Gyermekorvosként dolgozol abban a kórházban, amiben én is. A szakmánk egybevág, gyakran találkozunk az osztályon, ahová rendszeresen járok. Ismerősként üdvözöljük egymást, te az én és lányom hogyléte felől érdeklődsz, én pedig affelől, hogyan telnek a napjaid, immáron elismert főorvosként. Egyetlen közös témánk a gyerekek, így jobbára csak a munkáról beszélgetünk. Szakmailag támogatjuk egymást, előfordult, hogy hozzád irányítottam egy kis betegem szüleit és te is ugyan ezt teszed fordítva. Lake kedvel téged. Noha még csak egy éves, szavai most kezdenek alakot ölteni, így néha bizony kellemetlen helyzetbe hoz minket, amikor apának szólít. Nem hazudok, ha azt mondom, eljátszotta a gondolattal, vajon milyen is lehetsz magánemberként, levetve magadról az olyan jól ismert, szuperhősös köpenyedet. Személyiséged megnyugvást sugároz, a gyerekek minden alkalommal mosolyogva és persze nyalókával a kezükben jönnek ki a rendelődből. A lányomat is hozzád viszem, hisz valamelyest ismerlek már.
Jegygyűrűt nem látok az ujjadon, mégis úgy érzem, nem magányosan hajtod álomra a fejed. Vagy netán tévednék? Van egyáltalán közöm ahhoz, hogy egyedülálló vagy e? Olykor magam sem tudom. Csak elnézem, ahogy a lányom csillogó szemmel vizslat és elfeledem, mennyit csalódtam eddig a férfiakban.

Ha megérkeztél, kérlek írj egy pm-et. *.*
Utána ötletelhetünk még, hova tovább. Remélem az azért világos, hogy a két karakter szép lassan egymásba szeret. Illetve, valami motoszkál már bennük... (: