New York is made up of millions
of different people,

and they all come here looking for something that would unknowingly change their whole life

★ üdvözlünk new yorkban
• városhatár átlépése •
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
★ csicseregj csak kedvedre
• szavak sokasága •

★ éppen jelenlévõ lakosaink
• Ismerõs idegenek •
Jelenleg 100 felhasználó van itt :: 14 regisztrált, 0 rejtett és 86 vendég :: 3 Bots
A legtöbb felhasználó (136 fő) Szomb. Május 20 2023, 22:49-kor volt itt.
★ frissen íródott történetek
• legújabb bejegyzések •
Rowan W. Mills
tollából
Ma 14:09-kor
Joe Weaver
tollából
Ma 13:43-kor
Emmalynn Larson
tollából
Ma 12:25-kor
Zoey Miles
tollából
Ma 11:52-kor
Lucifer D. Melgren
tollából
Ma 11:26-kor
Killian B. Grimwald
tollából
Ma 11:21-kor
Lambert Schultz
tollából
Ma 11:13-kor
Fiorentina Deluca
tollából
Ma 09:12-kor
Maurice Davidson
tollából
Ma 08:45-kor
★ csoportjaink képviselõi
• népszámlálás •
Csoport neve
Bûnüldözés
9
16
Diákok
53
40
Egészségügy
29
18
Hivatal
7
12
Média
42
32
Munkások
35
23
Oktatás
9
10
Törvényszegõk
15
36
Üzlet
28
28
Összesen
227
215

Ulisses & Élouan
TémanyitásUlisses & Élouan
Ulisses & Élouan EmptyPént. Júl. 05 2019, 17:28

Nem babrálok sokáig a zárral, mert nem vagyok sem dezorientált, sem félkész hulla, illetve – ha szabad ezt így magamról és magamban meghatározni – idült alkoholista hírében sem állok. Éppen annyit ittunk, amennyit kései órákon nem szégyenletes, és éppen annyit ettünk mellé, amennyi a józanság kis szeletének megtartásához szükséges. Ennek ellenére hezitálok, mielőtt a kulcsot kihúznám a zárból, és határozottságot színlelve – merthogy bizonyos tékozló fiúk a történetmesélés törvényszerűségét félregórva, nem szívesen térnek haza – lenyomnám a kilincset.

Szimpla mozdulatsor, sőt, megszokott mozdulatsor, akárcsak a helyzet és a környezet. Az utóbbi talán mégsem annyira megszokott, jobban mondva egyelőre ismeretlen, fogalmam sincs, háborúba, békébe vagy átmeneti tűzszünetbe érkezem-e. Bámulatos képességünk, hogy bizonyos – érzelmeket érintő – dolgokról egyszerűen nem veszünk tudomást. Vagy tudomást veszünk, azonban nem beszélünk róluk. Vagy tudomást veszünk, beszélünk róluk, csak éppen visszaredukált tőmondatokban, szinte már gépiesen, mintha azt mondanánk: Szép ez a festmény. Kicsit túl excentrikus.

Azt sem tudhatom, ki van itthon, azt sem, ki nincs, azt sem, ha valamelyik nincs, éppenséggel miért nincs, hová ment, és visszajön-e egyáltalán. Nyilvánvalóan valahol mélyen tudni szeretném, különben lesétáltam volna azt a négy sarkot a lakásomig (esetleg felkéredzkedtem volna valakihez), és nem zárnám be magam mögött az ajtót puhán a szüleim lakásában – olyasféle puhasággal, amire kizárólag borgőztől kissé kótyagos emberek képesek.

Most éppen rájuk rontok – kémekre és felderítőkre jellemző óvatossággal -, most éppen kifigyelem, mire készülnek, vagy milyen következményekkel jár a hetek (hónapok? évek?) óta érződő feszültség kettejük között. Az sem kizárt, csupán szeretném elmesélni nekik, hogy olyan helyen ettem és boroztam, ahol viaszosvászont terítettek az asztalra, és mindent kirántottak, még a krumplit is. Itt hiába keresnék kabócákat vagy autentikusan rusztikus cipókat, itt mindent mímelnek, és minden erőlködnek, és ha van valaki ezen a világon, akinek ezt elmondhatom, az csak és kizárólag az apám lehet.

Apámmal társalogni olyan, mint tükörbe nézni, a jövőre nyíló üveglapba, egyszerre megrettenni és csodálni. Elernyedni. Nyílni és zárni.

- Van itthon valaki? – kérdezem félhangosan, a szemközti szalonban olvasólámpa fénye pislákol, csodaországi félhomályt öntve felém. Lehetek Alice, és lemászhatok a nyúl üregébe – pontosan ezekért a közhelyes gondolatokért átkozom az alkoholt. Felszínre hoz mindent, válogatás nélkül, közönséges és középszerű dolgokat, mindenféle vacak hordalékot.
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Ulisses & Élouan
Ulisses & Élouan EmptySzer. Júl. 31 2019, 19:55
Pedig mindent megpróbáltam. Az asztalomon sorakoztak a félig megfejtett keresztrejtvények, elindítottam hármat abból a lejátszási listából, amit még Prima válogatott össze – a kelleténél nagyobb gonddal, épp ezért próbáltam szeretettel kezelni, pedig a fene, a fene egye meg, egy egyszerű kérdést tettem fel neki a kedvenc zenéiről, ki gondolta volna, hogy ez feltétlenül együtt kell járjon azzal, hogy alig két óra múlva már mindent tudnom kell Lana Del Rey-ről – úgy két órát elugrottam sétálgatni a Central Parkba is – mondom én, hogy mélyen jártunk –, aztán, mikor nem figyeltem oda, azon kaptam magamat, hogy zsebre dugott kézzel már megint az az átkozott dalt dúdolgatom. Két napja nem találkoztam Ophélie gyerekével – van valami furcsa kényelem abban, ha így nevezem –, két nap pedig elég hosszú idő tud lenni, kiváltképp, ha hozzávesszük, hogy ebből minden-minden átkozott óra azzal telt el, hogy egy újabban módfelett felkapott zenekar kimondottan öt év alatti közönségének szórakoztatására megírt nóták járnak az ember fejében.
Egyébként három nappal jártam a határidő után egy cikk leadásához, két nyomorult flekket kellett volna írni, ebből eddig három mondat volt meg, illetve a hétszáz érv, hogy miért kell még egy órával elhalasztanom, mielőtt befejezném, habár a hétszázból legalább hatszázhatvanhat pont a fejemből ki nem menő dalhoz volt köthető.
Pedig mondom, mindent megpróbáltam.
Ehhez képest itt vagyunk, hajnalban, amikor már nyilván túl fáradt vagyok ahhoz is, hogy egyáltalán arról panaszkodjak, hogy fáradt lennék. A homlokommal a klaviatúrámra dőltem, aztán felnéztem arra, hogy ,bhjgklhvk ,nj, aztán egy ideig néztem, míg arra nem jutottam, hogy három karakter pont ugyanígy van a wifi jelszavamban is. (A háttérben Lana del Rey szólt, a fejemben valami hős macsek csodálatos kalandjának irritálóan ritmikus strófái.) Itt, ezen a ponton akkor rágyújtottam, két slukk után idegesen kikapcsoltam a zenét, három slukk után – ahogy a refrén már megint a fejemben visszhangzott – idegesen felkeltem, még idegesebben kitrappoltam a konyhába, hogy töltsek magamnak egy italt (halálos, síri csendben, mert Stella órákkal korábban lefeküdt, én pedig a világért sem akartam felébreszteni), de még nem jutottam a dolgozó sarkomtól túl messze, mikor hallottam, hogy valaki épp beoson az ajtón.
Értelemszerűen az első dolgom az volt, hogy frászt kapjak.
Értelemszerűen azután, hogy ettől frászt kaptam, nagyon nem tettem semmit sem, szóval azt hiszem, Darwin itt végzett velem, negyven felett az ember amúgy is csak genetikai felesleg lehet, a világban nincs annyi fiatal, aki annyi adót tudna fizetni, hogy a nyugdíjamat majd az állam ki tudja fizetni nekem, hát nincs miért félni, és amúgy is----
- Elouan? – akkor talán egy kicsit mégis korai a temetésemet szerveznem. - Mit csinálsz itt? Nem kérsz egy italt?
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Ulisses & Élouan
Ulisses & Élouan EmptyHétf. Aug. 05 2019, 08:12
Néhány pillanat erejéig elbizonytalanodom – késő van már, véletlenül égve felejtett olvasólámpák fényéből messzemenő következtetéseket levonni ostobaság, elvégre apám időnként kifejezetten szétszórt, a munkáira jellemző precizitás és letisztultság mögött a zsenik kaotikussága – illetve szórakozottsága - bújik meg. Persze anyámat sem lehet kizárni a tettesek sorából, hálószobájuk egyáltalán nem praktikus szögben helyezkedik el, elrendezéséből arra lehet következtetni, másfajta házaspárra metszették.

Mire gondolatmenetem végére jutok – ennek idősíkon értendő hosszát képtelenség megállapítani, lehet pár tizedmásodperc, vagy akár egy teljes óra, aktuális, abszolút fel nem ismert, állapotomtól függően -, kirajzolódik bennem a hátrálás lehetősége, finom kis kontúrokat kap, szívdobbanásról szívdobbanásra töltöm fel. Ha jobban belegondolok, mit is terveztem? Hogy beszélgetek az ébren levők egyikével, vagy eldőlök a kanapén, anyám pedig kora reggel majdnem szívrohamot kap a koszos hippi láttán, és talán még idejében észreveszi, hogy tulajdonképpen a fia hajtott végre nem kívánatos területfoglalást?

Újabb kör felesleges tépelődést és jövőkép vizionálást követően hátrálok egyetlen lépést, tétován, mint amikor valakit hívni próbálok, szinte biztosan tudom, nem veszi majd fel, de várok még egy kicsöngést, hátha valami csoda folytán idejében felkapja. Apám pillanatok egész sorát választhatná felbukkanásához, valahogy mégis pont ezt sikerül kettéhasítania – hasonlóan gondolkodhat rólam -, arckifejezése riadtságot, mellé különös rezignáltságot sugároz. Furcsán sápadt, kialvatlannak látszik, és valahogy nem sikerül kivernek a fejemből, hogy mindezek alatt valami sokkal rémisztőbb, valami sokkal nyugtalanítóbb bújik meg. Szomorúság. Nem egyértelmű, nem kirívó, nem minden kétséget kizáró szomorúság, hanem ennél is iszonyatosabb, mintha valahogy mindenét átitatná.

- Ne haragudj, nem akartalak felverni. Felvertelek egyáltalán? – szabadkozásom ezennel élét veszti, megbánni sincs erőm. Érdeklődve elpillantok a válla felett, nem is tudom, mit keresek, talán szörnyeket a sarokban, esetleg a Fellini-Satyricon képkockáit. – Mindegy is – zárom rövidre, végül is felnőtt ember, modortalan lenne ténylegesen elszámoltatni. Vagy bűntudatot ébreszteni bennem. – Anya alszik? – Akár azt is kérdezhetném, anya itthon van-e, azonban ehhez gyáva vagyok, ráadásul félek a választól is. – Ha igen, inkább húzz cipőt, üljünk be valahová.
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Ulisses & Élouan
Ulisses & Élouan Empty
mind álarcot viselünk
ranggal rendelkezem
 
Ulisses & Élouan
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Ulisses Sartre
» Elouan Sartre
» Elouan & Émile
» Sawyer & Elouan

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Eltemetett múlt :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: