One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Syl & Ben - The charity ball

Benjamin Henson
Today at 3:15 pm



Lyn & Ben - Welcome Back Honey

Benjamin Henson
Today at 2:13 pm



Miles & Marley // this case is more important than anything else

Miles A. Schiffman
Today at 2:10 pm



Flor & Jules

Flor Sanchez Moreno
Today at 12:51 pm



Dor & Rae | shining stars of the night

Raelyn J. Winters
Today at 1:43 am



Helyszínigénylés

Benjamin Henson
Yesterday at 10:46 pm



Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!

Raina Robbins
Yesterday at 8:05 pm



Fable & Ewan - Who are you?

Ewan Patrick Brooks
Yesterday at 6:18 pm



Recognize it! #2

Adam M. Austin
Yesterday at 2:54 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 11 2
Diákok 4 6
Törvényszegõk 11 11
Bûnüldözés 5 7
Hivatal 0 4
Üzlet 4 4
Oktatás 5 1
Munkások 6 2
Egészségügy 6 6
Összesen 52 39
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 1 Bot

Benjamin Henson, Carina De Angelis, Dave Connor, Elizabeth Luna Cortez, Fable S. Hill, Joshua Miller


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Nelson & Mira - Sarki fűszeres

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Nelson & Mira - Sarki fűszeres   Kedd Feb. 27, 2018 8:42 pm



Nelson & Mira

Tegnap a nap nagyobbik részét bent töltöttem az irodában, és teljes mértékben belevetettem magam az egyik ügybe. Ez alapvetően természetes volt nálam, az azonban már kevésbé, hogy végül délután úgy döntöttem, hogy hazamegyek. Megrekedtünk, és az ilyesmi általában teljesen kihozott a sodromból, szóval az tűnt a legjobb megoldásnak, ha egy kicsit elterelem a figyelmemet, és aztán talán hirtelen megvilágosodok, amikor már egyáltalán nem is számítok rá.
Az elképzelés alapvetően nem is volt rossz, és amíg a vacsorát csináltam, addig viszonylag sikerült is lekötnöm magam. A probléma akkor kezdődött, amivel valószínűleg kivívtam a családom határozott rosszallását, amikor felhívtak telefonon. Éppen vacsoráztunk az asztalnál, de természetesen nem bírtam ki, hogy ne kapjam fel szinte egyből a készüléket. Nem tehetek róla, valahol titkon vártam a hívást, és amikor az kilátásba került, egyből le is csaptam a lehetőségre.
Az asztal mellől állítottak végül fel, de áttörést értek el. Olyan információra bukkantak, amit azonnal meg kellett néznem, utána pedig várták tőlem, hogy megmondjam a további teendőket. Sűrű elnézéskérések közepette hagytam hátra a félig elfogyasztott vacsorámat, és a három gyönyörű gyermekemet. Mondhatnám, hogy már megszokhatták ezt, de szerintem hazudnék. Az ilyesmit sohasem lehet megszokni, és ha az apjuknak is épp dolga volt, akkor nem voltak túl boldogok. A tegnapi este azonban szerencsére csak én voltam, akinek kereket kellett oldania gyorsan.
Egész éjjel bent voltam, aztán terepen. Már hajnalfelé járt az idő, amikor úgy döntöttem, hogy ideje nyugovóra térnie az egész egységemnek. Nem mintha osztogattam volna a szabadnapokat csak úgy, de tisztában voltam azzal az aprócska ténnyel, hogy fáradtan bizony nem sok hasznukat veszem. Nekem pedig olyanok kellettek, akiknek van elég agya a gondolkodáshoz, és jól átlátnak mindent, méghozzá a lehető leghamarabb. Kimerülten erre esély sem lehetett.
Végül mégis én voltam, aki utolsóként hagyta el az irodánkat. Vezetés közben ugyan elnyomtam egy ásítást, de azért arra még képes voltam, hogy koncentráljak a forgalomra. Az ugyanis már beindult, megállíthatatlanul hömpölyögtek az emberek a munkahelyük felé, nekem meg csak azon kattogott az agyam, hogyan engesztelhetném ki a családomat a tegnap este miatt. Még a fáradtság ellenére is sikerült kiötlenem, hogy a legjobb az lenne, ha csinálnék nekik reggelit, mire felébrednek. Mindenkinek a kedvencét, és akkor talán nem lesznek annyira morcosak rám.
Meg is álltam hát az otthonunkhoz legközelebb eső kis boltnál, hogy mindent beszerezzek, amire csak szükségem lehetett. Miközben egy kosarat vettem a karomra, sorra gondoltam magamban, hogy mikre lehet szükségem. Elmélázva bámészkodtam a sorok között, időnként el-elnyomva egy ásítást. Szükségem lesz egy kávéra, ez már egészen biztos, és isteni szerencsémre árultak itt frissen őröltet is.



avatar
Bûnöldözés
Play by :
Kate Beckinsale
Kor :
39
Foglalkozás :
FBI ügynök
Hozzászólások száma :
13

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nelson & Mira - Sarki fűszeres   Szer. Feb. 28, 2018 4:22 pm

N E L S O N
&
M I R A


Hangos korgással jelezte a gyomrom, hogy bizony, egyelőre nagyon is elégedetlen a Sleep Innben fogyasztott édesítetlen kávéval. Bár valószínűleg nem is ez volt a legnagyobb gondja, hanem a tény, hogy már jó pár napja igyekszem meghúzni azt a bizonyos nadrágszíjat. A nagyszüleim örökségéből éppen csak annyi maradt, hogy a szállásomat még egy darabig fizethessem – talán egy-két hónapra.
És aztán mi lesz, Nelson? Sokszor faggattam magam ilyen erőszakos kérdésekkel, amiket persze lazán, egy vállrándítással félre tessékeltem. Azonban most már itt volt az ideje belátni: New York nem vevő rám. Rohadtul nem és finoman szólva úgy tűnt, nem is nagyon lesz. Mintha a világ összes milliárdos vénembere éppen ezt a várost kerülné el... holott én mindent megtettem volna, ha legalább egyet az ölembe pottyant az a jó élet. A nőkből sem nagyon akad tehetősebb, legalábbis nem olyan, aki szívesen villantana a kedvemért egy-egy bankót, ha szükséges. Így hát maradt az éhezés és a nyomozás, merthogy most már időszerű volt Queensben is körbenézni.
Mondhatni annyi nyomom sem volt apámhoz, mint hittem. Az az ostoba névjegy vagy papírfecni, aminek éppen csak a fele maradt olvasható jóformán nevetséges kis bizonyíték volt arra, hogy az öreg valóban itt van. Hiszen ki tudja? Talán nem is az a William Collingwood – merthát valójában nem is ez a neve.
Hosszú sóhajtás hagyta el ajkaimat, amint ott ácsorogtam a queensi boltban egy sor gumicukor és egyéb édességek előtt. Éreztem, ahogy a csomagolás puszta látványától összefut a nyál a számban. Nyelnem is kellett, hogy ne induljon útnak kifelé.
Végül megrántottam a vállamat, kinyújtottam a kezemet és elvettem egy csomag gyümölcsös cukorkát. Megnéztem a csomagolást, a rajta díszelgő képek alapján finomnak és kellően édesnek látszott... és elképesztően kevésnek. Egyetlen mozdulattal a számba öntöttem volna az egészet.
Egy pillanatra körbenéztem. Tekintetemmel a kamerákat kerestem, de a közelbe egyet sem szúrtam ki. Ezért oldalra fordulva kigomboltam a kabátom zsebét, hogy aztán beszuszakoljam a kelleténél nagyobb csomagot.
A művelet cseppet sem bizonyult könnyűnek, ráadásul amint a helyére került enyhén feltűnőnek bizonyult. Általában nem loptam ételt, sőt az üzleteket kerültem, sokkalta egyszerűbb volt valakinek jó mélyen a zsebébe nyúlni és átjátszani annak tartalmát a sajátomba. Mostanában azonban, mintha még ehhez is ügyetlen lettem volna. Talán az éhség tette, talán az eredménytelenség és az ahhoz társuló csalódottság érzés.
Megfogtam a mások csomag gumicukrot. Kicsit megnyaltam a szám sarkát, majd már indultam volna tovább, a zsebembe tömködve a cukrot, mikor valakit megpillantottam a sor végén. Nem figyeltem meg, azt sem láttam, hogy nő-e vagy férfi és egyáltalán engem nézett. Mindenesetre az az érzésem volt, hogy na most aztán alaposan lebuktam.
Így megtorpantam.
Ez nem az, aminek látszik... – motyogtam, mintha anyámnak próbálnám beadni, hogy nem én ettem meg azt a süteményt, ami a tányéron volt. Hirtelen ostoba, gyerekkori érzések rohantak meg. Olyan múltbeli események, amik talán meg sem történtek... és aztán újra a félelem, hogy mi lesz, ha nem találom meg anyát. Akkor egyedül maradok, sokkal magányosabb leszek, mint valaha... nem lesz kihez fordulnom. Sosem voltak barátaim, senki akihez igazán kötődtem volna, mert nem szerettem komolyabb kapcsolatokat alakítani. Az egyetlen köteléket az anyám jelentette lényegében.
Már léptem volna tovább, mikor a gyomrom hangosan felmordult. Hozzá persze némi fájdalom is társult, így ahelyett, hogy egy lépést tettem volna előre, csak összegörnyedtem. A hasamra szorítottam a tenyeremet. Nem, mintha ez javított volna a helyzeten és az émelyítő érzésen.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
 

Nelson & Mira - Sarki fűszeres

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ