Alapvetően egy türelmes ember vagyok. Elvégre nyolc kibaszott éve ülök a seggemen beépülve egy rakás idióta közé. Akiket már-már megszerettem, de annyira mégsem, hogy ne juttassam őket börtönbe, ha arról van szó. Szarul fogom érezni magam miatta, de ez a dolgom. Türelmesen adatot gyűjteni, míg végre meg lesz, honnan szerzi Mico összekötője azokat a rohadt fegyvereket. Nyolc év alatt nem sikerült, de majd most. Ja. Néha kurvára parttalannak érzem ezt az egészet. Mégis, csinálom. Aztán van, mikor visszakézből pofánvágok valakit, mert hülye. Valahol le kell vezetni a felgyülemlett feszkót, nem? És most itt van a rendőrcsaj, aki baszik leszállni rólam. Követ. Mi a fasz? Mikor először észrevettem, el sem akartam hinni. Nem 24/7 van a nyomomban, gondolom dolgoznia is kell, vagy valami, de azért elég gyakran. Mindezt úgy, hogy Jeff már odaszólt a főnökének, hogy pattintsa le rólam, mert kurvára nem tartozok a körzetébe, se a súlycsoportjába. De a jelek szerint a hölgy geci makacs. Csodás. Mivel érdemeltem én ezt ki? Miért nem Rex seggében turkál, ha már őt gyanúsítja gyilkossággal? Oké, nem voltam vele túl jó fej, mikor mentem Rexet kiváltani, de indokolatlannak érzem ezt a pitbull viselkedést.
Mivel holnap indul egy szállítmány északra, velem az élen, kurva gyorsan el kell vennem a kedvét ettől az egésztől, szóval a mai program kábé ennyi. Látom megérkezni a bár közelébe, mindig máshol parkol, de azért felismerem, így szedem a cuccom, és motorra pattanok. Ellébecolok Bronx elhagyatottabb negyedein, aztán leparkolok egy lepukkant gyárépület mellett, és bemegyek. Nem egy biztató környék, a legtöbb üzlet erre bezárt valamelyik gazdasági válság alatt, és soha nem is nyitott ki újra, vagy talált másik gazdára. A népesség többsége mexikói, és néznek is nagyokat, mit keresek erre, nem a banda megszokott területe. Pont ezért vagyok itt. Na semmi különösebb célom nincs, csak várom, hogy utánam induljon a csaj, és beszélgethessük egyet, szívhez szólót. Ha holnap is a sarkamban járna történetesen, akkor lehet, hogy Mico-nak feltűnik, és úgy dönt, hogy leszerelteti a kullancsomat. Amit nem bánnék, ha eltűnne, viszont Mico módszere nekem mindig is túl végleges volt. Életellenes. Ilyenek.
Tisztes várakozás után végre meg is jelenik a kullancsom, óvatosan bekukkantva a helyiségbe, ahol vagyok. Amúgy ügyes, nem hallottam, ahogy jön. – Tudod, Baba, ha ennyire bejövök, szólhattál volna. És én még azt hittem, hogy csak azért smároltál le a múltkor, mert tök részeg voltál. Hamarabb célt érnél, ha feladnád ezt a rendőr stílust, és csak úgy szólnál, hogy menjünk el egy körre. Ha követnek, attól mindig feláll a hátamon a szőr, az pedig nem ringat a megfelelő hangulatba ehhez – jegyzem meg társalgási hangnemben, ahogy egy szétvert iroda egyik asztalánál ülök, egy roggyant, de azért még megülhető széken. Most hogy végre itt van, és nem kell „rejtőzködnöm”, hamar rá is gyújtok. Amúgy a cigiszag, meg az ablakon kiszálló füst lehet, hogy gyanússá tette volna, hogy itt várom. Építettem arra, hogy kíváncsi lesz, mi folyik idebent, feltűnően megbizonyosodtam, hogy senki nem figyel, mielőtt bejöttem az épületbe. Hogy ott a rohadtul feltűnő motorom előtte, már más dolog. Nem feltételezem, hogy feltételezné, hogy van annyi eszem, hogy ne csináljak ilyet.

would you please just leave me be?

Felröhögök, ahogy mindenekelőtt is siet leszögezni, hogy ő ugyan nem csókolt meg. Persze drágám. Ha nem emlékezne legalább halványan, nem így reagált volna, mert nem értené, miről beszélek. – Eeehh... álmaimban éppen nem, de részegen? Simán. Mondjuk nem volt nyelves. Ez a gond? Szeretnéd? – nézek rá felvont szemöldökkel, mintha őszintén érdekelne a dolog. Kicsit mondjuk érdekel is. Lehet, hogy tényleg ezért követ? Már nem a csók miatt, hanem mert esetleg bejövök neki, csak nem nőtt ki még az óvodás szintből, és nem tudja máshogy kezelni, így ahhoz az eszközhöz nyúl, amivel biztonságban érzi magát, nevezetesen a rendőrösdi? Igen, voltak pszichológia előadásaim, tudok egyet és mást az ilyen szarokról. Jól jön néha, mikor a saját viselkedésemet kell megpróbálnom a helyén kezelni.
Békésen szívom tovább a cigim, ahogy beljebb lép a helyiségbe, nem különösebben zavartatom magam a fegyvere által, bár tény, hogy nyugodtabb a légkör, mikor elrakja. Elvégre nálam sincs semmilyen fegyver, ő meg legálisan egyébként sem használhatja rajtam, míg meg nem támadom. Amit meg nem tervezek. Felsóhajtok, ahogy még azt is tagadja, hogy egyáltalán követett, mert most erre mit lehet mondani? Minek egyáltalán tagadni? Mit szeretne vele elérni? És legfőképp miért néz még mindig hülyének, mikor én vagyok olyan jó fej, és nem nézem hülyének őt? Nem mondom, kívülről nem az értelem süt rólam, soha nem is az volt a cél, de beszéltünk már annyit, hogy sejthetné, nem vagyok félkegyelmű, és nem veszem be, hogy ő csak úgy járkált Bronxban, és éppen pont látott egy „fura alakot gyanúsan viselkedni”. Kurvára felismerhető vagyok, egyébként. – Ne kezdjük már megint ezt az egészet, Baba. Már a bárban sem hittem el, hogy egy ital miatt tértél be, most sem veszem be, hogy éppen csak megláttál, pláne mert se vak se hülye nem vagyok, hetek óta látom, mikor követsz. Egy darabig meglepő volt, aztán szórakoztató, már most kezd kicsit szánalmas lenni. Mit akarsz? Min szeretnél rajtakapni, úgy mégis? Mi a tökömért csinálod ezt az egészet? Nem tartozom a körzetedbe, faszomnak sincs köze az ügyhöz, ami kapcsán találkoztunk, tudtommal nem beleztem ki kiskutyákat a szemed láttára, szóval miért vagy ennyire rám fixálva? Nincs jobb dolgod? Minden bűnözőt elkaptál Brooklynban? – kérdezem, szerintem megismerkedésünk óta először komolyan szólva hozzá, a szokásos gúnyolódás, hergelés, viccelődés nélkül. Tényleg tudni szeretném, hogy mégis mi a faszomat kíván ezzel elérni, mert minél hamarabb rájön, hogy nem fog menni, annál hamarabb levakarhatom magamról. Vagy levakartathatom. Jeff baszki, hogy tök haszontalan vagy... Meg ez a csaj is, hogy ilyen rohad makacs. Ki fogja nyíratni magát. Nem általam, nem itt, nem most, de ha ez a pitbull természet jellemzi nagy általánosságban, akkor előbb-utóbb valaki golyót fog belé ereszteni. És akkor baszhatja, hogy mennyire kemény csaj is, a golyók a kemény csajokat is fogják.

would you please just leave me be?

A már-már gyerekesen makacs tagadásán nem bírom ki, megint felnevetek, és legszívesebben megpaskolnám a feje búbját, csak hogy megnyugodjon kicsit. Vagy hogy még jobban felhúzzam, mert alapvetően szórakoztat. – Most tekintsünk el attól, hogy ha nem emlékeznél rá, akkor kapásból nem is értetted volna, milyen csókról beszélek, nem egyből védekezésbe ugrasz… és tegyünk úgy, mintha elhinném. Lapozzunk. De azért javaslom, hogy máskor ne igyál annyit – vonok vállat. Nekem aztán tök nyolc, hogy tagadásban él-e a dologgal kapcsolatban, vagy sem. Igazából az is, hogy szokása-e random bűnözőket lesmárolni ittasan. De ha nem akarja ezt csinálni, akkor inkább hagyjon fel az alkohollal.
Az már jobban irritál, hogy azt is tagadni próbálja, hogy követett. Mert a csókot értem, részeg volt, amúgy rendőr, nem kéne bűnözőket csókolgatnia, a beszélgetéseink nagy hányadában gúnyolódom vele, miért akarná elismerni, hogy megcsókolt? De a követés? Hát baszki, van szemem, látok. Mit gondol, tippeltem, hogy követ, és véletlenül kötöttünk ki itt? Nem egyértelmű, hogy ha már felhozom, akkor elég biztos vagyok abban, amit mondok? Kezd elegem lenni ebből a játszmázásból. – Mint már mondtam, nem igazán érdekel, hogy hívnak. A Baba nekem megfelel. Azt hiszem, ezért letartóztatni sem tartóztathatsz, szóval… add fel – legyintek a szabad kezemmel. Mit kell ezen lovagolni? Nem tök mindegy, hogy szólítják? Mert mi is a név… Vagy hogy a faszomba van az az idézet. Rég voltam gimnazista, és Shakespeare már akkor is pojácának tűnt.
Felállok a székről, ahogy egyre közelebb jön, mert nem hiszem ugyan, hogy lelőne, vagy hasonlók, a helyzeti előnyöm szeretem fenntartani. Az egyik ilyen a magasságom, és hogy simán fölé tornyosulok most is. Érdeklődve figyelem, ahogy előadja a kis mondandóját, és erőszakot téve magamon nem temetem az arcom a kezeimbe, csak ledobom magunk közé a cigicsikket, és a cipőm orrával alaposan elnyomom. Nem kéne leégetni az épületet, plusz legalább van pár másodpercem átgondolni, mi a faszt is kezdjek ezzel a libával. Ki fogja nyíratni magát. Meg lehet, hogy engem is. – És még nekem van üldözési mániám… - sóhajtok fel kezdetnek, ahogy a csikkről visszanézek, a tekintetét keresve. – Nem gondolod, hogy kicsit megszállottnak tűnsz? Voltál mostanában pszichológiai ellenőrzésen? Nem tudom, hogy te mit éreznél, ha követnének, de meglehetősen biztos vagyok benne, hogy nem élveznéd különösebben. Én sem teszem. Mégis milyen igazat kéne bevallanom? Most komolyan… Tényleg én vagyok az egyetlen számodra gyanúsan viselkedő ember ebben az egész rohadt városban, hogy pont rám kell ennyire tapadnod? Annak ellenére, hogy hetek óta követsz, és még mindig nem sikerült semmit találnod? Most már életem végéig számítsak rá, hogy a nyakamba lihegsz? – kérdezek rá, csak hogy tudjam már, mire készüljek. Közben azon jár az agyam, hogyan érjem el, hogy holnap legalább akkor ne akarjon épp követni, mikor elindulunk. Utólag megtalálni úgysem fog, maximum kesereghet, hogy nem lát pár napig. – Nem akarod inkább élni az életed szabadidődben, meg ilyen szarságok? Ha lebuknék valamivel, ennyi idő alatt már bekövetkezett volna, nem gondolod? Annyira hihetetlen, hogy egy egyszerű bártulaj vagyok, nem a legjóképűbb vendégkörrel, nem a legjobb környéken? Figyelsz. Tényleg akkora nagy szarzsáknak tűnök, mint senki más, és meg kell szabadítani tőlem a világot? Nincs senki, aki esetleg többet árt a társadalomnak? – De most komolyan. Nem mondom, nem vagyok egy teddy maci, de bassza meg a világ, ha én vagyok a legnagyobb szar benne. Nem keresne valakit, aki droggal, emberekkel, vagy egyéb illegális dolgokkal kereskedik, vagy valami? Teljesen biztos vagyok benne, hogy van Brooklynban is pár ilyen. Ha gondolja, még útba is igazítom, csak szálljon már le rólam. Gyorsan.

would you please just leave me be?

Faszom, hogy ennek a nőnek semmi nem jó. Ha az igazat mondom, az a baj. Ha kamuzok a kedvéért, az a baj. Nem lehetne, hogy leakadjon rólam, és akkor nem fájdítja ezzel a fejem? Legszívesebben kocsiba raknám, és visszavinném a szüleinek, hogy hé, emberek, neveljetek már még rajta egy sort, mert eléggé hiányosra sikerült. Önuralmat, őszinteséget, életösztönt, meg ilyen szarságokat nem nagyon tettek a segge alá. Kellett volna. – Mint mondtam, tegyünk úgy, mintha elhinnénk – forgatom a szemem, mert elegem van a témából. Nekem aztán kurvára mindegy, emlékszik-e, vagy elismeri-e, egyáltalán csak azért hoztam fel, hogy piszkáljam. Hogy ilyen nagy sikerem lesz vele, azt nem sejtettem. Tényleg irritálhatom a tyúkot. A nap kérdése: miért?! Oké, nem vagyok egy mintapolgár, meg nagy darab is volnék, könnyen vonzom a tekinteteket, és kicsit tapló is voltam, mikor találkoztunk először, de eszem-faszom megáll, hogy ennyitől vendettát kell fogadni ellenem. Szoktam mással is köcsög lenni, rendőrökkel is, mégsem próbálnak felnyúlni a seggembe, hogy előrántsanak minden szart. Hmm… Ez grafikusabb gondolatsor lett, mint ami még ízléses, de hé, én jót vigyor…ognék, ha nem pattogna itt előttem a kiscsaj.
Viszonzom a műmosolyát, és a lehető legleereszkedőbb hangnemben válaszolok a kvázi halálos fenyegetésére: - Tisztában vagyok vele, hogy nem a rendőrök a világ legműveltebb emberei, de azt még ugye te is vágod, hogy New York Államban elég régóta nincs halálbüntetés? Vagy esetleg arra gondolsz, hogy a sitten öregszem meg? Ugyan… hetek óta követsz, nem értem, honnan ez a baszott nagy önbizalom, hogy ha eddig nem, majd ezután találsz valamit. – Nem gondolnám, hogy hülye, sőt, igazából tudom, hogy nem az, de pillanatnyilag tényleg úgy viselkedik. Ha a rendőrtársa, vagy a felettese lennék, vagy hasonló, tényleg elküldeném egy pszichológusi kiértékelésre. Nem tudom, mi a szar kattant be neki miattam, de nagyot szólt.
És a jelek szerint eddig még csak a kezdet volt, mert most lendül igazán bele. Hitetlenkedő fejjel hallgatom, mennyire nem áll le, míg rám nem varr valamit, és úgy a szarkazmuson túl most először jut eszembe őszintén, hogy talán tényleg őrült a csaj. De minimum valami kibaszott bipoláris személyiségzavarral küzd, vagy mi a szar az. – Hát te nem vagy nyomos… - mondom ki végül, ami a fejemben jár, mikor már ott tart, hogy csak akkor száll le rólam, ha hullazsákban szállítanak el valamelyikünket. Nem igazán értem, melyikünk hullasága vetne véget neki, az övében nem vagyok biztos, mert kinézem belőle, hogy a síron túlról is a nyakamba lihegne, egy ilyen kis monológ után. – Egyébként a bronxi zsaru ismerőseimnek majd átadom üdvözleted. De lássuk, jól értem-e… Felteszed minden szabadidődet arra, hogy valamit rámverj, csak hogy örülhess. Az még nem jutott eszedbe, hogy mondjuk… olyankor csinálok valamit, mikor épp dolgozol? Vagy fel fogsz mondani, hogy a nap 24 órájában a nyomomban lehess? Meddig ér el ez a pszichózis nálad? A kocsidban fogsz élni, a bárt lesve? Hallod te magad? Hogy a faszomba képzeled ezt, úgy mégis? Arról nem is beszélve, hogy ha még egyébként csinálnék is bármi büntetendőt, amit nem teszek, ha valaki nekiállna követni, tuti leállnék vele a gecibe. Pláne ha még a képembe is köpi, hogy márpedig talál ellenem valamit. Milyen álomvilágban élsz te?! – kérdezem, és őszintén értetlenül állok az egész dolog előtt. Mikor ma itt leparkoltam, azt hittem, csak megbeszéljük, hogy azért csinálja az egészet, hogy idegesítsen. Annak jó is volt. De ez? Ez úgy mégis mi? Még kábé hatezer ponton bele tudnék kötni a kis előadásába, úgy is, mint bűnöző, és úgy is, mint szintén rendőr.

would you please just leave me be?

Arra, hogy nem érdekli az önelégült arcom és hangom, csak magasba szalad a szemöldököm, de azért ugyanolyan lenézően bámulok rá. Hát babám, nem úgy tűnik, mintha nem érdekelnélek… beképzelt, önelégült arc ide vagy oda. Jobban örülnék, ha nem lenne ennyire rám kattanva, nyugodtabbak lennének a hétköznapjaim. – Jajj cicám… - sóhajtok lemondóan. – Az, hogy leszóllak, még nem jelenti azt, hogy le is becsüllek. Max verbálisan, és csak azért, hogy bosszantsalak. Ami megjegyzem, a jelek szerint kurva jól megy nekem. Próbáltál már elgondolkodni ezen? Hogy miért pont én baszlak fel ennyire, a gyanítom elég sok bűnözőből, akivel találkozol? Nem hiszem, hogy ennyire kirívóan irritáló vagyok, ugyanis te vagy az egyetlen zsaru a seggemben. Csak tegyél mindkettőnknek egy szívességet, és meditálj el ezen – tanácsolom, leginkább a magam érdekében. Hát szégyellje már el magát, és hagyjon már békén, mert sokáig nem hagyhatom, hogy a kullancsom legyen, ha mások is kiszúrják a bandából, lépnem kell. Márpedig az mindkettőnknek fájdalmas lesz.
Szinte hallom, ahogy kattognak a fogaskerekek abban a csinos kis fejében, nem igazán van pókerarca a csajnak, viharosan váltakoznak rajta az érzelmek. Némelyiknél már-már tényleg kíváncsi vagyok, mire gondolhat, pedig nem kéne. Érzem, hogy én ebből csak szarul jöhetek ki, akárhogy is, akármennyire is őrülten viselkedik, akármennyire is próbálom meggyőzni, hogy ejtse az ügyet, akármennyire is szóltak neki a felettesei, hogy maradjon a saját térfelén. Bambi bajt keres, és nem nyugszik addig, míg le nem lövik az anyukáját. Rühellek a rohadt vadász lenni ebben a felállásban. Valószínűleg mégis az leszek.
Szinte látom a pillanatot, mikor taktikát vált, mintha egy kapcsolót állítottak volna át benne. Most nekem ennek hinnem kéne? Szkeptikusan meredek rá, bár nem afelé vagyok szkeptikus, hogy ezt komolyan gondolja-e, mert abban teljesen biztos vagyok, hogy nem gondolja komolyan. A szkeptikusság annak szól, hogy ezt most komolyan el próbálja-e hitetni velem. Mikor még a kezét is felém nyújtja, és nagy kiskutyaszemeket mereszt rám, nem bírom tovább, elröhögöm magam. – Ugyan már… Ne sérts meg egyikünket sem azzal, hogy ezt a szart megpróbálod nekem előadni, oké? – kérem, még mindig nevetve, miközben a zsebeimben turkálok, egy újabb cigi után. Rá is gyújtok. – Lehet, hogy egyikünk sem a legélesebb kés a fiókban, de ne tegyünk már úgy, mintha egyenesen kanalak lennénk kés helyett. Nem nézlek hülyének, te miért feltételezed, hogy én az vagyok? Mindenesetre ha pályaváltáson gondolkodnál, színésznőnek ne menj, felkopna az állad – mondom, miközben hátrálok tőle pár lépést. Tényleg nem vagyok hülye. Teljesen számítok rá, hogy előbb-utóbb le akar majd lőni.
- Mi lenne, ha egyszerűen csak tényleg leakadnál rólam? Már nem azért, de a mi kerületünk is rendelkezik elég rendőrrel, nyomozóval, meg mindenféle rendfenntartó brigáddal, fel tudják takarítani a saját szemetük, ha ekkora probléma vagyok. Gondolom felétek sem minden vattacukor. Nem lehetne, hogy elfelejtjük egymást, mintha mi sem történt volna? Hidd el, hogy messze ez lenne a leghumánusabb megoldása az egésznek – győzködöm, bár hogy minek, azt nem tudom. Tisztában vagyok vele, hogy esélytelen, látom a fején, a testtartásán, minden pórusából az árad. De hogy nekem mennyire nincs kedvem belemenni egy ilyen macska-egér játékba?! Pláne mikor azt hiszi, egér vagyok, közben meg csak egy másik macska. Fájni fog neki, hogy hiába játszik velem, még csak meg sem ehet a végén.

would you please just leave me be?

Eszem-faszom megáll ettől a nőtől, a lehető legrosszabb értelemben. Olyan, mintha az egész mondandómból csak bizonyos részeket fogna fel, vagy nem tudom. Szelektív a hallása? Vagy olyan szinten tagadásban él, hogy egy tök értelmes meglátásra csak annyit tud reagálni, hogy „ne mondd meg, mit tegyek!!!”? Mint valami dacos kisgyerek. – Nem mondtam meg, mit tegyél. Javasoltam, hogy gondolkozz el a motivációidon. Hogy megfogadod, vagy nem, az a te szarod – nézek rá felvont szemöldökkel. Nem tudom, mit vártam ettől a beszélgetéstől, mikor beültem arra a székre, és „hagytam”, hogy utolérjen ebben a bújócska-fogócskában, amit művel az utóbbi hetekben, de nem ezt. Nem érzem úgy, hogy jutnék vele bármire, és nem is értem, mit miért csinál.
Üres tekintettel nézek rá, ahogy megint belelendül a kis tévképzetébe, hogy ő majd rács mögé juttat és stb stb. Úgy a vállamra kapnám, és elvinném a kapcsolattartómhoz, hogy terápiázzanak már egyet ebben a témában, mert nekem ehhez a szarhoz nincs idegrendszerem. Nem lehet ott a sarkamban. Nyolc év munkáját baszná el, amit nem fogok hagyni, nem tehetem, nem teheti. Már csak az, hogy nekem most ezzel kell foglalkoznom, hátráltat, és veszélyeztet, nem csak engem, de mindkettőnket. De ezt mégis hogy mondjam el neki anélkül, hogy… nos… elmondanék neki bármit? Nem bízom benne, se kutyám, se macskám, csak egy túlbuzgó, idealista zöldfülű nyomozópalánta. Nem fogom beavatni valamibe, amit nyolc éve hét lakat alatt tartok, csak azért, mert idegel. Hamarabb fogom elküldetni olyan messzire New Yorktól, hogy ne zavarhasson többet. – Ha ezt szeretnéd mondogatni magadnak, akkor hajrá… - vonok vállat. – Azért előbb-utóbb majd próbálj meg visszatérni a valóság talajára. Nem olyan vicces, de kevesebb pofáraeséssel jár – javaslom neki, még mindig inkább szórakozottan, mint idegesen. Maximum annyira idegesít fel, mint az a légy, ami folyton az arcodra száll, mikor alszol, és mindig felriadsz rá. Annyira nem, hogy felkelj leütni, de annyira igen, hogy csapkodj párat vakon a párnával.
Az új taktikája sem tölt el különösebb örömmel. Eltöltene, ha hinnék neki egy pillanatra is. Ha nem lenne hazugság minden szava. Ha a kis fejecskéjében nem épp az járna közben, hogy fogja a magamfajtákat… Bocsi! Szóval a bűnözőket rács mögé küldeni. Lehetne ennél feltűnőbben elszólni magát valakinek? Azért egy szemfogatás erre bőven kijár neki. – Egy kicsit sem vagy meggyőző, remélem érzed – jegyzem meg szárazon, mert ennél jobb válaszom nincs erre. „Jajj, hát nem fogok utánad loholni, hiába tudom, hogy sáros vagy, és imádok embereket börtönbe juttatni. DE! De most nem fogok most már. Nyugodj meg, és kérlek, hibázz valami nagyot, hogy lecsukhassalak. Légyszi.” Mert hogy most gyakorlatilag ezt adta elő. Ha nem érzi, hogy nem meggyőző, akkor bajok vannak.
Mint egy bronxi rendőr fia, valahol kibaszottul felháborít, hogy egy kalap alá veszi az összes rendőrt azon a terepen, és még véletlenül sem valami jó kalap alá. Sznob picsa. Közben tudom, hogy igen, sok korrupt rendőr van a Bronxban. Parolázok nem eggyel, nem kettővel. De általánosítani akkor sem ér, a többség végzi a dolgát. – Ha ilyen kibaszottul látod a rendszer hibáit, miért nem inkább ez lesz az új projekted? – érdeklődöm meg, elvégre ha már ennyire megvan a véleménye a bronxi rendőrökről, miért nem tesz ellene? Többet érne vele, mint az én nyomomban járkálással. Meg ezzel a műsorral itt, amivel azt próbálja elérni, hogy azt higgyem, mostantól majd békén hagy. – Majd ha nem látlak pár hétig a bár körül ólálkodni, vagy ilyenek. A Bambi szemeid miatt nyilván nem. Akár abba is hagyhatod a műsort – mondom hozzá hasonlóan komolyan, aztán nagy elégedettséggel az arcárba fújok egy nagy adag füstöt. Ha már volt kedves ilyen közel állni. Gondolom nem sokan cigiznek a környezetében, vagy nem tudom. Mindenesetre egészégére. – Na jó, oszoljunk. Adtunk a szarnak egy pofont az elmúlt fél órában… - morgolódok, ahogy hátrálok tőle pár lépést, aztán az ajtó felé indulok. – Azért nem bánnám, ha többet nem látnálak a visszapillantómban. Vagy legyél diszkrétebb, vagy szakadj le. Vagy… nos… magadnak csinálod – nézek hátra pár pillanatra a vállam fölött, mielőtt kilépnék az ajtón. Nyitva is hagyom, gondolom ő sem tervez itt hesszelni sokáig. Ha a végén kicsit fenyegető volt a hangsúlyom… nos, az nem a véletlen műve.

would you please just leave me be?