-Marlie, ma a városba érkezik az ország egyik legismertebb producere. Ott kell lenned este a bárban. Énekelned kell! – Hallom, ahogy Gibson a vonal túlsó végén, fejhangon kiabál, önkívületi állapotban. Teljesen fel van pörögve, látom szemeim előtt, ahogy ugrál ide-oda a lakásban. A menedzserem. Pelenkás korom óta ismerem. Az egyetlen lány, akit közel engedtem magamhoz és akit azért hívnak Gibson-nak, mert az apja be volt szívva találkozásuk első alkalmakor. Azóta egyengeti az utamat, mióta egyszer meghallott énekelni munka közben. Tanuló vagyok az ország egyik legjobb egyetemén, bébiszitterkedként dolgozom a suli mellett, esténként pedig egy helyi bárban énekelve egészítem ki a keresetem. Ebbe a bizonyos bárba érkezik nemsokára az a híres vagy inkább hírhedt orosz zenei producer.
Izgatott leszek a hír hallatán, hányinger fog el és nem tudom, hogy azért, mert életem lehetősége elé nézek vagy azért, mert a pocakomban növekvő apró lénynek valami nem tetszik.
Állapotos vagyok… amikor elmondtam otthon, Lettie sokkot kapott, apám szó nélkül nyúlt a féltve őrzött whiskey-je után, a nővérem sikongatva futkosott körbe-körbe, a mostohabátyám… nos, talán jobb, hogy az ő arcát senki sem látta. Oliver és köztem valami teljesen más kapcsolat van, mint egy normális testvérpár között. Nem egészséges és tudom, hogy ha bárki megtudná, véget érne boldog életem.
Együtt nőttünk fel, gyakorlatilag a szeme előtt váltam hebrencs kislányból érett nővé. Gyerekkorunkban sokat lógtunk együtt, igazi testvérekként viselkedtünk, Oliver mindig megvédett, sokszor játszotta el a nagytestvér szerepét, noha röpke két hónappal idősebb nálam.
Nem így akartam elmondani neki, nem az egész család előtt, de nem volt más választásom. A jelek, azok a gonosz árulkodó jelek már megnehezítették az életemet. A rosszullétek a lehető legváratlanabb pillanatokban törtek rám, néha alig tudtam kimagyarázni a kínos helyzetet.
Most pedig, a lehető legnehezebb döntést kell meghoznom. Elvállalom az estét, leénekelem a hajukat és felhívom magamra a zenei producer figyelmét, vagy itthon maradok, ahogy azt egy igazi anya tenné. Gyötrődök a döntéshozatal felett és az sem segít, hogy a gyermekem apja a szomszéd szobában tör-zúz.
Kövér könnycseppek buggyannak ki a szemem sarkából, hüppögve kanyarítom magamra flitter bőrdzsekim. Mély, tisztító levegőt veszek és elindulok az éjszakába, hogy megváltsam a világot.
Alig jutok el az utcasarokig, elfog a bűntudat. Mégis hogy tehetem ezt a gyermekemmel? Ennyire szükségem van arra, hogy a világ megismerje a nevemet? Kislányként bármit megtettem volna azért, ha nem csak a tükör előtt, hajkefével a kezemben énekelhetek. Most azonban felelős lettem valakiért, aki még csak alig akkora, mint egy szem borsó, mégis helyre teszi gyermeteg álmaimat.
Nem menekülhetek el, helyt kell állnom és ha egyedül is kell megtennem, ám legyen. Kész vagyok rá.
Hazaballagok, miközben sms-t írok Gibson-nak. Tuti kinyír, ha holnap a szeme elé kerülök. Néhány lépésre vagyok házunktól, mikor meglátom bátyámat, öles léptekkel távozni. Nem hiszem, hogy észrevesz, amikor belemarkol egy meglehetősen lengén öltözött lány fenekébe. A fülébe búg valamit, amitől a lány hátravetett fejjel nevet. Felfalják egymást az utca közepén szemükkel, miközben én igyekszem láthatatlan lenni. Elslisszolok mögöttük és meg sem állok a szobámig. Lélegzetvisszafojtva csukom be magam mögött az ajtót, majd ott, ahol vagyok, le is ülök.
A padló kemény, mégsem annyira, mint Oliver aljas tette. Mégis hogy gondolta ezt? Ugyan olyan hibás ebben az egészben, mint én. Még akkor is, ha csupán két hónappal idősebb nálam.
-Sose félj kis borsó amíg én itt vagyok. – széles mosoly terül szét ajkaimon, ahogy tenyeremet szétnyitom pocakomon és tudatosul bennem, hogy kilenc hónap múlva valakinek én leszek az anyukája.

1 évvel később, immáron lediplomázva és friss dolgozó, egyedülálló anyaként a létezés ugyan olyan, mint eddig volt. Lake csodaszép, bájos kislány és bár a megtévesztésig hasonlít édesapjára, nem tudom elképzelni nélküle az életem.
Oliver az elején még próbálkozott, bár erősen hadakozott az ellen, hogy övé lenne a baba és egy időben még apasági tesztet is követelt, de nem mentem bele. Nagyon is tudom, hogy ő az apja, még ha fél is az egésztől. Retteg a felelősségvállalástól és elsősorban a megállapodástól. De, hogy ősznte legyek... tökéletesen meg vagyunk kettecskén a kislányommal.