Vagy jó öt-hét éve úgy érezted, valami nem stimmel veled, de csak szimpla életkrízisnek vetted és úgy gondoltad, pár önismereti tréning segít. Ebből lettek az aztán az izzasztó kunyhók, egyéb spirituálisnak nevezett tanfolyamok. Merthogy pszichológus téged csak ne kezeljen, az tele van szarsággal (ezt magad jelentetted ki, nem is egyszer). Egy ilyen spirituálisnak nevezett tanfolyamon futottunk össze, én vezettem. Hogy mi volt a véleményed rólam, nem tudom, s nem is foglalkoztam veled. Akkor érezted, hogy sikerült valamit rendezned magadban, az életed némileg sínre került. Aztán jöttél a többi tanfoyamra is, volt, amelyiket én vezettem, volt, ahol társként csapódtunk egymáshoz. Ahogy mondtad, fun volt, mivel a bennünk rejlő személyiségek, tudatalatti és még sorolhatnám, egészen jól elbandáztak (ezt is tőled tanultam) együtt.
Aztán tavaly szétestél, utána nem találkoztunk, hiába kerestelek, nem találtam rád.
Egy zavaros hajnal után mégis arra ébredsz, hogy én ülök az ágyad mellett. Nem, nem otthon.
Pszichiátriára kerültél, idegösszeomlást kaptál és önveszélyessé váltál, személyiséged zavart lett.
És ekkor szembesülsz azzal, hogy akiket világéletedben gyűlöltél (ezt egyszer mondtad, de olyan szenvedéllyel, hogy jobban elhittük, mint azt, hogy utálod őket), egyike vagyok én is. Ugyanis sosem árultam el, mivel is foglalkozom valójában.

Vajon hinni fogsz nekem, hogy nekem is az a célom, hogy kikerülj innen?
S el fogod-e árulni a kollegáimnak, hol is találkozgattunk rendszeresen s én ott miként vettem részt?
S hogy tudod, mennyi sok személyiség lakozik bennem is? Segíteni, vagy hátráltatni fog bennünket mindez?

// Valójában csak kiégtél, belefáradtál és összeropppanhattál az élettől, így ez a része hamar meglesz (persze, ha szeretnél bonyolultabb esetet, abban is benne vagyok!
A háttér, a történeted többi része szabad, vannak még ötleteim, gyere, várlak, az ötletedeiddel együtt!    //