New York is made up of millions
of different people,

and they all come here looking for something that would unknowingly change their whole life

★ üdvözlünk new yorkban
• városhatár átlépése •
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
★ csicseregj csak kedvedre
• szavak sokasága •

★ éppen jelenlévõ lakosaink
• Ismerõs idegenek •
Jelenleg 93 felhasználó van itt :: 13 regisztrált, 0 rejtett és 80 vendég :: 3 Bots
A legtöbb felhasználó (136 fő) Szomb. Május 20 2023, 22:49-kor volt itt.
★ frissen íródott történetek
• legújabb bejegyzések •
Lambert Schultz
tollából
Ma 11:13-kor
Fiorentina Deluca
tollából
Ma 09:12-kor
Maurice Davidson
tollából
Ma 08:45-kor
Manuel Valderrama
tollából
Ma 08:06-kor
Seo Dan
tollából
Ma 06:17-kor
David Gallardo
tollából
Ma 06:07-kor
Lambert Schultz
tollából
Ma 00:06-kor
Luana Machado
tollából
Tegnap 23:08-kor
Dommiel P. Lloyd
tollából
Tegnap 22:57-kor
★ csoportjaink képviselõi
• népszámlálás •
Csoport neve
Bûnüldözés
9
16
Diákok
53
40
Egészségügy
29
18
Hivatal
7
12
Média
42
32
Munkások
35
23
Oktatás
9
10
Törvényszegõk
15
36
Üzlet
28
28
Összesen
227
215

Charlotte & Dexter - Wind of Change
TémanyitásCharlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptyKedd Dec. 12 2017, 00:17

charlotte & dexter

All I ever wanted
All I ever needed
Is here in my arms
Words are very unnecessary
They can only do harm.


Utóbbi elhasalásom megsebezte önbizalmamat, sértettségem pedig nem várt méreteket öltött. Pénzem jó nagy részének elvesztése álmatlan éjszakákat hozott magával, ezek pedig feszült perceket a munkámon belül, még ha csak egyelőre mintegy eszmeként is kezeltük mindezt. Charlotte immáron nem csak múltamat szennyezte be, hanem folyamatos mérgezés alatt tartotta a jövőmet is, amit nem bírtam elviselni. A munkám szent terület volt. Ott leltem nyugalomra, éltem ki legjobb verziómat és tettem, amihez a legjobban értettem. Abban a minutumban, hogy ezen falak közé is bekúszott az a gyilkos hangulat, ami körbelengte ex-kedvesemet, magam sem tudtam hova menekülhetnék el az ügyvédem ügyességének következményeként történő elkerülhetetlen elől. Valahol tisztában voltam tetteim súlyával, és az elém rakott bizonyítékok hitelességével, de nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy elsüllyedjek önmagam ostorozásában. Hibát vétettem, de nem végzeteset. Ezért is tartottam fontosnak, hogy első lépcsőfok címen ügyvédet cseréljek, a másikat pedig a földbe tiporjam a hasztalan tanácsaival és karrierjével együtt. Ez viszont nem várt fordulatot hozott magával. Mateo Avery ugyanis egy olyan ötlettel hozakodott elő, ami egészen más megvilágításba helyezte több sebből vérző sorsomat. Szerinte a legjobb esélyem, ha nem eltaszítom magamtól ördögi exemet, hanem újra magamhoz édesgetem. Mindezt azért, hogy a pénzem a sajátom maradjon, még ha ezzel magam mellett is kell tudnom őt. Most az egyszer ütköztek makacs elveim a szükséges rossz fogalmával, mégis láttam benne némi logikát. Ugyan minden porcikám heves tiltakozásba kezdett az újfent átélni készülő szenvedések sorozatától, de ahhoz, hogy minden a helyén maradjon, muszáj volt önmagamon is felülkerekedni.
Jó pár elintézett telefonhívás, melyet egyre értékesebb gesztusok követtek. Kezdetben csak egy virágcsokor az általa kedvelt színes gazokkal, majd fokozódtak mindezek, míg a végén hosszas könyörgések után sikerült rávennem őt egy színdarab megnézésére, ami talán a kedvére válhat. Az évek során sikerült egymást megismernünk, de a mostani énje puszta rejtély a számomra, akit még elemezni sem maradt időm abban a kevés időben, amit együtt töltöttünk ügyvédeink jelenlétében. Avery szerint fontosak a kikapcsolódások, a közös programok megsokszorozása, ahogyan az általam badarságnak, ugyanakkor neki jó ötletnek tartott ajándékok halmozása is. Végül is nagy nehezen, de bevált a módszer mégis a limuzin hátsó ülésén úgy érzem magamat, mint egy csapdába zárt állat, aki tudja, hogy a vesztébe rohan, mégis kitartóan törtet előre. Ügyvédem azt is hozzátette mennyivel szerencsésebb lenne, ha saját magam vezetnék, de néhány szokást egészen nehéz csak úgy eldobni magamtól, és így könnyebben megoldható, hogy kisétáljak a kocsi elé, ha végképp betelik az a bizonyos pohár. Tartok az ismeretlen minden egyes részletétől, de ez a nő a legrosszabbat hozza ki belőlem. Ezt viszont előtte nem kellene lelkesen reklámoznom. Az kell még, hogy nyitott könyvvé váljak számára, és még ilyen módon is kínzás alá vessen.
Eligazítom ingem felső két gombját, és levegőhöz juttatom lassan bekrepáló tüdőmet. Mióta tudok az egész problémáról, amit teherként magával hurcol, azóta ilyen abnormális reakciókat produkál a szervezetem, akárhányszor érzem a közelségét. Olykor elmerengek, hogy mindenkinek ilyen kínzó egy idő után a házasság vagy csak én vagyok megáldva mindezzel? Az autó lassan fékezni kezd és egyre inkább fokozódik bennem a késztetés, hogy visszaforduljak. Sokra nem mennék vele az ügyet tekintve, de legalább nem hullok el még idő előtt. Kényszeredetten ugyan, mégis kiszállok az autóból, hogy így várjam meg kedvesemet. Enyhén nekidőlve a limuzin ajtajának tekintek a csuklóm köré rögzített márkás órára, majd tekintek fel a épületre, ahonnan Charlotte érkezése várható. Sejtelmem sincsen mit hozhat ez az este kettőnknek, abban viszont biztos vagyok, hogy közel sem lelkesít ez a színjáték, amit az irányába teszek. Kettőnk közül ő a nagyobb színészi tehetségekkel megáldott egyed, mégis én vagyok az, akit a színpad közepére löktek elvérezni.
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptyPént. Dec. 15 2017, 18:42
 
▐ Our marriage is ended?▐ New York▐

Dexter & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


A szüleimnél eltöltött hálaadás minden tekintetben felborította az eddigi elképzeléseimet. Már nem tudtam, hogy ki a házasságtörő, és ki az, aki végképp pontot akar tenni a közös élet végére. Dexter a műtétem óta szüntelen bombázott, és nem érte be annyival, hogy virágcsokrokat küldött, még drága ékszerekkel is imponálni szeretett volna, hogy gondoljam meg magam. Félt…már a szomszéd szobából éreztem, ha a közelemben behúzta a kéziféket. A betegségem taszította, ezáltal én is szemétté nőttem a szemében, és nem tetszett, hogy ezek után még arra sem vette a fáradtságot, hogy elküldje a vagyonfelosztást. Mit gondolt, hogy meggondolom magam, és ismét az ágyába bújok?  A kórházi számla rendezése, és a gyémánt karkötő visszaküldése után sem vette a lapot. Bűntudatom volt, hogy lefeküdtem Shane-nel, mert az eskü még kötött Dexterhez, de azt nem bántam meg, hogy beadtam a válókeresetet. A szemem láttára dugta meg az üresfejű libáját. A szőkék a gyengéi voltak, előfordult, hogy nekem is parókát kellett felvennem az együttléteink alatt. Hogy is mondjam, de a férjemnek különleges szokásai voltak a hálószoba falain belül. Nem durván csinálta, de szerette éreztetni, hogy ki az, akinél a hatalom van. Most aztán végképp elvesztettem a fonalat, amikor egy színdarab megnézésére invitált. Nem óhajtottam az ügyvédem jelenléte nélkül találkozni vele, a bizonyítékokat már átadtam a bíróságnak, és napok kérdése volt, hogy kitűzzék a tárgyalás dátumát. Dexnek sejtenie kellett, hogy nem sok esélye van, ha ott az én javamra döntenek. Ki fogom semmizni. Már nem is a pénz éltetett, hanem az elégtétel, a tudat, hogy miattam szenved. Könyörtelen tudtam lenni olykor, de elvégre azért vett el, mert nem a szende kislányt játszottam előtte. Meg kellett hódítania, ez tény, és nem dőltem be egyből az udvarlásának, és elhúztam az első közös éjszakát is, de pótoltam érte. Belém szeretett, és a szívével együtt már tudtam, hogy némi előnyre tettem szert, csak arra nem gondoltam, hogy ebben a csapdában ketten szenvedünk. Szerelmes lettem egy olyan férfiba, aki később a legnagyobb ellenségemmé nőtte ki magát.
Szombat este van, a Broadwayra készülünk, ha jól tudom. Meghívott egy színházi előadásra, így most a West side story musicalt fogjuk megnézni. A gyengémre tapintott, és izgatottan vártam az estét, de tartottam is tőle. Mi lesz, ha megint belém tapos? Nem bírom elviselni a kritikáit. A ruhám gondosan elrejti a műtéti hegemet, és ápolva mutat keveset. Már nincs olyan önbizalmam, mint hónapokkal ezelőtt. Színtelen ajakmozgással figyelem az összhatást, de nem vagyok elégedett. Már nem akarok tetszeni neki, már elmúltak azok az idők, hogy megfeleljek Dexter Green-nek, de tudom a szívem mélyén, hogy ez hazugság. Az utolsó simítások gyanánt még felviszek egy réteg pirosítót, hogy eltüntessem a sápadtság jeleit, így a rúzs is csak még jobban kiemeli a macskaszemeimet. Ma este ő akar velem lenni, és nem fordítva. A telefonom jelzése szerint öt percen belül itt van. Dexter egyik legjobb tulajdonsága, hogy nem késik. A halál sem lehet olyan pontos, mint ő. Mélyet sóhajtok, és a kis szófámon bújok bele a cipellőmbe. Hamupipőke boldogabb volt a mesében, mint én, pedig nem is akármilyen program elé nézek. A végén felegyenesedem, és végignézek a brooklyni lakásomon. Ejha, ez neki túl szegényes lenne. A jobb minőségű kabátomat veszem elő, és abba bújok bele, még egy borítéktáska, és már zárom is be az ajtót. A liftbe szállva a pulzusom is megemelkedik a ténytől, hogy ma mégis a régi szokások oltárán áldozom. A portásnak biccentve lépek ki a decemberi hűvösbe, és azonnal meglátom a limuzin mellett ácsorogva. Lemegyek elé, az estélyimet emelve magam előtt, és megállok vele szemben, némi eleganciát kölcsönözve a múltunkra való tekintettel.
- Szia…tőlem indulhatunk. – a pillantásom találkozik az övével. Milyen idegen ez az üdvözlés. Minek jöttem el?


Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptyCsüt. Dec. 21 2017, 13:41

charlotte & dexter

All I ever wanted
All I ever needed
Is here in my arms
Words are very unnecessary
They can only do harm.


Tekintetem türelmetlenül siklik órám lapjára, és egy sóhaj szökik ki ajkaim közül nemtetszésem jeléül. Nem szeretnék egy másodperccel sem többet tölteni a társaságában, mint amennyit ez a program megkíván magának. Ez viszont szöges ellentétben áll a szerepemmel. Le kell nyűgöznöm. Újra elérnem, hogy bizalma felém elmélyedjen, és a közöttünk olykor pusztítóként égett láng ismét szikraként keltse életre mindazt, amit egykoron a magunkénak tudhattunk. Félre kell tennem az utálatomat, a távolságtartásomat. El kell hitetnem vele, hogy jóllehet legutolsó találkozásunkkor sértő őszinteséggel vágtunk dolgokat egymás fejéhez, sértettségem azóta tovaszállt. Mindez azonban csak hazugság, és minden erőfeszítésem a jó ügy érdekében történik. Azért a végért, ahol a pénzem a tulajdonom részét képezi, és nem egy olyan nő markába kerül, akinek az értéke már nem szökik fel pár bankótól. Ingerültségem tovább fokozódik, és a kényszeres mozdulatsorok kimerítése után felmérem a körém tornyosuló környék épületegyütteseit. Nem nyűgöz le a látvány, ugyanakkor elégtétellel tölt el, hogy igazam beigazolódni látszik. Charlotte nélkülem pusztán az a nő, akit akkoriban megismertem, semmi több. Szavai csakis pajzsként funkcionálnak a szánalmas igyekezet felett, amivel előrukkolt a múltkori alkalom folyamán. Mindezek ellenére mégsem becsülhetem le a zsigeri gonoszságát, és az éles eszét. Nem véletlen az sem, hogy akkoriban egymás mellé sodort minket a sors, ahogyan az sem, hogy hagytam magamat elcsábítani a megtestesült rossz által. Mára ez a kábulat azonban kihunyt, és maradt a szánalom és a hűvös magatartás, ami nem több annál, amit érzek az irányába.
Az ajtó résnyire nyílik, és megjelenik a végzetem a maga valójában. Kihúzom magamat, de minden lélekjelenlétemre szükségem van, hogy ne szálljak be az autóba és hagyjam magára ma esti partneremet. Nem indulok meg elé, hagyom, hogy maga sétáljon az autóhoz, és ahogyan megáll előttem, szemkontaktust felvéve nyitom szólásra ajkaimat.
- Kifogástalanul festesz. - rugaszkodok el az autótól őszintének ható bókom után, végül udvariasságomhoz méltóan ajtót nyitok neki, és megvárom, amíg elhelyezkedik az ülésen. Ezután viszont megkerülöm az autót, közbe mélyebb lélegzetet véve, hogy felkészüljek arra, ami odabent vár. Nem viszem túlzásba annál, amit a közöttünk lévő feszültség megkíván, hiszen a túlzott lelkesedés csak még gyanakvóbbá tenné őt. Magamhoz mérten cselekszem, de valahol a saját határaimon belül teszem mindazt.
- Gondoltam egy előadás egyikünknek sem árthat. Mindig jó felidézni ilyen múlhatatlan darabokat. - röpke pillanatra siklik felé tekintetem, hiszen ez rá kevésbé vonatkozik, végül az ablakon át kémlelem a város fényeit, ahogyan azt tőlem megszokhatta. Házasságunk alatt sem voltam beszédesebb, csakis akkor hallattam hangomat, amikor értelme is volt mondanivalómnak. Mindketten a munkánk rabjai voltunk, és az együtt töltött pillanatokat sem felesleges fecsegésekkel töltöttük el. Nem láttam értelmét, hogy megmagyarázzam tetteimet, ahogyan annak sem, hogy minden egyes felmerülő gondolatmenetemet megosszam vele. Ezért sem bocsátkozom bele eleinte a vele való társalgásba, hiszen magam sem tudom mivel állhatnék elő. Olyannyira érdektelenné váltam irányába, hogy minden egyes faggatózásom csakis ostoba próbálkozás lenne a hangulat feszélyezettségének csillapítására.
- Múltkor kissé elragadtattam magamat a találkozásunk alatt, és egyáltalán nem volt helyes. Úgy vélem a házasságunk mindig is a különleges kategória határait súrolta, és megérdemlünk egy olyan estét, ahol civilizáltan létezhetünk egymás társaságában. - töröm meg a közöttünk beállt csendet, végül tovább folytatom.
- Fájdalmat okoztam neked, Charlotte, amit nem érdemeltél meg. Csak szeretném, hogy lásd, én még mindig az a férfi vagyok, akinek igent mondtál, csupán az elvesztésed gondolata őrjített meg. - alig észrevehető mosollyal nyugtázom mondandómat, miközben megkönnyebbültség lesz rajtam úrrá, ahogyan az autó fékezni kezd. Legalább nem kell további beszélgetésekbe kezdenem vele.
- Megérkeztünk, kedvesem. - szólítom őt úgy, ahogyan alkalomadtán megtettem a házasságunk alatt, majd megkerülve az autót nyitok előtte ajtót, végül a karomat nyújtom, hogy belém karolhasson.
- Mindig magával ragad ennek a helynek hangulata. - gyengéden szívom be a levegőt, és már kísérem is be őt az impozáns épület falai közé, ahol olyan helyet foglaltattam az estére, ami ide látogatásunk alatt a kedvencévé vált, de ennél tovább nem szándékoztam húzni azt a bizonyos húrt. Így még azon a vonalon belül maradhattam, ahol gesztusaim pusztán bűntudatom kiegészítőinek tűnnek, és nem valami alantasabb terv lépcsőfokainak.
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptyKedd Dec. 26 2017, 20:32
 
▐ Our marriage is ended?▐ New York▐

Dexter & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Az otthon töltött pár nap alatt sok mindenre rájöttem, és bár lefeküdtem Shane-nel, abban is biztos voltam, hogy nem akarok tőle semmit. A hazugsága okozta majdnem a vesztemet, és a tudat, hogy mennyire befolyásolható vagyok általa. Már nem elégített ki az élni akarás, visszatértem New Yorkba, hogy lezárjam az ügyeimet, mégsem halhattam meg úgy, hogy félbemaradt a munkám. Rámutattak arra egyesek, hogy milyen múlékony az idő, és ennyi év elteltével is szakítani tudunk néhány szabad órát a bosszúra, vagy a felesleges vitákra. Belefáradtam, hogy küzdjek, ezért is mondtam igent Dexter meghívására. Nem hittem benne, hogy helyrehozhatjuk a házasságunkat, mert ha most megcsalt, akkor máskor is megtenné, ráadásul a legnehezebb időszakban kellene mellettem állnia. Ki fogja majd a kezem, ha eljön a végső óra? Féltem a haláltól, de expresszen közelített felém, és nem volt visszaút. Lexingtonban közölte velem a kardiológus, hogy a szívrohamot időben kapták el, de az izomszövetek állapota romlott, a szívfalam legyengült. Az ottani doki a transzplantációs bizottsággal is felvette a kapcsolatot, és tájékoztatta őket a beálló változásról. Egyetlen momentum volt még hátra, hogy elbúcsúzzam Shane Harpertől, mint a mostani kezelőorvosom, mert nem voltam hajlandó együttműködni vele a Beaufortban történt eset után. A közöny álruhája elrejti az izgalmamat, miközben lefelé tartok a lifttel, és azon mélázok, hogy érdemes-e belevágnom az estébe a férjemmel. Mi értelme színházba menni? Az ügyvédeink kommunikálnak egymással, minden papírt előterjesztettem, és arról is hallottam, hogy Dexter leváltotta a pincsijét. Mélyeket sóhajtok, ahogyan kilököm a bejárati ajtót, és a hideg levegő megcsipkézi az arcom szélét. A mosolygás lenne az első reakcióm, ha még megdobogtatná a szívemet ez a férfi, de egyelőre csak rezzenéstelen módon veszem tudomásul, hogy limuzinnal érkezett, és nem sétál elém. Dexter a maga távolságtartó módján vett le a lábamról, de ennél jobban szokott igyekezni, ha hajbókolni akar, és még el sem érem az ajtót, máris jön az első hazugsága.
- Mint mindig az elmúlt két évben, amíg a nejedként mutattál be a nagyközönség előtt. – siklik a tekintetem rá, és nem szólok semmit. Illedelmesen megvárom, hogy kinyissa a nyílászárót, és beülhessek az utastérbe. A melegség azonnal kézzel tapintható, az ölembe fektetem a táskámat. A sofőrnek is intek, már jó pár éve áll Dexter szolgálatában, nem egyszer segített nekem is, így megbecsülöm én is a lojális embereket.
- Hogy van a családja Rod? – érdeklődöm egy mosoly kíséretében, de a kezdetleges beszélgetésfoszlányt a férjem vágja el, mikor felhúzza az elválasztó ablakot, hogy most a kettőnké legyen az este folytatása.
- Egy múlhatatlan darab mindig érdekes, és valóban a színház gyógyítja az eltévelyedett lelkeket is. – szúrom oda, hogy érezze eszem ágában sincs megbocsájtani a házasságtörő baklövését. A szerelem egyszer elmúlik, de nem gondoltam volna, hogy két röpke év után szakítjuk fel ezt az elvághatatlannak hitt gordiuszi csomót.
- A házasságunk ama különleges határaira gondolsz, ahol belefér egy másik fél is? Egyetértek a nyugalom sokkal jobb, de ez nem jelenti azt Dexter, hogy elfelejteném a múltkori viselkedésedet, sem a lekenyerező ajándékaidat. Szerinted megvásárolható vagyok? – pillantok rá futólag, de elhal a beszélgetésünk, és úgy érzem csak a méreg az, amit belém csöpögtet ő, és Shane is. Két megátalkodott férfi, akik nem képesek belátni, hogy én is közöttük állok, és érzek. Mit számít, hogy én mit gondolok, ha mindketten önzőek?
- Az elvesztésemé Dex? – fúrom bele a kékjeimet az övébe, és színtelen hangon válaszolok neki.
- A kárörvendő mosolyod, miközben Theresát elégítetted ki többet mondott minden szónál. – ez a végszó nálam, már fékez is a kocsink, így megvárom, hogy a megfelelő helyen parkoljunk
le, és utána elsőként szálljon ki a házastársam. A karjába kapaszkodva nézek fel az impozáns épületre, és nyájasan folytatom a megkezdett beszélgetést.
- Tudod mit, ne rontsuk el a mai estét azzal, hogy egymásba marunk, drágám. – hangsúlyozom ki a végét, de a puszit már túlzásnak tartanám. Shane előtt megmutattam a gyenge oldalamat, a következő hónapokban erre többet nem fog sor kerülni. A színházba lépve máris megcsap a kultúra szele, és vágyódással telik meg a lelkem, már sóvárgok, hogy a szokásos páholyunkba ülhessek le. A lépcső felé menet még egy kis brosúrát is elfogadunk, és az első emeleten a színház alkalmazottai tartanak útbaigazítást.
- Mr. és Mrs. Green fáradjanak utánam. – Dex mindig is értett hozzá, hogy miképpen mutassa meg a hatalma fokát. A külön nekünk fenntartott hölgyemény is ennek is bizonyítéka, de nem szólalok meg, csak mikor elhúzzák a vörös bársonyfüggönyt, és leülhetünk a helyünkre.
- Köszönjük. – biccentek, és a formaságok kedvéért odaállok Dex elé.
- Segítenél levenni a kabátomat? – tekintek hátra a vállam felett, és megvárom, hogy udvariasan segédkezzen.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptySzer. Jan. 03 2018, 14:23

charlotte & dexter

All I ever wanted
All I ever needed
Is here in my arms
Words are very unnecessary
They can only do harm.


Bűn lenne újra belefeledkezni elmérgesedett házasságunk kellemesebb szegleteibe, és újraélni azokat? Ismét elveszni a másik fél íriszeiben, és ugyanolyan gyengédséggel érinteni, ahogyan egykoron tettem? Felmerülő kétkedésem minden perccel egyre jobban mélyül el, nemtörődömségem pedig álarcot ölt odaadásom formájában, miközben minden erőmmel azon igyekszem, hogy lebukásom elkerülhető legyen. Nem vetne jó fényt, ha közös programunk apropója már az est kezdetekor kiderülne, megvétózva ezzel terveimet és a torkomat keserű pirulaként maró kimondott szavaimat. Charlotte nem egyszerű nő, közel sem könnyen megszerezhető bizalommal. Türelme véges, észjárása nem hasonlítható más nőéhez, és talán ezek taszítottak bele a házasságunkba, és tartottak fogva éveken keresztül. Érzelmeim fontossága mindig is háttérbe szorult, és csak az együtt töltött idők alatt élveztek elsőbbséget. Magamból kifordulva szerettem, kényeztettem ezt a nőt. Térdre kényszerítettem volna érte a világot, ha ezzel a szíve vágyát teljesíthettem. Ki gondolta volna, hogy az akkoriban rajongásig űzött habitusa vezet majd a jelenben történő eseményekhez?
Távolságtartásom kiélesedni látszik, párhuzamban a limuzin egyre szűkösebb terével, amit a közelsége hoz ki belőlem. Ugyan szavakkal próbálom fenntartani szegényes látszatát próbálkozásaimnak, gondolataim mégis más utakat járnak. Ügyvédem szavai ott visszhangzanak a fejemben mintegy lelkiismeret formájában, ami arra próbál rávenni, hogy maradásom fontosságához mérve kell átgondolnom tetteimet. Figyelmet kell szentelnem a múltkori találkozásunk részleteinek, és az akkori viselkedésünkhöz hasonlóan mérlegelni. Nem mutathatok teljesen más képet, mint amit akkor már ő is jól látott, így a határaimat átlépnem sem érdemes. Bármilyen apró félresiklás végzetes is lehet, és előbb követnék el meggondolatlanságot, mint adnám Charlotte kezeibe a vagyonom jelentős részét.
Makacsul ragaszkodva sértettségéhez hozza tudtomra, hogy a világért sem bocsájtaná meg kilengésemet, és bár nyíltan nem vágja a fejemhez, szavaiból kiérződik, hogy mire is gondol pontosan. Elfojtva egy kikívánkozó nem túl túl türelmes sóhajt futtatom felé tekintetemet, és mérem végig, ahogyan akkoriban tettem, mielőtt veszekedésbe torkollott volna beszélgetésünk. Ezzel a tevékenységgel éreztettem, hogy számomra csak egy nő létezik, és teljes valójában memorizálom minden egyes porcikáját, mintha bármelyik másodperc az utolsó lenne együtt töltött időnk alatt.
- Mióta számít bűnnek az, hogyha egy férj ajándékot vásárol a feleségének? Ezek csak apróságok voltak ahhoz, hogy hátsó szándékot nézz ki belőlük, és tudomásom szerint a történtek előtt sem feszélyeztek ezek a dolgok. Most miért gondolod, hogy hirtelen kevesebbet érsz? - állapodok meg tekintetemmel a kék szempár mélységeiben, végül újra a város fényeit pásztázom, mielőtt gyanakvásomat nyilvánosságra hoznám, ami irányába ébredt fel.  Sosem léptem túl a határaimat ajándékok szempontjából, és csak annyit kapott, amennyit valójában megérdemelt. Hirtelen támadása viszont arra következtet, hogy nem érzi valójában érdemes lenne ezekre a csekélységekre.
- Charlotte.. - alig felfedezhető sóhajjal fojtom el türelmetlenségemből fakadó haragomat, ahogyan újra terítékre kerül annak a rosszul időzített pillanatnak a részlete.
- Több vagy ennél, minthogy egy szinten tartsd magad a titkárnőhöz hasonló járulékos veszteségekhez. Mint már említettem, nem volt könnyű feldolgozni az állapotodat, és jómagam is emberből vagyok, aki néha meggondolatlanságokat tesz. Ugyanakkor tisztában vagy vele, hogy a jótékonykodást mindig is nemes megmozdulásnak tartottam. - nem áll módomban névvel illetni baklövésemet, már csak azért sem, mert teljes mértékben hidegen hagy a kiléte. Nem sokan érdemlik ki, hogy emberszámba vegyem őket, és ez a nő sem volt több annál, amennyit nyújtott azon éjszaka alatt.
- Végtére is kedvesem te még itt vagy, ő már sehol, ez pedig bizonyosan jelent valamit. Gondolod megéri még egy kósza másodpercet is rááldozni a drága időnkből? - zárom le ennyivel magamban, mert tényleg nem szívesen pörögnék tovább ezen a témán, vagy egy olyan nő személyén, aki mostanra már sehol sincs. Más szinten vagyunk, mint ő. Miért is töltenénk azzal értékes és rohamosan múló időnket, hogy akár egy röpke másodpercre is jelentőséget tulajdonítunk létezésének?!
A környék nem ismeretlen számunkra, hiszen nem egyszer ütöttük el itt időnket egy színdarab megnézésével, és ezeknek értékelhetősége mostanra sem múlt el számomra. Végül is a témát ő zárja le, amire csupán egy jelentőségteljes szemkontaktussal reagálok, szavakban viszont nem kívánok többet a tudtára hozni. Ha már saját maga sem vágyik az este elrontására, ez esetben minek tetézzem? Megszokott eleganciával fáradunk be az épületbe, és ugyanilyen kimérten, mégis lelkesedéssel vezetnek a helyünkre minket. A hálálkodás elmarad, hiszen nem szívességből történik meg a kísérő szerep, pusztán ez a munkájának hátulütője. Jómagam pedig nem tartozom hálával ezért.
- Természetesen. - lépek Charlotte mögé, és óvatos, odafigyelő mozdulattal emelem le róla a kabátját, direkt érintve a vállát, hogy ezt követően ujjammal alig érintő mozdulatot tegyek bőrének mentén, míg nem az anyag le nem kerül róla. Ezután foglalunk csak helyet, majd mérem fel a minket körülvevő környezetet.
- Számtalanodik alkalommal sem veszít semmit sem bájából ez az összhatás. Emlékszel még hol foglaltunk helyet legelőször? - a kezdésig nosztalgikus témával hozakodok elő, törést okozva ezzel a fagyos hangulatunk képezte fal mentén.
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptyVas. Jan. 07 2018, 16:08
 
▐ Our marriage is ended?▐ New York▐

Dexter & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Régebben a legapróbb kétely is eloszlott volna bennem Dexter szavahihetőségét illetően, de sajnos mióta a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyire galád, és bosszúálló tud lenni, már nem bíztam semmiben. Megenyhültem-e a nekem küldött ajándékoktól? Egy-két hónappal ezelőtt talán másképpen alakult volna, de közbejött egy másik férfi is, aki ugyan kihozott a sodromból, de megmentette az életemet is. Dexter ilyesmit nem tudott volna felmutatni, csak ékszereket, vagy hasonló csecsebecséket, melyekkel régen is elhalmozott. Az új ügyvédjéről hallottam, nem voltam vak a világra, csak másképpen osztottam a lapokat, mint ő. A házasságunk válaszút elé ért, és bizony én afelé hajlottam, hogy zárjuk le, még akkor is, ha igent mondtam a színházi programra. A közösen eltöltött esték izgalmat csempésztek a frigyünkbe, de most úgy láttam, hogy inkább kényszer megegyezés ez, mert ő is tudta, hogy közeledik a tárgyalás ideje, még akkor is, ha miattam, vagyis pontosabban a műtétem miatt tolták el a legutóbbit. Mit hihetett, hogy a parfümériámmal vagyok elfoglalva, vagy érdeklődött az állapotom felől? Bizonytalanság emésztette a belsőmet, és a limuzin belsejében elhangzó párbeszéd is erre utal. Én támadok, ő védekezik, és ez annyira nem jellemző a férjemre.
- Ne csináld ezt Dex, hogy pszichológiai nyomást gyakorolsz rám, és semmibe veszed a szavaimat. – megfontoltan hívom fel a figyelmét rá, ha bármilyen kompromisszumot szeretne kicsikarni belőlem, ahhoz nem lesz elegendő egy színházi jegy, meg némi ékszer…ennél sokkal többet érdemeltem, és ő is tisztában volt vele. Ha olyan ostoba lennék, mint a szőke titkárnője, akkor már régen aláírtuk volna a válási papírokat, és dobbanthatott volna a vagyonával együtt.
- Mert egy elbukott befektetés vagyok a szemedben. Ez volt a legőszintébb vallomásod, mikor kiderült, hogy beteg vagyok, és más nő ölében kerested a vigaszt, ahelyett, hogy mellettem álltál volna. Némi ékszer nem kárpótol, tudod te nagyon jól. – tartalékolom a légvételeket, és az ablak előtt elsuhanó metropolisz esti képét vizslatom. Az embereknek nem adatik meg, hogy ekkora luxusban éljenek, mint én, de Dexter éreztette is, ha túl sokat költök, vagy nem a megfelelő módon osztottam be az általa adományozott összeget. Nála nem volt önzetlen felajánlás, ha valamit adott, akkor el is várta az ellenszolgáltatást cserébe. Vérbeli üzletember, és sokan tanulhatnának tőle, de hogy empatikus lenne? Attól messze áll az egyedülálló gondolkodásmódjával.
- Nemes megmozdulásodnak? Nem vagyok egyenrangú a nőddel, de nem hinném, hogy ez lenne a színtiszta igazság. – elfojtom a kitörni készülő viharomat, de még így is kap egy nem túl kellemes pillantást, hogy érzékeltessem, más szabályok szerint játszunk, mint eddig.
- Theresa nem ér annyit, hogy tönkretegyük ezt a szép estét. – egyezek bele, és most már a csendbe burkolózom a színházig. A szokásos köröket futjuk le, nem szeretném, de érzem mellette a biztonságot. A kiállása sok férfit tiport már a sárba, és eddig mindig győztesként távozott. A színházi alkalmazott az évek óta fenntartott helyünkre vezet, és magunkra is hagy, ezzel még némi időt nyerünk a színdarab kezdete előtt. Megállok előtte, mint régen, ha már bókolni szeretne, akkor vegye le a kabátomat, és úriemberként viselkedjen, mert megérdemlem. A mozdulat lassú, de nem komótos. Enyhe eleganciával párosul a cselekedete, és lúdbőrös leszek, mire végez. Apró sóhaj szökik fel a garatomból, és kiegyenesített háttal ülök le a bársonyszékre. A tekintetem levándorol az alattunk lévő sorokra, és a díszletre is.
- Még mindig lenyűgöz, hogy rajongsz a színházért…hogyne emlékeznék. Nem akartál közösködni, és a mellettünk lévő páholyt foglaltad le. Nem számított az sem, hogy már foglalt volt. – egy nosztalgikus mosoly költözik az ajkaimra, és az ölemben fektetem el a két kezemet.
- Miért pont a West Side Story? Az első együtt töltött esténk miatt Párizsban? – a kékjeimet az övébe fúrom, és nagyon is jól emlékszem az első igazi randinkra. Harmadjára mondtam csak igent, és elvitt az ottani legnívósabb előadásra, megadva a hangulatát az estének. Már akkor tudtam, hogy belé fogok szeretni.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptyVas. Jan. 14 2018, 15:46

charlotte & dexter

All I ever wanted
All I ever needed
Is here in my arms
Words are very unnecessary
They can only do harm.


Pár másodpercre szükségem van, hogy mérlegeljem a helyzetünket. Össze kell szednem magamat annak érdekében, hogy elkerüljem sejtem minden egyes késztetését, ami azt mutatja mennyire felesleges időpocsékolás közös programokba bonyolódni vele, becsapva ezzel önmagamat. Ezer másik helyen is lehetnék, eltöltve időmet a munkámmal, az egyetlen hűséges szenvedélyemmel, mintsem haszontalan percekbe bocsátkozva lenni egy olyan nővel, akinek már mit sem számítanak ezek a gesztusok. Képtelen vagyok elvonatkoztatni attól, hogy mennyi lehetőséget és újabb pontot ragadok el magamtól a sikeremhez vezető úton, amíg őt ajnározom, és kényeztetem el minden földi jóval annak érdekében, hogy ne vegye el azt, ami kizárólag csakis engem illet. A magam módján juthattam el oda, ahol jelenleg vagyok, és sosem volt szükségem mások haszontalan közbeavatkozására. Minden emberi kapcsolat pusztán visszatartó erőként szolgált, és az, hogy házasságra adtam a fejemet mostanra egy hibának bizonyult, amit józan ésszel átgondolva nem engedhettem volna meg magamnak. Ilyen körülmények, és ellenérzések között mégis hogyan kellene a kedvében járnom? Hogyan tekinthetnék rá ugyanúgy, félretéve a nyilvánvalót? Önzőségének minden egyes cseppje csak elhidegít tőle, és az sem segít, amit a közelében érzek. Az idő mulandósága jut róla eszembe, ami arra emlékeztet, hogy kifutok az időből. Ezt a fajta kilengést pedig nem engedhetem meg magamnak. Nem válhatok rabjává egy illúziónak, és teperhetek a haszontalanért, amíg annyi elintéznivalóm maradt, ami a semmibe hullhat az átkozott Charlotte Green miatt. Már a nevének kimondása is keserűséget okoz, hiszen azt sem érdemli meg, hogy a sajátomat viselje. Azt a fajta tulajdont, ami hozzám láncolja, és aminek jelenléte miatt még mindig úgy érzi, hogy követelőzése helyénvaló. Átkozom magamat, a percet amikor igennel válaszoltam, hűséget adva és lényem egy darabját egy olyan nőnek, aki ilyen módon hálálja meg közös éveinket.
- Nem pszichológia nyomás volt Charlotte, csakis az igazságot tudatom veled. Az a nő, akibe beleszerettem, soha nem nyilvánított volna ennyi jelentőséget egy semmirekellőnek. - kimérten hozom tudtára a válaszomat, hiszen ismeretségünktől fogva olyan párnak számítottunk, akik nyomába senki nem érhetett volna fel. Nem tartom igazságosnak, ahogyan kétségbeesett próbálkozásaival igyekszik magával rántani a mélybe. Az általam ismert Charlotte Green soha nem lett volna képes magát egy szintre hozni egy titkárnővel.
- Nem egy átlagként számított nőt vettem el, tartsd is magad ezen a szinten. Vedd a szavaimat bátorításnak, ne sértésnek. Legyen motiváló számodra a továbbiakban, mintsem a haragodat táplálja. - folytatom tovább ugyanúgy, és most egy sóhajt is megengedek magamnak.
- Úgy vélem rengeteg személyt néztünk végig elbukni. Aggódom Charlotte, hogy a felesleges emberekbe vetett időd fog magával rántani oda, ahol ők is vannak. - jegyzem meg egy kis nyugtalanságot csempészve a hangomba, de a továbbiakban nem vagyok hajlandó vádaskodásait szavakban is kifejteni. Ő ismer engem, én ismerem őt. Remélhetőleg tisztában van azzal, hogy már nem vagyunk egy szinten, ebből következve pedig nincs oka arra, hogy magyarázatot követeljen tőlem. Hiába létezik a gyűrű, a felvett nevem, ezek mind csak szimbólumként szolgálnak egy olyan egyezségbe, ahol a két fél között már nincs meg az összhang.
Az épület falai között már nem kívánkozok vele összeveszni, vagy olyan témákat felhozni, amik ronthatnának az este hangulatán. Ha már a társaságot nem élvezem, legalább a színdarab váltson ki belőlem pozitív élményeket. Mindezek ellenére mégis nosztalgiázni kezdek, és közös emlékkel veszem el sértettségének élét kellemesebb vizekre evezve ezzel. Végighallgatom szavait, és tekintetemmel pásztázom körbe az ismerős helyiség magával ragadó íveit, és azoknak minden egyes nemességét.
- Most sem tennék másképp. - szakítom meg hallgatásomat az igazsággal, mert az az elvem, hogy nem vagyok hajlandó más emberek közelében lenni, mostanra sem változott. Megválogatom a társaságomat, a bizalmi körömet, és ez a szórakozás kereteire is ugyanúgy vonatkozik.
- Kiváló darabnak tartom, nem mellesleg kihagyhatatlannak véltem tekintettel azokra az időkre. Mostanában sok feszültség övezte együttléteinket, és nyilván feltámadt bennem a hiányérzet a kellemesebb pillanatok iránt. - tartom fogva Charlotte íriszeit, végül a színpad felé terelődik tekintetem.
- Fiatalként sem vetettem meg ezeket a programokat, és magam sem tagadnám meg a gyermekeimtől, hogy művelődjenek. - hozakodok elő most először ezzel a bizonyos témával, de itt meg is állok. Nem erőltetném túl, ha nem muszáj.
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptySzer. Jan. 17 2018, 15:10
 
▐ Our marriage is ended?▐ New York▐

Dexter & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Dexter és az én házasságom nem mindennapi. Szeretném azt hinni, hogy a történetünknek normális befejezése lesz, de akkor tévhitbe ringatnám magam. A férjem az elsőszámú közellenség a brókerek körében, az üzletemberek közül a fél társaság irigykedik rá, és a legtöbb háttérben meghúzódó ember csodálva figyeli a rátermettségét. Dexter azon férfiak közé tartozik, akik elérik a céljaikat, és bármelyik nőt megkaphatják, de neki nem kell asszony, csak egy átmeneti lyuk, amire játszhat. Theresa talán egy baklövés volt, de az is lehet, hogy már évek óta dugta mellettem, és ez aggaszt. A tárgyaláson sem mondta azt, hogy nem kellett neki, az érzéseiről meg egyáltalán nem nyilatkozott. A tekintete örökre az agyamba vésődött, amint beleélvez a csajba. Könyörtelenül taposott el, mint egy férget, éppen ezért olyan meglepő az, hogy ma estére elhívott a Boradway-re. A kocsiban leledző hangulat nem múlik, csak elfojtjuk a ki nem mondott sérelmeket. Aggódom, és a műtétem óta az is köztudott, hogy nem kellene idegeskednem, de Dexter mellett ezt lehetetlen kivitelezni. Egyetlen mondatával dönt nyomorba, vagy emel fel a magasságokba. Félek bevallani magam előtt is, hogy hatással van rám. Még mindig.
- Az a nő, akibe beleszerettél nem is bocsájtotta volna meg neked, hogy másnál kerested a vigaszt. – mosolyodom el szendén, de a kék íriszeim veszélyt jósolnak. A betegségem áll nyerésre, de még nem adom meg magam. Nem érezheti, hogy a végét járom, most jobban vagyok, de Clemence is megmondta nekem a kórházban, hogy nem sok van hátra.
- Rangsorolod a nőket szívem? Ó, az a nő már régen nem létezik, akit te elvettél, csak nem vetted észre, hogy időközben túlnőtt rajtad. Szomorú, hogy bátorítani akarsz a támogatás helyett. – sóhajtok egyet, és megregulázva a hajamat a fülem mögé tűröm. Kibírhatatlan ez a hőség, túl kicsi a hely kettőnknek, és nem is baj, hogy megérkezünk az estünk helyszínére. Az úriember soha nem veszett ki Dexterből, de már nem olyan az érintése, mint régen. Sután lépek egyet, a mellem feletti vágás bizsereg, és megpróbálom elrejteni a nyomait a korábbi beavatkozásoknak. A nő epekedve méri végig a mellettem álló férfit, már nem csodálkozom azon se, ha lépten-nyomon egy kiéhezett ribancba botlunk.
- Ő nem az eseted? – suttogom a fülébe, ha már fájt neki a majdnem elvesztésem. A páholynál elhúzzák a vaskos függönyt, és magunkra maradunk. A kettesben töltött idő vészesen közeledik egy veszekedés felé, de mégis burkoltan az emlékeinkbe menekülünk. Mikor égtünk ennyire ki, hogy már az jelentse a legnagyobb kihívást, hogy egymás szórakoztatása a régmúltban történt eseményeket dolgozza fel? Az érintése bennem melegséget halmoz fel, lúdbőrözöm tőle, de zokszó nélkül, némi lassúságot csempészve a mozdulatba, de érzéketlenül szabadít meg a kabátomtól. Megtartva a büszkeségemet foglalok helyet, és egyenesedem ki, a hátamat a bársonyba font háttámlának illesztem. A lábamat az egyik térdemen vezetem át, és szóba hozom Párizst, meg az első randevúnkat is.
- Feltámadt benned a hiányérzet? Én nem így vélem, de aztán tévedhetek. – a színpadon már készülődnek az előadáshoz, de még túl világos van ahhoz, hogy felálljak. A kiáramló levegővel szórakoztatom magam, és néha figyelek Dexter szavaira is, de bennem másfajta vihar dúl.
- Gyermekeidtől? – szalad fel az egyik szépen ívelt szemöldököm, és nem jutok szóhoz. A szívemhez támasztom a tenyeremet, és félve tekintek rá. Ez nem az én férjem. Ő sohasem akart gyereket.
- Kicsit furán hangzik ez a te a szádból. – összezavar, most mire megy ki a játék? A nézőtér elsötétül, és a szereplők színre lépnek. Én csak bámulok előre, még ki is hajolok, de Dex szavai járnak a fejemben. Ő meg én…mint egy család? Képes lenne alávetni magát, és apaszerepet vállalni? Mostanság nekem is megfordult a fejemben, de a szívelégtelenségem nem teszi lehetővé…ez egy ki nem mondott paktum volt közöttünk. A karrier a legfontosabb, a családbővítésről szó sem lehet. Kékjeim rávándorolnak, és az első dallamok felcsendülése közben felállok, és megkerülve a székemet, állok az övé mögé. A nyakára fonom az egyik karomat, a másikkal a hóna alatt nyúlok át, hogy könnyedén bíbelődjek el a gombokkal az ingén. A fekete frakk sem számít, hiszen ismerősek a mozdulatok, mégis idegenek.
- Mondd…mikor kívántál utoljára Dex? Minden szavad hazugság. Már nem ver olyan gyorsan a szíved, már nem csillog a szemed, ha rám nézel. Folyton hazudsz. – suttogom a fülébe, miközben sikerrel járok, és a csupasz tenyerem a mellizmaira siklik.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptySzer. Jan. 17 2018, 18:32

charlotte & dexter

All I ever wanted
All I ever needed
Is here in my arms
Words are very unnecessary
They can only do harm.


Egyik őrület követi a másikat, én pedig csendben tűröm az elkerülhetetlent a programunk felé vezető úton. Már régen távol állok attól, hogy élvezzem a kiszabott feladat körülményeit, és behódoljak Charlotte fojtogató közelségének, és vádaskodással telt szavainak. Mindezek álcája felemésztőnek hat a szűk tér fogságában, melynek gondolata egyre jobban sodor az igazsággal övezett vallomás felé. Sikerességem mára már követhetetlen méreteket öltött. Titkom abban rejlett, hogy mihelyst egy félnél észrevettem már csak egy apró jelét is a bukás veszélyének, már nem szántam rá több időt. Nehéz bevallani, de mostanra a feleségem is nem több, mint egy hibával megáldott veszélyforrás, amelytől ha az ember nem válik meg időben, magával húzza. Vékony határ húzódik meg a szeretet és a gyűlölet között, és amíg az egyensúlyát keresem eme vékony vonalnak, minden perc olyan, mintha ujjak fonódtak volna nyakam köré, amelyek nem engednének. Amíg a dominánsabb részem józan ésszel, és a jövőjére koncentrálva lépne le attól a tehertől, amit ez a nő a nyakamba varrt, a másik, logikusabb felem újra és újra elismétli ügyvédjének szavait, és a tervnél maradva vezekel tovább az este folyamán. Ez a kettősség pedig olyan őrjítő, mint még semmi más. Abba meg már magam sem merek belegondolni mennyi időt vesztegetek el azzal, hogy bebizonyítok egy hazugságot annak a nőnek, akiért egykoron őrült módon rajongtam. Valahol úgy tartják, hogy a mindent felemésztő érzés, az első igaz szerelem mámora sosem halványul el, csupán háttérbe taszítja önmagát a megannyi fontosabb, és talán haszontalanabb újrapróbálkozás mellett. Sosem tagadnám, hogy Charlotte iránt táplált érzéseimet nem az őszinteség övezte. Ahogyan azt sem, hogy hatása nem tett valahol boldoggá, magamon kívülivé, és taszított kegyetlenül olyan állapotba, ahova a kezdetekben ígéretet tettem, hogy soha nem kerülök. Érzéseim rémisztő mellékhatásai mellett mégis elragadott a maga bájával, megismételhetetlen viselkedésével, és elég okot adott arra a létezése, hogy más nő gondolata még szóba se jöhessen. Minden ellenérzésem ellenére ő még mindig gyönyörű, és nem mellesleg a feleségem is, így ebből következve más esetben meg sem fontoltam volna, hogy fejemet adjam ennek az őrültségnek a kivitelezésére.
Halkan engedek csak teret frusztrációmnak az ajkaim közül kiszökő sóhaj segítségével, ahogyan bent rekedünk ennek az egyetlen témának a fogaskerekében. Sértettsége nyilvánvaló, nem mellesleg az este folyamán többször is a tudtomra hozta félrelépésemet. Már-már zavaró, és unalmas, hogy ugyanazokat a köröket futjuk, csak más szavakba csomagolja mondandóját. Vallomásom ebben a helyzetben elengedhetetlen, és kár lenne megcáfolni az elhangzottakat, ha már bizalmatlanságának végeredményével tudomást szerzett baklövésemről.
- Igazad van, az a nő sosem tette volna. Amellett a nő mellett esélye sem lett volna senkinek másra ránézni, de mint ahogyan a szavaid is megerősítik, te már nem ő vagy. - ejtek felé egy röpke pillantást, ezután viszont jobban leköti a figyelmemet a mellettünk elsuhanó táj koncepciója. Akit elvettem, már rég nem létezett. Jelenlegi társaságom pusztán elhibázott változója annak a személynek, aki egykoron birtokolni merászelt.
Mosolynak tűnő grimasz ívelődik arcom mentén, de abban a pillanatban, hogy észrevehetővé válna reakcióm, egyből el is tűnik, ahogyan szavakba bocsájtom ki véleményemet.
- Házasságunk alatt is eszerint a tendencia szerint működtünk. A magunk módján támogattuk a másikat. Problémát okoz a feleségemnek, ha jó tanácsokkal látom el? - reagálok feltételezéseire, kérdését azonban figyelmen kívül hagyom. Alapjában véve nem áll messze az igazságtól, de ritkán leszek áldozata ezen elfoglaltságnak, mert mint azt már korábban is említettem, a munkám lényegesen fontosabb, mint az egyéb érzelmi küzdelmek a másik nem képviselőivel.
Az ismerősebb terep nyugodtságot csempészik az amúgy feszült hangulatba, melynek fokozásának irányítását Charlotte ismét a kezei közé veszi, ahogyan kérdése egy másik nő irányába terelné tekintetemet, én mégis kizárólag a társaságomra figyelek.
- Nem tudom, Charlotte. Az lenne? - kérdezek vissza, majd csak ezután fordítom feleségem felé íriszeimet.
- Veled vagyok itt, nem holmi ismeretlen nővel, aki feltételezésed szerint a típusomhoz tartozik. Minden figyelmem a tiéd. Netalántán nehezedre esne félretenni a féltékenységedet, és nem spekulációkkal elrontani az estét? - fejezem ki érdeklődésemet felé. Úgy vélem azzal mindketten tisztában vagyunk, hogy a közelében egyetlen nőnek sem tulajdonítottam figyelmet, és ez a mai napig nem változott. Figyelembe véve a körülményeket, vagy sem.
A programunk apropója mintegy kitalált terv első lépcsőfokának ígérkezik, mégis mélyebben kell belemásznom a részletekbe. Érdeklődésemet, törődésemet kell kifejeznem irányába, és mégis valahol összezavar, hogy ahol a megjátszás keretei között kellene maradnom, ott a valós emlékek és érzések nagyon is bekavarnak. Ezért válaszom szűkszavú, olykor tőlem nem megszokott, mint ahogyan a gyerek téma is. A kellő hatás viszont nem marad el.
- Őrültség lenne nem gondolni a továbbiakra, Charlotte. Egy örökösre, aki továbbvinné amiért ezidáig megdolgoztam. Senki más kezébe nem adnám mindezt, csakis a saját véremnek. - magyarázom beleéléssel elképzeléseimet, amikről eddig határozott véleményem volt, most mégis az ellenkezőjét igyekszem bebizonyítani. A színdarab kezdetével azonban minimálisra csökkentem a társalgást, Charlotte viszont másképp gondolja mindezt. Élesen beszívom a levegőt, és csak csekély érdeklődést fejtek ki irányába, ahogyan érintésével igyekszik a figyelmemet saját maga felé terelni. Összeszedve magamat ragadom meg a karját, és csuklójára egy gyengéd csókot hintek, végül közelebb is vonom magamhoz, ezt viszont határozottabban teszem.
- Mit műveltél? - szemkontaktust felvéve tudatom vele kérdésemet, kezét pedig továbbra sem eresztem, sőt mutatóujjammal törődően cirógatom bőrének felületét, ami mást sugall, mint a tekintetem.
- Megpróbálsz elcsábítani, holott a megbocsájtásról már régen letettél. Titkolsz valamit? - kelti fel gyanúmat ez az éles váltás, miközben a birtokló férj szerepét öltöm magamra, aki túlságosan tart attól, hogy feleségét bűnösnek kelljen ítélnie.
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptySzer. Jan. 17 2018, 19:20
▐ Our marriage is ended?▐ New York▐

Dexter & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


A színházban haladva szinte árnyéka vagyok egykori önmagamnak. A párizsi életem a fényűzésről, a munkám szeretetéről szól, de most fogy az időm, és már nem tudom, hogy ki az, aki igazat mond körülöttem, és ki az, aki a halálomat akarja. Biztosnak kellene lennem abban, hogy a helyes döntést hozom, ha elválok Dextertől, vagy messzebb megyek, elveszem a pénzét? Egyszer már jártam ebben a cipőben, de akkor én voltam a hunyó, és másnak keserítettem meg az életét. Borzalmas megtapasztalni, hogy mennyire tönkreteheti az embert, ha belesétál a tulajdon csapdájába, és semmivé válik egy másik fontos személy szemében. Dexter őszintesége hamisan cseng, nem érzékelem a vibrálást, csak a távolodást közöttünk. Minek akarja, hogy itt legyek vele, ha pár héttel ezelőtt még szitkokat szórt rám? Nehezen lélegzem, de kiszúrom a mellettünk elhaladó kis nőszemélyt, és nem vagyok rest még szóvá is tenné, hogy történetesen ez az ő esete. Bosszant, hogy a betegségem kiderülése odáig fajult, hogy másnál keresse a vigaszt. Nem voltam elég jó, nem adtam meg neki a szerelmet? Olyan hévvel égtem, amit más irigyelt tőle. Össze fog törni, már érzem, hogy a belsőmben vibrál a bizonytalanság. Mostanában a hülyeségeket halmozom, és a véghez közeledve kapaszkodom minden biztos fűszálba. A tekintetem rásimítom, miközben kifejti a véleményét a hölgyeményről.
- Mondd meg te Dexter. Én nem voltam elegendő, akkor honnan tudjam, hogy mi az új hóbortod. A szőke, a buta libácskák, a fiatal és zsenge lánykák, akik még alig tudnak valamit a világ dolgairól? – kérdezek vissza hümmögve, és figyelmen kívül hagyom a kocsiban tett kijelentéseit. Valóban nem az a nő vagyok, akit elvett, mert akkor még mindig nem látnám a fától az erdőt, és arra vágynék, hogy az anyagi biztonság megfelelően öleljen körbe. Összepréselem az ajkaimat idegességemben, de amint elérünk az ismerős, és szívfájdalomtól érintett helyre, akkor lenyugszom, és elfedem a kitörni készülő vihart. A kislánynak fogalma sincs, hogy a puszta létezésével is keresztbe tett nekem…mert üde, és egészséges. Miért kell arra gondolnom, hogy Dexter közelében egy selejt vagyok? Ez a férfi uralkodik felettem, és erre még nem volt példa. Erősebb jellem, mint bárki, akivel eddig találkoztam, és ez félelmetes. Összeugrik a gyomrom, mikor megkérem rá, hogy vegye le a kabátomat, és akassza fel a fogasra. Jól nevelten foglalok helyet, és nem pillantok rá, gondolkodom. Az első randevúnk is egy hasonló helyszínen zajlott le, de egy másik földrészen. Mélyeket sóhajtok, lopva nézem a többi páholyt, de sehol egy lélek. Ketten vagyunk a legfelsőbb szinteken, ahogyan Ő szereti. Nincs nálam paróka, de izgalomba jövök, és butaságokról, meg semmiségekről csevegünk. Ez lenne a nagy Green házaspár titka? A magasröptű párbeszédek finom váltakozása, fikarcnyi intimitás nélkül. Nem spekuláltam, már sértésnek veszem. Ha tudná, hogy nemcsak a féltékenység bitorolja a lelkemet, és cincálja szét, hanem az értéktelenségem, amit ő aggatott rám. Samantha azt mondta őrültség, hogy eljöttem vele színházba. A tárgyalás új időpontjáig nem is kellett volna szóba állnom vele. Talán keressem fel az ügyvédjét, és fixáljam le az utolsó kéréseimet? Nem fogja megadni, nem vágyom többre, csak a saját cégemre, de ő is tudja, hogy a házasságunk alatt nem voltam hűtlen, párdon ez nem teljesen igaz. Shane. A következő késdöfése a gyermek felhánytorgatása. Nevethetnékem támad, de az a büdös remény is feléled bennem, hogy elhiggyem minden szavát. Charlotte ne legyél ostoba.
- A saját vérednek? Dexter az árnyékodban sem bízol meg, sőt bennem sem bíztál. Több kell egy gyerek felnevelésére, mint holmi elképzelés. Úgy képzeltelek, mint aki a pénzével együtt hal meg. Emlékszel Loganre…őt is kicsináltad. Nem osztozkodsz senkivel, túlontúl nagyra tartod a vagyonodat. – talán éppen ez a meghívás nyitja. Nem merek rágondolni, de mi van, ha csak az kell neki, amire fáj a fogam? Kinézném belőle, hogy bájolog, de már sunyiban a megmaradt garasokat számolja. A színdarab elkezdődik, és végre sötét lesz. Ideje, hogy próbára tegyem az uramat, akiből még annyi reakciót sem tudtam kiváltani, hogy rám nézzen. Igazán kedves tőle, hogy elhozott, de mehetett volna a szomszédnővel is, vagy a dekoratív ribancával. A háta mögé lépek, és a fülébe duruzsolva gombolom ki az ingét. Nem megyek túl messzire, de ezt sem bírja. A kezem után kap, és maga elé húzva most elállom a színpadra való kitekintést. A csókja égeti a csuklómat, és ahogyan az ágyékának csapódom, beszívom élesen a levegőt.
- Megpróbáltam hatni rád? – kérdezek vissza dacosan, de a következő feltételezése rémületet vált ki belőlem. Elcsendesednék, de akkor gyanút fogna, és nyomoztatni kezdene. Nem kell, hogy Shane-re bukkanjon, vagy az igazi családomra. Nem szükséges tudnia, hogy olyan mocskos a lelkem, mint neki.
- Nem elcsábítani akartalak, hanem próbára tenni. Ennyi volt, nem is találsz már vonzónak? Minek akarod, hogy a feleséged maradjak? A pénz miatt, amit elveszíthetsz Dex, hmm? Te nem titkolózol előttem? – döntöm oldalra a fejemet, és benedvesítem a vörös ajkaimat.


Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptySzer. Jan. 17 2018, 20:25

charlotte & dexter

All I ever wanted
All I ever needed
Is here in my arms
Words are very unnecessary
They can only do harm.


Elég erősen kell koncentrálnom, hogy ne szóljam el magamat vagy térjek vissza annak a közös pillanatnak a hatásához, amit az ügyvédeink társaságában teremtettünk. Az akkor elhangzottak igazságát belevinni ebbe a programba nem lenne szerencsés, de erre nehezebb megmaradni azon a határon belül, amit a terveim megkövetelnek. Magam igyekszem kevésbé fokozni, ő viszont más véleményen van erről. Visszatérő sértettségként éli meg a titkárnővel történteket, és nem rest többször is a fejemhez vágni válásunk kezdődő lényegét, vagy az általam rég elfelejtett nő gondolatát. Választ követel, és nem hazudtolja meg magát ezzel a viselkedéssel, amit tanúsít, most azonban kevésbé tűrök, mint ahogyan eddig tettem.
- Befejeznéd? Úgy gondolom eleget pörögtünk ezen a témán, és már az előbb megbeszéltük, hogy nem tanúsítunk egyetlen kívülállónak sem figyelmet. - haragom eluralkodni látszik rajtam, de még időben visszafogom magamat. Tisztában vagyok, hogy legfőképp ezt akarja elérni. Hangoztatni az igazát, haragjának okozóját, és a hibát, amit vétettem. Ezért sem szállok bele a kezdeti vitába, mert a témát lezártnak tekintem.
- Ha nem vetted volna észre, téged hoztalak el, nem azokat a nőket, akiket te előszeretettel emlegetsz. Ismersz, hogy felesleges programokkal nem szórakoztatom magamat. Ennek fényében válogasd meg a szavaidat, Charlotte, meg a döntéseidet is. Leszállsz a témáról, és élvezzük a darabot, ahogy annak lennie kell vagy tovább tanakodunk erről? Mert az utóbbi esetében nem kívánok a társaságod lenni. - fejtem ki nagy vonalakban véleményemet az egésszel kapcsolatban, valahol mélyen abban reménykedve, hogy az utóbbit választja, az viszont csak még inkább eltaszítana a terveim megvalósításától. Charlotte valójának az az oldala kell, ami kevésbé ennyire visszataszítóan viselkedik. Sejtem, hogy nem váltok ki belőle szimpátiát az előbbi szavaival kapcsolatban, ugyanakkor tudja nagyon jól, hogy az én türelmem is véges, és nyugodtságom ellenére nálam is elszakadhat az a bizonyos cérna. Ezzel az énemmel is találkozott már. Nem fog újdonságot okozni számára, hogy feszültebbé válok, ha az időm rablásáról esik szó.
A feszültség lassan elillanni látszik, helyét a meglepettség, és némi kételkedés veszi át. Házasságunk alatt egy bizonyos megállapodás szerint működtünk, miszerint a családalapítás gondolatát sem emlegetjük. A munka volt a szenvedélyünk, a karrierünk építése, nem a saját lakásunk falai között lévő bébiszitterkedés. Ezért működtünk. Ezek voltak azok a szóbeli megegyezések, amik nem hagytak egyikünket sem a földbe tiporni, mert nem volt ki felett őrködünk. Most azonban úgy érzem, ki kell játszanom ezt a kártyát, és bár több benne a ferdítés, mintsem a valóság, valahol mégis úgy gondolom nem a hazugság öleli körbe mondandómat.
- Én sem leszek már fiatalabb, de az élet ettől nem áll meg, ahogyan a munkám is megköveteli a folyamatos fejlesztést, és az ésszerű odafigyelést. Igazad van, a bizalmam felettébb megszerezhetetlen problémaforrás, és nem sok embernek szolgáltam vele az évek során, de manapság kell az, hogy valaki továbbvigye azt, amit elvesztem. Kár lenne ennyi év munkáját ilyen gyorsan eltemetni. - vallom be elmagyarázva neki mondandóm miértjét, végül ezzel a lendülettel folytatom is tovább.
- Kedvesem, egy gyermek nem idegen, hanem az utódom. Miért lenne okom bizalmatlan lenni vele szemben? - felettébb kíváncsian hozakodok elő ezzel a kérdéssel, hiszen ha bármikor is apaságra adnám a fejemet, olyat nevelnék a gyerekemből, aki kiérdemli a bizalmamat. Minden más ember felé vetett hitem pusztán azon alapszik, hogy mit rak le az asztalra.
Viselkedése gyanút ébreszt bennem, ahogy a színdarab közben olyan dolgokat művel, ami végképp ellentmond korábbi viselkedésének. Eleinte belemegyek a játékba, sőt mi több közeledésem felé már-már korábbi érzéseim visszatérését feltételeznék, de nincs így. A látszat kedvéért történik, és azért, hogy minél közelebb tudjam magamhoz, amíg kétkedésemet tudtára hozom kérdésem feltevésével. Látom rajta, ahogyan arckifejezései megváltoznak, távolságtartása pedig egyből védőpajzsként funkcionál a szeretett feleségem körül. Ez viszont nemhogy nyugalmat kölcsönöz hangulatomnak, hanem még inkább elmélyíti alapjáraton felmerült gyanúmat vele szemben.
- Elég éles váltás azzal szemben, hogy előbb még szemmel képes lettél volna meggyilkolni. - szólalok meg kezdetlegesen becsatlakozva a témába, de tudom, hogy a kérdéseire olyan válasszal kell szolgálnom, ami lehűti egy kicsikét. Nincs szükség arra, hogy jelenetet rendezzen vagy rosszabb, - jobb, - esetben magamra hagyjon.
- Úgy gondoltam egy nyugodtabb program kevésbé éleszti fel közöttünk azt a viszályt, amit korábban sikerült elsajátítanunk. - folytatom tovább magyarázkodásomat, és a csuklója köré font ujjaim most a tenyerébe siklanak le, összekulcsolva ezzel kezeinket.
- Ha nem lennél fontos számomra még mindig, vagy nem találnálak vonzónak, szerinted azon lennék, hogy megmentsem a házasságunkat? A fenébe is, Charlotte! Szeretnéd itt hagyni a darabot, hogy eloszlassam kételyeidet? - teszem fel a nagy kérdést, végül csak egyszerűen kifújom a levegőt, miközben gyengéden megszorítom a kezét. Gondolatban viszont robbanni képes állapotban vagyok, és érzem, hogy egyre inkább elfogy a levegő, ami eddig olyan kényelmesen ölelt körbe a hatalmas térben.
- Rengeteg mindenen mentél keresztül, amihez el sem tudom képzelni mekkora erőre volt szükséged. Egy kis nyugodtságot megérdemelsz, én pedig a legjobbat szeretném adni neked engesztelésemként. Mint már mondtam, rettentően hatalmába kerített a félelem, ezt te is megértheted. Abnormálisan reagáltam, és szeretném jóvá tenni. Mit gondolsz? Képes vagy maradni anélkül, hogy megkérdőjeleznéd minden egyes tettemet? - nézek fel a szemeibe, és fogva is tartom ezek után a tekintetét. Tudnia kell, hogy jelenleg ő az egyetlen nő, akire szükségem van! Még ha nem is úgy, ahogyan ő azt képzeli...
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptySzer. Jan. 17 2018, 21:26
 
▐ Our marriage is ended?▐ New York▐

Dexter & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Kevés férfi előtt hunyászkodom meg, de ha Dexter felemeli a hangját már tudom, hogy vissza kellene fognom magam, de bosszant, hogy lekicsinyli a bűnét. Mi ez valami rossz vicc, és megbocsájtható, ha félremegyünk, és miközben a feleségünk a betegségével szembesül, addig egy szőkével mulatjuk az időt? Fordított világban élünk akkor, mert nálam ez kicsapja a biztosítékot, és ha szeretném, akkor még ezerszer fogom elmondani neki, hogy mennyire gerinctelen volt. Szerettem…az istenit szeretem, és ezen nem változtat a hűtlensége. Cserbenhagyott, és ez jobban fáj, mintha elhagyott volna. Egy levéllel is hamarabb megbékéltem volna, mint a ténnyel, hogy szerettem egy férfit, de ő nem szeretett eléggé ahhoz, hogy velem maradjon a szükség órájában. Egyedül fogok meghalni, ha így folytatom, és ezen nem változtat az sem, hogy többen az életemért küzdenek. Nem véletlen, hogy hálaadáskor meglátogattam a szüleimet, és majdnem ott maradtam, mert valakinek fontosabb volt a bosszúállás, mint a szívdobbanásaim számának csökkenése. Kiben bízzak meg? Már rettegek attól is, hogy belemerüljek a veszekedésbe, de a mostani sértettség, és a hirtelen rátörő „elhalmozás” gyanút keltenek bennem is, meg az ügyvédemben is, aki arra kért, hogy ne tegyek ígéretet még szóban sem, amíg nem telt le az első tárgyalás.
- Ezt már eljátszottad a tárgyalóteremben, és ha nem tetszik az arcom, vagy a hangnemem, akkor itt is hagyhatlak, és egyedül fogod élvezni a színdarabot, mert bármily fura nem azért jöttem el veled, hogy….hagyjuk Dexter. – magamba fojtom a válaszom, és már inkább nem firtatom, hogy mit tettem volna a végére, mert nem érdemli meg. A végén megütne? Még nem emelt rám kezet, de most, hogy már nem érek annyit a szemében, talán ahhoz is eljutnánk, hogy megüssön. A felső fogsorom cirkálom végig az alsón, és magamban káromkodok, hogy ennyire ostoba voltam. Bedőlök ennek a pasinak, és aztán még el is hallgatok, és jó pofát vágok a színházhoz, mintha nem robbannék fel tőle. Meg is fordul a fejemben, hogy itt a musical kezdetén oldok kereket, és felveszem a nyúlcipőt, de nem hagy békén a tudat, mikor felhozza a gyerektémát. Hamar zúdítja rám a képtele ötletét, és természetes, hogy kételkedem benne, mert esélyem sincs arra, hogy életet adjak egy egészséges babának. Direkt húzza el előttem a mézesmadzagot? Pislogok még egy párat, és hangot adok a kételyeimnek.
- Kedvesed? Felfogtad, amiket mondtál az szemben áll a te állítólagos világképeddel? Nem leszel fiatalabb, de nem is leszel más. Nem bízol…tudod nem a gyermek az első akadályozó tényező, hanem maga az aktus. Ha nem szereted a gyereked anyját, hogyan szülne neked bárki is gyereket? Ó, felcsináltad Theresát, erre megy ki a játék? Lenyúlod, és eltünteted? – kibuknak belőlem a feltételezések, és sérti az egomat, hogy így viselkedik. Az előadás közbezavar, és muszáj kontrollálnom magamat, de mégis ott motoszkál a fejemben a kérdés. Tényleg ennyire taszítom? Végül felállok, és mentve a büszkeségem utolsó morzsáit, hatni próbálok rá, de nehézségeket gördít elém, és leállít a kezdet kezdetén. A fülemben zengenek az ismerős dallamok, de most csakis a férjemre tudok koncentrálni, aki béklyóba köti a csuklómat, és a titkolózásra tér rá.
- Az előbb még meg is öltelek volna, ha tehetem, de ugye a nők kiszámíthatatlanok. – egy árnyalatnyi mosoly költözik az ajkaimra, aztán hamar el is tűnik, mintha soha nem is létezett volna.
- És azért hívtál el, hogy kussban legyek, majd hazavigyél Dexter? – szegezem neki az újabb vádpontot, de a kezem cirógatásától aprócska sóhaj hagyja el az ajkaimat.
- Fontos vagyok…Dex, ezt még te sem hiszed el… - rázom meg a fejemet, és szabadulni akarok a béklyóból.
- Igen, azt megérdemlem. – miért van az, hogy mindig tudja, hogy mit kell mondania? Elgyengülök, és mikor a tekintetem keresi, már tudom, hogy maradni fogok. Szépen leülök a mellette lévő székre, de nem ereszt, én meg zavartan szemlélődöm a színpad felé. Már régen voltam ennyire feldúlt érzelmileg. Kicsit még megszorítom a tenyerét, aztán kihúzom a kezem, és elrejtem a kitörni készülő könnyeimet. Felkavar, és ez nem jó…mégis bekúszik a fejemben élő vétségem. Megcsaltam, nem különbözöm tőle, de ő lökött másnak a karjaiba. Nem érzem, hogy tartoznék bármilyen magyarázattal is. A hetek alatt többet utazott, minthogy megkérdezte volna, hogy miképpen érzem magam. Kifizette a számlámat? Nem kíváncsi rám, és ez hidegzuhanyként ér. Elrendezem az arcvonásaimat, aztán a szereplőket figyelem, de a gondolataimban járok. Egy nagyobb zene után tapsolni kezdek, és nemsokára elérkezik az első szünet ideje is.
- Kimegyek a mosdóba. – emelkedem fel, és elsuhannék mellette, de megszédülök, és szinte bele is dőlök az ölébe. Ajaj…

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptySzer. Jan. 17 2018, 22:28

charlotte & dexter

All I ever wanted
All I ever needed
Is here in my arms
Words are very unnecessary
They can only do harm.


Egyszerű lenne a képlet. Megfordulni, és hagyni magában dühöngeni. Belefulladni a sértettségbe, abba, hogy az árulása..a betegsége egészen más változót sodort az utamba, én pedig éltem a lehetőségemmel. Ki ne tette volna? Alapjáraton egy elképzelés, egy nagyobb kép alkotta kép szerint élünk, és ha szerencsések vagyunk, végén valósággá alkotjuk ezt a képet. A karrierem a mindenem. Az egyetlen létező dolog, amit felmutathatok, aminek eléréséhez csak az akaraterőm és megannyi átvert, hátrahagyott ember kellett, de én mégis ott vagyok, ahol lennem kell. Ebbe a képbe már önmagában nem fért volna bele semmilyen emberi kapcsolat elmélyítése, nemhogy egy házasság, mégis megléptem. Hozzákötöttem az életemet egy másik emberhez, megkockáztatva ezzel a jövőmet, és az összes tervemet együttvéve. Charlotte viszont nem volt olyan, mint a többi nő. Értette, hogy miért fontos ennek az egésznek az életben tartása, fejlesztése. Nem voltunk egyszerűek, de ez sosem számított. Volt egy világunk, amibe mások nem feltétlenül fértek bele, és ez így volt rendjén. De a hátulütője, hogy mikor az egész rohadt lelkedet beleadod egy ilyen dologba, akkor piszkosul ki tud zökkenteni, ha ez mind romba dőlni látszik. Márpedig ez történik. Charlotte betegsége nem egyszerű megfázás, vagy ami egyik hétről a másikra átsuhan az emberen, hanem sokkal összetettebb. Ezért sem tudom teljes mértékben magamra venni a haragját, mert én is ezt érzem. Árulást, haragot, megvetést. Elfecsérelt időt, és felesleges érzelmi vesződéseket. Elmagyarázhatatlan dolgot vett el tőlem, amire csak később jöttem rá, és ez dühít. Olyan szintű frusztrációba tartja a mindennapjaimat, amivel nem számoltam, és ha a magamhoz édesgetése kell ahhoz, hogy ne történjen meg az eddig elkerülhetetlennek tűnő végkifejlet, akkor megteszem. Még ha ehhez a közelembe kell tartanom, és éreznem azt a kellemetlen és fojtogató tünetegyüttest, amit gyorsan mérgező halandósága ébreszt bennem. Ezen érzések alapját véve semmi sem tud biztosítani arról, hogy egy részem bánja a tetteimet. Ami viszont megtörtént, az a múlté marad. Nem egyszer beszéltük ezt át, hogy mindig a jövő felé kell tekintenünk, mert ha bent ragadunk az elmúlás emlékképeibe, akkor megrekedünk, és ott ragadunk. Az pedig pusztító hatással lehet ránk.
- Hagyjuk..ez a legjobb döntésed ezidáig. - fújom ki gondterhelten a kikívánkozó levegőt, és ennél tovább nem is vágyom rágódni ezen. A magyarázata nem vált ki belőlem kíváncsiságot, és valahol a körülményei sem ragadtatnak el, hogy miért jött el velem. A lényeg, hogy itt van. És bármilyen zavaros, és kevésbé szívmelengetőnek is nevezhető a közös programunk, más az életbe nem jutott el volna idáig velem.
Egyszerű beszélgetésnek ígérkezően vágok bele egy közel sem szimplán közölhető témába, mindezt tovább fokozva magyarázatommal, hogy csak még inkább bebizonyítsam mennyire komoly szándékaim vannak az egész gyerekvállalással kapcsolatban. Mindösszesen ennyire van szükség, hogy megkérdőjelezzen, és kételkedjen az elhangzottakban. Jóllehet nem feltétlenül bizonygattam sosem ehhez hasonló terveimet, most mégis úgy éreztem, ideje számításba vennem. Érte..értünk.
- Hallod te magad egyáltalán?! - szűröm ki idegesen fogaim között a szavakat, mert a feltételezés is sértő, hogy egy semmirekellő nőszeméllyel osszam meg az életemet, összekötve egy gyerekkel. Lehet, hogy egy megfoghatatlan érzés késztetett arra, hogy az irodában tegyem jobbá a napját annak a nőnek, de azért még mindig a józan eszemnél vagyok. Mindezek ellenére nyugodtabban folytatom tovább.
- Olyan szánalmasan kevés időnk van, és nem kell így végződnie kettőnknek. Közös családunk lehetne.. - visszafogottabban vázolom fel neki terveimet, majd újra kérdéssé formálom további szavaimat.
- Meddig kell még bűnhődnöm egy baklövésemért? Charlotte. Te voltál..te vagy az egyetlen nő, aki miatt bevállalnám ezt. Emberből vagyok, hibáztam. Fordított helyzetben te higgadt maradtál volna? - próbálok hatni a lelkére, közben gyanakvásomat élesítem továbbra is. Még mindig úgy érzem, hogy valami nem stimmel, de ezt nem most fogom vele megvitatni. Legfőképp azért sem, mert minden egyes kedvesnek tűnő gesztusom neki újabb ok arra, hogy a legrosszabbat feltételezze. Nem vágyom még jobban elmélyíteni ezt benne.
- Ha ez lett volna a célom, otthon is hagyhattalak volna. - fejezem ki nemtetszésemet újabb felvetésével, végül csak egyszerűen sóhajtok egyet.
- Megérdemled, és ezért is hoztalak el. Azt már tudjuk, hogyha fejre állnék itt a sorok között, akkor sem hinnéd el, hogy még mindig fontos vagy számomra. - zárom le ennyivel, és úgy tűnik, hogy most ő is ezt teszi, mert egy ideig leköti az amúgy kiváló darab folyamata.
- Nem megyek sehova. - véleményezem ennyivel mehetnékjét, de nem sokáig jut, mert majdnem én leszek a támasza a hirtelen jött szédülése után. Szerencsére időben kapcsolok, és kapom el, majd tartom szorosan, hogy elkerülhető legyen az esés.
- Jól vagy? - suhan át őszinte aggódás tekintetemen, de nem engedem. Helyette biztonságosan tartom, és kiigazítom elkószált tincseit az arcából.
- Ha már nem szédülsz, kikísérlek, és magunkhoz veszünk valami folyadékot is. - ellenkezést nem tűrően hozom tudtára, hogy mi lesz a következő teendő, addig viszont nem áll szándékomban mozdulni mellőle.  
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptyKedd Jan. 23 2018, 02:20
 
▐ Our marriage is ended?▐ New York▐

Dexter & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Dexterrel a házasságom nem a hullámvasútazásról szólt, hanem a szimbiózisban létező együttélésről, mert mindketten tudtuk, hogy mit akarunk az élettől. Mellette valóban az a nő voltam, aki ragyogott, aki sikert sikerre halmozott, a munkájában kiteljesedett, míg ezt Shane mellett nem érhettem el. A különbség azonban kézzel tapintható, mert amint veszítek a fényemből, és Dexter szemében ezáltal az értékemből is, akkor egy semmirekellő alak lesz belőlem, egy használt ágybetét, akire már nincs szüksége, és jobb helyeken keresi a vigaszt, éppenséggel egy egészséges nő karjaiban. Számtalanszor álmodtam vele, és riadtam fel arra, hogy a fülembe liheg az a némber, mégsem én voltam az, aki kielégítette a férjemet, hanem egy másik nő. Tökéletesek voltunk együtt, ehhez kétség sem fér, de a betegségem új időszámítást hozott magával, és felfalta a lelkét annak, akire a legnagyobb szükségem lett volna. A színház egy közös kedvtelés, mindig ő mondogatta nekem, hogy ne térjünk vissza a múltba, de ez is amolyan nosztalgia utazás volt, hogy enyhítsük a megtört lélekdarabkáinkat, hogy összeolvasszuk, ami még maradt belőlünk, amit Párizs ingyen kínált fel, de itt New Yorkban már nyoma sincs annak a házaspárnak. Élcelődünk, sérelmeket vágunk egymás fejéhez, és manapság sajnos mindenkivel így megy. Kijövök a béketűrésemből, a saját kis sanyarú világomban létezem, ahol a homokórám cseppjei napról napra kevesebben lesznek. Meg szeretném érteni az indíttatását, még talán el is hinném, hogy jót akar nekem, de már annyian ártottak az elmúlt időszakban, hogy a legközelebbi emberek körét is meg kell válogatnom. Elárult, csapdába zárt, és ott vesződöm hetek óta. Senki nem járt velem eleinte kezelésekre, pszichológushoz sem…abbahagytam. Mennem kellett volna, jót tett volna, ha valaki végighallgat, és elmondja…Charlotte nem vagy egyedül, ez nem a vég, megoldjuk. Mindig későn jön a segítség, Shane és Dexter együttes hatása eredményezte azt, hogy mára egy magabiztos nőből egy önbizalom hiányos haldokló legyek, akit egy darab, egy fél nap kiragadása sem fog visszahozni az életbe, mert mikor kértem volna, vagy csak némán vártam volna egy ölelésre, ott hátba szúrást kaptam cserébe. A bizalmam elillant, a szerelem még tart, de ki tudja, hogy meddig ég a lángja, talán az utolsó szívdobbanásomig? Shane vagy Dexter? Őszintén…mindkettő elárult, nem érdemelnének második esélyt, folyton ezt mondom magamban. Én itt állok a halál torkában, átértékelem az összes tettüket, és hirtelen minden más megvilágításba kerül. Fáj hallani Dexter szavait, mert ha egy éve szeretett volna gyereket, vagy egy fél évvel ezelőtt, akkor boldogan borultam volna a nyakába, de mára csak egy illúzió lett a kérése.
- Hallom. – rezignáltan csúsznak ki a szavak az ajkaim börtönéből, és cseppet sem bánt, hogy felhúztam. Ő mélyebb sérüléseket okozott nekem, még most sem vagyunk kvittek.
- Kevés időm van, olyan, hogy mi nincsen Dexter. Miért a jövőről beszélsz, miért nem a gyógyulásom a téma, csak egy álomvilágot kreálsz, amiről te is tudod, hogy soha nem fog teljesülni. – rázom meg a fejemet, és lehorgasztva nyelem be a kitörni készülő könnyeimet. Nem hatnak meg a szavai, sem a felmentése, felhalmozhat még százezer védőbeszédet akkor sem jutunk előrébb.
- Te érzed úgy, hogy büntetlek…nincs lelkiismeret furdalásod, amiért magamra hagytál ebben a küzdelemben, a szívbetegségben? Hogy tudsz tükörbe nézni azok után, hogy szó szerint megundorodtál tőlem, amiért haldoklom? – keserű pirulaként nyalja végig a torkomat a kérdés, de ezután már a darabra koncentrálok. Nemsokára elérkezik a szünetet jelző csengő, egy tapssal időzök a színészek előtt, de a fejemben már régen máshol járok. Megkérdezem, hogy itt marad-e, mert én felállok, de a hirtelen testhelyzet változtatás szédülésbe torkol. Az ölébe esem vissza, és azt se tudom, hogy merre vagyok arccal. Könyörtelen ez a küzdelem. A hajamat tűri a fülem mögé, és a folyadékról beszél.
- Jól vagyok…kell egy kis víz. – a segítségével állok fel, és hagyom el a páholyunkat. Most nem érdekelnek mások, csak a büfét mérem be, és ha elérünk oda, akkor elengedem a kezét, és beállok a sorba. Nem várom el tőle, hogy vegyen nekem italt, de érzem, hogy kiüt a veríték a tarkómon, és a gyomrom is liftezik. iszonyúan hosszúnak tűnik ez a sor, és mikor felpillantok a mellettem álló férjemre, hirtelen tör rám az egyértelmű jele az ájulásnak. Nem látom már jól, talán többet is felfedezek belőle, mikor összecsuklom.
- Dexter. – nyögöm ki, de már nem bírok megkapaszkodni benne.

Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptyHétf. Feb. 12 2018, 17:03

charlotte & dexter

All I ever wanted
All I ever needed
Is here in my arms
Words are very unnecessary
They can only do harm.


Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy egy ember képes legyen annyira gyűlölni magát, hogy mindebbe belemegy és még jó képet is vág hozzá. Mélyen belül érzékelem, hogy mindez a jóért történik, azért a végeredményért, ahol nem kell osztozkodnom ezzel a nővel felülmúlva azt, amit amúgy megérdemel. Mégis ahogyan a percek telnek, a levegő pedig szűkössé válik körülöttünk, úgy tántorodok el mindettől és hagyom magamat elbizonytalanítani, legyen bármekkora is a tét. Charlotte egykoron a mindent jelentette, ma már ez bőven változott. Érzéseim már nem segítenek át a közöttünk lévő krízishelyzeten vagy hagynak elfedhetetlen nyomot a hétköznapjaimon. Idegenné vált számomra közelségének gondolata, és habár érzéseim viharának közepette ellentmondásokba ütközök, a nagyobb rossz fogságba tartja félelemtől vezérelt elmémet. Múlásának gondolata nem halványul el, és az a nő, aki előtt térdre borultam volna, hogy áldjam az eget amiért az enyém már nem önmaga. Megkérdőjelezi tetteimet, saját magát is és ez bosszant. Lehet, hogy a papírok és egy ékszer összeköt, de ő már régen nem az, akit a feleségemnek tartottam. Belátva, hogy a változás immáron elhatalmasodni látszik kettőnk kapcsolatán teszem könnyebbé saját helyzetemet, elfogadva minden lehetőséget, mellyel könnyedén úszhatom meg válásunk ütközőpontjait. Elfogadhatatlannak tartom pénzem kiszórását markom fogságából vagy jótékony eljárásomat az irányába, amivel nem állíthatnám meg rohamos múlását az időnek.
Charlotte mindig is kacérkodott a határozott fellépés és a felém tanúsított ellentmondás gondolatával. Jóllehet házasságunk tökéletesen működő tendenciára alapult, ez közel sem jelentette azt, hogy olykor nem váltunk hevesebbé a másik szavát megvétózva ezzel. Sértettsége felszínre kerül és méregként lengi be témánk minden négyzet-centiméterét. Felhozakodik a titkárnővel történt afféromról vagy éppenséggel személyiségem tagadhatatlanságáról nyilatkozik. Meghazudtolva elveimet alkuszok meg kedvesem előtt és közös gyermekeink ígéretével édesgetem. Jómagam egyáltalán nem vágytam egy teherként működő utód gondolatára, de a valósággal való kegyetlen szembesülés más perspektíva alapján mutatta be a képet, melyet a haszon édesített meg. A színtiszta ellenvetés helyett kétségbeesésem közepette vallom meg egy olyan világ ábrándképeit, mellyel mindketten tisztában vagyunk, hogy sosem jön majd el. Ő túl kevés időt birtokol, engem meg a bizalmatlanságom zár kalitkába. Engedni egy ismeretlennek, ki selejt módján helyettesítené a tökélyt túl nagy áldozat lenne a részemről.
- Az orvostudomány rohamosan fejlődik, kedvesem. Légy egy kicsit derűlátóbb és merengj el ezekben a gondolatokban velem. - higgadtságomat megőrizve mélyedek el feleségem kék íriszeiben és a hangom is a békés végkimenetelről árulkodik, bizakodásom azonban távolinak hat. Az iránta táplált érzéseimet egy sokkalta nagyobb tünetegyüttes tartja hatalmában és hiába vágynék a közös élet bonyodalmaira, jómagam is tisztában vagyok Charlotte esélyeivel. Mégis elvárja, hogy betegsége kerüljön témánk középpontjába, így lapjaimat kiterítve válok előtte reménykedővé, olyan férfivá aki a hitetlenkedésének rabságában kapaszkodik egy boldogabb élet illúziójában.
- Mindig is kerültük ezt a témát, de már nem húzhatjuk tovább. Sosem vágytál arra, hogy bővítsük a házasságunkat? - temetem két tenyerem fogságába az ő kezét, tekintetemmel pedig továbbra is fogva tartom a kételkedő szempárt. Egy szavamat sem hiszi, én viszont a meggyőzősére hajtok, bejátszva azt a szerepet, melyben hiszek a közös jövőnkben, a gyógyulásában és képes lennék őt elviselni továbbra is, dacára a közénk ékelődött távolságnak.
- Charlotte, ismersz. Nem szeretem önmagamat ismételni, de mint már mondtam, aggódtam, ez pedig elhomályosította minden ítélőképességemet. Őrült módjára viselkedtem, amikor a legjobban szükséged lett volna rám. A házasságunk jóban és rosszban egyaránt a miénk, én viszont hátat fordítottam ennek. Bocsánatkérésem halvány próbálkozásnak hatna a részemről, és nem is várhatom el, hogy kiengeszteljen, kedvesem. Mindezek ellenére próbálkozom. Amint látod feladnám eddigi büszkeségemet, hogy megállapodjak veled és a közös gyermekeinkkel. - komolyan folytatom tovább, miközben olyan érzés keletkezik kimondott szavaimtól a torkomban, mintha megfulladni készülnék. Veszek egy mélyebb lélegzetet, melyet betudhat szavaim súlyától történő reakciómnak, mindeközben én a fojtogató érzés enyhítésére alkalmazom. Szó sincs róla, hogy megbarátkoztam volna az őt körüllengő gondolattal, pusztán a szerepemhez alkalmazkodom, melynek végkimenetelében nem számítottam arra, hogy az ölembe nyer nyugalmat szédülésének hatására. Óvóan tartom őt, figyelve mozdulatának minden részletére és amikor rábólint a folyadékra, felsegítem, hogy elhagyjuk eddig kényelmet nyújtó helyünket. Nem véletlenül tartottam távolságot miután kiderült a betegsége, hiszen csak magával rántana, most mégis állom a gondoskodó férj szerepét és segítem őt, ahogyan azt eddig is tennem kellett volna. Türelmetlenül várakozunk a sorban és hagyjuk, hogy az idő csigalassúsága megakadályozzon minket rosszullétének kezelésében. Arcom kifejezése komoly maszkká avanzsálódik és egyre nyugtalanabbul élem meg a várakozást, melynek meg is lesz az eredménye. Az utolsó pillanatban kapok törékeny feleségem után és emelem karjaimba, hogy hangomat felemelve helyet követeljek a büfé közelében lévő széksorokon. Lefektetve őt veszek egy fordulatot, és végignézek a minket körülvevő embermasszán.
- Hozzanak vizet. Most! - rivallok a folyamatért kíváncsiskodó személyekre, és mikor kezembe kerül a műanyagpalack, lecsavarva a tetejét nedvesítem be kezemet, hogy arcának vonásaira apró cseppeket szórjak a hideg folyadékból. Eközben sem viselem jól a körénk tornyosult közönséget és védelmező fellépésemmel zavarom el őket, hogy ne zárják el Charlotte elől az oxigént. Ébredezése után viszont egyből közelebb merészkedek hozzá.
- Innod kell. - veszek vissza határozott hangszínemből, majd felé nyújtom a vízzel töltött palackot, hogy megkínáljam a folyadékból.
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptyVas. Feb. 25 2018, 20:10
▐ Our marriage is ended?▐ New York▐

Dexter & Lottie

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


Túlságosan megfojt, és kalitkába zár Dexter azzal kapcsolatban, hogy hirtelen egy tabunak számító kijelentéssel veri le a közénk ékelődött falat, melyet ő emelt azzal, hogy a szükség órájában magamra hagyott, és máshol keresett vigaszt. Ez a férfi akar tőlem gyereket, aki képes lenne minden második napon a titkárnőjével hetyegni, és többet van külföldön, mint egy diplomata? Kilátástalan a helyzetünk, én már beláttam, hogy az egykoron összekötő eskü semmivé foszlott, és a megmaradt tisztelet sem lesz elegendő egy életen át tartó frigyhez. Párizsban valószínűleg nem gondolta komolyan a holtodiglant, meg a rosszban részt, de hibáztatnom kéne érte, hogy gyenge jellem? Elbukott, mint a férjem, és ezt egy kisebb élettel sem tudjuk már helyrehozni.
- Az orvostudomány még nem tart ott, hogy halottakat támasszon fel, vagy szíveket növesszen a mellkasomban. A gyermekáldást pedig elvből utasítottad el, amint szóba került, mert többet ér a vagyonod, mint egy emberi élet. Fáj ezt kimondani Dexter, de csak a pénzed az, ami éjszakánként melegen tart, és nem a társ. Elhagytál, és simán átléptél rajtam…szerinted képes lennék újra bízni benned a történtek után? – meredek rá, aztán a szünetre koncentrálok, és megpróbálok felülemelkedni a rosszullétemen. A boldogság illúzióját már régen elengedtem, és csak arra vágyom, hogy az életem vége békességben teljen el. A megjátszott találkozók, a békülési szándéka abszurd, és ő sem hiheti el, hogy egyetlen estével megválthatja a bocsánatomat. Az ég szerelmére ez nem így működik, és már régen nem izgat, hogy mennyit érek a szemében. A semmivel tette egyenlővé a mivoltomat, és ezzel megásta a házasságunk sírját is.
- Én akartam…ha eljutottunk volna arra a szintre, hogy méltó legyél az apaszerepre. Nem gondolod, hogy erre már késő? – most már idegesebben kérdezek vissza, mert el fogom veszíteni a türelmemet vele szemben. Minek néz engem, komplett idiótának? Kiráz a hideg, ahogyan a tenyere az enyémhez ér, és kutakodóan keresi a szerelem legapróbb szikráját is bennem. Dexter Green mekkora egy álszent vagy! Elbizonytalanít, mert a tyúkszememre tapos, de mégsem mutatom felé, hogy egy áhított, és titkos vágyamat bolygatja a gyerekkel kapcsolatban.
- Ne hazudj…fejezd be. Nem állapodnál meg, és hallgass már el. Mire pályázol? – ráncolom össze a homlokomat, mert tudom, hogy mennyire manipulatív, elvégre emiatt mentem hozzá. Jól beszéli az emberi nyelvet, és ha megtalálja a gyenge pontodat, akkor úgy kebelez be, hogy rá se jössz arra, hogy konkrétan már a markában vagy. Az előbbi szédülésem elhatalmasodott rajtam, és az ölébe estem vissza…olyan fura a karjai között lenni, egy másik világban léteztünk csak. Mi lelt drága férjem? Abban viszont igaza van, hogy nem ártana egy kis folyadék, mert nem érzem jól magam. A segítségével kelek fel, és indulok meg a büfé irányába, de túl hosszú a sor, és az előbbi tünetek csak felerősödnek. A gyógyszereket beszedtem, és nem hagytam ki semmit, de akkor mitől érzem úgy, hogy mindjárt kiugrik a szívem a helyéről? A tekintetem kusza, és a koordinációm sem az igazi, szóval nem csoda, ha hirtelen elsötétül minden, és eldőlök, mint egy nádszál, ha nem kap el időben. A pulzusszámom az egekben. A lebegés legrosszabb formájával találom szembe magam, és a mellkasom összeszűkül. A fájdalomérzet kiterjed a rekeszizmomra is, így pár perc kimaradás után nyomással ébredek fel. Az arcom vízcseppektől nedves, egy pár pislogás után fogom fel, hogy fekszem, és Dexter áll felettem. A palackra vetülnek a kékjeim, mire meg bírok mozdulni, és ülőhelyzetbe tornázni magam. Az első korty erős, és lassabban kell nyelnem, de túl nagy a tömeg körülöttünk meg a sustorgás.
- Haza kellene mennem. Nem érzem jól magam. – közlöm vele, és most az egyszer az egészségem a fontosabb.
- Hívsz egy taxit? – érdeklődöm, és megnyalom az ajkamat, aztán visszafekszem, mert zúg a fülem is.


Zene▐ Szószám▐ Megjegyzés ▐ ©️





mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change EmptySzer. Feb. 28 2018, 16:54

charlotte & dexter

All I ever wanted
All I ever needed
Is here in my arms
Words are very unnecessary
They can only do harm.


Kutathatok bármennyi észérvet is helyzetünk abszurd valójára, egyet sem találnék, ami enyhítené bizonytalanságomat azzal kapcsolatban, hogy nekünk még le kell futnunk pár kört, mielőtt megválnánk egymás társaságától. Sosem értékeltem a párkapcsolatokkal járó elkényelmesedést, érzelmi vívódást és hullámvölgyeket. Egyszerűen nem éreztem szükségét, hogy ezekkel bajlódjak, mikor önmagam építésére kellett fókuszálnom. Elérni valamit sokkal értelmesebb végkimenetelnek hangzott, mintsem belefásulni egy kapcsolatba, amely alapját a másik fél érzett bizalom és hűség adja. Végtére is minden tiltakozásomnak, Charlotte volt az egyetlen nő, akinél leengedtem ezen falakat, és hagytam olyan irányba terelni életem betáblázott útját, ahol a józan ész egyre kevesebbet játszott. Égető szükségét éreztem létezésére, közelségére, mely pillanatok során sosem kételkedtem kettőnk házasságában. Mindkettőnk felfogásának megvolt a maga bája, de természetesnek sohasem hatott abból a szempontból, hogy amíg minden rajtunk kívülálló házaspár egymás boldogítására, és a családalapításra törekedett, mi a másikat segítettük karrierjének csúcsára. Motiválóan hatott minden egyes eltöltött perc, és tudtuk, hogy ennek fontossága sokkal inkább meghatározó lesz életünk szempontjából, mint az, hogy utódot nemzzünk a népesség növekedése érdekében. Mindezek mostanra viszont már elhalványuló emlékképeknek számítottak. A keserűség ölelte körbe őket, nosztalgiázni bennük pedig több, mint őrültség és önpusztítás volt. A jelenre és a jövőre koncentrálni mindig is elsőbbséget élvezett életünk során, így most sem tudtam ettől elvonatkoztatni. Mindezeket félretéve más választást nem éreztem magaménak, minthogy kijátsszam ezen kártyáimat, velük együtt pedig elhitessem társaságommal, hogy ami egykoron tabu volt, mostanra létszükséggé lépett elő.
- Sosem állítottam ellenkezőjét, Charlotte. Mindazonáltal te magad sem vélekedtél másképp erről. A karrierünk érdekében döntöttünk úgy, hogy a témát félrerakjuk. Közös döntés volt, nem egyéni akció és ezt neked is be kell látnod. - javítom ki őt tévedés sorozatai alatt, mert az tény, hogy határozott véleményem megtörhetetlennek tűnt az évek során, mégiscsak akkor történhetett meg mindez, hogyha már az elején lefektettünk egyet s mást.
- Éveken keresztül áldoztam bizalmamat neked. Melletted álltam, segítettelek és nem mellesleg szerettelek. Egyetlen botlásom ezzel szemben képes téged ennyire elhidegíteni? - teszem magam újra áldozattá történetünkben, mégis tisztában vagyok azzal, hogy sértettsége ennél sokkal összetettebb és nem elfelejthető az a befolyásoló tényező sem, mely által megmásíthatatlan. - Hányszor kéred ugyanazt a magyarázatot, Charlotte? Fordított esetben miképp reagáltál volna?
Némiképp hasonló személyiségek voltunk, egymás számára áldás és átok is egyben. Ennyire kitartó ragaszkodását látván bennem is felmerül a kérdés, hogyha esetleg én magam csöppentem volna ugyanabba a helyzetbe, melyben most ő van, vajon miképp cselekedett volna?
- Miből gondolod, hogy nem változtam? Ahogyan te is, úgy én is eshettem át jellemfejlődésen az évek alatt. Nem lenne annyira meglepő. - mentem ki magamat, eközben pedig mindvégig hagyom magamat beleveszni az ismerős szempárba, és a velejáró közelségbe.
- Charlotte. Késő már csak akkor van, hogyha végképp feladod a küzdelmet. Más esetben miért ne boríthatnánk fátylat a múltra és indulhatnánk tiszta lappal? Hibáztam...hibáztunk, emberi tulajdonság. A méreg és a harag viszont könnyen felemészt.
Már magam sem tudom mit hordok neki itt össze, de nem mutathatom hazugnak magamat, mint amennyire tudom jól, hogy valójában vagyok. Mert minden egyes elhangzott szó csak egy színjáték része, amivel közelebb kell tudnom magamhoz, és ez amennyire bennem, úgy benne is gyanakvást szül.
- Egyenes ember vagyok. Elmondtam érthetően a ma este folyamán nem egyszer, és nem kétszer, hogy mit szeretnék. Ahogyan azt is, hogy mennyire sajnálom. Gondolod ezek után még hazudnék is neked olyan dologról, amire ennyire vágysz? Házasságunk alatt nem egyszer ismertettem veled, hogy az őszinteség mennyire fontos a hozzám közel állókkal szemben, te pedig a feleségem vagy minden egyes baklövésem ellenére is.
A rosszullét kerülget magamtól, de még tartom a számat. Egy darabig még muszáj lesz. Nem az ő érdekében, hanem leginkább az enyémben.
Az események érdekes fordulatot vesznek, ahogyan Charlotte enyhe szédülést tapasztal, majd kiérkezvén a büfés részlegre éri el őt az ájulás folyamata. Egyből cselekedek, és kérek folyadékot a körénk gyűlt emberek egyikétől, és várom meg, amíg jobban nem lesz. Eközben a kezem idegesen jár, a gondolataim úgyszintén, és legszívesebben hagynám az egészet a múltban sínylődni, de ezzel a lépésemmel tökéletes bizonyítékot nyújtanák vádjainak. Azt pedig nem engedhetem.
- Ilyen állapotban nem hagylak magadra. Gyere. - hajolok le hozzá, hogy segítségére legyek, és válok támaszává, majd kísérőjévé egyben amíg a limuzinhoz nem érünk. Ott viszont besegítem őt, és pár már berögzült légzésgyakorlat után kerülöm meg az autót, hogy magam is beszálljak mellé egy még hosszabb este reményében. - A lakásomhoz, legyen szíves. - szólok előre, majd átnyújtom a vizet a mellettem ülőnek, hogy továbbra is a közelében legyen.
mind álarcot viselünk
Anonymous
Vendég
ranggal rendelkezem
TémanyitásRe: Charlotte & Dexter - Wind of Change
Charlotte & Dexter - Wind of Change Empty
mind álarcot viselünk
ranggal rendelkezem
 
Charlotte & Dexter - Wind of Change
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Wherever the wind blows┃Heloise & Zofia
» Tessa & Jamie - The tales of the silver wind
» You cannot change who you are
» Tatiana & Dexter - The night we met
» Dexter x Lottie x Shane ~ The end

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Eltemetett múlt :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: