Isa & Frannie

Vendég

Isa & Frannie

Tudom, hogy nem mindig lehet a megjelenésemre azt mondani, hogy igazán csajos, de nyugodtan el lehet hinni nekem, hogy bizony ízig-vérig nőből vagyok, és ezt le sem tagadhatnám. A sztereotípiának pedig tökéletesen megfelelve, én is nagyon szerettem vásárlással tölteni az időmet. Oké, lehet, hogy ostobaság a részemről, mert sokszor csak pénz nélkül vonultam be a bevásárlóközpontok egyikébe, hogy még véletlenül se eshessek kísértésbe. Szórakoztatott a próbálgatás, és a nézelődés, még ha végül nem is vettem semmit, és a legtöbben ezt felesleges időpocsékolásnak titulálták volna. Én azonban nem!
Úgyhogy, amikor Isa felhívott, és megkérdezte, hogy elkísérném-e, szinte gondolkodás nélkül igent mondtam. Igazából csak azt kellett sorra vennem magamban, hogy van-e már valami más elfoglaltságom, és ha nincs, akkor egyáltalán mikor nem dolgozom reggel. Végül a hétvégére esett a választás, mert szombaton az éjszakai műsorba voltam beosztva, úgyhogy gyakorlatilag az egész napom szabad lehetett. Ha be kellenem mennem a pizzériába, valószínűleg kivételesen akkor is kidumálnám magam, és kerek perec megmondanám, hogy már van programom.
- Biztos vagy benne, hogy inkább velem szeretnél jönni, és nem egy barátnőddel? – kérdeztem a fiatal leányzót, oldalra sandítva rá. – Lehet, hogy igazából szörnyű ízlésem van, mint egy nyolcvan éves nagymamának. – súgtam oda nevetősen. A bál nagyszerű eseménynek ígérkezett, és én bizony tudom, hogy az minden lány életében fontos esemény. Úgy sejtettem, hogy Isa sincs ezzel másként, én pedig szerettem terelgetni és támogatni, tanácsot adni, ha valamiben szüksége volt rá.
Még emlékeztem, amikor megismerkedtünk, és mivel úgy láttam, hogy el kell mellette egy idősebb nő, ezért belebújtam afféle fogadott nővér szerepébe. Biztos voltam benne, hogy nincs könnyű élete, még ha annak tűnik is. Nem is irigyeltem, ha őszinte akarok lenni, de hát soha nem is vágytam túl sokra, nekem tökéletesen kielégítő volt a magam egyszerű, hétköznapi élete. Tudom én, hogy mindenkinek vannak hatalmas álmai, amelyeket fiatalon kitalál, és majd szeretne megvalósítani, de én teljesen átlagos dolgokat terveztem el. Család, karrier, ház, semmi extra. Ettől vajon rosszul kellett volna éreznem magam?
Mindenesetre elkormányoztam magunkat a következő üzlet felé, hogy addig is haladjunk. Nagyszerűen tudtam nézni egy időben a kirakatokat, és elmerülni a gondolataimban is. Pedig jobb lett volna, ha rá figyelek inkább, hiszen most nem a szokásos magányos nézelődésemet végeztem. Meg kellett találnunk a legtökéletesebb ruhát. A RUHÁT. Legalább kiélhettem a nővéri hajlamaimat is, ha már a saját húgom újabban nem igazán kért belőlem. Nos, ez volt az, amire végképp nem kívántam most gondolni.
- Van egyébként valami elképzelésed, hogy milyet keressünk, vagy majd csak meglátod, és tudod, hogy ez az? – csacsogtam, mintha nem nyomasztottak volna egyéb gondolatok is, meg a saját kis problémáim.

credit • megjegyzés • szószám

**Isabel Marquina**

Frannie & Isabel

Nem mondhatja nekem senki, hogy nem minden gimnazista lány legnagyobb álma, hogy hercegnőként tündököljön a végzős bálon a kiszemeltje mellett. Ki ne akarna eltölteni legalább egy napot a plázában azzal, hogy egyik boltból a másikba vándoroljon, csak hogy biztosan megtalálja A Tökéletes Ruhát? Már legalább fél éve újra meg újra azon kapom magam, hogy azon jár az eszem, vajon milyen ruhát kellene választanom. Legyek-e igazi hercegnő, hogy ha netán a pletyka magazinok eszes munkatársai megtalálnak, születhessen rólam néhány cikk azzal, hogy minden gimnazista álmát éltem meg a végzős bálomon; vagy válasszak valami visszafogottabbat és klasszikusat, a régi Hollywoodot idézve, ami azt sugallja, hogy egyre inkább felnövök?
Mivel teljesen egyedül hónapok alatt sem jutottam döntésre a kérdést illetően - Lou pedig nem jelentett túl nagy segítséget, mert azon kívül, hogy öltöny lesz rajta nem tudott bármilyen más színnel szolgálni -, muszáj volt valaki olyantól segítséget kérnem, aki őszintén elmondja a véleményét, és lebeszél róla, ha rossz döntést hoznék. Imádom a barátaimat, de attól tartok számukra egy nagy divatház neve többet jelentene, mint az, hogy tényleg A Ruhát találjam meg. Aztán ott van az ikertestvérem, akivel imádok együtt lógni, de egy fiú mégsem segíthet a ruhaválasztásban!
- Teljesen biztos. - Felelem trillázva, s egy mosolyt villantok Frannie-re, aki olyan nekem, mint egy nővér, amim sohasem volt. Úgy érzem tőle nem csak vásárlás terén kérhetek tanácsokat és segítséget, de elmondhatom neki minden bánatomat is, ha Lou-val épp összeveszünk és segítségem van egy kis lelki fröccsre. - Még ha nyolcvan éves nagymama stílusod is lenne... ami nincs! Legalább megmondanád, ha valami szörnyen áll. - felelem, szinte nevetve. - Ráadásul neked már volt végzős bálod és elmesélhetsz mindent, ami ilyenkor fontos. Te emlékszel még a ruhádra? - fordulok oda kíváncsi pillantással.
Tudom, hogy a felnőtt, dolgozó nők számára egy végzős bál emléke talán már feledésbe merült, vagy olyasmi, amire nem szívesen emlékeznek vissza... Hiszen ki akarja újra látni a szemöldökeit évekkel ezelőttről, ugye? De az én életemben, a folyamatos utazás és lapokban való állandó megjelenés mellett szinte kellemes horgonyként funkcionál a gimnázium és maga a bál is. Olyasmi ez, amit átlagos tinédzserként szeretnék megélni, a sráccal, akivel évek óta együtt vagyunk. Még ha azóta, hogy ő végzett, elég döcögős is a közös utunk. Ha kívánhatnék valamit a tündérkeresztanyámtól, hát az lenne, hogy legyen a végzősbálom tökéletes.
- Lou nem tudott dönteni a színt illetően, szóval semmilyen kiindulási alapom nincs. - magyarázom elkeseredetten, már csak az hiányzik, hogy a szám is lefelé görbüljön, mint egy ovisnak, aki sírni készül. - Imádnék egy hercegnős ruhát, de nem lenne az túl sok? Abban élvezni is nehezebb lenne az egészet, nem? - A szemöldökeim a homlokom közepére szaladnak, ahogy igyekszem magamban is lerendezni a feltett kérdést, de ugyanúgy nem jutok döntésre,a hogyan az elmúlt hónapokban, így a pillantásom Frannie-re siklik, hátha ő okosabb nálam ebben a témában.

Vendég

Isa & Frannie

Viszonoztam a felém küldött mosolyt, mivel mit mondani nem tudtam a megerősítő válaszára, viszont elégedett voltam azzal, amit hallottam. Természetesen nem azért kérdeztem rá, mert ki akartam bújni a program alól, hanem egyszerűen meglepő volt, hogy egy vele egykorú lány nem a barátnőivel szeretné ezt csajos programként megélni, hanem velem. Nem mintha annyira cikinek, vagy öregnek éreztem volna magam, de mégiscsak más.
- Igen, ez elég valószínű! – bólogattam, mert ezzel nem szállhattam vitába. Oké, nem mindig adtam azért hangot a véleményemnek, de sokszor megesett. Tudtam, hogy most arra van szükség, szóval biztosan nem fogtam volna vissza magam akkor sem, ha nem kér meg rá, de voltak bizonyos esetek, amikor ezt nem tehettem meg. Egy idősebb embert mondjuk biztosan nem sértettem volna meg, hiába nem úgy gondolom.
- Ami ilyenkor fontos? Jaj, Isa, úgyse azt csinálja egyikőtök sem, amit mondanak neki. A húgomat is próbáltam óvva inteni, de sosem fogadja meg a tanácsaimat. Úgyis mindig másképp alakulnak a dolgok, mint ahogyan azt az ember elképzeli. – vontam meg a vállaimat. – Persze! – nevettem fel, ahogy eszembe jutott a ruha, meg a saját bálom. – Egy borzasztó narancssárga ruha volt rajtam. Szerintem nagyon előnytelenül állt, de az anyám esküdözött, hogy márpedig káprázatosan festek. Majd egyszer megmutatom a képeket, ha megtalálom őket. – oké, annyira azért nem volt vészes, de nem is néztem ki úgy, mint aki a kifutókra termett.
- Az nem baj! Majd akkor ő fog alkalmazkodni hozzád ezek után! – közöltem nemes egyszerűséggel, mert számomra ez teljesen kézenfekvő volt. Amúgy is, szerintem a ruha inkább a lányoknak volt lényeges, a fiúk meg a bulit várták, meg azt, hogy megdöntsék életükben először a kiszemelt lányt. Illetve… manapság valószínűleg már nem vártak ilyen nagy és jeles alkalmakra hozzá, de annak idején azért volt még ennek hagyománya. Sőt, annyira már az én időmben sem, de anyáéknak még biztos valami nagy dolog volt. Ahogy azt a filmekben szokták megjeleníteni. Mára elveszett az a varázs, és ez valahol szomorú volt számomra.
- Fogalmam sincs, mert rajtam soha nem volt még olyan hercegnős ruha. – vallottam be őszintén. Én azt az esküvőmre tartogattam, ami évekkel ezelőtt hiúsult meg, szóval se előtte, se utána nem viseltem olyan ruhát, amiről most beszélgettünk. Majd talán egyszer. – Szerintem egyébként semmi nem túl sok egy végzős bálra, kivéve, ha nagyon kihívó a ruha fazonja. Ha te abban éreznéd jól magad, és az a vágyad, hogy egy olyanban jelenj meg, akkor szerintem nem is kérdés. – ebből legalább már el lehetett indulni valamerre.
- Viszont, ha meg meglátsz egy olyat, ami nem hercegnős, de mégis egyből megtetszik és beleszeretsz, akkor szerintem ne ragaszkodj az előbbihez. – magyaráztam tovább, közben folyamatosan vizslatva a kirakatokat, keresve az olyan üzleteket, ahol alkalmi ruhákat árultak. – Szóval… melyikbe menjünk először? – mutattam végig az üzletsoron kérdőn. – Egyébként hercegnősből is lehet visszafogottabb, afféle átmenet az egyszerűbb és a nagyon habos között. Meg fogjuk találni a ruhádat, hidd el! – jelentettem ki határozottan, aztán hagytam, hadd vezessen csak oda, ahová szimpatikus neki.

credit • megjegyzés • szószám

**Isabel Marquina**

Frannie & Isabel

- Bezzeg a srácoknak olyan egyszerű. Felvesznek egy öltönyt és rendben is vannak. - teátrális sóhaj hagyja el a számat. Lévén, hogy egy fiú testvérrel nőttem fel, mindig felháborított, hogy akármit dobáljon magára az ellenkező nem, valahogy mindig rendben lesznek. Nekik az sem akadály, ha reggel, ébredés után még csak a fésű gondolata sem jut eszükbe, bezzeg nekem beletelik tizenöt percembe, hogy szögegyenes legyen a hajam - amit később az uszodában úgyis elrontok.
- Persze, mert sokkal egyszerűbb a saját hibáinkból tanulni, mint hallgatni az okos szóra! - Felelem trillázva és nem állom meg, hogy ne nevessem el magam. Nem mintha olyan sok tapasztalat lenne a hátam mögött mind a tizennyolc évemmel, de ha mindig hallgatnánk az idősebbek szavára, unalmas lenne az életünk. - Hú, el ne felejtsd! Fogadok nem is állt olyan rosszul. - mondom mosolyogva, ahogyan igyekszem őt elképzelni valamilyen néhány évvel korábbi kollekció darabjában. - Nem tudom néhány lány hogy tud valami családon belül öröklődő darabot felvenni... - fecsegek enyhe grimasszal az arcomon, ahogyan megjelenik előttem a kép, ahogyan anyám valami száz éves ruhát nyom az orrom elé és rám parancsol, hogy már pedig a hagyomány kedvéért fel kell vennem. Előbb süllyednék el szégyenemben a sárga föld alá.
- El is várom. - Mondom magabiztosan, kicsit sem meginogva a véleményemben. Nyilván nagy segítség lett volna, ha csak annyit mond, hogy mondjuk szeret pirosban látni - ami egyébként is a kedvenc színem -, vagy hogy fekete helyett ő hupikék öltönyben akar megjelenni, és próbáljak ahhoz igazodni. De ha ma sikerrel járunk, valószínűleg én mondom meg neki, hogy milyen színű legyen Lou csokornyakkendője. - Már ha még együtt megyünk, tudod... - Újabb sóhaj tör ki belőlem, de ez már sokkal őszintébb a korábbinál.
Meglepettségemet remekül tükrözik kikerekedő szemeim, ahogyan Francescára pillantok, amikor a hercegnős ruhát említi, na meg azt, hogy nem volt még rajta korábban. - Komolyan? Kiskorodban sem, valamilyen rokon esküvőjén, vagy jótékonysági gálán? - A kérdés ugyan kicsúszik belőlem, de rögtön elbizonytalanodom, hiszen nem mindenkit hurcoltak egyik média eseményről a másikra, mint bennünket, Marquina gyerekeket. - Attól tartok, ha az idei kollekcióból választok, évek múlva csak ciki lesz mutogatni azokat a képeket. - Persze most így gondolom, aztán csak érkezzek meg és rögtön jobban fog érdekelni a zene meg a társaság. - Szóval lehet, hogy valami klasszikusabb mellett maradok... - már ha lesz, ami felkelti az érdeklődésem.
- Rendben. - mosolyogva pillantok rá. Ezért is volt nekem fontos ez a közös vásárlás. Jó tanácsok és támogatás. - Mi lenne, ha először a Macy's-ben nézelődnénk? A neten mintha úgy láttam volna, hogy van néhány szép darabjuk. - intek az üzlet felé, aminek a kirakata nem feltétlenül az iskolai bálokról árulkodik, de a boltban biztosan rejlik néhány felpróbálásra érdemes darab.

Vendég

Isa & Frannie

- Hát Drágám, a fiúknak igazából csak megszületniük volt nehéz, vagy még azt sem… - ingattam a fejemet, mert mindig is így gondoltam. Az élet roppant igazságtalan, bár én szerettem a sajátomat úgy, ahogy volt. Mindig próbáltam úgy alakítani a körülöttem lévő dolgokat, hogy úgy legyenek, ahogyan én azt elképzeltem, csak sajnos nem mindig jött össze. Egy nőnek mindig sokkal több nehézsége akadt, és nem csak az öltözködés terén. – Bár, szerintem csak a nőknek ilyen fontos, hogy miben vannak. Ha a férfiaknak nem lenne ennyire egyszerű, valószínűleg akkor is így kezelnék ezt a dolgot. – vontam meg a vállaimat, hangot adva a véleményemnek.
- Azért azt sem állítanám, hogy a lehető legjobb választás volt. – vigyorodtam el szélesen. – És ha most azt mondanám, hogy az enyém is az volt? – kérdeztem komolyan, mert ilyenkor az ember általában máris kellemetlenül érzi magát. Erős volt a kísértés, hogy bedobjam az előbbi kérdésemet mellőzve, de ennyire azért nem vagyok gonosz, és nem akartam, hogy Isa rosszul érezze magát, amiért esetleg megbántott. – Egyébként ne aggódj, nem. Ettől függetlenül még nem volt a legjobb, de talán nem is az a jó ötlet, ha az anyáddal mész el vásárolni. – szerettem, imádtam a Mamát, de az ízlésünk eléggé különbözőnek bizonyult.
- Már miért ne mennétek együtt? – kérdeztem vissza, a homlokomat ráncolva értetlenségemben. – Nincs minden rendben? Összevesztetek valamin? – a hozzájuk hasonló fiataloknál mondjuk jönnek-mennek a viták, és hol szakítanak, hol újra együtt vannak, és közösen szándékoznak megváltani a világot. A kamaszok élete már csak ilyen, és hajlamosak azt gondolni, hogy a problémáiknál nincs nagyobb a világon.
- Nem, sosem. – ráztam meg a fejemet. – A jótékonysági gálák világa amúgy is távol áll tőlem, de esküvőre se adtak rám olyat. – meg amúgy sem mindennapos esemény az esküvő, nem is volt még sokban részem. Sem gyerekként, sem felnőttként, bár újabban azért a környezetemben egyre többet tartottak, ahogy abba a korba értünk. Mostanra valószínűleg már meg kellett volna szülnöm az első gyerekem, ha nem siklik ki minden évekkel ezelőtt. Így azonban előttem állt még az élet, a saját hercegnős esküvőmmel egyetemben.
- Egyrészt sosem ciki, másrészt meg úgyis visszatér a divat előbb-utóbb, meg arról amúgy sem tehetünk, hogy mi most a trendi. – néha agyban át kellett állnom arra, hogy egy végzős fiatal lánynak még lényegesek ezek a dolgok, míg én már nem igazán törődtem azzal, hogy ki mit gondol. Vagy később mit fognak gondolni mások. Isa is el fog jutni ide, efelől nem voltak kétségeim.
- Egy A-vonalú szoknya szerintem mindig elegáns. Teljesen hosszút szeretnél, vagy esetleg térdig érőt, vagy még rövidebbet, afféle koktélruhát? Vagy testhez simuló fazont? – záporoztak az újabb kérdéseim. A húgomat azt hiszem, hogy ezzel szoktam az őrület határára kergetni, de így járt. Máskülönben nem tudok segíteni, de a mellettem sétáló leányzó amúgy sem olyan volt, mint Julie. – Oké, akkor célozzuk meg azt! – mókásan szalutáltam mellé, aztán célirányosan megindultam a Macy’s irányába.
- Váljunk szét, és válogasson mindenki ízlése szerint, vagy inkább velem szeretnél körbenézni? – érdeklődtem, még mielőtt belevetettem volna magam a tökéletes ruha felkutatásába. Néha kicsit hajlamos vagyok ám túl lelkesedni.

credit • megjegyzés • szószám

**Isabel Marquina**

Frannie & Isabel

Széles mosoly telepszik az arcomra Frannie szavainak hallatán, amikor fiúkról és a privilegizált helyzetükről esik szó. Szokták mondani, hogy azok a lányok, akiknek göndör a hajuk, mindig egyeneset akarnak, és akiknek egyenes a haja, mindig hullámosra vágynak. Na én néha azt kívánom, bárcsak fiúnak születtem volna. Akkor tudnám mit lehet élvezni abban, ha a haverjaimmal feledésig iszunk az éjszakában. A mostani helyzetben is egyszerűen bemennék az első boltba, amit valaki ajánlott és megmondanám, hogy kell egy öltöny. Ilyen egyszerű lenne.
De akkor elveszne az egész varázsa, na meg az, hogy ott legyen mellettem valaki, aki ellát tanácsokkal, nem csak a ruhát, de az estét illetően is. Akárhányszor is kívánjam, hogy bárcsak ugyanúgy fiú lehetnék, mint az ikertestvérem, mindig rájövök, hogy semmi pénzért nem cserélném el, hogy nő legyek. - De ki ne akarna legalább ilyenkor jól kinézni? - teszem fel a kérdést, amikor nagyon is tisztában vagyok vele, hogy mindig mindenhol görcsösen igyekszem jól kinézni, mert bármikor készülhet rólam fotó, amit másnap valamelyik pletykaoldalon láthatok viszont.
- Te legalább már túl vagy rajta. - Hangomból kiérezni a vágyódást, holott tudom, hogy úgyis hamarosan túl leszek rajta, közben pedig azt fogom kívánni, hogy örökké tartson az éjszaka. - Akkor megkérnélek, hogy magyarázd el, szerinted mi a jó benne - felelem gondolkodás nélkül. Talán valakinek sikerül meggyőznie, hogy igenis érdemes feltúrni a nagymama gardróbját, mert van értelme az ő ruháját felújítani a végzős bálra. - Majdnem sikerült megijesztened - jegyzem meg nevetve. - Na és arról mit gondolsz, ha az esküvői ruha választásánál vannak ott az anyukák? - Saját tapasztalatom nincs a témában, csak az ilyen jellegű műsorokból indulok ki. Ezért is vizslatom kíváncsi pillantással Frannie-t, aki olyan, mintha a nővérem lenne.
- Nem is tudom... - nagyot sóhajtok, a korábbi kíváncsiság helyét pedig pillanatok alatt a szomorúság veszi át az arcomon. - Mostanában kevés időt töltünk együtt. Amikor Ő ráér, én edzésen vagyok, aztán amikor én érek rá, ő dolgozik. - Megvonom a vállaimat, hiszen tanácstalanul állok a helyzet előtt. Ha lenne rá megoldásom, már kipróbáltam volna. - Na meg össze is kaptunk párszor... De csak apróságokon!
- Akkor legközelebb elintézem, hogy elmehessünk egyre együtt - jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon, miközben az arcomra van írva, hogy előre élvezem a dolgot. - Biztosan élveznéd! - Mosolyodom el őszintén. Különösen akkor, ha valaki először próbál ki valamit, egy jótékonysági gála is lehet érdekes, ha bennfentes ember is van a társaságban.
- Biztos? - Direkt azért kértem szakértő segítséget a barátnőim helyett, hogy legyen valaki, aki meggyőz azt illetően, hogy akármilyen ruhát is választok majd, az nem lesz ciki. És eddig Frannie remekel abban, hogy eloszlassa a kétségeimet. - Hosszúra gondoltam. De nem olyanra, amit egész este a földön húznék, mert abban nehéz élvezni a buli részét. - Hiába, de az örökre szóló képek mellett talán az a legfontosabb, hogy együtt legyünk a barátokkal. - Talán valami felül testhez simuló és deréktől bővülő? - Talán ki kellett volna gondolnom korábban, vagy megkérdezni anya valamelyik divattervező barátját.
Elnevetem magam a szalutálására és gondolkodás nélkül követem őt a kiválasztott butik irányába. - Kezdjük együtt. Úgyis biztosan mindkettőnknek máson akad meg a szeme.

Vendég · Re: Isa & Frannie Szomb. Aug. 10 2019, 16:20

Isa & Frannie

- Figyelj, vannak olyanok, akiket nem nagyon foglalkoztat ez az egész. Biztosan a te évfolyamodban is, meg annak idején nálunk is akadt, akit hidegen hagyott a bál. Csúnya szóval a strébereknek nem ez az elsődleges, sőt, inkább púp a hátukon, vagy el sem mennek. – vontam meg a vállaimat. Persze az átlagos fiatalok nagyon szerettek volna jól kinézni egy ilyen eseményen, ezzel egyet kellett értenem, hiszen nagy dolog volt az életünkben. Oké, hogy Isa élete teljesen más, mint egy hétköznapi embernek, de a többség csak ilyenkor érezheti magát hercegnőnek, én sem voltam ez alól kivétel, meg szerintem a húgom se, bár Julie néha egészen érdekes.
- Jaj, ne így fogd már fel, hogy túl kell lenni rajta! – szóltam rá kicsit feddőn. – Meglátod, hogy nagyon jó lesz! – még rá is mosolyogtam, hogy így biztassam a leányzót. – Őszintén? Fogalmam sincs! – nevettem el magam. – Azt hiszem, a hagyományok. Egyébként a régi divat mindig visszajön, a klasszikus formák, és egy régit olyan jól át lehet alakítani, meg feldobni, hogy a te ízlésednek megfelelő legyen. – vonogattam a vállaimat. Sohasem fogtam vissza magam, ha hangot kellett adnom a véleményemnek. Általában felvállaltam gondolkodás nélkül, talán még akkor is, amikor nem feltétlenül kellett volna.
- Azzal szerintem nincs gond, bár nekem és az anyámnak egyáltalán nem egyezik az ízlésünk, szóval valószínűleg csak azért engedném, hogy jöjjön, hogy ne legyen sértődés. A tanácsait azonban nem fogadnám meg, bármilyen gonoszul hangzik is ez. Abban inkább egy barátnőre hagyatkoznék, vagy esetleg a húgomra, de Julieval is elég különbözőek vagyunk, ráadásul mostanában egészen magába van fordulva. – ingattam a fejemet rosszallóan. Nem mintha nekem sok tapasztalatom lett volna a kérdésben, de egyszer már közel álltam hozzá. Már nézegettem a szalonokat, de szerencsére egyetlen ruhát sem próbáltam még fel, amibe beleszerethettem volna végzetesen, aztán meg hagynom kellett volna a hátam mögött.
- Hát, igen. És ez nem akarlak elkeseríteni, de amint felnősz úgy igazán, csak még nehezebb lesz. A felnőttek élete néha szívás, nehéz összeegyeztetni az időt. Én szerencsés vagyok, mindig tudom előre, hogy mikor leszek beosztva, és tudok zsonglőrködni a napommal, de mások nem feltétlenül ilyen szerencsések. Örülnek, ha legalább együtt tölthetik az estét, vagy együtt fekszenek le. – sóhajtottam szomorkásan, mert sajnáltam, hogy ilyen fiatalon máris meg kell tapasztalniuk. Nem is értem, egy 18 évest miért kell annyira leterhelni, hogy ne legyen ideje a kapcsolatára. Hát mikor máskor lenne, ha nem gimiben?
- Min kaptatok össze? – kérdeztem aggodalmasan, őszintén érdeklődve a vita felől. Azt ugyan nem állítanám, hogy nagyon jó vagyok párkapcsolati kérdésekben, de attól még elmondhattam a véleményem. – Hát, nem tudom… - próbáltam finoman visszautasítani, mert nem voltam biztos abban, hogy egy gála az én világom lenne, de majd ráérek akkor agyalni rajta, ha tényleg meg akarja valósítani. Addig afféle fellángolásként kezeltem, nem többnek.
- Aha, szóval akkor olyan bokáig érő. Az szerintem is praktikusabb. – bólogattam, feljegyezve magamban a képzeletbeli kis listámra, hogy mikre figyeljek oda keresgélés közben. – Az csinos. Pánt nélküli, vagy valami szép V kivágású? Csipkével esetleg, átlátszó betéttel? – dobtam be sorban az elképzeléseimet. – Már csak a szín a kérdéses… - dünnyögtem az orrom alatt elgondolkozva, miután bementünk az üzletbe, és körül hordoztam a pillantásom. – Neked jól áll a piros, a méregzöld, de a türkiz is. Fehéret vagy feketét azt hiszem, hogy nem javasolnék. – néztem először Isát, majd újra a felhozatalt.

credit • megjegyzés • szószám

**Isabel Marquina** · Re: Isa & Frannie Hétf. Aug. 12 2019, 13:31

Frannie & Isabel

- Pedig.. szerintem nem kellene, hogy púp legyen ez bárki hátán is. Na jó, maximum a takarítókén - jegyzem meg epésen, miközben a kezeimmel gesztikulálok. - Csak egyszer végzős az ember, ilyenkor arra kellene gondolnia inkább mindenkinek, hogy még utoljára bulizhat egy nagyot azokkal az emberekkel, akiket talán soha nem lát többet. - bár tudom, hogy sokaknak nem csak maga a végzősbál gondolata tűnhet felesleges felhajtásnak, de maga az iskola is, mégsem gondolom, hogy az én iskolámban bárki is kiközösítve érezhetné magát, vagy ne szeretne bejárni. Elég jól nevelt réteget írattak az iskolába - eltekintve persze néhány sajnálatos kivételtől -, hogy kulturált együttélést valósíthassunk meg, ha már a hét nagyobb részét egymással töltjük az órákon.
- De most úgy érzem annyi teendőm van még addig - nyafogok tovább, mintha valójában nem élvezném máris azt, hogy együtt vásárolhatunk. - Azt hittem az emberek csak az esküvőjük előtt éreznek így, nem egy szimpla végzősbál alkalmával - nevetem el magamat jóízűen. Rábízhattam volna az egészet anyára is, aki valószínűleg szólt volna a legkedvesebb ismerőseinek, akik a szakmában dolgoznak és kaptam volna egy csodaszép ruhát, amit kifejezetten nekem terveztek. De néha örülök, ha a fényűzés helyett egyszerűen normális emberként élhetem meg a gimnázium utolsó évét. - Rendben. Elhiszem. - Mosolyogva pillantok vissza Frannie-re, és az eszembe vésem, hogy az Ő hozzáállásával szemléljem inkább az eseményeket, akkor talán pozitívabban gondolok majd rá.
- Na jó, ebben igazad van - adom be végül a derekam a gondolatnak, hogy annak is lehet értelme, ha valaki a családban örökölt ruhakölteményt felújítva jelenik meg a bálon. - Mondjuk szerintem nálunk anyu annyiszor takarítja a szekrényét, hogy nem találnék semmit, ami olyan régről van ott, mint az ő végzős bálja - vigyorodom el, gondolatban anya gardróbját járva, próbálva visszaemlékezni rá, hogy van-e a szekrényeinek örök darabja, amikről eddig nem mesélt.
- Egyáltalán nem hangzik gonoszul - felelem mosolyogva. Nagyon is egyet tudok érteni a véleményével, hiszen egy esküvő mégis a menyasszony és a vőlegény nagy napja, olyannak kell lennie, amilyennek ők megálmodják. Nem pedig a családtagok. - Mi történt Julie-val? Talán baj van? - szemöldököm a magasba szalad, kérdő pillantásommal pedig a nőt vizslatom. Hiszen normál esetben nem fordul csak úgy be valaki, nem igaz? Ahhoz történnie kell valaminek.
- Még ennél is nehezebb? - teszem fel a kérdést elkeseredetten. - Akkor nem is tudom, hogy akarok-e felnőtt lenni egyáltalán. - magyarázom egy halvány mosoly kíséretében, mintha az ilyesmi választható lenne. De a kép, amit lefestett elém, egészen elkeserítő. Így is nehéz sokszor megegyeznünk Lou-val, de ha csak ennél nehezebb lesz, én tényleg nem akarom, hogy felnőttek legyünk. - Szerinte túl sokat járok bulizni - megrántom a vállam, mintha nem is érdekelne a dolog, pedig régóta téma ez már közöttünk és soha nem jutunk megegyezésre Lou-val.
- Hidd el, van olyan, amit biztosan élveznél! Sőt, az ilyen alkalmakon mindig ott van egy csomó fontos ember, akiket jó lehet ismerni. - Le sem tagadhatnám, hogy az apám lánya vagyok, annyira tudom már, hogy melyik társasági eseménynek milyen hatása lehet egy-egy ember karrierjére vagy ismertségére.
- Hmm.. - Összeszűkítem a szemeimet, miközben a bolt felhozatalán pillantok végig gyorsan, hallgatva a Frannie által felsorolt opciókat. - A pánt nélkülieket kevésbé szeretem, mert állandóan igazgatni kell. - imitálom is mellé a mozdulatsort, habár a jelenlegi öltözékemnek köze sincs egy pánt nélküli báli ruhához. - Pedig a feketét egyébként nagyon szeretem. De talán nem erre az alkalomra való - értek egyet bólogatva. - Viszont a csipke, átlátszó betéttel jól hangzik. - jegyzem meg jókedvűen, miközben megindulok egy állvány felé, ahol egy csodás tűzpiros ruha csak arra vár, hogy megnézzem magamnak közelebbről is.

Ajánlott tartalom

» Hazel & Frannie
» Jess & Frannie
» Flynn & Frannie
» Julie & Frannie
» Ethan & Frannie