New York is made up of millions
of different people,

and they all come here looking for something that would unknowingly change their whole life

★ üdvözlünk new yorkban
• városhatár átlépése •
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
★ csicseregj csak kedvedre
• szavak sokasága •

★ éppen jelenlévõ lakosaink
• Ismerõs idegenek •
Jelenleg 103 felhasználó van itt :: 15 regisztrált, 0 rejtett és 88 vendég :: 3 Bots
A legtöbb felhasználó (136 fő) Szomb. Május 20 2023, 22:49-kor volt itt.
★ frissen íródott történetek
• legújabb bejegyzések •
Rowan W. Mills
tollából
Ma 14:09-kor
Joe Weaver
tollából
Ma 13:43-kor
Emmalynn Larson
tollából
Ma 12:25-kor
Zoey Miles
tollából
Ma 11:52-kor
Lucifer D. Melgren
tollából
Ma 11:26-kor
Killian B. Grimwald
tollából
Ma 11:21-kor
Lambert Schultz
tollából
Ma 11:13-kor
Fiorentina Deluca
tollából
Ma 09:12-kor
Maurice Davidson
tollából
Ma 08:45-kor
★ csoportjaink képviselõi
• népszámlálás •
Csoport neve
Bûnüldözés
9
16
Diákok
53
40
Egészségügy
29
18
Hivatal
7
12
Média
42
32
Munkások
35
23
Oktatás
9
10
Törvényszegõk
15
36
Üzlet
28
28
Összesen
227
215

Ines & Willie
TémanyitásInes & Willie
Ines & Willie EmptyPént. Ápr. 26 2019, 13:33


to my little princess

Még az utóbbi évek rohanása ellenére is igyekeztem időt tölteni Ines-zel. Ha nem is sokat, de szerettem volna, ha az minőségi, így beértem akár másfél órával is, ha éppen úgy alakult a napja. Ugyan még mindig nehezemre esett elfogadni, hogy az én kicsikém, az én elsőszülöttem bizony felnőtt nő lett, és megvolt a saját élete, de minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy ne lógjak irritálóan sokat a nyakán.
Ez persze nem volt könnyű feladat, mivel az alapvetően is anyáskodó természetem még inkább előtérbe került, amikor már nem volt rám olyan nagy szüksége, mint gyerekként. Elhittem én, hogy idegesítő vagyok olykor-olykor, el is tudtam képzelni, hogy engem is az őrületbe kergetne a helyében, de képtelen voltam leszokni erről és kibújni a bőrömből. Ha egyszer ilyen vagyok, akkor kénytelen volt így elfogadni.
Ma végre sikerült egyeztetnünk egy mind a kettőnk számára megfelelő időpontot. Szomorú, hogy lassan már be kell hozzá jelentkeznem, hogy beírjon a napirendjébe, de ezt a békát is igyekeztem lenyelni. Miért repülnek ki olyan hamar? Hiszen még most volt minden második szava az, hogy „anya”. Mindenért engem hívott, minden miatt hozzám fordult, és ez most egyik pillanatról a másikra megszűnt. Jó, nem teljesen így történt a folyamat, de én akkor is így éltem ezt meg. Mintha már nem lett volna rám szüksége többé, de aztán gyorsan emlékeztettem magam, hogy az anyjára akkor is szüksége lesz, amikor ő nem is tud róla. Én pedig ott leszek.
- És mesélj, milyen együtt élni a többiekkel? – kérdeztem vidáman, belé karolva. – Emlékszem, amikor megismerkedtem apáddal, egy terepgyakorlaton vettünk részt. Eleinte nagyon izgalmas volt a barátnőimmel élni a bérelt házban, abban a néhány hétben, de ahogy telt az idő, úgy jöttek elő mindenkinek az idegesítő szokásai. A végén már az őrületbe kergettük egymást, de azért időnként szívesen visszamennék oda. Izgalmas volt… - magyaráztam, bő lére eresztve a mondandómat. Jól éreztem magam, és a fiam miatti aggodalmat most próbáltam félretenni. Ez most csajos nap volt, csajos program, és nem volt helye rosszkedvnek.
- Nincs szükséged valamire, drágám? – nézelődtem közben a boltok irányába, ahogy átvágtunk az áruház félig zsúfolt folyosóján. Szívesen költöttem volna rá egy kis pénzt, mert egy szülőnek öröm, ha legalább ennyivel is segítheti a felnőtt gyerekét. Ha már mást nem is adhattam, de egy-két ruhadarab jól esett volna. Ha ránéz, legalább akkor eszébe jutok, és talán még a telefont is megemeli magától, nem érzi zaklatásnak, hogy állandóan hívogatom. Bár erről is igyekeztem leszokni, főként Tony unszolására, mert nem akartam szegény Ines agyára menni végérvényesen.
- Egy csinos ruha? Vagy egy új farmer? – soroltam a lehetőségeket, amik eszembe jutottak. – Úgy örülök, hogy végre találkoztunk, mostanában ritkán jártál nálunk. Apád úgy tesz, mintha nem zavarná annyira, de szerintem ő is szeretne látni. – jegyeztem meg elgondolkozva. – Tudom, hogy nem a világvégére költöztél tőlünk, de mégis olyan fura az egész… - húztam el a számat alig láthatóan, halkan sóhajtva egyet.

:tm: • megjegyzés • szószám
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Ines & Willie
Ines & Willie EmptySzomb. Május 18 2019, 09:27
 

Mamá & Ines


A kellemes sétafikálás a bevásárló negyedben anyámmal karöltve mindig hasonlított inkább háborús övezetből való fejvesztett menekülésre. Már tempóját tekintve. Azt hiszem tőle szoktam el, hogy sehonnan sem szabad késni, de sehová nincs idő időben elindulni, ezért az ember az odavezető úton hozza be magát, azzal hogy közel 20km/h-s sebességgel vágtat végig a városon, közben bekapva valami péksüteményt és benyelve valami kávét a tömegközlekedésen való zötykölődés közben.
Gyorsan sétálunk, hát ez a helyzet. Ha éppen nincs hová sietni, akkor sehová sem sietünk, de azért sietünk. Megszokja az ember, és akkor a sétafikálásból is olimpiai futószám lesz. Lassan (értsd: átlagos tempóban) sétáló ismerőseim a hajukat tépik, amikor három méterrel előttük battyogok, és onnan üvöltöm hátra nekik a mondanivalómat, de anya azok közé az emberek közé tartozik, aki észre sem veszi hogy sietünk. Felszabadultan kapaszkodom belé.
- Ez is izgalmas. Már ha van időm felfogni az izgalmát - vallom be. - Hatalmas változás a koli után, és mondanom sem kell, hogy luxus ahhoz képest. Itt nem másik száz diák ugrál a fejemen, hanem másik négy, meg a velük egy csomagban járó barátaik. Mikor nem tudtam kezelni egy tucat embert? De amúgy is Mac-el lakhatok együtt - hadarom, utolsó mondatomat meg sem magyarázva hallgatóságomnak, úgyis tudja, hogy ez az ajánlat számomra felér egy ötcsillagos szálloda reményképével, ahol minden este svéd masszást kaphatok Momoától miközben porcukrozott epret csipegetek. - Legközelebb gyere fel, körbevezetlek. Hátha ott lesznek a többiek is. Mac-et ismered, de vagyunk még páran - pislogok rá mosolygó szemekkel, és egy árnyalattal erősebben karolok belé. Néha átmegyek gyerekbe, hogy anyám jobban érezze magát tőle. Meg hogy kicsit én is elhiggyem, hogy nincs a nyakamon még háromezer vizsga, négyezer HÖK gyűlés, és ötezer egyéb dolog, amiről még nem is tudom, hogy gondoskodnom kéne, pedig kéne.
- Mondanám, hogy időre, de ahogy sejtem, az neked sincs - sóhajtok. - No necesito nada pero gracias, Mamá - rázom meg a fejemet. - Így is ömlik a szekrényemből a ruha, és még nem volt időm kiválogatni a felesleget. De ha mindenképpen rám szeretnél költeni, akkor vegyünk már churrost - bökök a fejemmel a bódé felé, ami az utca sarkán ontja magából az édeskés, cukros illatot.
- Yo también, Mamá, örülök én is, de azt tudod, hogy nagyjából negyedszer mondod el, amióta elindultunk, és előtte kétszer telefonban? - sandítok rá gyerekes bosszúsággal. - Persze ki számolja - legyintek. - Majd találkozom Papával is, meg Manito is hiányzik, csak... Mondtam, hogy a második félév még gyilkosabb, mint az első, pedig az első is volt egy Ted Bundy. Nyáron lesz egy kis időm, szeretnék szakmai gyakorlatra menni, még nem tudom melyik irányba, de jó lenne pénzt keresni - fecsegem, miközben rohamlépteinkben megérkezünk a kis, piros-fehér tetős standhoz, és ránk vigyorog a pult másik oldalán ácsorgó fiatal srác. Közlöm gyorsan, mit szeretnék, és rögtön ismét anyám felé fordulok.
-  Tényleg, hogy vannak? Az otthoniak.

mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Ines & Willie
Ines & Willie EmptyPént. Május 31 2019, 21:14


to my little princess

- Azt elhiszem, Drágám! – mosolyogtam rá őszinte szeretettel. – Bár akkor sem értettem, hogy miért akartál a koliba költözni, mikor itt lakunk a városban. Olyan jó dolgod lett volna otthon… - természetesen én még mindig így láttam, és ragaszkodtam volna ahhoz, hogy otthon legyen. Hiába tudta az agyam, hogy már nem kislány, és ideje a saját lábára állnia végre – ezért pedig nagyon büszkének kellene lennem rá -, valahogy a szívem mégis azért üvöltött, hogy csak egy kicsit legyen még az én kis hercegnőm. Nos, ilyen sanyarú sors jut az anyáknak, ez tudvalevő. Ki könnyen elengedi a gyerekei kezét, ki nehezebben. Én határozottan az utóbbi kategóriába soroltam magam.
- Igen, ő szimpatikus volt nekem. – ismertem be, és valahol örültem, hogy azért nem lecsúszott diákok közé keveredett. Ő legalábbis nem volt az, a többiekről meg egyelőre még nem tudtam képet alkotni. – Nagyon szívesen felmennék, akár már ma is, ha úgy adódik! – csaptam le villámgyorsan a lehetőségre, attól tartva, hogy esetleg meggondolatlan invitálás volt a részéről, és amint felfogja, vissza is szívja azon nyomban. Szerintem teljesen természetes, hogy kíváncsi voltam rá, hol él, és kikkel a lányom. Még mindig felelős voltam érte, a fenébe is, és az is leszek az utolsó leheletemig.
- Nem sok! De szívesen adnék, ha tudnék. Túl sokat vállalsz, attól tartok. – adtam hangot az aggodalmamnak. Tudtam, hogy nem szereti, ha ezt csinálom, de mégsem bújhattam ki teljesen a bőrömből. Maximum időnként egy kicsit vissza tudtam fogni magam, de előbb-utóbb úgyis kibukott belőlem, mert egyszerűen ilyen vagyok. Túlaggódó, gondoskodó. – Ó, hát én nagyon szívesen segítek válogatni bármikor! Eladományozhatjuk, ha nincs rájuk szükséged! – vetettem fel az ötletet, mert jónak tűnt egy újabb közös anya-lánya programhoz.
- Rendben, veszünk egy adagot! – nevettem fel jókedvűen, mert én is imádtam azokat a kis hosszú fánkocskákat. Mennyei íze tudott lenni, főleg, ha hozzáértő készítette. – Tudom, sajnálom! – emeltem fel mind a két kezemet megadóan. – Egyszerűen csak úgy érzem, hogy muszáj elmondanom, amíg újra el nem tűnsz a szemem elől egy hétre. – többet ritkán engedtem, azt is nagyon nehéz volt kibírnom, és magamra kellett erőszakolni, hogy ne hívjam fel Skype-on, vagy telefonon minden este. Kellett találnom egy hobbit, méghozzá sürgősen.
- Micsoda?! – kérdeztem vissza, mintha én nem ugyanezt tettem volna annak idején, amikor lehetőségem volt rá. A terepre is gondolkodás nélkül utaztam el, mert ezt akartam csinálni. Kalandvágyó voltam, és nyughatatlan. – Jó, tudom, hogy ez jó lehetőség lenne, csak… - megvontam a vállaimat. – Legalább a városban néznél lehetőségek után, vagy valahol máshol? – puhatolóztam finoman, hogy mire is számítsak a nyárra. Azért nem árt tudnom, mert nekem lélekben bizony fel kellett készítenem magam.
- Apád kissé gondterhelt, ahogy látom. Nem tudom, hogy mi baja van újabban, de nem nagyon akar beszélni róla. Az öcséd pedig… - megráztam a fejemet. Mindig szerettem az őszinteséget, és úgy gondoltam, hogy Ines és az én kapcsolatom van annyira közeli, hogy ne legyen szükség szépítésre. Eléggé felnőtt volt már hozzá, még ha a szüleiről van is szó. – Aggódom miatta, na! – böktem ki végül nehézkesen, közben pedig átvettem a sráctól a frissen kisült churrost. – Olyan furcsán viselkedik mostanában, és szerintem rossz társaságba is keveredett. Nem túl jó ómen. – ingattam a fejemet rosszallóan, miközben előhalásztam a tárcámat, hogy rendezzem a számlát.
- És mi a helyzet azzal a fiúval? – somolyogtam, mielőtt bekaptam volna óvatosan egy gőzölgő falatot az édességből.

:tm: • megjegyzés • szószám
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Ines & Willie
Ines & Willie Empty
mind álarcot viselünk
ranggal rendelkezem
 
Ines & Willie
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Violet & Ines
» pray for my lost soul | willie & bell
» Galaxy&Ines
» Ines & Mac | just got paid
» Bell & Ines

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Eltemetett múlt :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: