Általában túlzottan is aktív elméje, amely egy percre sem hagyja abba túlgondolkodást. Mindig, mindig agyalnia kell valamin, ami egy idő után rettentően fárasztóvá válik. Emiatt az alvása sem kifejezetten pihentető.
Mindig kimondja, amit gondol, és emiatt sokszor bajba is kerül – de a nap végén ez egyáltalán nem érdekli már őt.
A félrelépés semmilyen formában sem jöhet szóba nála, ha kapcsolatban van, a megcsalás eszébe sem jut és ugyanezt várja el a másik féltől is.
Heves temperamentuma miatt szinte időzített bomba, és vagy harsányan robban, vagy mindennél beszédesebb hallgatással büntet.
Sajátos módon kezeli a negatív érzelmeket és a bánatot. Ez általában a nem beszélek róla stratégia. Vagy teljesen random helyzetben, tökéletes idegen ember előtt képes kiönteni a lelkét, ha kérdezik, ha nem.
Képes egész este fennmaradni, és nem csinálni mást, csak gondolkodni. Mint említettem, nagyon is rosszul alszik.
Ha megszeret valakit, minden rossz tulajdonságával, rigolyájával együtt szereti.
Már akkor tudja, kivel lesz a legjobb kapcsolatban egy új társaságból, amikor még nem is beszélgetett egyikükkel sem. Egészen jó megfigyelő és elemző hírében áll.
Kelly barátságához vezető legrövidebb út a jó humorérzéken keresztül vezet.
Ki nem állhatja, ha sürgetik őt, szeret mindent a saját tempójában csinálni.
Ha összebarátkozik valakivel, az a személy biztos lehet benne, hogy sosem fog ítélkezni felette, bármi is történjen.
Ha hosszú távon rosszkedvű, biztosak lehetünk benne, hogy valami nagyon nincs rendben.
Nagyon keményen dolgozik azon, hogy ne mutassa ki, ha valaki hatást gyakorol rá. Emiatt érzéketlennek, érzelemmentesnek is tűnhet, de ez ne tévesszen meg bárkit. Titokban egészen romantikus hangulatba is képes kerülni, sőt, van egy naplószerű kis füzete, amibe otthon verseket, rímeket karcol fel.
Mindig megfigyeli és analizálja a környezetét, bárhol is legyen.
Meg sem próbál jóban lenni azokkal, akiket nem kedvel. Nem tervezett magának színésznői pályát és az arckifejezésén sem képes uralkodni akkor, ha valaki nem szimpatikus neki.
Sokkal jobban bízik a megérzéseiben, mint abban, amit valaki – akár egy közeli barát – mond neki.
Összetett és éles elméje egyszerre a legnagyobb ajándék és a legnagyobb átok az életében.
Még ha belül szomorú is, akkor is képes mosolyogni, csak hogy ne rontsa el valaki más hangulatát.
Ha Kelly eldönti, mit akar, minden követ megmozgat azért, hogy azt el is érje.
Sosem fogja megengedni másoknak, hogy irányítsák őt.




Bronx olyan negyedében lakott, ahol éjjel nem volt ajánlott egy megtermett férfinek sem, nem hogy egy alig ötvenhat kilós nőnek egyedül járkálnia. A napi ritmusa teljes mértékben felborult, mert a műszakjai hol a nappali időszakot ölelték fel, hol a teljes éjszakát dolgozta végig, ugyanakkor a 12-48 órás beosztás egészen ideálisnak tűnt. Többet sem szellemileg, sem testileg nem bírt volna elviselni, még úgy sem, hogy nem egyedül kellett töltenie a munkaidejét a központban.

Ott volt Don, a mindig vidám harmincas férfi, aki a Put on a happy face stílusú Joaquin Phoenix-re hasonlított a Joker című filmből. Mielőtt teljes mértékben kifordult volna magából és a szociopata gyilkossá vált volna. Tudjátok, az a kedvesen fura bohóc, akihez inkább nem szólunk hozzá. Aki igazság szerint nem volt valós, csupán egy álca. Don viszont imádott a társaság középpontjába kerülni és ha tehette, mindig fánkkal, sütivel és kávéval látta el a munkatársait. Tetőtől talpig meleg srác volt, a Grinder üdvöskéje, megszámlálhatatlan rajongóval a háta mögött. Elmondása szerint rosszul van a női test látványától. Hát oké.
Honey az a lány volt, akire képtelen lennél akár egy rossz szót is mondani. A szemeiben visszatükröződött a kirstálytiszta kék víz színe, szőke hullámos haja pedig a csípőjén ringott, ahogy minden lépése gazellát idézett fel abban, aki végignézte ezt a tündéri jelenést. Nem viccelt Kelly, tényleg így gondolt Honey-ra. Anyakönyvezett neve nem volt ennyire ideális, Gertrude Hastings. Több ok miatt is gyűlölte a nevét. Az egyik a keresztnevéből fakad, olyan vaskos német gyökerekkel rendelkezett, hogy a nagymamája mintha káromkodott volna, amikor szólította. És különben is, Gertie? Rude? Na látod, tényleg nem olyan egzotikus. Hastings pedig történelmi vonatkozásban sem egy túl pozitív helyszín. Már attól függ, melyik nemzet hogy értékelte az egykori csatát. Szóval Gertrude inkább Honey volt, még ha gyűlölte is a mézet minden formában.
Rex, alias T-Rex egy melák, de szerethető óriás volt. Csorba orrát jó néhányszor zúzták be az egykori ketrecharcok során. Mert igen, hiába volt nagy és erős, nála már csak az elhízott elefántok lomhábbak. Gondolkodásában penge, és ő az a férfi, aki bárhol, bármikor képes elmenni érted az éjszaka közepén. Képes lenne a belső démonjaidat is száműzni és ő az, akinek minden nő "Kedvesem" és "Drágám". Az első időkben Kelly hátán a szőr is felállt ettől a szertelen közvetlenségtől, de amikor már két hónapja szinte a nevét sem tudta még mindig kimondani Rex, Kelly beletörődött. Valószínűleg a ketrecharcokkal a névmemóriáját is törölték a férfinek. Tömpe ujjaival képtelen volt arra, hogy kézzel, írásban dokumentáljon bármit is. A legújabb Apple telefonján a hangfelismerő programot használta, és ő volt az első, aki titkárnővel dolgozott, mert nem volt hajlandó a telefonhívások fogadásán túl bármit is csinálni, de Kelly mégis felnézett rá. A hangja, mint a balzsam, úgy vette körbe az embert, mintha a legpuhább takaró volna. Úgy beszélt, hogy az ember elhitte, hogy az atombomba soha nem ölt meg egyetlen embert sem. Hogy nem volt Gulág, nem volt genocídium, nem volt a világon egyetlen háború sem. Mert az emberek hinni akartak neki, mert egyszerűen képtelenségnek tartotta bárki is, hogy Rex hazudna. Bármiben.

De térjünk is vissza ahhoz a miliőhöz, ami nap-nap után fogadta Dél-Bronxban, ahol lakott. Vagyis inkább ahol álomra hajtotta a fejét. Azt mondják, hogy kutyaszarba lépni szerencsét hoz. Van valami hír az emberi ürülékről? Kelly minden egyes reggelét szlalomozással kezdte, ahol a labirintus útvesztői a járdán hagyott barna, néhol még gőzölgő kupacaiban csúcsosodott ki. Ha nagyon akart volna, akkor az úttesten is sétálhatott volna, de olyan elhanyagoltak voltak az aszfaltozott utak, hogy előbb törte volna ki a bokáját, mintsem eljutott volna A pontból B-be. Inkább bevállalt napi két órányi zötykölődést abban a szutyokban, ami az utazóközönséget illette, mintsem elköltözzön. Hogy miért? Mert így aránylag gyorsan eljutott Manhattanbe, ahol inkább otthon érezte magát, csupán az ingatlan árak szöktek ott az egekbe. Valószínűleg bankot kellett volna rabolnia, hogy az ott lévő lakásárakkal még csak szemezzen is, mert szociális munkásként nem igazán volt a top százban sem, ami a jövedelmét illette.
A bérleménye egy lift nélküli, hat emeletes ház negyedik szintjén helyezkedett el, annak is az egyik utcafronttól távolabbi szárnyán, ahol legalább nem arra kellett hajnali órákban kelnie, hogy hol egy elkeveredett busz, hol a kukásautó húzott el. Igaz, hogy az a négy emelet egyenlő volt Dante Purgatóriumával és később, fentebb emeleteken egészen pokolinak írta volna le Kelly, ahol nem hogy az ott lakók, de az általuk nevelt háziállatok sem voltak túlságosan emberiek. Rendszerint Kelly óvatosan húzta be maga mögött az ajtót, és az volt az első dolga, amikor beköltözött, hogy a több ponton záródó ajtóra cseréltette az előző alig működőt. Minden egyes kulcsa külön tartón függött és mindig csak azt vette elő, amire szüksége volt, mert nem akarta magára hívni a figyelmet. A folyosókon a tapéta már félig letépve hajolt rá a barnás-bíborszínű, egykor talán bézs padlószőnyegre, ami mára már inkább porszürkén csillant meg az olykor beszűrődő fénysugárban. Az sem volt túl bizalomgerjesztő, hogy Fish, azaz Mr. Fisher ajtaja körül az apró, golyó ütötte lyukak inkább hasonlítottak tésztaszűrőre, és az amúgy egykor igen gazdag, ma már inkább junkie lakásába belásson az ember. Az emberünk általában meth hatása alatt állt, piszkos, szakadt trikóban és esetlegesen alsógatyában járkált a saját lakásában. A szer hatására a bőre kisebesedett, az arca beesett és szinte lötyögött rajta minden ruha. Talán azért sem akart azzal plusz energiát felemészteni, hogy felöltözzön. A negyvenes férfi az alkoholt váltotta fel drogra, miután a családját kiirtották a jóakaró szomszédok. Kelly nem egyszer és nem kétszer hallgatta ezt végig. Nappal, vagy éjjel, teljesen mindegy volt, mert George mindenkit képes volt hibáztatni. Már az első perctől tudta, hogy Fish mászkál a folyosókon, mert a mozgása darabos, zombiszerű volt, olyan, ahol az egyik lábára nagyobb testsúlyt helyezett egy elrontott térdműtét után. Egy kicsit talán hasonlított az apjára. De talán csak egy nagyon kicsit.
Több, mint három éve költözött New Yorkba a Texasi Austinból, ahol egy nem is meggondolatlan ötlettől vezérelve mondott fel abban az öregotthonban, ahol most az apját kezelték. Pontosabban miatta mondott fel, és pontosan 1210 napja még csak nem is látta, nem érdeklődött az apja felől. Az az ember egy állat volt, és jobban gyűlölte azt, aki felnevelte, mint bárki mást a világon. Akkor kezdődtek a gondok, amikor az apját kirúgták a rendőrségtől. Nem kellett többet csinálnia, mint hogy rasszista inzultusoknak kitenni bárkit, aki szembement vele. Ez a beképzelt hóbortja pedig emberéleteket követelt, amikor egy megkéselt fekete fiút hagyott meghalni az utcán, anélkül, hogy segítséget nyújtott volna neki. Anélkül, hogy bárkit is felhívott volna. Kérdezhetnéd, teljesen jogosan, hogy mivel védekezett: nem volt szolgálatban.
Kezdetekben nem ilyen volt, de az ember lakva ismerszik meg és Kelly anyja rettenetesen félreismerte. Az apai ágáról egyetlen rokonnal sem tartja a kapcsolatot, de talán jobb is. A rendőrségtől való kirúgatás után természetesen az alkohol lett a lány apjának legjobb barátja, az pedig egészen felbátorította a férfit, egészen annyira, hogy a feleségét verni kezdje. Ha ellenkezett Martha, ha nem. Először csak kisebb-nagyobb lila foltok jelentek meg a testének különböző pontjain, leginkább ott, ahol a ruha még elfedte a problémás területeket. Később már annyira elvesztette a kontrollt az idősebb Dankworth, hogy nem érdekelte, hol üti a nejét. Hol törik csontja, és pontosan 1250 nappal ezelőtt temették el Kelly anyját. A törött bordája menthetetlenül átdöfte a tüdejét, a bevérzés pedig fatális végkimenetelt eredményezett. Felmerülhet az a kérdés, hogy Kelly apja miért nem börtönben ül családon belüli erőszak miatt. Hogy miért nem a rácsok mögött szívja a levegőt emberölés vádja miatt. Felmerülhet... az orvosi szakvélemény beszámíthatatlanságot határozott meg az apjánál, az öregek otthonában pedig speciális kezelést kap, elkülönítve a többi betegtől.
De a házból van egy kedvence is. Miss Myrtle, az örökös vénkisasszony azzal a hatalmas maine coon-jával, aki az épület dámája - királya. Nem igazán lehet a nemét megállapítani, de Kelly nem is bánta. Ha csak meg akarta simogatni az állatot, akkor az fújt, harapott és karmolt. Nem igazán ismert nála nagyobb antiszociális macskát a világon, de hát mindent el kell kezdeni, nem igaz?

Az egy órás zötykölődés után az épület portáján csak intett Jimmynek, hogy három perccel később már a dolgozók részére fenntartott konyha pultjának dőlve vetkőzzön. Először a sapka, aztán a kesztyű, majd a sál is lekerült róla, hogy végül a kabáttól is megváljon, amiket először csak az egyik üresen álló székre pakoljon. Az elmúlt egy órában nagyon jól haladt a könyvével, amiből semmire sem emlékezett, mert túlságosan is álmos és fáradt volt, hogy felfogjon bármit is abból, amit olvasott. Mondjuk az sem használt, hogy egy kisgyerek végigüvöltötte az egész utat. Szerencsére ugyanott szálltak le a szülők a gyerkőccel, mint ahol ő is.
Nem kívánt mást, mint hogy az a gőzölgő kávé ott a kezébe kerüljön. Bögrében, mert nem akarta leégetni a bőrét, és voltak olyan napok, amikor nem volt vidám, volt olyan nap, amikor inkább hallgatott, mint hogy hülyeségeket beszéljen és azt meg végképp nem tudta elkerülni, hogy Alana áradozzon az aktuális Tinder élményéről, amit Honey csodálva hallgatott végig. A lovas hasonlatra Kellynek felfordult a gyomra, pedig a reggeli gyógyszer adagján túl más nem csúszott még le a torkán.
Anélkül, hogy aktív résztvevője lett volna a beszélgetésnek, a ruháival és a kávéjával együtt kisétált onnan, letelepedve az asztala elé, bejelentkezve a számítógépes rendszerbe. Az ízületei és csontjai szinte sikoltva roppantak ki, ahogy nyújtózkodott, és nyolc után két perccel a telefonja őrült csörgését azzal vágta el, hogy fogadta a hívást. A headset a fejére simult, az apró mikrofon a szája előtt függött az apró hajlított fém végén.
- 911...
- Ha valaki valami rosszat követett el, és tudja, hogy amit elkövetett, rossz, és rosszul érzi magát miatta, és tudja, hogy miért érzi rosszul magát, akkor az tudatos bűntudat. - vágott a szavába a férfi, mielőtt még Kelly a halálában is tudott frázist elmondhatta volna. - Tudod, hogy miből idéztem, ugye?
- ... Miben segíthetek? - nyelt egyet. Tudta, hogy Ken Follett egyik kevésbé ismert könyvéből származik az idézet. Tudta, mert az éjjeliszekrényen a könyv azon a bizonyos oldalon volt szamárfüllel (rossz szokás, igen) megjelölve, annál a bizonyos idézetnél.
- Mikor locsoltad meg utoljára a mikulásvirágot? - váltott témát a férfi, Kelly némi zörgést hallott a háttérből és a kanapéjának apró reccsenését, ahogy az a valaki leereszkedett rá. Bármikor felismerte a hangot...
Hát mégsem volt annyira biztonságos az az ajtó...