Egy rémült motel igazgató riasztotta a rendőrséget, hogy az egyik motel szobában a reggel két holttestre bukkantak, elég szokatlan körülmények közt. De ugye mi lehet egy gyilkosságnál szokványos? Ezért vagyunk most úton odafele.
- Várj, egy utolsót mielőtt kiszállunk. Figyelj, jól figyelj. Szóval:


Kérdeztem izgatottan, mert bár láttam rá esélyt, hogy egyből rávágja a helyes választ, szerettem látni, ahogy törik a kobakjuk rajta. Mondjuk... utóbbi nem volt túl gyakori jelenség. De minek áll valaki nyomozónak, ha nem szereti a rejtélyeket?
- Ah, Vincent, nem hagynál már végre békén ezekkel a hülyeségeiddel? - nyafogott útitársam, aki a reggel kihagyott kávétól talán nem, hogy rám nem, de az útra is alig tud figyelni. De akkor vezethettem volna én is.
- Találgass, az nem kerül semmibe. - pillantottam rá még mindig lankadatlan lelkesedéssel. Egy kis agytorna a munka előtt olykor frissítőbb tud lenni, mint egy bögre koffein.
- Baszki, nem tudom! Nem tudom! Egy prostituált?! - válaszolta, szinte már rám förmedve, mire én össze vonva szemöldökeim próbáltam kilogikázni, miért pont ezt válaszolta.
- Nem. - válaszoltam sűrűn pislogva, mert ezen fogalom még kissé homályos előttem, lévén, hogy sosem éltem ilyen lehetőséggel a hölgyek körében. - A válasz az...
- Itt vagyunk. - vágott a szavamba, miközben már le is parkolt - azt sem túl szabályosan - és kiszállt. Akkor most nem érdekli a válasz vagy ennyire siet megnézni a gyilkosságot? De sietni akkor sem kell, mert a hullák aligha fognak odébb állni. Egy kis késedelemmel a töprengéseim végett, csatlakoztam a szépen gyülekező csapathoz, hol akadt rendőr, nyomozó és sok az üggyel foglalatoskodó emberke is, akik szerintem csupán útban lesznek, de nem teszem szóvá, hiszen itt nincs is igazán kinek.
Helyette inkább előveszem a kabátom belső zsebében tárolt kis jegyzet füzetett, tollat és egy pár gumikesztyűt és elindulok a már szalagokkal elkerített ominózus motel szoba felé, minek faláról kívül már morzsolódik le a festék és aminek lábtörlőjébe évtizedes piszok lehet, pedig a hívás szerint egy takarító nő bukkant a testekre. De minden bizonnyal ezenfelül hibátlan a kiszolgálás.
- Jézusom... - torpanok meg, mikor belépve feltekintek a jegyzetelésből és döbbenetemben még a számhoz is kapok.
- Mégis ki fizetne ezért több, mint 55 dollárt éjszakánként? - tekintettem körbe az ízléstelen szoba belsőn, ahol a falon itt-ott penész foltok éktelenkedtek, az egyik sarokban pedig, mintha egy csótány család halt volna kínhalált és darabkáik még mindig ott száradnának. Aztán elpillantottam az áldozatok felé is. Valóban szokatlan látványt nyújtottak, ahogy az ágy előtt térdepelve imádkoztak. Ha nem lehetne érezni a lassan bomló testek rothadó hús és alvadt vér kellemetlen aromájának egyvelegét, és nem látnám a zsinórokat, melyek ebbe a pózba kényszerítik őket, azt mondanám még élnek. De nem így van. Ennél halottabbak nem is lehetnének.
Közelebb lépkedve és az ágy mellé érve alaposabban szemügyre vettem a két testet és már így elsőre is különös nyomokat véltem felfedezni testükön, miket alig vártam, hogy megoszthassak a többiekkel is, ám egyelőre csak lassacskán szivárogtak be az emberek. Furcsa, hogy bár a munka idebent van, ők inkább kint beszélgetnek és dohányoznak. Néha komoly fejtörést okoz a hozzáállásuk a hivatásuk iránt.