One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Syl & Ben - The charity ball

Benjamin Henson
Today at 3:15 pm



Lyn & Ben - Welcome Back Honey

Benjamin Henson
Today at 2:13 pm



Miles & Marley // this case is more important than anything else

Miles A. Schiffman
Today at 2:10 pm



Flor & Jules

Flor Sanchez Moreno
Today at 12:51 pm



Dor & Rae | shining stars of the night

Raelyn J. Winters
Today at 1:43 am



Helyszínigénylés

Benjamin Henson
Yesterday at 10:46 pm



Raina & Dave & Leon ~ what the f*ck?!

Raina Robbins
Yesterday at 8:05 pm



Fable & Ewan - Who are you?

Ewan Patrick Brooks
Yesterday at 6:18 pm



Recognize it! #2

Adam M. Austin
Yesterday at 2:54 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 11 2
Diákok 4 6
Törvényszegõk 11 11
Bûnüldözés 5 7
Hivatal 0 4
Üzlet 4 4
Oktatás 5 1
Munkások 6 2
Egészségügy 6 6
Összesen 52 39
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 1 Bot

Benjamin Henson, Carina De Angelis, Dave Connor, Elizabeth Luna Cortez, Fable S. Hill, Joshua Miller


A legtöbb felhasználó (67 fő) Vas. Márc. 12, 2017 6:18 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Dexter x Lottie x Shane ~ The end

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Hétf. Feb. 26, 2018 7:16 pm

dexter & lottie & shane
A kocsiban némacsend honol mióta közöltem, hogy vigyen vissza New Yorkba. Nem lehet kiigazodni rajtam, és megértem Madelaine hozzáállását, mert borzalmas, ahogyan viselkedem, de erre nem mondhattam nemet. Shane-nek már fel se veszem a telefont, de Dexter üzenete egyértelmű volt….eljött a végső leszámolás ideje.
„Megcsaltál. Bizonyítékaim vannak. Nem kapsz semmit. „ – nem tudom, hogy honnan jött rá, még ötletem sem volt, de ezt már nem húzhattuk tovább. Az ablaknak döntöm a fejemet, és kifelé bámulok, ahogyan egyre közeledünk a Nagy Alma felé. A gyomrom összeszűkül, és halálsápadt vagyok, de nem tehetek róla. A maradék vodkát is felhajtottam, hogy szembenézhessek a férjemmel. Válnunk kellett volna, nem szabadott volna engednem neki, és eddig elhúzni a veszekedést. Lehettem volna őszinte, és bevallhattam volna előtte a tényeket, de úgy éreztem, hogy nem jogos a felháborodása. A titkárnőjével élvezett el az irodájában alig pár napra rá, miután kiderült, hogy örökletes szívelégtelenségem van. Könnyek égetik a szememet, és könyörtelenül törnek utat a semmibe. Mit is siratok? Az elvesztegetett öt évemet, a házasságom romlását, vagy éppenséggel a be nem teljesült vágyat, hogy gyerekem legyen? Mi lett volna, ha Shane mellett maradok? Már kár ezen rágódni, és a feltételes mód nem játszik. A mellettem ülő szőkeség aggódik, de most nincs kedvem elmagyarázni neki, hogy mire vállalkoztam azzal, hogy visszamegyek, és a hiéna elé vetem a testemet. Egy értéktelen szemét vagyok a szemében, de most érzem…dühös, és nem tud megbékélni azzal, ha őt teszik nevetség tárgyává. Dexter kevés embert enged a bizalmába, és a betegségemmel együtt kiestem a praxisból.
- Tudod Madelaine…köszönöm ezt a rövid túrát is. Megkedveltelek, és elhiszem, hogy jó orvos vagy, mert kevés ember ugrana egy ismeretlen segélykiáltására. Megmenteni nem tudtál, de enyhítetted a terheket, és ez több, mint amit mostanában tettek értem. Félek a haláltól, pontosabban a fájdalomtól, ami vele együtt fog járni, de attól már nem, hogy elmenjek. Őrült is lehetek, vagy csak egy haldokló…döntsd el, hogy melyik csoportba helyezel, de hidd el, hogy egy másik világban boldog voltam. Nagy tervekkel, és álmokkal teli nő, aki büszkén viselte a karikagyűrűjét, de mostanra ez megszűnt, és nincs kedvem menekülni. Butaság volt, hogy elfutok a problémák elől. A döntéseimet én hozom meg…itt jó lesz. Szerettem a kilátást az ablakból. A Central park lenyűgöző, és ha teheted, akkor vidd ki a kutyádat oda. Meg fogja hálálni. A feltétel nélküli szeretet….Bella…és a kiskutyák. Nekem is…mennem kell. – a szúrás nem múlt el az út alatt sem, de nem foglalkoztam vele, miért is tettem volna? A légvételeim egyre nehezebbek, szaggatottak, de nem hátrálhatok meg. A kékjeimben kihuny az élet szikrája, és úgy szállok ki, mint aki tudja, hogy mire számítson a közös fészekben. Nem vágyik társaságra, és nem az övére ezek után, de az istenit három éven keresztül társak voltunk. A kis táskámat a hónom alá csapom, és reszketeg kézzel csapom be a nyílászárót. A pilláim alól tekintek fel az otthonomnak nevezett épületre, de csak az üresség érzése borít el. A közös emlékek elhalványulnak, és ha jól sejtem, akkor ez azt jelenti, hogy nem lesz vetítés a moziban. Lecsúsztam életem filmjéről, és még egy nyamvadt szerelmi történetről sem tudnék beszámolni. A portás már nyitja is a bejáratot, és rám mosolyog.
- Jó estét Mrs. Green. – remélem ez az utolsó alkalom, hogy így szólítanak, csak biccentek felé, és a liftig csoszogok. A mellkasom bal oldala zsibbad, apró tűpárnácska vagyok, és ez nem tetszik. A felvonóba lépve a tükörben egy idegen nő tekint vissza rám. Kisírt szemek, vöröslő ajkak, és hófehér arcszín. A hajam összefogva, de nincs erőm kivenni belőle a hajgumit. Meg kell kapaszkodnom a korlátban, és az íriszeimet fedő redőt lecsukni, hogy mélyeket lélegezhessek. Meg fogom tenni, mert nem félhetek örökké Dextertől sem. A kulcsot sem keresem elő, mikor kilépek, és szembetalálom magam a bejáratunkkal. Mennyi titkot, és viszonyt rejt ez a lakás. A kutyám már Samnél van, a cuccaim még ugyan itt vannak, de ha nem tévedek, talán már el is égette. A kilincset lenyomva egyből megcsap az a dohos szag. Szivarozik…és iszik. Vajon melyik whiskey bánja ezúttal? A cipőmből kibújva settenkedek a dolgozószoba felé. Csukva az ajtó. Charlotte…nincs sok hátra. A mellkasomra simítom a tenyeremet, és elindulok hozzá. A helyiségben természetellenes a csend, és a füst is egyfajta hangulatot teremt. Nekem háttal ül, de tudja, hogy itt vagyok. Megfeszült a kézfeje a karfán.
- Megjöttem…Dexter. Megcsaltalak, így van. Másnál kerestem a vigaszt, és nem fogom tagadni. Én haldoklom, de te nem. Nem ítélkezhetsz többet felettem. Fáj, ha visszacsap? – a földre ejtem a táskát, mikor felém fordul. A nyakkendője kioldva, a tekintete szikrákat szór, és totálisan nem önmaga.



Music |        | 750





avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Szer. Feb. 28, 2018 1:15 am


charlotte & shane & dexter

You count for something
And we are far from nothing
And the higher we get,
the less I let it go
What if I left you running?


Ösztöneim mindig is leghűségesebb érzékeimnek számítottak, és úgy bíztam bennük, mint még semmi másban. Józan ember viszonylag csak magában lelhet szövetségesre, így olyanná formáltam személyiségemet, és az általa hordozott jegyeket, melyek a legnehezebb pillanataimban sem hagynának cserben. Most sem volt ez másképp. Mélyen belül tisztán élt a kép, hogy mi a feladatom; visszacsábítani magamhoz a feleségemet, elhitetve vele azt, hogy azok az édes kis semmiségek, melyek számára létfontosságúvá váltak, engem is hasonlóképp éltetnek közösen felépített jövőképünkben. Tudtam, hogy miért teszem mindezt. Jól ismertem a játékszabályokat, velük együtt pedig a hátulütőket, közöttük a bennem tomboló visszataszítottságot és kellemetlen utóhatást, mellyel folytonos küzdelmet kellett vívnom, amíg Charlotte és személyem egy légtérben léteztünk, tettetve boldogságot, rég nem tapasztalt harmóniát. Hazugságok sorát éreztem szükségesnek elhinteni beszélgetésünk folyamán, elviselve, hogy a kimondott szavak savként marják végig torkomat. Szerettem ezt a nőt. Tiszteltem, istenítettem és a rabjává váltam. Függője lettem minden egyes mozdulatának, felém intézett szavának és elodázhatatlan ígéreteinek. Ő volt a minden, majd semmivé lett. Mára már csak bosszú mérgezi egykoron szentnek titulált érzéseimet, amely létezésének elhalványodásából fakad. Hogyan váltunk ilyenné? Lettünk féktelen szeretőkből ellenségekké? Büntetem magamat, mert nem voltam előretekintő. Hagytam, hogy a köd ellepje elmémet, homályosítva ezzel ítélőképességeimet. Háttérbe szorítottam magamat, hogy Ő általam tündököljön. És mi a hála? Jelentéktelen kihágásommal mocskolja be nevemet és ennek okán próbál megszabadítani az évek alatt saját erőből megszerzett vagyonomtól azt hangoztatva, hogy ez őt is illeti?! Egymást tettük mérgezővé a másik számára, és lassan mindketten odaveszünk a másik ellen irányult harcban, ha nem figyelünk eléggé.
Már találkozásunk alkalmával tudtam, hogy valami titok táplálja nyugtalanságát. Túlzott támadó fellépése, folytonos tématerelése egyértelművé tette számomra, hogy Charlotte jó maga is oly bűnös a történetben, amennyire csak engem vádol. Bizalmam felé rég elveszett, csak a gyanakvás maradt hátra belőle, melynek eredményeképp alkalmaztam saját módszerét, hogy ily módon buktassam le őt. Arra viszont jómagam sem számítottam eléggé, hogy a bizonyítékok ennyire nyilvánvalóak lesznek. Rosszullét kerülget, ahogyan a torkom kiszárad, a düh pedig keserű pirulaként égeti torkomat álszentsége miatt. Semmi sem volt biztosabb annál, mintsem kihagyni őt az egész válási mizériából, és hagyni üres kézzel távozni. Az ellenem szóló bizonyítékok mostanra már az ő bűnévé is váltak, így nem volt joga ítélkezni felettem vagy büntetlenségét fitogtatni az én tetteimmel szemben.
A számára küldött sms szövege egyszerű, ugyanakkor lényegre törő volt. Biztos voltam benne, hogy ezzel megtöröm a közénk ékelődött szótlanság görbe tükrét, és ahogyan ismerem, nem fogja szó nélkül hagyni mindezt. Irodám négy fala között kerít hatalmába a várakozás, melyhez egy eleganciával fűszerezett ital és a szokásos szivar párosul. Kényelmemet bőrfotelem biztosítja, tekintetemmel pedig a polcon lévő elrendezésben keresem a hibát, amit jól tudok, hogy órákig bámulhatnék, akkor sem fedezném fel. Életem a tökéletességen alapult, a hibák elkerülésén. Egy megszabott útvonalon haladtam, melyben nem engedhettem meg bármilyen félresiklást. Mostanra egyre több tényező válik tökéletlenné, amiktől még idejében meg kell válni.
Az ajtó nyitódik, Charlotte magyarázkodása pedig betölti a teret. Tisztán érzékelem jelenlétét, hangjából sütő kétségbeesését, olyat, melyet az általam szeretett nő sosem hozott volna nyilvánosságra. Előttem főleg nem. Kimért mozdulattal kortyolok bele poharam tartalmába és állok fel eddigi biztos pontot nyújtó helyemről, hogy szembekerülhessek vele. Színtiszta megvetéssel legeltetem rajta tekintetemet, és csökkentem a közöttünk lévő elnyújtott távolságot.
- Úgy hallottad, hogy érdeklődtem a magyarázatod iránt, Kedvesem? - gúnyosan ejtem ki azt a jelzőt miképp mindig is szólítottam, a lépéseim pedig ezáltal lassulnak le és érnek célt az asztal végén.
- Drága Charlotte..az álszentség mintaszobra, a tökéletes feleség. Hát nem ironikus? Legutóbbi alkalommal nem ilyen arckifejezést vágtál, miközben a félrelépésemet ecsetelgetted. Hol marad a kárörvendő mosoly, hm? Vagy azt a doktor úrnak tartogatod? - jegyzem meg megjátszva őszinte érdeklődésemet.
- Mond meg, mégis hogy merészelsz ily módon minősíteni, miközben te a doktoroddal fekszel össze? Elvárod, hogy az összes hibáért én fizessek meg, míg te bejátszod a megcsalt feleség szerepét meg az áldozatot, hogy több pénzhez juss? Válaszolj! - emelem fel a hangomat, majd ezt követően fújom ki az oly gondosan bent tartott levegőt, hogy visszavegyek a hangerőből. Számomra ez a nő már nem éri meg a haragot, de azt nem tűröm el, hogy olyan vádoljon meg, aki maga sem különb.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Szer. Feb. 28, 2018 1:01 pm

dexter & lottie & shane
Egész úton azok a szavak járnak a fejemben, amiket Madelaine mondott…mi lenne, ha nem azért maradnék életben, hogy a férfiakkal foglalkozzam, hanem a saját céljaimmal, a gyerekkel, melyhez egyik sem kellene? A kocsiban ülve sok párbeszéd zajlik le az elmémben, mint a színházban tett látogatás Dexterrel, a könyörgése a jövőnkkel kapcsolatban, és a másik oldalon Shane, akinek fáj bármi, amit tervezek, és nem őszinték a felém irányuló kérdései. Belefáradtam, hogy megfeleljek nekik, és emiatt nem is húz fel annyira a férjem üzenete, mint gondolná, vagyis nem abból az okból térek vissza a városba, hogy a jussomért küzdjek, hanem a szemébe mondjam a tényeket. Már régen rájöttem, hogy melyek a mozgatórugói, és mikkel óhajtott átverni, de ennél aljasabb lépése aligha volt bárkinek is, mint neki. Csendesen búcsúzom el a pszichológustól, aki némileg kozmetikázta a véleményemet, de a végső döntésemet nem bírta megmásítani. A műtét ellen voksolok, a Shane féle meggyőzés hatása érvénytelen, ráadásul, ha annyira szerette volna, hogy végigcsináljuk…akkor nem menne máshova, más műtétre. Én hálátlan, és önző is vagyok a szemében, aminek van háttérigazsága, de egyáltalán nem értek vele mindenben egyet. Mit is vártam volna el mindkét férfitól? Az egyiktől az őszinteséget, a másiktól a hamis illúziókat. Shane sebei nem gyógyultak be az elmúlt öt évben sem, és az, hogy az utolsó pillanatban foglalkozni kezdett velem, csak azért volt, mert a szüleim eltiltották tőlem. A vesztemet okozta majdnem…és ez bizony ráébresztett arra, hogy a túlzott erőlködése is egy színjáték része. Bűntudat mardossa, miközben nemtörődő üzenetekkel bombáz? Melyik a jobb…Shane túlzott, de olykor megjátszott mondatai, vagy Dexter hazugsága? Már nem érdekelnek, lepereg rólam a gyűlölet, mert megbékéltem a döntésemmel. Úgy lépem át a lakásunk küszöbét, hogy sejtem talán ez lesz az utolsó szóváltásom a férjemmel, de akkor elégtételt várok…színfalak nélküli házasságot. Az irodája felől érződik a szivar és az alkohol együttese. Dexter csak akkor tesz így, ha nagy döntések előtt áll, vagy totálisan kiborul, én az utolsóra tenném a voksomat. Nem számított arra, hogy megcsalom, és másnál keresem a vigaszt. Nem tudom, hogy miért érzem úgy magam, mintha a kivégzésemen lennék, de ez a háttal ül nekem, nem igazán segít, amolyan személytelen hozzáállása a témához. A felemelkedése a székről nem fejedelmi, egy megfáradt ember mozdulatai ezek, és szemrebbenés nélkül tűröm, hogy a közelembe jöjjön.
- Nem, és hagyjuk már el ezt a becézést Dexter. Jó ideje nem vagyok a kedvesed. – állom a metsző tekintete sugarát, és rezzenéstelen arccal várom a kiborulását. Az első számonkérés elreppen a fülem mellett, és csak nézem…azt a férfit, akit egykoron a munkámnál is jobban szerettem.
- Ne emelgesd a hangodat velem szemben Dexter. – nyugodtabban viselkedem, mint a férjem, de ettől függetlenül érzem, hogy az erőmből már nem sok van hátra.
- Shane nemcsak az orvosom, hanem az exem is, ha tudni szeretnéd. Előtted hagytam el, és menekültem Párizsig a vagyonával…igen gyanítom azt hiszed a pénzedre fáj a fogam, de már régen nem ezért akarok válni. – rázom meg a fejemet, és ha még most is úgy érzi, hogy bele kell szólnia a mondandómba, akkor feltartom a kezemet, és egészen az álláig hajolok, és úgy tekintek a szeme közé.
- A megcsalás az első lépcsőfok volt, de az előzmények a betegségemre nyúlnak vissza. Megundorodtál tőlem, és emiatt menekültél Theresa karmai közé, aztán meg azzal áltattál hirtelen, hogy békülni akarsz, miért? Legyél őszinte Dex…a szerelem hajtott felém, vagy a félelem, hogy elveszíted a vagyonodat, amiért elválunk? Az ügyvédeddel együtt tervelted ezt ki? Ha meghalok, és te özvegy leszel, akkor mindenem rád száll…ki az aljasabb, én vagy te? Bizonyíték…nekem már megvan az ügyvédedé…igen borzalmas ember, aki képes bármire egy szopásért. – mosolyodom el fáradtan, a mellkasomat masszírozom. A fájdalom már elviselhetetlen, sápadt vagyok, és végtelenül kimerült.
- Most ítélkezz felettem, amiért már a temetésemet szervezted…nem baj Dexter, nemsokára már ott állhatsz, mint az álszent, a feleségét sirató mintaférj, és apa…mert igen ez fájt a legjobban. Egy gyermek gondolata, mely csak hazugság volt…gyűlöllek érte. – az arcára simítom a tenyeremet, és érzem, hogy a szédülésem felerősödik. Megbicsaklik a lábam, és az asztal szélében kapaszkodom meg. Az egyik kezem a mellkasomon.


Music |        | 667





avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Szer. Feb. 28, 2018 4:56 pm


charlotte & shane & dexter

You count for something
And we are far from nothing
And the higher we get,
the less I let it go
What if I left you running?


Hétköznapjaim folyamán nyugodtságom tükrözi mindazt, amelynek látszódnia kell a külvilág számára. Belső harcaimnak a helyükön kell létezniük, hogy pillanatnyi gyengeségem ne váljon nyilvánvalóvá, így ezen elvek szerint éltem az életemet. Célokat tűztem ki magam elé, melyekből tervek, végül megvalósult teendők lettek. Sosem hagytam, hogy bármi is elvonja a figyelmemet vagy lebeszéljen eredeti terveimről. Makacs, akaratos és legfőképp rideg voltam, másokkal szemben kevésbé empatikus. Egészen addig a pillanatig fordultam irányukba kedvességgel, míg elakartam érni náluk valamit. Minden más pillanat a saját medrében folyt tovább, és ez így volt rendjén.
Mostanra már tévedésnek éltem meg házasságunkat. Hibának, melyet nem csak javítani kell, de gyökerestül száműzni az életemből azért, hogy semmi se mocskolja be nevemet és az elért sikereimet. Egy házasság, biztos családi háttér jót tesz a külvilág által kialakult kép esélyes szépítésében. Ha egyedül jelensz meg, akkor csak a megbízhatatlanságot, a stabilitás hiányát látják benned. Egy partnerrel az oldaladon viszont felfigyelnek a létezésedre. Úgy gondolják ezáltal kevésbé válik az ember csapongóvá, figyelmetlenné. Együtt éreznek vele, sőt mi több ugyanolyan szintre emelik önmagukat, melyen az adott személy áll. Mindez viszont hazugság. A felszín, az édes máz csak elfedi az alatta lévő mocskot, és habár a hiba nem megengedett munkám keretein belül, sosem válok majd egyenértékűvé az átlagemberrel. Velük ellentétben én nem engedhetem meg, hogy Charlotte tettei megbélyegezzék karrierem további fokozatait vagy úgy emlegessenek, mint aki nem volt eléggé jó holmi nőcskének.
A szivar füstje kellően mérgezi irodám zárt terét, melynek utóhatását kedvenc italommal fedem el, mostanra már a harmadik alkalommal kiürítve poharam tartalmát. Újratöltök, az idegességem kevésbé csillapodik. Megcsalásának bizonyítékai ott keringenek gondolataim legmélyén, és egyáltalán nem hagynak nyugodni, helyette pont az ellenkezőjét érik el. Érzem, hogy dühöm szélsőséges tettekre sarkall, melyek más esetben fel sem merülnének zavartól lappangó elmémben. Fejemet a támlának hajtom, tekintetem egy bizonyos pontra fókuszál. Az értelmet kutatom, az egész elbaltázott házasságnak kudarcba fulladt éveit. Idegeimet leköti ez a melléktevékenység, de abban a pillanatban semmivé válik, ahogyan haragom epicentruma betér az irodámba. Hagyom, hogy belevágjon, magyarázatával megerősítve azokat a dolgokat, melyeket már így is jól tudok. Felállok a helyemről, a tekintetem ködös, szintúgy az elmém sem viselkedik másképp. Az alkohol mámora kellően megmérgezte ítélőképességeimet, melyeket tetteimmel mutat be a külvilágnak, és lassú lépteimmel kezdi. Akaratomon kívül is mosoly kúszik arcomra, enyhén természetellenes képet adva ezzel ábrázatomnak. Az első számonkérésem hulláma könnyedén tör fel belőlem, hangom pedig dühtől cseng, ahogyan életemben nem sokszor alkalmazott módon fejtem ki felé nemtetszésemet. Tudom mit tettem. Azt is tudom, ő mit tett és leginkább azzal vagyok tisztában, hogy mit fogok tenni ezek után. Megszabadulni tőle. Könnyedén és véglegesen.
Figyelmen kívül hagyom akár fenyegetésnek is elmenő felszólítását, amikor hangom a megszokottnál hangosabbá válik. Magam miatt veszek vissza a hangerőből, nem miatta. Ő már nem érdekel, ahogyan a nyűgjei sem.
- Milyen stílusos. - lassú tapsolással adom tudtára mennyire felettébb elszomorító viselkedése, ezek után viszont mélyebb levegővétel után folytatom.
- Őszinte legyek? - kérdezek vissza, mintha a kérdés nem vált volna túlságosan egyértelművé már eddig is. - Kár tagadni, szóról-szóra így van, ahogy mondtad. Megundorodtam tőled. Látni sem bírtalak, minden egyes áldott nap szembenézve azzal, hogy miképp válsz kifordított másoddá és húzol engem is magaddal. Elvesztél teljesen. Közel sem vagy már az az erős nő, akit megismertem, akiért megérte küzdeni, mert már te sem küzdesz többé. - magyarázatom után kell egy kis idő, hogy feldolgozzam az elhangzottakat.
- Szánalmas látni a kétségbeesettségedet, amivel határozottként tünteted fel magadat. Kivé lettél volna nélkülem, hm? Mindent nekem köszönhetsz és így hálálod meg? Mással hetyegsz majd az orrom alá dörgölöd? - teszek egy lépést közelebb hozzá, de nem veszem le róla a tekintetemet. Az alkohol újabb szintekre tör a szervezetemben, és fele mondandóm kicsúszik kontrollálásom alól.
- Az a nő akit elvettem egy semmi volt, de legalább a méltósága és a szíve a helyén volt. - ejtem ki dühösen a szavaimat és visszatartott lélegzettel tűröm, ahogy keze az arcomhoz ér.
- És csak hogy tudd Kedvesem - hangsúlyozom ki direkt a már előbb megszólt jelzőt, ezután folytatom tovább -  minden percét élveztem annak, hogy ezzel hitegetlek, mikor az a nő akivé váltál lett volna az utolsó, akivel közös családot alapítottam volna. - veszem fel vele egy pillanatra a szemkontaktust, mielőtt visszasétálhatnék asztalom mögé.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Pént. Márc. 02, 2018 3:26 pm

dexter & lottie & shane

Az ember mindig megérzi, ha letelik az ideje, és eljön a halál pillanata. Nem úgy képzeltem el tizenkét évesen az életemet, hogy majd harminc éves korom előtt megyek el, és a férjemmel fogok vitatkozni közben. Az utolsó képkockák egyike ez, de ekkor még nem sejtem, hogy perceken belül örökre le fognak csukódni a szemhéjaim, ezzel egy olyan életpályát lezárva, ami másoknak megkönnyebbülést, egyeseknek fájdalmat hoz el. Elvégre azért élünk, hogy megtaláljuk a boldogságunk forrását, és azzal a biztos tudattal hagyjuk hátra az itt maradókat, hogy nem kell félniük, mi már egy jobb helyen leszünk. Szerettem volna, ha tudják a szüleim, hogy nem miattuk lettem ilyen pénzéhes, és önző alak, hanem a saját bizonytalanságomból. Sosem értem be annyival, amennyi járt, mindig a tökéletest, az izgalmasat kerestem, és lám mi lett a vége? A kis Charlotte irigyen követte pillantásával a szomszédlány új ruháját, a templomba járók új szerzeményeit. Mindenkire irigykedett, mert nem kaphatta meg, nem járt neki minden héten egy új baba, és egy új bicikli sem. A szülői ház berkein belül a kölcsönös adakozás, a szeretet kimutatása volt a fő cél, de nem becsülte meg eléggé. Ez a kislány még mindig bennem él, és hónapok óta sóvárog arra, hogy visszafordíthassa az idő kerekét, és vidáman játsszon abban a kertben, ahol eldöntötte, hogy egy szép napon parfümőr lesz belőle. Különleges érzékem volt az illatok egyvelegéhez, férfiak százait bolondítottam meg, ha virágot tűztem a hajamba, vagy olyan samponnal mostam meg, mely emlékeket készített, aztán őrzésre adta át az adott férfinak. Szerettem mindegyiket a magam módján, de csak ketten emelkedtek ki a szürke tömegből. Shane Harper a szívem csücskét képezte, egy olyan jövőképet teremtett nekem, amivel szintén nem értem be. A kisujjamat sem kellett volna mozdítanom, hogy mindenem meglegyen, de az sem én lettem volna. Hol lettek volna az álmok, és a közös célok? Shane akarta a házasságot, és a gyereket is, aki csak szóban forgott, de sosem fogant meg. Elhagytam…talán életem hibája volt? Már nem fog kiderülni, csak Dexter ráncos homloka marad, és a szitokszavak, amikkel illet. Lotyó, meg szajha, a nem kívánt feleség. Úgy marnak belém az igazság éles fogai, mintha minden percben az eltelt hónapokban erre a mondandóra készült volna. Undorodik tőlem….éket ver a koponyám szélén. Mikor is szeretett, mikor nem fröcsögött a nyála mérget, és dühöt az irányomba? Tűröm a kiborulását, a rám háruló terheket. Megbocsájtok Dexter. Nem foglak hibáztatnia azért, mert félsz a haláltól. Ember vagy, talán most vagy a leginkább az. Természetellenes mosolyra ívelődnek az ajkaim, az idő és a tér kettőse lelassul, és más szemmel látom őt. A mindig erős férfit, aki nem retten vissza a cápáktól, mert ő a legnagyobb ragadozó, mégis vannak rejtett sérülései. Már nem érnek el a sértései, van egy hely, ahol már nem számít a problémája. Halkan, szinte arcon nevetem, de aztán elhal a kezdeményezésem, és egyfajta csendes hörgés tör fel belőlem, ahogyan az asztalt próbálom megfogni, de nem megy.
- Köszönöm, hogy elvettél feleségül, köszönöm, hogy megtanítottál szeretni, és arra is, hogy nem minden arany, ami fénylik. A pénz nem ér annyit, mint a valódi személyiségem. A méltóságom már akkor sem volt a helyén, amikor kimondtam neked a boldogító igent. Elkövettem hibákat a múltban, de ezek tettek azzá, aki most vagyok…a végén.  – mondom neki halkabban.
- Nem is én vagyok az a nő, aki illene hozzád. Nem érdemeljük meg egymást. Neked olyan kell, aki megtanít szenvedni, és tükröt tartani eléd, aki megmutatja, hogy sebezhető vagy Dexter, hogy a halandóság a legnagyobb félelmed. Az élet múlandó, nem fog megvárni senki. A gyermek lenne, akiben továbblétezhetsz. Nem adhattam meg neked. Tudod Shane…ő sem az, aki megértett volna. Egyikőtök sem fogja fel, hogy mit jelent a haldoklás. Megváltoztatja az embert. Mindketten állandóan azt hangsúlyozzátok, hogy már nem az a nő vagyok, akit megismertetek. Így van, mert az a Charlotte szívtelen volt, és csak magára gondolt…de már nem ilyen vagyok. Elgyengültem, vágytam a családom körére, és a barátaimra, a velük töltött közös időre. Többet jelentett a kutyám, mint egy bankszámla. Hogyan is szerethettetek volna Dex? Neked az érdek számít, Shane meg a múltban létezik, és azt a nőt várja, aki már nincs, csak egy árny. – sóhajtok fel, és le kell hajolnom. Nagyon szúr…minden szívdobbanásom fájdalommal jár. A fizikai sajgás nem rossz, valamit jelez. Mélyeket lélegzek, és az asztal előtt esek térdre.
- Nem így akartam elmenni… - bennem reked a szó, lassan futtatom fel a kékjeimet a férjemre.
- Dexter… - rázom meg a fejemet, és egy hatalmas, és erőteljes rántást érzek, aztán eldőlök a földön. A kezem a fejem mellé hanyatlik, és még látom a perifériámról őt. Hatvan másodperc. A fülemben hallom a saját szívverésemet. Milyen szép…mosolyogva könnyezem, és a végén már a semmibe meredek. Üvegessé válik a tekintetem, ahogyan a fény fele tartok, és megáll az itteni életem.



Music |        | 755





avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Szomb. Márc. 10, 2018 9:13 pm


charlotte & shane & dexter

You count for something
And we are far from nothing
And the higher we get,
the less I let it go
What if I left you running?


Az élet megsemmisíthetetlen mókuskerekében létezve sokan azt vallják, hogy szükségük van olyan külső befolyásra, amely kizökkenti őket a hétköznapiság fogságából. Valami, ami örömöt, netalántán valami újat hoz az unalomtól megkeseredett szánalmas világukba. Nevezhetik ezt mankónak, segítségnek, egyfajta elterelésnek, amire szükségük van, hogy ne érezzék azt, hogy csak félig élnek igazán. Gyerekkorom óta nekem mást jelentett kötődni egy adott személyhez. Másképp viseltem magamon egy kívülálló szeretetének nyomait vagy tapasztaltam törődést társaimmal szemben. Kötődni kevésbé, önállósodni annál inkább szükség volt ahhoz, hogy azzá váljak, akit szeretnék a tükörben viszontlátni. Mindenféle megbánás, bűntudat vagy olyan kizökkentő tevékenység nélkül, melyet érzelmi vívódás kísér. Fontosnak tartottam, hogy a gondolataim mindig ott legyenek, ahova tartoznak, felállítva egy sorrendet, mire van szükségem és mi az, mely könnyen hanyagolhatóvá válik az idő múlása során. Kerültem az elmúlást, a halandóság fogalmának jelentését. Képtelen voltam szembenézni, hogy egyszer majd minden semmivé lesz, amelyet ennyi év után önerőből építettem fel, ezt követően őrültségnek tartottam minden motiváló szónoklatot használni melyet az 'Egyszer élünk' életfelfogás határolt körbe. Úgy vélem, ha tisztában vagyunk az élet elmúlásával, az lelassít minket. A szervezetünk akaratlanul is a rosszabbra van kiélezve, hátráltatva attól, hogy többet haladjunk előre, és ne hátra, így kerültem ezeket a helyzeteket. Nem bonyolódtam konfliktusokba és könnyedén menekítettem ki magamat, ha kiéleződtek a viták egy beszélgetés során. Nem éreztem szükségét olyan emberekkel tárgyalni, akik a hangjukat felemelve érzik, hogy a véleményük valamelyest is számít. Nálam ők a semmi kategóriát, a jelentéktelent testesítették meg. Mégis most hogy azzal a nővel állok szembe, akivel nem egy és nem két elvemet vágtam a sarokba, szükségét érzem arra, hogy magam is eggyé váljak közülük. Csillapíthatatlan haragot érzek, valamit, ami bennem tombol, de nem lett volna rá szükségem. Felesleges köröket futottam egy olyan házasságért, amibe végül belebuktam. Jómagam is tisztában voltam a következményekkel. Többféle módon készültem fel erre a szerepre, mégis mikor oda kerültem, gyengévé váltam. Adtam egy esélyt a számomra elképzelhetetlennek, és bár a végkifejlet garantált volt, nevetségesnek éreztem, hogy velem ez megtörténjen. Azzal hitegettem magamat, hogy én más vagyok. Dexter Greent nem törheti meg valami mámoros illúzió, melybe az átlag ringatja magát, hogy ne kelljen törődni szánalmas életükkel. És mégis itt tartunk. Egy hozzám korábban méltó nő árnyékával szállok vitába, akiért nem csak elveimnek fordítottam hátat, és vettem feleségül, de még szembe kellett néznem az őt körüllengő elmúlás gondolatával. Mintha semmivé vált volna mindaz, amelyet egykoron becsültem. Mivé váltam általa? A szeretet csak képzelet, amely őrültségekre jogosít fel. Egykoron mi is birtokoltuk ezt, de mára már hová lett?! Szavaimat a sértettség uralja, tetteimet pedig a nyugalom veszi át. Belépése alkalmával megfagy a levegő, és közénk cementálódik a múlt. Tisztában vagyunk vétkeink súlyával, de én több sebtől bűnhődöm. Az évek felesleges mivoltát élem át, a gyengeséget mely egyszer erőmmé formálódott, és azt a fajta elutasítást, olyan mértékű csalódást és undort, melyet sosem éreztem még. Mit számítanak az együtt töltött évek, ha a jelenünk bemocskolja azt? Mi kis pillanataink könnyedén söprődnek be az élet szőnyege alá, mi pedig itt állunk egymással szemben, szitkozódva és üvöltve a másik tetteiért. Mintha változtathatnánk. Mintha az újrakezdésért tennénk mindezt, holott a lezárásért áhítozunk. Ő is vár valamire, én is. A mi utunk már nem egy és sosem lesz az. A gondolat pedig, hogy egykoron ugyanazon életen osztoztunk, mostanra csak gyermeteg képzelet, melytől az ember a felnőtté válás küszöbén könnyedén búcsúzik.
Méregként marják végig torkomat a kimondott szavak. Magyarázkodnom kellene magamért? Küzdenem hangom felemelésével egy olyan nő figyelméért, ki nem jobb, sem rosszabb nálam? A tekintetem az övét keresi, holott szánom a velem szemben állót. A tetteiért, a szavaiért és mindenért. Leginkább azokért, melyek ellenem irányultak, sértve ezzel büszkeségemet és a nevemet.
- Nem vagy magadnál, Charlotte. A valódi személyiséged juttatott el idáig vagy a pénz, amit most olyan lelkesen elutasítasz? - szavakba sem tudom önteni véleményemet, mert valahogy képtelen vagyok feldolgozni az elhangzottakat. Az általa elutasított bankók nélkül ő is csak egy lenne az átlagból, semmi több.
- Még egyszer ne ejtsd ki előttem a szeretőd nevét. - utasítva szűröm ki szavaimat ajkaim közül, miközben kényszeresen nyúlok azért a nyakkendőért, melyet már korábban levettem és legszívesebben üvöltenék, mert a fejem elviselhetetlenül zsong. Keserűen ingatom főmet, de már nem vagyok képes rá figyelni. Nem akarom őt látni. Hallani a hangját. Érezni azt az édes illatot, amely már az első találkozásunk alkalmával megbolondított. Újabb italt töltök magamnak és alig remegő kézzel nyúlok a poharamért, hogy annak tartalmát lefolyassam torkomon. A pohár letételével élesen szívom be a levegőt, és az alkohol ködös utóhatása alól pillantok fel rá, habár csak a hangulatomat részegítette meg, a gondolkozásom józan maradt. Bármit megadnék, hogy a kettő felcserélődjön, de túlságosan a pillanat és a dühöm híve vagyok. Ennek kettőse pedig elég ahhoz, hogy kiábrándítson és kegyetlenül abba a jelenbe száműzzön, ahol nem kívánok lenni. Az elhangzottak után támaszkodok két kezemmel az asztal lapjára, és mélyen magamba szívom a szivar és árulás mérgezte levegőt. Könnyed egyvelege újabb gyógyírként édesíti meg szervezetemet, míg nem a pillanat bekövetkezik. Gondolataim fülsüketítő ürességgel szállnak tova, lábaimat pedig a cselekvőképességem ösztönei vezérlik, ahogyan sután teszem meg kezdőlépéseit az életbe visszahozásának, majd kapkodó mozdulatokkal a mentőket tárcsázom. A fülem zúg, a mellkasomra pedig enyhe nyomást gyakorol a nyilvánvalóság.
- Charlotte az istenért..nem halhatsz meg itt. - idegeim lassan cérnaszálon függnek csak, ahogyan kezemmel pumpálom belé az életet, és a várakozás teljességgel megőrjít. Nem merem érinteni őt most az egyszer, akit egykoron mindenáron a közelemben akartam tudni. Mire a mentők megérkeznek, csak összefüggéstelen mondatokra vagyok képes. Lemerülök, de a tetteim másképp mutatják ezt. Irányítok, üvöltök és magyarázok - bár magam sem tudom miről, egészen addig, amíg be nem szállok az autóba, hogy a mentő indulásával magam is a kórházba kössek ki, mely alig pár perc csúszással történik meg Charlotte beérkezéséhez képest.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Vas. Márc. 11, 2018 4:06 pm

dexter & lottie & shane
Az élet is egy játszma, de nem ér véget a történet ott, ahol a földre hullsz, és lecsukódik a szemhéjad. A légzésem eggyé vált az utolsó ritmusokkal, és a fülemben hallottam viszont a saját motorom hangját. Már nem láttam tisztán, és a szobába tartózkodó egyetlen férfihez fohászkodtam. Nem a reményért, nem is azért, hogy életben tartson, hanem, hogy elengedjen, hogy megadja azt nekem, amit immár hetek óta elmulasztott. A férjem volt, és a megvetőm is, de Dexter is csupán egy emberi porhüvely felépítése, a belsőjében ott a félelem, a haláltól való rettegés, ami a napnál is világosabb volt, mikor eldőltem, és hirtelen az arca, és az aurája is megváltozott. Mr. Green…az a férfi, aki évekkel ezelőtt a bűvkörébe csalt már nem létezett, az álarc leesett, és a széttört szilánkok között alkottam én az egészet. A mi szálaink összefonódtak, nem bírtam figyelmen kívül hagyni a tekintetét, a kéklő szivárványhártyák elnyíló csodálkozását, hogy a pénzéért folytatott háborúban én estem el, és nem ő. Mérlegre helyezett a vagyonával, és későn döbbent rá, hogy nem áhítoztam a mesés válásra, sem a megbántására. Most kell ésszerűen cselekedned, és ha már elkezdted, akkor fejezd is be! Ne hozz rám szégyent, hogy könyörögni látlak, mert akkor értelmét veszíti az egész. Az élet utolsó lángcsóvái csapnak fel a kékjeimben, már érzem, hogy meglegyint a halál szele, és várnak valahol. A túlvilág nem egy megfogható fogalom, de elérkezett az idő, hogy megtudjam mi vár a titkok sűrűjében. Felkészültem, nem itt és most kellett volna bekövetkeznie, de talán szép véget fogok érni. A nevét hörgöm, mint a csatamezőn elveszett katona, kinyújtanám a karomat, de már mozdulni sem tudok. A tüdőm megtelik a végső oxigénadaggal, és az agyamat elönti a tejfehér köd. A működése leáll, a látásom a semmibe mered, és elhagyom a testemet. Elszakadok a börtönömtől, szabaddá válok, és boldogan pillantok le a kétségbeesett férjemre.
- Dexter hagyj elmenni. – suttogom a fülébe. Nincsenek korlátok, melyek itt tartanának, ezt én is így látom. Nem fog gondot jelenteni többet az ágyból való felkelés, az sem, hogy egyedül vásároljak be. Elmúlt a fájdalom is. Könnyű vagyok, és lebegek. Az örvény fölém magasodik, és másodperceken belül tűnök el, az árnyvilág magába olvaszt, és fellélegzek.

***

Nelson és Owen kapják a sürgősségi hívást Manhattan egyik gazdagabb részéről, miszerint egy nőnek leállt a szíve. A rohamkocsiban már Lawrence várja őket, és perceken belül elindulnak. A szokásos úton mennek, kiteszik a vészjelzőt, a New York-i forgalom meghajlik előttük, nem késlekedhetnek, mert minden szekundum távolabb viszi őket az életmentéstől. Nelson az ügyeletes mentőorvos, aki a diszpécsertől kapta az információkat.
- Egy fiatal nő az…szívelégtelenséggel. Hozzátok a defribllirátort is. A férj van vele… - közli az infókat, majd a helyszínen ketten pattannak ki a kocsi hátuljából. A táskával együtt kapnak elirányítást a recepcióstól, aki egy harmadik emeleti lakáshoz vezeti őket. Belépve a luxusba azonnal a dolgozószoba felé terelik a lépéseiket. A férj össze-vissza beszél, nem tudja elmondani, hogy mi történt pontosan. A nő mellkasa nem emelkedik, az alapvető életfunkciók hiányoznak, de mikor hozzáérnének, akkor a test magától rázkódik össze.
- Mi a fene történik? – esik le az álla Owennek, de már készíti is elő az életmentő készüléket.
- Uram…a feleségének be van…? – nem tudja Nelson végigmondani a kérdést, mert újabb rázkódás szakítja félbe a beszélgetésüket. A test ezután elernyed, és amikor a mentőorvos hozzá akarna érni, egy kisebb sokk éri. A halott nő elektromos kisüléseket okoz, és ezzel eszméletlenné teszi az egészségügyi dolgozót.
- Mi a picsa…Mr. Green….a nejének belső defibrillátora van. Elromlott….itt a központ. 512-es mentő…áramütés érte a kollégámat. Egy huszonnyolc éves nő…belső cardioverterrel, ami valószínűleg meghibásodott. Pulzus 30, gyenge szívritmus.. – jelenti be, majd a meghökkent férfival segíti be a kollégát, és a nőt is hordágyra teszik. Azonnal oxigénmaszkot tesz rá, de hiányos alapismeretekkel rendelkezve csak bízhat benne, hogy időben érnek a kórházba. A harmadik perc után ismét leáll a szíve, de nem mer hozzányúlni, végül úgy dönt mégis megkísérli, és szétterpesztett lábakkal ráülve a betegre kezdi meg a mellkas pressziót, a két befújással. A mentő tizenkét perc alatt ér be a centrumba, ahol egy csapat várja őket, és az első pillantása a mentősnek a kardiológiai rezidensre siklik.
- Hat perce próbálom újraéleszteni. Már másodjára…Nelsont ki is ütötte. A cardioverter meghibásodott. Nem ver a szíve… - közli leizzadva a férfi, mire a nő arca elfehéredik.
- Szóljanak Dr. Harpernek, és ne kelljen kétszer mondanom. Hozzanak egy epit, és adrenalint is. A bypass álljon készen… - üvölti, és a mentősre néz.
- Be kell jönnöd velünk, ne állj le, mert esélye se lesz. Folytasd…Nelsont meg vigyék a hármasba. - kiáltja el magát, és a háttérben feltűnik a férj is, aki most ér oda a folyosóra, ahogyan a főnöke is…



Music |        | 770





avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Szomb. Márc. 17, 2018 8:59 pm

Lotte & Dexter & Shane
 Try to be positive in a negative situation


- Nem, Mrs. Collins, ez teljességgel lehetetlen. Minden rendben lesz, hát nézzen rám: úgy nézek én ki, mint aki képes lenne nem megmenteni Önt? – Megkockáztatnám a kérdésemre adott válaszát, miszerint természetesen nem, nem úgy nézek ki. A nő meg akar halni, már elege van a folytonos szenvedésből, amit nem csodálok, hiszen több, mint tíz éve él pacemakerrel, de a szíve mára nyolcvan százalékban beadta az unalmast. Az már határozottan nem jelent jót, ha minden második nap meg kell jelennie nálam, mert újbóli szívdobogás lép fel. Meg kell műteni, de ő jobbnak látná már így közel a hetven felé, ha nyugovóra térhetne. A betegeim fele ezen a véleményen van, és már kezdem én is megunni a dolgot, mert bármennyire meglepő, nem egyszerű nap, mint nap helyt állni és ugyanazt hajtogatni folyton minden egyes betegnek. Ezért van az, hogy párszor már csak a rezidenseket küldöm be, és csak ha muszáj, akkor teszek jelenést. Mivel most sem akarok bunkó lenni a nővel és már lassan húsz perce itt baszom a rezet, kezd elfogyni a türelmem.  
- Rendben, Mrs. Collins, most Dr. Stevenson itt marad magával és neki kiöntheti a lelkét – mosolygok a gyakornokra, mert tudom, hogy éppenséggel dolga lenne, de én ezt most pont leszarom. Nincs nekem ehhez idegzetem, pláne nem az esti órákban, amikor már éppen a műszakom végéhez közeledek. Nem volt egyszerű nap, már nem is vágyom semmi másra, csak egy forró zuhanyra, egy pohár minőségi whiskyre és az ágyamra.  
Ki is viharzom a kórteremből, mielőtt még bárki bármit szólhatna, aztán az öltözők felé igyekszem, hogy átöltözhessek, már talán ebben a tíz percben nem fog semmi történni, ami miatt azonnal ugranom kellene. Épp a nadrágomat kapnám át, amikor a csipogóm hangja töri meg a csendet egy sürgős esettel. Na, már csak ez hiányzott, semmi más. Pillanatokon belül kapom vissza a pólót és a nyakamba akasztom a fonendoszkópot, aztán gyors léptekben indulok meg a bejárat felé, ahol már tolják is hordágyon befelé a beteget.  
- Dr. Harper, a beteg Charlotte Green, a cardioverter meghibásodott. Többszöri újraélesztésre sem reagál a szív – vázolja fel a helyzetet a rezidensem, de a név hallatán elborítanak az érzelmek. Nem is tudom pontosan meghatározni, mit érzek leginkább?! Talán a düh és az aggodalom keveréke kerekedik leginkább felül. Dühös vagyok, amiért nem hallgatott rám, hiszen mostanra akkor talán már az új szívvel élhetne és lábadozhatna. Aggódom, amiért közel sem vagyok biztos abban, hogy túléli ezt, főleg mert agyban már annyiszor feladta. És aggódom azért is, mert egyenlőre fogalmam sincs, én hogy fogok tudni itt helytállni. Eddig csak a képzeletemben létezett ez a nap, és nem hazudok, ha azt mondom, egy kis részem reménykedett abban, hogy ez a nap majd nem a Presbiterben történik meg és nem az én két kezemen és helytállásomon, szaktudásomon múlik majd az egykor szeretett nő élete. Gördülékenyen mehetett volna minden, ha Lotte nem ellenkezik a testének minden egyes porcikájával, de persze így volt, szóval kár már ezen rágódni.  
- Azonnal vigyék a kettes műtőbe, tegyék rá a gépre, és kapcsolják ki a cardiovertert. Ne hagyja abba az újraélesztést egy pillanatra sem, érti? – adom ki az utasításokat, miután magamhoz tértem valamennyire a kezdeti sokkból, aztán a hordágy mögött megpillantok egy férfit is, aki valószínűleg csak Dexter lehet. Hát lehet, hogy élete utolsó perceit is ezzel a szemétládával töltötte? Pár másodpercre elkapom a pillantását és farkasszemet nézek vele, majd megcsóválom a fejem. Nagy bennem a düh, de tolerálnom kell magam több minden miatt, így miután eltolták mellettem Lotteot a hordágyon, csak egy mondatot vetek oda neki.  
- Most már komolyan aggódhat...– A hangom cinikus, de igyekszem a normális hangnemben maradni és nem megütni egy olyan szintet, ami miatt furán nézhetne rám bármelyik kórházi dolgozó is. Ha eddig nem tette volna, most tényleg belegondolhat abba, hogy elveszíti a feleségét – habár már tényleg fogalmam sincs, milyen kapcsolatban vannak egymással, mert Lotte szerint folyamatban a válás, de akkor meg mit csináltak együtt -. Nem így képzeltem el vele az első találkozást. Vajon tudja, hogy Lotte velem vigasztalódott, vagy csak az orvosaként tekint rám? Valamiért az elsőre tippelnék, de aztán sosem lehet tudni. Mélyen szívom be a levegőt, mert baromira nincs időnk most arra, hogy szóváltásba elegyedjünk. – Értesítse Charlotte szüleit, Mr. Green – teszem még hozzá diplomatikusan, mert jó lesz, ha hasznossá teszi addig magát, amíg én megmentem a világegyetemet. Vagy nem, majd meglátjuk.  
- Sarah. Próbálja meg meggyőzni Alyssa szüleit, hogy búcsúzzanak el a lányuktól. Nincs sok időnk, ha nem mennek bele hamar, akkor Charlotte nem éli túl - fordulok oda a nővérhez aggódó tekintettel. Ő tisztában van a dolgokkal, talán többel is, mint kéne, és reménykedem benne, hogy jó kampánybeszédet fog mondani, mert rajta múlik minden majdhogynem.  
Sietős léptekben indulok meg a műtő felé, a folyosó kanyarában majdnem beleütközve az egyik ápolónőbe, aki éppen a férjnek viszi a kitöltendő dokumentumokat. Remegnek a kezeim, az idegesség a tetőfokára hág nálam és közel sem érzem most úgy, hogy képes leszek erre a műtétre. És ez valljuk be, nem annyira pozitív dolog...  
- Visszatért a pulzus, de nagyon gyenge. Azonnali beavatkozásra lenne szükség. Kikapcsoltuk a cardiovertert – adja le a jelentést, én pedig megnyugodva kicsit, bólintok.  
- Dr. Clemence, mosakodjon be, lehet, hogy félúton át kell vennie. – Céleste már tudja jól, hogy mi a helyzet, az előző műtétnél is jelen volt, és majdhogynem el is küldött a francba, amiért elvállaltam az esetet, de most nyugodtnak tűnik. Nyugodtabbnak, mint én, bár őszintén, ez most nem nehéz jelen helyzetben. – - Előtte viszont nézze meg, hogy mi a helyzet a donorunk szüleivel, mert ha elkezdjük a műtétet, akkor hamar kell majd cselekednünk – teszem hozzá, mire a szőke nő bólint és már ott sincs. Jaj bassza meg, nem lesz ez így jó, nagyon ideges vagyok. Most szembesülök azzal, hogy Lotte életét egy hajszál választja el a haláltól, és komolyabban még bele sem gondoltam abba, hogy mi lesz, ha mégsem sikerül megmenteni?! Eddig annyira magabiztos voltam, de most kurvára elbizonytalanodtam mindenben.  
Miután bemosakodtam, bemegyek a műtőbe, ahol Lotte fekszik, és mélyet sóhajtok. Picsába Lotte! Hát feladtad... Csak egyszer hallgattál volna rám, és küzdöttél volna! Hova tűnt az erős, magabiztos nő, akit ismertem?  
- Ide figyelj, nem vagyok hajlandó sárga rózsát vinni a sírodra Lotte... Csak személyesen, szemtől szembe szeretném odaadni, szóval nagyon ajánlom, hogy szedd össze magad – halkan motyogok neki, miközben felhúzom letekintek rá a maszk mögül és várok, míg Céleste visszaér, hogy rendben leszünk-e?!  


avatar
Egészségügy
Play by :
John Halls
Kor :
35
Foglalkozás :
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
147

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Csüt. Márc. 22, 2018 1:32 pm


charlotte & shane & dexter

You count for something
And we are far from nothing
And the higher we get,
the less I let it go
What if I left you running?


Megmagyarázhatatlan történésekbe burkolóznak a körénk ékelődött percek, melyek a másodpercek törtrésze alatt változtatják meg beszélgetésünk menetét. Helyzetünk közel sem hétköznapi irányt vesz, abszurditása pedig váratlan intenzitással szennyezi be további menetét. Mindezeket elhanyagolván válok önmagamhoz nem méltó énemmé, és rohanok Charlotte segítségére, habár nem egy, és nem két italt tudhattam magaménak az elmúlt órák folyamán. Nyomasztóvá válik a levegő sürgető mozdulataim hatására, melyek magukba foglalják a mentősökhöz intézett telefonhívást, és feleségem suta és bizonytalan újraélesztését. Közel sem ösztönös mozdulataimat mélyen eltemetett tudásaim irányítják, noha tudatom többnyire ködössé válik a pánikszerű érzés által, ami kezd eluralkodni rajtam. Tudatában lenni a vég jelentésének közel sem hasonlít ahhoz, mikor szemtanújává válsz az esetnek és tehetetlenül állsz a történések előtt. Mostanra már nem ez az első alkalmam amikor ilyen közeli élménybe kerülök azzal a megfoghatatlan halandót már felülmúló pillanattal, amelynek baljós hangulata most is körbelengi irodám belső terét, így még nehezebben élem meg ezeket a perceket, tudván a végkimenetelét vagy azt, hogy ami elől éveken keresztül menekültem, most itt liheg a nyakamba és nem hagy még levegőhöz sem jutni.
Mire a mentők a helyszínre érkeznek, már minden porcikámat zsibbadtnak érzem és nem a kellemes fajtáját élem meg mindennek. Összefüggéstelen válaszokat adok, amik inkább csak innen-onnan egymás mellé pakolt szavak, mintsem kész, értelmes mondatok. A lényeg azonban benne van, még ha a kimért távolságtartás is uralja szavaimat. Az autóm kulcsaiért nyúlok, mert bár Charlotte és én köztem hosszasra nyúlik a mosolyszünet, mindazonáltal ő még a feleségem, és valamikor az embernek sutba kell vágnia a büszkeségét a racionalitás felett. Addig viszont míg tanút formálok magamból az eszméletlen nő vívódásának, újabb baleset történik, melynek a mentős válik áldozatává. Csak szegényes segítséget tudok nyújtani számukra, ez pedig édeskevés ahhoz, hogy maradásra bírjon abban a sürgetővé vált időhurokban, melyben megrekedtem.
Kívülállónak érzem magamat a saját testemben, ahogyan a kocsiban ülve veszem az irányt a kórház felé, és kissé szorosabban fogom a kormányt, mint ahogyan azt megszoktam. Megdörzsölöm a szememet, és letekerem az ablakot, hogy friss oxigénhez juttassam magamat, mert a kocsiban ragadva olyan érzésem van, mintha az összes levegő lassan eltávozna a tüdőmből, minél közelebb érek a kórház épületéhez. Egyre jobban uralkodik el rajtam a pánik és a kétségbeesés egyvelege, de még tartom magamat, holott meg kell erőltetnem minden érzékszervemet ahhoz, hogy visszafojtsam az émelygésemet és a fejemben meg nem szűnő szédülést.
Szinte egyszerre érünk be a mentősökkel, és miután sietősen elhagyom az autóm terét, felzárkózok a befelé sietőkhöz, hogy egy pillanatra se tévesszem szem elől Őt. Tudtam, hogy egyszer mindez be fog következni, de addig húzzuk és halasszuk a nyilvánvalót, amíg csak lehet. Érzékelhetően lassulnak le a lépteim minél beljebb haladunk, és csak egy pillanatnyi lehetőségem van tüzetesebben végigmérni a környezetemet, mielőtt valaki megszólítana, és a hanghoz kellemetlen ismerős vonások is társulnának.
- Kevesebb felesleges megjegyzés és több cselekedet, Dr. Harper. - vetem oda megadva neki azt a hangyányi tiszteletet, amelyet csak megkívánhat egy harmadik fél két ember házasságában. - Az egyetlen akinek aggodalomra lesz oka, az maga lesz, ha nem menti meg a feleségemet. - figyelmeztetően veszem fel vele másodpercek töredékéig a szemkontaktust kihangsúlyozva azt a közel sem elhanyagolható titulust, ami azt szimbolizálja, hogy bármennyiszer is funkcionált partnereként a feleségem mocskos hazugságainak, ő nem több egy egyszerű szeretőnél, akiben remélhetőleg a munkájához való szakértelmét lehet tisztelni, ha már mást nem. Azonban ennél több megjegyzést nem engedek meg magamnak, mert fontosabb dolga is akad annál, minthogy versengeni kezdjünk itt egymással. Ugyan a szavai elérnek a tudatomig, a kivitelezése eléggé érdekes lesz, mert évek óta nem volt alkalmam újratalálkozni Charlotte szüleivel, így természetesen az elérhetőségük sincsen kéznél. Ezt figyelembe véve kérek segítséget és kérem ki Charlotte adatait, amiért szintúgy fárasztó szóváltásokba kell keverednem, melynek a végén nem túl meglepően, de ott lesz a kezemben a papír. Tekintetemet végigfutom az információkon, azonban többször is kénytelen vagyok átolvasni a szülőknek megadott neveket, amik jócskán különböznek azoktól, amiket nekem adott meg korábban. Szinte már nevetségessé válik a helyzet, hogy még a végén kiderül, egyáltalán nem ismerem azt a nőt, akit elvettem. Hazudott az életéről, a szüleiről, így pedig még inkább elmélyül bennem az a keserű tudat, amely a haragommal keveredik. Kijegyzetelve az egyik telefonszámot kezdek el tárcsázni, de a fejemben kavargó gondolatok nem hagynak nyugodni. Vajon, ha a férjeként mutatkozok be, nem rakják le? Esetleg kiderül, hogy van egy harmadik félnótás is akit hülyített? Egyre jobb és jobb lesz ez a nap. Amíg a válaszra várok, az épület elé sétálok ki, mert úgy érzem ha tovább maradok, felrobban a fejem a szagtól és a nyüzsgéstől, ami bent fogad.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Pént. Márc. 23, 2018 9:07 pm

dexter & lottie & shane
A klinikai halál állapota nem leírható. A gépek mesélhetnek a kórtörténetről, de az emberi agyban végbemenő változásokról nem. Azt mondják, hogy nem hallanak ilyenkor a betegek, nincsenek jelen, de ezt én cáfolom meg. Nem érzékelem az idő múlását, de az öntudatom jelen van. Nem bírok ésszerű magyarázatot adni erre, de ahelyett, hogy továbbléptem volna, egyszerűen itt ragadtam. Itt tartanak, és ez nem tetszik. Dexter kifordulása önmagából, Shane összeomlása. Miért olyan nehéz? Miért ismétlődnek Madelaine szavai a fejemben...hahó halott vagyok, és nem…ez most nem vicc. A hátrahagyottak szenvednek a leginkább, és most szembesülök vele, hogy kik is törődtek velem igazán. A férjem a szüleimet hívja fel? Mikor lett ráutalva arra, hogy Maximilian és Fren Evans számát tárcsázza a méregdrága mobiljáról? Miért remeg Shane keze, mi ez a halovány fény az azúrkék íriszek mélyén? Ugye most már megértitek, hogy nem akartam…nem szerettem volna, hogy ezzel szembesüljetek! A veszteség óriási, bűntudat ébred az emberi lélekben, de én nem sóvárgok, nem kívánok itt maradni, most mégis premier plánéból látom, mi az, ami a kendőzetlen valóság. Átvertem őket, hazudtam nekik, mégis értem küzdenek, és ez fáj. Elmondtam, ott volt a fájdalom a szavaim mögött. Magányos voltam, nem figyeltek rám, most mégsem bírnak elengedni. Felesleges harc Shane…ne várd el tőlem, hogy elfogadjam a rózsát, és ne várjatok rám. Mélységen sért, hogy én leszek a hibás, ha…könyörgöm csak a könnyeket ne! Elfordulnék, de ide vagyok láncolva, és a testem még fogva tart. Borzalmasan üres vagyok, és ez az állandó újraélesztés csak megsemmisíti a porhüvelyemet. Két műtét, és most lenne a harmadik, ha sikerrel járna Shane. Miért játszom egy másik csapatban? Mert tudom, hogy mi vár ránk, ha visszatérek. Nem akarok. Én elbúcsúztam. Egy döntést hoztam, amiből kizártam őket. Nem akartam élni, és ezen az sem változtat, ha megműt.

Celeste kicsit sem inog meg a magába vetett hitében, de a főnöke szétszórtságát látva…megijed. A műtőbe tolják a nőt, de ez az újraélesztés már veszélyes. Meg kellene értenie, hogyha agyhalottat kíván belőle csinálni, akkor jó úton halad felé. Hat perc oxigénhiányos állapotban, mi lesz, ha sikerül az operáció, és nem ébred fel…vagy rosszabb? Zöldség lesz belőle, és akkor a bizottság elé fognak állni, mert nem mérlegeltek. Sarah elküldése nem biztonságos, egy nővér nem beszélhet a hozzátartozókkal. Shane-nek lett volna a feladata, de szét van csúszva. Érzelmileg érintett….szólnia kellene? A folyosóra siet, mikor kiküldi, nem tétlenkedik. Az utolsó pillanatban kapja el a nővér kezét.
- Ha most bemegy oda, és beszélni kezd Alyssia szüleivel, akkor be fogják perelni, és nemcsak maga, de mi is repülünk. Nincs joga megtenni, nem szakorvos, ahogyan én sem. – eddig a szája elé tartotta a maszkot, de most elveszi onnan és mélyen mered a nőre.
- De…Dr. Harper… - makogja, de erre megrázza a fejét.
- Elintézem, de maga meg se közelítse a donor szüleit, megértette? Megkeresem Steve-et, nincs más lehetőségem. – sóhajt egyet, és ezzel tudja, hogy kivívja majd a főorvos haragját, de Shane….mi lesz? Még sosem látta ilyennek. A team fel sem készült mára. Nincs engedély…nem műtheti meg. Mindenki tisztában van vele, de sürget az idő. Megcsipogtatja a másik kardiológust, aki éppen fáradtan ballag ki az egyik pihenőből.
- Mi van Celeste? – mosolyog rá, de a nő nem tétlenkedik. Visszatolja a magánrészre, és elhadarja gyorsan, hogy mi a teendő. Steve nem akar belemenni, tudja, hogy Dexter is itt van, és ez megnehezíti.
- Ki fognak rúgni mindenkit. Felfogtad, hogy ez illegális? Nem kérhetem meg a szülőket. – közli feszengve, de végül belemegy. Együtt mennek át a másik területre, ahol Alyssia szülei éppen imádkoznak.
- Mr. és Mrs. Johnson válthatnánk néhány szót a lányukról? – lesújtóan hívja el őket, és adja a tudtukra, hogy már nem fog felébredni a kómából, de ha adnak egy esélyt a lányuknak, akkor több életet is megmenthet. Ugyan nem mondja ki, hogy ki lenne a másik személy, de próbálja meggyőzni őket. Celeste sem tétlenkedik, és visszamegy Harperhez.
- Shane…Steve már intézi. Sarah-t elküldtem….nem hibázhatsz. Nincsenek adatok, és a Bizottság engedélye nélkül nem műtheted meg. Kellenek a vérkép adatok, a szívultrahang, és a többi labor eredmények, hogy ő legyen a lista élén. Ha nem frissítesz, el fogják venni az engedélyedet. Már szóltam a vérbanknak is, a csapat előkészül, ha Steve sikerrel jár. Ő fogja kivenni Alyssia szívét… - néz farkasszemet vele. Nem akarja, hogy baja essen, mert felnéz rá. Az ember hoz vakmerő döntéseket, de most nem hagyatkozhat az érzéseire.
- Ha most nem zárod ki, hogy ő fekszik ott, akkor meg fog halni. Shane…ébredj fel. Elsősorban sebésznek kell lenned. – hangsúlyozza ki a végét.




Music |        | 740





avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Hétf. Márc. 26, 2018 10:06 pm

Lotte & Dexter & Shane
 Try to be positive in a negative situation


Nem voltam erre felkészülve. Ezerszer lejátszottam pedig agyban, hogy mi lesz, ha egyszer idáig jutunk, és ne adj isten nem a megbeszélt időpontban, hanem éppenséggel hasonlóképp, mint most. Reménykedtem, hogy Lottenak lesz annyi esze, hogy hallgat rám és szépen eljön az időpontjaira, de idő előtt feladta és ez vele együtt nekem is kudarcot jelentett. Nem sikerült meggyőznöm, hogy huszonkilenc évesen még rohadtul nem ez lenne a sorsa, és ha küzdene, akkor lehetne ellene tenni. Mindig is makacs volt, de nem gondoltam, ha az élete forog kockán, ennyire nem fogja érdekelni és el tudja majd dobni az egészet. Én azt is megértem, hogy rengeteg szar dolgot tett az életben, de... akkor sem érdemli meg a halált. Meg kell mentenem. Rettegek attól, hogy mi lesz, ha mégsem sikerül. Kudarc kudarc hátán, és igazából már a lelki szemeim előtt lebeg, ahogy én is az önsajnálat bugyraiban süllyedek el, jó néhány üveg whisky társaságában. Állítólag nem akart nekem rosszat akkor sem, amikor elhagyott, és jópárszor megbánta, most képes lenne még egyszer ugyanezt elkövetni?!
A férjéhez intézett két mondat elég ahhoz, hogy elhitessem magammal, jobb lesz, ha nem kommunikálok vele most túl sokat, mert a végén még kattan valami a fejemben, aminek határozottan nem lesz jó vége. És ezt nem akarom.
- Most fenyeget, Mr. Green? – vonom fel a szemöldököm, de aztán megcsóválva a fejem, meg sem várom a válaszát, mert attól félek, tényleg felhúzom magam. Ezzel együtt abszolút meg is értem, hogy visszavág az előző mondatomra, de hamar rájövök, hogy nem éri meg most szócsatába elegyednem vele. Most mást követel a helyzet, és az erőfitogtatásnak nem itt és nem most van itt az ideje.
Azt hiszem, már nagyon is értem, miért nem avatkozhat egy orvos olyan ember műtétéjébe és kezelésébe, aki közelebb áll hozzá. Lelkileg nem lesz egyszerű feldolgozni azt, hogy a nő, aki miatt annyit gondolkodtam az elmúlt hetekben, a két kezem között halt meg, és én nem tudtam semmit tenni érte. És még csak el sem mondtam neki, hogy talán arra is vevő lennék, hogy megpróbáljuk újra. Talán az megadta volna a löketet neki ahhoz, hogy ne küzdjön minden porcikájával ellenem. Kár ezeken már agyalni, hiszen ami történt, megtörtént, és most nagyon nincs más lehetőségem, minthogy teljes vállszélességgel helytálljak ezen a műtéten. Ha nem sikerül... akkor majd elég lesz azon gondolkodni, hogy hogyan tovább.
Nem is igazán tudok normálisan gondolkodni, csak kiosztom az utasításokat az embereknek, pedig talán jobb lenne, ha én mennék elintézni a donor szüleivel való tárgyalást, de muszáj ott lennem Lotte-tal. És ha éppen azalatt az öt perc alatt hal meg?
- Kösz. Nincsenek adatok, de kicsúszhatunk az időből, ha most nekiállunk még elvégezni a vizsgálatokat. Haldoklik Celeste, ez most nem vicc. Nincs időnk. Csináljatok egy chocardiographiát, az még talán belefér. Azzal enyhítünk a szabályszegésen – rándul meg a szám széle, mert most jut el az agyamig, hogy mire készülök éppen. Bassza meg, ez az egész az engedélyembe kerülhet, és akkor vége mindennek. Az egész életemnek. Még egy jó ügyvéd sem biztos, hogy ki tud kaparni a szarból, és ez azért kicsit elgondolkodtat, hogy mindez megéri-e nekem? – Siessenek – mondom, mire az egyik rezidens kitolja Lotte-ot a műtőből és a két ajtóval arrébb lévő röntgenhez viszi Charlotteot. Intek a fejemmel a másiknak, hogy menjen vele, nehogy gond legyen.
- Nem érdekel az engedélyem most, dr. Clemence. Ez a nő volt életem szerelme és most itt haldoklik előttem, érted? Elbasztuk a dolgot már így is, ennél jobban nem lehet. Megértem, ha nem akarsz részt venni benne – mondom neki, hiszen a karrierje elején áll ő is, így teljes mértékig tisztában vagyok vele, hogy benne is kavarognak a gondolatok. Lehet, hogy nem éri meg ez az egész neki. Mert miért érné? Neki Lotte csak egy beteg. Ha viszont visszalép, akkor necces az egész, mert száz százalék, hogy egyedül nem fogom tudni végig vinni a dolgot. És nem is lenne felelős dolog. Celeste szavai visszahangzanak a fejemben, és mélyen szívom be a levegőt. Igaza van. Sebésznek kell most lennem, és úgy gondolkodni, mintha nem tudnám, hogy a műtőasztalon fekvő nő Charlotte. Menni fog. Mennie kell, nincs más lehetőség. Nem szoktam imádkozni, de most az előkészülés alatt elmormolok magamban egy imát, és mire a végére érek, akkor nyílik az ajtó.
- Belementek. Tíz percet kértek az elbúcsúzásra. Sokkal jössz ezért nekik, Shane. Meg mindenkinek, aki segíteni fog ebben az egészben – nyit be Steve, és komor arccal közli a dolgot. Mekkora egy barom vagyok, hogy kockára teszek mindent ezért a nőért. Lotte fog nekem ezért sokkal tartozni, és igenis törleszteni fog, mert ha törik, ha szakad, ma itt életmentő műtétet fogunk végrehajtani. Sikeresen.


avatar
Egészségügy
Play by :
John Halls
Kor :
35
Foglalkozás :
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
147

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Pént. Márc. 30, 2018 11:02 pm


charlotte & shane & dexter

You count for something
And we are far from nothing
And the higher we get,
the less I let it go
What if I left you running?


Egy kezemen megtudnám számolni hány alkalommal jártam bent a kórházban, legyen rólam avagy bármelyik családtagomról szó. Kerültem, és rögeszmésen vigyáztam magamra is. Odafigyeltem a szokásaimra, a környezetemre és arra, hogy véletlenül se sodorjam magamat olyan helyzetbe, melyből a legrosszabbul jövök ki. Az elején nem volt egyszerű, de lassan a szokásommá vált. Berögzült tettekké melyek elhagyásának hátulütője ehhez az épülethez volt köthető. Legelső alkalmat akkor töltöttem itt, amikor édesanyám került be. Veszteséges időszak volt, átvirrasztott éjszakákkal és folytonos rossz hírekkel. Akkoriban még nem éreztem feszélyezve magamat a hellyel kapcsolatban, utána váltam paranoiássá, ha be kellett térnem. Tudtam, hogy mit veszítettem itt, és most újra ennek a küszöbén állok. Noha Charlotte már nem úgy él bennem, mint az a nő, akit elvettem, de még a feleségem volt, ezáltal kötött hozzá egy szerződés, és valami érzelmi alap is, mely nem tűnik el varázsütésre, csak mert arra van igényem. A maga módján közel állt a szívemhez, de már nem vert gyökeret benne, csak felszínesen létezett ott. Ez pedig jócskán elég volt ahhoz, hogy ne tagadjam meg tőle jelenlétemet vagy lépjek fel védelmezőként, ha róla van szó. Sok minden írható fel házasságunk számlájára, és habár romlottság szennyezi be most már az egykoron szeretet övezte frigyet, ez mégiscsak ránk tartozik és senki másra. Ide vehető Charlotte orvos szeretője is, aki egyben arra készül, hogy megmentse az életét. Semmilyen szín alatt nem helyeslem ezt, mégsem érzem szükségét ennek hosszas kifejtésére. Az utolsó pillanatban belekavarni a dolgokba végzetes lenne Charlotte számára, így csak szavaimmal figyelmeztetem Dr. Harpert további elképzeléseimről.
- Ez csak akkor fenyegetés, ha valójában képtelen a munkájának elvégzésére. Részemről ez ígéret volt, semmi más, aminek betartására remélem nem kerül sor. - egyszerűsítem le számára a dolgokat, hiszen csak akkor érzi magát az ember fenyegetve, ha tisztában van a buktatókkal is.
A várakozás sosem tartozott erényeim közé, és ez most sem fog kiemelkedő szerepet játszani az elkövetkezendő órákban. Erre viszont az is jócskán rányomja bélyegét, hogy a kikért adatok után olyan információk derülnek ki drága feleségem családi hátteréről, amelyekkel számolhattam volna, de sosem tettem. Nem vagyok nemesi származású, a királyi családhoz sem tartozom, hogy háttérellenőrzések alá vessem jövendőbelimet, hiszen úgy gondolnám az őszinteségnek fontos szerepet kellene játszania, ha már valakivel összekötjük az életünket. Anélkül mit sem ér az egész. Noha titkok mindenki életében vannak, de ezek nem éppen a szülők teljes kilétét fednék le, hanem ennél sokkal árnyaltabbak. Miért titkolná el bárki is azt, hogy honnan jött vagy mutatna be teljesen más embereket a férjének elterelés gyanánt? Szöget üt a fejembe a gondolat, és méregként ivódik be a szervezetembe. Csak még inkább távolibbnak érzem azt a nőt akit elvettem, de az eskümhöz tartom magamat, így maradásra bírom menekülésre vágyó gondolataim összességét. A megadott adatokkal együtt sétálok ki az épület elé és intézem el a telefonhívást, amely az első pár kicsörgés alkalmával egyre nyomasztóbbá teszi önmagát. Kérdések ötlenek fel bennem és nyugtalanná teszik az amúgy sem kényelmes pillanatokat. Egy mélyebb hang tulajdonosa veszi fel, és indító kérdése kapcsán válaszra méltatom.
- Mr. Evans..Dexter Green vagyok, a lánya, Charlotte férje. - a biztonság kedvéért kihangsúlyozom a nő nevét is, hiszen az is lehet, ez is egy újabb csapda. Csend honol a vonal túlsó végén, a nevem pedig megismétlődik, többnyire idegenséggel együtt a férfi hangjában. Sejtem felvetődnek olyan kérdések, hogy miért maradtak el a találkozásaink avagy ki is vagyok én pontosan? Bár tudnám Charlotte mennyi információt mert megosztani szüleivel személyemről, így viszont továbbá is sötétbe tapogatózok. Nem követelőzök vagy vetem be büszkeségem maradványait, helyette hagyom, hogy a beszélgetésünk a maga nemében haladjon tovább, melynek folytatása ismét rám hárul a burkolt 'Mi a fenét akar?' kérdés után - természetesen szebb szavakkal.
- Engem kértek fel, hogy értesítsem önöket Charlotte állapotáról, ami a végső fázisába lépett. Úgy vélem szerencsés lenne ide jönniük.. - hagyok időt a feldolgozására, noha őszintén ötletem sincs miképp kellene viszonyulnom hozzájuk. Így marad a távolságtartás meg a szakaszos csend a vonal mindkét végén. Az előnye annak, ha a férj nem ismeri a felesége szüleit. A kínos beszélgetés jóllehet nem tart sokáig, mert Charlotte apja nem sok bizalmat fektet belém, de azt se mondták, hogy nem lesznek itt. Így miután átfutunk minden bizalmi kérdést, a zsebembe mélyesztem a telefont és visszaülök az egyik székre a várakozás érdekében. Fren és Maximilian..talán ennyi év után ideje lesz megismerni őket személyesen is, ha már a házasságunknak úgyis a végén járunk.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Vas. Ápr. 01, 2018 7:26 pm

dexter & lottie & shane
Clemence túl kockázatosnak tartja, amit a főnöke művel, és ez az esztelenség, hogy nem érdekli a karrierje, valahogyan idegenen hat annak a szájából, aki ennek az osztálynak a vezetője. Nem mindennap találkozik az ember egy érintett személlyel, de pontosan ez az a szabály, amit nem érdemes áthágni, mert nemcsak a beteg élete a tét, hanem az orvosé is, aki dekoncentrált, és nem tud olyan teljesítményt nyújtani, mint normális esetben. Miután megkapják az ukázt, és Shane bemosakszik, csak egy választása marad a senior rezidensnek…sodródni az árral, és a kezébe venni az irányítást, mert itt életek múlhatnak rajta.

A két teremmel arrébb fekvő beteg állapota válságos, így Clemence az, aki végül megelőzi a gyakornokokat, és megcsinálja a mellkas röntgent. A szívultrahang semmit sem érne, és a laborok nélkül halottak, így Nevin nővér segítségével leveszik a megfelelő mennyiségű vért, kiadja az elsődleges tesztelést, és megkéri a vérbankot is, hogy a 0 RH+ vérből több egységet készítsenek elő, ha szükséges, akkor a szomszédos intézményekből hozassanak át, mert arra nincs idő, hogy külön véradást szervezzenek Mrs. Green-nek. A férj aláírta a papírokat, a szülők értesítése is folyamatban van, és ezzel párhuzamosan zajlik a szervdonor előkészítése is. Steve a megmentőjük, mert Shane nincs a helyzet magaslatán, és szükség van az összes szabad kézre. Útközben megejti az esedékes telefonhívásokat is, hogy a legjobb team álljon össze. Nem számítottak ma este arra, hogy egy szívátültetést kell csinálniuk, de ez a műtét felülírja az összeset. A többit egyelőre törölték, vagy áttették egy másik időpontra, mert a kettes és a hármas szárnynak szabadnak kell lennie. Nincs egyetlen üres perce sem, így a medikákat küldözgeti a laboreredményekért, miközben egyfolytában a lány mellett van, akinek a szíve bizonytalan ütemben ver. Az első eredmények meghökkentőek a magas véralkoholszint miatt…újabb ügy, melyet el kell tusolnia, és arra sem ad esélyt, hogy Shane lássa ezt, mert akkor még jobban összetörne. A legtöbb rezidenssel szemben nincs belezúgva a főnökébe, szimplán a tisztelet beszél belőle, és a tenni akarás, hogy ne veszítsék el a pácienst, mert annak beláthatatlan következményei lennének.
- Dr. Clemence, Dr. Stewart van a vonalban egyenesen Bostonból…a bizottságtól. – rohan be az egyik nővér. Nincs könnyű dolga, kapkod, de itt erőre van szüksége. A külön részlegen vesz két mély lélegzetet, aztán átveszi a készüléket, és a kezében lévő adatok alapján állít fel egy hamis kórképet. Minden elérhetőséget megad, hogy zöld útjuk legyen a végéig, és nem is kell csalódnia. Shane ezért sokat fog fizetni, de nem ma, és nem is holnap. Kimondta a bűvös szót az előkészítőben…nem képes egyedül rá. Néha a legjobbakkal is megesik, hogy nem bírják a terhelést, és közbe kell avatkoznia. A donort már betolták a hármasba, és elkezdték a kivételt, de addigra Charlotte-nak is ott kell feküdnie az asztalon…kitárt mellkassal.
- Chloe….és Julia gyertek ide. Mrs. Green-t készítsétek elő, hozzátok ide Samuelt, én bemegyek, és elkezdem az alapokat. Harper ne legyen ott egyelőre, rendben? Ez parancs. – a tűzzel játszik, de megteszi a tőle telhető legtöbbet. A bemosakodás pillanataiban remeg mindene, de agyban már készül. A steril helyiségbe lépve az aneszteziológus már elkezdte a folyamatot, ő pedig egy műtős nővér segítségével a perifériás, és a centrális vénás kanülöket vezeti be a könyök, a nyak, és a csukló vénáiba. A beteg csupasz, a ruháit kivitték és odaadták a férjének, a fertőtlenítésen már túl vannak, a vérbank készen áll, de azt is tudja, hogy máshonnan is hozzák már a megfelelő mennyiségű transzfúziókat.
- Ne azt add be neki, keverd…és ne kérdezd meg, hogy miért, világos? – rivall rá az altatóorvosra, majd a homlokához kap.
- Nora nézd meg, hogy Steve hogyan áll a donorszívvel. A két óra lassan letelik, és össze kell hangolnunk a két team-et. Harper lassan jöhet, ha megnyitottam egyedül a mellkasát. Készen áll a bypass? – kérdez rá, és mindenfajta előjelzés nélkül nekilát a vérkeringés átkapcsolásának. A puha légcső által már megoldották a lélegeztetést, most szépen átfolyatják a vérét abba a masinába.
- Hány fokos a test? – érdeklődik az egyik asszisztenstől.
- Harminchárom…fél percenként csökken felet. Még kell a huszonegy perc, oké? – a team feszülten figyeli a szerkezetet, és ahogyan a test eléri a megfelelő testhőt, már be is kapcsolhatják a szív-tüdő motort.
- Tízes szikét, megnyitom a mellhártyát. Y bemetszés az elején….igen…köszönöm az infókat. – az ajtó ekkor nyílik ki, és megjelenik Harper is.
- Bocsánat, de muszáj volt…így a helyes. – pillant át a maszk felett, aztán a bordaterpeszt kérve megkeresi a megfelelő helyet. A szétnyitás után egyből el kell távolítani és ártalmatlanítani a cariovertert, ami bajt is okozhat.
- Itt is van ez a förtelem. A bal kamra félig el van záródva. A szívfal el van vékonyodva. Egy órán belül elvérzett volna. Figyelje a monitort. Mennyi időnk maradt? Szét kell választanom a kis és a nagy vérkeringést. Hol van az érsebészünk? Nem érünk rá, csipogjanak rá Dr. Holloway-re. Ez nem gyerekjáték. A donor mindjárt érkezik, és nem késlekedhetünk. – Clemence erős, de átadja a terepet a főnökének, aki végül szabaddá teszi a szívet, és kiszedi onnan. Ez egy történelmi pillanat, hiszen a beteg halott. A klinikai szó és más értelemben is. Nem sokszor fordul elő, hogy az orvosok Istent játszanának, de ez most az, és felbecsülhetetlen tanulmány. Clemence nem mer mosolyogni.
- Még két egység vért adjanak neki, hol van már a donor? – végszóra érkezik meg az új szív. Mindenki izgatottan várja, miközben Shane kiemeli a helyéről a rossz szívet, és berakja a megfelelőt a helyére. Öten dolgoznak lassan négy és fél órája, az erek összekötése nem egyszerű, az érhálózat bonyolult. A szívnek magától kell dobognia, mielőtt bezárják majd. Az újraindításhoz kisebb sokkolót alkalmaznak, és úgy stimulálják a szervet.
- Hajrá… - szólalnak fel egyszerre, majd mikor megtörténik a csoda, akkor egyszerre fújják ki a levegőt. A történet még nem ért véget, de az a másfél óra már szinte elrepül, miközben bezárják, és együtt végeznek. A beteget ezután lekapcsolják a bypassról, és felmelegítve a testét viszik át az intenzív osztályra. Most jönnek majd a kritikus napok, de minden tőlük telhetőt megtettek. Charlotte Green megkapta a szívet.



Music |        | 970





avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Kedd Ápr. 03, 2018 11:04 pm

Lotte & Dexter & Shane
 Try to be positive in a negative situation


Bassza meg, pánikolok. A nagy Shane Harper, a kardiológia egyik embere, akire felnéznek a gyakornokok és a rezidensek, s néha még a kollégái is, most itt áll és szinte azt sem tudja, mi a helyes folyamat. Az egész fejem zsong, a kezeim remegni kezdenek, és őszintén megvallva, Lotte férjének jelenléte kicsit sem segít a nyugalmamhoz hozzá.
- Megmentem a feleségét, Mr. Green – mondom fancsalian, de az arckifejezésem már nem láthatja, mert időben hátat fordítok neki és viharzok el a folyosón. 
Míg Clémence eltűnik Lotte-tal a röntgennél, csak egy fél percre vonulok félre a műtő egyik csendesebb sarkába, és bámulok magam elé. Lehunyom a szemem egy pillanatra és mély levegőket veszek. A talaj kezd kicsúszni a lábam alól már most, és kezdem megérteni a  dolgot, hogy miért szokták eltiltani azokat az orvosokat a műtő és a kezelő közeléből is, akik érzelmileg érintettek. Mert érintett vagyok, bassza meg, most már kár tagadni magamnak az egészet.
Kezdem azt hinni, hogy nem vagyok képes rá, már kevésbé vagyok pozitív a dolgokkal kapcsolatban, és tudom, baromi nagy hibát követtem el azzal, hogy elvállaltam és nem hagytam másra. Az is igaz, ha azt teszem, akkor elképzelhető, már most sem élne. Több olyan helyzet volt, amikor ha nem vagyok ott, eszméletét veszti.
- Hol van már? – robbanok ki egy pillanat múlva, mert nem tudom, hogy mennyi ideje ácsorgom ott egy helyben, és az egyik rezidens lép oda hozzám.
- Dr. Harper, Dr. Clemence elkezdte az egyesben. Ne aggódjon, csak maradjon nyugton kicsit, nem sokára mehet maga is, csak Dr. Clemence jobbnak látta, ha kezdetben nincs ott – mondja nagyokat nyelve, mire még idegesebb leszek. Ezt a szerencsétlent állították az oroszlán haragja elé, de ez most nagyon felhúz.
- Tényleg? És mégis kicsoda Dr. Clemence, hogy felülbírálja az én szavamat? – lököm arrébb a rezidenst egy óvatosabb, de annál határozottabb mozdulattal és az egyes felé viharzok. A kurva életbe. Megtorpanok az ajtó előtt és kicsit meg is szédülök, ami elég ahhoz, hogy hátra lépjek egyet és a műtő helyett a gyakornoki lelátóra igyekezzek fel. Senki nincs ott, nem volt betervezve, és amúgy is, ez nem egy olyan műtét, ahová bárkit is beengednék leskelődni. Leülök az üveg mögé közvetlen és a tenyerembe temetem az arcom. Jézusom. Az ideg és az izgalom egyaránt dolgozik bennem, és figyelem, ahogy Céleste tökéletesen végzi a dolgát. Már-már arra gondolok, hogy talán jobb lenne, ha végig csak innen fentről figyelnék, de amikor jobban elmélyedek ebben, már mindenféle eshetőség lepereg a lelki szemeim előtt, és arra a következtetésre jutok, hogy jobb, ha én magam veszem kézbe a dolgokat. Meg tudom csinálni, csak el kell hitetnem magammal, hogy aki a műtőasztalon fekszik, az nem Charlotte...
Még körülbelül tíz percet töltök el fent, mire rendbe szedem magam fejben és aztán leviharzok, hogy újra bemosakodhassak és bemehessek a műtőbe.
- Ne mentegetőzzön, Dr. Clemence, csak csináljuk – fojtom belé a szót, mire odaférkőzöm a test mellé, és szemügyre veszem a cardiovertert, amit Céleste éppen kiemel a mellkasból. Remélhetőleg most már minden rendben lesz, nem kell semmiféle műszer majd ahhoz, hogy Lotte új szíve jól működjön. Csak sikerüljön, könyörgöm.
A megfelelő pillanatban lassan kiveszem a rossz szívet, és a tálcára helyezem, mire be is fut a donor szervvel a másik team egyik fő rezidense. A helyére illesztem azt a szívet, ami az előbb még Alyssa testében dobogott és aztán Dr. Holloway jön az erek megfelelő összekötésével. A szív épphogy csak remeg, mint egy apró madár, én pedig ott segédkezem az erekkel, ahol lehet. Mikor minden a helyén van, fogom a sokkolót és apró áramütésekkel, visszafogott lélegzettel indítom be a szívet.
- Gyerünk – motyogom, mire pár másodperc múlva a szív verni kezd, mire lassan, megkönnyebbülve fújom ki a levegőt.
- Varrjuk össze, és aztán vigyük az intenzívre. Külön szobába, és figyelnünk kell a keringés stabilizálására. Külső pészmékert is kérek majd, ha netán gyengülne a szívritmus – adom ki az instrukciókat, de ezúttal nem adom át senki kezébe az öltést, én magam végzem el olyan precízen, amennyire csak lehet.
- Köszönöm – mondom a végére és kisietek a műtőből, hogy letéphessem magamról a fojtogató maszkot és köpenyt, mert egyszerűen úgy érzem, mintha valami ülne a mellkasomon. Nehezen kapok levegőt, és szükségem van egy kis friss levegőre, mielőtt még én is rosszul leszek itt. Nem igazán hiszem el, hogy sikerült a műtét, úgy kell visszafogjam magam, hogy megkérjek bárkit is, hogy csípjen meg. Végig sietek a folyosón, el Dexter mellett, egyenesen kifelé a nagy erkélyre, hogy rágyújthassak. A cigire és a levegőre is szükségem van, pedig a kórházban még sosem volt rá precedens, hogy nem bírjam ki cigaretta nélkül.
Nagyon remélem, hogy minden rendben lesz, és a felépülés sem lesz kritikus. Jó lenne megvédeni Lotte-ot már a rossztól és elhitetni vele, hogy túlélte a műtétet. Megcsinálta. Úgy, hogy már nagyrészt feladta. Miután elszívtam a cigit, visszaigyekszem a váróba és megállok Lotte férje előtt.
- Sikeres volt a műtét – mondom a szemébe nézve, de a hangom továbbra is erősen sugallja felé az unszimpátiát. – Az intenzívre vitték, egyenlőre nem lehet bemenni hozzá. Majd ha stabilizálódott az állapota, akkor... – folytatom a tájékoztatást a megszokott módon, de aztán oldalra döntött fejjel észbe kapok, hogy ezt nem helyesen fogalmaztam meg. – Tudja mit, Dexter?! Akkor sem. Nem szabad, hogy stressz érje, szóval... tilos meglátogatnia – fonom össze magam előtt a karjaimat, és megvetően pillantok rá. Megvetően, mert nem volt ott akkor neki, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá, és aztán... aztán ki tudja, mi történt kettejük között, talán Lotte sem volt teljesen őszinte, és megmondom, nem is érdekel. Egy valami érdekel, hogy Lotte minél hamarabb felépüljön.


avatar
Egészségügy
Play by :
John Halls
Kor :
35
Foglalkozás :
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
147

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Szer. Ápr. 11, 2018 11:13 am


charlotte & shane & dexter

You count for something
And we are far from nothing
And the higher we get,
the less I let it go
What if I left you running?


Meglehetősen abszurdnak találom a helyzetet, melyben jelenleg részem van és amiben továbbra is részesülni fogok, hogyha a szülők megérkeznek az imént történt telefonbeszélgetés után. Még mindig képtelen vagyok napirendre térni egy akkora titok felett, amely éveken át ott húzódott meg a házasságunk mélyén. Charlotte a kezdetektől fogva nem volt egy hétköznapi nő. Tudatában volt az akaratának, amelyet minden áron megszerzett. A lehetetlen nem ismert szó volt a szótárában, és talán ennek okán vált veszélyessé a maga módján. Nem sokan váltak méltóvá a társaságára és bár nekem is sokkal elővigyázatosabbnak kellett volna lennem, mégsem tettem. Elvakított a bája és az egész lénye. Mellesleg a munkánk lefoglalt. Míg Charlotte a karrierjét egyengette, én az enyémben értem el jelentős sikereket. A közös család gondolatát már az elején elvetettük, tekintettel a jövőnket erősen befolyásoló tetteinkre. Abban az időben egyikünk sem dobta volna félre a karrierjét azért, hogy otthon tengődjön főállású szülőként, így soha nem éreztem szükségét vagy furcsálltam a dolgot, hogy a szülők nem játszottak központi szerepet a feleségem életében. Elégnek bizonyultak a néhanapján elhintett információmorzsák róluk, melyek után a téma másra terelődött, én meg nem firtattam. Volt fontosabb dolgunk is ennél, melyet kölcsönösen tiszteletben tartottunk. Jók voltunk egymásnak. Értettük a másik világát és nem akadtunk ki ha a kötelesség szólította a másikat. Mindez viszont ennyi év távlatából hamis illúziónak tűnik csupán. Ha a szülők kiléte hazugság volt, akkor mi jelentette az őszintét az együtt töltött évek alatt?
Nehezen veszem rá csak magamat, hogy visszasétáljak az épületbe, mégis a történtek kapcsán szükségesnek találom a maradást. Jóllehet a feleségem szeretője is rájátszana erre a döntésre, de mivel nem állunk egy szinten, így nincs befolyásoló hatással rám. Szívesen hagytam volna a megjegyzéseit is válasz nélkül, de jobbnak találtam csírájában elfojtani ezt a szurkálódó hangnemet meg a kezdeti félreértéseket. Fogalma sincs kivel társalog, így talán ehhez kellene tartania magát.
Az idő múlása türelmetlenné tesz, de a szervezetembe juttatott olcsó koffein valamennyire féken tart a várakozás folyamán. Tekintetem többször is az ajtó felé siklik, noha ötletem sincs miképp festhetnek Charlotte igazi szülei, de jobb időtöltésnek tartom a semmittevésnél. A levegő sűrűbbé válik a tömeg növekedésével párhuzamban, így többször is kisétálok az épület elé, majd pár percet elidőzök a friss levegőn, mielőtt visszamehetnék. Közel sem nevezném nyugodtnak az állapotomat, de kívülre vajmi kevéssel szolgálok belső harcaimból. Nem vágyom arra, hogy bárki is sajnálatot fejezzen ki irányomba vagy gyengeséggel vádoljon meg. Meglehet, hogy karrierem színes idővonalának jót tenne az aggódó férj szerep, mégsem érzem szükségét, hogy előnyt kovácsoljak Charlotte helyzetéből. Túl büszke voltam ahhoz, hogy más hátán kapaszkodjak fel a saját sikerem eléréséért vagy netalántán hálával adózzak a későbbiekben nekik. Nem szívesen kergettem volna hamis téveszmékbe az embereket a hitegetésemmel, hogy bármi közük is volt a munkám folyamatához.
Teszek még egy figyelemelterelő kört a várón belül, és az órám lapját kémlelem, hátha pusztán a nézésemmel felgyorsíthatom az időt, de az ugyanolyan tempóban teszi próbára a türelmemet.
Térdem rugózik összekulcsolt kezeim alatt, amikor egy kellemetlen hang szakít félbe merengésemben, és bár a hírek megkönnyebbült formában csapódnak le bennem, a szavak körülményei és a személy, aki kimondja őket túlságosan is megmérgezi az elhangzottakat.
- Micsoda megkönnyebbülés. - véleményezem kezdeti megszólalását, azonban az ezután elhangzottak elmélyítik a homlokomon képződött ráncokat, és annyival megtisztelem Harpert, hogy felállok a székemből, mielőtt bármilyen módon is kifejezhetném közel sem őszinte rajongásomat a védelmező szerepe felé.
- Tudja, sok mindent hallottam már magáról Dr. Harper, de az nem szerepelt közöttük, hogy ennyire gyerekesen viselkedik majd. - a fejemet ingatom, ezután viszont felveszem vele a szemkontaktust, hogy biztosan eljussanak a tudatáig a szavaim. - Magának Mr. Green, Shane, csak hogy ne essünk félreértésékbe. - javítom ki őt a folytatás előtt. - Az már világossá vált mire megy ki ez a kis védelmező színjáték, ennek ellenére a maga helyében tennék egy lépést hátra és meggondolnám mit beszélek. Ne várjon köszönetet azért, mert megmentette a feleségemet, hiszen ez a munkája, de itt végeztünk is. Semmi joga nincsen eltiltani tőle helyette örüljön annak, hogy egyáltalán a közelébe engedtem, amikor csak és kizárólag az orvosa kellett volna lennie, és odafigyelnie rá rendesen, és nem az ágyát melegíteni. - nem szívesen emelném fel a hangomat, mert attól, hogy ordítok még kevésbé lesz igazam, mellesleg van annyi tisztelet bennem a munkája iránt, ami visszatart a jelenet rendezésétől.
- Vajon mit szólnának, hogyha kiderülne milyen módon használt ki egy beteg nőt, ahelyett hogy normálisan végezte volna a feladatát?! Biztosan lenyűgözőnek találnák.. - sóhajtok egyet, és most teszek egy lépést közelebb hozzá. - Dr. Harper, fogadjon el egy jó tanácsot tőlem és csak egyszer fogom elmondani: ne avatkozzon bele a házasságomba és legfőképp ne legyen ostoba, mert nagyon gyorsan megütheti a bokáját. Játszhatunk ilyen módszerek szerint is, de a maga helyében nem tenném. Most pedig vezessen fel a feleségemhez, hogy legalább tanúja legyek milyen módon hanyagolja el a személyes érzéseit. Ezzel még javíthat a helyzetén, ha a méltóságán nem is. Csak maga után.. - várakozóan tekintek rá, számítva arra, hogy képes lesz normálisan dönteni és nem a sértődött harmadik félt játszani két ember házasságában.
Vendég

avatar
Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Pént. Ápr. 13, 2018 10:24 am

dexter & lottie & shane
Maximilian álmosan értesült a lánya állapotáról. A lelkész ugyan sokáig fent volt, de nyugtalanság gyötörte a lelkét, és nem tudott igazán jól aludni. Csak forgolódott az ágyában, és azon töprengett, hogy hol rontotta el a legidősebb lánya nevelését. Mindent megadtak neki, iskolába járatták, a jóra ösztönözték, arra irányították a sorsát, hogy Charlotte-ból egy felelősségteljes, és nyitott személyiség váljon. Már gyermekkorában megmutatkoztak a különbségek, mikor hiszti rohamot kapott a boltban, amiért nem kapta meg az áhított babát, vagy éppen sminkkészletet. Az iskolában visszahúzódóan, néha agresszívan nyilvánult meg, és kijelentette, hogy felnőttként a szépségipar fellegvárának királynője lesz. Sok mindenben nem értettek vele egyet, de sosem gátolták meg abban, hogy a saját feje után menjen, aztán egy szép napon nem találták otthon. Az éjszaka közepén lelépett, és egyszerűen maga mögött hagyta az addigi életét. A poklot járták meg abban az időben, Fren teherbe esett, és a második kislányát várta, mégis gyászba öltözött a szíve Lottie miatt. Nem tudhatta, hogy jól van-e, hogy merre ment. A kutatások nem hoztak eredményt, és ott maradtak egy nagy űrrel, melyet egy gyermek elvesztése okozott. Tíz év…már feladták volna a reményt, mikor egy nap befutott a csoda. Charlotte visszatért közéjük, és hirtelen mindent akart. Az évek óta kihagyott szeretetadagot, az otthon melegét…nagyon dühös volt rá Max. Szeretett volna könnyedén túllépni a lánya árulásán, de ő is csak ember volt. A felesége tündökölt, mikor meglátta Shane Harpert, és a meseszép nővé cseperedett elsőszülöttét. A hálaadás jól is alakulhatott volna, de hazugság követett hazugságot, és a legrosszabb rémálma végeztetett be. Charlotte haldoklik, és férjhez ment? Mi mindent hagytak ki egy évtized alatt? Keserűség marta a gyomrát, és a belsőjét is, hogy ennyi idő kimaradt, de a másik sokkoló hír elfeledtette vele a múlt árnyait. A lánya haldoklott, és megváltásáért könyörgött. A jó nem veszett ki belőle, és csak feloldozást várt, mégsem adhattam meg neki. Shane..az ex, és egy be nem mutatott vej? A lánya kórházban kötött ki, majd ők is New Yorkba kényszerültek. Idegen környezet, és egy másik élet metaforája, ahol Charlotte igazán otthon lehetett, de ők nem tartoztak oda. Szégyellte volna a származását, azt a keveset, amit adni bírtak neki? Maximilian összezavarodott, és hiába voltak a nagylelkű felajánlások, neki csak a kis Lottie kellett volna, aki mára egy másik nő lett. Nem ismerte, de tudta, hogy most mindennél nagyobb szüksége van rájuk. Szerettek volna maradni, de a pénzük nem engedte, így felvették vele a kapcsolatot, miután kikerült a kórházból. Istápolták a lelkét, és vele együtt nevettek, vagy az éjszaka közepén öntötték belé a lelket, de féltek…mindketten aggódtak a feleségével, hogy valami elveszett. Lottie nem azért fordult hozzá, hogy megmentse, hanem, hogy meggyónja a bűneit. A lánya a halálra készült, de erre későn döbbent rá. A telefonhívás…a végzetes előhírnök. Dexter Green…az igazi férj. A távolságtartó hangnem, a lánya állapota. Összeomlott…innen már nem volt kérdés. Kipattant az ágyból, felkeltette a családot, és közölte, hogy a legközelebbi géppel elrepülnek, mert baj van.

A repülőút egy örökkévalóságnak tűnt, nem tudták, hogy mire számítsanak, ha landolnak a Nagy Almában. Legutóbb még sikerült beszélniük a lányukkal, de most úgy tűnt, hogy ez sokkal súlyosabb. A taxiban egymásba kapaszkodva imádkoztak, és igyekeztek úrrá lenni a félelmükön. Az eltelt órákban bele is halhatott a műtétbe, a sebészt nem érték el, a családját nem merték felhívni. A kórház előtt Gabriella már sírdogált, és nyöszörgött, de nem hagyhatták otthon. Az egyetlen szemük fénye, aki még nem fordított hátat. A recepción a nővérke unottan igazította útba őket, még szállást sem kerestek, az összes csomaggal együtt azonnal idejöttek. A váróban egy érdekes jelenet bontakozik ki előttük. Fren megpróbálja a legkisebb lányát nyugtatgatni, de Max már nem ilyen nyugodt a párbeszéd hallatán.
- Uraim elég legyen. – ostorcsapásként cseng a hangja, mire mindketten ráemelik a tekintetüket.
- Úgy marakodnak, mint két keselyű. A lányom felett vetélkednek, mikor élet és halál között van. Milyen viselkedés ez? Ha rajtam múlna, egyikük sem menne be hozzá. Maga okozta majdnem a halálát hálaadáskor, maga pedig…elárulta, és félredobta. Mondják meg őszintén, melyikük tarthatna igényt az én lányomra? Okolják, büntetik, miközben meg akart halni. Késő azzal jönni, hogy ki a hibás…megtörtént a baj. Egyikük sem különb a másiknál. Most pedig vezessenek hozzá, és szeretném látni mi történt vele. Maga orvos…mégsem gondolkodik, maga pedig férj, és még sem gondoskodik. Isten engem úgy segítsen meg, de ne itt, és ne most beszéljék meg a kakasharcaikat. – förmed rájuk fáradt, de annál bölcsebb tekintete alól.



Music | | 722





avatar
Média
Play by :
Olivia Wilde
Kor :
29
Foglalkozás :
Parfümőr
Hozzászólások száma :
149

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    Kedd Ápr. 17, 2018 4:58 am

Lotte & Dexter & Shane
 Try to be positive in a negative situation


Még mindig nem igazán fogtam fel, hogy a szív, amit Lotte kapott működésbe lépett, és dobog. Lotte már az intenzíven van és fel fog épülni. Nem volt gyaloggalopp az egész folyamat, de megcsináltuk akkor, amikor már majdhogynem feladtuk mindannyian. Az SMS, amit írt a napokban már majdhogynem elhitette velem is, hogy mindennek vége, és sosem látom többet. Nem hittem, hogy valaha eljön ez a pillanat, amikor majd nem azért könyörgök, hogy Lotte soha többé ne jelenjen meg az életemben, de megtörtént, és még én is értetlenül álltam a dolgok előtt. Megrémiszt a tudat, hogy ennyire aggódom érte, hogy ennyire fontos nekem már megint, majdhogynem annyira, mint évekkel ezelőtt, de Lotte láthatólag nem akar még egyszer belemerülni ezekbe az érzelmekbe, na meg nem mellesleg, még mindig férjnél van. Ez a gondolat pont akkor éri el az agyamat, amikor beérek a folyosóra és megpillantom Dextert. Esküszöm, minden erőmmel azon vagyok, hogy ne hagyja el egy olyan szó sem a számat, amit majd esetlegesen fel lehet használni ellenem, mert már így is megsértettem ma mindenféle szabályt, ami létezhet, de az a stílus, ami süt az arcáról nem igazán tetszik nekem. Meglehetősen arrogáns és pökhendi. Ezt még csak-csak el tudnám engedni, de tudom, hogy Lotte-ot nem lehet felzaklatni, így még azt is megkockáztatom, hogy egyáltalán én bemenjek-e hozzá, vagy jobb lenne, ha csak majd azután tenném meg, ha már magasabb a stabilitási szintje?!
- Gyerekesen? – rándul meg a szám széle, miközben mélyen szippantom be a levegőt. – Nem tudom, ki volt az, aki felnőtt férfi létére nem volt képes felfogni, hogy a felesége haldoklik és szüksége van rá. Tudja… Mr. Green, – hangsúlyozom ki az iménti felszólításra már hivatalosabban a nevét, habár nem érdemelné meg a tiszteletet részemről – itt nem Charlotte volt, aki elbaszta a dolgot, és se őt, se engem nem hibáztathat egy percig sem azért, hogy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz a kelleténél, de nem akarok belefolyni a házaséletükbe, voltaképp már megtettem, ezt aláírom. Lotte törődésre vágyott, amit Öntől nem kapott meg – vázolom fel a helyzetet már-már kicsit idegesebben, de megőrizve a hidegvérem és a hangom nyugodtságát. Elképesztő, mennyire érzéketlen a pasas, nem is tudom elképzelni, Lotte hogy szerethette egyáltalán. Mindegy, szintén nem az én dolgom, de a fenyegetés már nem igazán tetszik.
- Undorító módon viselkedik ezzel a fenyegetőzéssel, amivel csak mondom… Ön is megütheti a bokáját. Emellett még kisebb fogalomzavarban is van, ugyanis ez nem kihasználás volt, vagy talán Lotte ezt tálalta magának? – vonom fel a szemöldököm, miközben összefonom magam előtt a karom. Nem tudom, hogy Charlotte mit mondhatott Dexternek, vagy egyáltalán hogy derült ki az egész affér, nem volt esélyem sem erről beszélni vele, de örültem volna, ha titok marad. Megbirkózom vele, de most a hátam közepére sem kívánom tulajdonképp ezt az egész mizériát, amit a kórház folyosóján folytatunk a kedves férjjel.  
- Nem vezetem, de nem azért, mert bunkó lennék, hanem mert épp most tolták ki a műtőből. Beletelik pár órába, míg magához tér, és akkor sem szabad felzaklatni. Ha tudja nekem biztosítani, hogy a jelenlététől nem lesz ideges, akkor bemehet – vázolom a helyzetet újra fel egy kicsit javítva rajta, mert idő közben rájövök, hogy semmit nem fogok elérni azzal, ha eltiltom a kórteremtől. – De tudja mit? Az lesz a legtisztább, ha majd megkérdezzük Charlotte-ot arról, hogy mit szeretne, ha magához tért – rándul meg a szám széle, mikor aztán felkapom a fejem a kicsit ismerősebb hangra. Fren, Max és Lotte húga megérkeztek, és ki tudja, mióta hallgatják ott a köztünk zajló párbeszédet?! Esélyem sincs üdvözölni őket, ugyanis Lotte apja egyből belekezd a nyílt lebaszásba, ami valljuk be, jogos jelen helyzetben. Némán bólintok, mint egy gyerek, akit rajtakaptak valami csínytevésen, de itt már rég nem ilyesmi súlyú dolgokról van szó. Tényleg nem ez a legmegfelelőbb alkalom erre, de sajnos vagy nem sajnos, most először szembesültünk a másikkal személyesen, és mindkettőnk fúj a másikra bizonyos dolgokért.
- Elnézést, Mr. Evans, akkor mind a négyen jöjjenek utánam – adom végül be a derekamat és felvezetem őket az intenzívre, ahol az ablakon keresztül az alvó Lotte látható. – Nem mehetnek be hozzá még. Itt várjanak, és majd jelezni fogunk azonnal, ha már van rá lehetőség. Nagyon fontos, hogy most úgy kell kezelni, mint a hímes tojást, nem érheti semmiféle stressz, mert egy apróbb inger is nagyobb rosszulléthez vezethet – magyarázom nekik, és közben már el is döntöm magamban, hogy az első vizitre Celestet küldöm majd be, aki majd szépen kipuhatolózza, hogy kit akar látni Lotte, és kit nem…

PÁR ÓRÁVAL KÉSŐBB

Dr. Clemence az egyik nővér jelzésére siet be Lotte kórtermébe, ahol a nő lassan ébredezni kezd.
- Mrs. Green? – hajol fölé, mikor Lotte már kellően éber állapotba került. – A Presbiter Kórházban van. Rosszul lett, a kardiovertert kivettük, mert idő közben zárlatos lett. Dr. Harper és én elvégeztük a szív transzplantációt, ami sikeresnek ígérkezik. Hogy érzi magát? – kérdezi, miközben le sem veszi a szemét a szívmonitorról…


avatar
Egészségügy
Play by :
John Halls
Kor :
35
Foglalkozás :
szív- és mellkas sebész
Hozzászólások száma :
147

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dexter x Lottie x Shane ~ The end    

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Dexter x Lottie x Shane ~ The end

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Archívum :: Játékok-
^
ˇ