One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Ash & Sofia - party in the U.S.A.

Hazel & Frannie EmptySofia I. Basora
Today at 11:07 am



I kissed a boy and I liked it

Hazel & Frannie EmptyBlake W. Holden
Today at 10:36 am



Ruby and Wayne - Beautiful stranger

Hazel & Frannie EmptyWayne Winston
Today at 10:23 am



Work through the night - Myna & Rea

Hazel & Frannie EmptyMyna Rosegold
Today at 9:18 am



Játékpartner keresõ

Hazel & Frannie EmptyMirabell Wagner
Today at 7:44 am



Ruby & Millie • kind hearts still break hearts

Hazel & Frannie EmptyRuby Dayton
Today at 12:18 am



Unexpected journey - Melrose os & Darick

Hazel & Frannie EmptyDarick Liam Kerrigan
Yesterday at 11:52 pm



Beköltözés az új albérletbe

Hazel & Frannie EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 9:48 pm



Myna történetei

Hazel & Frannie EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 7:29 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 27 25
Diákok 35 30
Törvényszegõk 14 25
Bûnüldözés 9 15
Hivatal 5 7
Üzlet 13 15
Oktatás 7 5
Munkások 14 9
Egészségügy 11 14
Összesen 135 145
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 2 Bots

Aston Miles, Aveline Everhart, Darick Liam Kerrigan, Erin Watson, Leo Drom, Myna Rosegold, Thaddeus Darnell Wright, Wayne Winston


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Hazel & Frannie

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Hazel & Frannie   Hazel & Frannie EmptySzer. Jún. 05, 2019 10:45 pm


Hazel & Frannie
Olyan izgatottan toporogtam az ajtó előtt, mint egy elsőbálozó. Röhejes, mert az egyik legrégebbi barátnőmről van szó, ráadásul amúgy sem voltam az a fajta, aki halálra izgulja magát egy egyszerű találkozás miatt. Ez alól még a randik sem kivételek, azokat is egészen jól szoktam kezelni. Most bezzeg teljesen lefőttem, pedig kellemes volt az idő, afféle kora nyári.
- Nevetséges vagy, Fran… - korholtam magam, az orrom alatt dünnyögve. Meg is ráztam a fejemet, aztán vettem egy nagy levegőt, és megnyomtam a csengőt. Oly sokszor tettem már meg ezt a mozdulatot, mégis zakatolt ez alkalommal a szívem. Az is lehet, hogy egyáltalán nem fog örülni nekem, pedig nem törnék rá. Annyira. Valószínűleg illett volna ideszólnom, és előre felkészíteni a jelenlegi helyzetben, de meg akartam lepni, a fenébe is!
- Szia! – kaptam fel a fejemet ijedten, amikor kinyílt az ajtó. – Én csak… - mit is mondhattam volna hirtelen? Zavartan haraptam be a szám szélét, aztán ajkaimon mosoly futott végig. – Gondoltam meglátogatlak most, hogy már itthon vagy. Ne haragudj, hogy csak így rád törtem, biztosan jobb lett volna, ha szólok, de mielőtt végig gondoltam volna, már úton voltam. – vallottam be őszintén, aztán megvontam a vállaimat.
- Ha gondolod, akár el is mehetek. Ha nincs kedved esetleg hozzám, de hoztam fagyit.
– emeltem fel a dobozt, meglengetve a szemei előtt. – A kedvencedből is, meg van itt más is! – volt nálam még egy szatyor is, tele mindenféle földi jóval, amiket régebben együtt habzsoltunk be. Igazából fogalmam sem volt arról, hogy mennyire emlékszik vissza, és honnantól kezdődött az amnéziája, de elég régóta voltunk barátnők már ahhoz, hogy abban reménykedjek, az én vonásaim azért még rémlenek neki. Lehet, hogy a kórházban egyből nem ismert fel, hiszen idősebb lettem, de mostanra már tudnia kellett, hogy ki vagyok. Igaz?
Sőt, ha mégsem emlékezett rám régről, a kóma utáni időszakban azért hozzá is bejártam, mikor Billyt látogattam meg. Ha máshonnan nem, hát onnan már ismernie kellett, nem voltam teljesen idegen. És azt is reméltem, hogy nem tűnik úgy, hogy komplett őrült lennék, akinek az minden vágya, hogy éppen felépülő betegeket zaklasson a túláradó törődésével. Fájt volna, ha elküld, de ha azt mondja, hogy most nem ér rá, vagy nincs felkészülve erre, akkor valószínűleg magára hagynám. Azt hiszem. Nem lehettem túl rámenős, mert azzal biztosan csak ártanék neki, az pedig az utolsó dolog volt, amit el akartam érni a mai látogatásommal.
- De tényleg mondhatsz nemet, egy szavadba kerül! – esküdöztem tovább, mert a világért sem akartam, hogy kényszernek érezze a barátkozást. Azzal pont az ellenkezőjét érném el annak, amit szerettem volna. Szüksége volt kapcsolatokra, kikapcsolódásra, valami biztos pontra, és én mindig az voltam neki. Most sem készültem változtatni ezen, és hátat fordítani neki.

Francesca C. Rossi
Média
Play by :
Nikki Reed
Kor :
30
Foglalkozás :
Rádiós műsorvezető
Hozzászólások száma :
40

Hazel & Frannie Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hazel & Frannie   Hazel & Frannie EmptySzomb. Jún. 08, 2019 3:34 pm


Frannie & Hazel
'I would rather walk with a friend in the dark,
than alone in the light.'
Az orvosaim azt mondták, úgy van legtöbb esélyem arra, hogy visszaszerezzem az emlékeimet, hogyha visszarázódom a baleset előtti életembe. Csak eléggé nehezen megy ez a "visszarázódás", ha már egyszer a korábbi életem egyetlen darabkájára sem emlékszem. De én igyekszem, becsszó, hogy igyekszem.
Zuhanyzás után a köntösömbe tekeredve vagy egy órán át vizslattam a gardróbban lógó ruhadarabokat. Maga a tény pedig, miszerint ennyi időt elvesztegettem az aznapi ruhám kiválasztásával, kicsit elszomorított. Hisz ennek olyan könnyen kellene mennie, nem? Mégis úgy éreztem, mintha egy idegen ember ruháiból kéne válogatnom, s akárhány ruhát próbáltam is fel, egyikben se éreztem jól magam. A "vőlegényem", Emmett ruhái viszont sokkal kényelmesebbnek bizonyultak. Igaz, hogy jó pár számmal nagyobbak voltak az enyémeknél és úgy néztem ki bennük, akárcsak egy kisgyerek, aki felpróbálta az apja ruháit, de a mai célomnak tökéletesen megfeleltek.
Miután hosszas tanakodás után sikerült ruhát választanom, lassú léptekkel körbemasíroztam a nappaliban. Szemeimet végigfuttattam a könyvespolcokon, érdeklődve fixírozva, hogy milyen fajta kötetek pihentek idehaza. Majd a tekintetem megakadt a kandalló melletti falon, amelyen már-már idegesítő zsúfoltságban, egymást érték a képkeretek, bennük telis-tele olyan fényképekkel, amik emlékeket őriztek, s valószínűleg fontos értékkel is bírtak mind Emmett, mind pedig az én számomra. De most úgy álltam előttük, mint aki még sohasem látta ezeket a képeket. Mintha csak egy idegen volnék, aki betévedt egy galériába, hogy személyes fotókat nézegethessen.
A háttérben időközben megszólaló dallamot először fel sem ismertem, csak miután a telefonomat ellenőrizve megállapítottam, hogy nem az szólt, akkor jöttem rá, hogy valószínűleg a csengő kelhetett életre. Az ajtóhoz siettem és félénken nyitottam ki azt, de amikor megláttam a küszöb másik oldalán ácsorgó személyt, minden aggodalmam elszállt. Kedves arca, bájos mosolya ott figyelt minden második fényképen, amelyeket az előbb nézegettem, innen tudtam, hogy egy közeli ismerőssel volt dolgom. Igaz, hogy jó párszor meglátogatott akkor is mikor még a kórházban feküdtem, de sajnos a neve most mégsem akart beugrani.
- Szia! - köszöntem vissza neki és reflexszerűen viszonoztam a mosolyát.
- Ugyan, ne viccelj! Örülök, hogy itt vagy! - tényleg örültem neki. Elméletileg legjobb barátnők voltunk, s habár majdnem az összes emlékemet homály fedte, ő elég szimpatikusnak tűnt ahhoz, hogy beinvitáljam az otthonomba. - Gyere beljebb. - elálltam az ajtóból, hogy utat engedjek neki, majd amikor belépett, becsuktam az ajtót és elsétáltam mellette, de tekintetem azért lopva végigmérte őt és a szatyrot, ami a kezében lógott.
- Megkínálhatlak esetleg valamivel? Bár látom jó sok mindent hoztál. Mindig hét napi hideg élelemmel jössz hozzám? - próbáltam kicsit elviccelődni a helyzetet, mert a korábbi aggódás és feszültség szép lassan újból eluralkodott rajtam.
- Van ásványvíz, kóla, narancslé... igazából minden. - mindezt úgy mondtam, mint aki értetlenkedett valamin. És tulajdonképpen így is volt. Az egész házunkról sütött, hogy jó anyagi hátterünk volt, mégis a kamra felszereltségét valamiért túl soknak éreztem. Vajon mindig ilyen terülj, terülj asztalkám módjára voltunk berendezkedve? Vagy csak Emmett betárazott mindenből, mert nem tudta, hogy az új Hazel mit lesz hajlandó elfogyasztani? Igen, voltaképp ezt nagyon is el tudtam képzelni a "vőlegényemről". - Ja és kávénak is kell lennie. Hallottam, ahogy Emmett főzött reggel. - idegesen forgolódtam a konyhában és nyitogattam ki egyesével a konyhaszekrény ajtajait, hogy megtaláljam hová is rejtettük annak idején a poharakat és a bögréket. Vagy bármi más, müzlis tál szerű akármit, amibe legalább a fagylaltot ki tudnánk szedni.
- És mondd csak, hogy vagy? - kíváncsiskodtam, mialatt továbbra is felforgatni készültem a szekrényeket a kívánt evőeszközök után kutatva. Mikor pedig végre találtam egy poharat, azt diadalittasan emeltem fel az égbe és tettem le a konyhaszigetre, egyúttal arrébb lökve ezzel az eljegyzési gyűrűmet. Az ékszert Emmett tette ide a tegnap esti veszekedésünket követően, de mellé a cetlit csak ma reggel írhatta. Mindenesetre most fittyet hánytam a gyűrű arrébb lökésére, mert jelenleg nem akartam ezzel a kérdéssel foglalkozni. Helyette viszont jól esett volna egy kimerítő beszélgetés a legjobb barátnőmmel.


Hazel Baldwin
Munkások
Play by :
Elizabeth Olsen
Kor :
32
Foglalkozás :
interior designer
Hozzászólások száma :
7

Hazel & Frannie Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hazel & Frannie   Hazel & Frannie EmptyCsüt. Jún. 20, 2019 4:30 pm


Hazel & Frannie
Kicsit talán gyanakvóan méricskéltem szerencsétlen Hazelt, amint ajtót nyitott nekem, de mentségemre szóljon, hogy csak aggódtam. Egyelőre még nem voltam biztos benne, hogy sikerült beazonosítania, és egyáltalán tényleg őszinte az a mosoly ott a szája szegletében, vagy csupán udvariasságról, egyfajta önkéntelen reakcióról volt szó. Nagyon szerettem volna, ha inkább az előbbi bizonyul igaznak, mert hiányzott a barátnőm.
- Tényleg? – kérdeztem vissza azért óvatosan, egyik lábamról a másikra állva, mint aki zavarban van. Pedig én soha nem szoktam ilyesmit érezni, valószínűleg most is csak azért történhetett, mert rosszul éreztem magam, amiért rátörtem itt a nap kellős közepén, ráadásul hívatlanul. Nyilván ez máskor nem okozott volna gondot, de ez most elég speciális helyzet volt még az én mércém szerint is.
- Köszi! – beljebb léptem, láthatóan otthonosan mozogva itt nála. – De csak ha tényleg ne gond, hogy beugrottam. Gondoltam hátha unatkozol, vagy csak társaságra vágysz… - soroltam szépen a mentségeimet, de egyetlen szavába került volna, és már el is húzom a csíkot. Ugyan sajnálnám az olvadásnak indult fagyit, de ez lenne a legkisebb veszteség, nem igaz? Az sokkal rosszabbul érintene, hogy a legjobb barátnőm nem talál nekem helyet az életében. Vajon mennyire változhat meg az ember egy ilyen dolog után? Teljesen új személyiséget kap? Sajnos annyi időt még nem sikerült együtt töltenünk azóta, hogy ezt kideríthessem, de talán ma kicsit közelebb kerülhetek a válaszhoz.
- Igazából nem! – nevettem el magam, ahogy lenéztem a megpakolt zacskóra. – Csak nem tudtam eldönteni, hogy mit hozzak, meg azt sem tudom, hogy te mit kívánnál. Lehet már nem is szereted ugyanazokat… - adtam most már hangot is a kételyeimnek, amik felmerültek bennem vele kapcsolatban. – Úgyhogy gondoltam hozok többfélét, és majd kiválasztod, amit éppen szeretnél. – vontam meg a vállaimat. Lehet, hogy kicsit átestem a ló túloldalára?
- A narancslével kiegyezek, köszönöm! – mosolyodtam el, közben megindultam a konyha irányába, tökéletesen ismerve az utat. – Az is jöhet! Narancslé, és kávé. Lehet, hogy nem a legjobb párosítás, főleg, ha még a fagyi felét is befalom, de sebaj! Egyszer élünk! – csaptam le a pultra a szatyrot. Hoppá, ő igazából már a második esélyét kapta, olyan, mintha második élet lenne. Erre inkább nem tértem ki hangosan is, megtartottam bölcsen magamnak. – Emmett elment dolgozni? – érdeklődtem az emlegetett vőlegény felől.
- És mi ez a ruha? – néztem végig rajta érdeklődően. – Második fiók! – súgtam oda segítőkészen, mert láttam, hogy teljesen elveszett ezen a helyen. Reméltem, hogy nem sértem meg vele, tényleg csupán a jó szándék vezérelt. – Köszönöm, remekül. Reggel már a rádiónál kezdtem, úgyhogy a napom többi része szabad ma. – újságoltam, persze nem azért, hogy egész nap az ő nyakán lógjak. Nem mintha ne lett volna ínyemre, viszont lehet így elsőre neki túl intenzív lenne belőlem. – Lehet, hogy majd beugrom estére az étterembe… - merengtem el hangosan, közben érdeklődő tekintettel figyelve a gyűrűs akciót. – Hát az? – böktem is az ékszer felé a fejemmel értetlenül.

Francesca C. Rossi
Média
Play by :
Nikki Reed
Kor :
30
Foglalkozás :
Rádiós műsorvezető
Hozzászólások száma :
40

Hazel & Frannie Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Hazel & Frannie   Hazel & Frannie Empty

Ajánlott tartalom


Hazel & Frannie Empty
Vissza az elejére Go down
 

Hazel & Frannie

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ