Hogy ki voltam én? Egy édesapját a végtelenségig imádó, folyton vigyorgó és két copfos vagy fonatos hajú lány, akinek rengeteg álma, vágya volt. Mindig is egy becsületes, rendes kisgyerek voltam. Na, jó, néha azért velem is elszaladt a ló, nem fogadtam szót apának, vagy még fel lehetne hoznom azt, mikor tizenhárom évesen iskola helyett elmentem Staten Island-re a komppal, és csak estefelé értem haza. Tehát nem mondhatnám magam teljesen mintagyermeknek. Sok minden akartam lenni: világutazó, jelmeztervező, állatorvos, de még az is felmerült bennem, hogy asztronauta leszek. Színes palettáján mozogtam a foglalkozásoknak, nem tudtam, melyik érdekelne igazán hosszútávon. Aztán eljött az a bizonyos tizennegyedik életévem, amikor láttam, ahogyan apám kezein bilincs kattan, én pedig el sem akartam hinni, hogy tényleg bűncselekményt követett, nem is akármilyet. Hittem az ártatlanságában, azonban mára már tudom, hogy ő a felelős két ember haláláért, valamint öt bankrablás egyik tervezője volt. Ekkor kezdtem elidegenedni, meggyűlölni az egyetlen szeretett embert az életemben.

Hogy ki vagyok én jelenleg? Változás történt. Egy sokkal keményebb, de még mindig egy érzékeny, empatikus személyiség vagyok. Egy rendőr. Egy újonc nyomozó, aki élvezte a járőrözést, viszont úgy döntött, hogy jelentkezik nyomozói képzésre, a végén pedig kiválóra vizsgázott. Örömöm lelem ebben a rendőri hivatásban, igyekszem mindig a legjobb tudásom nyújtani, legyen szó bármiről. Tanulok az idősebb, tapasztaltabb nyomozó kollégáimtól. Főleg  a társamtól, Kate-től próbálok ellesni mindent. Néha az agyára megyek, bedobok valami hülye viccet, de az ő jelleméhez hozzá kell szokni, nem a legkedvesebb, de nem várhatjuk el ezt olyasvalakitől, aki szolgált a seregben is. Erős, kemény, harcias. Én sem vagyok nyuszika, én sem hagyom magam, szókimondó vagyok vele is. Sosem gondoltam, hogy ez lesz az életutam, úgy gondolom, megérettem arra, hogy tudjam, ez az én igazi hivatásom, még ha csak nagyon kezdő vagyok, akkor sem adom fel. A rendőrség mellett a barátom, Colin a legfontosabb. Tudja, mennyire imádom ezt a veszélyes hivatást, mégis megértő velem. Meg ott van Wyatt is, a féltestvérem. Őt sem hagyom magára abban az állapotban, amiben szenved jelenleg. Ez a három dolog az, amik között ingázom.

Az apám hamarosan szabadul a börtönből, ahol tizenöt évig raboskodott. Benne volt öt bankrablásban, valamint két embert ő lőtt le a bankban az utolsó rablás idején. Mindig nagyon apás voltam, hiszen mióta anya meghalt négyéves koromban, apa volt ott nekem, ezért is kételkedtem sokáig abban, hogy ő ilyet tenne. Ezt elképzelni sem tudtam róla. Amikor láttam a bizonyítékokat, akkor gyűlölettel néztem arra az emberre, aki iránt imádattal voltam. Eldöntöttem, hogy soha többé nem akarom őt látni. Ha megkeres, nem fogok neki ajtót nyitni vagy ha a nyílt utcán látom őt, továbbmegyek szó nélkül. Hatalmasat csalódtam benne tizennégy évesen. Számomra ő halott.
- Tanya, nem vagy éhes? - kérdezte tőlem Colin, mivel talán kettőt haraptam a szendvicsből, melyet ő készített nekem.
- De... Szerinted apám fel fog keresni engem? - nyíltan kérdeztem tőle, hiszen mindent tud, a véleményére pedig folyton kíváncsi vagyok, még ebben a témában is.
- Szerintem, igen, de gondolom, te szóba sem állnál vele, ha megjelenne nálad, igaz? - mindig jól tudott olvasni bennem, ezért is szeretem Colin-t, s azt hiszem, nem véletlen, hogy már négy éve együtt vagyunk.
- Miért... Te mit tennél, ha egy egykoron szeretett emberről kiderülne, hogy egy bűnöző? Ez a helyes, nem? Vagy hallgassam azt, hogy megjavult? Meg, hogy soha többé nem tesz ilyet? - amikor erről van szó, nem tudok teljesen higgadt maradni, a hangom is felemelkedik egy-egy szónál.
- Én sem biztos, hogy adnék neki új esélyt ezek után... - simított végig a hátamon, ezután pedig megölelt, és mutatott a szendvicsre, hogy egyem meg végre.
Én haloványan mosolyogtam rá, kortyoltam a forró csokiból is, ezután majszolni kezdtem, miközben ő átment a konyhapult másik oldalára, ahol elkezdett rendet rakni. Én is jólelkű vagyok, de ő nálam is jobb.
A rendőri élet keményebbé tett engem, bár még mindig van mit tanulnom, van hová fejlődnöm. Tavaly decemberben még egyenruhásként járőröztem a városban, januárban pedig nyomozói vizsgát tettem, mert valahogy fejlődést akartam elérni, ez pedig hatalmas lépés, úgy hiszem. Nem akárhol kezdtem a nyomozói hivatást, a gyilkosságiaknál, ahol pedig a vezető nyomozó mellé kerültem újoncként, társként. Kate társának lenni kihívás, neki van tapasztalata, és tudom, milyen lehet egy kezdő nyomozót kapni magad mellé, mert járőrként én is kaptam magam mellé az akadémiáról frissen kikerült rendőrt... Valahogy ennek ellenére úgy érzem, kiegészítjük egymást. Az ő természete az enyém ellentéte. Én az érzékenyebb, empatikusabb jellemzőkkel bírok. Még van mit tanulni tőle, de talán érzékelhető az, hogy már fejlődtem. Van egy ügyünk, ami durva, mert a gyilkos üzenetet hagy neki. Kate Bishop-nak címezve. Valahogy ez annyira zavar engem, és bár nem kell őt félteni, megtudja védeni magát, és nem is hagyná, hogy más aggódjon miatta, én mégis aggódom. Nincs nagy nyomozói múltam, de amikor valami ennyire személyesen érint egy rendőrt, az nem egyszerű. Annak oka van, hogy mégis mi az, azt ki kell deríteni, vagy magát Kate-et faggatni róla. Mi az ő személyes véleménye erről. Én őszinte vagyok vele, hiába a felettesem, én márpedig szeretném tudni, miért hagynak neki üzenetet.
Jött egy üzenet nekem, hogy új ügyünk van, én pedig azonnal összeszedtem magam, majd hirtelen puszit adtam Colin arcára, aztán még az ajtóból intettem és puszit küldtem neki, majd elindultam a helyszínre, ahol biztosan ott lesz már Kate is.