, de szeretnének valamit elérni. - fejtem ki bővebben és a szavaimat a folytatás is szorosan követi. - Jó pár képzésünk van, edzésterveink, különböző gyakorlópályák, ahol élesben tesztelhetik a tudásukat. Egy összeállított programterv során folyik ez az egész, ahol elsajátíthatják a különböző harctechnikák alapjait, megtanulhatják a fegyver használatát, ugyanakkor mellette lehetőségük van saját magukat is tovább fejleszteni, amivel szerencsére sokan élnek is. Nem egyszerű, többnyire fizikailag és lelkileg is megterhelő, ha netalántán olyan helyzetbe keverednek, de senkit sem áltatunk az ellenkezőjével. Tudják mire számíthatnak, mik az elvárásaink, de azt is, hogy mit adunk számukra az együtt töltött idő során. Nézze, ez az egész a bizalomra épül, amit már az elejétől kezdve kölcsönösen adok-kapok elv szerint játszunk a másik féllel és ez ugyanúgy ott van egy olyannal szemben, akinek már van tapasztalata, de hasonlóképpen az ellenkező csoporttal sem bánunk másképp. - adok még hozzá neki pár plusz információt, ezzel egy időben a kérdését is megválaszolva. Láttam már olyan embereket, akiknek múltjuk van ilyen téren és mégis felülmúlta őket egy olyan, akinek nem volt. Az elszántság és az akaraterő baromira ösztönző tud lenni, ha valaki valójában akar valamit tenni.
A fejem enyhe ingatása akár egy rögtönzött előjátéknak is betudható véleményemnek, amit nem sokkal később szavakban is megosztok társaságommal. - Tűzöltó és orvos pont nem akartam lenni, de őszintén szemeztem a képregényekben azokkal az igazságosztókkal, akik önzetlenül segítettek másokon. Volt bennük akaratlanul is valami, ami vonzotta az akkori gyermeteg lelkivilágomat.
Elmosolyodok egy másodperc erejéig ennek emlékére és egy kicsit engedek a kormány szorításán, ahogyan megállunk a piros lámpa jelzésénél. - Nem voltak konkrét terveim egy jó ideig, csak csapongtam lesz, ami lesz alapon, majd az egyetemi évek alatt ez sokban megváltozott. Akkor ismertem meg Rutherfordot is és vele együtt azt az érzést is, hogy milyen, amikor valaki hátsóját állandóan fedezni kell a ráleselkedő veszély elől. - égnek emelem tekintetemet a gondolat hatására. - De hogy válaszoljak is a kérdésére, volt egy-két nem túl pozitív hangvételű esemény, ami befolyásolta akkori döntésemet a céggel kapcsolatban. Ezt neveznék mások a szükséges rossznak? - érdeklődéssel fordulok a lány felé, majd újra nekilódulok az út további részének, miközben az ő hozzáfűzését is hasonlóképpen meghallgatom.
- Az egy szép elgondolás. Meglehet embereket védek, de néhanap elgondolkoztató, hogy inkább szívesebben foglalkoznék állatokkal. - teszem hozzá saját meglátásaimat, ellenben az én is tartozom felé egy kérdéssel. - És hogyhogy elvetette ezt? - fejtem ki érdeklődésemet most én, ellenben nem várom el tőle, hogy olyan részletekbe is belemenjen, ami őt kényelmetlenül érintené. Vannak dolgok melyek nem rám tartoznak és ezt tiszteletben is tartom ameddig lehetőségem engedi.

Mindig is azon a véleményen volt, hogy nem csak a nők furcsák, de a férfiak is képesek ugyanolyan alien-módra viselkedni. No nem mintha baj lett volna, de olykor felhagyott azzal a vágyával, hogy mindenkinél megértse a motivációt. A nem tudás még mindig a könnyebb út volt, mint az, hogy az élet minden területének minden mozzanatát ismerje. Sosem kedvelte a hisztit, a felesleges szájtépést, és kerülte azokat a nőket és lányokat, akiknek az élete csupa panaszkodás volt, mégis nagyra törő álmokat dédelgettek. Ha tehette volna, ha az megoldás lett volna, akkor biztos, hogy egy percet sem akart volna pazarolni a várakozásra, a szervezésre, és ezt nem a náluk bekövetkező változásokra értette kifejezetten, hanem magára az életre. A türelme birkaként vándorolt a gondolatai közt, de bizonyos kereteket át nem lépve. Voltak olyan napjai, amikor inkább elkerült mindenkit, mintsem bárkit is megbántson, és volt, hogy a legszívesebben elszámolt volna akár ezerig is, csak hogy jó képet vághasson a tényleg birkaként viselkedő emberekhez. Anton sem volt különösebben kiemelkedő, vagy másabb, mint a legtöbb férfi, akik a legtöbbször csak addig jutottak el egy nőt látva, hogy meddig ért a ruhájának szegélye a combján, vagy hogy mennyire mélyen dekoltált felsőben jelent meg. A mögöttes tartalmak annyira ezeket a férfiakat nem izgatták, és Kelly kiakadhatott volna, de ezek az apró malőrök inkább szórakoztatták őt. Ahogy Mr. Danforth replikája is, ám mindezt csak egy kósza mosollyal reagálta le. Így is túl sok figyelmet szenteltek mindketten a fiatal fiúnak.
- Mindenki szeret kísérletezgetni, hogy kinél meddig mehetnek el. Nem kifejezetten magát akarják túráztatni, csak épp ön van ott - habár biztos volt abban a kis fekete, hogy ezzel teljes mértékben tisztában volt a férfi is. Ha minden ember hülyeségén kiakadt volna, akkor már rég az apjával lepacsizva egy őrült sakkmeccs kellős közepén járnának a szanatóriumban. A fétist illető visszakérdezés olyan természetesen őszintén robbant ki Ryderből, hogy Kelly képtelen volt visszatartania a nevetést. Röviden, nem túljátszva, természetes apró jele volt a vidámságának. - Olivert is ki akarta tenni az út szélén, most nálam is ezt fontolgatja. A végén még ide kell magam bilincselni, valahova - nézett körbe gyorsan, hogy hol is lehetne a megfelelő hely minderre, de csak szórakozott. - .. hogy ez nehogy megtörténjen a forgalmas úton. Bár azért remélem előbb megállna - könnyed mosoly terült szét az arcán, ahogy végre visszanézett a férfire.
Annak ellenére, hogy jól esett neki ez a pár pillanatnyi komolytalan, abszolút a találkozásuk okától mentes beszélgetés, üdítő is volt ez egyben. Alapvetően minden egyes nap fejben teljes mértékben ott kellett lennie, ha dolgozott, ahol nem engedhette meg magának a személyes jellegű problémái miatt a kilengéseket, nem mehetett be rossz kedvűen, és nem oszthatta meg a saját gondjait sem a vonal túloldalán ülőkkel, mert nem az volt a hivatása. A munka szó túl lélektelenül hatott. Kedvelte a munkatársait, szerette azt csinálni, amit, és jelenleg nem tudta volna magát elképzelni egy másik munkahely alkalmazottjaként, mert úgy gondolta, hogy még volt keresnivalója. Célja. Ezt pedig semmi áron sem akarta magától eldobni, még ha nem is volt a legjobb hely, ahol dolgozhatott.
Ryder hosszas kifejtése gondolkodásra sarkallta, és csak addig nyújtózkodott, ameddig a takarója hagyta, ám a kérdéseit nem tudta magában tartani Kelly, ezért ha óvatosan is fogalmazott, kíváncsisággal telt meg a hangja. Ha nem is ők fogják kiválasztani azt/azokat, akikkel végül szinte nonstop együtt töltik minden idejüket bent, tudni szerette volna, hogy azok az emberek olyanok voltak, akikben a férfi megbízott. Mert az a kis feketének bőven elegendő volt, ha Mr. Danforth bizonytalanság és kételyek nélkül képes volt rábízni rengeteg embert egy alkalmazottjára. Egészen kicsit moccant meg az ülésen, miközben Ryder a náluk zajló felkészülésekről és emberei kvalitásáról beszélt. Az ujjai szórakozottan simítottak végig a mellkasának feszülő öv puha anyagán, hogy végül a pillantása visszatérjen a mellette ülő profiljára, nem zavarón, csak feltérképezve azt egy kicsit. Mivel nem ő vezetett, ezért hódolhatott eme szokásának, ideje is volt, hiszen nem ő beszélt.
- Tisztában vagyok azzal, hogy bizonyos szintre el kell jutniuk nekik is, hogy végül képesek legyenek arra, hogy másokat védjenek. Nem lehet egyszerű, és a bizalmat minden esetben ki kell érdemelni. Ha az meg is történt, még könnyebb azt elveszíteni. Ám ezzel a számos lehetőséggel rengeteg segítséget és támogatást nyújtanak a dolgozóiknak, olyan odafigyelést, ami sok helyen nincs meg. Talán ez is hozzásegíti őket, hogy biztos háttérrel könnyebben és huzamosabb ideig egyetlen munkahelyen dolgozzanak. A megbecsülés mindig is magabiztossá tesz mindenkit - akadt el egy másodpercre, hogy az előtt folytathassa, mielőtt még Ryder reagálni tudna minderre. - Sokszor nehéz emberekkel dolgozni, és csak remélem, hogy önök is képesek kiadni azt a sok feszültséget, ami velünk... jár - megint általánosítás. Itt azokra gondolt, akikkel munkakapcsolatban állt a GR, akik mellé ők szolgáltattak védelmet és/vagy biztonságot. Kelly hálás volt, hogy még mindig ő ült itt ebben a fémdobozban, és nem pedig fordítva, Olivert fuvarozták. Szerette a kis fekete, ha új meglátásokat lát, új szemléletekkel találkozik, és egy biztonsági cég mibenléte merően új tudást hozott magával - izgalmas és ismeretlen terep volt ez.
Igazából nem számított arra, hogy valóban, ennyire kifejtett választ kap a kérdésre, a meglepettség pedig egyetlen pillanatra az arcvonásain is tükröződött, mégis elmosolyodott aztán, ahogy a gondolataiban megjelent az a kis igazságosztó, akit Ryder írt le az imént, hogy aztán már az egyetemi éveknél járjanak, és Kelly a városképen túl a mellettük és a velük szemben lévő autókat nézte csendesen, hogy arra az egyetlen kérdésre megrázza a fejét. Érzékelte, hogy a férfi felé pillantott, a kis fekete viszont lehajtotta a fejét, hogy a csizmába bújtatott lábfejeit nézze egy darabig.
- A döntéseink legtöbbször nem csak azon alapulnak, hogy mi hogyan akarjuk alakítani az életünket. A szükséges rossz kifejezés nem feltétlenül fedi le a teljes igazságot - megint megrázta a fejét csak lassan, szenvtelenül mosolyodva el a végén. - Ha nem történtek volna úgy a dolgok, ahogy, ha nem az lenne a múltunk, ami, akkor most nem lennénk itt. Nem okvetlenül lenne vezérigazgató, nem biztos, hogy ennyire felelős munkakörrel rendelkezne - mert a mi lenne ha a valóságban nem létezett. Ebben a lélegző, szenvedő, haláltusáját vívó, új életet adó masszában nem beszélhettek fikcióról, olyan eseményekről, amik csak a feltételezés mezsgyéjét karistolták. Az az apró megjegyzés egy egykori, gyermeteg álmáról kicsúszott az ajkán. Nem volt talán szándékos, mégis ott lebegett köztük, és még akkor is azon gondolkodott Kelly, hogy mi siklott ennyire ki az életében, amikor a forgalom egy örökmozgó pontjává váltak ismét.
- Szerettem a rendszertant, a genetikát, már amennyire kifejtik mindezt a gimnázium során, és az sem okozott problémát, amikor kísérleti szempontból szegény halott békákat kellett felvágni. De ahogy mondta is, a szükséges rossz a mi életünket sem kerülte el. Fontosabb volt, hogy az anyukámnak segítsek, már amennyire tudtam tizenéves fejjel, és azzal, hogy a körülmények megváltoztak, a prioritások is. Igazság szerint nem távolodtam el teljesen a biológiától, mert az egyetem során rengeteg olyan kurzuson és előadáson vettem részt, ahol az anatómia is része volt azoknak - meg a pszichológia, társadalomtudományi kérdésekkel karöltve. - Az apám régen rendőrként szolgált. A leszerelése után viszont nem úgy viselkedett, mint aki a törvény jó oldalán állt volna valaha is. Igazából már az előtt elkezdett lecsúszni, aminek ha voltak is intő jelei, arról én eleinte nem tudtam. Csak akkor, amikor már egyértelmű volt, hogy valami nincs rendben - nem okozott neki nehézséget, hogy ezekről beszéljen. A múlt részei, egy fájdalmas és rettenetes időszak emlékei. - A mai napig emlékszem apa íróasztalára náluk. Muszáj volt beszereznie nekem egy kisszéket maga mellé, amiről le is ért a lábam, mert máskülönben csak a csattanást lehetett hallani, ahogy három évesen megpróbáltam lemászni a felnőttek székéről. Több-kevesebb sikerrel, mert heti szinten bejárkáltam hozzájuk, anyát addig nem hagytam békén, ameddig le nem adott kis csomagként apámnak. Agatha mindig rossz szemmel nézte azt, ahogy elcsevegtem a többi rendőrrel. Savanyú egy nő volt, nem olyan, mint önöknél Marie, ő kedves - mosolyodott el, kósza pillantást vetve csak Ryder felé, kényszerítve magát, hogy megálljt parancsoljon a múltjából kiszakított emlékeknek. Nem volt szüksége arra, hogy a még mindig életben lévő apja irányában gyengéd szeretetet tápláljon. Bármiért is.
Olyan mély lélegzetet vett, hogy a tüdeje egy pillanatra pánikolni kezdett, az ülésen pedig újra megmozdult, valahol a gerince pedig halk reccsenéssel adta tudtára - talán egy kissé feszült lehet.
- De nagyon elkalandoztam, azt hiszem - a nyelve végigsiklott alsó ajkán, hogy benedvesítse azt. - Említette, hogy vannak bizonyos részletek, amiknek egyeznie kell kettőnk elmondásában. Azon kívül, hogy nem mondjuk el senkinek, hogy a főnököm lakását meglátogattuk, míg ő a világáról nem tudott, még milyen részletekre lenne szükség? - tért rá inkább erre a témára. Talán menekülni akart az előző szavaiból. Tudta, hogy nem tudta már visszacsinálni, azt mondani Rydernek, hogy ne is hallgasson rá, nem volt igaz, amit mondott, és hogy ő maga sem értette, miért is osztotta meg mindezt vele - így, már az első napján. De Kelly nem volt hülye. Biztosan tudta, hogy azon a dolgozókat is érintő vizsgálati kérdéssornál személyes jellegű kérdések is fel fognak merülni. Akkor is kénytelen lesz beszélni arról, hogy mi vezetett el addig, hogy egészen Austintól New Yorkig jött. Akkor meg nem volt mindegy, hogy mikor kezd el őszinte lenni azzal, aki meg is érdemli mindezt?

Különös skálán mozgok, ha arról van szó, hogy valakinek önmagamról vagy a munkámról beszéljek. Néha képes vagyok bővebben nyilatkozni, olyan információkat megosztani, amit más körülmények között egyszerűen lehetetlen lenne belőlem kicsalni. A hangulatom vezérli ezen döntéseimet, ellenben ilyen esetek során is megválogatom a szavaimat. Nem a tervek szerint zajlott le a reggel beütemezett tárgyalásunk, noha ennek egy percét sem éreztem, hogy bánnom kellene. A Bridgessel történt kis incidens bőven elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy elvonja a figyelmemet korábbi problémáimról, amit a bróker gyerek eltűnése okozott. Ugyanakkor ahhoz is elég volt, hogy a későbbiekben ne okozzon még több problémát az a fajta hazugság-tömkeleg, amit Kelly főnöke próbált már ki tudja mennyi időt magába foglalóan lenyomni mások torkán. Jobban preferáltam az őszinteséget, ezért magam sem vagyok hajlandó hazugságokba feledkezni a bűntársammá fogadott nő kérdéseire adott válaszok során. Idővel úgyis kiderülnének az elferdített sztorik valódiságai és lehetőség szerint inkább megkímélném magamat ennek kellemetlen vonzatától.
Anton egy külön tanulmány volt számomra a mai nap során. Szerettem fejleszteni magamat, akár fizikálisan, akár szellemileg, de ő az a fajta felfedezés volt, amit jobb szerettem volna minél előbb kitörölni az emlékezetemből. Sok mindennel nem értek egyet, amit a külvilág hordoz magával és az emberek viselkedése is ezen keretek között kap helyet. Kelly reagálása a hirtelen akadályra viszont egyrészt lenyűgözött, másrészt szórakoztatott is. Nem mindennapi látvány, ha valaki megengedi magának, hogy a határain túl cselekedjen csakis a nagyobb jó érdekében, márpedig határozottan megmentett minket a későbbiekben felmerülő problémáktól, ezt pedig ugyan szavakban korábban sem fejtettem ki neki, de magamban elraktároztam, mint fontos információ. Jó ha tudjuk mit várhatunk el az emberektől, mire számíthatunk tőlük egy-egy helyzet során amibe kerülnek a következmények által és ha lehetőségünk nyílik rá, hogy úgymond együtt dolgozzunk, akkor ezeket nem ajánlatos elfeledni.
- Rosszkor, rossz helyen, hm? - visszakérdezek ugyan, de inkább összefoglaló kérdésnek szánom ezt a korábban elhangzott szavaira. Ami viszont megragadja figyelmemet és egyben szórakozottá tesz, az az állítólagos fétisem, amit ő gyors analizálásom során megállapított rólam. Ennek kifejtése során ugyan értelmet nyert mire gondolt, mégis abszurd gondolatot képez bennem ennek létezése. - Biztosíthatom, hogyha beváltanám ígéretemet, legalább félrehúzódnék. Mégse lennék egy érzéketlen alak.
Nem volt még rá példa, hogy valakit ilyen módon tessékeltem ki az autóból, ugyanakkor arra sem, hogy sokat időztek emberek a kocsimban. Általában egy ügyfél, Joshua plusz én voltunk az utasok, de az emberünk maximum fél óra múlva el is hagyta az autót. Mindazonáltal azon emberek táborát erősítettem, akik allergiásak voltak az autójuk állapotára és egy karcolásért is képesek voltak messzemenőkig kiborulni. Vigyáztam az értékeimre és a megjelenésemre is különösen ügyeltem. Nem voltam függője a felszínességnek, de egy részem mégis ragaszkodott ahhoz, hogy ne csak a bent lakozó részletek alakuljanak tökéletesen, hanem az azt lefedő réteg se szenvedjen semmiből se hiányt. Ezért az autóm is az egyik gyengémnek számított, amibe Kelly szavaiból levonva a következtetést nem sok mindenkit viselek el hosszútávon.
Beavatni őt a munkámba nem kényszer ugyanis büszke vagyok arra, amit eddig letettünk az asztalra. Rutherfordnál jobb partnert keresve se találnék, jóllehet ég és föld a kettőnk személyisége, de amikor arról van szó, hogy a cégünk a legjobb szolgáltatásokat nyújtsa, akkor a véleményünk megegyezik. Ennek egyes részleteibe avatom be társaságomat is, megemlítve neki az újakat és a képzésekkel járó nehézségeket, könnyebb buktatókat, közöttük azt is, hogy mi próbálunk mindenkit egyként kezelni.
- Minden bizonnyal hosszas folyamat ez és rengeteg türelemmel is jár. Aki ettől az egésztől azt várja, hogy egyik napról a másikra eljusson a legfelső szintekig, átugorva egyes lépcsőfokokat, annak nem való ez a munka. És elhiheti, nem egyszer akadtam össze ilyennel, de ők már az elején kibuktak. - fűzöm még hozzá mellékesen tapasztalataimat. - Megvannak a módszereink, hogy kieresszük a gőzt. - nyugtatom meg efelől, véleményem kifejtése után viszont rajtam a sor, hogy elhallgassak, elvégre kíváncsi vagyok miképpen jutott el egy állatorvosnak készülő hölgy olyan elhatározásra, hogy a mostani munkájának éljen. Nem várom el tőle, hogy a teljes bizalmába fogadjon és olyan dolgokat is eláruljon, ami kényelmetlenül érintené őt. Első körben biztosan nem, hiszen még nem köttetett meg közöttünk az a bizonyos paktum, ami a közös munkát lendítené előre. Jó pár kérdésen átfogjuk küzdeni magunkat egy ilyen beszélgetés során és igen, nem árt ha valaki a magánéletére is kitér, hiszen könnyebben megérhetjük a másik aggodalmait, szándékait, ha tudjuk mi áll a háttérben. Egy csapatként kell ezt végigvinnünk, nem különálló egyénenként, akiknek mindegyike más irányba húz, ez viszont még várat magára. Egyelőre most csak arra a nőre koncentrálok, aki éppen életének olyan szakaszába avat be, amit részemről megtiszteltetésnek érzek.
- Ebben teljesen igaza van. Bizonyára elegendő hozzá az, ha jobb helyett a bal irányt választjuk. - képletesen hozakodok elő csak ezzel, szemléltetve a saját meglátásaimat, noha nem sokszor gondolkozok el a múlt eseményein. Jobban leköt a jelen és a jövő ígérete.
- Hihetetlen módon képes kiforgatni egy adott tervet az, ha valami olyan akadályba ütközünk, ami minden elképzelésünket felülírja. Elvégre mindig van egy ami fontosabb a másiknál, amit nem mindannyian vagyunk képesek hanyagolni. - merengek el saját gondolataimban. A szülőkről én is tudnék ódákat zengeni és nem feltétlenül a pozitívumok lennének azok, amik elhangoznának. Az eltűnt apám, akiről végül kiderült, hogy inkább meglógott a szülői kötelessége alól, mintsem példát mutasson gyerekinek vagy a katonás rendszerető anyám, akinek csak az az egyetlen érzés számított, amikor hűségesen kitartottunk elképzelései mellett, ellenben a törődés messze állt tőle. A nővéremben láttam gyermeteg fejjel egyetlen reményemet és ha a családot kellene jellemeznem, kétségkívül ez a fogalom csak és kizárólag őt szimbolizálná. - És nem hagyott magában hátra űrt, hogy ez az elképzelés kimaradt az életéből? Nem vágyott arra, hogy kipróbálja magát benne ha elülnek a problémák? - újabb kérdéseket intézek felé, de még gyorsan úgy érzem muszáj valamit hozzáfűznöm. - Mellesleg köszönöm a bizalmát. Mármint, hogy elmondta ezeket. Nem áll módomban a későbbiekben visszaélni vele, ezt még szeretném tisztázni itt az elején.
Úgy érzem muszáj ezt hozzátennem, mert sokan úgy érzik a másikban megbízni hiba és valahol természetesen én is egyetértek. Azonban még léteznek olyan emberek a földön, akik hatószándékok nélkül hallgatják meg a másikat és ezek azok, akik miatt nem feltétlenül hisszük azt, hogy az egész világ egy romlott masszává adódott össze.
Eleinte a csendet preferálom kérdése után, de csakis azért, hogy összeszedjem korábban már egységesebben megfogalmazott gondolataimat, majd csak ezután válaszolok korábbi kérdésére. - Igen, ez szükséges lenne. - értem itt a gyorsan lezajló házavató bulinkat Bridgessel, végül egy gondolataim hatására történő sóhaj után folytatom is mondanivalómat. - Az amitől a főnöke most Csipkerózsika álmát alussza annyiban lesz csak rá hatással, hogy a beszélgetésünk jó nagy részére nem fog emlékezni. Körülbelül még az eleje rémleni fog neki, de ennyi. Onnantól kezdve képszakadás. - vezetem fel mire számíthatunk a holnapi nap folyamán, de még korántsem végeztem. - Annyiról kell őt meggyőzni, hogy átbeszéltük a részleteket, mindketten értékeltük a másik meglátásait, de a továbbiakat vagyis a papírmunkát és a velejáró dolgokat másnapra hagytuk. Ha nem áll össze neki a sztori, csak annyit kell hozzátenni, hogy ezután a beszélgetés után hívtunk neki egy taxit és ő hazament, hiszen a pár pohár ital után nem lett volna biztonságos vezetnie. Az utána lévő vakfoltokról mi nem tudunk, de ajándékként belecsúsztattam a fekete-kártyáját az ingzsebébe, hogy legyen egy apró sejtése hol tölthette a napjának többi részletét. Arról pedig úgysem fog senkinek sem beszélni. - vázolom fel elképzeléseimet, majd egy pillantást vetek a mellettem ülőre. - Másnap én befáradnék a munkahelyükre a megbeszélt időpontra, hogy a formaságokat még tisztázzuk egymás között. Csak néhány hézagot kell számára kitölteni a valóság enyhe elferdítésével és ha belegondol, a nagyja stimmelni fog. Ha pedig továbbra is gyanús lesz egy-két dolog neki, azt én elintézem, hogy ne okozzon a későbbiekben problémát és továbbá sem fogom belekeverni annál is jobban, mint amennyire már most benne van.

Kurta bólintással reagált Kelly a férfi kérdésére, miközben nem csak az autó belteréről fantáziált - az ülés kényelmességéről. Bármennyire is fáradt volt, ha nap közben nyomta el az álom, akkor éjjel kukorékolt hajnalig is akár, képtelenül arra, hogy a fáradtságnak kedvezzen. A gondolatai most nem az ágya körül forogtak, mert Ryder szavai kellőképpen lefoglalták és már-már sikerült el is felejtenie az Oliverrel történő bakit - persze csak majdnem. Mert egy ilyet bizonyára még három nappal később is felemlegetne - szigorúan csak Mr. Danforth jelenlétében, csak mellette, mert nem volt sem szószátyár, sem pedig piaci kofa, hogy a hírekkel és a baklövésekkel üzérkedjen. Nem volt véletlen, hogy megválogatta a szavait, kinek és mit mondott el - minden a bizalmi kérdésen alapult. Mr. Danforth szavaira nem akarattal, de az ajkai közül kisurrant egy sóhaj, miközben hitetlen pillantással mérte fel a férfi alakját a kormánykerék mögött.
- Csak vicceltem.. Nem kell mindent véresen komolyan vennie. Nem bűn, ha kicsit szórakozottak is tudunk lenni - felvonta a szemöldökét, miközben a hirtelen jött mosolygással nézett még mindig balra, a férfi arcán elidőzve, csupán pár másodperc erejéig. - Sejtettem, hogy nem tenne ki menet közben - ha hitt volna abban, hogy bármelyik call centeres látogatás során véletlenül összefutnának, Kellyben érlelődött a kísértés, hogy kisebb ugratásokkal üdvözölje a Marconi utcában a férfit, vagy csak meg kellene kérnie valamelyik munkatársát - akik készséggel segítettek volna neki ebben. Mert ebben a pillanatban a kis fekete abban is kételkedett, hogy Ryder képes volt hangosan mosolyogni - igen, a nevetést így is meg lehet határozni.
Megtanulta már, hogy voltak olyan helyzetek, amikor száműznie kellett a komolyságát, de a legtöbb esetben arra kellett készen állnia a napjának legnagyobb részében, hogy mégis csak a könnyedségét kellett parkolópályára tennie. A legtöbbször átgondolta a mondandóját, mielőtt ténylegesen is a szavakat megformálták volna az ajkai, és ezzel egyetemben képes volt hallgatni is, a csendet választani. Nem volt egoista, sosem vágyott arra, hogy minden szempár rá vetüljön, hogy mindenki füle őt hallja vagy hogy mindenkiben nyomott hagyjon. Kellynek tökéletesen megfelelt az a pár ember, akit a bizalmába fogadott, akikkel tervezhetett és akire bármilyen helyzetbe is került, számíthatott.  Mindenhol szerette a rendet, azt, ha az ő szabályai és rendszerei alapján voltak a tárgyak, ám a kényszeresség elkerülte - helyét pedig a tisztaság vette át. Sosem evett klaviatúra felett és mellett. Az ágyra utcán is hordott ruhájában csak akkor ült le, ha az ágytakaró ráncmentesen fedte le az ágy teljes felületét. De a legkényesebb és egyben legfontosabb napi rutinjának egyetlen kitétele volt: az a bögre, amelyből ivott, az, amelyiken egy kicsi, húsos pingvin szorongatott télvíz idején egy masnival átkötött ajándékdobozt. Nem érdekelte, hogy negyven fok volt, nyár közepe, neki akkor is abból kellett a kávéját innia. Ilyen körülmények közt azért nem volt különös, ha Kellynek voltak olyan szokásai, amikből nem engedett, nem igaz?
Nem volt akaratos, ugyanakkor ami érdekelte, azt szerette is tudni, és az a tény, hogy Mr. Danforth nógatás nélkül, egyszerűen csak elkezdte a válaszadást, igazán meglepte Kellyt. Hangot ugyan nem adott ennek, de már a sokadik kellemes csalódás volt, amit átélt Ryder mellett, és ha ugyan újabb és újabb kérdések is merültek fel benne, megadta a tiszteletet, hogy csak arról és olyan formában beszélhessen a férfi, amit nem vesz akadálynak, amiről szívesen beszél és amit úgy gondolt, hogy a kis feketének is tudnia szabad és illik. A mellettük elsuhanó városképet figyelte, miközben minden szóra odafigyelt, amit hallott, réveteg pillantással bólintásra hajlott a feje. A biztonsági cégnél betöltött pozíciók nem olyanok, mint egy hétköznapi munka megüresedett, betöltésre váró munkakörök.
- Tudja, még szerencse, hogy mások vagyunk. Nem mindenki jó ugyanabban - minél több időt töltött Mr. Danforth társaságában, annál inkább szimpatizált a logikus gondolkodással és valahogy nem az jutott eszébe a férfi mellett, hogy minél távolabb kellene kerülnie tőle - piszkosul értett a biztonságérzet kialakításában. Ez pedig egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes is. Az utolsó pillanatban fogta vissza magát, és nem kérdezett inkább arra rá, hogy ugyan vágyná a folytatást, a hogyan kérdésekre adott válaszokat, ám a gondolatai már a saját szavai körül jártak, és mielőtt belekezdett volna a kifejtésbe, csak apró hezitáló bizonytalanság szorította a mellkasát. Mégis, hagyva az intuíciónak, hagyta, hogy a szavai szabadon engedjék az igazságot a saját életéről, miközben a múlt szövevényes, boldog pillanataiba tespedt bele egyetlen másodpercre, mielőtt még az teljesen elnyelte volna. Ryder köszönetére, hogy megosztott magáról olyat, amit talán sokakkal nem, ugyan nem mondott semmit, de az arcvonásai nyugodtak voltak, a reakcióiból pedig abszolút hiányzott az elutasító él.
Mert a boldogságot felváltotta a nem értés, az aggódás és a viszolygás, hogy a gyűlölet medrében tobzódjon. Igazság szerint már nem gyűlölt, egyszerűen csak érdektelen volt. Mintha az apja már nem is élne.
- Igazság szerint nem tudnám megfogalmazni, hogy milyen ember az, aki csak a vállát rángatja az életében bekövetkező elemi változások esetén - tanácstalan pillantással mérte fel a teste és a kesztyűtartó közti távolságot, csak hogy ne kelljen balra elnéznie. Késztetést érzett arra, hogy levegye a szemüvegét, hogy beletúrjon a hajába, hogy megigazítsa a ruhájának combjaira feszülő szegélyét, de ellenállt ezeknek a kényszeres cselekvéseknek. A felé intézett kérdésekre elmosolyodott, ami talán egyetlen érzelmet sem tükrözött. - Nem tudom, talán - talán most először bizonytalanodott el úgy, hogy a szavai is tükrözték azt. - Valószínűleg nem bírnám egyébként lelkileg, ha mondjuk egy kiscica vagy egy kutyus halna meg a kezeim közt. Ők védtelenek, kiszolgáltatottak. A gyengeségüket látni lélekcincáló, akárcsak egy kisbaba halála. Őszintén, fogalmam sincs, hogy a doktorok hogy képesek elviselni azt, ha egy gyerek nem vesz többé levegőt a kezeik közt - hála. Hálás volt, hogy az élet végül másfelé terelte az útját? Előfordulhat. Megköszörülte a torkát, és ha nem is tüntetett a téma ellen, a társasága ellen, mégis csak a jobboldali ablakon kinézve szemlélte azt a tömeget és közeget, ami elsuhant menet közben odakint. Az autóban minden állandó volt. Ryder és ő.. a csendet megtörő beszélgetések hangjai és rezgései, míg odakint semmi sem volt ugyanaz. Egyetlen másodpercig sem, ami alapvetően nem zavarta volna, most, ezt a témát illetően egy kicsit talán mégis. - Halt már meg valaki olyan, aki közel állt önhöz és látta is? - tette fel ezt a nagyon is intim kérdést, visszautalva az előző szavaira. Olyan hirtelen volt ez a váltás, olyan elemi ösztönnel csapódott le benne mindez, hogy képtelen volt visszafognia magát. A pillantása bűntudattal telt meg, de nem kért bocsánatot, ahogy a férfi felé pillantott. Nem vette volna magára, ha Mr. Danforth nem válaszol, ha elutasítja, vagy ha felemeli a hangját. Ha bezár, és többé egy szót sem lehetett volna kihúzni belőle. Fogalma sem volt Kellynek, hogy a mellette ülő mégis hogyan reagálna, de bárhogy is volt, hogy az azután lévő esetleges csendet megtörje, beszélt inkább és érdeklődött arról, amit Ryder már korábban beharangozott. A kifejtés közben megint megmozdult az anyósülésen, összehajtogatva a kabátot ismét az ölébe engedte azt, miután a táskát is megmozgatva a combjai közül kivette azt. Nem volt kényelmetlen, csak hát mindennek eljött az ideje. A pillantását nem feltétlenül csak Ryder arcán és sziluettjén túráztatta, sőt, ott a legkevesebb ideig, helyette inkább a fejét a támlának döntötte, miközben az előttük lévő forgalmat figyelte
- Valószínűleg holnap egyébként is az irodájában fogom kezdeni a napomat, és ha már ott vagyok, akkor bizonyára érdeklődni fog arról, hova is tűntem mellőle - sóhajtott fel halkan. - Mivel anyagi vonzatokhoz nem lehet közöm, a pénzügyi részre úgysem kérdezne rá. Nem gondolnám, hogy túl sok részletre térne rá velem. Sajnos még mindig nő vagyok, és szerintem mindketten láttuk, milyen véleménnyel is volt erről, ha én voltam ott a pótkerék, ha nem - elmosolyodott a fekete kártya ötletén, elismerő pillantást vetett Ryder felé. - Nem hiszem, hogy gondot okozna mindez. Úgy értem, hogy alapvetően egyébként azokról volt szó, amit ön is említett most. Az ebben az esetben lényegtelen információ, hogy mindezt akkor beszéltük meg, amikor Oliver már nem volt beszámítható. Így nem kell egyáltalán olyat állítanom, ami ne történt volna meg, szóval emiatt sem nekem, sem magának nem kell rosszul éreznie magát. Az pedig, hogy meggyorsítják a folyamatot és már a holnapi nappal újra találkoznak, talán nem lesz Bridgesnek sem gyanús. Általában meggondolatlan döntései vannak - gondolom ezt már észrevette - röviden elmosolyodott, miközben már csak nagyjából negyed órányira voltak a lakásától. Az út nem volt olyan forgalmas, mint a délutáni órákban, amikor az autók hömpölyögtek végig ezeken a sávokon, akkor egy örökkévalóságig tartott az, hogy hazajusson.
- Csak ön fog érkezni, vagy szándékában áll Rutherforddal is megismertetni minket? Vagy rosszul gondolom és ő csak hozzásegítette magát ahhoz, ahol most van? Vagy még mindig kapcsolatban állnak? - nem tippelgetett - csak sokat kérdezett - hogy az illető nő, vagy férfi volt-e. A nők sok esetben félelmetesebbek voltak a férfiaknál. - Ha gondolja, lehet még több kérdésem - röviden felnevetett. Igen, tisztában volt azzal, hogy sokat kérdez. Érdeklődik, és szeret tanulni. Kelly úgy gondolta, hogy ez nem hiba. El lehetett hallgattatni is, ha azt akarták.

Túlzó kijelentés lenne a részemről, ha azt hangoztatnám, nem szabadult el a fantáziám egyes emberekkel kapcsolatban olyan irányba, amit most magával a mellettem ülővel is feszegetünk. Ugyan a főnökét örömmel lógattam volna ki lábánál fogva az irodám ablakából, hogy a friss levegő minimálisan észhez térítse őt, ellenben a mellettem ülő hölgy nem váltott ki belőlem ehhez hasonló ellenséges érzéseket, sem késztetéseket. Intelligensnek véltem őt, olyannak, akivel a komoly témák kivesézése sem kényelmetlen, noha tisztában voltam a munkájának körülményeivel. Egy olyan helyzetben a humornak nincsen helye, elvégre egy rossz instrukció és egy emberi élet foroghat kockán általa. Egy röpke mosolyt azért mégis megengedek magamnak a felvetésére, miszerint csak viccelt, jóllehet én sem tartoztam azon emberek közé, akik akarva akaratlanul vigyort festettek a képükre és jókat nevetgéltek egy kimerítő hétköznap után valamelyik szórakozóhelyen. Persze, az én vonásaim is képesek voltak ilyen funkciókra, ellenben csak ritkán mutatták jelét a külvilág felé.
- Lehet nem úgy tűnt, de a viccet felismertem. Bizonyos körülmények valóban megkívánják a..hogyan is szokták manapság nevezni..lazítást. - engedek is ennek hatására a kormány szorításán, az út figyelése viszont továbbra is leköt. - Ok nélkül természetesen nem.
A hangomban némi élként ott lakozik a szórakozottság ténye ezzel jelezve, hogy igen, próbálkozok jómagam is megcsillogtatni abszurd módon humorosabb oldalamat.
Sosem gondoltam volna, hogy amit teszünk nap, mint nap az túlontúl egyszerű lenne bárki számára. Komplex, kitartást igénylő egység amire törekedniük kell az arra vállalkozóknak, miközben nem csak fizikálisan, de mentálisan is próbára teszik magukat. A felelősség ami ezzel jár pedig még inkább ráteszi erre a bélyegét. Néhány szóban ezt foglalom össze Kelly számára beszélgetésünk során, de a valóságot úgysem tükröznék az ott, élesben történő tapasztalatszerzések. Nem egyszerű, ellenben ha valaki elszánt és valóban akarja, akkor olyan akadályokkal találja szembe magát, amik megléphetőek. Magam is megtapasztalhattam ezt minden szempontból. Láthattam árnyoldalát és előnyeit is kezdőként és kerültem éles helyzetekbe azon évek során, amikor testőrként voltam jelen a Powell háznál, Remivel az oldalamon, aki mindent szimbolizált akkoriban, csak a megbízható társat nem. Tudatában voltam annak milyen érzés csak önmagadban bízni, mert aki fedezett volna, ő már rég abban a csapatban játszott, ahol az árulókat tartják számon. Ezért is törekedtem arra, hogy mi egységünk a bizalomra épüljön fel, ne a titkokra vagy azokra a hátsónak vélt szándékokra, amik az ember józan eszét teszik próbára egy ügyfél védelme során. Szükségünk volt arra ugyanis, hogy minden kirívó esetet jelentsenek, még ha nem is érzik annak túl nagy jelentőségét. Általában az ilyen jelek válnak a későbbiekben problémává, a munka pedig általa életveszélyessé. Mindezek ellenére úgy vélem minden percét megéri.
- Ebben egyet kell értenem. Ellenben minden embernek megvan a maga erőssége és lehet egy csapatban pont ezen okok miatt egészítik ki a másikat. Ami az egyikben nincs meg, a másikban ott van. - fűzöm hozzá véleményemet az elhangzottakhoz, miközben Chad jut eszembe ennek okán. Mi ég és föld vagyunk egymáshoz képest, mégis nélküle baromira nem működne ez az egész és értelmét is veszítené. Mondhatni azon kevés emberek közé tartozik, aki egyensúlyba tart és kontrollál olyan dolgok megtételében, amiből a későbbiekben nekem származna probléma. Visszatart, mert elég csak figyelembe vennem őket és újra ott lebeg lelki szemeim előtt az a határ, amivel nekik is árthatnék. Hiszen annyi lehetőségem volt, annyi alkalommal vághattam volna sarokba elveimet, hogy jobb eredményeket érjek el egy emberrel szemben, de talán összetettségem halmazából az érzéketlenség mégiscsak hiányzik és olykor-olykor megesik, hogy kötődés alakul ki bennem egy másik fél irányába. Ez viszont nagyon ritkán mutatkozik meg nálam.
Fiatalabb éveimről nem tudnék érdemben sokat nyilatkozni, de talán ez neki is lejöhetett. Ez viszont nem jelentette azt, hogy ne válnék jó hallgatósággá abban az esetben, ha úgy érzi, szeretne beavatni a múltjának egy szeletébe. Ugyan egy nagyobb részét már megtette, mindazonáltal a bennem felmerült kérdéseknél még dönthet úgy, hogy a válaszadást hanyagolja. Mégis az ellenkezője történik, én pedig ezalatt az időintervallum alatt nem hallatom hangomat csak mikor véleményem beiktatását helyesnek és egyben nem kizökkentőnek érzem.
- Bizonyára az évek során átértékelődött magában is egy-két dolog, ami miatt már nem gondolná helyes lépésnek azt a munkát. Látott, hallott dolgokat, amitől már nem gondol ugyanolyan könnyedén korábbi terveire, de úgy gondolom ez teljesen normális. Ugyanakkor nem is kell, hogy megértse egyikünk is ennek a súlyát. Egy kívülálló számára felfoghatatlan az, amit még nem tapasztalt korábban. - merengek el kijelentésén egy pillanatra, viszont ennek okán folytatom is. - Én mindig az az ember voltam, aki úgy gondolta mindenkinek csak annyit kell bevállalnia, aminek a terhét képes is magával cipelni. Se többet, se kevesebbet. Persze vannak azok az esetek, amikor az akaraterő felülmúl minden mást, az viszont az a pont lehet, amikor a lelkünk megtépázása már csak a kellemetlen velejárója annak, amit képesek vagyunk beáldozni. - osztom meg vele meglátásaimat, de utána egyből válasszal is méltatom a kérdésére. - Nem volt rá példa és amíg lehetőségeim engedik, addig azon leszek, hogy ne is történjen.
Sok dolog felett nincsen hatalmam, viszont vannak olyan esetek, amelyek felett átvehetem az irányítást. Azon kevés ember védelme akik fontosak számomra mindig is prioritást fognak élvezni nálam, ezért azon leszek, hogy megkíméljem őket az élet negatív hatásaitól.
Többször is hangoztattam ugyan, hogy nem áll módomban bajba keverni őt és erről ezekben a percekben sem vélekedek másképp. Egyszerűek az érdekeim és ha a tervem nem is aratna sikert a velük zajló dolgok tudatában találnék más megoldást, amivel ezt tető alá hozhatnám. - Lehet most az egyszer a tapló viselkedése hasznunkra is válik. - lopott pillantást vetek felé, mindazonáltal elégedettséggel tölt el, hogy nem érzi lehetetlen küldetésnek az általam felvázoltakat. - Sajnálatos módon nem nagyon igyekezett elrejteni senki elől sem az intelligenciának hiányát. - értem itt ezalatt Bridgest meg a rossz döntéseit, miközben egy gyors kitérőt tartok az utunk során a benzinkút felé. - Szeretném minél előbb lezongorázni vele ezeket a szükséges köröket, hogy utána áttérhessünk fontosabb dolgokra. Egy-két dologra számítson, amit be fogunk vezetni, ezeket viszont a későbbiekben úgyis részletesebben elfogjuk mondani. Közben pedig azon leszünk, hogy belülről tisztítsuk meg azt a mocskot, amit a főnöke felhalmozott az ottléte során anélkül, hogy észre is venné annak egyetlen jelét is.
Annak a híve voltam, hogy kívülről olykor eléggé korlátozottak a lehetőségek, ha mélyebbre akarunk ásni valakinek a múltjában. Ezért is voltak testőreim, akik úgymond szemmel tartották egy-két kétes ügyfelünk tevékenységeit és jelentették, ha olyanra figyeltek fel, amit mellett már az értékrendünk nem bírt szó nélkül elmenni. Kelly munkahelyének esetében is ez volt a cél. Közelebbről felmérni a problémát és lépésről-lépésre megszüntetni azt, mielőtt csak rosszabbodna a helyzetük odabent.
Chad említésére viszont ösztönösen veszem fel újra komolyabb ábrázatomat, mert ugyan a cég egy fontos alapját képezi, mindazonáltal a róla való társalgást mindig is kerültem vagy éppen szűkszavúra fogtam.
- Ha véletlenül összefutnak az épületen belül abban az esetben nem fog elmaradni a bemutatkozás. Ettől eltekintve viszont nem releváns a megismerkedés, hiszen a munkahelye és a cégünk közötti áthidaló kapocs én leszek. Itt leállunk egy percre. Fáj még a feje? Hozzak esetleg egy üveg vizet? - a többi kérdésére érdemben nem válaszolok, ám helyette én válok érdeklődővé következtetve abból, hogy korábban gyógyszert kért.
- Úgy vélem a jól feltett kérdésekből nem származik probléma. - nyitom ki az ajtómat egyben véleménnyel élve utolsó szavai iránt, ugyanakkor már csak akkor hagyom el az autót, miután megkaptam a válaszát.  

Különösképpen nem tett különbséget az emberek közt. Tisztában volt ugyan azzal, ha rossz napja volt, kihez kellett fordulnia, hogy felvidítsák már pusztán azzal, hogy valaki közelében lehetett. Tudta, hogy ki volt az, akire rábízhatta magát, a lelkét, ha éppen kifacsarták az életkedvét és olybá tűnt, mintha csak a konstans nemléthez lenne kedve. Tudta, hogy ki volt az, akit egy kicsit lehetett befolyásolni és tudta, hogy ki volt az, aki a panaszáradattal kezdte meg a napját. Mégis, ugyanolyan nyíltan próbált mindenki elé állni és a lehető legtöbbet kihozni abból, hogy ugyanúgy kezeljen bárkit és mindenkit. Felelős gondolkodással, segítő szándékkal. Ryder esetében csak biztosítani akarta, hogy ugyan valóban nem kell a halállal párhuzamot állítani minden témát illetően, és amikor a férfi is egyetértett vele, az egy kissé megnyugtatta. Válhatott volna élete céljává az, hogy valaha a férfit nevetni lássa, de ahhoz még nem álltak nem hogy közel, de baráti kapcsolatban sem. Mert ebben a pillanatban lehetetlen küldetésnek tűnt, hogy a tiszavirág életű mosolyai megváltozzanak és tartós jókedv ülje meg Mr. Danforth arcát. Persze mindezen gondolatokat Kelly megtartotta magának, mielőtt még kivágták volna valóban a kocsiból és csak egy bölcs bólintás kíséretében reagált, nem többet.
Nem irigykedett a férfi munkájára. Sokkal több felelősséggel járt az és nem csak azért, mert vezetői pozícióban lett volna. El sem tudta képzelni, hogy a testőrség mennyi nehézséggel és megpróbáltatással járt. Mert a célszemélyre akkor is figyelni kellett, akkor is óvni, ha egyébként összeférhetetlenség alakult ki a megbízó és a cég közt. Mert Kelly tudta, hogy volt az a pénz, amiért a nem kedvelt személyek felügyeletét is el kellett vállalni. Nem csupán a kedvtelés miatt, ugyanakkor a kapcsolatok fontossága és kiépítése sajnos sokszor felülírhatta az egyéni gondolkodásmódot. Sajnos. A kis fekete abban sem volt biztos, hogy a maga részéről és a csapnivaló színészi képességeit latba vetve tudna ilyen munkát végezni, és akkor még csak nem is beszéltünk arról, hogy fizikálisan is eléggé elmaradt - állóképesség tekintetében.
- A legtöbb kapcsolat erre a puzzle-effektusra épül - bólintott ismét, egyetértően. Habár ilyen terminológia nem szerepelt egyik hivatalos tanulmányban, jobban nem tudta volna megfogalmazni. - A sokáig tartó, bizalmon alapuló viszony akkor működik, ha a két fél teljesen nem egyezik, mert akkor megfojtják egymást, és ez így is van rendjén. Már az, hogy amiben az egyik jó, abban a másik nem annyira és vice versa - megengedte magának, hogy a véleményét őszintén elmondja ebben a fémdobozban. Itt nem tartott attól, hogy letorkolják, hogy nem engedik meg azt neki, hogy szabadon és cenzúra mentesen kimondja a gondolatait. Üdítő színfoltja volt a napjának, és talán a hetének is. Néha, csak néha arra vágyott, hogy egy jót beszélgessen, kötöttségek nélkül, ahol felvállalhatta azt, ami és aki ő volt. Ahol nem kellett mások lelkére és testi szükségleteire figyelnie (gondolván itt az anyja lerobban végső hónapjaira), hanem csak létezhetett. Nem akarta volna bevallani semmi pénzért sem, de azzal, hogy most itt lehetett, felértékelődött benne ez a társaságban eltöltött pár óra és jól esett a lelkének mindez.
A szavaival nem kényszerített rá a mellette ülőre olyat, amivel túllépett volna bizonyos határokat, és nem is vált agresszívvá, hogy olyat osszanak meg vele, amit a másik fél nem akart volna. Óvatosan tapogatózott, és nem tért rá olyan témákra, amik kényelmetlenséget okozott volna. Ameddig mesélt a maga részéről, természetesen talán többet is elárult magáról, mint kellett volna, de itt, ebben a közegben egyelőre nem tartott attól, hogy fel- és kihasználnák ellene a megtudott információkat, ám ez csak addig tartott, ameddig nem ingatták meg benne az első körben megadott bizalmat. Csak egy dobása volt nála mindenkinek, és habár azon túl is elbeszélgetett másokkal, már képtelen volt teljes mértékben másokra hagyatkozni.
- Ezt nagyon is jól látja. Nem minden munka való mindenkinek, ugyanakkor azt gondolom, hogy egy bizonyos idő után az embernek muszáj váltania, ha nem akar végeláthatatlan mókuskereket, ahol már csak muszáj miatt kel fel és megy a dolgára zombiként. Csak addig szabad a korlátainkat kihúzni, ameddig azt még élvezzük. Ha már nem fogom bírni a call centert és azt a rengeteg rosszat is, amit ott kapok, nem hiszem, hogy életem végéig képes lennék ott maradni. És azt gondolom, hogy ugyanez magára is érvényes. Ha már úgy érzi, hogy nem adhat önnek az a munka többet, amit végez, ha már nem lát benne kihívást, más úton fog haladni. De nyugodtan megcáfolhatja a szavaimat, ha nem így gondolja - lehetőséget adott és biztosított arra, hogy ellenkezhessen a férfi vele. Tudta, hogy Ryder munkája még inkább megterhelő, mint az övé, és ameddig Kelly egy nehéz hívás után felállhatott, hogy neki három perc szünetre szüksége volt, akkor megtehette. Ugyanakkor a férfi nem hagyhatta ott azt, akit saját maga akart volna szemmel tartani. Bár arra valóban nem tértek ki, hogy a munka ezen fázisában is volt-e oroszlánrésze avagy sem.
Az újabb feltett kérdésére kapott válaszon egy kis ideig elmeditált, azonban szavakkal és riposzttal nem reagálta le. Túlságosan is eleven emlék volt neki az, ahogy az anyját látta, és a mai napig bűntudatot érzett, amiért nem volt mellette akkor, amikor az utolsó légvételét követően eltávozott az élők sorából. Az istenért, csak egy nyomorult kávéért ment ki a folyosón lévő automatához, hogy képes legyen ébren lenni, az anyja pedig abban a röpke két percben hagyta magára. Mindenesetre próbált az érzésein jelen helyzetben felülkerekedni és annak viszont nagyon is örülni, hogy Mr. Danforth-nak nem kellett mindezt átélnie, mert Kelly tudta, hogy mennyire iszonyatos érzést váltott ki a halál ténye. Pontosan emiatt igyekezte kiűzni a negatív gondolatokat a fejéből és tért rá inkább arra, amiről beszélniük is kellett a továbbiak tekintetében. Hogy gördülékenyen tudjanak a munkára koncentrálni, és talán azzal vissza is ránthatta mindkettejüket a helyes útra - csak a munka. Mert igen, jobb volt neki, hogy a férfi másik, nem professzionális oldalát is megismerhette, de a kis fekete tisztában volt azzal, hogy nem erről szólt az ő kapcsolatuk, és talán nem is fog.
Oliver Bridges valamit nagyon jól csinálhatott. Róla volt szó akkor is, amikor nem volt jelen, a tárgyalás közepén és utána is fel-felbukkanó témát biztosított, ami idegesítette Kellyt, ám ezt nem tette szóvá. Gyűlölte, hogy egy férfi még mindig a szüfrazsettek kora előtti státuszt próbálta magára és mindenki másra is ráerőltetni, ahol a nő csak másodosztályú lény lehetett.
- Nem zavar a változás, ha az logikus és nem erőltetett. Ha lesz annak átmeneti ideje, szerintem a többiek sem fogják ellenezni azt. A munkatársaim - akadt el egy pillanatra a férfi felé nézve balra. Mert volt köztük irtó meleg, egy régi motoros, mai napig kétajtós szekrény, egy - ne szépítsük a dolgokat - ribanc, és egy apácának is beillő égi jelenés-tünemény nő. Velük pedig csak a felszínt kapargatta, mert sokan voltak, ám nem mindenkivel találkozott sűrűn - szerencsére. - ... elég színes egyéniségek és nem mindenki ugyanúgy reagál bizonyos dolgokra. De talán fogok tudni segíteni abban néhányuknál, hogy mindezt ne ellenezzék és ne az ellenséges fellépést lássák a módszereikben - igen, ez ígéret volt a részéről. Ha nem is volt mindenkivel jóban, ha nem is tudott mindenkire hatni a logikus érvelésével, talán azért még képesek lesznek meghallgatni őt is, és talán az gondolkodásra készteti majd a munkatársait.
A benzinkútra fordulást egyetlen hibával spékelte meg, amit addig nem követett el. Olyan témába tenyerelt bele, amihez nem volt köze és érzékelte Ryder beszédében a változást. Távolságtartóvá vált anélkül, hogy bántó éle lett volna a szavainak, amit nem is bizonyított jobban a gyors tématerelés. Kelly maga elé nézett, beharapta alsó ajkát is, lassan megrázta a fejét a feltett kérdésre immár a nem is járó motorral leparkolt autó belterében még.
- Nem, köszönöm. Kiszállok magam is - anélkül, hogy ránézett volna a férfira a továbbiakban, kicsúszott az ülésről, miután nyitotta maga felől is az ajtót, és csak azért nem indult el az épület felé még, mert magában elmormogott egy szentségelést. Csendben, szavak nélkül. - Kér esetleg valamit? Az a minimum, hogy ezt én állom és fizetem - pillantott a férfire mégis. Nem akarta, de a bűntudat megjelent a hanglejtésében, és ha Ryder választ adott, mit is kívánt, akkor Kelly hátat fordítva neki a táskájával elindult az épület és annak boltja felé, hogy beszerezzen bármit, ami feloldozza őt egy kicsit talán. Kabát nélkül élvezte, hogy azon a pár méteren a hideg csípte a bőrét, arcára pírt rajzolt a hűvös levegő, és épp, hogy csak belépett a fotocellás ajtón, a telefonja sikítani kezdett, hívást jelezve. A köszönését a pultban álló férfi felé intézte, miközben kihalászta a telefont a táskából, anélkül fogadva a hívást, hogy megnézte volna, ki kereste. Még bele sem tudott szólni, mert a férfi hangja undorral töltötte el.
- Szia húgi! Apánk üdvözöl téged és azt mondja, hogy hiányzol neki - a hang tulajdonosa felettébb jókedvűen közölte vele mindezt, miközben a kis fekete a csokoládékkal megtömött polcok előtt állva mérte fel a kínálatot. Nem látta, hogy mik vannak ott, mert a hányinger úgy döntött, hogy bekopogtat nála, a szájában a korábban lenyelt whisky emléke megkeseredett. Egy pillanatra kinézett a hatalmas ablakos épületen, hogy a pillantása Ryder alakját keresse meg, de túl nagy és mégis távoli volt a kísértés.
-  Csodálom, hogy emlékszik rám - a hangja karcossá vált, és már megint az a hang.. a kanapéja hangja, ami a háttérből reccsent panaszosan a ránehezedő súly alatt. A nő lehunyta a szemeit, amikor rájött, hogy mit jelent ez, de nem akart szembenézni mindezzel, hogy a bátyja már megint ott van a lakásán, hívatlanul.
- Ó, nagyon is, ahogy én is. Tudod, egészen otthonos a lakásod, csak elköltözhetnél már végre erről a fos környékről. A végén még megerőszakolnak, vagy megölnek és még egy halál nem tenne jót ennek a családnak, nem gondolod, Kelly? - szórakozottá vált a bátyja hangja, Kelly pedig képes lett volna lehányni az előtte lévő polcokat is, de ehelyett pánikszerűen próbált nyugodt maradni. Több-kevesebb sikerrel.
- Mondták már neked, hogy menj a picsába?! - tessék, ennyit arról, hogy nyugodt marad. Mr. Danforth már nem az autója mellett állt, Kelly pedig lázas pillantással kereste az alakját, és ahogy belépett a férfi is az épületbe, csak rontott a helyzeten a jelenlétével.
- Úgy szeretem, ha mocskos a szád - nevetés hangja hallatszott a túloldalról, a kis fekete pedig megrázta a fejét, de semmit nem ért el vele. Csak úgy találomra rámart egy - valószínűleg - Twixre a polcon, hogy aztán a hűtők irányába lépjen el.
- Mi lenne, ha leszállnál arról a rohadtul magas lovadról és végre befejeznénk ezt? Nem vagyok rád kíváncsi, már nagyon régóta. És tegyél meg egy szívességet.. - végig sem tudta mondani mindezt, mert megszakították a vonalat. Kelly egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy a földhöz vágja a telefonját, de azzal csak azt érte volna el, hogy újat kellett volna vennie. Zaklatott sóhajtással, visszanyelt könnyekkel és undorral keveredett pánikkal nyitotta ki végül a hűtő üvegajtaját, hogy a leghidegebb vízért nyúljon, amiből Coca Cola lett. De aztán az ujjai elengedték a flakon nyakát, hogy végül mégis csak a víznél kössön ki. Lehet, hogy ő inkább hányást kérne víz helyett fejfájásra?
Megrezzent, amikor mellé léptek, a pupillái csak egy kicsit voltak kitágulva, ahogy a férfire nézett.
- Sajnálom.. - köszörülte meg a torkát, ahogy Ryder arcát szemrevételezte. Nem volt jól, de tartozott egy bocsánatkéréssel. - Sajnálom, hogy messzire mentem a kocsiban a munkatársával kapcsolatban. Nem kellett volna, és.. néha a kíváncsiságom felülkerekedik azon, hogy mit mondhatok és miről érdeklődhetek, és.. szóval sajnálom - nem volt annyira összeszedett, mint előtte, a pillantása is űzötten fordult a pultban álló felé, róla pedig elkapva a pillantását egy negyedet fordulva a szemei már a mosdót keresték. Csak hadd térdeljen le a porcelán elé, és még azt is kiadja magából, amit előtte három nappal ezelőtt fogyasztott.
- Bocsánat - indult meg a mosdók felé futó pillantással megint Ryder felé elnézve, de nem is látva őt tulajdonképpen. Igen, a kezében ott volt a víz és a szelet csoki, de nem izgatta, hogy azt gondolta bárki is, hogy megpróbálná kilopni a termékeket a mosdóba.

Kettős mércével rendelkeztem, ha mások véleményéről volt szó. Egyrészt teljes figyelmen kívül hagytam őket, ha arról volt szó, hogy az elképzeléseimbe szóljanak bele. A munkámba, a terveimbe, a döntéseimbe. Másrészről viszont mindig azt hajtogattam, hogy fontosak a visszajelzések az ügyfelektől. Igenis értékes, ha tudjuk a véleményüket és az észrevételeiket, hiszen mint minden, mi is abból épülünk tovább, amit a külvilágtól kapunk. Nem mellesleg a félreértések elkerülése végett sem árt néha jobban belemártani magunkat mások véleményének felfedezésébe és úgy tenni, mintha érdekelne és megfogadnánk. Mert bár akadnak kivételek, akik valójában megfogják az embert és nem eresztik a beszélgetés további menetében sem, felsorakoztatva érdekesebbnél érdekesebb elképzeléseket, ellenben ott a másik fél: az akit csak azért hallgatsz, mert valami hasznot hozhat számodra, amit könnyedén elszúrhatsz, ha a másik képébe vágod mennyire értelmetlen és felesleges a szövege és az egyetlen, amit ezzel tesz az az, hogy mások elől rabolja az oxigént. Kelly véleménye érdekelt. Legfőképp azért, mert ha a holnapi nap gördülékenyen megy, azok után ügyfelekként fogunk dolgozni egymás mellett. Szükségem volt egy belső emberre, egy olyanra, akinek a hétköznapját fonták körbe munkájának eseményei, hogy átlássam a helyzetüket. Nem a főnökük szemszögéből szeretnék képet kapni a világukról, hanem a dolgozók igényeit akarom elsőként górcső alá venni, hogy aztán abból valami szervezett alkura juthassunk. Az pedig a mellettem ülő nélkül nem fog menni és bár nagy részletekben már sikerült beavatnom őt mit is tervezek a továbbiakban, ez csak a töredéke annak, ami valójában meg fog valósulni az idő múlásával.
- Nem egy rossz gondolat, hogy némiképpen felkészíti őket. - bólintok rá enyhén körüljárva gondolataimat, miután felmerül közöttünk a közös munka lehetőségének boncolgatása. - Nem aggódok az egyéniségek miatt. Rengeteg másikkal volt részem találkozni az évek során és aligha tudna meglepni bármi is.
Nem állok ezzel messze a valóságtól, hiszen sok mindent tapasztalhattam az ügyfelek által. Voltak olyanok, akikkel gördülékenyen ment a munka és rendkívüli intelligenciával rendelkeztek. Ők az olyan esetek, akikkel örömmel dolgozik az embertől. Akiktől nem várja azt, hogy megszökjenek az éjszaka közepén vagy próbára tegyék az embereim idegeit. Ők viszont a ritkább esetet képezték, mert azok, akik eddig megfordultak nálunk mind elgondolásban, mind pedig személyiségben eléggé széles skálán mozogtak. Ezért sem aggaszt, ha Kelly munkahelyén is jó pár megfordul belőlük, elvégre ha közös érdeket találunk, ami nem ront jelenlegi helyzetükön, hanem segíti azt, akkor ezek csak másodlagos problémák lesznek. Én pedig tartom magamat ahhoz, hogy nem kerülök mélyebb személyes kontaktba egyetlen ügyfelemmel sem. Nem ülök le velük kávézni vagy jelenek meg mint vendég valamilyen családi eseményükön, hiszen ez már nem rám tartozott. Én csak a dolgomat teszem, hogy mellette ők bármiféle aggodalom nélkül tudják élni az életüket, ehhez pedig nem árt olykor megtartani a tíz lépés távolságot a másiktól.
Nincs ellenemre az érdeklődés és egy határon belül még a válaszadás is elvárható tőlem. A cég az egyik büszkeségem és szeretem az elért sikereinket hangoztatni, ellenben a terveimmel kapcsolatban már nem vagyok ennyire bőkezű. Mindig is azt vallottam, hogy véletlenek nincsenek, ellenben hiszek annak erejében, hogyha minél több embernek hangoztatjuk elképzeléseinket, annál távolabb kerülünk annak megvalósításától. Persze, ezt is betudhatjuk amolyan a sors fintora számlájára, de egy részem úgy gondolja a kiszámíthatatlanságunkat tesszük kockára. Azt, amikor egy lépéssel a másik előtt járunk, nem utána kullogunk. Ha tudnak a terveinkről, tudják mit fogunk következőleg tenni, márpedig ez az információ rossz kezekben sosem vezet semmi jóra. A terveim mellett viszont a partnerem Chad az, akivel kapcsolatban nem szeretek nyilatkozni. Ő számomra mindig is egy olyan védelmi fallal körülvett személy lesz, aki egyszer már majdnem odaveszett és még egyszer nem kockáztatom meg, hogy ugyanez megtörténjen. Akkor nem voltam a közelében, nem tehettem az ellen, hogy megakadályozzam az őt ért körülményeket, még ha nem került ki külső sérülésekkel, lelkileg jól tudom, hogy megviselték őt a történtek. Két nyamvadt óra húzódott meg közöttünk és még szerencse, hogy időben reagáltak a közelében lévők a támadásra, mert sose bocsájtottam volna meg magamnak, ha akkor, abban a pillanatban valami baja esik. A nővéremet tartottam mindig is számon családtagnak és a kislányát Clemet. Ők voltak, akik a valódi családomat képezték, ugyanakkor Chad olyan, mintha egy távoli kapcsolatból az öcsém lenne. Ez a fajta éveken át kialakuló kötelék pedig elég ösztönzően hat rám abban, hogy így is viselkedjek vele szemben és ne engedjem, hogy bárki is a közelébe férkőzzön. Akár a megszerzett információk árán, melyek legrosszabb esetben az én számból hangozhattak el. Nem hiszek már abban, hogy
az emberek többségét csak a kíváncsiság hajtja. Régebben lehet ez ment, de mostanában legtöbbjüket a hátsószándék, az önös érdekek vezérelnek. Ennek pedig nem akarom, hogy Rutherford fizesse meg az árát, még ha tisztában vagyok vele, hogy nem óvhatom őt meg minden másodpercben. Ezért mikor társaságom felhozakodik vele, enyhén távolságtartóvá és hűvössé válok a továbbiakban, melynek esetében jobb ötletnek találom, ha egy kicsit félrehúzódunk, hogy csak ezután vegyük majd nyakunkba utunk további részét. Úgy érzem szükségem van egy kis friss levegőre, pihenőre vagy bármire ami rendbe szedi a gondolataimat. Ettől függetlenül rákérdezek hátha bármire szüksége akad, ő viszont ugyanúgy visszadobja nekem ezt a kérdést, melyre csak fejem ingatásával reagálok első körben. - Köszönöm, megleszek. - ennyit fűzök hozzá, mielőtt magamra hagyna, én pedig a kocsinak támaszkodva kezdhetnék neki a tankolásnak. A környék mondhatni csendesebb és a kocsik is elhaladnak inkább a benzinkút mellett mintsem betérjenek ide. Most úgy érzem jól is jön a csend, ez a fajta kitérő a város nyüzsgéséből, aminek állandóan a részese vagyok. Már az is csodaszámba megy, hogy egy ideje nem érkezett hívásom, de tudom jól, hogy bentről egyből értesítenének, hogyha probléma akadna. Még akkor is, ha fejből tudom a mai nap menetét és annak minden egyes részletét.
A tankolás után halászom elő pénztárcámat, amit zsebembe mélyesztek és ezután indulok el én is a pár lépésre elhelyezkedő épülethez. Bent csak a pult mögött unalmában rejtvényt fejtő férfi ácsorog, akit egy biccentéssel köszöntök és többnyire ismerős hang tölti be csak tompán a teret, amit már nem egyszer volt lehetőségem hallani korábban az autóban, de lassan már az is csak a múlt részévé válik. Egy pillantást vetek a férfi közelében lévő állványra szegezett tv-re, hogy a kamerák felvételein át ráleljek Kellyre, majd csak ezután szelem át a közöttünk lévő távolságot, ami úgy tűnik egyből kizökkenti őt gondolataiból.
- Mit sajnál? - merül fel bennem a kérdés és egy másodperc erejéig az arcát fürkészem. A vonásait, amik közel sem olyanok, amiket korábban tapasztaltam nála vagy akár vehetjük példának azt a pillanatot, mielőtt bejöhetett volna ide. Kapkodó, többnyire zavarodott habitus mutatkozik meg nála és ez egyáltalán nem tetszik, ezért mielőtt eltűnhetne a mosdó ajtaja mögött, beérem őt és kezemet nem durván karjára vezetem. - Befelé.
Sürgetően hangzik ez számból mindez, talán kevésbé kérlelően, miközben kezem segítségével a női mosdó ajtaját lököm be és lépem át annak küszöbét társaságommal együtt.
- Ha még most úgy dönt, hogy kiadja magából, később garantálom jobb lesz. - elveszem tőle a vizet és a csokit segítség gyanánt, hátamat pedig az ajtónak hajtom, hogy ne zavarjon meg senki sem minket. Nem mintha a pultban lévő férfi érezne késztetést arra, hogy bármerre is kimozduljon onnan. - Zaklatottnak tűnik és hallottam, hogy beszélt valakivel korábban. Az arckifejezését és a sápadtságát elnézve pedig arra következtetek, hogy ez eléggé rossz hatással volt magára. - vázolom fel a bennem megfogalmazott tényeket, de nem állítom meg, ha netalántán úgy döntene egyes kellemetlen körülmények árán megszabadulna a rosszullét egyik felétől. Okozza az bármi vagy bárkinek a gondolata, ami kiforgatta őt előbbi állapotából. - Van valami, amiről tudnom kellene és ami olyan arckifejezéssel áldotta meg, mintha szellemeket látott volna?
Potenciális veszélyekről, olyasfajta fenyegetésekről, amik kihatással lehetnek az életére. Noha megértem, ha a válasz elmarad, de nem érezném helyesnek, ha a kérdés nem hangozna el pont az én számból. Ugyanakkor azon sem csodálkoznék, ha ezen a helyen megjelenne bármilyen tudománnyal nem megmagyarázható dolog, hiszen az odakint lévő férfi már önmagában megtestesít egyet a sok közül. - Csak jelezném, hogy addig nem megyünk innen sehova.

Próbált megbánások nélkül élni. Ha tett, ha mondott is valamit, akkor azt szívből és lélekből tette, és igyekezett felelősséget vállalni mindazért, ami ő volt és amit ő képviselt. Kelly a lehető legteljesebb mértékben önálló nő volt, nem függött pénzügyileg és érzelmileg sem senkitől. Természetesen, mint minden humanoid lény, vágyott volna a társaságra, a párkapcsolat biztonságára, de nem erőltette és nem is akarta azt mindenáron. Fárasztották a felesleges kérdések, a felesleges körök, és azt a munkájában már rengetegszer átélte. Nap, nap után egy olyan környezet mókuskerekének egyik láncszeme volt, amiből csak akkor lett volna menekvés, ha felmond, de a kis fekete nem az a nő volt, aki az első akadályokba ütközve világgá szaladt volna. Nem kényszerítette rá az akaratát másokra, és ha kellett, akkor meghúzta azokat a határokat, amiket sem ő, de a környezete sem szabadott, hogy átlépjen. Ha valakit kedvelt és szeretett is, volt, amit még neki sem engedett meg. Ahogy magának sem mindent. Tudott nemet is mondani, mert a logikusságot kedvelte a leginkább másokban az intelligencia mellett. Habár Ryder most úgy tűnt, hogy teljes mértékben felkészült arra, amit ő fogadni fogja, Kelly nem szerette volna letörni a szarvát azzal, hogy rémeket lát és azt át is adta volna neki. Az emberi viselkedés a legtöbb esetben kiszámíthatatlan, és ha az együtt élés menne is, és megy is, attól még rengeteg olyan embertípus volt, akitől falra mászott volna Ryder, de a nő úgyszintén.
Ha csak ránézett a mellette ülőre, nem tudta volna róla elképzelni, hogy bizonytalan lenne. Hogy ne lenne akár egy A terv mellett B vagy C is akár felvonultatva, és elgondolni sem tudta azt, hogy Mr. Danfortht valami is a bizonytalanság felé lökje, ahol muszáj lett volna összekapnia magát, csak hogy józan gondolkodásra sarkallja magát. Kelly nem kételkedett abban sem, hogy a férfi cége kellően népszerű volt egy olyan ügyfélkört magának tudva, ahol a pénz nem számított, csak az, hogy ez a cég biztosítsa a védelmet. Ha nem is vakon, de megbízott a kis fekete a saját megérzéseiben, és ezáltal Ryder irányában sem érzett a mellette utazás hosszú perceiben unszimpátiát. Persze meglehettek a módszerei, amivel alapvetően Kellynek nem kellett foglalkoznia, de attól még nem volt képes lakatot tenni a szájára, muszáj volt kérdeznie. Muszáj volt egy kicsit kutakodnia és muszáj volt a kiapadhatatlan tudásvágyát kérdések formájában felfedni, még ha ezzel olyanba is tenyerelt bele, amibe nem kellett volna.
Igen, ez viszont az a momentum volt, amit azonnal megbánt, akkor, amikor a köztük lévő addigi csendes megértést követelő percek jeges távolságtartásba hajlottak, és mielőtt ezerszer is elnézést kért volna a nő, inkább csak próbált nem foglalkozni vele. Mintha a nem beszélés és a szőnyeg alá söprés a problémákat megoldotta volna. Nem akart volna pofátlan lenni, így amikor lehetősége adódott, inkább menekült abból a kínos helyzetből, amibe magát sodorta. Úgy tűnt, hogy a sürgős munkát illető kérdések ezennel a háttérbe szorultak.
Elutasította a férfi kérdését és felajánlását, noha nem azért, mert ne esett volna neki jól, hanem azért, mert nem tartotta volna fairnek, hogy hazáig cipelik a kis fenekét, és még be is vásárolnak neki, de Ryder sem kért abból, amit Kelly adhatott volna. Nem nézett hátra menet közben, hogy ugyan a férfi otthagyja-e a kútnál, inkább csak a lépteiben bízva jutott be a polcok közé, ahol a telefon túloldalán a bátyja hangja és szavai zaklatták fel. Akkor érezte utoljára ezt az idegességet, amikor három évvel ezelőttig az apjával kellett szembeállnia. Ám azzal ellentétben a féltestvére ereje teljében lévő férfi volt, uralkodó jellem, aki borzalmas alak is volt.
A mellette megjelenő magas férfire vezette a pillantását, magához szorítva a flakont és a csokit olyan rendezetlen szóáradatba kezdett, ahogy a hívás véget ért, hogy a legszívesebben megrázta volna saját magát is. Kizökkent az addigi nyugalmából, felfordult a gyomra is, a torka pedig égni kezdett a légszomjtól. Egy utolsó bocsánatkérés még kicsúszott egészen halkan a száján, mielőtt megvalósíthatta volna a terveit, de még ezt sem hagyták neki. Ryder gyorsabb volt Kellynél, egyértelműen - nem csak a magasságkülönbség végett, az iránymutatásra pedig nem ellenkezve menekült be az újabb négy fal és még több ajtó közé, ahogy az ajtót nyitották előtte, a karján pedig megérezte az érintést.
- Nem tudom, mennyivel lesz jobb, ha a füle hallatára fogok hányni - erőtlenül közölte vele mindezt, vágyódó pillantással felmérve azt, hogy a víz is a férfi ujjainak foglyává vált, de ahelyett, hogy visszavette volna, inkább a lehető legtávolabb lépett el tőle. A nyelőcsövén úgy érezte, mintha egyre feljebb kúszott volna a gyomra tartalma, megkapaszkodva minden egyes centiméteren, mintha csak egy inda lenne az. A fejfájás újra bekopogtatott hozzá, elnyíló ajkai közt fújta, vagy legalábbis próbálta kifújni a levegőt, hogy egészen lassan, szakaszosan vegyen levegőt. Habár hallotta, mit mondtak neki, csak egyetlen pillantással mérte fel kettejük közt a távolságot, de aztán belépett jobbra, a legutolsó elkerített részbe, maga után be is csukva az ajtót is. Mintha ezzel az intim egyedülléttel meggátolta volna azt, hogy Ryder végighallgassa azt, hogyan ad ki magából minden táplálékot, savat.. bármit. De legalább az illúziója megvolt arra, hogy egyedül volt, és fél perccel később már felhajtott ülőke előtt guggolva szemezett az ocsmány porcelánban úszó vízzel, aminek a tetején nem a tisztítószer maradványa úszott, hanem egy vértől átitatott papírszelet.
A szemeit könnyek lepték el, de a másodpercekig tartó haszontalan szemezés az undorral megtették a hatását. Hiába próbálkozott meg azzal, hogy kiadjon magából mindent, hiába hunyta le a szemeit és hiába erőltette volna azt, hogy megszabaduljon mindentől, nem tudta megtenni... nem tudta az ujjával sem elősegíteni a folyamatot, mert az nem ő lett volna. Aprókat nyelve dőlt háttal neki a jéghideg csempének, belekapaszkodva az ujjaival a táskájába is.
- Elkérhetném a vizet? - tudta, hogy még mindig nem reagált mindarra, amit vártak volna tőle. Nem adott magyarázatot, csak egyszerűen kinyitotta maga mellett az ajtót. A hangja csendesebben kért, és el is csuklott félúton, de nem bízott magában, vagy a testében annyira, hogy felállva sem fogja mondjuk saját magát, vagy Rydert akár megáldani egy kis hányással. - Kérem, Mr. Danforth - nedvesítette be az ajkát, hogy aztán ne tudja eldönteni, inkább köhögnie kelljen, vagy megköszörülnie a torkát, ezért inkább csendben maradt, legalábbis próbált, de tudta, hogy a férfi beváltja az ígéretét. Addig nem mennek sehova, ameddig nem beszél.
- Nem.. munkával kapcsolatos az, ami most van - pillantott fel a férfire, ha megjelent mellette, és emelte fel a kezét, ha a vizet nyújtották felé. Három másodperccel később már a kupakot lecsavarva kortyolt óvatosan aprókat a jeges italból. - Van, pontosabban létezik egy féltestvérem, még apám első házasságából. Világ életében gyűlölt engem és azt gondolta, hogy én voltam az, aki az apja és az anyja házasságát tönkretette. Tizenhat volt, amikor lelépett, annyi információt hagyott maga után, hogy ide jött, New Yorkba. Utoljára akkor láttam őt, amikor a tizennegyedik születésnapja volt - Kelly nem volt biztos abban, hogy vissza kellene tekernie a kupakot a flakonra, így azzal szórakoztatta magát, hogy azt vissza és lecsavarta, váltogatva a pillantását a mellette terpeszkedő csészével és a vele szemben lévő alul-semmi fallal, ahol nem ült senki a porcelánon. - Nem rég a vonalba került a munkahelyemen. Fogalmam sincs, mennyiszer próbálkozott csak azért, hogy engem kapcsoljanak. Most is ő hívott, egészen pontosan a lakásomból. Az első hívás után ott hagyott kettőnkről egy gyerekkori képet. - nem, eddig még nem mondta ki ezt soha. Senkinek sem beszélt erről, mert rettegett attól, hogy mi tűnhet el a lakásból. Hogy mi kerülhet oda, de legfőképpen attól, hogy nem tudta, miért így próbálták kikészíteni. - Csakhogy... a lakásomhoz kizárólag nekem van kulcsom, mert egyedül élek. - nyelt egyet óvatosan, a fal mentén feltolta magát, hogy a háta mindvégig a csempének nyomódva megtartsa őt, bal kezének ujjai a csípővonala mentén a keretben kapaszkodott meg. - Nem szeretnék hazamenni most - vett egy mélyebb levegőt óvatosan, hogy aztán kilépjen Ryder mellett, ha a közelben volt, a flakonnal a kezében ellépve a csaphoz megnyitotta a vizfolyamot, csak azért hogy az arcáról lemossa a könnyeit. Nem, nem beszélt arról, hogy tulajdonképpen burkoltan megfenyegették. Azt sem osztotta meg, hogy az anyja temetésére sem tolta oda az arcát a féltestvére. És talán azt sem árulta el a szavaival, hogy az apja viselkedése következtében a bátyja is felkerült a kitől rettegjünk dobogó - esélyesen - első fokára. A hideg vizet annyi ideje folyatta a kezére, hogy a vékony csuklója lúdbőrőssé vált, észre sem vette azt, hogy a kagylóba dugott ujjai enyhén remegtek. Nem akart arra gondolni, hogy a gyomra háborgott, a fejfájás hasogató érzéssel kínozta, dacára annak, hogy nem rég vett be bogyót rá. Talán azért nem nézett el Ryder felé, mert tartott attól, hogy mit láthat a férfi arckifejezésén. Vagy csak mert nem bízott abban, hogy azok az áruló könnyek ne nedvesítenék be újra az arcát.

Könnyen vesz számomra éles fordulatot a beszélgetésünk hangulata, amikor Chad neve merül fel annak során és az eddigi bőbeszédű énemet felváltja a távolságtartó és egyben akár valósnak is mondható mivoltom. Jól tudom, hogy képtelenség lenne őt kihagynom mindenből vagy akár úgy tennem, mint aki említésre se méltó személy közös cégünk történetében, mert azzal nem csak a környezetemet, de önmagamat is arcul csapnám a hazugsággal. Rutherford nélkül nem lennék ott ahol és ezért még élek törleszteni fogok számára. Ugyan ő ebből semmit sem érzékel, hiszen a naivsággal és jóval telt lelkivilágába bármi belefér, ellenben én tisztában vagyok mit köszönhetek neki. Az egyetemi éveim során ő volt az aki az egyenes ösvényen tartott és nem engedte, hogy elkallódjak. Mára már ki tudja milyen elfuserált elmebeteg lett volna belőlem tekintetbe véve a családi hátteremet, de Alana és ő mindig biztos pontot jelentettek számomra és egyben két olyan személyt, akikért a tűzbe mentem volna, ha a szükség megkívánta, ez pedig a mai napig nem változott. Alana és a közöttem lévő zavaros múltat még időben sikerült lezárnunk és azóta sem hoztuk fel ezt. Nem éreztük kínosnak egymás társaságát vagy tartottunk távolságot, mert felnőtt emberek voltunk, akik utólag belátták, hogy meggondolatlanság lett volna a részünkről közelebb kerülni a másikhoz. Nem csak Chad miatt, magunk miatt is. Egy olyan egységet tettünk volna tönkre, ami évekkel később a jelenben is működőképes és stabil lábakon áll. Ezért válok sokkal idegesebbé vagy gyanakvóbbá, hogyha ő kerül a középpontba és bár érdemben próbálok valamiféle információt szolgáltatni róla, annál többet sosem adok ki a kezeim közül, mint amennyinek szükségét is érzem. Bízom a partnerem döntéseiben, az ítélőképességében és valahol azt is tudom, hogy képes lenne megvédeni magát, ha arról lenne szó. Nem egy edzésre vonszoltam el őt magammal vagy küldtem le őt is a testőrökhöz, hogy képezze ki magát ahogyan azt csak lehetősége engedi, de valahogy mindig nyugodtabbnak éreztem magamat és a vérnyomásom is megköszönte, ha azalatt a védőburok alatt tarthattam, amit én képeztem köré a hét közösen eltöltött évünk során, amióta a cég a birtokunkba van. Nem Kelly hibája, hogy éppen olyan pontra tapintott beszélgetésünk közben amiről nem csak neki, de senkinek nem nyilatkoztam szívesen. Az ismeretségünk elején biztosan nem. Afelett viszont sokszor már nem volt hatalmam, hogy Chadnek be nem állt a szája és olyanokat is szívesen osztott meg másokkal, amiktől én egyenként estem volna neki az összes hajszálam kitépésének csak hogy idegrendszeremet féken tartsam. Az emberekbe vetett bizalma sokszor lenyűgözött, máskor viszont ordítani tudtam volna vele dühömben, hogy még mindig nem volt képes ráeszmélni milyen világ is veszi őt körbe. Ilyen esetekben akaratlanul is többet tudtak meg mások róla, amihez nekem évek alatt összemorzsolt bizalomra lett volna szükség, hogy képes legyek megosztani róla bármit is.
A benzinkútnál húzódunk félre én pedig lefoglalom magamat a tankolás türelmi folyamatával, amíg Kelly előremegy az épülethez. Terepjáróm tetején járnak ujjaim dobolásra hajazó mozdulatsorokat követelve maguk után és néha lekötöm magamat a forgalommal, hogy gyorsabban teljen az idekint töltött idő. Társaságom után viszont már csak akkor indulok meg, amikor végzek a tankolással és mihelyst letudom a tartozásomat a pénztárnál lévő férfi felé, egyenesen a megkeresésére indulok. Az a nő akivel viszont újratalálkozásunk után nézek szembe, szinte árnyékának bizonyul korábbi mosolygós, érdeklődő önmagának. És elég biztos vagyok benne, hogy nem azért, mert én visszabújtam a saját vermembe Chad említése után. Nem volt még rá példa, hogy bárki is a kardjába dőlt volna attól, ha én befogtam a számat. Felismertem azt a pillanatot, amikor túlmentem egy határon, ellenben az is megesett, hogy nem érdekelt különösebben. Most viszont tisztában vagyok vele, hogy ilyen hatást nem válthatott ki belőle az én hirtelen fellépésem, amit a kiszállásunk előtt tanúsítottam.
Első körben hanyagolom a kérdéseket, helyette a mosdó felé terelem, nehogy a rosszullét itt mindennek a közepén törjön ki belőle. Őszintén hidegen hagy, hogy a női mosdó felirattal ellátott helyiségbe most én magam is követem Kellyt, mert sokkal inkább érdekel a miértje amiért ennyire sápadtnak és távolinak tűnik a viselkedése és ha a pasas mégiscsak úgy dönt, hogy bármilyen véleményt szeretne hozzáfűzni rögtönzött kitérőnknek, akkor tárt karokkal várom őt egy logikus és hosszas társalgásra.
- Nem hinném, hogy ez az a pont, ahol hirtelenjében szégyenlősködnie kellene. Egyébként is, hallottam már rosszabbat.
Jegyzem meg enyhe vállvonást követően, de nem mozdulok az ajtó elől, helyette inkább a kezem ügyébe akadó vizet forgatom, ami leköti a figyelmemet addig amíg választ nem kapok az engem érdeklő kérdésre, de egyelőre még a megmaradt türelmemet teszem próbára, ami sok jót nem sejtet a nagy változásokon keresztülesett kinézete mögött.
Kelly nem sokkal később tántorog ki csak eddigi fogságából és mikor a vízért nyúl, át is adom neki az üveget tovább nem rontva ezzel amúgy sem túlságosan kellemesnek ható állapotán. - Volt már jobb bőrben is. - lépek el egy pillanat erejéig a helyemről, de ezután elhallgatok, hogy tanúja legyek annak a vallomásnak, amire korábban annyira hajtott a kíváncsiság. Azonban minél több információt oszt meg velem, annál inkább válok nyugtalanná és vesz uralma alá a tettvágy, hogy valamit lépjek az ügyével kapcsolatban.
- És nem jelentette ezt korábban senkinek sem? - teszi fel a számára egyértelmű kérdést, ám most itt nem konkrétan Kelly hasztalan főnökére gondolok, hanem a hatóságokra, akik utána járhattak volna a férfi beteges megjelenéseinek.
- Szó sincs róla, hogy hazamegy, erről nem fogunk vitát nyitni. - értek vele egyet ebben, de gondolataim már ezernyi más megoldáson pörögnek. - Innen visszamegyünk egyenesen a céghez, közben pedig beszélek pár emberemmel, hogy nézzenek el a lakására. Szükségem lenne majd a kulcsára, mert kétlem, hogy most leginkább vágyna egy gyors ajtó cserére. - osztom meg vele elképzeléseimet, közben viszont őt figyelem és igyekszem a közelében maradni, ha éppen képtelen lenne már tartani magát. Azonban a türelmem most lett véges és egyre inkább csak az jár a fejemben, hogy utána járjak ennek az ügynek, ami akár hosszútávon az életébe is kerülhetett volna. Megvárom, amíg a víz segítségével felfrissíti az arcát és már csak azután nyúlok a ajtó kilincséért, amikor megbizonyosodok hogylétének változása felől, ami biztosít arról, hogy képes lesz bárminemű probléma nélkül elhagyni a mosdót. - Gondolom most is a lakásáról telefonált...hányadik alkalommal teszi már ezt? - újabb kérdést intézek felé, miközben kilépünk a helyiségből és a pénztárcámat keresem elő. Időközben még egy üveg vizet elveszek a hűtőből a másik mellé a biztonság kedvéért, majd miután az összeget értük a férfi elé helyezem, a kezemet a nő hátára vezetve indulunk vissza az autóhoz.
- Ma egy biztonságos helyen fog maradni és szeretném, ha átgondolna pár cuccot időközben, amit szeretne, hogy az embereink elhozzanak a lakásából. El tudja képzelni mekkora veszélybe is sodorta ezzel saját magát?
Rosszallás csendül ki a hangomból a kocsiba történő beszállásunk után, ezután viszont elhallgatok egy kis időre. Lenne még mondanivalóm, ó, de még mennyi, azonban nem tenne jót neki ha egyszerre a nyakába zúdítanám az egészet, ezért mindkettőnk érdekében hagyok egy kis szünetet, hogy átgondoljam a következő lépést. Nem mintha ne lenne legalább ötféle forgatókönyv a fejemben, amióta tudomást szereztem a féltestvérének létezéséről.

Sok esetben már egyetlen nap alatt képes volt megítélni az új munkatársak nem csak a munkához való hozzáállását, hanem azt is, hogy a jövőben esetlegesen milyen kapcsolat fogja kettejüket összefűzni. Természetesen előfordult Kelly életében az, hogy végül pozitív csalódás érte és a rapszodikus viszony helyett konstans, harmonikus hangulat követte a a mindennapokat. Ehhez nem volt szüksége arra, hogy a másik fél beavassa őt minden apró-cseprő mozzanatba, kiragadva az életéből olyan részleteket, amikhez nem volt köze, egyszerűen Kelly csak megfigyelt. Hangulatváltozások, a hanglejtésben bekövetkező más tónusok, és ha tanulta is a gesztusok jelentőségét, leginkább önmagán, a szűk környezetében volt képes megfigyelni mindazt. Könnyedén alkalmazkodott, nem vont kérdőre, és megadta a távolságot, ha éppen arra volt szüksége a mellette lévőnek.
Rydernek nem kellett kimondania szitokszavakat, nem kellett durván beszélnie ahhoz, hogy Kelly értsen a szóból, hogy messzire ment. Rendszerint ezeket a pillanatokat nem viselte magán hosszú percekig, a haragtartó viselkedés nem volt az ő stílusa, és a lehető legtöbbször ezeken képes is volt túllendülni, hogy ne a múltban tespedjenek. Nem haragudott meg a mellette ülőre, de érzékelte, hogy meghúzott a férfi egy olyan határt, amit nem fog sem meglépni, sem pedig megugrani jelenleg, így elengedve a témát szállt ki az autóból, csak hogy a friss levegő is kitisztítsa a gondolatait azon a pár méteren, ameddig egymaga maradt. Mert hogy odabent egy teljesen érdektelen férfi még érdektelenebb pillantásával találkozott, hogy aztán a hosszú perceket felváltsa mindaz, amit soha nem akart volna. Mr. Danforth nem volt türelmetlen vele, ahogy a mozdulatait követte a kis fekete, egészen be a női mosdóig, és eszében sem volt egyrészt tiltakozni a mozdulatai ellen, másrészt pedig még csak meg sem említette, hogy nem lenne ott egy férfinek helye. Egyébként is női mosdóba szívesebben ment egy férfi társaságában, mint hogy a piszoárok fura alakját figyelje és próbálja eldönteni azt, hogy miért is helyeztek sok esetben egymás mellé oda is elérhető csészéket.
Ahelyett, hogy megsétáltatta rókakomát, próbálta visszanyelni a késztetést és próbált nem arra gondolni, hogy mit evett az elmúlt napokban, a víz pedig segített Kellyn.
- Ez nem pont az a kijelentés, amit egy nő hallani akarna bárkitől is - köszörülte meg a torkát. - De értékelem, hogy őszinte - mosolytalan mosolyba futott az ajka. Nem csak a csempe hűvössége, de a belülről támadó jeges víz is lenyugtatta a belső késztetést, hogy a teste ürítsen, és ahogy kapott levegőt, amikor a hidegtől a gondolatai is egy kissé kitisztultak, a beszéde is a darabos kezdést követően halkabban bár, mint szokott beszélni, mégis megindult. Próbált nem azon pánikolni, hogy ezekkel a szavakkal teljesen kiadja magát Mr. Danforthnak, hogy olyan múltat és jelent fed fel neki, amiről senkinek sem beszélt... mert akkor visszahúzódott volna a csigaházba és egyetlen információt sem osztott volna meg vele.
Eddig senki nem így, nem ezekkel a szavakkal és határozottsággal próbálta kihúzni belőle mindazt, ami bántotta. Megtehette volna azt is, hogy nemet mond, hogy elhallgat mindent, de valahol tudat alatt Kelly tisztában volt azzal, ha mindezt megteszi, Ryder már nem feltétlen bizalommal és nyíltsággal fogja kezelni a jövőben. Mert bizalmat csak úgy kapunk, ha azt is adunk.
- Ön az első, aki tud erről - vallotta be egy sóhajtás kíséretében, ahogy a hivatalos szervekről érdeklődött. Olivert teljesen felesleges lett volna belekeverni ebbe, mert Kelly lassan attól is tartott, hogy a legfinomabb gofri receptet sem bízta volna rá a főnökére, ha egy mód volt rá, és ahogy a kívánsága kicsúszott az ajkai közül, miközben elzárta a vizet alig-érintéssel, lerázta a kézfejéről a cseppeket, miközben anélkül hallgatta végig Ryder szavait, hogy a férfi felé nézett volna. El volt foglalva azzal, hogy a csípőjével nekitámaszkodva a pultnak egyenesen álljon. - Sajnálom, hogy megautóztattam - ennyi. Nem kért bocsánatot azért, mert változtak a tervek és azért sem, hogy mindezzel a döntéssel így a férfi nyakán fog maradni egy időre. Inkább ezt a kellemetlenséget vállalta volna be ezerszer is, mint hogy összefusson azzal az idegennel, akinek nem kellett volna annak lennie. Anélkül, hogy akadékoskodott volna, vagy egy félig elterelő, félig poénnak is beillő megjegyzést tett volna, a táskáját maga elé véve óvatos, nagyon is koncentrált mozdulattal széthúzta a cipzárt, aztán a belső zseb fogait is, hogy a mandulaívű körmei a kulcscsomóit érjék. Lehunyta a szemeit, ahogy eszébe jutott a biztonságáért hozott döntése, és csak három kulcsot húzott elő a hat közül, mindegyik más és más apró kulcstartóval ellátva. Paranoiai? Biztonság érzetének hiánya? Á, dehogyis. A férfi felé nyújtotta a fémeket, és ha a kulcsok már nem az ő kezében voltak, akkor a pillantása csak alig lejjebb vándorolt Ryder mellkasán, végigkövetve a nyakkendő ívét. - A lépcsőház kulcsa, a rács kulcsa és lakásom kulcsa. Az utóbbi kétszer ráfordítva az egyébként öt ponton záródó biztonsági ajtón - a válaszon nem gondolkodott, ahogy az otthonával kapcsolatban nyilatkozott, és jelenleg arra nem is akart gondolni, hogy a testvére hogy volt képes bejutni oda. Csendesen figyelte, ahogy az ajtó kinyílt, és miután visszanézett a csap felé még egyszer, a táskát pedig elrendezve a karjába vette volna, az újabb feltett kérdésre felsóhajtott, azon imádkozva, hogy ne újszülött kiszsiráfként botladozzon, csak mert felzaklatták.
- Ez volt a második, hogy hívott telefonon hosszú idő után. De ez a kettő hívás négy nap különbséggel történt. És igen, onnan. A kanapém egy kicsit megsínylette a szállítást, úgyhogy ha arra nehezedik rá valaki a sarok részen, mindig reccsen egy kicsit a jobb első láb a padlón. Nem illeszkedik teljesen - nyalta meg alsó ajkát inkább beszélve felesleges dolgokról is, mialatt a belső késztetés ott volt benne, hogy de úgy egyezett meg magával, hogy ez az ő köre lesz. Neki kellett volna fizetnie! Csalódottá vált, és csak egy kicsit rosszul is érezte magát amiatt, hogy Mr. Danforth ezt is magára vállalta, de ez most nem az a vita indító téma volt, amibe bele kellett volna menniük. Muszáj volt beszélnie, mert ha a csendet választotta, akkor a gyomra újabb és újabb hullámokban jelezte, hogy valami nem működik nála rendesen, így az ellen sem tiltakozott, amikor a mellette lévő férfi tenyere a hátára csúszott. Valahol tudta, hogy azért, mert úgy gyorsabban tudna reagálni, ha a lábai nem bírnák el, de ezt a gondolatot is igyekezte a szőnyeg alá söpörni. Mint ahogy sok más negatívumot egyaránt. A kocsi ismerős környezete sem nyugtatta le, habár az ülésbe teljesen elmerülve foglalt helyet, és mire Ryder is beszállt, már lazán bekötötte magát az övvel.
- Ő olyan, akiről ha nem beszélünk, nem is létezik - elvette a mellette ülőtől az üvegeket finoman, ügyelve arra, hogy a jeges érintése ne borítsa be Ryder kezét. - Amikor anya meghalt, írtam a bátyámnak egy üzenetet a temetésével kapcsolatban. Annyi nem volt benne, hogy megjelenjen Austinban. Nem azt kértem volna, hogy istenítse az édesanyámat, csak annyit, hogy jelezze azt, hogy hiába nem egy az anyánk, attól még ő is Dankworth. Nem mintha az a név jelentene bárkinek is bármit már, mert apám is a sárba tiporta azt - akadt el, tudva, hogy ezzel nem indokolta meg a kapott neheztelő kérdést. Rydernek végtére is igaza volt, de Kelly inkább felejteni és távol maradni akart volna minden rossztól, mint hogy azzal állandóan foglalkozni. - Nem tudnék úgy beszélni a bátyámról, hogy közben ne derülne ki az, hogy az apánk mekkora szörnnyé vált, és hogy végtére is ő okozta édesanyám halálát - keseredett meg a hangja, miközben a fejét a mögötte lévő támlának döntötte. Mindezzel a rendőrség bevonását próbálta szemléltetni - Ahol lakom.. nem a legjobb környék, ellenben olcsó. A hívásában most jelezte nekem, hogy mennyi nők ellen történő erőszak van jelen azon a területen - megerőszakolások, halál.. - fásulttá vált a hangja, miközben tudta, hogy még mindig nem adott választ a férfi legutolsó kérdésére. Védekező mozdulat volt ugyan a részéről, de a karjaival átölelte magát fázósan.
- Nem gondoltam volna, hogy újra betessékeli magát a lakásomba... - ismerte el végül a hibáját, ha menet közben már úton voltak, végül el is nézett a férfi profilja felé. Nem ismerte a fivérét, soha nem is tudott szinte mást róla, mint hogy milyen rokoni kapcsolatban álltak ők ketten. Miért lenne olyan meglepő, ha a génjeiben lenne az elmebeteg vonás? Nem várt vigyort, sem pedig vidámságot. De azt igen, hogy a férfi őszintén kifejtse a véleményét. Soha nem volt még ilyen helyzetben, és próbált nem rettegve élni, nem attól tartani, hogy mikor lehet az utolsó légvétele. Ha eszerint létezne a Földön, már rég nem tudna nevetni. Rég nem tudna érezni és vágyakozni. A rettegés felemésztené és csak az állandó félelem bénítaná meg. Arra pedig - mint minden normális ember - egyáltalán nem vágyott.

Sokan ugyan nincsenek, akik arra vágynának, hogy megfejtsék gondolataim mindennapi menetét, ellenben úgy gondolom jómagam nem vagyok éppen egy komplikált alak. Tervek szerint haladok, előre ütemezett, fejben ötvenszer átfutott programok szerint, amihez néha még a B és a C verzió is hozzáadódik. Nem szeretem a meglepetéseket és a titkokat sem, ha éppen a másik félről van szó. Szeretem ha biztosra mehetek egy emberrel kapcsolatban még ha valahol a személy önmagában nem is mozgat meg igazán, de azon az elven vagyok, hogy minden eshetőségre muszáj felkészülnünk. Ugyanakkor arra az esetre, ha probléma történne az alkalmazkodás sem áll tőlem messze, hiszen akkor búcsút is inthetnék ennek a munkának. Nem egyszer és nem is utoljára fordult elő, hogy valahol félúton az eddig felépített terv éles fordulatot vett és kártyavárként rombolta össze szemeink láttára amire felkészültünk. Ez benne van a pakliban, az ilyenekkel számolni kell és ezt az embereim is jól tudják. Még ha közel sincsen kedvemre, hogy valami nem úgy alakul, ahogyan azt már korábban elképzeltem.
A mostani helyzetünk egyszerűen vázolódott fel lelki szemeim előtt. Miután már egy jó ideje túráztattam Kelly idegrendszerét és egyben türelmét nem is volt opció, hogy másképp alakuljon a folytatás, mintsem egyenesen hazaviszem őt. Távol állt tőlem az udvariasság vagy az, hogy a nagy gesztusok híve legyek, de néhány dolog alapvetőnek számított tőlem. Az egyik ilyen, hogy szerettem megbizonyosodni arról, hogy a korábbi beszélgetőpartnereim - ügyfelek, vacsorapartnerek - biztonságban hazatérnek. A rögeszmém volt mindez, holott tudtam, hogy mihelyst elválnak útjaink onnantól kezdve nem tartozom felelősséggel azon körülmények iránt, melyek utána érnek egy embert. Ellenben ha az ember már évek óta egy biztonsági cég igazgatásával üti el szabadidejét, akkor egyes helyzeteket másképpen reagál le. Nem véletlen az elővigyázatosság részemről, ahogyan az sem, hogy többször is ült már ügyfél a kocsimban ugyanezen okokból, mint Kelly is vagy kértem meg embereim egyikét a hazajuttatásukra, ha éppen nálam közbejött valami a munkán belül. Az én lelki békém meg az ügyvédeim idegrendszere nyugodtabbnak tűnt, ha nem azt hallom vissza, hogy útközben baja lett az illetőnek én meg tehettem volna valamit, hogy megakadályozzam ennek elkerülését. Annak fényében pedig amit Kelly mesélt korábban még inkább hajthatatlan voltam ezzel kapcsolatban mégis az eredeti terv útközben mégis másféle irányt vesz, ahogyan ezzel párhuzamosan a beszélgetésünk is. Ugyan sokat nem időzök odakint, de ez mégis pont elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy Kelly lebonyolítson egy őt felzaklató telefonhívást, melynek minden egyes nyoma kiül arcának vonásaira. Kezdetben sokat nem tudok meg annak tartalmáról és nem is szívesen merengenék el a gondolataimban, hogy rögtönzött kitalálósdit játsszak odabent, ezért mást nem tudok tenni, mintsem várok. Arra, hogy odabent a női mosdó szűk terében jobban legyen és a magyarázatára is, ami kiváltotta hirtelen rosszullétét, aminek külső jeleire a magam módján fel is hívom a figyelmét. - Puszta ténymegállapítás volt a részemről, nem a sértő szándék vezérelt. - az ajtótól elrugaszkodva vezetem rá tekintetemet, ám úgy tűnik nem kell sokat törődnöm azzal, hogy újfent egy kérdéssel toldjam meg beszélgetésünket mert ő az, aki bevezet a vele történtekbe. Ez pedig rögvest átértékel mindent, ami eddig szorgosan a gondolatomba véste magát. A féltestvér említése és a férfi eddigi műveletei nem nyerik el tetszésemet és persze, egyből felötlik bennem az az alapvető kérdés, hogy ugyan valaki tud már erről az alakról és a beteg tréfáiról vagy mind-ezidáig a nő magába tartotta mindezt. Sokat nem kell várnom, hogy kiderüljön, ez pedig egy nemtetszésemet kifejező sóhajként tör fel belőlem reakcióként. - Valahogy sejtettem, hogy ez lesz a válasz.
Bármennyire is ellenzem hallgatását, másrészt megértem. Egy kiszámíthatatlan alak esetében kettős a mérce és ki tudja mi billenti őt át arra, hogy változtasson eddigi módszerein. Kelly állítása szerint ez volt a második alkalom és ha rajtam múlik, a harmadikra már nem fog sor kerülni. Magamban emésztgetem ezeket a szavakat amíg ki nem érünk az autóig, hiszen közel sem akarom még a harmadik kerekünket a benzinkutast is beavatni beszélgetésünk témájába. Noha nem mintha érdekelné is, de ami két emberre tartozik, annak úgyis kell maradnia. Tagadhatatlanul nem túl pozitív véleményemet viszont már csak azután vagyok hajlandó megosztani vele, amikor hallótávolságon kívülre kerülünk minden más embertől és a korábban kapott kulcs-csomót biztonságos helyre teszem, ahonnan nem kallódik el máshova. A hallgatáshoz azonban addig tartom magamat, amíg Kelly hajlandó egy rövidebb összefoglalót alkotni számomra az életében szereplő férfiakról. Mélyebben viszont nem szeretném, ha részletezné életének ezen részeit, mert bizonyára kellemetlen mindez számára és amúgy sem tartozik rám. Még ha jómagam vágyom a részletek megismerésére annak érdekében, hogy logikus következtetéseket tudjak majd vonni egy-két dologról, de itt és most nem erről van szó. A férfi viselkedése már önmagában vészjósló és egyáltalán nem rajongok azért, hogy eddig húzta-halasztotta Ms. Dankworth ezt az igen komoly esetet.
- Volt bármilyen jele annak, hogy visszatér az életébe? Üzenetek, hívások? Mielőtt a lakásán is megjelent volna.
Érdeklődésemet némi magyarázattal is megtoldom, majd kiállok eddigi helyemről, viszont még azelőtt úgy érzem akad egy elintéznivalóm, ehhez pedig Kelly felé fordulok. - Elkérhetném a telefonját?
Udvarias, előzékeny tőlem a kérdés, de túlságosan elnyomóan ott lakozik hátterében az, hogy jó lenne ha ez nem képezné közöttünk a vita tárgyát, én pedig ha kell addig várok, amíg rá nem szánja magát ennek megtételére. Mihelyst azonban a készülék az én tenyeremben landol, első dolgomnak érzem kiszedni a kártyát belőle és kettétörve azt kidobni az ablakon, mielőtt nekiveselkedhetnénk a visszafelé vezető útnak. - Kap majd másikat, erről én gondoskodom. Viszont ne adjuk meg azt az előnyt neki, hogy újra elérhesse. - pillantok futólag a nő felé, majd ugyanezen lendülettel tovább is folytatom elmémet megtúráztató gondolataim kifejtését. - Persze, bizonyára egyszerű lett volna, hogyha az első alkalom után végül beleun ebbe a viselkedésbe, de sajnálatos módon rákapott az izére és nem fog nyugodni. Tudja az ilyen alakok veszélyesek és lehet csak bizonyos idő után jutnak el ahhoz, hogy fizikálisan is fellépjenek kiszemeltjük irányába, addig viszont belemásznak a másik fejébe és olyan gondolatokat hagynak hátra, ami megkeseríti annak életét. Nem véletlen, hogy felhozta a lakásával kapcsolatos hátrányokat, elvégre ezzel is magára akart ijeszteni. Elég nagy hatalmat tud adni, ha a másik félelmének központját képesek vagyunk irányítani.
Hosszasan merengek el ezen, de mivel túlságosan messze nem kerültünk még a cég épületétől és egy kerülőutat is választok a gyorsabb odaérés érdekében, ezért az embereimmel már csak a személyes megbeszélés mellett döntök. Amúgy sem szokásom keverni az élvezeteket, értve itt ezalatt a telefonálást és a vezetést, de ha mégis azt csakis akkor teszem meg, amikor egyedül vagyok az autóban. - Két verziót tudok ajánlani. Az egyik, hogy a cégnél marad és ott tölti bent az éjszakát. A másik pedig egy biztonságos lakás, amelyet természetesen őrizni is fognak. Én személy szerint az utóbbit ajánlom, ellenben kíváncsi vagyok maga melyik mellett teszi le a voksát. Ugyanakkor szükségünk lesz pár fontosabb információra a féltestvére kapcsán, személyleírásra, bármire amivel megakadályozhatjuk, hogy újra eljusson magához. - elhallgatok egy kis időre, de csak annak érdekében, hogy összeszedjem gondolataimat és ezzel neki is időt hagyjak a döntés meghozatalára.

Kelly Dankworth nem volt mindig ilyen. A gimnáziumi éveinek java részében még szószátyár, cserfes, flörttel teli életet próbált élni, szeretett kísérletezni és szerette, ha örömöt okozott, és kapta is azt viszont. Minden egyes első pontos időpontját feljegyezte, minden egyes fordulópont dátumát nem csak az emlékeiben tárolta el, hanem a falára kirakott hatalmas táblán elhelyezett és feltűzött papírlapok, képeslapok, fényképek özöne jelezte és mutatta is az oda ékezőknek, hogy egyáltalán nem voltak unalmasak a mindennapjai. Imádott tanulni, ám az iskola befejezése után sosem sietett haza, sokkal inkább a barátai, a kedves társasága körében szerette eltölteni az idejét, azokat a pillanatokat, amiket már nem mérgezhetett meg a bátyja a jelenlétével. Ha találkoztak, Ian mindig éreztette vele, hogy ő csak egy korcs lehet, a másodszülött a családban, egy olyan Dankworth, aki jelentéktelen és nem ért volna annyit, hogy az apja a nevére vegye. Ott tett neki keresztbe, ahol csak tudott, és Kelly megsínylette azokat a találkozókat. Sem a szüleinek, de még a legkedvesebb barátjának sem mondott ezekről a bántó pillanatokról semmit sem, helyette minden ilyen alkalom után bezárkózott a szobájába, hogy a pár éves kislány előbb a plüsseinek tartson előadást arról, hogy mennyire igazságtalan a testvére. Persze nem volt akkoriban még ennyire összeszedett, a napjait nem egyszer könnyáztatta arccal töltötte el, és arra hivatkozott, amikor a közösen eltöltött vacsorát kihagyta, hogy a fontos leckéivel még nem végzett. Volt benne igazság, mert azt a rengeteg csalódottságot beleinvesztálta abba, hogy jól tanuljon, a koncentrációja, az érdeklődése pedig meghozta a gyümölcsét - sorra szerezte a legjobb jegyeket, ugyanakkor mégis hiányzott az életéből valami. Valami, amit Ian vett el tőle, és amit birtokolva sem lett volna az igazi, de anélkül sem.
Azzal, hogy a bátyja lelépett, nem lélegezhetett fel teljesen, mert akkoriban kezdődött az a kálvária, amelyet az anyja élt át, passzív félként pedig Kelly lett az, aki a tortúra részesévé vált. Vágyott volna azokra a másodpercekre, amikor Mr. Danforth társaságában még mindig Oliver Bridges lett volna a központi téma. A 911-es központ, vagy a munkatársai. Az ott bekövetkező, jövőbeni, még csak tervezett változások, de az idősebbik Dankworth tett arról, hogy mindez csak távoli emlékként éljen Kelly gondolataiban.
Mert nem segített az rajta, hogy beszélt. Bizonytalanná vált, olyan helyre engedte be Rydert, ahova alig akadt ember, aki kapott oda belépést, és ez nem tetszett neki. Ahogy az sem, hogy még csak erőlködnie sem kellett a férfinek, hogy megtudjon szinte mindent. Valahol azt is tudta, hogy a magas férfi nem akarta őt megbántani, nem is vette annak, hiszen képes volt felismerni az iróniát, a bántó élt és azt, ha valaki meggondolatlan értekezésbe kezdett. Ryderre egyik sem volt jellemző, ezért csak egy vérszegény bólintásra futotta tőle, ám szavakkal nem reagálta le a mellette álló szavait, ahogy azt sem, hogy valószínűleg már a kérdés feltevése is teoretikus síkon mozoghatott volna. A levegő egyébként jót tett neki, de a mélyben megbúvó benzinszag katalizátorként működött, mégsem hagyta, hogy arra gondoljon, tényleg mindent megtesz azért, hogy megsétáltassa a rókákat. Ha jobban belegondolt, még soha, senki előtt nem volt ennyire felelőtlen és minden nőiességet mellőző egyén.
- Időről időre az online felületen voltak semmitmondó beszélgetéseink, amik között jobb esetben csak hónapok teltek el. Amennyire ő sem, úgy én sem voltam kezdeményező, hogy az életének minden részletét megtudjam. Nem is igazán érdekelt, ha engem kérdez - köszörülte meg a torkát sürgetően, engedve, hogy a biztonsági öv megkapaszkodjon a testén és néha fájón marjon bele a bordájába a bőrén és ruhán keresztül is. Jót tett neki. Ahogy az is, hogy kupak-mentesítette a vizes flakont, hogy apró kortyokban segítsen a még mindig háborgó gyomrán. A telefon témára felvonta a szemöldökét, mialatt a mellette ülőre vezette a pillantását, és ott is tartotta azt. Ám a türelmes várakozásra felsóhajtott legyőzötten.
- Igen, persze - kezdett bele, miközben szabad kezével megint elmerült a táskájában, hogy a kis kütyüt előszedve átnyújtsa azt Rydernek. -  .. de szeretném, ha vigyázna rá, mert értékes... - akadt el anélkül, hogy megemelte volna a hangját, jobban el volt azzal foglalva, hogy a döbbenet kiüljön az arcára. Élesen és egy kissé morcosan szívta be alsó ajkát, mielőtt még nekiállt volna annak, hogy kikérje magának ezt az önkényességet. Értékes telefonszámok és adatok is voltak a kártyáján. Hogy ne szólaljon meg, hosszan fújta ki aztán a levegőt, hogy azzal távozzon a zaklatottsága. Ha a mellette ülő nem ellenkezett, akkor kimért mozdulattal nyúlt oda a gombhoz maga mellé az ajtón, vagy a műszerfalhoz, hogy az ablakot maga mellett csak alig lehúzva engedjen be annyi mellettük elsuhanó oxigén- és nem kevésbé szmogtól dús levegőt, amennyit nem szégyellt. Csendben volt akkor is, amikor Ryder beszélt, a kimondott gondolatokat pedig elraktározta a fejében, hogy képes legyen rájuk visszaemlékezni, de leginkább felidézni, ha szükségét érezte.
- Nagyon is tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy milyen környéken lakom. Mondjuk úgy, hogy a szomszédaim azok, akikkel nappal sem, de éjjel pedig végképp nem szeretek egy folyosóra kerülni. Nem gondolnám úgy, hogy a bátyám ezzel bármi újat is mondott volna, mert nem ez az, amivel felidegesített, felhúzott, bárhogy is nevezzük ezt. A legidegesítőbb az egészben az, hogy nem ismerem őt, nem tudom, hogy mit miért tesz - nem tüntető jelleggel, de a társasága helyett ismételten a városképet figyelte, amint az elsuhant mellettük az újbóli kilométerek megtétele közben. - Nem tudom, hogy mennyi van benne apámból - sóhajtotta megkeseredve, reményvesztetten. Nem akart belegondolni abba, hogy talán Ian apja viselkedésének tükörképe, a fiatalabb verziójában. Mintha az apja lenne Dr Jekyll, a fia pedig Mr. Hyde. Kirázta a hideg is, megmozdult a következő másodpercben, aztán újra és megint. A kabátját úgy pakolta magán, hogy az teljesen befedte a félig fedetlen combjait és térdeit is.
Habár hallotta, hogy mellette mit mondtak, kerülte azt, hogy a hang tulajdonosára rá is nézzen. Mindez nem az a kellemes téma volt, aminél tudnia kellett volna, hogy milyen reakciót váltott ki a férfiből. Ha távolságtartó is akart volna lenni, teljesen nem tudott azzá válni, helyette viszont csendben emésztgette egy ideig azt, amit mondtak neki. A lehetőségeket és azt, hogy így, ezzel a döntéssel teljesen fel fog borulni a napja, a holnap reggele és így át kell szerveznie majd aztán mindent. Mert ha minden változott is állandóan, egyetlen kitétel konstans volt: Oliver Bridges által lefektetett szabályok a munkát illetően. Pontossággal kezdődött. Kelly egyetlen percet nem késett, mióta operátorként dolgozott a Marconi utcában.
- Kényelmi szempontból talán a lakás jobb lenne - szólalt meg végül halkan, ujjaival megdörzsölve a halántékát is. Mintha azzal kiűzhetné a belülről burjánzó fájdalmat.. Hah! - Amennyit tudok róla, azt nagyon szívesen megosztom önökkel, habár... szinte csak annyi, hogy a nevét, az életkorát tudom és az anyja nevét. Nem túl jó a viszonyunk, mint már említettem is - ha jól emlékszik.És ha már itt tartunk, akkor nem csak hányni nem szeretett volna a férfi előtt, de sírni sem, mert az egyet jelentett volna a totális megsemmisüléssel. Nem lehetne, hogy egy nő egyszerűen csak kicsit kiboruljon egyszer? Könnyek és hiszti nélkül? Nem túl nagy kérés lenne ez az élettől, nem igaz?
- Szeretnék bemenni holnap dolgozni továbbra is, ha ez megoldható az ön részéről is, Mr. Danforth, mert mióta ott dolgozom, nem voltam még táppénzen sem, nem hogy igazolatlanul hiányozzak a műszakjaimból. És nem szeretném összerúgni a port a főnökömmel, miközben azt hiszi, hogy link alak vagyok és esetlegesen felültettem őt. Nem szeretnék senkit sem megkerülni, de a munkám fontos és... végtére is szeretem - fordította balra a fejét, megtámasztva azt a fejtámlán, hogy végre Ryderre nézzen. - Múltkor egy kislánnyal sütit sütöttem a vonalban. Nem volt szívem megszakítani a hívást - a helyzet súlyossága ellenére is képes volt elmosolyodni, de aztán az lassan elhalványodott a vonásain visszatükröződve.
- Van arra lehetőségem, hogy én is felmehessek a lakásomra azért, amire szükségem lehet? Csak mert nem szívesen osztanám meg egyik emberével sem, hogy melyik franciabugyira lenne szükségem, vagy hogy miben alszom, vagy ha beüt a krach, akkor mennyi... - hallgatott el hirtelen. Nem, nem fog a menzesz csodáiról beszélni és arról, hogy akkor mi szükséges. Habár Ryder felnőtt férfi volt, és Kelly sejtette, hogy már nem is a szűz kategória önjelölt hőse volt, attól még nem fogja riogatni ilyen apró-cseprő dolgokkal, mint hogy talán szüksége lesz tamponra. Szedett gyógyszert, még jó pár napig nem is volt egyébként szüksége rá, de hát egy nő mindent IS bepakol a táskájába. Két könyvet, esernyőt, felesleges és nem fogyasztott rágót, tollat, telefont, minden hivatalos igazolványt, egy fülest, zsepiket, ragtapaszt miért ne alapon...
- Nem tudok csak ülni és várni - sóhajtott halkan, miközben az ujjai a kabátja nyakrészének anyagát kapargatták óvatosan, hang nélkül.

Az évek során összehozott a sors jó pár emberrel, ezért nem esett nehezemre kiismerni néhányukat. Meglátni az arcukon kirajzolódott reakciókat és felismerni a kimondatlan problémát. Néhány helyzetben egészen hasznosnak bizonyult ez, hiszen nehezen lehetett csak megértetni némely ügyfelünkkel, hogy csak úgy tudjuk megoldani a helyzetüket, ha tudunk az adott szituációról és annak körülményeiről. Ennek ellenére rendszeresen próbáltak elhallgatni különböző információkat és a szőnyeg alá söpörni olyan problémákat, amikről feltétlen tudnunk kellett. Ilyenkor jól jött, ha felismertem egy-két jelét az aggódásnak, a félelemnek vagy bárminemű emóciónak, hiszen ha a szavak nem is törtek felszínre, de az arckifejezések sokkal többet elárultak annak viselőjéről. Olyan is megesett, hogy mire végre beadták derekukat, mi már rég a megoldáson dolgoztunk, de jobb szerettem nem rejtvényeket fejteni mások gondolatával kapcsolatban. Kelly sem volt kivétel ezek közül, ezért nem volt nehéz felfedezni mennyire megváltozott a hangulata azalatt az időintervallum alatt amit a kocsi és az épületben való tartózkodás között telt el. Jó párszor megesett, hogy én feszítettem túl a húrt és mondtam vagy tettem olyan dolgokat, ami másoknak kevésbé volt elfogadható, de ebben a helyzetben a tőlem függetlenül körülmények voltak azok, amelyek rányomták bélyegét a nő hangulatára és viselkedésére. Ugyan első körben nehezen akar csak beszélni róla, de lassan beavat zaklatottságának okába, annak a férfinek a létezésébe, akinek a tettei messze állnak a normális kategóriától és ami miatt hallani se akarok arról, hogy ne tegyek intézkedéseket annak irányába, amivel elkerülhető Kelly sértettsége a féltestvére beteg természetével szemben. Többségben van az az eset, hogy engem keresnek meg a saját védelmük érdekében, viszont ha tudtam egy adott problémáról, nem fordítottam el a fejemet, hanem a magam erőforrásait felhasználva adtam át tudásomat és segítségemet a másik félnek, ezért Kelly esetében sem fogok úgy tenni, mintha ne lenne tudomásom a vele történtekről.
Sokat már nem időzünk a benzinkúton, helyette beszélgetésünket az autó terén belül folytatjuk tovább, előtte viszont pár intézkedéssel és kérdéssel fordulok irányába. Első körben egy gyors üzenetet írok Joshuanak, hogy állítson össze egy csapatot, a magyarázatra értelmező részleteket elhanyagolva, majd a mellettem ülő telefonját kérem el. Jobbkezem tudja úgyis, hogy később beavatom őt mindenbe és az első sorból fog intézkedni. Miközben őt hallgatom és a válaszát, a kártyát eltávolítom a készülékből és megsemmisítve azt hullajtom ki az ablakon, hogy minél távolabb kerülhessünk tőle.
- Ő viszont nagyon úgy tűnik készült erre a pillanatra. Máskülönben be se tudott volna jutni a lakásába, azzal a védelmi rendszerrel, amit korábban már említett.
Gondolkozok el a szavainak hatására, miután megnyugtatom őt azzal kapcsolatban is, hogy nem fog kárba veszni a telefonja és idővel újabb, tiszta lappal induló kártyát is magához vehet. Ennek viszont nincs itt az ideje, hiszen akadnak ennél sokkal égetőbb problémák, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy hol is tölti a ma éjszakát, ahogyan az is mekkora veszélyben volt eddig, amivel úgy tűnik ő maga is hasonlóképpen tisztában van. A szükség, a kényszer azonban olyan keretek közé szorította őt, amiből csak nehezen tudott volna változásokat elérni. - Az ilyen embereknél, mint ahogyan körülírta a féltestvérét nem kell elbagatellizáló indok ahhoz, hogy megtegyen dolgokat. Elég csak egy régi emlék vagy egy a fejében kreált tett, amit magához köthet.
Elmerengve gondolataimban dobolgatok a kormányon, hogy melléktevékenységem lefoglalja idegességemet. Találkoztam rossz alakokkal és juttattam őket rács mögé, ha az idő megengedte, ellenben mindegyiknek megvolt a maga fajtája. Valamelyik egy képletes álarc mögé bújt és a külvilágnak csak egy eladható felszínt mutatott, ami belül van, az viszont ritkán mutatkozott meg. Azonban akadtak olyanok is, akik nem akarták véka alá rejteni mikre is képesek valójában és ezen utóbbi csoportot erősítette az a személy is, akit most próbálunk megakadályozni abban, hogy még messzibbre menjen. Még csak ma volt lehetőségem először találkozni Kellyvel és nem vagyok bennfentes magánéletének minden részletébe, de bőven elegendő volt látni a szemeiben megbúvó és az arcára kiülő félelmet ahhoz, hogy ne keressek több indokot arra, miszerint lépnem kell a nő biztonsága érdekében.
Két lehetséges változóval hozakodok elő neki, de a válaszában nem fogom őt befolyásolni. Mindenkinek más hoz megnyugvást, ezért amíg ő döntésre jut, én leginkább az útra koncentrálok. Választását viszont már csak egy megértő bólintással fogadom, amivel azt jelzem, hogy a következőkben eszerint is fogunk eljárni. - Bármilyen apró információ is plusz lehet, még ha úgyis érzi, hogy nincs jelentősége annak. - bizonyos keretek között minden értelmet nyer és minél többet tudhatunk meg erről az alakról, annál gyorsabbak leszünk az elcsípéseben.
Szavait töretlen figyelemmel követem végig és nem akasztom meg őt mondandójában. Ez a helyzet senkinek sem kényelmes vagy nevezhető kellemesnek. Elfogadni, hogy az addigi megszokott rutinja kifordul önmagából egy olyan kellemetlenséget idéz elő megtapasztalójában, amihez csak nehezen hajlandó bárki is alkalmazkodni. - Nem terveztem megakadályozni abban, hogy bemenjen munkába, mert azzal kirívó esetet teremtenénk, arra pedig nincs szüksége. Megmaradunk a hétköznapi rutinjánál, csak a helyszínben fog változás történni. - értem itt ezalatt a korábban felvázolt két lehetőségét azzal kapcsolatban hol is fogja tölteni az éjszakát.
- Az embereim el se tudja képzelni mennyire leleményesek tudnak lenni bizonyos helyzetekben. - célzok itt arra, hogy nem lenne ellenükre megkeresni és kiválogatni a női fehérnemű kollekció bármelyik darabját, ellenben megértem Kelly kételyeit és ellenvetését ezzel kapcsolatban. - Mihelyst megbizonyosodnak arról, hogy nem lesz veszélyben odabent, felmehet, de kizárólag csak kísérettel. Ha lehet, előzzük meg a problémát. - osztom meg vele megkötéseimet, mielőtt elérkezhetnék a cég épületéhez, ahol Joshua már a garázsban fogad minket és egy udvarias köszöntéssel fogadja hölgytársaságomat, miután kinyitom az ajtómat a kiszállás megelőlegezésének érdekében.
- A többiek odafent várják a további utasításokat. Elintézzek még mást is?
A mellettem ülő hölgy felé fordulok egy pillanat erejéig, aztán kiszállok az autóból. - Innentől átveszem a csapatot és átbeszélem velük a részleteket. Addig viszont kikérdezhetnéd Ms. Dankworthot a féltestvéréről, hogy távollétünkben utánanézhess. Hamarosan csatlakozom én is. - szavaimat az emberemnek intézem, de ugyanúgy vonatkoznak a nőre is, akinek külön címezek még pár gondolatot. - Egyszerű kérdéseket lesznek ezek, amik egyszerű válaszokat igényelnek, semmi több. Minden apró részlet jól jöhet, szokásai, bármi amit fel tud idézni, hogy el tudjunk indulni egy vonalon vele kapcsolatban.
Elképzeléseimet gyorsan foglalom össze neki megtűzve még néhány fontosabb történéssel, ami a távollétemben fogja őt érni, amit nem akarok és nem is tervezek elhúzni a végletekig. Mivel Kelly úgy döntött ő is a csapattal tartana, ezért feleslegesnek érzem felkísérni őt az épületbe, hogy azután újra itt, ezen a ponton találkozzunk, ezért magam megyek csak az eligazításra, hogy minél kevesebbet vesztegessünk az amúgy is szűkre szabott időnkből.  

Soha nem érezte magát annyira elhagyatottan és magányosan, mint abban a percben. Kapuzárásig még legalább fél órája volt, de a lemenő nap fényének utolsó narancsvörösben izzó gyengéd pászmája csillant meg az egyszerű, homorú sírkő bal oldalán. Már nem járt a holtak közt rajta kívül szinte senki, a csend pedig újra és újra megölte a boldogságszilánkokat a szívében. Már nem emlékezett az anyja felhőtlen nevetésére, már nem tudta felidézni azt a parfümillatot, amit gyerekkorában érzett az anyja körül. Nem fojtogatón, hanem kedves gondoskodásba foglalta az illat a számára legszebb nőt, aki már nincs többé. Bűntudatot érzett, amiért nem mondta neki az utolsó napokban, hogy mennyire hálás és hogy mennyire szerette őt. Hogy az apja nem teheti meg vele azt, amit Kelly anyja hagyott a még utolsó pillanatban is szeretett férfinek.
A torkában egyre növekvő gombóc nem engedett utat a könnyeinek, és talán a legfájdalmasabb az volt, hogy képtelen volt kiereszteni a fájdalmát könnyek formájában a három héttel korábbi temetés idején is. Lélektelenül, távolságtartó közönnyel figyelte azt a sok látszat-szomorú emberi arcot, akik számára abban a pillanatban nem jelentettek semmit. Volt szomszédok, egykori barátok, rokonok, iskolából ismert emberek, munkatársak özöne, akik személytelenül álldogáltak a sír körül, mintha az anyja jelentett volna bármelyiküknek is valamit.. bármit.
Ahogy megérezte az első esőcsepp jeges érintését az arcán, lehunyta a szemeit, hogy a megérkező felhők irányába nézve engedje, hogy az esőcseppek elmossák némileg a fájdalmát is, ami még mindig odabent lobogott, folytonosan kísértve a nyugalmát.. a gyászának soha nem múló harácsoló kínzókamráját.

Nem akart arra gondolni, hogy a testvére hogyan is vitte végbe a tervét, hogyan tette be a lábát abba a lakásba, ami az ő kis szentélye volt. Messzemenőkig figyelt és vigyázott arra, hogy hívatlan vendégek még csak a bútorait se legyenek képesek meglátni, de erre amúgy sem volt lehetőségük, sokan még csak nem is tudták, hogy hol lakott. Ha folyamatosan azon járt volna az agya, hogy a bátyja mit csinálhatott odabent, hogy miért kereste meg, hogy minek kellett neki ez a felhajtás, hogy egyáltalán miért ő lett az áldozata, akkor valószínűleg már a lakásából sem mert volna kilépni, mert folytonos rettegéssel tölthette volna a mindennapjait. Az igazság az, hogy a munkája elterelte a figyelmét. A munkatársai történetét most kifejezetten szívesen és várakozón hallgatta végig és hogy elodázza a hazaérkezését, minden nap az első hívás óta találkozott valamelyikükkel. Tudta, hogy menekült, tudta, hogy vigaszt keresett és biztonságot, mégsem akarta volna beismerni ezt. És nem akarta beismerni, hogy az anyja sírjánál állva érzelmek ismételten a lelkét bitorolták. Nem akarta magát kiszolgáltatni senkinek sem, ám tudta, hogy mindez idővel fel fogja őrölni őt.
Ellenkezéssel nem ért volna el semmit sem, helyette egyetértően bólintott csak lassan mindarra, amit oldalról hallott a férfi szavai nyomán.
- Ilyen alapon senkivel sem kellene senkinek sem szóba állnia, mert mégis honnan tudnánk, hogy kinek vannak gondok a fejében - habár nem volt kérdés, amit feltett volna, azért elgondolkodott pár másodpercig meditálva mindezen. - De bizonyára a munkája miatt maga több ilyen emberrel futhat össze. A személyes találkozás során azért sokkal több mindenre oda lehet figyelni, mint csupán a telefonban hallott szavakra - Ryder tapasztaltnak tűnt, olyannak, aki nem egy és nem kettő ügyféllel futott már össze élete során. Ha valaki emberekkel foglalkozott, akarva, akaratlanul is részévé vált a pszichológia és a megfigyelések sorozata. Így tehát Kellynek, megint csak, felesleges is lett volna kételkedni a mellette ülő férfi hitelességében.
A közéjük telepedő csendben a gondolatai a testvére és az anyja körül jártak, ugyanakkor igyekezte nem túl sokáig húzni a nem beszélés tényét, mert nem akart a férfi idegeire menni. Bár lehet, hogy épp a szavaival fog majd.
A lehetőségek közül, amelyekhez Ryder ragaszkodott, vagy legalábbis felajánlotta őket, Kellynek nem kellett sokat agyalnia, hanem a számára talán ideálisabb helyzetet igyekezett kiválasztani. Senkinek sem volt szüksége arra, hogy a biztonsági cég folyosóin korzózzon egész éjjel, csak mert képtelen egy szemhunyásnyit is aludni akár. Pedig felfedezhetné az összes kamerát. Megnézhetné, hogy esetleg a tökéletes munkát végző takarítók melyik sarokban hagytak mégis pókot, vagy esetleg minden szinten elmosogathatna, ha valaki trehány volt. Sejtette, több problémát okozott volna azzal, ha itt marad, ezért sem tervezte be ezt az opciót. Egy halk okét azért elmormolt az információmegosztásra, s nem ágált a döntés, a feltétel ellen egyáltalán, ám nem bírta ki azt ismételten, hogy a csend túl sokáig nyúljon, ezért a tervét, az akaratát, vagy inkább a munkához való hozzáállását osztotta meg a férfivel, aki megint partner volt mindabban, ami elhangzott.
- Remek, akkor ráérek a helyszínen meglesni, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy beérjek a reggeli kávémra - néha nem a megszokott útvonalat kiválasztva közlekedett. Ám ismeretlen terepen nem lett volna jó kísérletezni, úgyhogy úgy döntött, a legideálisabb, ha az útvonaltervezőt hívja segítségül. Mindig is kényes volt arra, ami az övé. Nem azért, mert mások ne turkálhattak volna a cuccai közt, egyszerűen csak úgy gondolta, ha ő is képes megállni ezt a kísértést, másoknak is meg kellene. Még akkor is, ha mások nem úgy gondolkodtak, ahogy ő, és Mr. Danforth embereinek valószínűleg ez is a munkájuk része volt. Nem volt erőtlen, de ezek a feltételek neki is megfeleltek, ezért mindenre szinte kósza bólintással válaszolt.
-  Egészen... érdekes a lépcsőház is. Javasolnám, hogy a lehető legcsendesebben közlekedjenek ott az emberei, mert nem szeretném, ha esetleg valakinek bántódása esne - osztotta meg nézeteit, immár a leparkoló autóban. Tudta, hogy melyik lépcsőfordulót követően hányan laktak. Hogy a lemálló tapéta karcosan sóhajtott, ha ráléptek a másodikon és nyikorogva tiltakozott az elsőn három fapadló, repedezve, hálósan tört meg annak felülete.
- Üdvözlöm - akkor is mosolygott volna az ismeretlen férfire, ha atombomba támadás lett volna. Ehhez volt hozzászokva, ezt legalább nem vehették el tőle. Maga mögött becsukva az ajtót vetette át a karján a kabátját és szorongatta az ujjai közt a táskájának pántját, ám ahelyett, hogy elmozdult volna a kocsi közeléből, csendes szemlélődéssel hallgatott. Csak akkor pillantott fel a szemüveg lencséin túli kék szemekbe, amikor felé intézték a szavakat, Kelly pedig a korábbi szószátyár mivoltához képest szótlanabbá válva vált a társalgás visszahúzódó felévé. - Oké, egyszerűség, értem - hátát nekivetette a kocsinak, és még akkor is a már ismert - valóban? - férfi hátát figyelte, miközben távolodó léptei egyre messzebb vitték tőle.
- Sajnálom, hogy így alakult. De ha nem bánja, neki is kezdenék, hogy mielőbb el tudjam kezdeni a munkám kutatói részét, hogy tudjak segíteni önnek. Megkérdezhetem a nevét? - Joshua kérdésére Kelly a teljes nevét megadón adta meg, felpillantva a férfi szemeibe. Kíváncsiságot várt, ugyanakkor csak a profizmust látta visszatükröződni lélektükreiből, ugyanezen okok miatt kellett a születésének helyét és idejét is megadnia, ahogy a jelenlegi pontos lakcímét is. Rutin kérdések voltak csupán.
- Ryder említette a féltestvérét. Ő kicsoda? - még egy kérdés, miközben a jegyzetfüzetbe macskakaparás került. Létezik olyan férfi, aki gyöngybetűkkel képes írni?
- Ian Dankworth a neve, a születési anyakönyvi kivonatában legalábbis ez szerepel. Hogy azóta nevet változtatott-e hivatalosan, nem tudom. Szintén a Texasi Austinban született, ahogyan én is - mielőtt kérdezte volna, a dátumot is megadtam, pár pillanatnyi gondolkodás után, mire eszembe jutott születésének napja.
- Mesélne az anyjáról?
- Középosztálybeli, de főiskolát végzett nő, ha jól tudom, még mindig él. Ápolónőként dolgozott a sebészeten, ott ismerkedtek meg az apánkkal. Aztán válás előtti megcsalás, képbe jött az én anyám és itt vagyok - sóhajtott fel. A legrövidebb teremtéstörténetre koncentrálva a bemutatást. A válaszként kapott, de elrejteni kívánt mosolygás egyértelműsítette, hogy még ebben a helyzetben sem savanyú, mint a citrom. - Monica Pillsbury a neve egyébként. Már Ian anyjának - sietve tette hozzá még ezt.
- Szuper, köszönöm - újabb macskakaparás, Kelly az üvegnek döntötte még mindig fájó kobakját. Ha valakit megkérne, hogy tőből tépjék ki a fejét, vajon megtennék? - Barátnő? Feleség, gyerek, munkahely? Tud valamit arról, hogy ezek közül Iannek bármelyik is az élete része? - Kelly a kérdésekre megrázta a fejét. A távolban álló szénfekete, megszólalásig ugyanolyan terepjárót figyelte, mint ami mellett épp ácsorgott. Valahol a pillantása a felni környékén járhatott, amikor az ajkai mozgásba lendültek, a hang pedig a levegőbe szökkent, egészen halkan.
- Amikor még bármit tudtam róla, és valamennyire érdekelt, volt egy barátnője, akivel ismerősök lettünk Facebookon. Vele, ha minden igaz évekig együtt volt, de ennek is legalább hat-hét éve már. Egyszer futottam vele össze... - ráncolta a homlokát, mérgesen vonta össze a szemöldökeit, miközben az ajkát is beharapta, annyira gondolkodott. A hümmögése közben már átvizsgálta a tíz méterre lévő autó fényezését, hogy valahol a tökéletes formát megtörte-e esetleges sérülés avagy karcolás, de semmi kivetnivaló nem volt abban sem. - April Portland volt a neve, ha minden igaz - Joshua is hümmögött, aztán Kelly azt vette észre, hogy őt nézik. - Közel tizenhét éve találkoztam vele személyesen utoljára és beszélgetni pedig a mai napon kívül négy nappal ezelőtt tettem, telefonon. Hosszú hónapok maradtak ki a semmitmondó gépelt üzenetek közt, de megmutatni nem tudom jelenleg. Valahol Mr. Danforth kidobta a SIM kártyámat, vele az összes lementett screenshottal, amivel tudtam volna bizonyítani - karjait a mellkasa előtt összefonta volna, ha a táskája, a kabátja nem lett volna útban. Helyette sóhajtott egyet.
- Oké. Szóval munkahely? - Kelly megrázta a fejét. Hobbi? Újabb fejrázás. Bármilyen külső jegyeket illető különlegesség? Tetoválás, anyajegy, bármi? Újabb fejrázás. És ha lett is volna, Kelly néha azt remélte fiatalabb korában, hogy minden egyes galádságért komoly árakat fog fizetni majd Ian. Ehelyett x év után ott tartanak, hogy terheslégzéssel kellett visszafognia a háborgó gyomrát. A fenébe is.
- Tizenhat volt, amikor azt gondolta, hogy ideje lelépni otthonról. Ide költözött New Yorkba, az első címét még tudtuk.
- Még mindig tudják? - újabb fejrázás a kis fekete részéről.
- Telefon hiányában biztosan nem. Az e-mailjeim közt valószínűleg meglesz - Joshua szemei érdeklődést mutattak, ám csak újabb és újabb skiccezéssel felkerült jegyzetekkel bővült a kis lista.
- Értem, keríteni fogok önnek majd egy eszközt, amivel beléphet a rendszerbe, és akkor úgy ki tudjuk keresni azt - a garázst az épülettől elválasztó ajtó ismét nyílt, a nő pillantása pedig felmérte a mozgolódást. Ajkai közül kieresztett egy hosszú sóhajt, miközben Joshua befejezte a mondatát annyival, hogy aaz információt meg tudja majd Kelly osztani, ha egy mód van rá. Várakozó pillantással nézett el nem csak Ryder irányába a kis fekete, de ha esetleg nem egyedül érkezett, úgy a lány a többiek arcvonásait is felmérte, csak egy leheletnyi idegességgel a gesztusaiban. Mégis, amikor megszólalt, a hangja mindezt nem tükrözte, kellemes tónussal köszönt annak, akit még nem ismert.

Figyelmem valahol most két irányba terelődik a céghez visszatartó úton és aligha férkőzhetne oda bármi más, annyira leköt mindent, ami jelenleg bennem zajlik. Egyrészt női társaságomnak szentelem, hogy további információkat tudhassak meg tőle, akár a hogylétéről, akár pedig arról a személyről, aki miatt terveink eredetiségét egy 3 pontos dobással a kukába küldhettük. Nem szerettem ezt, ellenben ez közel sem volt egyenlő azzal, hogy ne tettem volna félre ellenérzéseimet és alkalmazkodtam az adott helyzethez, mert a feladatom megkívánta. Görcsösen ragaszkodtam a terveimhez, olykor talán túlságosan is amit nem egyszer vágtak már a fejemhez az évek során. Nem vágytam a bizonytalan végkifejletekre, mert nekem egy több pontból álló rendszer kellett, amit kitűnő precizitással követhettem végig egészen addig amíg el nem értem a célomat. Tudatában voltam annak, hogy sokszor a való élet sokkal rendszertelenebb ennél és a körülmények aligha próbálnak partnerek lenni az elképzeléseimben, de ha mégis ezek a ritka esetek bekövetkeztek, nem voltam hajlandó egy másodpercig sem letenni róluk. Kelly esete viszont intézkedéseket igényelt, mégpedig nem órákkal vagy napokkal későbbieket, hanem olyat, amivel elejét vehetjük ennek az őrületnek, melybe belecsöppent. Nem vagyok elragadtatva annak a környéknek a festői látványától, amit szavakkal vetít elém és erre minden egyes hozzáfűzött gondolattal csak rátesz egy lapáttal. Aligha tartozott bele a munkámba, hogy beleszóljak bárki magánéletébe is, aki nem fedte le a kötelességeimet. Még ha idővel Kelly munkahelyének védelme a GR tulajdonát fogja képezni, attól az ott dolgozók otthoni dolgaiba nem köthettünk bele vagy vehetjük irányításunk alá, hisz az már rég nem tartozik bele a feladatkörünkbe. Kizárólag abban az esetben történhetne meg mindez, ha Kelly vagy bárki a környezetében személyesen keresné fel cégünket és kérné a saját védelmét, hogy biztosítjuk. Ebben a helyzetben viszont bármennyire is ott él bennem a késztetés, hogy a kisasszonyt pár jó tanács után egy másik környékre költöztessem, egyszerűen nem tehetem meg. Annyit biztosíthatok most, hogy elmondom neki ellenérzéseimet, amelyeket ha úgy érez megfogad, ha pedig nem, akkor a többi bizonyára már csakis rajta áll és egy átmeneti időre amíg a helyzete mérséklődik biztonságos helyet nyújtunk számára. Ettől függetlenül nem érzem úgy, hogy ugrálnom kellene örömömben, amiért állandó veszélynek van kitéve a saját lakásában.
- Ez az én munkám átka, Kelly, de ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy még léteznek jó emberek a világon. Csak túl sok rosszat láttam ahhoz, hogy elsőre egyre nehezebben higgyek bennük. - fűzöm hozzá, ám megértem hitetlenkedését ezzel a témával kapcsolatban.
Pár dologgal kapcsolatban nem árt, ha részletesebben beavatom és első körben azon vagyok, hogy eloszlassam kételyeit a munkája kihagyásáról. Közel sem érdekem most teljes valójában felforgatni az életét vagy hétköznapjának menetét, mert attól én is előszeretettel rohannék a falnak, ha valakinek mersze lenne ilyet meglépni velem kapcsolatban, egyszerűen más útvonalon indul majd el, más időpontban, más módszerek szerint. A változásba nehéz beleszokni, ezt magamról teljesen jól tudom, de képtelen lennék ma annak a tudatában hazamenni, hogy ne tettem volna meg minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy biztonságban legyen.
- Emiatt ne aggódjon, mert egy emberünk fogja a munkába vinni reggel. Magának csak annyi lesz a dolga, hogy megossza vele hova szokott még elmenni előtte és ő úgy ossza majd be az indulásra szánt időt. Most minden körülményre oda kell figyelnünk, ezt remélem megérti.
Persze, ellenkező esetben választhatja a tömegközlekedést is vagy a reggeli sétát is beiktathatja, de mindezen körülmények alatt egy plusz fő végig figyelni fog rá, amibe ha belegondol sokkal kellemetlenebb lesz, mintsem beülni egy autóba. Jobban magára vonzaná vele mások figyelmét, amit személy szerint én nem különösen pártolok.
- Elhiheti, ezt mi sem szeretnénk. - ám ha akadályoznak, nem garantálhatom, hogy ez ne alakulhatna másképp. Bántani viszont önszántunkból senkit sem szeretnénk, csak felmérni a környéket és biztonságosabbá tenni számára és mások érdekében is.
A második gondolatmenet, ami leköti figyelmemet az pedig a továbbiak megtervezése, a csapat összeállítása, melyről Joshua oszt meg információkat megérkezésünk után. Bíztam a férfi döntéseiben és az évek alatt egyszer sem okozott ezzel csalódást számomra. Nem sok embert engedtem magamhoz közel vagy tudtam volna velük kapcsolatban azt határozottan kijelenteni, hogy az életemet is rájuk bíznám, de ő egyike volt ezeknek. Megküzdött a mostani helyéért és minden velejáróját a mai napig megbecsüli. Ezért is merem rábízni Kelly kikérdezését, hiszen ha mi ha a helyszínre megyünk, akkor ő lesz az aki bent elindítja a kutatási folyamatot és felügyeli annak menetét. Még egy gyors összefoglalót azért a lelépésem előtt tartok hölgytársaságomnak, majd csak ezután tűnök el az épületbe vezető ajtó mögött. A tárgyalóban Stevens, Wendell és Reynolds állták körbe az asztalt, két széket pedig Matthews és Barnes foglaltak el. Tekintetük viszont belépésem után szinte egy emberként vetült rám és tisztán kirajzolódtak rajtuk az információ hiányból fakadó tünetek - vagyis a teljes értetlenség a hirtelen összeüléssel kapcsolatban.
- Mi ez az egész, főnök?
Matthews az első aki mindannyiuk érdekében megszólal, én meg az asztal lapjára fektetem két tenyeremet és ezután avatom be őket a történtekbe. - Akadt egy célszemélyünk, aki fenyegetést jelent egyik ügyfelünk életére, ezért jó lenne, ha mindannyian azon lennénk, hogy előkerítsük őt. Joshua most gyűjti be róla a szükséges információkat, viszont ezek után ketten velünk jönnek Ms. Dankworth házához, a többiek pedig itt maradnak.
- Mégis hányas szintű fenyegetést jelent? - joggal teszi fel a kérdést Stevens, hiszen az évek során jó pár fokozatot muszáj volt létrehoznunk egy bizonyos négyes skálán. Az első fokozat az, amikor csak felmérjük egy célszemély adatait, töviről-hegyire átjárva azokat külső kérésre vagy akár egyik ügyfelünk érdekében. A második, amikor már megbizonyosodtunk az adott személy kilétében lévő anomáliákról és megfigyeljük. Jelentéseket írunk róla és ezáltal mérlegelünk a továbbiakban. A harmadik pont, amikor közbelépést alkalmazunk. Ugyan nem verjük nagy dobra, de egy közös paktumunk már évekkel ezelőtt kialakult a hatóságokkal, hogyha olyan emberre figyelünk fel, aki az ő radarjukon is hasonlóan ott van, akkor leszünk olyan közreműködőek, hogy megelőlegezzük a megérdemelt büntetésüket. Természetesen folyamatosan tájékoztatjuk a külsősöket róla és ha a muszáj úgy hozza, az összedolgozástól sem zárkózunk el. Az ő hatáskörük mélyebbre nyúlik, mi csak úgymond elszórjuk az utolsó morzsákat is a sikeresség érdekében. Bizonyára ismerős, hogy élve kell elfogni a célszemélyt, hiszen a vallomása, mi egyéb fontos az ügy lezárásnak szempontjából. Nos a négyes ennek ellentmond, ez viszont már csak a végső eset és csak akkor alkalmazható, ha a megfigyelt emberünk veszélyt jelentene az életünkre.
- Hármas. - válaszom után veszek egy sóhajt és elrugaszkodok mostani pozíciómtól. - Wendell és Reynolds velem jönnek, Matthews, Stevens, pedig Joshuaval fogjátok a továbbiakat levezényelni ide bentről. Barnes, beszélj Tannerrel és osszátok meg vele a kapott információkat, hogy össze tudjatok dolgozni vele. Gyűjtsetek minél több információt róla és kerítsétek elő akár a föld alól is ha arra van szükség. A nap végére szeretném tudni a szokásait, eddigi kapcsolatait, törzshelyeit, még azt is, hogy mit ebédelt legutóbb.
Egy értésüket kifejező bólintás után készül fel mindenki a kapott feladatára, én pedig Wendell és Reynolds társaságában térek már vissza csak a garázsba és egyenesen Kelly és Joshua felé veszem az irányt, akik úgy tűnik a rögtönzött interjúztatás végére értek. - Ms. Dankworth, ők itt Wendell Woods és Christian Reynolds. Felváltva fog velük találkozni a későbbiekben amíg az ügy folyamata zajlik. Bármilyen kérése, kérdése akad, ők készségesen állnak a szolgálatára. - avatom be a kisasszonyt megismertetve őt további két emberemmel, majd Joshuara téved a tekintetem. - Matthews és Stevens odafent várnak, Barnes pedig Tannerrel beszél. Nem tudom hogyan akar eljárni majd az öreg, de jussatok valami egyeszségre vele és tájékoztassatok minden fejleményről. Jó ha lenne ha az ottlétünk alatt nem érnének váratlan meglepetések.
- Tanner sima ügy lesz. A múltkori után akad egy tartozása felém. - jót vigyorog Joshua és már magunkra is hagy minket. Az öreggel már régóta szívják egymás vérét, de valahogy mindig dűlőre jutnak. Én nem kérdezem a részleteket, ők nem avatnak be és amíg igazából ez a cégnek vagy a hatóságokkal való kapcsolatunk nem tesz keresztbe, addig nem is érdekel.
Wendell és Reynolds szállnak be hátra, én pedig elfoglalom az autómban kiérdemelt helyemet. Nem zavart sosem, ha nekem kellett vezetnem, noha ritka eseteknek volt betudható, ha én a helyszínre mentem, de ha már nyakig benne voltam, akkor ezután sem keresek okot a kihátrálásra. - Reynolds, te fogsz előre menni, mi megyünk a kisasszonnyal utánad, Wendell te pedig utoljára fogsz belépni az épületbe. Ne keltsünk túl nagy feltűnést, ha nem muszáj, ugyanakkor amíg fent vagyunk, nem ártana majd körüljárni a környéket egyszer. Kelly. - fordulok most a nő felé és gondolataimat összeszedve folytatom. - Úgy készüljön, hogy ez legalább négy-öt napot igénybe fog venni, de ez nem azt jelenti, hogy ne záródhatna le előbb is akár, ellenben ha tovább tartana, az esetben ahhoz a helyzethez alkalmazkodunk majd. Minden szükséges mozzanatról tudni fog, de a többi dolgot csak bízza ránk. Magának az lesz az egyetlen szerepe, hogy nem esik ki a hétköznapi dolgaiból. Ugyanúgy munkába megy, ugyanazt teszi, amit eddig is. Szükség van erre a folyamatosságra, hiszen még nem tudhatjuk mennyire tartja figyelme alatt a félestvére az életét és bármilyen kirívó eset vagy elijesztheti őt vagy pedig pont az ellenkezőjét válthatja ki belőle. Ez menni fog?

Nem igazán gondolta volna a reggeli órákban, hogy eddig fog fajulni a napja, hogy úgy nyílik meg egy totálisan idegen férfinek, akinek amúgy semmi köze nem volt az életéhez, mintha régi jó barátok lennének. Közel sem volt mindez igaz, de valahogy bűntudat nélkül avatta be az életének azon szakaszába Kelly a mellette ülő férfit, ahova eddig csak igen keveseknek volt be- és átjárása. Talán túlságosan is eltávolodott a pszichológiai segítségtől. Talán valóban szüksége lett volna arra neki is, hogy eljárjon terápiákra, hogy kérdezzen, hogy kizökkentse saját magát abból a közegből, ami veszélyt jelenthetett az összeszedett és logikus gondolkodására. Talán meg kellene gondolnia, hogy mégis csak, idejét és pénzét nem sajnálva igazán felkereshetne valakit, akivel eltölt x időnként egyetlen órát. Mert hiába tagadta volna, neki is segített az, hogy mások is analizálták, hogy a megfelelő kérdéseket tették fel neki. Nos, Ryder talán ezzel is nyitotta ki a szelencés dobozt, amit Kelly olyan erősen és mélyen rejtegetett mások előtt, de szavakkal nem szerette volna mindezt nyilvánvalóvá tenni, ami amúgy is teljes mértékben egyértelmű volt. Vagyis ő tisztában volt mindazzal, hogy milyen mélyre engedett egy vadidegent, és nem akarta a mellette ülő orrára kötni.
Egy kicsit talán lekötötte az, hogy Mr. Danforth most először szólította a keresztnevén, noha igaz, semmi jelentősége nem volt ennek igazából. Hagyta, hogy a kimondott gondolatok eljussanak a tudatáig a megjegyzését követően. És ha már a pozitív gondolatok idejét élték meg mellette az autó apró terében, nem akarta azzal letörni a férfi optimista felfogását, hogy ő negatív irányba terelje el ismételten a beszélgetés fonalát. Mert valóban úgy gondolta, hogy hinni volt a legkönnyebb a jóban, viszont bízni a másik félben teljesen, már sokkal nehezebb. Rengeteg rossz tapasztalata volt és még több sérülést cipelt maga mögött, vagy éppen mélyen, feldolgozatlanul a mai napig. Mégis, a legtöbb esetben igyekezett a sok rossz érzést kimondatlanul, vidámsággal leplezni, sokaknál pedig mindez be is vált. Annyit azért csak sikerült kimondania Rydernek, hogy ő is hitt a jóban, hiszen volt olyan kollégája, aki még hitt a jóban, és nála tisztább teremtést elképzelni sem tudott. Honey pedig, aki Gertrude-ként látta meg a napvilágot, nem csak a belső értékeivel, hanem a külső jegyeivel is a tökéletesség szimbólumát testesítette meg. Egy kicsit talán irigykedett, de arról már végképp nem beszélt.
A feje zsibongott attól a soknak tűnő változástól, aminek elébe nézett, a pillantása pedig hitetlenül mérte fel Mr. Danforth alakját a kormány mögött. Ezt most nem teljesen értette.
- Csak remélni tudom, hogy ezt most nem gondolja komolyan - kezdett bele, képtelenségnek gondolta azt, ami várt rá. - Úgy értem, igazából mindegy is, hogy értem - rázta meg a fejét lemondóan, de csak nem bírta, hogy ne mondja végig azt, hogy MÉGIS mit gondolt. Mert sose tudta befogni a száját, hiába volt érettebb gondolkodása és hiába volt komolyabb a legtöbb korabeli embernél. - Nem hiszem, hogy attól nyugodtabb lennék, ha valaki minden egyes lépésemet vizslatná és óvna attól, ha mondjuk rám száll egy katicabogár. Nem akarok a munkájába és a döntéseibe beleszólni - vett egy mély levegőt. Pontosan ezt igyekezte épp megtenni, a fenébe is. Épp egy olyan embernek próbálta bebizonyítani a saját igazságát, akinek több rálátása volt és jóval megfontoltabb azon a téren, amit érintettek szóban. - De nem gondolja, hogy csak jobban fog feszélyezni az, ha egy ismeretlen férfi társaságában élek innentől kezdve? Még ha csak átmenetileg is történik mindez, még úgy érezném, hogy korlátozzák a szabadságom, és kétszer is meg kellene gondolnom, mit mondok, hova lépek, milyen döntést fogok hozni. Én csak - akadt el, olyan kicsire összehúzva magát az autó ülésén, amennyire a teste korlátai engedték, ahogy visszagondolt arra, amikor az apja átvette az anyja élete felett a teljes irányítást és kvázi az anyjából egy marionett-bábu lett. - Nem lehet mindenkit megmenteni - oké, ezt nem így tervezte eredetileg, nem így kellett volna megfogalmaznia mindezt, mégis ez csúszott ki a száján. A szavai érzelemmentesekké váltak, olyan távolivá, amilyen ritkán szokott lenni. Legtöbbször ezzel a hangszínnel szokta palástolni azt a belülről mardosó bűntudatot, amivel élnie kellett, de ha lehetett, sosem maradt meg abban a gödörben, mert akkor dagonyázhatott volna a pánikban, az egyedül-vagyok érzésben, abban, hogy nem volt igazán senkije, csak a munkája és a sok ezer kilométerre élő legjobb barátja. A legrosszabb tulajdonságainak egyike az volt, hogy olykor bezárkózott mások elől, eltávolodott tőlük, holott a közelükben maradt fizikálisan. Felismerte rég ezt a problémát és az évek alatt rengeteget fejlődött, de időről időre még mindig előtérbe helyeződött ez a jellemvonása, amivel nem volt megbékélve egyáltalán. Ha Ryder próbált is a lelkére hatni, hogy meggyőzze, Kelly nem utasította el őt, mert a logikus gondolkodása nem hagyta, hogy figyelmen kívül hagyja a férfi szavait.
Azonban a mélygarázsban egy új ember jelenléte jelentette a kiutat, mert ha muszáj is volt, hogy beszéljen, a gondolatai már a jelen problémát járták körbe, nem ragadt le a saját és megtapasztalt múltjában. Joshua tett arról, hogy gondolkodjon, hogy visszaemlékezzen, elszakadva az érzelmeitől pedig üdvözölte a józan gondolatmenetét. Olyan információk, olyan apróságok jutottak az eszébe, amelyekről nem is tudott, hogy jelen voltak a gondolataiban. Hosszú évek óta eltemette a bátyja létezését, még akkor is, ha időről időre felbukkantak egymás életében, mint két teljesen ellentétes személyiség, csak hogy pár mondatot a távolból váltsanak. Akkor engedte el végleg a férfit, amikor Kelly anyjának temetését és halálának tényét ignorálta. Kelly tudta, hogy Ian volt az, aki pénzelte az apja kezelését, aki mindent megtett azért, hogy a legidősebb, még ma is élő Dankworth olyan ellátásban részesüljön, amiben egy veterán katona, egy nyugalmazott rendőr tisztességesen hagyhat hátra, ha esetleg meghalna. A kis feketének felfordult a gyomra ettől a képmutatástól. Joshua már épp tette volna el a jegyzeteit, amikor Kelly végignézett a férfin. Az arcvonásait, a vállvonalának ívét, hogy onnan a csípő vonalán át a lábaira csússzon a pillantása. Nem volt ebben semmi szexuális felhang, egyszerűen csak szerette felmérni a másik fél testi adottságait, elképzelni, hogy mire lehetnek képesek, mekkora erejük lehet. Szerette megfigyelni mások gesztusait és mozgását is.. a maga szórakoztatására részben.
- Ha esetleg felírná George Dankworth nevét, talán segítség lenne, Joshua - épp, hogy csak kimondta ezen szavakat, a szemben álló már körmölt is.
- És ő ki lenne? - érdeklődött, a szavaiban pedig ténylegesen kíváncsiság és nem csak felületesség rejlett.
- Az apánk. Austinban egy idősek otthonában él már harmadik éve, az elsőszülött fia, vagyis Ian az, aki által jólétben él, vagyis hát.. amennyire egy elmebeteg férfi és a jólét összeköthető bármilyen morbid kapcsolattal. Collinfield Home, ez a neve az otthonnak - ugyanott helyezték el, ahol valamikor ő is dolgozott, de talán ez nem lesz annyira fontos információ.
- Köszönöm. Szerintem egyelőre nem is lesz több kérdésem, ennyiből már el tudunk indulni - engedett meg magának egy biztató, nyugodt mosolyt. Kelly nem osztotta ezen vidámságot, és már elképzelhetetlennek tartotta, hogy a Ryderrel közös beszélgetésénél való nevetése betöltse a levegőt, vagy hogy mosolyogna bármin is az elkövetkezendő órákban. Az élet szívás. Automatikusan megmozdult, megmozgatta a lábait és a combjait, amikor Mr. Danforth társaságában újabb emberek érkeztek, és mindaddig csendben hallgatta a szavakat, ameddig nem érezte úgy, hogy beszélnie kellene.
- Helló, fiúk - engedett magának mégis egy mosolyt, mert az az igazság, hogy citromba harapottan nem jutnak előrébb. - Akarom mondani.. Mr. Woods és Mr. Reynolds - javította ki magát, mielőtt leharapták volna a fejét, hogy nem veszi komolyan Ryder embereit. - Teeeljesen olyan, mint Mulder és Scully. Vagy Beavis és Butthead - dumálnia kellett, minden szarságról, ha nem akarta, hogy beakadjon a piszok rosszul érzem magam lemez, és amikor az egyikük arcán megjelent a jókedvű, alig vigyor a szája sarkában - talán Wendell vette a lapot, Kelly megnyugodott.
- Már kezdtem aggódni, hogy Cartmennek hívna - Woods csak ennyit jegyzett meg Reynoldsnak szórakozottan. Joshua távoztával a két férfi benyomult az autó hátsó részébe, a kis fekete pedig nézte, hogy csomagolták be magukat. Ha csak húsz kilóval többet nyomtak volna, akkor már nem lett volna nekik elég az a hely ott, hátul. Kelly kinyitotta az anyósülés ajtaját, hogy az eddig elfoglalt helyére újra becsússzon. Akaratlanul is felsóhajtott, mocorgott pár másodpercig, ameddig hátra nem fordulva megleste magának Wendellt és Christ. Christiant. Túl komoly volt a becézésekhez.
Ryder szavaira fókuszált, megilletődötten is csúszott hátrább kicsit, mert itt a nagy nézelődésben túlságosan is közel hajolt Mr. Danforth-hoz. Megköszörülte a torkát, a pillantását a férfi arcélére terelte mereven, mialatt ismételten útnak indultak. Nem tette fel a kérdést, hogy Ryder tudja-e még a megadott címet. A GPS egyértelműen jelezte a kijelzőn.
- Igyekszem nem pánikolni és nem túl sokat kérdezni, amit már most egy kicsit lehetetlennek tartok, de megpróbálom visszafogni magam - sóhajtott fel, mert Ryder már valószínűleg tudta, hogy állandóan a kérdések világában élt. - Viszont.. lenne pár dolog, amiről nem ártana tudniuk, ha már felkísérnek a lakásomba. Mondjuk úgy, hogy én egyedül is feltűnő jelenség vagyok ott. Mármint azt illetően, hogy nem szokásom üvöltözni, nem ribanc vagyok és egyáltalán közöm sincs a droghoz. Az ott... nem szokványos látvány - nyelt egyet, arra ügyelt, hogy egyik férfi szemébe se nézzen, miközben beszélt. - Van, ahol nyikorog a padló, van, ahol a lemálló tapétát kell kikerülni vagy a használt tűket a padlón. És.. ott van még Fish is, enyhén őrült fickó, kilyuggatott fallal az ajtaja körül. Azt még az odaköltözésem előtt szedte össze - pillantott hátra Christian felé, ha már az volt a terv, hogy ő megy előre. Az átadott kulcsok mindegyike külön-külön tartón volt, nem véletlenül. Hirtelen a pillantása visszavándorolt Ryder felé, feszültté vált és nyugtalanná.
- Szeretném, ha a későbbiekben mindennek a pénzügyi vonzatáról is beszélgetnénk, akár négyszemközt is, ami engem fog terhelni, egyedül engem. És nem akarom meghallani, hogy szívességet tesznek nekem ezzel, vagy hogy a 911-es központ terhére írható fel mindez - lehet, hogy nem most és nem itt kellett volna ezt a bombát robbantania, de ha nem is itt fognak elcsevegni erről, attól még jelezni akarta, hogy minden dráma és változtatás közepette még képes volt tiszta fejjel gondolkodni. Talán nem kellett volna ennyire határozottnak lennie, de Ryder, Wendell és Christian épp azon dolgoztak, hogy Kelly ne éljen rettegésben. A GR-nél pedig Joshua és még Matthews és Stevens. Ez csak hat ember. Minimum, akit plusz munkára fogott Ian fellépése.
Reynolds Kelly szavai nyomán elpillantott a főnöke felé, a lány pedig csak most kötötte be magát, mikor rájött, hogy a biztonsági öve szabadon, megfeszülve várt a testére. Már majdnem bocsánatot kért, hogy ennyire óvatlan volt. De csak majdnem. Vagy ha ezt már előtte nem tették meg neki helyette is.

A váratlan helyzetekkel senki sem számol igazán és ez történt most a mi esetünkben is. Kezdetben még a hazautat terveztük egy már alapvetően érdekesen szituált tárgyalás után, most viszont egy olyan irányt vett a napunk további része, amire valahol egyikünk sem gondolt. Nem hagynak hidegen az információk, amiket megtudtam róla és az sem esik nehezemre, hogy intézkedjek a továbbiakban, aminek menete ugyan még csak az én fejemben körvonalazódik, de időközben pár információmorzsát elhullajtok társaságom irányába is. Nem áltatom azzal, hogy az életének ezen szakaszában ne érnék őt változások vagy fordulna ki magából a hétköznapiságának folyamata, mert ennek nem lenne igazságalapja. Az őt ért fenyegetést nem veheti félvállról és persze, az ember bízik a legjobb változóban és próbál pozitívan tekinteni a jövőjére még annak tudatában is, hogy talán féltestvére sosem lépi át majd a határokat, ha eddig sem tette, de ebben nincsen semmi garancia és meggondolatlanság lenne a részéről, ha csak úgy a szőnyeg alá söpörné ezen változókat.
Megértem, hogy a magánélete kerül ki főszereplőként beszélgetésünk közben. Engem sem érintene jól, ha valaki bejelentené egyik pillanatról a másikra a költözésem előkészítését és még feltételeket is szabna miképpen kellene eljárnom a továbbiakban. Ilyenkor örülök, hogy az érem másik oldalán vagyok és bizonyára ha fordított helyzetben lennék, én magamat ismerve képtelen lennék otthon szobrozni és csak várni, amíg Joshua vagy valaki a csapatból elintézi a rám leselkedő veszélyeket. Ez viszont a munkámhoz tartozik. Az, hogy ne hagyjak magam mögött lehetőségeket a hátbatámadásra vagy megvédjem önmagamat és az embereimet is még akkor is ha tudatában vagyok annak, miszerint ezzel vásárra viszem a bőrömet, de erre vállalkoztam. Évekkel ezelőtt, amikor beadtam derekamat a cég megállapítása mellett és eldöntöttem mit akarok a továbbiakban csinálni, számoltam minden eshetőséggel és nem dughatom homokba a fejemet csak azért, mert Remi úgy döntött a börtönből, hogy céltáblát csinál a hátamból mihelyst egy épületbe keveredek vele. Ismerem őt, a vele járó veszélyeket is egyaránt, de milyen vezetője lennék ennek az egységnek, ha nem állnék ki értük minden szempontból? Azonban ez az életemhez tartozik, a kisasszonyéhoz pedig egyáltalán nem, ezzel kapcsolatban pedig úgy tűnik lesz még pár lefutásra váró körünk.
- Minden egyes szavamat komolyan gondoltam. - jelentem ki hűvös magatartással ezzel is jelezve, hogy ilyen esetekkel nem áll módomban viccelődni. Vannak lépések melyeket meg kell lépni és velük együtt meghozni drasztikusabb döntéseket is. Be kell áldoznunk ezzel kapcsolatban a büszkeségünket, mert amikor a saját biztonságunkról van szó az mindent felülír. Enyhén felvonom a szemöldökömet amikor hirtelen belekezdene véleményének kifejtésébe, majd ez egy töredékre abba is marad. Nem áll módomban megszólalni, mert tudom, hogy pár megfontolt gondolat után úgysem marad el azoknak felszínre hozása és amikor megszólal, teljes mértékben beigazolódnak sejtéseim. Ismertem már az embereket. A büszkeségük, az elveik, az elképzeléseik és az igazságérzetük sosem hagyná őket parlagon, ha arról lenne szó, hogy kiálljanak önmagukért. Némely esetben becsülöm ezt a magatartást, most kevésbé vagyok együttműködő. Mindenesetre megvárom, amíg beavat ellenérzéseitől túltengő véleményébe és már csak ezt követően hozom tudtára a sajátomat. - És abban a tudatban nyugodtabbnak érzi magát, hogy a féltestvérének szabad ki és bejárása van a lakásába? Mert én bárhogy is nézem, egy ember, aki a saját védelmét szolgálja még mindig elviselhetőbb, mint egy olyan, akitől senki sem tudja mit várhat..mikor kattan át neki valami. - osztom meg vele saját észrevételeimet és szorosabban fogom át a kormányt, mielőtt a folytatásra adhatnám fejemet.
- Egy nővel jobban kibékülne? Ms. Swan a napokban tér vissza, ha gondolja szólhatok pár szót az érdekében. - hozakodok fel a kérdéssel, már ha ez is zavarja őt az egészben. Nem csak férfiakból álló csapatot toboroztunk össze az évek során, ellenben a többség belőlük állt, ez viszont közel sem rajtunk múlt. - Mint ahogyan azt korábban is mondtam, nem kell lemondania az életéről, de pár intézkedést meg kellett hoznunk a biztonsága érdekében. Ugyanoda mehet ahova akar, amikor akar, de megértheti, hogy ebben a helyzetben nem fogok engedni a kíséretéből. Természetesen ha úgy dönt ez az egész magának tartható állapot és teljes nyugalommal tud lenni a lakásában továbbra is, csak egy szavába kerül és vissza is fordulhatunk abba az irányba.
Megadom neki a lehetőséget, hogy saját döntést hozzon. Nem kért fel a védelmére, ezért ennyi kiskapu jár neki, hiszen teljes felelősséggel sem tartozok érte. Mindez csak egy elővigyázatosság a részemről, hogy elkerülje az elkerülhetetlent. Mert valamikor azok a határok is elmosódnak és idő kérdése mikor üt be a visszafordíthatatlan folyamat. Ugyanakkor akadnak még más változók is, melyek során viszont nem lesz beleszólásom a történtekbe és meglehet nem éppen az ő javára fognak dönteni. Ebbe viszont kezdetben nem avatnám be őt, ellenben ha úgy dönt nem kér a közreműködésünkből, én jelenteni fogom ezt az esetet és mások veszik át az irányítást, más módszerekkel.
Kijelentése megmosolyogtat, ám nem túl őszinte reakció ez a részemről, a fejem ingatása viszont annál inkább. - Nincs arra kapacitásunk, hogy mindenkit megvédjünk, de most ebben a helyzetben csak egyetlen személy biztonságára koncentrálunk, az pedig a magáé Kelly. A féltestvére veszélyes alak és nem fog lenyugodni senki kedvéért sem. Jobb ha ezt mielőbb tudatosítja magában. Léteznek üres fenyegetések, amik általában csak indulatból történő elszólásokként értelmezhetőek. Amit viszont vele művelnek az már sokkal több csak egy buta kijelentésnél, amit az ember egy könnyed mozdulattal lerázhatna magáról.
A céghez való megérkezésünk után külön válnak útjaink, de a legjobb kezekre bízom őt és az úgymond kihallgatását is egyben. Joshua ügyelt mindig is a részletekre, ezért másnak nem is passzolnék át egy ilyen volumenű feladatot, majd mennék nyugodtan a dolgomra, ahogyan jelen pillanatban is teszem. A csapatunkkal történő egyeztetés már rutinfeladatnak hat, ám vannak olyan esetek melyek hosszabb tervezést igényelnek. Egyelőre csak a környék felmérése és az emberünk megkeresése a kulcsfontosságú, ehhez viszont bőven elegendő annyi információt átadni nekik, amennyiből eltudnak indulni. A többit pedig a helyzet úgyis hozza magával.
Az autóhoz visszaérve mutatom be a két plusz főt Kellynek, aki úgy tűnik igyekszik megbarátkozni velük, miközben én még pár szót váltok Joshuaval. Wendell mindig lazábban vette a dolgokat és értett a poénból, sőt vevő is volt rá, ha lehet ezt így kifejezni. Ő jobban megértette magát Chad elveivel is, de a munkáját ugyanolyan maximalista felfogással végezte ahogyan a többiek is. Csak egyszerűbben lavírozott a szórakozottság és a komoly odafigyelés vékony határán. Én különösebb véleményt nem fűzök a beszélgetésükhöz, helyette megkerülöm az autót és beszállva a helyemre jelzem indulási szándékomat, mely előtt azért úgy tűnik nem árt egy-két kérdést tisztáznunk, de ez nem akadályoz meg abban, hogy időközben magunk mögött hagyjuk a garázs tágas terét.
- Ne tartsa magában. - szúrom közbe, hogy eloszlassam kételyeit meg ellenérzéseit a sokadik kérdésével is kapcsolatban, amikből bizonyára még lesz egy pár az elkövetkezendő időszakokban. Én nem akadályozom meg ebben, hiszen az alap dolgokat kivétel nélkül mindenkivel tisztázom a kezdetek kezdetén. Néha annál is többet, de ez nem egyenlő azzal, hogy egy ügyfélben ne merülne fel még több kétely vagy homályos részlet, amiről tudni vágyik még. Nem egy gondolkozáson alapszunk, szóval ami talán engem nem aggaszt, az mást az őrület határára sodorja. Embere válogatja. Ezért is adom át neki a szót, hogy megteremtse számunkra a lakhelyéhez fűződő körülményeket, amikkel kapcsolatban még most sem változott meg korábbi véleményem, viszont beleszólási jogom sincsen túl sok. Most csak arra tudok összpontosítani, hogy a védett házzal együtt ezeket a kellemetlenségeket is egy kis időre maga mögött tudhatja majd.
- Igazi családbarát helynek hangzik, keverve egy jó kis +18-as éjszakai műsorral. - hajol előrébb Wendell túlságosan nem értelmes megjegyzésével, és alkarját a két ülésre helyezi. Szinte még elkapom a visszapillantóban azt a jelenetet, ahogyan Reynolds teljes erejével hátrahúzza társaságát és egy jelentőségteljes nézést váltanak egymással.
- Tömören ne lepődjünk meg, hogyha valaki megpróbál fellépni ellenünk? - röpke pillantást vetek a mellettem ülőre. Ami pedig a többit illeti, nem a havi rutin ellenőrzés szempontjából megyünk oda és ha még az elveimnek velősen be is int ez a fajta viselkedés, melyet az épületben tanúsítanak, nem az én tisztem tanácsokat osztogatni az ott élőknek és amíg ők nem avatkoznak bele a mi dolgunkba, addig mi is szépen járunk el. - A célunk, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban járjunk el ezen kitérő alatt, szóval amennyire csak lehetséges, mi sem akarunk leállni senkivel sem barátságos szomszédi viszonyt kialakítani, ahogyan az ellenkezőjét is kerülnénk. Gondolja ezek az emberek felfigyelhettek a féltestvérére ott tartózkodása alatt vagy teljesen kiszámíthatatlanok?
Talán a későbbiekben ki lehetne őket kérdezni erről-arról, de kétlem, hogy bárki is beszélne. Úgy tudom elképzelni őket, akik nyugodt szívvel egymás torkának esnek a zárt ajtók mögött, azonban ha egy harmadik fél is csatlakozik, egyből összetartóbb egységgé válnak. Ezért ha végképp menthetetlenek és nem állnék le velük kitalálósat játszani amely során próbálom megfejteni mit is akarnak velünk közölni.
- Erre ráér később is visszatérni. Egyelőre koncentráljunk arra, hogy túlessünk ezen a lakásnézőn, majd eljuttassuk önt a másik, biztonságosabb pontig.
Valóban nincs hangulatom most ezeknek az anyagi vonzatáról beszélni, hiszen van ennél sokkal súlyosabb és egyben fontosabb problémánk is. Az épülettel szemben parkolom le az autómat és intek Reynoldsnak, hogy övé a kezdeti megtiszteltetés, a kapott kulcsokat pedig át is nyújtom neki még kiszállása előtt. Megvárva őt, hogy elérjen az ajtóig csatlakozunk hozzá mi is és Kellyt egyből magam mellé irányítom, miközben felmérem a környéket. - Odafent majd csak a legfontosabbakat próbálja összeszedni. Ez átmeneti megoldás lesz a részünkről és mihelyst mérséklődnek a körülmények, visszaköltözhet. Feltéve ha még akar.
Tekintetem végigfut az épület külsején és miután elérjük mi is az ajtót meg egyben Reynoldsot is, lezárom az autómat majd bevárjuk Wendellt.
- Reynolds, menj előre aztán ha felértél, csatlakozunk mi is. - a férfi bólint, Wendell pedig közelebb araszol Kellyhez, de megtartja azt a távolságot, ami még kényelmetlenné válna számára.
- Ne aggódjon, én fedezem magát. - kacsint a nőre, melynek hatására egyszerűen csak égnek emelem a tekintetemet és a jelzés után mi is elindulunk.
- A feladatra koncentrálj Rómeó. - szólok még hátra neki és most magam elé engedem Kellyt, hiszen neki előbb kell majd belépnie Reynolds után a lakásba mint nekünk. Gondolom úgysem járna jól, ha én válogatnám össze neki a dolgait és mint ahogyan korábban kifejtette, jobban örülne, ha ez elkerülhető lenne.

Ha lehetősége volt, akkor nyugodt körülmények közt igyekezte elrendezni a felmerülő problémáit, és nem kiakadni minden apróságon. Évekkel ezelőtt, amikor az anyja szenvedését asszisztálta végig a szeretett férfi mellett, bele sem gondolt abba, hogy talán majd ő is egyszer ugyanarra a sorsra fog jutni, egy kevésbé kedvelt férfi által. Az emberek javarészt mindig eldöntik, hogy ha majd nekik lesznek utódjaik, akkor teljesen másként fogják nevelni a saját gyerekeiket, ám ez a fajta gondolkodás akkor veszti érvényét, amint a pici baba felsír. Amikor az első átüvöltött éjszakát kettesben vagy hármasban töltik. Az első pelenkacsere sem vértezi fel más viselkedéssel és beivódott reakciókkal az újdonsült szülőket, mint a tanult és elsajátított viselkedés mintája volt. Gyakorta esik meg az, hogy a mókuskerékbe beszorulva képtelenek vagyunk másként reagálni, más helyzeteket kialakítani, mint ami végigkísérte a gyermekkorunkat.
Kelly nem akart az anyja sorsára jutni, de azt sem bírta, ha bekorlátozták a mozgásterét. Gimnazista kora óta tulajdonképpen teljesen független életet élt, olyat, amibe aligha volt bárkinek is beleszólása, és alapesetben erre büszke is lett volna, ám jelen helyzetben rettenetesen érezte magát, hogy képtelen segítségért fordulni bárkihez is, hogy nem számíthatott ténylegesen senkire és nem menekülhetett senkihez sem a felmerülő problémák előtt. Szánalmasan egyedül érezte magát, ez a mai eset pedig rávilágított arra, hogy hiába volt már harminckét éves, sokat látott és egyedülálló - erősnek tűnő - nő, a mai napig képesek voltak őt megtörni és előhozni belőle a védtelen kislányt, aki nem tudott szembenézni az őt érő nehézségekkel, ezt pedig teljes szívével gyűlölte, noha erről nem fogja tájékoztatni a mellett ülő férfit. Leginkább amiatt, mert ha kimondta volna mindezen gondolatait, az évek óta elfojtott könnyei utat törtek volna maguknak és nem tudta Kelly, hogy mikor apadnának el.
Próbálta meggyőzni Rydert, hogy semmi szükség nem volt azokra az óvintézkedésekre, amelyeket elővetített, és a hirtelen fellobbanó kikelése haszontalannak is bizonyult. A tiltakozása tulajdonképpen nem volt az, csupán nem szerette, ha már egy jól bevált rendszerbe beletenyereltek. Nehezen szokta meg a változásokat az életében és hosszú napokat vett igénybe nála az elfogadás, míg az új helyzetekben is otthonosan volt képes mozogni. Csendben hallgatta végig az érvelést a háttérbe tolva az ellenkező énjét, hogy a logikusságot és a tisztánlátást ne homályosítsák el a félelmeinek szilánkjai. Megharagudhatott volna a férfire. Bedobhatta volna a hisztis tyúk effektust, helyette a tenyerébe temette egy pillanatra az arcát, hogy a hajába túrjon öt ujjal, a rakoncátlan, idő közben elszabadult tincseit a vállai mögé húzza.
- Nem a férfiakkal van gondom - rázta meg a fejét, ellenkezve azzal, hogy talán egy nő majd jobb társaság lenne. Korántsem. - Ha lehet választani, hogy férfi, vagy nő társaságát élvezzem, akkor inkább az előbbit választanám. A fizikai adottságok végett - a hangja lemondóvá vált, kelletlenül pillantott el balra Ryder felé, miközben próbálta megemészteni a következő napok történéseit, hogy mi fog rá várni. - Én csak... nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy bárkire is támaszkodhatok, vagy hogy rábízhatom magam, és ez egy kényszerű helyzet, amivel jelen pillanatban még nem tudok mit kezdeni, mert kísérleti nyúlnak érzem magam. Egy ketrecbe zárt állatnak, akit a saját maga érdekében megfigyelnek - a pillantása már nem Mr. Danforth arcélét figyelte, sürgetően megnyalta az ajkát, hogy még csak véletlenül se bőgje el magát. Pedig egy alapos sírás talán segíthetett volna rajta, talán helyre tette volna mindazt a rosszat, amit átélt és amit megélt. A bátyját érintő kérdés újra élesen a nyugalmába marta a méregfogait. Mintha folyton arra várt volna, hogy mikor tűnik fel Kaszásként Ian, hogy mikor válik személyesen is fenyegetővé. Megköszörülte a torkát is, egészen halk próbált lenni. - Nem akarok hálátlannak tűnni, mert az nem is lenne igaz. Egyszerűen csak nehéz újra és újra csalódni - teleszívta a tüdejét, megadva magát az ellenkező énjével, hogy aztán a fejét a támlának döntve, az autó belterét használja fel arra, hogy a hangja egészen lágyan, hálásan csapódjon le. - Köszönöm, talán ezt kellett volna már először is mondanom - legyőzték, meggyőzték, vagy csak egyszerűen jól esett neki, hogy nem mindenki jutott az anyja sorsára. Az kísérteties és felettébb morbid párhuzam lett volna. Bár a második telefonhívásnál ennyire reményteljesnek lennie nem kellett volna.
A Joshuaval töltött hosszú percek elreppentek a feje felett, miközben beszélt, mialatt próbált emlékezni, és a legtöbb információt kisajtolni magából, ami nem veszett még el a gyermeki homályos ideológiába, vagy az elferdített, vágyódó múlt emlékeibe. Úgy tűnt, hogy a megfelelő kérdésekkel, a megfelelő gondolati síkon történő folytonos érdeklődés meghozta a várt eredményt, ám Kelly nem akarta meggyőzni a férfit arról, hogy bárki és mindenki részben legalább ártatlan. Mivel nem ismerte Iant, fogalma sem volt róla, hogy milyen ember, de az apját, a génjeit alapul véve az alma úgy tűnt, nem esett messze a fájától. A már ismert és a két új fazon érkeztével Kelly egy kissé fellélegzett, hagyta, hogy a nem mindenki által értett és kedvelt sajátos humora a felszínre törjön, amivel az egyik biztonsági embert meg is nyerte magának, legalábbis úgy tűnt.
Az autó szűkössé váló terében megosztotta mindazt, amit a házról, a lakóiról kellett tudniuk azoknak a férfiaknak, akiket Ryder kéretett Kelly mellé, ezért a kis fekete a lehető legteljesebb és igaz képet akarta lefesteni nekik, hogy még csak véletlenül se tenyereljenek bele váratlan, esetlegesen végzetes eseményekbe. Ha esetleg bármelyik férfinek bántódása esne, mialatt neki segítettek, Kellynek a bűntudatával kellett volna számolnia és a folytonos önváddal, amiért miatta érte fenyegetés ezeket a jól öltözött, összeszedett alakokat, akik újra, és minden pillanatban lenyűgözték. A nő a maga részéről képtelen lett volna ilyen munkát végezni, noha tudatában volt annak, hogy a saját munkájának megpróbáltatásai sem elhanyagolhatóak. Wendell hozzászólására Kelly azért jót mosolygott magában, kósza bólintással nyugtázva a férfi szavait. Az első pillanatban már megkedvelte, és még mindig tartotta magát ehhez, az azóta eltelt pár percben is, és mivel nem teljesen előrefordulva beszélt, ezért szemtanúja lett annak, hogy Christian rendre utasította némileg Woodsot, ami szórakoztatta. Még akkor is a párost figyelte, amikor a beálló csendet Ryder szavai törték meg.
- Nem igazán kedvelik a betolakodókat és rajtuk, magukon kívül szinte senkit sem tűrnek meg, aki nem drogot vagy a saját testét árulja - reagálta le Ryder kérdését, neki pedig szerencséje volt. A bérlemény tulajdonosa, amelyben jelenleg Kelly lakott, egy volt az ott élők közül. Gyerekkoruktól kezdve több generáció tömörült be azok közé a falak közé, egy olyan mini populációt és közeget kialakítva, ahol elfogadóak voltak és mégis az egyik legocsmányabb ember-massza, akivel Kelly találkozott. Igazán senkit sem kedvelt ott és ha lehetett, olyan távolról elkerülte az ott lakókat, amennyire nem szégyellte. Egyedül és kizárólag Miss Myrtle-t kedvelte, mert belevaló hetvenes kis öreganyó volt, a borzas, ibolyaillatú és nem mellesleg oroszlán méretű Maine Coonjával lakott együtt, ők ketten pedig a lakótömb királya és királynője voltak. Nem mintha a macska neve meghatározta volna a nemét. Kelly meg nem is foglalkozott azzal, hogy nőstény, vagy hím volt-e.
- A maguk helyében nem alapoznék arra, hogy az igazat, csakis az igazat mondják az ott lakók. Ám megfelelő összeggel talán megered a nyelvük. Viszont mielőtt ezt bármilyen szinten is átgondolnák, ne tegyék. Pénzért bárkiben kárt tennének, gondolkodás nélkül. Bármilyen szinten is beszélünk károkozásról - olykor teljes mértékben kiborította, hogy a részletek, a legapróbb momentumok és piciny reakciók is felkeltették az érdeklődését. Saját magától képes volt kiborulni, mert az agya folyton járt, és hiába próbálkozott a meditálással, hogy kirekessze a folyton halmozódó gondolatait, nem tudott függetlenedni és csak létezni, ami baromira idegesítővé vált a sokadik alvatlanságban elszenvedett éjjel után. A kis fekete makacsul ragaszkodott az elképzeléseihez, amibe nem fért bele az, hogy eltartsák, vagy hogy ne egyenlő félként gondoljanak rá. Túljutott már azon a korszakon ugyan, hogy mindent felesben akarjon állni, de ha valamire egyszer pénzt áldoztak rá, a második alkalommal ő volt a soros, és ebből nem adott alább. Az, hogy most tisztázni akarta annak körülményeit, hogy jelenleg érte és miatta dolgoztak, plusz feladatokkal ellátva a GR embereit, egy kissé kijózanította, ám mindenekelőtt állni akarta a cehhet, amit ez a kitérő okozott.
- Sejtettem. Csak jelezni szerettem volna, hogy nem fogom elfeledni ezt - amint a ház elé értek, csak azután csusszant ki a fémdobozból, hogy a két férfi kiszállt, Ryder szavaira pedig bólintott. Nem kell bepakolnia sem sátrat, sem az összes könyvét, ez világos. Elég lesz neki összesen tíz perc, hogy minden szükségeset összerántson az utazótáskájába. Vagy bőröndbe - még nem döntötte el. Valószínűleg spontán lesz. Amint Reynolds eltűnt, a lassan becsukódó ajtót figyelte maga előtt, ám mielőtt a pántok és az ajtó nyelve kattanva a helyére billent volna, a fogantyúért nyúlva nyitva tartotta azt. Nem számított Kelly a Wendell felől érkező szavakra, és már fordult volna felé, hogy köszönetet mondjon, amikor Mr. Danforth szólt Woodshoz. Az addigi mosolyát nem tudta visszafogni, és halkan elnevette magát.
- Azt hittem, hogy jelenleg én vagyok Wendell feladata, Mr. Danforth - villantott egy mosolyt a GR főnöke felé, akit még mindig a vezetéknevén szólított, az említett és egy kissé bevédett fazon pedig egy rakoncátlan, egyre szélesedő én-megmondtam vigyorral nyugtázta Kelly szavait. - Jelenleg önök hárman vigyáznak rám, ezért azt hiszem, hogy nincs okom aggódni - fordított hátat a főnök és beosztottjának, hogy belépjen a házba, és Reynolds jelzésének hála gyors, ám rettentően csendes mozgással szedje a lépcsőfokokat. A csizmájának talpa némán csapódott a lépcső fokain, kikerülve azt a már említett törött és egyben maradt, elhagyatott és használt fecskendőket a padlón. A gondozatlan lépcsőház jobb időket is megélt, egyes fordulókban a lámpa is villogva, fáradtan jelezte, hogy hamarosan égőcsere szükséges - vagy felkészült az esetleges zárlatra, ám Kelly nem állt meg. Nem ért egyáltalán a korlátokhoz sem, és a második emeleten egy pillanatra megállt, csak hogy a folyosó irányába elnézzen, ahol egy barna kupac még enyhén gőzölgött is. Felfordult a gyomra, egy pillanatra hátranézett Ryder és Wendell irányába, de inkább nem kommentálva az esetet sietett fel a már nyitva hagyott, nála elzárt folyosó rész rácsán, hogy a Christian által nyitva hagyott biztonsági ajtón is belépve a lakásába érkezzen, végre. A krémszínű falak nagyobbnak láttatták a teret, az alapvetően apró, harminc négyzetméter alatti lakásban pedig a háztömbbel ellentétesen tisztaság honolt, az illatosító által pedig visszafogott virágillat töltötte be a tereket. Szokásához híven levette az ajtó mellett a csizmáját, titokzokniban lépve rá a puha szőnyegre.
- Ne vegyék le a cipőiket, nem leszünk itt sokáig, ahogy kérte is, Ryder - futólag pillantott fel a három megtermett férfire, a kicsi előtérből pedig csak pár lépés választotta el őket a konyhától. - A hűtőben van hideg víz, alkoholmentes italok is, ha esetleg kérnének - mert hiába, hogy rövid ideig tervezték az itt létet, attól még nem lesz rossz házigazda. A hűtőjében az italokon túl még sajttorta is helyet kapott némi gofrival és talán egy kis carbonara is volt még ott. Mindhárom saját készítés. Az öltönyösöket magukra hagyva nézett rá egy komor pillantást vetve a kanapéjára, ami megnyikordult Ian súlya alatt a telefonban is, ám nem foglalkozva mindezzel sétált be a hálószobába, hogy a padlótól mennyezetig lévő beépített szekrény tolóajtaját elhúzva kiszedje a fekete, egyszerű bőröndjét és az ágyra pakolva azt már cipzárazta is ki. Hálójának berendezése is egyszerű, letisztult és nőies, visszafogott színeket és formákat foglalt magában, egyetlen plüssel a jobb oldali éjjeliszekrényen, és a franciaágy másik oldalán pedig Jane Austin kötetek sorakoztak. Nem mintha a nappaliban helyet foglaló hatalmas könyvespolc ne lett volna roskadásig tele szépirodalommal, szakirodalommal vagy tudományos kötetekkel,  A következő pillanatokban már két farmer, öt kényelmes felső, három pulóver és egy fekete vastag ruha talált helyet a bőröndjébe, hogy aztán a fehérneműs fiókját húzza ki, hogy a korábban említett bugyik és zoknik is helyet kapjanak a bőröndben. Bepakolta a szükséges mennyiséget, hogy az utolsó fordulóval vissza is tolja a fiókját, amikor a mozdulattól az a kis doboz is beljebb csúszott, mire Kelly elkáromkodta magát.
- Be tudna valamelyikőjük jönni? - annyira azért hangosan beszélt, hogy a vélhetően még kint várakozó férfiak hallják, és ha belépett valamelyikőjük, akkor csak rámutatott a komód kihúzott fiókjára. Benne a fehérneműk hadakozó rengetegével is. - Az ott apám kitüntetése még 2001-ből. Austinban kellene lennie, a régi házunk pincéjében - lépett hátrébb, hogy az újabb Ian által hátrahagyott bizonyíték a lehető legtávolabb kerüljön tőle, bármit is kezdtek vele, akár kivették a fiókból, akár nem. Ellépett az éjjeliszekrényig, aminek ajtaját kinyitva az alsó polcról előhúzta, amire csak három könyv volt rápakolva. - Ez is tőle van. Nem... apámtól - nyújtotta át a legalább huszonhárom éves képet, amin a féltestvérével ridegen álltak egymás mellett. - Ha nem gond, akkor tovább pakolnék - vezette el pillantását a vele egy légtérben tartózkodó férfiről, ha az Ryder volt, akkor róla. Mielőtt megállíthatták volna, ellépve már át is sietett a fürdőszobába, hogy összeszedje a szükséges tisztálkodószereket a mindennapos használathoz.
Csak egy pillantást vetett magára a tükörben, a látványra pedig kedve lett volna leakasztania a tükröt, helyette csak a kád peremére ült le egy másodpercre, a padlót lesve maga előtt. A zoknis lábfejét, a csupasz lábszárát, a batyuként szorongatott flakonok és törölköző  egyvelegét az ölében. Csak egy kicsit akart megnyugodni és egyedül lenni.

Talán a munkánk egyik legnehezebb része az, amikor az ügyfeleket kell megismertetni az őket érő körülményekkel attól a helyzettől kezdve, hogy mi is a részesei leszünk életüknek. Beavatni őket a változókba, elfogadtatni velük, hogy amihez eddig ragaszkodtak innentől kezdve már nem a megszokott hétköznapi menetét éli majd, hanem egy új rendszernek kell megfelelnie. Nem mindenki képes nyugodtan elfogadni, hogy ennyire kizökkentik őt abból a bizonyos mókuskerékből, de a nagyobb jó érdekében olykor muszáj behódolni a változóknak. És bár ritkán, de képesek vagyunk arra, hogy kompromisszumot kössünk, ez viszont bizonyos határokon belül történik csak. A mi feladatunk, hogy az életünk árán is megvédjük az ügyfelet és ehhez egy jól bevált rendszert, sémát kell követnünk, mely részleteiben felépítve fogja meghatározni a következő lépéseinket. Programot állítunk össze, menetrendet azon szempontok alapján, melyeket a kezdeti felmérések során gyűjtöttünk össze és ezáltal iktatjuk be jelenlétünket abba az életbe, melynek felesküdtünk a védelmére. Ez sokaknak túlságosan is zavaros és elfogadhatatlan, de ha hagynánk, hogy ők vegyék kezükbe az irányítást és csak minimálisan szólnánk bele a dolgaikba, akkor ezzel az erővel ki is hátrálhatnánk a közös megegyezésünkből. Elvégre ha az a rendszer működőképes, amelyben eddig is éltek, akkor nincsen szükségük még több emberre ahhoz, hogy megvédjék magukat és a mi jelenlétünk feleslegessé válik. Ehhez a nézőpontig viszont el kell jutnia az illetőnek, hogy ráeszméljen, a változás néha elkerülhetetlen a későbbi eredmények felmutatásához.
Kelly esete ennél komplikáltabb. Nem az ő kérése volt, hogy intézkedjünk az ügyében, én voltam az aki nem tudott volna otthon tétlenül ücsörögni és várni a csodára, hátha az hirtelenjében az ölembe hullik tudatában annak, amit megosztott velem. Láttam az arckifejezését. Azt a félreismerhetetlen félelmet, ami addigi kedves és barátságos vonásait egy másik érzelem uralma alá vette. Természetesen igyekezett minél jobban kihátrálni a témából, de ha valaki ismer az tudja, hogy nálam ez nem működik. Ha egyszer belekezdett valaki a mondandójába, az ne próbáljon meg lerendezni egy legyintéssel vagy egy semmi odaköhintésével, mert azzal egyenest rohannék a falnak idegemben. A semmi-t az emberek csak úgy nem hozzák fel csak akkor, ha valami fontos és zavarja őket és minél előbb tisztázzuk mindezt, annál egyszerűbb lesz mindkettőnk élete. Tudatában vagyok ugyanakkor annak is mennyire nincs kedvére az, hogy bárki is őrködjön felette és árnyékként kövesse őt munkájának végzése közben, erről pedig nem sokkal később véleményt is formál, amit kezdetben csendben tűrve végig is hallgatok, hogy azután én se maradjak el sokáig a sajátom megosztásával. Magyarázata érthetőbbé teszi meglátását és bár próbálok más megközelítést alkalmazni Ms. Swan megemlítésével, ő úgy dönt nem él ezzel az opcióval, így én sem fogom tovább erőltetni ezt az ajánlatot.
- Gondoljon erre úgy, mint egyfajta együttműködésre. Maga segít nekünk, mi segítünk önnek és a közös munkával megoldunk egy problémát, amit minél simulékonyabban tudunk véghezvinni, annál hamarabb térhet vissza minden a régi, megszokott ritmusába.
Könnyedebb hangvételben fejtem ki neki ezt a másfajta megközelítést, de egy másodpercre sem veszem le tekintetemet az elénk táruló útról. Köztudott, hogy a közös munka általában gyorsabb végkifejlethez vezet, ellenben a folytonos hátráltatása partnerünknek csak még inkább elodázza a már amúgy is kellemetlen körülményeket. Én mindig is az első mellett tettem le a voksomat, ám ettől függetlenül nem egy és nem kettő emberrel találkoztam, aki szeretett a végletekig ellenkezni. - A köszönetét pedig vegye úgy, hogy meg se hallottam. Addig a pontig nem látom értelmét elfogadni, amig sikeresen nem zárjuk le amibe belekezdtünk. - fűzöm még hozzá, de ehhez a magam formálta elvhez mindig is görcsösen ragaszkodtam. Annyi tényezőből állhat egy ügy, annyi változó miatt vehet más irányt mely akár útközben rosszabbá is teheti a jelenlegi helyzetet, hogy bárki hálálkodását is bezsebelni tettek nélkül pofátlanságnak érezném a részemről. Meglehet ez csak az én felfogásom átka, de képtelen lennék másképpen eljárni nem csak Kelly, de mások esetében is.
Valahol kevésbé érzem azután a feszélyezettséget, amikor a fiúk bemutatkozása gördülékenyebben zajlik le és melyet követően vágunk neki közös utunknak. Woods és Reynolds a hátsó üléseket veszik birtokukba, mi pedig a korábbi felosztás szerint helyezkedünk el az autón belül, de Wendell nyugtalansága és gyermeteg természete kontrollálhatatlanul irányítja mozgolódását és néha azon kapom magam, miszerint túlságosan is közel nyomul hozzánk. Pontosabban női társaságunkhoz, amit Reynolds nem sokáig tűr meg maga mellett. Kettejük közül mindig is Christian volt a komolyabb, távolságtartóbb fél, mig Wendellel könnyebben kijöttek a védencei. Személyiségük viszont egyiküket sem hátráltatta a munkájukhoz fűzött elkötelezettségükben.
Ugyan már korábban hallottam egy-két információt Ms. Dankworth lakásának környezetéről most még körültekintőbben festi le elénk annak nem túl biztató képét, ahogyan azt is mivel vagy éppenséggel kikkel számolhatunk a küszöb átlépése után.
- Ezt úgy érzem akkor tisztáztuk. Nem erőltetjük a beszélgetést velük.
Semmire sem vágyom a mai nap folyamán jobban, mintsem áldozatává válni az ügyeletes pénztárca-kiürítők társaságának, akik bizonyára hamis információkkal is megetetnének bárkit csak hogy több bankóhoz jussanak. Bármennyire is szeretném minden oldalról megvizsgálni ezt az ügyet, közelebb kerülni Kelly féltestvéréhez, van az a határ, amit még a jó ügy érdekében sem engednék sem magamnak, sem pedig az embereimnek, hogy bevállalja.
A hölgyemény megjegyzésére én magam is felfigyelek és csak ezután osztom meg vele a fizetésével kapcsolatos véleményemet. Jelen pillanatunkban ez a tény valahol az utolsó helyen kullog, ezért részben örülök, hogy ezt ennyire könnyedén tisztáztuk már csak azért is, mert az épület elé érkezésünk után nem szívesen vágyom mással foglalkozni csak azzal, hogy minél előbb lerendezzük ezt a rögtönzött kitérőt. Reynolds után hármasban lépünk az ajtóhoz, Wendell pedig szokásos formájában pompázik, melyet aligha hagyhatnék vélemény nélkül. Előttem aligha voltak titkok a cégen belül. Tudtam jól, hogy Joshua kedveli Mariet, ahogyan azt is, hogy asszisztensünk direkt húzza Hayes agyát csak hogy kiderüljön meddig megy el ebben a játékban. Woodsnak viszont sejtelme sem volt a húga és partnere közötti dolgokról és bár néha csak úgy odaszúrtam volna neki ezeket a megjegyzéseket, nem az én tisztem volt beavatni őket ügyes-bajos kapcsolataikba. Azt viszont, ha egyik ügyfelünket próbálják fűzni, nos amellett én se tudnék elmenni csak úgy szó nélkül.
- A védelme igen, de nem a teljes lezsibbasztása. - vetek egy pillantást Wendell felé, aki szalutálva egyet jelzi megértését és ehhez úgy tűnik Kelly lakásába beérve is tartja magát, amely sokkal kellemesebbnek bizonyul a kinti körülményekhez képest. Reynolds úgy dönt körülnéz az épület körül és próbál valami nyomot keresni arra, hogy előrébb jussunk ittlétünk érdekében, ezért a lánnyal már csak mi maradunk ketten, én viszont próbálok semmit sem elmozdítani, szétszedni vagy összetörni az elefánt a porcelánboltban effektus jegyében. Bármennyire sem lenne első alkalom, hogy akarata ellenére lakberendezőset játszok más otthonában, attól függetlenül most nem éreztem késztetést, hogy éljek eme tulajdonságommal.
- Én megleszek, köszönöm. - válaszol az itallal kapcsolatos ajánlatára Kellynek és Wendell is hasonlóan tartja magát az én véleményemhez. Na nem azért, mert úgy érezné megtiltottam neki, hiszen nekem nem tartozott ez a módszereim közé. Az embereim tudták a határaikat, ellenben valahol szabadon is voltak engedve, hogy saját maguk kutassák fel meddig képesek elmenni az ügy érdekében. Ezért ha Wendell mégis az ellenkezőjét döntené az én választásomnak, akkor sem néznék rá rossz szemmel. Egy részem valahol megértette Kelly ragaszkodását ehhez a lakáshoz, hiszen megvolt a maga hangulata, berendezése, ami tökéletesen tükrözte a lány személyiségét és visszafogottságát egyben, amihez az évek során hozzászokott és amit szépen, lassan a saját képére formált. Érthető, hogy ezek után nem vágyna máshova, hiszen fontos az otthon biztonságérzete, melyet mindenki csak a saját házában/lakásában kaphat meg - ha nem éppen egy másik ember képében. Itt viszont a kényszer miatt kell váltania és bár azon leszünk, hogy minél előbb visszatérhessen ide, magam sem tudnám előre megjósolni mennyi napot vesz majd igénybe ez a folyamat. Gondolataim menetéből a nő hangja zökkent vissza a jelen pillanatába, amelyet a kérésre mindketten követünk egyenesen a hálójába, ahol felhívja figyelmünket egy bizonyos tárgyra. Wendell már intézkedik is vele kapcsolatban és nem hagyva ujjlenyomatot a tárgynak felületén teszi el egy biztonságos tárolóba.
- Beszélek Tannerrel. - célozza felém Wendell a szavakat, amit bólintással fogadok és a továbbiakban én magam is jobban felmérem a környezetemet, nem megérintve semmit sem odabent.
- Érdeklődj, hogy mit derített még ki. - szólok még Woods után, de már csak egy biccentéssel jelez a fülére tapasztott készülék mellett.
Várakozásunk közepette többször is rápillantok órám lapjára - rossz szokás - de már csak Reynolds alakjára figyelek fel.
- Találtál valamit?
A fejét ingatja és megáll mellettem, pontosabban az ablakon kinti világot veszi jobban szemügyre. - Azokon kívül, amit Ms. Dankworth is elmondott, semmi szokatlant. Az egyetlen, akik azokká teszik, azok mi vagyunk, szóval lassan nem ártana indulnunk, mert visszafelé mintha többet mozgolódtak volna a szomszédok. Gondolom felfigyeltek a jelenlétünkre és most kíváncsiak mit akarunk. - adja hozzá jó-tanácsát is egyben, ennek okán pedig a fürdő ajtajához sétálok és annak lapján történő kopogásokkal hívom fel az odabent lévő figyelmét.
- Hamarosan indulnunk kell, ha nem akarunk még nagyobb feltűnést kelteni.
Nem várok tőle választ, egyszerűen visszasétálok másik két társamhoz, akikből Reynolds az, aki ismételten megtöri a csendet. - Előre menjek főnök?
- Elég ha csak elindulunk. Ha eddig csak sejtettek valamit, bizonyára egyáltalán nem tetszene nekik, ha kint szobroznál az ajtó előtt. - tűzöm hozzá véleményemet. Ellenben én sem örülnék, ha bárkinek is baja esne azalatt az idő alatt, amit itt kell töltenünk. A lány megérkezése után az egyik csomagját felkapom, hogy segítségére legyek és fejemmel Reynolds felé biccentek ezzel jelzést adva neki előbbi tervére, én pedig addig Kellyhez sétálok oda. - Egy szóra még indulás előtt, Ms. Dankworth. Tartott magánál valamikor pótkulcsot vagy tapasztalta már korábbról, hogy bárki is bejött volna a lakásába?
Érdeklődésem nem céltalan, hiszen egy gondolat ott körvonalazódott a fejemben, erre viszont a válaszok függvényében tértem volna csak ki. - A zárat bizonyára már lecserélte, amit jómagam is hasonlóan tennék a helyében - itt erősen célzok a nem túl kellemes élettel rendelkező szomszédságra - viszont volt már rá példa, hogy bármi is eltűnt a dolgai közül, még ha csak egy kis időre is?
Válasza után viszont én fel vagyok készülve az indulásra, azt viszont már csak akkor léphetjük meg, ha Kelly is hasonlóan érez ezzel kapcsolatban.

Kelly nem értette, hogy Oliver miért várt ennyi időt a változtatásig, hogy miért kellett a Marconi utcában bizonyos lányokban félelmet kelteni ahhoz, hogy elgondolkodjon a változáson és a változtatáson. Mr. Danforth elgondolása és a reális döntései olyan erőteljesen felülírták az addig alkalmazott cég értékeit, akit alkalmaztak, hogy a lány tudta, jó döntést fog meghozni Bridges. Hiába feküdt otthon öntudatlan állapotban, elkábított tudattal, a holnapi nap meghatározó lesz mindenki életében. A kis fekete pedig már a mai nappal olyan beavatottá válik a GR életébe, amelyet nem akart, és amitől tartózkodni akart, viszont a féltestvérének hála "áldozattá" is lett. Kiborította az a tény, hogy nem képes önállóan dönteni a sorsáról, hogy mások átvették a feje felett az uralmat, még ha nem is tűnt diktatórikus döntésnek, mégis annak érezte. Nem ellenkezhetett, nem küldhette el a fenébe sem Rydert, sem az embereit. Vagyis megtehette volna, ha lett volna valakije. Ha elbújhatott volna valakinél addig, ameddig ez a rémálom az élete részévé válik, és ezt felismerve engedett a gyeplőn, a merev elgondolásain, még ha furcsának is hatott mindaz, amin jelen helyzetben meg kellett birkóznia. Olyan nő volt, aki alapesetben nem félt és nem tartott sem emberektől, sem pedig újszerű helyzetektől, de úgy tűnt, hogy volt, amivel nem volt képes szembenézi egyedül. Mondjuk úgy, hogy nem hagyták, és habár tudta, hogy némileg irányított döntést hozott meg, a mellette ülő nem burkolózott bele túlzásokba. Talán ez volt az, ami segített Kellyn.
Nem azért nem válaszolt a férfi szavaira, mert ne értett volna vele egyet. Sokkal inkább azért maradt meg a csendes pillanatokat választva, mert nem bízott abban, hogy ennyire egyszerű lenne, ennyire könnyedén félre lehetne állítani valakit, akiről nem tud semmit, aki a frászt hozta rá és aki vele ugyanazt akarta megtenni, amit az apjuk tett Kelly anyjával. Ráhagyta ezen gondolatokat a férfire, mert a lány dolga nem az volt, hogy a saját bizonytalanságát kivetítve másokban is elültesse azt. Ha ilyen viselkedést mutatott volna, akkor a munkáját sem végezte volna jól, amiben szeretett maximálisan segítő szándékkal részt venni. Összepréselte az ajkait a köszönetnyilvánítás elutasítása után, egyetlen pillanatra átsuhant elméjén a tehetetlenség ténye, a feleslegesnek való érzés. Mereven bólintva figyelte az eléjük táruló épületek tömegét még, és nem is igyekezett azt illetően, ami a lénye része volt: hogy kérdéseket tegyen fel, hogy megértsen bármi mást is. Képes volt a némaságot választani, és ha nehezen is, de a nem tudást preferálni.
Nem tudott volna teljes illúzióba és utópisztikus világképbe burkolózni az otthonát illetően. Mert nem lett volna egyenes, ha hamis információkat osztott volna meg az autóba zsúfolódott férfiakkal, és ha ezzel a saját életét, annak körülményeit is csorbította, a tettetés állt tőle talán a legtávolabb. Borzasztó színésznek bizonyult volna, mert a hirtelen beálló érzelemváltozások egy pillanatra mindig feltűntek arcának vonásain, noha a saját problémáit mindig is igyekezett a kedves és gondoskodó álarca mögé rejteni, mert az mindenkinek könnyebb volt. Teljes mértékben egyet értett Mr. Danforth nézetével, hogy mindennemű beszélgetést hanyagolniuk kellene. Ám egyetlen, kósza momentumra a csipkelődő él megjelent újra benne, ahogy a főnök a beosztottat utasította rendre, végül mégis csak felhagyott a tervével. Nem volt beleszólási joga abba, hogy Ryder miként billenti helyre a neki dolgozók hátsóját. Elfogadta, de azért egy beletörődő mosolyt még intézett Wendell felé, egy amolyan én megpróbáltam jellegűt.
A lakásba érve tette, amit tennie kellett, a felajánlást követő elutasításra is bólintott. A csendes szöszölő, pakolással eltelt másodpercek percekké dagadtak, de felesleges, nem odaillő darabok nem kerültek a csomagjába és egészen addig nem is foglalkozott a háttérben meghúzódó esetleges fenyegetéssel, ameddig meg nem pillantotta az apró dobozt. Habár ő hívta be a társaságát a szobába, megrezzent, ahogy egy helyett két férfi jelenléte töltötte be a teret. Ennyi látogatója sem volt még a lakásban, ami csak egy kicsit tett rá egy lapáttal az idegességére. Menekült a helyzetből, menekült abból, amibe belecsöppent, és ha a fürdőben úgy is gondolta, hogy kap pár percet, Mr. Danforth alakja jelent meg az ajtóban. A tekintetét az arcára vezette Kelly a diszkrét kopogás után, ám mielőtt válaszolhatott volna, már ki is fordult a látóteréből a férfi. Az egyedülléte kudarcba fulladt, ám mielőtt elhagyta a helyiséget, az ajtót behúzva csendesen elvégezte a dolgát, kezet és arcot mosott, hogy végül a törölközőbe csomagolt apró tégelyekkel sétáljon át a szobába, azt bepakolva pedig már cipzárazta is be a bőröndjét, ami aztán gazdára is talált a GR főnökének kezében.
- A lakás tulajdonosának van még kulcsa, de Mrs. White nem itt él, hanem négy tömbbel arrébb. Járókeretes a hölgy, ezért a bérleti díjjal mindig elsétálok hozzá, de ez most azt hiszem, nem is érdekes információ. Rajta kívül még a házban élő gondnok rendelkezik mesterkulccsal, hogy vész esetére bármelyik lakásba képes legyen bejutni. Tűzeset, törött csővezeték esetén elsődlegesen, de volt már arra is példa, hogy a mentők kiérkezéséig szívmasszázst végzett el a delikvensen. Mr. Joel Dickerson rendes férfi, bár egyedül ő gondolja úgy, hogy meg kellene menteni a háztömböt, a benne élő lakókat. NFL játékos volt, vietnami veterán - osztott még ennyit meg Ryderrel, miközben a hűtőhöz sétált, a mellette lévő szekrényből pedig kivett egy zacskót, hogy aztán a megmaradó ételeket belerakja a zacskóba. Ha ő már nem is fogyaszthatja el, akkor a másodikon Maeve-nek talán segíthet vele, aki egyedül nevelte a hátrányos helyzetű, mozgáskorlátozott kislányát. Csak egy pillantást vetett Mr. Danforth-ra a zárcserét illetően, és nem is válaszolta meg azt. Egyértelmű volt a hallgatása annak, hogy nem, ezt még nem lépte meg, mert egyrészt nem gondolta, hogy Ian állandó látogatója lesz, és habár nem jelezte szóban, rajta kívül nem igazán volt lakója ennek a lakásnak. Szinte senki sem tudta, hogy pontosan hol is lakott Kelly, a róla a munkahelyén tartott nyilvántartásban szerepelt csak a lakcíme, amit senki sem szokott nagyon figyelni, olvasni róla.
- Mióta itt lakom, Mr. Danforth, nem volt látogatóm a lakásban. Ha valami arrébb került itt, azt eddig csak én tettem máshova, mint ahol előtte tartottam, egy-egy takarítást követően, vagy ha éppen úgy éreztem, hogy át kell mozgatnom a dolgaimat a változatosság kedvéért. Önök az elsők, akiket felhoztam ide, és ezen alapvetően változtatni sem szeretnék. Nem magam miatt, hanem amiatt, ahol elhelyezkedik a lakásom - túl összeszedett volt. Mégis érzett némi tompa kábultságot, és fog is, mert egy alapos alvás sem fog rajta segíteni, amiatt leginkább, mert képtelen volt nyugodt éjszakákat maga mögött tudni. A gondolatai folyton folyvást jártak, megállás nélkül robotolt az agya, ami az alvással töltött óráinak számán bosszulta meg magát. A pultról a táskájába ejtett két gyógyszeres, altatóval teli dobozt, a nappali polcairól pedig leemelt három könyvet, hogy aztán az újabb táskát a vállára húzza, a pultról pedig a zacskót leemelve lépett ki aztán a lakásából, megvárva, hogy mindenki maga mögött hagyja azt.
- A kulcsokat, ha jól gondolom, nem kapom vissza - a hangja lemondó volt, mégis tényszerű. Ha Reynolds elindult lefelé, akkor további szót nem fecsérelve a lakására indult el Christian után, hogy a másodikra érkezve ne a lépcsőn folytassa útját, hanem a folyosó irányába lépett el. - Mindjárt jövök, nem kell megvárniuk, kérem. Engem itt ismernek, magukat pedig nem - meg sem várta az ellenkezést sétált el a negyedik ajtóig a folyosón, ahol a nyolcas szám jelezte, hogy megérkezett. Három rövid, csendesebb koppanás után az ajtó hamarosan feltárult, odabent pedig a pelenkába csomagolt nyolc éves kislány nézett rá a háttérből, az ajtóban viszont a leharcolt Maeve állt.
- Szia! Hogy vagy? - Kelly nem nézett el a lépcsőkig, hogy bárki is megvárta-e,  helyette rámosolygott a nőre, és a bent lévő kislányra.
- Velem minden rendben van, köszönöm - derűs pillantása mögé rejtette a valódi érzéseit, mert a nőnek nem volt szüksége további problémákra. - Túl sokat sikerült készítenem az ételekből, és gondoltam nektek is jól esne. Most nem sóztam el, és nem is lett túl sok a csípős.. mellesleg, csak úgy megsúgom, a gofri isteni lekvárral is - a pillantása a háttérben meghúzódó kislányt vizslatta, szokásához híven, Maeve pedig zavart, bűntudattal teli pillantással mérte fel a csomagot.
Egyetlen perccel később Kelly kilépett a ház vaskos ajtaján, csomag nélkül, miután megölelte a nőt és integetett a kislánynak közben, és talán ettől a tettétől egy kissé jobban érezte magát, de a férfiak látványa visszarántotta némileg a jelenbe. Mégis, enyhe, állandó mosoly játszott az arcán, ahogy bemászott az autóba, a biztonsági övet pedig áthúzta maga előtt, éles csattintással biztonságossá téve az utazást, elrendezve a maga előtt lévő immár két táskát és a két kabátját. Rend a lelke mindennek.
- Ha ennek az egésznek vége, akkor szeretném önöket meghívni egy hála vacsorára. És mielőtt még tiltakoznának, nem rendelt ételre gondoltam, de ne aggódjanak, nem csak teát vagyok képes főzni. Akár még rendelhetnek is tőlem, és ha bele is döglök, de meg fogom csinálni. Remélem annyit esznek, mint a mamutok... csak mert nincs annál borzasztóbb, mint amikor egy férfi csipeget - beszélt, apró mosollyal az arcán, mert jobban érezte magát tőle, és mert ha egy pillanatig témát váltott, akkor jobban esett a lelkének, hogy nem az állandó ideg rántja görcsbe a gyomrát. Ha el is utasítják a felajánlást, legalább megtette és kimondta azt. Nem várt egyébként túl nagy együttműködést, ezzel az ötlettel viszont úgy gondolta, ha már a köszönetét nem fogadta el Ryder, legalább ezzel egy újabb próbálkozással élhet a köszönöm kimondása helyett. Nem bánta, ha elindultak közben, és azt sem, hogy maguk mögött hagyták ezt a tömböt. Ha pedig nem voltak vevőek a vele együtt utazók arra, amit mondott, elfoglalta magát a beálló esetleges csendben, mialatt a mellettük homályossá váló város utcáit figyelte leginkább.

Számomra az otthon mindig is egy különös jelentéssel bírt, hiszen sokkal inkább szimbolizálta számomra ezt az összetett egységet egy személy, mintsem egy lakás, ahova a nap végén elmenekülhetek a külvilág által rám terhelt gondok elől. Manhattan sosem volt opció, amikor egy saját helyre vadásztam, Bronx pedig a maga nemében számomra semlegesnek hatott. Egy intenzíven alakuló nap után szükségem volt a nyugalomra. Arra, hogy egy embert se találjak magam körül csak egy személlyel legyek társágban: az pedig saját magam. Nem mintha túl sokat töltöttem volna abban a stúdiólakásban, ami már évek óta a tulajdonomban áll, de azok az elvétett órák bőven elegendőnek és kizökkentőnek bizonyultak az egész napos pörgés mellett. A tágasnak ható, mégis bútoraiban nem zsúfoltságig rendezett hely idegennek hatott az én értelmezésemben és csak funkcionális kiegészítőként tekintettem rá. Másnak ez érdekesen hangzana, engem viszont nem tudott lekötni, hogy a saját képemre formáljam a helyet. Képeket is csak elvétve találhattak az oda betévedők és egy darab zongora szimbolizálta mindösszesen azt, ami engem az igazi családomhoz kötött. A nővérem kedvelte azokat a pillanatokat, amikor a lányának mutathatta meg a zongorához fűzött tehetségét és feltett szándékában állt megtanítani őt, mikor Clementine is úgy érezte, hogy érdeklődése több, mintsem csak egyszerű fellángolás a részéről. Sosem voltunk normálisan működő család, de a közelükben lenni valahol úgy gondolom egyet jelenthetett ezzel a kifejezéssel. Mégsem a hely miatt, hiszen túl sok érdekem nem fűzött a nővérem kacifántos lakberendezési stílusához vagy a színekben olykor nem passzoló elképzeléseihez, ami akaratlanul is szemet szúrt a oda belépőnek, egyszerűen úgy véltem, ha azt a két embert, aki akkor és abban a pillanatban ott van egy másik környezetbe helyeznénk, számomra akkor is otthonosabb lenne, mint a saját férfi-barlangom vagy bárhogyan is bírálja ezt Marie manapság. Az utóbbi időben egészen rákapott arra, hogy mindenkinek valami apró ajándékkal kedveskedjen az otthonába. Wendell szerint a húgának elment az esze az egyedülléttől, én viszont olyan Marie-gesztusnak tartottam az egészet. Mármint egyes emberek aligha tudnák meghazudtolni önmagukat és a kisebb Woods ő ilyen. Ettől függetlenül kétlem, hogy őrületbe kergette volna őt a magány.
Kelly lakása azonban határozott képet fest arról a hölgyeményről, akivel idestova pár órája már egymás társaságát élvezzük. Nem a terveket követtük, valahol útközben félrementek eredeti szándékaink, de a jelen pillanatában csak egyre vagyok hajlandó koncentrálni: az pedig a biztonságának megőrzése.
Hárman tartunk vele a lakásához és Reynolds hátsója be van sózva, hogy felmérje a környéket, amig az összepakolás folyamata zajlik. Én nem rendezkedek, de odafigyelek minden részletre és ha bármi eszembe jut, azt kérdést formájában felteszem Kellynek. Alapjában véve az a személy vagyok, aki képtelen elviselni, ha a saját dolgaihoz érnek. A lakásomban sem járt fent még senki Chad és Alana párosán kívül, hiszen Camillel rendszeresen az ő helyén futunk össze, ő pedig sosem érzett késztetést arra, hogy ennél többet akarjon. Ugyan Remi már egy jó ideje a rácsok mögött ül, alig pár hónapja futottunk össze újra exével és tettük meg azokat a lépéseket, amivel bizonyára csak még erősebben szignóztuk alá a halálos ítéletünket. De tisztában vagyok vele mennyire allergiás lennék, ha elrendeznék máshová a dolgaimat vagy bármi nyomát is hagynák ott jelenlétüknek, Kelly esetében ez viszont hatványozottabban rányomja a bélyegét a hely hangulatára, hiszen nemcsak a magánszféráját sértették meg ezzel, hanem a féltestvére által ott lebeg felette az a bizonytalanság is, ami az ő biztonságát erősen megtépázza. Ezt a fojtogató érzést pedig senkinek sem kívánnám szívesen.
Wendellt nálam a sors kíváncsibb természettel áldotta meg és bizonyára korábbi megjegyzései után örömmel segített volna Kellynek átválogatni a fiókjait, de tudja jól, hogy mennyire nem pártolom ezt a fajta viselkedést és szívesen játszok vele oszd meg és uralkodj játékot, amiben a feje és a nyaka kaphat főszerepet. Hol az órám lapját fürkészem, hol pedig őt figyelem, ahogyan megnézegeti a cuccokat, kezeit a háta mögé kulcsolva lépked körbe és bár nem nyúl hozzá semmihez, olyannak hat a srác, mint valami kíváncsi kisgyerek, akinek mindenről tudnia kell. Egészen addig ez le is foglalta őt, amíg Kelly felfedezésének hatására egy telefonhívás le nem foglalta, engem pedig egy kérdés, ami közben megfogalmazódott bennem várakozási időnk alatt és amit mihelyst Kelly ismételten csatlakozik hozzánk, fel is teszek neki. Válaszát hallgatva segítem őt a cuccok lecipelését illetően, de nem hagyok ki egy részletet sem amit megoszt velem. Egy egyszerű inkább magamnak és a gondolataimnak összefoglaló hümmögést hallatok, de a bólintás neki szól, ezzel jelezve, hogy felfogtam és értékeltem a kapott információkat.
- Elveknek mondanám ezt. - fűzöm hozzá pillanatnyi véleményemet a gondokkal kapcsolatban, de még egy gondolattal megtoldom. - Más felfogással rendelkezik és biztos vagyok benne, hogy amíg teheti, küzdeni is fog érte. Legyen bármennyire értelmetlen is.
Nem nehéz valamihez annyira ragaszkodni, hogy képtelenek legyünk lemondani róla és bizonyára az öregben is ez játszódik le, ahogyan végignéz ezen a helyen. Az, hogy talán még van esély az újrakezdésre, arra, hogy ne a földdel váljon egyenlővé az, ami számára lényeges szereppel bír. Az elvekkel viszont az a probléma sokszor, hogy olykor nem függnek össze a logikával és az ésszerű lépésekkel, ahol az ember azt mondaná, hogy ideje bedobnia a törölközőt.
- Idővel igen. Egyelőre jobb, ha nálunk marad. - nem eresztem meg bőséggel válaszomat, de pillanatnyilag ez az egyetlen, amit a kulcsok sorsáról tudok neki mondani. Kelly kitérője ugyan nem lát el örömteli érzésekkel, de megértem indoklását, ezért csatlakozok másik két emberemhez és inkább az autóhoz sétálok, hogy mikor a lány leér, minél kevesebbet kelljen bajlódni annak kinyitásával. A magammal cipelt csomagokat hátulra pakolom, Reynolds és Woods pedig eredeti helyüket foglalták el miután Kelly is épségben maga mögött hagyta az épületet, az elindulást viszont már csak akkor kezdeményezem, ha meggyőződöm arról, miszerint mindenki teljes valójában a helyén van.
A GPS-t most direkt hanyagolom, hiszen a védett háznál már nem egyszer jártam már saját magam is, ezért tudom fejből annak útvonalát. Ennek ellenére egy kitérőt még teszek majd a céghez, hogy a két potyautas kiszállhasson ott és csatlakozzon a többiekhez, amíg az út többi részén már csak az eredeti kiindulás szerint haladunk majd. Elmerengek egy másodperc erejéig a gondolataimban, de többnyire az útra koncentrálok, Kelly viszont érdekes ajánlattal rukkol elő. Nem első eset lenne és Woods már a háttérben mozgolódik, véleményét kifejtve készen, én azonban magamhoz híven mélyeket hallgatok. Egyelőre várok az emberem döntésével kapcsolatban.
- Ha valaki a mamutokra jellemző evést emlegeti, rám számíthat. - büszkén húzza ki magát, én pedig égnek emelem tekintetemet.
- Te nem úgy eszel Woods, mint egy mamut, hanem mint egy disznó. - kontrázza rá Reynolds, mire a mellette ülő egyből a saját védelmére kel és egy számomra már olykor megszokott szócsata kerekedik ki közöttük, amit tudom, hogy Reynolds úgyis lerendez. Azt bizonyára egyikük sem várja ki, hogy én lépjem meg ezt helyettük.
Válaszomat azonban már csak akkor fejtem ki, amikor egy pillanatnyi időre a mellettem ülő felé fordulok. - Jól átgondolta ezt? - fejemmel a két emberem felé biccentek, akik úgy tűnik kezdenek lenyugodni előbbi állapotukhoz képest. Én már ismertem őket jól, azt hogy mennyire nagyra nőtt gyerekek tudtak lenni, ha éppenséggel nem egy veszélyt kellett elhárítaniuk vagy kerültek olyan környezetbe, ahol elengedhették kötelességeiket. Részemről kegyetlennek hat még a gondolat is, hogy őket ráuszítsam a mellettem ülőre, aki úgy tűnik teljes mértékben ragaszkodik elképzeléseihez. El is mosolyodok ezen és a fejemet ingatom kezdetben, hiszen az én fejemben már rég lejátszódott ez a katasztrófa. - Tudja Kelly, hogy nem azért tesszük ezt az egészet. Nem várunk semmit sem cserébe, noha köszönjük, hogy gondolt ránk.
Szinte kihallatszik az az elkeseredett sóhaj, amit Wendell hallat hátul és amit aligha veszek figyelembe. Helyette a folytatást választom. - Egyezzünk ki abban, hogy végignézzük ennek a pár napnak az alakulását és maga is felméri mennyire érdemes egy ilyenbe belevágni. Elhiheti, jobban jár ha még egyszer átgondolja. - ajánlom fel neki, de nem véletlenül. - Sok tényezős eset az, ami függ a beosztásunktól is, ugyanakkor azt se szokásunk éreztetni egy ügyféllel kapcsolatban, hogy kihasználnánk őket a szolgáltatásainkért. - teszem még hozzá bővebb véleményemet ezzel kapcsolatban, erre viszont némiképp magyarázatot adok. - Korábban volt már ebből problémánk, amikor az egyik ügyfél a lánya kezét ajánlotta Wendellnek cserébe. Vigyázunk azóta a határok elmosódásával, ha lehetséges. Rendkívül nehézkes volt elmagyarázni a kedves apukának, hogy az életének védelméért cserébe nem kérünk pluszban egy másikat ajánlatként, de megkönnyítette a dolgunkat, hogy a lány nem hajlott az elköteleződésre.
Pont emiatt, én személy szerint nem vélem helyesnek ennek kivitelezését, mert sosem jó annál is mélyebben belefolyni a munkába, mint amennyi a megengedett. Ha meg már egyszer az ember úgy dönt átlép bizonyos határokat, akkor onnan a visszaút aligha lehetséges. - És mint mondtam, gondoljon erre úgy, hogy összedolgozunk az ügye érdekében és emiatt nem tartozik nekünk semmivel sem.

Nem engedte, hogy a nyomasztó érzés teljes mértékben átvegye a hatalmát felette. Mindent megtett azért, hogy a hullámokban rátörő pánik ne gyűrje maga alá teljesen, mert azzal nem tudott volna megbirkózni teljes egészében egyedül, és nem is akart volna újra megcsúszni úgy, ahogy a benzinkúton tette. Nyomorultul érezte magát, hogy egyetlen pillanat alatt képes volt a legsebezhetőbb oldalát kimutatni Rydernek, noha nem bánta. Olyan értelemben nem, hogy nem mások előtt akarta igazán tartani magát, hanem magának akarta volna bebizonyítani azt, hogy amikor az édesanyja megtört, neki akkor is muszáj életben maradnia, talpon maradnia és akarattal levegőhöz jutnia, mert Kelly nem akarta feladni és nem is akart volna olyan sorsra jutni, mint amilyet az édesanyjának szánt a sors. Nem furcsa fintor volt az anyja halála, hanem gyilkosság - eszement pokol következménye.
Az egyetemi évek alatt sikerült nem csak befelé, hanem kifelé is figyelnie... az emberek olyan könnyedén elárulták magukat a rezdüléseikkel, az automatikus, zabolázatlan reakcióikkal, amikre Kelly csendes pillanataiban felfigyelt és megjegyzett, de sosem használta fel azokat másokkal szemben. Egyszerűen csak megtanulta megjegyezni mindazt, ami talán másoknak talán fel sem tűnt volna, és talán ebben rejlett a munkavégzésének sikeressége is. Mert nem számított neki más, ha egy-egy hívás után végre pontot tehettek az ügy végére a vonal túloldalán lévővel és segíthetett - ha nem is bármi áron, de tiszta lelkiismerettel. Ahogy a három férfi, úgy a kis fekete sem kívánt több időt tétlenkedni a lakásban, és nem azért vágyott volna egy kis szünetre, mert nem bírta elviselni a társaságát. Csak egy kis magányt akart, ahol a gondolatait rendezhette volna, miközben hallotta, hogy odakint puha léptek szelték át a lakásának padlózatát és az arra lefektetett krémszínű padlószőnyeget, amely az ember mezítelen talpát csiklandozta a zuhanyzások után, kora reggel, vagy amikor kávéval szelte azt át, hogy a kanapéra csússzon a reggeli híreket nézve meg. Szentimentális volt, ha a lakásáról volt szó, mert minden egyes centiméterért kőkeményen megdolgozott, és az övé volt. Olyasmi, amit képtelen lett volna kiadni a kezéből, még ha a szükség úgy is hozta. Nem maga a lakás, vagy az épület jelentett neki sokat, szinte magasztos magasságokba emelve mindazt, hanem a benne lévő tárgyak. Kelly nem is igazán rajongott és ragaszkodott mindazért, sokkal inkább annak eszméje jelentette mindazt, ami Kelly maga is volt.
Nem esett nehezére a válaszadás, amikor kérdezték, immár majdnem teljesen maguk mögött hagyva a lakást, igyekezett is teljes képet festeni mindarról, ami eszébe jutott - mert könnyebb volt elterelnie a gondolatait, és ha Ryder nem is emiatt érdeklődött, attól még a kis fekete úgy gondolta, hogy mindez a segítségére volt. Nagyon is.
- Minden ember számára léteznek olyan elvek, amikért képes megküzdeni és nehezére esik feladnia - értett egyet a férfi szavaival, nem is kifejezetten csak a gondnokra értve, hanem általánosságban, mindenkire levetítve azt. Volt már egy halovány ingerenciája arra, hogy elgondolkodjon Ryder világán is, hogy számára milyen alapvető döntések voltak azok, amik mellett képes volt az életét az irányítása alatt tartani és folyamatosan monitorozni is azt, ám még közelről sem ismerte annyira, hogy messzemenő következtetéseket vonjon le a GR vezetőjének viselkedéséről. És nem is akart ebben a pillanatban, ebben a sűrű, mocsárra emlékeztető katyvaszban, amibe belesodorták és amiben épp dagonyázott. Nem vitázott a férfivel a kulcsokat illetően és nem is tervezte, hogy majd Maeve lakásánál esetleg megtörténne ez, mégis fellélegzett akkor, amikor Ryder nem ellenkezett vele, csak magára hagyta. A nő lakásánál nem időzött többet a kelleténél, még akkor sem vacillált, amikor maga mögött hagyta a teljes épületet, hogy a már második otthonaként szolgáló anyósülésre csússzon a feneke, amit aztán a biztonsági öv becsatolásával tett teljessé. Egy ideig csendben viselte el azt, hogy az autó belterében azon túl, hogy a néma légvételeik beleolvadtak a kocsi halk motorzúgásába, semmi sem törte meg a csendet, ezért ő volt az, akinek - már megint - beszélnie kellett. Maga sem gondolta, hogy ekkora felfordulást fog vele eredményezni, de amint elhallgatott, Wendell vette át a szót, amire Reynolds rákontrázott. Kettejükön kívül azonban nem csak Ryder, de maga Kelly sem csatlakozott be a beszélgetésbe, a lány arckifejezése azonban megváltozott. A fiúk hátul zajló vitáját gondtalan, rövid időre felszabadult mosollyal hallgatta, amit igyekezett olykor leplezni, nehogy Mr. Danforth úgy gondolja, illetlen lett volna. Egyszerűen csak szórakoztatta a páros között lévő kapocs, az a férfias dráma, ami egyáltalán nem volt komoly, és ha Woodsék nem is annak szánták, Kelly rövid időre maga mögött tudhatta a nehezebb pillanatokat, amiért nem lehetett elég hálás nekik, a figyelmét mégis az oldalról érkező kérdés ragadta meg.
- Hmm - nem, nem ez volt a teljes válasza. - Igazából nem tudom, hogy kell főzni egy csapat mamutos malacra - tagadhatatlan volt, a szóhasználat hiába volt tőle teljesen idegen, azért csak-csak sikerült neki elmosolyodni már csak a gondolatra is, és nem is óhajtotta fejtegetni ezt a továbbiakban, mert Wendell és Christian helyett Ryder volt az, aki átvette a szót, mire Kelly akaratlanul is felé fordulva tanulmányozta a férfi arcélét ismét, mialatt hallgatta őt. Annak ellenére, hogy Ryder teljesen komolyan gondolta minden egyes kimondott szavát, a kis fekete döbbenten fordult hátra Wendell felé a lánykéréses történet után. Hitetlen pillantással mérte végig, és csak az utolsó pillanatban fogta vissza a kirobbanni vágyó nevetését. Sokkal inkább azért, mert nem tudta, hogy Wendell hogy állt a házassági ajánlathoz, mert azt hallotta, hogy apuka-lánya mit kívánt, de arról Ryder nem nyilatkozott, Woods mit gondolt az esetről. Kelly megköszörülte a torkát, és ahogy visszahúzódott, még a széles mosolyának utóhatása játszottak az arcvonásain, amit igyekezett rendezni, a torokköszörülésével pedig valószínűleg sikerült is.
- Rendben. Ha az megfelel mindenkinek, akkor a vacsorához felajánlott szolgáltatásaimat addig megtartom magamnak, ameddig ez az egész véget nem ér. Ha és amennyiben még mindig úgy gondolom, ahogy azt az imént megfogalmaztam, újra rákérdezek. Amit nem kell elfogadniuk akkor sem, természetesen. Nem fogom önöket kényszeríteni, székhez kötözni, semmi ilyesmi - sóhajtott fel, megigazgatva a maga elé pakolt táskákat is a lábai között. - Eszem ágában sem lett volna egyébként felajánlani a nem létező szüzességemet, vagy esetleg a szent Grál koordinátáit kitalálni, és ebben az egész érdekházasságban sem hiszek - akadt el egy pillanatra, be is harapva az alsó ajkát, évődésének jelét adva. - Mr. Woods, mondja csak.. ön belement volna ebbe az ásó-kapa-nagyharang dologba? - érdeklődött félig hátrafordulva, hogy az illetékesre ránézzen. Tudta, hogy nem reagált le egyetlen dolgot még Ryder felé, ami igen is fontos volt, most viszont végre felszabadulhatott kicsit a feje, a liftező gyomra, és olyasmi került terítékre, ami egy kicsit talán segített neki abban is, hogy elfeledje azt a páni félelmet, amit a bátyja okozott a háborgó lelkében és a gondolataiban.
- A fenéket! Olyan vézna volt szegény, és még csak főzni sem tudott! Kész pokol és kínszenvedés lett volna az nekem - Wendell előrelendült, hogy a már korábban is bejáratott támaszkodással közelebb érezze magát a volánhoz, és talán az elöl ülő fekete hajú nőhöz is, amivel Kellyt kizökkentette kicsit, észrevétlenül húzódott hátrébb a lány kissé. - Szeretem, ha egy nő tud is főzni és nem csak kecskeként eszik - toldotta meg ennyivel, mire jött a hős megmentő Reynolds személyében és már megint mint egy Kraken, hátrahúzta a helyére Woods-ot, nagytestvéri szintre emelve az újbóli lehűtését. Még elkapta Kelly a "viselkedjél már" és a "hölgyek társaságában vagy, Woods" kijelentéseket, ami megmosolyogtatta Kellyt, a pillantása pedig a volán mögött ülő férfi felé vándorolt ismét. Kihasználta azt a kedves marakodást, ami hátulról érkezett bár amikor megszólalt, volt olyan halk, hogy csak Ryder hallhassa a szavait, amit neki címezett volna egyébként is.
- Nem azért tenném, mert viszonozni akarnék valamit. Vagyis, részben... segítenek nekem úgy, hogy én benne sem voltam Bridges csomagjában. Nem szeretném kihasználni a segítségüket, Mr. Danforth - döntötte a fejét a háttámlának, és nem is számolta, hány pirosnál álltak meg és mennyi zöld lámpa engedte át őket. - Nem tekinthetem ezt kedves karácsonyi ajándéknak - zökkent vissza némileg a mai nap problémáiba, miközben a már ismerős épülettömbök tűntek fel nem is olyan távol. Kezdte magát tényleg otthon érezni mind a kocsiban, mind a GR épülete körül. Igazából be is költözhetne. Már nem Ryder autójába, hanem az épületbe, amit hamarosan meg fog csalni egy teljesen ismeretlen eldugott lakással.  Megnyalta az alsó ajkát, a táskájából pedig kikutatta a műanyag vizes palackját.


// Imádom az általad linkelt zenét   //