New York is made up of millions
of different people,

and they all come here looking for something that would unknowingly change their whole life

★ üdvözlünk new yorkban
• városhatár átlépése •
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
★ csicseregj csak kedvedre
• szavak sokasága •

★ éppen jelenlévõ lakosaink
• Ismerõs idegenek •
Jelenleg 73 felhasználó van itt :: 13 regisztrált, 0 rejtett és 60 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (136 fő) Szomb. Május 20 2023, 22:49-kor volt itt.
★ frissen íródott történetek
• legújabb bejegyzések •
Fiorentina Deluca
tollából
Ma 09:12-kor
Maurice Davidson
tollából
Ma 08:45-kor
Manuel Valderrama
tollából
Ma 08:06-kor
Seo Dan
tollából
Ma 06:17-kor
David Gallardo
tollából
Ma 06:07-kor
Lambert Schultz
tollából
Ma 00:06-kor
Luana Machado
tollából
Tegnap 23:08-kor
Dommiel P. Lloyd
tollából
Tegnap 22:57-kor
Zoey Miles
tollából
Tegnap 22:22-kor
★ csoportjaink képviselõi
• népszámlálás •
Csoport neve
Bûnüldözés
9
16
Diákok
53
40
Egészségügy
29
18
Hivatal
7
12
Média
42
32
Munkások
35
23
Oktatás
9
10
Törvényszegõk
15
36
Üzlet
28
28
Összesen
227
215

Tökmag & Liv
TémanyitásTökmag & Liv
Tökmag & Liv  EmptyPént. Júl. 05 2019, 22:10



 Matty & Liv
Jól viselkedj ám.

Amikor Carry egy héttel ezelőtt megjelent az ajtóba egy kutyával... hát meglepődtem. Nem is kicsit. Nem nagyon értettem mit is akart ezzel mondani, vagy csinálni. Annyit láttam szegény jószágon, hogy nincs túlzottan jól.  
-Liv... izé véletlenül elütöttem, most mit csináljunk?- barátnőm zavartan vakargatta fahéj színű fürtjeit. Most komolyan, tőlem kérdezi? Kábé olyan, mintha egy tizedikeshez vitte volna műteni. De gondolkodjunk higgadtan, kell egy doki neki.
-Miért nem állatorvoshoz vitted?- teszem fel neki a nyilvánvaló kérdést, Carry még nálam is hülyébb, mint a példa mutatja. De nem gondolkodhatunk tovább, így gondolkodás nélkül kapom fel a pulton heverő kulcsokat és rontunk ki a felhőkarcolóból. Fél órán belül már a doki várótermében ücsörgünk. Nem mondom, hogy néha nem robogtam át egy piros lámpán, de ha el is kapnak. Az apám könnyűszerrel pénzeli le a dolgot. Hiszen Caselli nem engedheti meg magának, hogy nevünk bekerüljön  a pletykarovatba. Hiszen... a nevünk presztízs, apám szerint. Persze, ha tudnák, hogy a csillogás ami körül veszi a családunk hamis. DE ha valaki, hát Alessandro ért hozzá hogyan fedje el a valóságot, hogyan tűnjön tiszteletbeli üzletembernek, mikor az olasz maffia főnöke. Ugye, milyen remek dolgom van? Egy szem gyermekeként, aki sajnálatára nem fiú lett. Hát... ilyen az élet, és sajnálatára jobban hasonlítok rá, mint anyára. Mert akkor vissza fognám magam, és igába hajtanám a fejem, hagynám, hogy eltaposson, mint őt. De pechére egyáltalán nem vagyok ilyen. A doki közli, hogy a kutya nincs élet veszélyben, de Carry nem viheti haza, az anyja allergiás rá.  
Utálom amikor így rebegteti a pilláit, nem tudok nemet mondani. És akkor hirtelen be villan, apám tuti utálni fogja... nem is tudom szereti-e az állatokat, vagy bárkit magán kívül. Állítólag engem szeret, de inkább tűnik úgy, hogy valami tárgyat lát bennem amit hasznosíthat, mint magát egy szem gyermekét. Igazából tudom én, hogy csak egy méhet lát bennem, amit majd szaporíthat egy ő általa megfelelő olasz férfival. Olyannal akit irányítani tud, akinek csettint és körbe ugrálja.... nem úgy mint én. De azt várhatja, addig nem megyek férjhez amíg én nem akarok... feltéve, ha valaha akarok.  
Egy héttel később.  
Hunter a küszöbön áll, szájában  a pórázzal, Natalina, a szakácsnőnk, mérgesen trappol végig a házon.  
-Kisasszony, egyszer megölöm ezt a kutyát, csak nyüszít és mocskol. -zsémbeskedik, de tudom ám, hogy megkedvelte a szőrös mamlaszt. Amikor beállítottam a házba vele, apám... nos élvezettel figyeltem a vörösödő fejét. Alig vártam hogy végre padlizsán színt kapjon, de  sajnos megállt a pulykaméregnél. Mindennap megakart szabadulni Hunter-től, de önfejűbb vagyok én annál, így a kutya marad. Hah, pukkadj meg, apuci.  
Csak egy fehér póló van rajtam, egy szürke melegítő nadrággal meg edző cipővel. Nem igazán az a viselet amiben emberek közé megyek, de hát kutya sétáltatáshoz nem vehetek fel Chanelt. Hosszú, napszítta tincseimet lófarokba szorítom a fejem tetején.  
-Jajj, Natalina, tudom, hogy szereted, amúgy aranyos, elviszem sétálni. Azzal rákapcsolom a nyakörvére a pórázt. Arany csillogó betűkkel van díszítve, amin a neve áll. És nem, ez nem csak látszat, bizony ő tényleg valódi arany. Apa számlájáról. Kérdezhetnétek, miért viselkedem így. Nos, szeretném ha végre belátná nem egy használati tárgy vagyok, amit rángat, de sajnos egyforma makacsak vagyunk. Csak ő erősebb... a szemtelenségem miatt, már nem egyszer kaptam pofont érte. De akkor is ki mondom amit gondolok. Legutóbb, pont két hete, amikor közölte, hogy Marinonál kell dolgoznom, lássam, hogyan is kell korruptan tisztára mosni a maffia embereinek ügyeit. És helyben is vagyunk.  
Inkább elindulok, felkapom az oldaltáskám, meg a slusszkulcsot, és már viharzunk is le a lifttel. A kutyát beengedem a hátsó ülésre, közben Zee-nek nyomok egy sms-t, ha gondolja jöjjön oda. Szeretnék egy parkot, ahol a kutyám jól érzi magát, és nem követnek árgus szemmel apám emberei.  
Igen, titkolja, de azért ennyire én sem vagyok hülye, bár nem tudom azért-e, hogy védjenek, vagy azért, hogy inkább elkerüljenek az emberek. Nem is érdekel, ha ez jó nekik, hát lelkük rajta, engem nem túlzottan izgat a dolog amúgy. Egy óra autózás után Staten Island-on találok egy zöldes részt, ahol más kutyák is szaladgálnak. Gyerekek a szüleiket rángatják a fagyis standhoz, mire csak lazán elmosolyodom. Hamiskás a mosolyom, hiszen az én családom nem hétköznapi, akármit mondhatunk  rá.... de ezt az egy szót nem. Anyám rejtélyes körülmények között tűnt el, míg apám... nos lehet ő tüntette el. De apám sem hozott soha el fagyizni, vagy nézte volna meg a középiskolai kosár meccset velem.... például.  
Nagy sóhajjal ugrok ki az autóból, miután nagy nehezen találok egy parkolóhelyet. Kinyitom a hátsó ajtót, hogy Hunter is kiugorhasson. Egy pillanatra hófehér bundájába fúrom ujjaimat. Majd megfordulok, hogy bezárjam az autót, és a gonosz kutya ezt a pillanatot veszi célba a menekülésre.  
-Hé, Hunter,- kiáltom el magam. A fr#ncba is, hát elég béna gazdi vagyok. Villám gyorsan zárom be az ajtót és rohanok a szemét dög után.  
-Hunter, azonnal gyere vissza,- kiabálom, és szét sem nézve rohanok, legalább három embernek megyek neki, és négy kutyán esek át. A jobb térdemmel még egy padot is eltalálok. Egy pillanatra sajgó fájdalom villan a csontomba, elnyomok magamban egy káromkodást. És ahogy felpillantok látom,  a kutyám épp egy kis gyereket tarol le. Basszus, remélem nem nyomja agyon... azt se tudom agyon tudja-e. Gondolkodás nélkül rohanok oda.  
-Szégyelld magad,- szidom a kutyát ahogy próbálom leszedni róla. Majd ahogy felül, nem száll le a gyerekről, helyette inkább arcon nyalja. Egy pillanatra elkerekednek szemem, majd elkap a röhögő görcs.  
-Jajj, ne haragudj rá,- mondom két fuldoklás között, ahogy végre le húzom a kutyám róla és segítek felállítani a kis kölyköt.  
-Remélem, nem ütötted meg magad.- mondom ahogy végig pillantok rajta.  

mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
 
Tökmag & Liv
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Eltemetett múlt :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: