Yena & Braylen

+16

Amikor a mai este folyamán végig néztem a vendégek listáját, egyszerre ijedtem meg amiatt, hogy egyetlen barátnőm sem lesz itt, és nyugodtam meg, amikor megpillantottam a Yang család nevét is felírva. Nyilván nem volt egyértelmű az, hogy a fiú itt lesz, én pedig a világért sem vallottam volna be neki, hogy korábban is sejtettem már, hogy találkozhatunk. Egyszerre naivan és reménykedve álltam a mai estéhez. Amikor pedig leült mellém, a szívem hevesen kezdett dobogni, ugyanakkor volt egy kis rossz érzésem is. Pontosan tudtam, hogy egy hotel nagyon rossz hely, ami egyáltalán nem nekem kedvez most. Talán pár csók belefért volna, félrehúzódva a társaságból titokban. De a tény, hogy itt bizony szobák vannak, és a negyedik emeleten valószínűleg koreai családdal egyáltalán nem fogunk összefutni… Egyet jelentett a vesztemmel. Ha logikusan átvettem mindent, ami a mai este folyamán történt velem, akkor pontosan tudtam, hogy nem ő csalt tőrbe engem. Azért jöttem, mert jönni akartam.
- Ez túl sok munka – úgy húztam el a szám, mintha egész életemben egy papírdobozt sem tettem volna arrébb – Amúgy sem akarok házasodni. Ha pedig valamit meg akarok kapni, akkor talán az orrom elé, kellene néznem először, nem?
Finoman felvontam a szemöldököm, aztán elmosolyodtam. Pár tincset hátrasimítottam az arcomból, ezzel újra szabaddá téve a vállamat előtte. Nem tudnám már pontosan felidézni azt, hogy ki hozta fel a házasság témát, de határozottan jobb lett volna egymással foglalkoznunk. Ezen a ponton már úgysem tudtam volna csak úgy elmenekülni. Ha pedig teljes mértékben őszinte voltam magammal, akkor azt is pontosan tudtam, hogy a menekülés az utolsó dolog, amit ma szeretnék megtenni.
- Nem meglepő ez, szimplán csak ódivatú – finoman megvontam a vállam – Értelmesebbnek tartottam a családom annál, hogy ilyen hülyeségekkel szórakozzanak. Elvégre anyám is irányít.
Más kérdés, hogy nagyon jól tudja befolyásolni apámat, és lényegében ez az oka annak, hogy képes manipulálni őt. Pont ezért, talán logikusabb lett volna, hogy engem is hasonlóan neveljen, ne pedig arra tanítson, hogy valójában a konyhában a helyem és az a feladatom, hogy potyogtassam magamból a gyerekeket, meg főzzek a férjemre, aki kedvére dughat meg, napszaktól, helyszíntől függetlenül.
- Nem tudhatom – finoman felvontam a szemöldököm és egy pillanatra sem fordítottam el a tekintetem az arcáról – Miért a barátnőim érdekelnek, amikor én vagyok itt most veled?
A kezem lassan a combjára csúszott, úgy helyezkedtem el az ágyba, hogy teljesen szembe tudjak fordulni vele. Pontosan tudtam, hogy a ruhám túl sokat mutatott a felsőtestemből, hogy amikor felé fordultam, valamennyit felfedtem a lábamból is, de nem foglalkoztatott annyira. Tisztában voltam az adottságaimmal és azzal, hogy jelen helyzetben nekem kell dönteni arról, hogy pontosan mit fogok hagyni neki. Ő lényegében már akkor megtette a saját tétjét, amikor említette, hogy el kellene vonulnunk a társaságtól.
Pontosan tudtam, hogy nem vár választ a kérdésére, én pedig kész voltam megadni számára azt, hogy nyertesnek érezze magát. Ezen a ponton már túlságosan az foglalkoztatott, hogy velem van, nem pedig egy másik lányt hozott ide. Jelen pillanatban nem számított, hogy a múlt héten talán ugyanezt csinálta mással is. Az olyan fiúkkal, mint amilyen ő maga is, nehéz úgy egy légtérben lenni, hogy az ember nem érez arra késztetést, hogy hozzájuk érjen. Én pedig minden alkalommal ugyanazt a hibát követtem el. Képes voltam egy-egy szép arcon felejteni a pillantásom. Az olyan fiúk, mint Bray, pontosan tudták, hogy miként használhatják ki a naivitásom. Emiatt pedig minden alkalommal szenvedtem, ugyanakkor sosem tanultam a helyzetből. Talán el kellett volna menekülnöm a szobából, sőt mi több… Ide se kellett volna jönnöm. Ennek ellenére a legtöbb, amit ebben a helyzetben tudtam tenni az lényegében annyi volt, hogy közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam.
Nyilvánvalóan számítottam rá, hogy nem fog ellökni magától. Mind a ketten tudtuk, hogy pontosan miért hívott ide, és mi lesz a vége annak, hogy együtt tervezzük tölteni a mai éjszakát. Túl voltunk már azon, hogy áltassuk magunkat, vagy jelen esetben én játsszam a szűzies kislányt. Az igazság az, hogy ha tizenhat évesen jövünk ide, nagy valószínűséggel akkor is ugyanez lett volna a dolog vége.
Miután sikerült elhelyezkedni, finoman megremegtek az ujjaim, miközben próbáltam megszabadítani az ingétől. Egyáltalán nem ez az első alkalom, hogy ilyet csinálnék, szimplán csak nem számítottam az apró csókra, amit a vállamra kaptam. Éreztem, ahogyan lágyan megremeg a testem és az ajkamba kellett harapnom, hogy vissza tudjam fojtani a feltörni kívánó sóhajomat. Valószínűleg nem ez az első alkalom, amikor egyáltalán megfordult a fejemben az, hogy le akarok feküdni ezzel a fiúval.
Miután róla is lekerült az ing, egy lassú mozdulattal simítottam fel egészen a válláig. Egyáltalán nem próbáltam meg palástolni azt, hogy végigpillantottam a testén, aztán a pillantásom az arcán állapodott, az ujjaim a nyakára csúsztak, hogy vissza tudjam húzni magamhoz. Egy halvány mosoly volt az arcomon. Minden bizonnyal úgy nézhettem ki ebben a pillanatban, mint valami perverz, ahogy felvontam a szemöldököm és kihívás csillogott a tekintetemben. Nyilvánvaló volt, hogy engedelmeskedni fogok neki. Amint megéreztem az ujjait a combomon, szétnyitottam a lábaim, hogy kényelmesebben el tudjunk helyezkedni. Az ujjaim a hátára csúsztak, lassan simítottam végig a bőrén. Ezen a ponton már teljes mértékben kikapcsoltam az agyam, a csókját minden további nélkül fogadtam. Engedelmesen dőltem el az ágyon, az ujjaim újra visszataláltak a tarkójára. Ezúttal erősebben markoltam bele a hajába és próbáltam minél közelebb húzni magamhoz a fejét. Nem akartam megszakítani a csókunkat, emiatt finoman kaptam a fogaimmal az ajkai után, de az irányítást már rég átadtam neki. A testem egyszerre forrósodott fel és lett libabőrös, ahol hozzám ért. Kérés nélkül hajtottam hátra a fejem, hogy jobban hozzáférhessen a nyakamhoz, én magam is éreztem, ahogyan a mellbimbóm az érintésére elkezd megkeményedni. Ezen a ponton már kár lett volna tiltakozni, szóval a tenyeremet visszacsúsztattam a hátára. Élveztem, ahogyan apró csókokat hint hol a nyakamra, hol a vállamra, azonban arra nem voltam felkészülve, hogy harapni fog. Emiatt képtelen voltam visszafojtani a halk nyögést, amit jelen helyzetben sokkal inkább generált a meglepettségem. Éreztem, ahogyan a harapás miatt a körmeim a bőrébe vájnak, de nem húzódtam el tőle.
- Ne hagyj nyomot – a szavakat szimplán suttogtam neki, pontosan tudtam, hogy ennyi is elegendő ahhoz, hogy tisztán értsen – Vagy olyan helyen tedd, ahol nem feltűnő.
Nyilvánvalóan nem volt célom, hogy úgy hagyjam el ezt a helyet, hogy lebukunk. Ezzel az egésszel összesen addig voltam hajlandó foglalkozni, amíg a szavak elhagyták a szám, ezúttal én hajoltam közelebb hozzá és simítottam a tenyerem az oldalára, miközben párat a nyakába csókoltam. Éreztem, hogy egyre követelőzőbb voltam, ahogy lejjebb haladtam a testén a számmal, az ujjaim is csúsztak lefelé. Nagyjából a csípője tájékán álltam meg, ahol a nadrágjába akasztottam a mutatóujjam, majd némi gondolkodás után kigomboltam azt, és a cipzárt is lejjebb húztam rajta. Később még hálás lesz érte.

Yena & Braylen

+16

Mindig is azt éreztem, hogy Braylen és én nagyon hasonlóak vagyunk, és emiatt talán jobban is megérthetnénk egymást. Én tényleg hittem az érzéseimben az irányába, bár magam sem tudom, hogy pontosan mi volt az, amit annyira szeretni próbáltam benne. Udvariasnak nem volt mondható, hiába ismerte az illemet. Kedvesnek sem találtam, sokkal jobb jelző volt rá az őszinte. Nem szabálykövető, még látszólag sem próbálja betartani azokat, amiket én olyan nagy becsben tartottam. Ezzel ellentétben, ami talán megfogott benne az az intelligenciája volt, illetve, hogy mennyire megzabolázhatatlan. Valahol mélyen, én is szerettem volna olyan lenni, mint Ő, ugyanakkor fűtött a vágy arra, hogy én legyek az a bizonyos lány, akinek a kedvéért néha meg tud szelídülni. Magam sem tudom pontosan, hogy miért hittem ebben, de az én világképem mellett reálisnak tűnt az egész, amit róla gondoltam. Hogy talán csak több törődésre van szüksége, ezt pedig ki tudná megadni a számára, ha nem én? Aki hasonló cipőben jár, mint ő?
- Tudom – halkan sóhajtottam fel – Én csak reménykedek abban, hogy valaki idetelepül majd az őshazából, aki nekem is szimpatikus lesz, illetve anyának is tetszik majd. Mennyi ennek az esélye?
Én magam is tudtam, hogy nagyjából semennyi. Anyát érdekli a csillogás és a szépség, de az én esetemben mindezt csak fegyvernek használná. Nem buta nő, többre értékeli az intelligenciát az ilyen hamis dolgoknál, viszont ez csak önmagában annyit eredményez, hogy számára az számít leginkább, ami a vállalatnak jó. Tehát képes lenne hozzáadni egy vén békához is, hiszen kellőképpen szépre és okosra csiszolt engem az évek során ahhoz, hogy jó kapás lehessek sokak számára. Szerintem anya úgy gondolja, hogy egy nőnek csak éppen annyira kell szépnek és okosnak lennie, hogy egy kevésbé attraktív géniuszt meg tudjon hülyíteni, akinek ezáltal a pénzéhez juthat… Ez pedig a MINWIRE számára előnyös lenne, ugye?
- Gondolom túl jól improvizálsz – húztam el a szám – Szerencsés… Bezzeg nekem fejben kell tartanom mind a hatvanezer Kimet, akik között vannak ikrek is, ráadásul egypetéjűek. Sosem tudtam őket megkülönböztetni, és amikor a múltkor szóba elegyedtem az egyikükkel, felhívta a figyelmemet, hogy már régóta ismerjük egymást, ezért nyugodtan beszélgethetek vele informálisan. Máig nem jöttem rá, hogy melyik volt az.
És kifejezetten kellemetlen lett volna, ha ez kiderül, szóval lényegében én magam már fejvesztve menekülök, ha bármelyiket megpillantom a tömegben. Az a kellemetlenebb dolog, amikor ők szúrnak ki előbb és nincs lehetőségem arra, hogy lelépjek. A mai este szerencsére túlzottan forgalmas volt ahhoz, hogy kiszúrjuk egymást, most pedig már mindegy is volt; sokkal jobban élveztem annál a fiú társaságát, hogy elhagyjam a szobát reggelig. A folytatásba egyelőre nem akartam és nem is mertem belegondolni, de mivel épp elég udvariatlanul megbámult a korábbiak során, hát… Sejtettem, hogy van hátsó szándéka. Igazából elég egyértelművé tette, amikor a szobát és az alkoholt említette. Én sem vagyok hülye, és lényegében önként mentem bele a sorsomba, ami miatt volt egy kis rossz érzésem, de ezt igyekeztem határozottan leküzdeni.
- Nem! – elég határozott volt a válaszom, és még mielőtt végig gondoltam volna azt, hogy pontosan mit mondok, egyszerűen csak folytattam – Nem akarom, hogy elvidd randizni.
Egészen halkan jegyeztem meg, amitől kissé kipirult az arcom is. Foghattam volna az egészet az alkoholra, lényegében annak és a mai napi kevés étkezésnek hála eredt meg ennyire a nyelvem, de ezen a ponton talán már annyira nem számított, hogy mit gondolok ezzel kapcsolatban. Persze, hogy nem akartam, hiszen én vagyok itt vele ebben a szobában, nem pedig Sue, vagy Anette, szóval ez egyértelmű volt. És azt hiszem, hogy ha ő valójában nem akar engem annyira, mint én őt, akkor innentől kezdve teljesen mindegy az, hogy mit mondok neki, az esélyeimen se javítani, se rontani nem fogok.
- Csak be akarsz húzni a csőbe – ezen a ponton vetettem rá egy oldalpillantást, de a közelsége épp elég volt ahhoz, hogy az agyam túl ködös legyen a normális gondolkodáshoz. Kár lett volna letagadni, hogy mennyire tetszett ez a dolog nekem. Nem vagyok szégyenlős, rendben van nekem, ha le kell vetkőzni, de csakis abban az esetben, ha ő is megteszi ezt. Ebben a helyzetben már rég túl voltunk azon, hogy játsszam a szűzikét, lényegében azzal csak mind a kettőnk estéjét elrontanám. Nem ő lenne az első ember, aki ruha nélkül lát, én pedig hiába voltam törékeny alkatú, hiába nem rendelkeztem olyan telt idomokkal, mint azok a lányok, akik súlyban nagyjából tíz kilóval nyomhattak többet nálam… Büszke voltam az alakomra, meg a hibátlan és puha bőrömre. Egyáltalán nem éreztem azt, hogy szégyellni kellene azt, ahogy kinéztem.
Talán éppen ezért is adtam be a derekam neki végül, és hajoltam hozzá közelebb. Az, ahogy rám nézett, talán más szituációban arra késztetett volna, hogy meghunyászkodjak, most azonban sokkal inkább akartam húzni még tovább az agyát. A tenyerem a mellkasára simult, az arcomon mosoly volt, miközben felvontam a szemöldököm. Talán ettől úgy nézhettem ki, mint egy perverz állat, de ezen a ponton már nem igazán számított a dolog, ugyanis pár pillanat múlva már az ajkaira tapadtam. Itt már nem volt megállás.
Amikor visszacsókolt, a vérem száguldani kezdett az ereimben, ezen a ponton az agyam már teljes mértékben kihagyott, képtelen voltam gondolkozni. Hiába voltam én az, aki az ölébe mászott és kezdeményezett, a testem olyan szinten ellazult, hogy ha a kezével nem markolt volna a hajamba, azt hiszem egyszerűen hátraestek az ágyon. Azt sem érzékeltem túlzottan, amikor bontogatni kezdte a ruhát, hiába fogtam fel, hogy mi történik, képtelen lettem volna ellenkezni, mivel engem is épp eléggé lefoglalt az, hogy az ingén a kis gombokat szépen lassan kiszabadítsam a helyükről.
Talán akkor voltam képes egy kicsit magamhoz térni, amikor megéreztem a tenyerét a combomon és meghallottam a szavait. Ez volt az utolsó lehetőségem arra, hogy nemet mondjak neki, hiszen, ha ellökném magamról könnyedén el tudnám hagyni a szobát… Teret adva ezzel a pletykáknak és annak, hogy lebukom minden egyéb disznósággal, amit a korábbiak során elkövettem. Ugyanakkor én magam is tudtam, hogy akkor sem lépnék le innen, ha nem játszana ez a rizikófaktor, szóval engedelmeskedtem és feljebb helyezkedtem az ágyban, aztán szépen kibújtam a ruhámból, ami alatt melltartót egyébként sem viseltem. Elég kihívóan pillantottam a fiú szemébe, aztán a gallérjánál megragadva húztam közelebb magamhoz. Szerettem volna, ha határozottan bánik velem, szóval nem dőltem el az ágyon, inkább a nyakához hajoltam és finoman belecsókoltam. Az illata egészen megrészegített, ami miatt határozottabban ostromoltam tovább és kezdtem el szívni a bőrét. Időközben sikerült megszabadítanom az ingtől, a kezem pedig hezitálás nélkül csúszott a hasára.

Yena & Braylen

Én a magam részéről mindig annak voltam a híve, hogy az öcsémre vigyáznom kell. Egyszer, amikor kicsik voltunk, és kint játszottunk a kertben, Yebikének sikerült akkorát esnie, hogy ömlött az orrából a vér. Minden bizonnyal eltörhetett neki, mivel rohannunk kellett vele az ügyeletre, és nehezen tudták helyretenni... Azóta is meg van neki görbülve egy kicsikét, de ez nem vesz el az öcsém szépségéből egyáltalán. Akkor én magam nagyon megijedtem, hiszen iszonyatosan sírt, és csupa vért volt az arca, anyáék pedig természetesen sehol sem voltak. Általában, ha történt valami, a szüleim elmaradtak, és rám, illetve a nevelőnőinkre maradt az, hogy megoldjuk a gondokat. Éppen ezért is féltem ennyire az öcsémet. Én emlékszem a fájdalmára, és talán ez az egész gyerekes dolognak tűnhet, de nem szeretném, hogy hasonlót bármikor átéljen.
Ezért sem voltam képes mindazt elfogadni, amit Braylen hordott össze nekem arról, hogy ki kell lökni az életbe, és akkor majd jól megtanulja a dolgokat. Talán hasznos lenne, de ugyanakkor nagyon kegyetlen is, én pedig évekre elveszíthetném a kiscsibém bizalmát, amit nem akarok megkockáztatni. Végül az egész csak rám ütne vissza, és mind a kettőnknek fájdalmat okoznék.
- Nekem sokat jelent az – ahogyan beszélni kezdtem hozzá, egészen ki is húztam a derekam, hogy némi nyomatékot tudjak adni a szavaimnak – Hogy ha baj történik, azt az öcsém elmondja nekem. És így együtt tudjuk megoldani a dolgokat. Ő későn érő típus. Azt kell tapasztalnia, hogy számíthat valakire, ha már olyan a családunk, amilyen. Nem pedig arra van szüksége, hogy még én is lemondjak róla.
Minden bizonnyal Braylen élete is könnyebb lenne, ha mondjuk mellette lett volna valaki, akiben megbízhat és támogatja. Én ezt a magam részéről tudom állítani... Hiszen ha rendelkeztem volna egy ilyen nagytestvérrel, akkor talán nem lennék ennyire elbaszott. Ugyanezt viszont nem akartam a fiú fejéhez vágni, mert ő minden bizonnyal jobban tudta viselni a megpróbáltatásokat, mint én. Kettőnk közül ő tűnt az elegánsabbnak, a büszkébbnek, Ő volt az, akinek senki nem tudta megmondani azt, hogy mit csináljon... Ez pedig engem egészen lenyűgözött, és talán ez a másság is kezdte el táplálni bennem az érzéseket iránta. Ő jobbnak, többnek, különlegesebbnek tűnt a köreinkben mozgó, szürke tömegnél. Szebbnek, fényesebbnek, vadabbnak és izgalmasabbnak... Én pedig meg akartam tapasztalni mindazt, amit egy ilyen ember tudna nyújtani egy hozzám hasonló, kíváncsi lánynak.
- Azt hiszem is-is – vontam meg a vállam, de képtelen voltam a szemébe nézni – Nyilvánvalóan mindenki el akarja adni magát egyszer valakinek. Csak szerintem jó lenne, ha kiválaszthatnám azt a személyt, és nem anyám tenné meg ezt helyettem. Úgy érzem, hogy jogom lenne legalább azt megválasztani, hogy kivel szeretném leélni az életem, ha már csak ennyi funkcióm van a családban.
Legalábbis én azt gondoltam, hogy mindenkinek saját felelőssége van a teste felett rendelkezni. Én is szeretem a csinos ruhákat, és büszke vagyok az alakomra, de ettől függetlenül is azt éreztem, hogy a háttérben húzódó kis semmiségnek tűnő információkon lenne az igazi hangsúly. Azon, hogy anyám erőlteti rám a kivágott ruhákat, amikben csinosnak tűnök, vagy pedig én magam választom ki. Teljesen más önként űzni valamit, és saját akaratból rendelkezni a tetteink felett, mint más befolyása alapján, úgy élni az életedet, ahogyan azt elvárják tőlünk. Talán ha Braylen a mi családunkba született volna, nem lenne ennyire magabiztos. Mert neki volt része anyai gondoskodásban, ellenben velünk. Mi csak a leckéket kaptuk, és végignézhettük, ahogyan töketlenkedik apánk. Értünk senki nem állt ki, viszont neki ott van az anyukája.
- Azért, mert bajba is kerülhetsz, ha az apjuk előtt nem ismered fel őket – vontam meg a vállamat, miközben végiggondoltam valamit – Ennyire felejthetőek lennének?
Arra már nem volt merszem rákérdezni, hogy engem egyáltalán miről és miért jegyzett meg. Határozottan kitűnök a tömegből a majdhogynem fehérre szívott hajammal, meg az éles, egészen tündérekre emlékeztető vonásaimmal. Ugyanakkor volt egy olyan érzésem, hogy ez a srác nem az a fajta, aki egy pillanatra is elhitetné velem azt, hogy képes kitüntetni a figyelmével... Pedig én ezt mindennél jobban szeretném. Annak ellenére is, hogy kint van egy csomó férfi, akit egyetlen pillantásommal az ujjam köré tudtam volna csavarni. Figyelembe sem vettem a legtöbb barátnőm intő szavait azzal kapcsolatban, hogy meg fogom égetni magam, ha túlságosan belemélyedek ebbe a határozottan egyoldalú kapcsolatba. Én voltam annyira álmodozó típus, hogy elhiggyem: talán van bennem valami, amivel meg tudom fogni ezt a srácot, és ezért nem félek bevetni lényegében a saját testemet sem. Ez a kulcsa az egésznek. Lényegében most bocsátom magam áruba, de legalább saját akaratomból teszem.
- Nem mondta – vallottam be végül a dolgot – Csak tudom.
Sue az egyik legrégebbi barátnőm, és éppen ezért is vagyok teljesen tisztában azzal, hogy biztosan nem akar semmit Braylentől. Azzal lényegében engem veszítene el, én pedig bíztam benne, hogy ebben az ijesztő és rideg világban legalább a kapcsolataim valódinak hatnak. Ha ez nem így lenne, minden bizonnyal tényleg egészen mélyre kerülnék. Nem akartam, hogy bármi köze legyen neki Sue-hoz, Rachelhöz, vagy akárkihez a baráti körömből... Bár hála az égnek Racheljelen esetben nem is volt opció.
Nehéz lett volna bármit mondanom, amikor olyan veszélyesen közel került hozzám. Egyedül a vérem száguldására és a bőröm felforrósodására voltam képes figyelni. Nem voltam még teljesen biztos abban, hogy a mai este folyamán hogyan alakulnak a dolgok, de abban biztos voltam, hogy a pillanatban akarok majd ragadni és az egésznek sokkal hamarabb vége szakad majd, mint ahogyan én azt szeretném. A folytatás pedig annyira bizonytalan volt, mintha egy sötét alagútban tapogatózva próbálnám megtalálni a kiutat... Tehát lényegében az esélyem a boldog befejezésre nulla volt... Mégis akartam ezt az egészet.
- Akkor sem mondanál engem, ha ebben a szent pillanatban meztelenre vetkőznék – jelentettem ki végül, miközben oldalra pillantottam, hogy jobb rálátást nyerjek az arcára – Tehát talán felesleges kérdésekkel zaklattalak. Ne haragudj érte.
Az arcomra kiült egy udvarias mosoly, és még mindig nem foglalkoztam azzal, hogy a vállamról lecsúszott a ruhám pántja. Jó volt ez az állapot, mert legalább minimális szinten tudtam neki némi bosszúságot okozni, ha már ő is próbálgatja a határait és teljes mértékben tönkre akar tenni, mielőtt bekebelezne.
Persze a fölényem – vagy amit annak hittem – így sem tartott túl sokáig, mert a közelsége ismét megbénított annyira, hogy csak a poharamba csorgó borra tudjak koncentrálni. Nem volt szükségem rá, de ha elhitetem vele ennek az ellenkezőjét, talán kevésbé gondol majd ribancosnak, ez pedig az én fejemben sokat számított volna. Képtelen voltam megszólalni pár pillanattal azután is, hogy a bor már rég a poharamban volt, ő pedig a hátamnál matatott. Szükségem volt arra a tíz másodpercre, amíg elhatároztam magam, ezután pedig már könnyedén lehúztam az egész boromat. A poharat az övé mellé tettem, a pillantásom pedig kihívó volt, amikor ismét felé néztem.
Közelebb csúsztam hozzá, aminek hatására a ruhám jelentős része az ölembe gyűrődött. Nem foglalkoztam azzal a ténnyel, hogy a vállam mellett most már a combom is teljes egészében szabadon volt, épphogy a választott fehérneműm nem villant ki.
- Majd akkor segítesz – egészen közel hajolva hozzá suttogtam oda a szavakat – Ha én is úgy akarom.
Határozottan vettem az ujjaim közé az állkapcsát és fordítottam magam felé az arcát. Ahogy közelebbről is szemügyre vettem a vonásait, akaratlanul is elmosolyodtam, sőt a számat meg is nedvesítettem a nyelvemmel, amikor a pillantásom azokra a bizonyos ajkakra futott, amit minden bizonnyal bármelyik nő megirigyelne tőle. Az egész napos rohangálás és nem étkezés miatt az alkohol hamar megtette a hatását. Már nem voltam annyira zavarban tőle, nem jelentett problémát az, hogy most én hajoljak közelebb hozzá és határozottan a fogaim közé csípjem az alsó ajkát. Mivel minden bizonnyal érteni fog a szóból, nem húzódtam hátra, határozottan csókoltam meg, a tenyerem pedig ismételten visszavándorolt a mellkasára, hogy a fekete ingen néhány gombot ki tudjak szabadítani a helyéről.

Yena & Braylen

Soha nem értettem azokat az embereket, akik a mi pozíciónkat irigyelték. Nagyon sokan azt hiszik hogy pénzzel bármit meg lehet kapni az életben, pedig ez nincs így. A családunkat nem választhatjuk meg, illetve szeretetet sem vásárolhatunk csak úgy magunknak. Hiába vannak szép cipőink, lakunk palotában és éljük a világunkat úgy, mintha a mi életünk példaértékű lenne, ez nincs így. Sok gyakornok, aki a cégünknél dolgozik, alapjaiban túl szerencsésnek tart engem, holott nekik egy kiváló lehetőség lehet a vállalat. Tapasztalatot szerezhetnek és ha elég jól teljesítenek, akkor határozottan helyük lehet az alkalmazottaink között. Innentől kezdve csak hozni kell egy bizonyos szintet, aminek hála lesz előléptetési lehetőség és mi sem fogunk marasztalni senkit, aki csak pénzt szeretne gyűjteni és később saját vállalatot építene ki, hát csak tessék. Tehát el lehet érni ugyanazt, amit a mi családunk megtett, csak némi energiabefektetést igényel a dolog. Könnyű ujjal mutogatni arra, aki egyszerűen csak beleszületett a jólétbe.
A fiút csak egy durcás pillantással ajándékoztam meg a megjegyzésére. Nem forszíroztam tovább a témát, mert lényegében feleslegesnek éreztem a dolgot. Sokkal inkább igyekeztem terelni a témát a továbbiakban, ha már azon ritka alkalmak egyike volt a mai, hogy Braylen kitüntetett a figyelmével. Sosem tudtam eldönteni azt, hogy ő valójában kedvel-e engem, vagy nem, mivel mind a kettőnek mutatta a jeleit.
Már az arcára kiülő mosolytól is kissé elállt a lélegzetem, azonban amikor felém fordult, kénytelen voltam a nyelvembe harapni, hogy legalább a szemkontaktust minden gond nélkül képes legyek tartani vele. Azonban hamar hátrahőköltem tőle, mert az arcom égni kezdett a közelségétől, a tekintetem pedig akaratlanul azokra a bizonyos ajkakra vándorolt... Nem, nem, most ezzel megintcsak ő nyert! Az egészben pedig a legrosszabb az, hogy engem ez nem is igazán zavar, mert róla van szó. Ahányszor találkozunk, egyszerűen csak realizálom magamban, hogy még sosem kedveltem annyira senkit, mint őt... Lehetséges ez egyáltalán?
- Senki – egészen halkan nyögtem ki a kis szót. Lényegében ez igaz volt, mostanában ha valamivel nem akartam foglalkozni, az határozottan anyám és a dolgokhoz való hozzáállása volt. Miután beszólt a mekis kaja után - ez még a jobbik eset, mert legalább a fogkefét nem nyomta a kezembe – lényegében kedvem sem maradt nagyon a mai estéhez... Egészen addig a pillanatig, amíg ő le nem dobta magát mellém és nem kezdett el ennyire pofátlanul terpeszkedni.
Viszont minden zavarom és visszafogottságom egyszerre haraggá változott az irányába, amikor az öcsémet a szájára merte venni és nemes egyszerűséggel kioktatott azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene bánnom vele. Én majd azt tudni fogom, de azért nagyon szépen köszönöm a tanácsokat, nenm volt rá szükségem. Persze ezt így nem közölhettem vele, mert azzal már borítékolhatná a második győzelmét felettem.
- Nem az fog segíteni rajta, ha belöki az ember a mélyvízbe – jegyeztem meg határozottan. Yebi mindig félénkebb típus volt... Nem az extrafélénk, de nem is egy Braylen. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy későn érő típus is, tehát egyelőre hagyni kell – Én meg különben is azért vagyok a testvére, hogy mellette legyek és támogassam, nem? Nem fogom hagyni azt, hogy ne tudjon önállósodni, de még nem áll készen rá.
Csak egy szúrós pillantást küldtem a megjegyzésére, de a nyelvembe haraptam és inkább nem kezdtem el őt faggatni a testvéreiről. Elég nyilvánvaló volt, hogy teljesen más viszonyban vagyunk, én pedig ki vagyok, hogy feltépjem ezt a sebet? Biztos vagyok benne, hogy őt is érik olyan antrocitások, ami miatt ennyire hullámzó a viselkedése és nem azért tapos a lelkivilágomba sokszor, mert egy rossz ember lenne. Szimplán csak az ő élete sem egyszerű, és hozzám hasonlóan szintén nem tanulhatta meg rendesen kezelni az érzelmeit. Persze ezt csak én gondolom így, de ha magamból indulok ki, akkor hasonlót tudok elképzelni, mint amit én érzek minden egyes pillanatban amiatt, mert anyáék egyszerűen nem szeretnek minket. Úgy tekintenek ránk, mintha csak tárgyak lennénk, akiket jól kell értékesíteni a nagy haszon érdekébe.
Ennek ellenére is elindultam végül a hotelszoba felé. A magam részéről volt egyfajta kellemetlen érzés a mai estével kapcsolatban, de igyekeztem figyelmen kívül hagyni ezt. Igazából pontosan tudtam, hogy mi fog történni, ahogyan azzal is tisztában voltam, hogy az egyéjszakás kalandok igazából mindig csalódással érnek véget... Mégis jöttem, mert szükségem volt a társaságára. Az egyetlen olyanra, amit kellemesnek ítéltem meg ebben a közegben. Illetve valahol felpezsdítette a vérem az a tény, hogy megint tilosban járhatok. Már lassan én is listát vezethetnék arról, hogy pontosan mennyi sráccal voltam együtt és ezt igazán élvezetes lenne anyám orra alá tolni, aki bízik a szüzességemben.
- Egyetlen lányt mondj, aki a mai este folyamán rendesen felöltözött – mutattam rá a tényre, összefonva a mellkasom előtt a karjaimat, amivel talán egy kicsit sikerült kiemelnem a dekoltázsom. Teljesen véletlenül persze – Vagy te bekötött szemmel jársz az árverésre? Nem nézed meg azt tüzetesen, amire licitálni akarsz? Feltűnőnek kellett lennem.
Azt már feleslegesnek éreztem megmondani neki, hogy a ruhát nem én választottam. Ha rajtam múlik, akkor inkább döntöttem volna egy rövidebb koktélruha mellett, hanyagolva az estélyit, a ruha határozottan anyám ízlését tükrözte, még ha jól is mutatott rajtam és fiatalosnak volt mondható. Ettől függetlenül ha már annyiszor kurvásként hivatkoztam magamra, akkor talán azt is elmondhatom, hogy kifejezetten szeretek egy két ribancos kiegészítőt magamra aggatni.
- Ez is egyfajta fétis – jegyeztem meg jókedvűen összehúzva magamon a zakót, ami minden bizonnyal minimálisan át fogja venni az én parfümöm illatát is, ahogyan Bray dolga is a ruhámra kerül majd. A korábbi hangulatváltozásomnak lényegében már nyoma sem volt, egyszerűen csak élvezni akartam a jó bor és az ő társaságát, már ameddig erre még lehetőségem volt. Még nem szédültem az alkoholtól annak ellenére sem, hogy nagyon keveset ettem ma.
- Sue a szőke, és nem érdekled, amúgy meg majdnem minden barátnőm fekete – talán egy kis él költözött a hangomba, ahogyan ezt megjegyeztem, de még mindig jobb mintha azt közöltem volna vele, hogy velem foglalkozzon már, ha itt vagyok. Egyelőre nem volt célom elkergetni, szinte biztos voltam benne, hogy ismételten csak fel akar húzni engem.
- Ebben a társaságban talán mindenki – vontam meg a vállam mosolyogva, kimondva egyszerűen az igazságot – Csak én téged akartalak volna közülük.
A pillantásom átható volt, ahogyan ránéztem, határozottan flörtöltem vele. Ha egy kicsit is figyelmesebb volt velem kapcsolatban, akkor pontosan tudta, hogy igyekeztem kerülni a köreinkben ólálkodó csávókat és lényegében minden lehetséges jelöltet pattintatni szoktam. Ő az egyetlen, akivel tényleg szívesen töltöm el az időmet és azt hiszem ezzel tisztában is van.
- Nekem jó az is, ami a fürdőben van – vontam meg a vállam végül. Egyetemisták vagyunk mind a ketten. Én ráadásul pont egy olyan szakra járok, amin nagyon vegyesen megtalálhatóak a jómódú és a kevésbé pénzes családok sarjai. Ha az ember barátokat akar szerezni, akkor nem fog válogatni kasztok alapján, így elég gyakran ültem be a szaktársaimmal olcsó sört inni egy-egy bárba. Ennél lejjebb nem lehet már a mi szintünkön.
- Nem kéne – a megjegyzésem halkabbra és erőtlenebbre sikerült, mint ahogyan azt elképzeltem. Határozottan nem kéne levenni a ruhámat még. Az pedig, hogy ennyire nyíltan kimondta, csak még inkább zavarba hozott, nem beszélve arról. amikor finoman elkezdte kiszabadítani a hajamból a csatokat. A bőröm bizseregni kezdett minden ponton, ahol csak hozzámért.
- Anya akarta – hasonló határozottlansággal jegyeztem meg ezt is – Tehát a fodrász ilyenre csinálta, nem volt beleszólásom. Amíg haza nem értem azt sem tudtam, hogy jövök. Nem szeretem feltűzni a hajam.
Talán a copfokat hajlandó voltam elviselni, viszont a sok nehéz csattól már fájtak a hajhagymáim és féltem, hogy meg fogja viselni a hajamat a megerőletetés. Én pedig kifejezetten azok a lányok közé tartoztam, akik nagyon szeretik az ékes hajkoronát.
Finoman haraptam be az ajkam a kérdésére. Mivel túl sokat matatott a vállamnál, a ruhám pántja teljesen magától hullott le onnan, mégsem éreztem azt, hogy ettől akár minimálisan is zavarba kellene jönnöm. Ahogy oldalra fordítottam az arcom, észrevettem, hogy ő vészesen közel van hozzám, viszont most kettőnk közül én voltam az, akinek kihívás volt a pillantásában.
- Ha elmondom meg kell, hogy öljelek – talán az este folyamán most csengett a leginkább határozottnak a hangom, ahogyan halkan odamondtam neki a szavakat. Óvatosan nyaltam meg az ajkaim, hogy megnedvesíthessem őket, a pillantásom pedig akaratlanul is ismét a szájára révedt, majd vissza a tekintetére. Egyértelmű volt, hogy a mai este során egyikünk sem fog távozni ebből a szobából, tehát teljesen felesleges volt húzni egymás agyát már. Megvártam, amíg, minden csatot kibogarász a hajamból, majd azokat gondosan az éjjeliszekrényre raktam, hogy véletlenül se veszítsem el őket. Csak utána húzódtam még egy kicsit közelebb hozzá és gomboltam lejjebb az ingjét, még mindig nem foglalkozva a vállamról lehulló pánttal.
- Ez sem lehet valami kényelmes – pont az az udvariasan kacér mosoly ült ki az arcomra, amit anyám tanított nekem, miközben finoman végigsimítottam a mellkasán, majd egyszerűen az ölembe ejtettem a kezem. Ismételten a nyelvembe kellett harapnom, hogy ne tegyek felesleges megjegyzéseket a kajával kapcsolatban. Inkább felálltam, hogy összeszedhessem a poharakat a fürdőből,ha már idehoztam a bort. Bár rá kellett jönnöm arra is, hogy Braylen társasága épp elég volt ahhoz, hogy ellazuljak, nem volt szükségem plusz alkoholra. Ennek ellenére is töltöttem a poharakba a borból.
- Tehát akkor – ültem le mellé ismét, miközben a kezébe adtam a másik poharat – Én vagyok a szebb, vagy Sue?

Yena & Braylen

- Mondjuk úgy... Bármi? – néztem rá, talán egy kicsit túlságosan is átható pillantással – Bármi, ami nem jár azzal, hogy az etikettnek megfelelően tökéletesen elkurválkodjam a jó kislányt, hátha valaki feleségül vesz, és ez jó lesz a családomnak?
Talán egy kicsit sem volt nőies a megfoglalmazásom, de pontosan tudtam, hogy ez nála nem kifejezetten számít. Néha nekem is jól esik nem feltétlenül úri hölgyként viselkedni, az pedig elég egyértelmű, hogy ezen a helyen káromkodni kifejezetten felüdülés.
- Főleg úgy, hogy anya a Choi ikreket hajtja most nekem. Ne kérdezd mit akar mind a kettőtől, de úgy gondolja, hogy a cégünk számára előnyös lenne, ha közelebbi kapcsolatot ápolnánk és egy család lennénk a jövőben – miközben magyaráztam neki, még a hideg is kirázott. Tény és való, hogy az elitben vannak nagyon attraktív fiúk, de nem feltétlenül ez határoz meg minket. Itt van Braylen esete, akinek lényegében van arra esélye, hogy szerelembe essen egy lánnyal a köreinkből – mert nekem aztán senki nem fogja elmondani, hogy egyetlen sincs, aki egy kicsit is lenyűgözné – és mivel elég szép hozzá, ő maga választhat. Engem pedig ahhoz a férfihoz fognak hozzáadni, aki üeti szempontból a legelőnyösebb. Anyámat egyáltalán nem érdekli, hogy ha egy hernyótól kéne gyerekeket várnom, ha elég pénze és befolyása van. Pont ezért jöttek szóba a Choi ikrek is, akikből egy is bőven sok lenne... Meg persze szó esett arról, hogy talán ha Braylennel kötnék házasságot a jövőben akkor biztosan szép gyerekeink is lennének és egy határozottan jó családba kerülnék. Ha nekünk sok pénzünk van, akkor nekik lényegében rengeteg. Sokkal több, mint amit képes lennék elképzelni, hiszen neki már a nagyapja is az elitbe tartozott, mi pedig úgy léptünk be a cég megalapításával és felfuttatásával. Mondhatni újgazdagok vagyunk, ők pedig... Bele sem akarok gondolkozni, hogy milyen a pontos státuszuk. Nem mintha mondjuk ez engem érdekelne, hiszen nem ez váltotta ki belőlem a fiú iránti szimpátiát, sokkal inkább nyűgözött le a lázadása és nem utolsó sorban az a tökéletes arc, ami mögött valami más van, mint amit megszokhattunk itt. Valaki, aki még látszólagosan sem követi a szabályokat.
- Jelenleg nem kifejezetten érdekel – vontam meg a vállam majd elkezdtem szórakozni az egyik tinccsel, ami a kontyomból szabadult ki – Úgy verem át a családomat, ahogy csak akarom. Szomorú, de okosabb vagyok náluk, így valószínűleg meg sem fogja tudni, hogy hol voltam. Ha pedig rákérdez könnyen kivágom magam.
Sosem volt annyira erős a lelkiismeretem, hogy felvállaljam a tetteimet. Egyszerűbb volt hazudni és a saját életemet élni ezáltal, mint követni az anyám által diktált tempót. Nem akartam és nem is tudtam volna végigjárni azt az életet, amit kiszabott nekem, de talán ebben semmi különös nem volt. Szerintem egyszerűen csak lehetetlenség egy tárgyként létezni. Mindenkinek vannak nagyobb igényei annál, minthogy a szüleik által kiszabott utat tökéletesen beteljesítsék. Én pedig hajlandó voltam harcolni ellenük.
- Amúgy meg majd maximum megmondom neki, hogy veled voltam – húztam végül széles mosolyra az ajkaim, és kissé cserfesebben is tettem hozzá a következő mondatot, mint amennyire azt szerettem volna – Kedvel téged. Tehát ma estére te leszel a tökéletes alibim.

- Legközelebb ha egy ittas ribancnak akarsz titulálni – hajoltam egy kicsit közelebb hozzá, hogy egyenesen a fülébe tudjam suttogni a szavakat – Ne ezt a helyet válaszd annak, hogy feltárd a valódi énem.
A továbbiakra nem voltam hajlandó reagálni. Ismertem már annyira a srácot, hogy tisztában legyek vele: mivel tudom lógni hagyni a levegőben és megszüntetni a szórakozását. Néha egyszerűen csak jól esik, ha nem lehet ő a nagylegény, még ha ez később fáj is nekem. Ha jobban pattognék neki a mostani helyzetnél is, akkor minden bizonnyal idiótának érezném magam.
- Nem... Nem érdekelnek a Kim családok fiai – jegyeztem meg a korábbiakhoz képest jóval vékonyabb és bizonytalanabb hangon. Szinte azonnal lehajtottam a fejem, hogy ne vegye észre az arcom pirosságát. Anyámat pedig csak még jobban kezdtem utálni a felkontyolt haj miatt, arról nem is beszélve, hogy már vagy öt másodperc eltelt és még mindig éreztem az orrom hegyén az érintését. Jobban szeretem, ha nem nyilvánvaló számára, hogy milyen hatással van rám, így igyekeztem lecsillapítani a hirtelen fellángoló érzéseimet magamban. Ő egy rossz srác, gusztustalan, aki megdugta a fél világot... Nem, ez nem igazán segít most rajtam. Végső soron amit tehettem az annyi volt, hogy nagymamákra, kiscicákra, meg egyéb bolyhos kisállatokra gondoltam, amikben még véletlenül sincsen semmi beindító.
- Nem. Én mindig itt leszek neki – jelentettem ki határozottan, miután sikeresen összeszedtem magam. Úgy éreztem, hogy a pillantásom is kellőképpen acélosra sikerült – Ha Yebi majd alkoholt akar inni vagy nőzni szeretne, én leszek az első, aki az oldalára áll és akkor is támogatja. Én fogom az első sört a kezébe adni. Most viszont nem érdeklik ezek a dolgok. Későn érő típus, én pedig nem fogom megváltoztatni őt.
Én magam sem értettem, hogy miért magyarázkodok valakinek, viszont azt senkitől sem tűröm el, hogy a testvéremet töketlennek titulálja. Még ha nem is mondta ki ezeket a szavakat, pontosan tudom, hogy valahol mélyen ezt gondolja róla, nekem pedig nem tetszik. És azért vagyok a nővére, hogy a Braylenhez hasonló fiúkkal szemben megvédjem őt... Az pedig már egy teljesen másik kérdés, hogy ezek után én ezekkel a bizonyos srácokkal hát... Hajlamos vagyok együtt aludni. Bár az is tény, hogy még sosem feküdtem le olyan emberrel, aki iránt nem voltak érzéseim, tehát nem érheti szó a ház elejét.
- A te fejedben nyilvánvalóan teljesen rendben van minden magaddal kapcsolatban – kerültem ki végül a kérdését – Sőt nem szimplán rendben van, viszont ez részletkérdés. Nem szeretném, hogy ilyen aurája legyen az öcsémnek, mert ő nem rossz fiú típus.
Nem akartam arról sztorizni neki, hogy amikor egyszer véletlenül összetiport egy csigát, akkor órákon keresztül vígasztalnom kellett a kis hat éves babámat. Ahogyan azt sem szerettem volna a fejéhez vágni, hogy ő minden bizonnyal boldogan tekerte volna ki a húga macskájának a nyakát, utána pedig diadalittas vigyorral nézhette végig, ahogyan az elbőgi magát miatta.
Sokkal inkább foglalt le az, hogy kellőképpen le tudjam taperolni a lábát, miközben felálltam a helyemről és elindultam a megbeszélt szoba felé. Elég sok rendezvényt tartottak ebben a hotelban, így jól ismertem a terepet. Út közben gyorsan dobtam azért egy sms-t az öcsémnek és Sue-nak is arról, hogy ma este bizony náluk fogok aludni. Az előbbi minden bizonnyal majd elhiszi ezt, a másik pedig pontosan tudja, hogy mit jelent valójában az üzenet: kapás van, tartania kell nekem a hátát. Sokkal szívesebben kértem meg őt vagy Anette-et ezekre – még ha annyira nem is volt oda a lány azért, hogy az én szexbotrányaimat kendőzze el – mint Leilát, akiben kevésbé bíztam, mint a többi barátnőmben. Tudtam, hogy ha mentenie kell a bőrét egyszer, akkor engem fel fog áldozni.
Viszont amikor beléptem a szobába, egy pillanatig azt éreztem, hogy okosabb dolog lenne nem megtenni ezt az egészet. Ismertem magamat így tudtam, hogy nem fogok neki nemet mondani, ez pedig később fájhat majd... Mégsem érdekelt. Sőt a bűntudatom el is múlt, amikor az ágyra hajított zakóját a saját vállamra terítettem, majd feldolgoztam az illatát, és utána léptem csak ki az erkélyre.
- Egyetemisták vagyunk – jegyeztem meg, miközben én is sokkal inkább a kevésbé fényes város felé vezettem a pillantásom... Ami határozottan nem volt annyira zavarbaejtő, mint őt nézni – Bármivel ki tudjuk nyitni.
Szégyen vagy nem... Az utóbbi egy évben tökéletes mestere lettem az alkoholos italok kibontásának. Pontosan tudtam azt is, hogy mit kell használnom majd a parafadugóhoz.
- Emlékeztetnélek rá, hogy több bőrfelületem van szabadon, mint neked – pillantottam rá, majd kicsit hátratoltam a zakóját, ezzel megvillantva a meztelen vállaimat – Csak az ágyra hajítottad, ezért feltételeztem, hogy nincsen már szükséged rá.
Úgy húztam össze a zakót magamon, mintha legalábbis el akarta volna venni tőlem. Lényegében mindezt foghattam volna a hidegre is, de rövid időn belül inkább úgy döntöttünk mind a ketten, hogy érdemesebb bent elfoglalni a helyet. Hiszen a szoba elég szép volt és ahogy megjósoltam: valóban szabad. A babonás koreaiak sosem vennének ki olyan szobát sem, amiben egy négyes szerepel, nemhogy négy. Mi a magunk részéről pedig nem féltünk ennyire a számtól. Csak családi hagyományból ismertem a tradíciókat, semmi más oka nem volt a dolognak.
- Tudod van a barátnőm, Sue – mondtam neki úgy, mintha ismernie kéne a lányt, mert lényegében egy körben mozgott velünk – Az apja borászattal foglalkozik és elég nagyban tolja már. Lényegében tőle tanultunk dolgokat. Állítása szerint édes bort azok isznak, akik nők és nem értenek a borokhoz.
És én magam is sokkal jobban kedveltem a száraz borok – főleg a fehér – ízét, magam sem tudom pontosan miért. Mindenesetre megmelengette a szívem a fiú dicsérete és próbáltam elfelejteni azt is, hogy mennyire szexi már csak attól, ahogyan ott áll és a szobaszerviz kínálatát vizslatja. Inkább a hajamba szúrt tűkkel kezdtem el matatni, mert határozottan meg akartam szabadulni tőle.
- Az öcsémet már rég elhagytam, a barátnőim meg mind ejtették ezt a találkozót – sóhajtottam fel halkan, miközben lesimítottam a ruhámat és úgy foglaltam helyet mellette, kihúzott derékkal – Te bizonyulsz a legjobb társaságnak most.
A zakóját levettem a vállamról és szépen összefogva terítettem le magam mellé az ágyra, majd szakszerű mozdulatokkal szabadítottam meg a bort a fóliától amit ráraktak, majd kiszabadítottam egyet a hajamat összefogó, erős csatok közül.
- Nem hittem, hogy ennek a mai este folyamán hasznát fogom venni - jegyeztem meg egy halk sóhaj kíséretében aztán egyetlen határozott mozdulattal szúrtam bele a hegyes végét a dugóba. Mivel egy kifejezetten nagy hajdíszről volt szó, könnyedén találtam rajta fogást és pont annyira tudtam vele kihúzni a dugót – mielőtt beletörött volna – hogy utána kézzel hozzáférjek és egyszerűen eltávolítsam azt onnan.
- Látod mondtam, hogy megoldom – jelentettem ki csillogó szemekkel felé tartva az üveget, nem is foglalkozva azzal a mennyiségű alkohollal ami a ruhámon landolt. A poharakról lényegében már nem gondoskodtam, nehogy elinduljon a pletyka arról, hogy egy fiúval vagyok.
- Ha kényes vagy az üvegből ivásra, akkor kérj poharakat is a szobaszervizzel – mondtam végül, miközben félretettem a borunkat, és rögtön a hajamat összetartó mindenféle csatokkal és tűkkel kezdtem el szórakozgatni – Addig amíg megjön pedig megköszönném ha segítenél abban, hogy ezek eltűnjenek.
Ezzel egyidejűleg hátat is fordítottam neki, hogy könnyebben hozzáférhessen a hajamhoz. Igazából valahol mélyen tudtam, hogy nem fog nemet mondani, mert ő nem az a fajta, aki megteszi ezt egy szép lánnyal. Legalábbis reménykedtem benne, hogy elég szép vagyok az ő elit ízlésének is.

Yena & Braylen

A kijelentésére csak egy halvány mosoly költözött az arcomra, miközben megráztam a fejem. Teljes mértékben az ellenkezőjét gondoltam a dologról, amit ő. Mert tulajdonképpen minket pont a státuszunk fog majd a sírba tenni, de ez részletkérdés volt.
A legtöbben nem panaszkodnak és el tudják fogadni a gazdagok „sanyarú sorsát”, azonban én ha tehetném, akkor nagyon szívesen elcserélném a szép drága ruhákat némi szabadságra és boldogságra. Egy szerető családra, összetartásra meg alapvetően arra, hogy azzal eshessek szerelembe, akivel akarok. Az egyetlen dolog, amit megtartanék a jelenlegi életemből az az öcsém, illetve ő a visszatartó erő arra is, hogy lényegében tényleg teljesen fellázadjak és kezelhetetlenné váljak. Mert mindig minden körülmények között Yebit fogom szem előtt tartani, hogy ő mennyi fájdalmat szenved el a tetteim miatt és mennyire tüntetem fel a későbbiekben rossz színben őt... Illetve nem titok az sem, hogy számomra kínszenvedés lenne, ha esetlegesen anyáék kitagadnának és nem láthatnám őt. Tény és való, hogy meg tudnám oldani a dolgot, de mivel ő a boldogságvitaminom egyik fő forrása, képtelen lennék megszokni azt, hogy nincsen mellettem.
- Mindenesetre ennél jobb programot is el tudtam volna képzelni magamnak a mai nap folyamán – csak egyetlen átható pillantást vetettem rá, miközben kicsit megnedvesítettem az ajkaimat. Magam sem tudom hirtelenjében honnan lettem ennyire magabiztos a társaságában, hiszen általában egy megkukult kislány önbizalmával bírok ilyenkor. Most viszont valahogy ez az egész más volt... Mivel ő keresett meg engem. Valamilyen szinten mindenhogyan pozitív dolog, nem? Ilyenkor állhatok hozzá normálisan?
- Miért pont én? – tettem fel a kérdést neki, oldalra fordítva a fejem, hogy a vállam felett rápillanthassak – Elég sok lány van itt, aki hajlandó lenne téged szórakoztatni. Ellenben te most idejöttél és felajánlottad nekem ezt... Vagy inkább maradjak csendbe, és fejezzem be, hogy miérteket keresek a tetteidben?
Valószínűleg tényleg ezt kellett volna tennem. Tisztában voltam a ténnyel, hogy sosem fogja hagyni, hogy megfejtsem őt, csak ha erre vágyik, de mindez valószínűleg sosem fog megtörténni a részéről. Ő nem az a fajta, aki csak úgy kiengedi az irányítást a kezei közül és válaszokkal szolgál az embereknek... Legalábbis nekem nem fog.
- Ott az öcsém – sóhajtottam fel  halkan – Szegény megbolondulna egyedül ott.
Mert nyilvánvalóan ezer dolog van, amit szívesebben csinálna azok a feladatok közül, amiket anya ráerőltet. Pont ezért mentettem meg a teniszezéstől is. Szegénynek így is elég rossz, hogy a cégigazgatói miatt elviekben kint kéne beszélgetni az ügyfelekkel... Viszont ezek szerint gyakorlatilag eltűnt, én meg titokban büszke voltam rá emiatt. Ha nincs kedve jópofizni meg bájologni, akkor ne csinálja.
- Braylen, a jelenlévők fele az valószínűleg Kim – jegyeztem meg finoman, majd elmosolyodtam – De ha ennyire érdekel a dolog, akkor kiderítem neked, hogy pontosan melyik Kim családról van szó, úgyis van kint elég idióta, akikre rá akarnak sózni.
Az nekem már nem oszt nem szoroz, hogy miről szól egy-egy olyan beszélgetés, amiről sosem akarnám, hogy lényegében megtörténjen. Mivel a legtöbb jelenlévő lánynál sokkal szebb vagyok – és ez most nem nagyképűség – több férfi figyelmét is felkeltettem bent. Én magam is tudom, hogy tartósan nem léphetek le anélkül, hogy anyám ne kezdjen el keresni. Ha pedig Braylennek fogok pletykákra vadászni, akkor legalább az ittlétemnek is lesz némi értelme és én sem unom magam halálra.
- Semmi baj nincs azzal, ahogyan a világot szemléli – jegyeztem meg, miközben finoman ráütöttem a fiú combjára – Ő egyszerűen csak ilyen. Ez nem azért van, mert anya úgy viselkedik velünk.
Azt már nem tettem hozzá, hogy akkor minden bizonnyal velem is más lenne a helyzet. Tényleg egy diktátor köcsög módjára tud viselkedni az anyánk, apánk pedig a szó legfinomabb értelmében is papucsnak mondható, mivel képtelen megvédeni a saját családját a saját feleségétől. Tény és való, hogy a mellettem ülő fiú személyiségét elég nehéz lenne elnyomásban tartani, de az öcsém szimplán csak más iránt érdeklődik, mint a korosztálya.
- Nem akarom, hogy olyan legyen, mint te – ráztam meg a fejem határozottan. Na azt minden bizonnyal képtelen lennék feldolgozni. És itt most nem a saját bőrömet féltettem, szimplán csak én magam is úgy láttam a dolgokat, ahogy reálisak voltak. Ha az öcsém esetlegesen fellázad, akkor azt anyáék észre fogják venni és baja eshet miatta.
Határozottan biztos voltam abban, hogy az ajánlatát elfogadni egyenlő a saját öngyilkos merényletemmel, mégis megtettem. Igazából ha jobban belegondolok... Nem tudott teljes mértékben irányítani engem, de valahogy egyetlen alkalmat sem tudtam felidézni, amikor nemet mondtam volna valamire ennek a fiúnak. Ahogy felálltam a helyemről megrendeztem a ruhámat – miközben igyekeztem nem foglalkozni azzal, hogy magamon éreztem a pillantását – és elegáns léptekkel indultam el először a terem felé, hogy elcsenhessek egy üveggel a legjobb borukból... Mert úgyis apa állja a számlánkat. Ha esetlegesen rákérdez, majd azt kamuzom neki, hogy ajándék volt, de kétlem, hogy feltűnne neki a dolog. Lényegében sosem nézi meg a számlákat, csak fizet.
Egyszer még körbenéztem a terembe, hátha megpillantom az öcsémet, de mivel egyszer sem sikerült kiszúrnom a fejem búbját, végül elindultam a szoba felé. Éreztem, ahogyan a pillangók rögtön felélednek a gyomromban, és ahogy közeledtem, egyre inkább csak verdesni kezdtek ott. Beharaptam az ajkam, amikor megtorpantam az ajtó előtt. Magam is tudtam, hogy nem jó ötlet az, amire most készülök, de ettől függetlenül lenyomtam a kilincset és  beléptem az ajtón.
Először azt hittem, hogy csak valamiféle ostoba játékot űz velem, de aztán szinte azonnal kiszúrtam az ágyra dobott zakóját. A nyitott erkélyajtó felé pillantottam, és mivel a fiú  háttal állt nekem, megengedtem magamnak, hogy a ruhadarab felé nyúljak, és még mielőtt a vállamra teríteném azt, gyorsan megszaglásszam egy kicsit.
Eléggé elszédültem a kellemes illattól és éreztem, hogy nem volt annyira jó ötlet az a bor, ugyanis valószínűleg a harmadik pohár már eléggé meg fog ártani de... Maximum kellemes hülyeség történhet most velem, nem? Igazából nem tartom magam kifejezetten ribancnak, de sosem esett nehezemre visszautasítani egy olyan fiú társaságát, akivel szerelembe tudtam esni.
Mindenesetre elsősorban most terveim között volt berángatni Braylent az erkélyről, mert én is szívesen megszabadulnék már a hülye hajcsatoktól és a cipőimtől is.
- Szereztem piát – Tartottam fel a kezemben szorongatott üveget – Pohár nincs mondjuk, de tudunk kérni a szobaszervizzel együtt. Egyébként fehér, száraz és olasz.
Nem mintha bármit is számítana, de kifejezetten szeretek felvágni azzal, hogy a borok terén kifejezetten férfias ízlésem van. Mindig lenyűgözi a pasikat, mivel a legtöbb hitvallása szerint édes bort azok isznak akik nők és nem értenek a borokhoz.
- Meg fogsz fázni ha sokáig ácsorgunk kint – jegyeztem meg, miközben óvatosan a karjára csúsztattam a tenyerem – Legalábbis szerintem nem túl jó ötlet egy szál semmiben kint ácsorogni télvíz idején, szóval nem megyünk inkább be?

Yena & Braylen

Határozottan próbáltam figyelmen kívül hagyni a névsor legvégén szereplő vezetéknevet. Ennek igazából egyetlen személy volt az oka, akivel már elég régóta – pontosabban ami azt illeti, nagyjából gimibe járhattunk, amikor először találkoztunk – játszuk a se veled se nélküled játékunkat... Legalábbis én így tudnám leírni azt, amiben jelenleg vagyunk. Ő közelebb enged magához, ha szeretne tőlem valamit, viszont ha úgy érzi, hogy én magam túl messzire merészkedtem, akkor nemes egyszerűséggel csak eltaszít. Egy szóval sem mondom azt, hogy mindez tetszik nekem, de nem tudok az egész ellen mit tenni.
A legutóbbi találkozásunk viszont annyira rosszul sikerült a fiúval, hogy lényegében eldöntöttem: most elfelejtem. Többet nem foglalkozom vele. Nem dőlök be neki, nem fogom hagyni, hogy manipuláljon... Nem nézek rá. Persze mindez egyáltalán nem úgy ment, mint ahogyan azt én magamban elképzeltem, de legalább dacból levettem a titokban róla beállított háttérképemet – mert a képeit kitörölni már nem tudtam – és nem írtam rá vagy két hete... Ő meg szintén nem keresett engem, így lényegében majdnem meg tudtam feledkezni róla... Ezt az esetemben úgy kell érteni, hogy naponta csak kétszer lapoztam át a Braylen mappámat a galériámban.
Az este folyamán pedig egész jó voltam abban, hogy elkerüljem őt egészen addig, amíg meg nem talált... És tönkre nem tette az eddigi munkámat és igyekezetemet egyetlen mosollyal. Én szerettem volna lojális maradni és azt mondogatni magamnak, hogy Braylen a világ legundorítóbb férge, de ahogy megpillantottam a fekete öltözetében, hirtelen száradt ki a torkom, kezdtek el verdesni a pillangók a gyomromban, és akarta a szívem átszakítani a mellkasom... Mert Braylen és egy féreg nem egyenértékű. Braylen a legszebb férfi, akivel valaha összehozott a sors... És volt valami a jellemében, ami miatt titkon élveztem azt is, ha rosszul bánt velem. Valami addiktív, ami miatt képtelen voltam elszakadni tőle.
- Ellentétben veled – szúrtam oda neki rögtön, és igyekeztem valamennyire morcos fejet vágni. Azért teljesen kimutatni nem akartam, hogy igazából valahol örömmel tölt el, hogy ő keresett meg engem, ráadásul még italt is hozott nekem... Azaz gondolt rám, még ha egy pillanat erejéig is tette azt. Mondjuk rögtön meg is oldotta, hogy sokkal inkább lángra gyúlt képpel üljek előtte, és emiatt zavartan süssem le a tekintetem a pofátlansága miatt... Amiért volt képe ennyire feltűnően végigmérni engem. És ez is egy volt azon dolgok közül, amit igazából élveztem, még ha nem is ismertem be magamnak. Szerettem, ha ki tudtam vívni a figyelmét, még ha csak a külsőmmel is tettem ezt.
- Nem tudom – vontam meg a vállam, megadva neki az őszinte választ – Talán majd épp a te családodat pécézi ki magának.
Csak egyetlen átható pillantást vetettem rá. Igazából mind a ketten tudtuk, hogy ennek a veszélye fennáll, mert igencsak olyan arccal bír ez a fiú, amiről hát... Beszélni kell. Plusz mivel úgy néz ki, hogy ő nem fog örökölni semmit, ellenben jó családból való, nem kell attól félnünk, hogy a cégünket beolvasztják egy esetlegesen nagyobb halba. Ehhez még az anyám is túl büszke, szóval határozottan reális jelölt lenne az időközben mellettem helyet foglaló srác.
- A húgod nem volt a listán – szúrtam közbe, ezzel elárulva magam, hogy lényegében végignéztem azokat, akik visszajeleztek, hogy itt lesznek az eseményen... Bár a kíváncsiság még nem bűn – Tehát ha úgy vesszük te is tudnád offolni a dolgot, ha akarnád.
Persze lényegében a szúrkálódásom nem tartott sokáig, mert amint megéreztem azt, ahogy hozzám ér, hirtelen mintha a testéből áradó meleg is megcsapott volna... Ilyenekre pedig nem akartam gondolni, mert baromi rossz vége lehet a dolognak.
- Nem olyan! – jelentettem ki rögtön, talán egy kicsit élesebben, mint azt ahogyan szerettem volna, és a tekintetem is villant egyet, ahogyan azt Brayre emeltem – Csak... Csak későn érő típus. Amivel nincsen semmi baj.
Magam sem tudom, hogy pontosan miért vettem támadásnak azt, amit az öcsémről mondott, de nem igazán szerettem azt, ha olyan emberek ítélték meg, akik nem ismerték őt közelről. Tény és való, hogy Yebi talán egy külső szemlélő számára olyannak tűnhet, aki túlságosan követi a családját, de ha ez a srác egyetlen napot is eltöltene nálunk, akkor valószínűleg rájönne, hogy egy olyan szellemiségű fiú, mint az öcsém... Sosem mondana ellent otthon. Anyánk ijesztő és törődik velünk. Vagyis legalábbis azzal, hogy úgy pattanjunk, ahogyan azt ő elvárná.
Talán részben pont ezért is tüntetem el a pohárnyi alkoholt, amit határozottan nem engedélyeztek egyikünknek sem. A boron kívül lényegében semmit sem fogyaszthatnék, és azt is csak azért, mert a pincérek felszolgálták a menühöz. Viszont ha anya látná, ahogyan egy fiú társaságában leborítom az alkoholt, minden bizonnyal a hajamnál fogva ráncigálna vissza a helyemre és vérengző fenevad módjára folytatná a férjkeresést.
- Szórakoztató lenne nézni, ahogyan elvonulsz csak azért, hogy még egy pohár italt hozz nekem – kis mosoly jelent meg az arcomon, a tekintetem pedig játékosan felcsillant – De túl sok zaj szűrődik ki abból a puccparádéból, szóval foglald le a 444-es szobát, én pedig addig intézek valami kaját, hogy ne dőljek ki a harmadik pohár után.
Szinte biztos voltam benne, hogy az említett szoba szabad lesz, ugyanis az ázsiaiak számára a 4-es lényegében az ördög száma. És mivel ma csak koreai vendégek voltak a hotelban, esélytelennek tartottam, hogy az eseményre kibérelt szálloda egy ilyet kiadott volna. Én pedig Braylenhez hasonlóan szintén benne voltam abban, hogy csináljunk botrányt, pont ezért is álltam fel – megtámaszkodva egyik kezemmel a combján – és miután némiképp megrendeztem a ruhámat csak egy pilllantást vetettem rá a vállam felől. – Majd ott találkozunk.

Yena & Braylen

- Megjöttem! – jelentettem be, mintha nem lett volna teljesen egyértelmű a dolog. A hatalmas házunkban levő falakról mindenhol lepattogott a hangom, és elég meglepődve vettem észre azt, hogy az alkalmazottjaink fel-alá rohangálnak, mint a mérgezett egerek. Én magam farmert viseltem egy trikóval és egy bő kardigánnal, mert éppen a suliból jövök. Ez az oka annak is, hogy egy kissé zsírfoltos, mekis zacskót szorongatok a kezemben az üditővel együtt, amiket út közben szedtem össze, hogy a tanulás közben legyen lehetőségem valamit rágcsálni. Ma éppenséggel nem volt semmi olyan buli, amibe elmentem volna, így eldöntöttem, hogy hasznosan fogom tölteni az időmet.
- Ye Na! – bukkant fel az anyám az ajtóban, miközben figyelte, ahogyan az időközben összekócolódott hajamat a fülem möge tűröm, és lerúgom a Vans tornacsukámat. Nem igazán szerettem a suliban flancolni, sokkal inkább éreztem jól magam akkor, ha beilleszkedtem a többiek közé. Ezért pedig voltak is barátaim nagyrészt, bár nem mehettünk el a tény mellett, hogy nagy esély volt arra, hogy az egykori szaktársaim esetlegesen a beosztottjaim lehetnek majd... Legalábbis anya mindig ezt mondta.
- Szia anya – erőltettem végül mosolyt az arcomra, ahogyan rápillantottam – Szerveztetek valamit? Elég nagy a nyüzsgés a házban.
- Azt nem kéne megenned – vetette oda nekem, miközben gyorsan kikapta a kezemből a kis tasakot. Időm sem volt reagálni a helyzetre, mert ő már eldöntötte, hogy a mai nappal a vacsorám az elmarad – Túl sok szénhidrát van benne és csinosnak kell lenned a mai este folyamán.
Egy hajszál választott el attól, hogy teljesen felháborodva kérdezzek rá arra, hogy ő most lekövérezett-e engem, de végül nem szóltam semmit, csak leszegett fejjel próbáltam feldolgozni a történteket. Hogy megint ki lettem hagyva mindenből, megint meg lett szervezve egy est, amire kötelező jelleggel el kell mennem, kihúzott derékkal kell mosolyognom és előadni, hogy milyen felhőtlenül boldog életem van. Ezek után pedig a szüleim csodálkoznak azon, hogy az időm nagy részét házon kívül töltöm.


Kifejezetten feszültnek éreztem magam a szituációban, miután már a tizedik ember apját hozták oda bemutatni nekem. Határozottan tudtam, hogy ez jelenleg nem az üzletről szól vagy arról, hogy apám jó kapcsolatokat kössön a vállalat érdekében. Sokkal inkább arról, hogy Yebin jó színben legyen feltűntetve, én pedig jó benyomást tehessek a leendő férjem apjára... Erre pedig lényegében gondolni sem akartam. Nem egy ilyen helyen akartam találkozni az apósommal, mégis minden szembejövő emberre mosolyogtam és udvariasan bántam velük... Egészen a vacsora pillanatáig, amikor mindenki az asztalhoz üléssel volt elfoglalva, én pedig igyekeztem a lehető leggyorsabban kisurranni a tömegből. Mert már ki volt száradva a torkom, forgott körülöttem a világ, és erősen kezdett hányingerem lenni. Amint a folyosóra értem, ledobtam magam a kanapéra és igyekeztem nem foglalkozni azzal, hogy a túl sok smink az arcomon már kezdett elnehezülni és határozottan olvadásnak indult – még ha az nem is feltétlenül látszott – a laza kontyba fogott hullámos tincsek a tarkómon pedig éppen annyira gabalyodtak bele a kis ezüst színű csatba, hogy nem tudtam kihúzni azt onnan... Pedig utáltam így hordani a hajam. A gyomrom korgott, jól esett volna egy pohár víz, és legszívesebben elsírtam volna magam attól, hogy ilyen pofátlanul viszik vásárra a bőröm. Nem beszélve arról, hogy a túlméretezett fülbevalók is kezdték már eléggé húzni a füleimet és a sok ékszer miatt, amit anyám rámerőltetett leginkább úgy éreztem magam, mint valami vásári majom, akit mindenáron el kell adni valakinek. Habár én magam nő létemre is szerettem a divatot és csinosnak érezni magam, ez az egész hetente megcsinált színház egyszerűen csak sok volt nekem. Szerettem volna azt elérni, hogy valaki a pompa nélkül is mellettem maradjon és szeressen.
Már majdnem megszólaltam, amikor valaki levetette magát mellém, hiszen azt hittem, hogy az öcsém jött utánam. Ami gyanússá tette a dolgot az a kezembe rakott alkoholos ital volt, illetve az a bizonyos hang... Aminek hallatán egyből felkaptam a fejem, és csodálkozva néztem a fiú szemeibe. Már hetek óta nem láttuk egymást, mert ő minden igyekezetem ellenére nem igazán kedvelt. Én pedig már majdnem elhittem, hogy tökéletesen sikerült végrehajtanom az elhatározásom azzal kapcsolatban, hogy kiszeretek belőle... Ez az egész megdőlni látszott, amikor végignéztem a fekete öltözetén és szinte azonnal meglódult a szívem, holott én ezt nem akartam... És haragudtam is magamra miatta.
- Anyám alkudozására, apám szurkáló pillantására, vagy az öcsém elveszettségére gondolsz? – tettem fel neki a kérdéseket szépen sorban, miután végre megtaláltam a hangomat – Egyébként te sem bírtad túl sokáig.
Lényegében pár hónappal ezelőtt pont egy ilyen eseményen ismerkedtünk meg... Csak nem így. Anyámnak talán az egyetlen jó döntése volt az, hogy bemutatott Braylennek, még ha nem is feltétlenül tűnt ő ettől lelkesnek egészen addig a pillanatig amíg le nem léptem, ő pedig nem követett pár perces időlemaradással. Utána pedig együtt kommandóztunk a kertben, hogy véletlenül se találjanak meg minket az est lezárása előtt. Ez bennem mély nyomot hagyot... Benne gondolom kevésbé.
- Valahol bent van szerintem. Mindig elhagyjuk egymást ilyenkor – vontam meg a vállam az italomat nézegetve, arra pedig nem tettem megjegyzést, hogy ilyenkor kvázi pánikrohamot tudnék kapni azért, mert nincs mellettem az amúgy totálisan ártatlan öcsém. Az italra visszatérve pedig... Okosabb döntés lenne nem meginni, mert utoljára talán kilenckor ehettem valamit.
- Szeretem de... – kezdtem bele rögtön a szabadkozásba. Az ilyen eseményeken nem igazán lenne okos botrányt csinálni – De anyám konkrétan ledagadtozott a délután folyamán így azóta nem ettem semmit és...
Ebben a pillanatban mégiscsak elakadt a hangom. Végülis mi okom lenne arra, hogy ne járassam le őket? Legalább egy életre megtanulnák azt, hogy fejezzék be azt, amit a mai nap csináltak velem. Szóval egyetlen elszánt pillantás után egy húzásra kivégeztem az italt, aminek a poharát a fejünk feletti ablakpárkányba tettem és egy diadalittas pillantással néztem Braylenre – Remélem nem fog megártani.

Yena & Braylen