"But we are strong, each in our purpose, and we are all more strong together."
Egy jó munkatárs olyan kincs számomra, amit nagyon nehéz megszereznem, s annál is nehezebb pótolnom. Érthető, hiszen a föld mélye, ahol az én laboratóriumom bújik, olyan dolgokat rejt, amikről egy mezei ember soha nem szerezhet tudomást. Elvégre az emberkísérletek messze a törvények felett állnak, s aki nekem dolgozik, az vállalja is a következményeket... Ám mindegyikük az én elveimet vallja. Kicsit néha úgy érzem magunkat, mintha egy különleges szektát alkotnánk, aminek a fő irányelve a fejlődés szolgálása, s az új világ alapjainak megteremtése. Az egyik kiváló sebészem egy hónappal ezelőtt hagyott el minket tíz év után, akit bár próbáltam marasztalni, de be kellett látnom, hogy neki is kijárnak a boldog nyugdíjas évek, amikbe már bőven pár éve belelépett. Ő mégsem tudott akkor minket itt hagyni, ám a család, az unokák, s minden más személyes dolog miatt vissza kellett vonulnia. Mary azonban egy héttel ezelőtt megkeresett. Mesélt egy nagyon jó ismerőséről, akinek... Hogyan is fogalmazott? Új életet kellene kezdenie? A szívén viseli Billy-Jean Jareau sorsát, és biztosított róla, hogy egy remek sebész, aki hasonló elveket vall, mint én, és ezzel épp annyira egyedül van, mint én voltam oly sok évvel ezelőtt. Mary elmondása szerint a nyomában van a múltja, amitől nem bír szabadulni, bennem pedig megbíz annyira, hogy menedéket nyújtsak a számára és megvédjem őt, cserébe pedig Billy a tudásával gyarapítani fogja a társaságunkat. Szeretett volna még mesélni a hölgyeményről, én azonban megállítottam őt. Ennyi számomra elég volt ahhoz, hogy felkeressem a kisasszonyt, s behívjam őt egy interjúra. Jobban szeretem szemtől szemben megismerni az embereket, semmint egy másik személy leírásából. Úgyis személyesen fog kiderülni, hogy Billy valóban azokat az elveket vallja, mint én, s hogy hogyan viszonyul azokhoz a kísérletekhez, melyek alant folynak a laboratóriumban. A köztes idő hamar elröppent, de néha amúgy is úgy érzem, hogy olyan gyorsan peregnek a napok, mint a homokóra apró szemcséi. A forró nyári napnak a cégnél nyoma sincs, hiszen bent légkondicionáló biztosítja a kellemes légkört. A kapunál egy kaputelefonba kell beszólnia az érkezőnek, aztán a portától tovább irányítják egy kövezett úton a bejárat felé, mely körül egy zöldellő park terül el. Az itteni padokon már most fel lehet fedezni ott ücsörgő dolgozókat, betegeket, esetleg vendégeket. A recepciónál felveszik Billy adatait, amint megérkezik, s egy igazán kedves hölgy kíséri el az irodám felé. Bekopog előre, benyit, végül befelé invitálja a kisasszonyt, s magunkra hagy. A felső szinten levő irodám hasonló a többihez. Minimál stílus, nincs telezsúfolva ostoba díszekkel, s leginkább a fehér dominál. Emellett minden szokatlanul rendben van, olyannyira, hogy az íróasztalom sem káoszból áll, hanem precízen, gondosan minden szimmetrikusan van eligazítva. Mindenkinek kell egy kis agybaj... Egy rövidujjú, szürke, elegáns ing fed felül, alul pedig egy sötét nadrág. Mikor belép a hölgyemény, egyből elrakom az irataimat az asztal fiókjának a mélyére, majd felállva odasétálok hozzá, s nyújtom felé kezem. - Nagyon örvendek a találkozásnak! Az én nevem Dr. Khaled Al Nassar. Ön pedig biztosan... - hagyok némi hatásszünetet, hogy be tudja fejezni a mondatomat. - Mary sok jót mesélt Önről, úgyhogy én bizakodó vagyok. - ellépek tőle, majd intek a szék irányába, hogy foglaljon helyet bátran. Magam is visszasétálok a helyemre, s letelepedek. - Elkérhetném a papírjait? - értem ezalatt az önéletrajzot, s egyéb hivatalos iratot, amit gyorsan át szeretnék futni. Amíg ez megtörténik, én nem is szeretném húzni az időt, egyből kérdezni kezdek. - Megkérdezhetem, miket mesélt Önnek Mary erről a helyről?
Amikor az ember eldönti, hogy új életet kezd, sajnos azt is magában foglalja, hogy a régit el kell feledni. Na, most ez egy olyan embernek, akinek az élete a műtőben kezdődött, nem fogja csak úgy letenni. Az már világos, hogy a boszorkányüldözés miatt kórházakba nem fognak felvenni. De meg kell találnom az én utamat. Az arcom tele volt Chicago minden újságjában. Így a legjobb barátom nem lett más, mint az a szőke paróka, ami ott figyel velem szemben. Nehéz megválnom a hőn szeretett vörös tincseimtől. Védjegyemmé vált. Nem megy olyan gördülékenyen az újjá születés, mint szeretném. Viszont Mary egy pohár kávé mellett elmesélte, hogy végre nyugdíjba vonulhat. Bármennyire is szereti a munkáját, most már mással kell törődnie. Amit meg is értek. Ha ennyi időt ki bírt a műtőben most már a természetes fényekért az ember ölni tudni. Bár valószínű, és ha minden úgy megy engem a műtőből visznek a korbonctanra. Mert nem fognak egy könnyen eltávolítani onnan. Nem engedem. Ő volt mindig aki támogatott és tudta jól, hogy amit velem tettek annak a nagy része kamu. Nem mondom, hogy az egész. Mert akkor csak arcon köpném magam. Viszont ténylegesen nem tettem meg azt, amiért börtönbe akartak csukni. Csuklómon lévő órára nézek és konstatálom, hogy ideje felvenni a parókát és kimenni az utcára. Napszemüveg épp akkora, hogy eltakarja az arcom nagy részét. Mellesleg, ebben a ruhában nem pont az arcomra lesznek kíváncsiak. Hiszen a fekete ruha, olyan feszesen simul a bőrömhöz, mintha nem lenne rajtam semmi. Mondjuk képzelet nem sok kell hozzá. Végül megérkezem, az épületbe lépve már indulok is arra amerre kell. A memóriám jó, Mary pedig pontos támpontokat adott, hogy merre is tudok legegyszerűbben eljutni a megbeszélt találkozóra. Anélkül természetesen, hogy meg kéne nyikkannom. A lift csengetéssel jelzi, hogy meg is érkeztünk a célállomásra. A titkárnő már szinte bazsalyogva néz rám, látom, hogy a ruha neki is megtetszett. Egy plusz pont. Ahogy az ajtó kitárul és én is utat kapok a cipőm koppanása jelzi, hogy kifinomult ízlése van az igazgatónak. Tekintetem azonnal végig fut a bútorokon, míg nem végre elém kerül a személy, akiről már oly’ sok mindent hallottam. - Szint úgy, és Billy-Jean Jareau személyesen. - ha már látványosan nyitva hagyta számomra a mondatát és egyben meleg kézfogással viszonzom a gesztusát. -Fele sem igaz – mosolyogva bólintok és elindulok a szék felé. Persze nem hagyom ki, hogy ne mérjem fel a velem szemben állót. Végül, ahogy a székben elhelyezkedem lábaimat keresztbe vetve veszem le a napszemüveget. Ugyan is nem szeretném, ha bárki láthatott volna. - Természetesen. Bár átküldtem e-mailben is. Hiszen ez egy kutatólabor. Gondoltam itt minden online megy már – előre dőlve nyújtom át a mappát, amiben minden papír benne van. Kivéve persze a Chicago Med-ben töltött éveim. Nincs ínyemre már most magyarázkodni. Amúgy is minden fent volt a neten. Ha annyira érdekeltem volna, már régen utána járt volna a dolognak. Mary mindhiába próbálkozott volna a szépítésekkel. - Tekintve, hogy a cégnek van titoktartási szerződése, nem sok mindent mondhatott. Még így sem, hogy nyugdíjas. Lojális önhöz Mr. Al Nassar. A publikus dolgokat, amiket az ember az internet segítségével talál. Szinte szóról szóra. - tekintetemet nem veszem le róla. Hiszen nem akarok rosszat Mary-nek. Ő ajánlott, és tényleg nem mondott semmit. Kincs az ilyen alkalmazott. Bármennyire is akartam puhatolózni, kemény, vaskos falakba ütköztem. - Ezt a kérdést most örömmel visszaforgatnám. Mit mesélt rólam?
"But we are strong, each in our purpose, and we are all more strong together."
A laboratórium alsóbb szintjeire mindig is nehéz volt megfelelő embert találnom. A többi dolgozó még könnyebb, hiszen nem minden alkalmazottam tud a kísérletekről, csupán töredékük, ezért is nehéz, ha egy dolgozóm helyére valaki mást kell keressek. Természetesen ez internetes és egyéb hirdetéssel lehetetlen, így mindig ajánlásokkal próbálom behúzni magamhoz az újakat. Mint most is. Billy első megjelenése megnyerő, de jelenleg egyáltalán nem lehet az első, szavak nélküli benyomásokra hagyatkozni. - Rosszul gondolta. - felelem válaszul egyből határozottan, magyarázatok nélkül. Természetesen online felületen is megnézhettem volna, mik állnak a hölgyemény önéletrajzában, de az ilyeneket jobban szeretem régimódi stílusban, egyszerűen csak megfogni a papírt a kezemben, s onnan nyerni betekintést a másik múltjába. Ezért sem nyomozgatok előzetesen, hiszen ez még felesleges lenne, hiszen ha élőben nem megfelelő valami, akkor csak időpazarlás lenne, ha előzetesen meg tudnék bármit a leendő dolgozómról. Amint megkapom a papírokat, egyből a bennük levőkre szegezem méregzöld tekintetem, s átfutom őket. - Ugyan, Miss Jareau. - sóhajtom halkan, s lehelyezem az asztalra az iratokat. - Tán azt sem említette, hogy ez a cég máshogy működik, mint a többi? Ezt erősen kétlem, különben nem lenne Ön itt. Vagy csak nem értette meg Mary ködös fogalmazását. Ez lehetséges lenne? - vonom fel kérdőn szemöldököm. Nem kifejezetten szeretem a felesleges köröket, de hát érthető, hogy nem csaphatunk bele mindennek a közepébe. Ettől függetlenül teljesen felesleges úgy tenni, mintha ez egy átlagos hely lenne. - Sok mindent említett Önről. - húzom összébb szemeimet, ahogy őt vizsgálom. Nem kérdés, hogy elmesélem mindazt, amit Mary mondott, csak hogy tisztán lásson. - Megemlítette, hogy a szívén viseli az Ön sorsát, és hogy egy remek sebész. Emellett azt is mondta, hogy a múltja üldözi Önt, és szüksége van egy új életre, amit ha én biztosítok, akkor megkapom cserébe a tudását. Még azt is megsúgta, hogy olyan elveket vall, olyan gondolatai vannak, amikkel egyedül van. - felelem körítés nélkül. Tudnia kell ezeket, hiszen ha csak egy mezei sebész lenne, ha olyan lenne, mint a többi, akkor biztosan nem lenne itt. - Nekem nem egy átlagos sebészre van szükségem, azt minden sarkon találok. Reméltem, hogy Mary is említette, hogy ez sem egy átlagos munka lenne. - biztos vagyok benne, hogy valamilyen formában Billy tudtára adta, hogy mire számítson, maximum tényleg nagyon ködösen és kétértelműen fogalmazott. - Igaz, amit Mary mondott? Valóban menedékre van szüksége? - méregzöld tekintetem egyetlen pillanatra sem kúszik félre, végig töretlenül, szúrósan ott kering Billy szemein. Kíváncsi vagyok, mennyire nyílik meg, amire most mindenképp szükség lesz, s csak pár órája van arra, hogy meggyőzzön. Ha tényleg igaz, hogy menekül a múltja elől, akkor én segíthetek, de ehhez teljes mértékben szükségem van arra, hogy tudjak mindenről. Illetve a lényegesebb dolgokról. Addig felesleges is körbevezetnem az alsóbb szintekre, amíg meg nem tudom, mire számítsak. Maryben megbízom, hogy nem vezet félre, s ha ő azt mondja, Billy alkalmas, akkor én hiszek neki. Meglátjuk, hogy igaza lesz-e.
Minden kezdet nehéz. Szokták mondani. Az viszont, hogy egy megszokott életet letegyél, majd felépíts egy teljesen újat még nehezebb. Viszont az, hogy a sodró múltam a nyomomban van és még jobban ragaszkodom hozzá, mint bármi máshoz az talán a legszörnyűbb. Talán a műtő után amit nagyon bánok az nem más, mint szőke parókával leplezni a vörös fürtjeimet. Hiszen a szőke haj gyakoribb, mint az én szinte lángvörös bozontom. Pont úgy irritál, mint az, hogy olyan emberhez jöttem felvételezni, mintha jégből lenne. Nem rossz partinak tűnik, mert nem vagyok vak. De a modora igen csak taszító. Még ha Mary úgy áradozott róla, mint egy jó szívű csodás ember. Vagy csak a külsőségek? Nem tudhatom és nem is akarok jobban belefolyni. Ahogy a hangja tekintélyt parancsolóan közli a rideg valóságot csak bólintok. Sosem mentegetőzöm. Ha tévedek, belátom. - Mr. Al Nassar, szeretek kristálytisztán beszélgetni. Ha érzem, hogy a téma, amit megpróbálnak elmondani, akkor két lehetséges válasz van, vagy hagyom a francba. Vagy megmondom, hogy beszéljen nyíltan – ha már ő is úgy gondolja, hogy ennyire publikusok akarunk lenni, akkor legyen így. Remélem azt is közölte vele Mary, hogy a nagy számnak nem találok féket és ha úgy érzem akkor kecsesen távozom. Bármennyire nem engedhetem meg magamnak. Ahogy hunyorogni kezd, máris érzem, hogy a hurok a nyakam köré szorul és nagyot nyelve megingatom a fejem. Sejtettem, hogy megemlíti, hogy most nem úgy mennek a dolgaim, mint szeretném. De szavai úgy vágnak akár egy szike, ami épp csak érinti a bársonyos bőrt. - Én pedig rohadtul nem vagyok szokványos sebész. Ha azt akarja, hogy megmutassam adjon egy szikét és most azonnal megmutatom. A beszéd nem az erősségem, jobban szeretem megmutatni, hogy mit tudok – oldalra döntöm a fejem, ahogy szinte rabul ejti a tekintetem és nem engedem el az övét sem. Egészen addig, míg újra szóba kerül a menekülés. Ekkor hátra dőlök a székbe és körbe pillantok. Mintha attól félnék, hogy csapdába kerültem. Hogy egyszer csak megjelenik pár egyenruhás és a csuklómra fonják a hűvös bilincset. Végül pedig elmosolyodom. - Menekülök a bürokráciából. Abból, hogy az emberek csökönyösen ragaszkodnak az elmúlt századok megszokott eljárásokhoz. Ha nem így lenne, nem lenne rajtam ez – mutatok a szőke parókára, amit pár csatt segítségével tartottam magamon, végül pedig lehúzva azt újra önmagam lehetek. Ahogy vörös tincsek kiszabadulnak a fogságukból újra úgy érzem, hogy lélegezhetek. Felnevetek, ahogy a paróka a földre hull. - Most pedig, hogy tiszta víz van a pohárba, beszélhetünk. Mit kéne tennem? Kísérletek? Újítások? Mert ahogy hallom nem épp egy biztoskezű sebész kell, aki a műtőasztal mellett áll. Pedig a vér igazán megadja a hangulatot – harapom be az alsó ajkam, végig továbbra is a szemeibe veszve. - Nem hazudok, a rendőrség még mindig azt hiszi, hogy több halál esethez van közöm, emberi kísérlet miatt. De miért nem értik meg? Ha vért látok, elborul az agyam és amíg az adrenalin nem csitul kiélvezem amit látok. Megteszek mindent, amit tudok – megvonom a vállam és közelebb csúszok a székben az asztalhoz. - Miért bűn, ha az ember oltaná a kíváncsiságát? - úgy mormogom, hogy ajkaim szinte szét sem nyílnak. Azt akarom, hogy rám figyeljen, hogy megértsen. Bár nem sok remény van bennem. Még is nagyon akarom. Mert nincs olyan, aki megértse. De miért? Talán tényleg ennyire beteg lenne az elmém? Ahogy már a beszédtől izgalom fut végig a gerincemen.
"But we are strong, each in our purpose, and we are all more strong together."
- Mit ért azalatt, hogy Ön nem egy szokványos sebész? Miben tekinti magát másnak, mint a többiek? - kapok rá egyből szavaira, s megragadom belőlük a számomra lényeges dolgot. Biztosan tisztában van a képességeivel, hogy mennyire képes átlépni bizonyos határokat, amikre az orvosok felesküdtek. Megemlítette ugyan Mary érintőlegesen, hogy Billy nem egy félénk nő, de most már én is érzékelem, hogy igen csak felvágták a nyelvét, ami ezen a szinten még nem annyira zavar, s remélem is, hogy nem fog tovább menni, hiszen a tiszteletlenséget nem tűröm, főleg nem egy ilyen kezdeti kapcsolatban. Ugyanakkor nem szeretnék elszalasztani egy jó sebészt, s ezt talán érdeklődő, méregzöld tekintetemből talán ki is olvashatja, már ha egyáltalán sikerül odaültetnem a kíváncsiságom. - Valóban borzalmasan ragaszkodnak ahhoz, ami egyszer bevált, és nem képesek túl látni azon, hogy lehetne jobb is. Nem mernek. Ön át merné lépni a fizikai és a lelki határait is, Billy? - újabb jelentős kérdés tőlem, ami egy pillanatra el is felejtődik. Legbelül ámulok, hiszen egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a szőke tincsek lángnyelveket takarnak. Sajnos nem egyszerű bármiféle érzelmet az arcomra varázsolnom, így úgy tünhetek, mintha meg sem lennék lepődve. Ezen érzést egy elismerő bólintással próbálom jelezni. - Mindenhol vannak az embernek rosszakarói, igaz? - magam is megmosolygom végül a földre hulló parókát, s alaposabban szemügyre veszem Miss Jareaut ezekkel a vörös fürtökkel, amik sokkal jobban illenek a vonásaihoz és a temperamentumához. - Emberkísérletek. - felelek tisztán, kertelés nélkül a kérdésére. - Gondolom, nem szükséges külön kiemelnem, hogy ezek illegálisak, ezáltal az alanyoktól sem származik beleegyező nyilatkozat. Emellett hangsúlyoznom kell, hogy minden egyes embert nagy becsben tartok, hiszen a fejlődés oltárán róják le áldozatukat. - kissé művészi fogalmazás, de teljes mértékben így gondolom. Nem kezelem őket úgy, mint egy utolsó kutyát, s minden szükségletet megadok nekik, amíg élnek. Utána azonban ugyanolyan hamuvá válnak, mint a többiek. - És jól hiszi a rendőrség? - vonom fel egyik szemöldököm kíváncsian. Ha egymaga van az ember, egyáltalán nem egyszerű csendben elvégezni az ilyen kényes munkákat. Nálam azonban már más a helyzet. Az alapok sok évig készültek. - Mit ért azalatt, hogy elborul az agya? Nem képes koncentrálni a munkájára, vagy egyszerűen ahelyett, hogy taszítaná a látvány, élvezi inkább? - a kérdéseimet nem szeretem magamban tartani, s úgy hiszem, hogy ezeket bizony a legelején kell tisztázni. Érdekes dolgokat mond ugyanakkor, s nem vártam tőle, hogy így megnyílik már most. Ez azonban számomra pozitív. A meglepetéseket amúgy sem szeretem. - Ez az egész nagyon relatív, az emberek nehezen mozdulnak ki a komfort zónájukból, s annál is nehezebben szabadítják fel a kíváncsiságukat és a vágyaikat, aminek következtében egy szürke, boldogtalan élet gazdái lesznek. Örülök, hogy hasonlóan vélekedünk. Körbevezethetem? - teszem fel váratlanul kérdésem, s ennek fényében fel is állok helyemről, majd Billy mellé lépek, s felveszem a földről a szőke tincseket. - Erre még szüksége lehet. - átadom neki, de ha most nincs szüksége rá, akkor lehelyezem pontosan, gondosan az íróasztal szélére. Egy ilyen parókát nem egyszerű elrendezni, így ha nem akarja most felhúzni, akkor egy ideig biztosan elbajlódok vele, mire végre elfogadható állapotba kerül az asztalon, s ott hagyhatom úgy, hogy nem nyomaszt annak kuszasága. Bárhogy is legyen, kitárom az ajtót, előre engedem a hölgyeményt, s egészen a liftekig kísérem őt, ami le fog minket vezetni az alsóbb szintekre.
Mary jelezte számomra, hogy kemény falat lesz a főnök. Viszont eddig mindig sikerült kicsikarnom bármi féle érzelmet a másik félből. De úgy tűnik, hogy a szikém beletörik az előttem ülőbe. Fölényessége úgy sugárzik belőle, hogy sodrón lehengerel. Ez persze kissé zavar, de nem adom fel. Az nem az én asztalom. - Úgy, hogy nem követem a nagy könyvet. Ha valami nem stimmel a műtőasztalon és lenne egy gyorsabb, sokkal hatékonyabb művelet, akkor nem fogom az ősi módszereket használni. Ez pedig rohadtul szúrta az emberek szemét - dőlök hátra a székbe. Immáron nem érdekel a véleménye, mármint úgy senkié. Ha szerintem könnyebb módon is meglehet valaki életét menteni. Az évek során annyi minden változott, és miért is kéne foggal-körömmel ragaszkodni olyanhoz, amit azok az emberek írtak le, akik még rendes szikét és fertőtlenítőt sem ismerték. Új fertőzések, betegségek, és még kitudja mik rejtőznek egy emberi szervezetben. Arról nem is beszélve, hogy vannak meglepő dolgok, mikor a betegben minden a másik oldalon van. Lehető legizgalmasabb, mikor szinte mindent bal kézzel kell megoldanod. Még a hideg is végig szalad a karomon, ahogy visszagondolok rá mennyire izgalmas volt. Francba is, de rohadtul hiányzik. - Erre egy válaszom van. Lelkem nincs, a fizikai határokat pedig mindig feszegetem – ajkaimat beharapva nevetek fel. Jó, persze nem ugyan arra gondolunk, de hát mit tegyek, ha én már csak ilyen vagyok? Nem fogok zsákbamacskát árulni neki. Megköszörülöm a torkom és rendezem vonásaimat. - Természetesen, mindig örömmel nyitok az újdonságok felé. Még ha van, amihez én is körömszakadtáig ragaszkodom – váltok vissza hirtelen, és mintha nem is kalandoztam volna el, nem csak gondolataimban. Bár szemmel láthatólag nem érdekli. Bár a nagy részük azért egy döbbent arcot megenged magának, hogy a szőke tincsek mennyire vöröslő hajzuhatagot rejtegetnek. De ő semmi. Kifújom a levegőt, már azért frusztrál, hogy még egy elismerő biccentés sem érdemlek meg, hiszen előbb vetkőzők pucérra bárki előtt, mint a parókámat dobjam el. Szavai enyhe ráncot vonnak a homlokomra és végül elmosolyodom. Miért rejtegette előlem eddig Mary ezt a fickót? Sokkal érdekesebb a mondani valója, mint bárkinek, akikkel eddig kapcsolatba kerültem. Izgatottan mocorgok a székben és le sem veszem róla a szemem. Végül pedig egy igazán ördögi mosoly kúszik az arcomra. - Mr. Al-Nassar, olyan történt, ami még sosem. Egy férfinak sem sikerült ennyire izgalomba hozni egyetlen egy szóval. - újra ajkaimba harapok. Most már nagyon is látni akarom, hogy milyen ez a hely, de úgy érzem, hogy kölcsönösen még tapogatózunk, hogy mennyire bízhatunk meg a másikba. Még ha én mindent el is dobtam. - Nem mondom, hogy nem. De direkt nem okoztam senki halálát. Az, hogy vannak balesetek, vagy a beteg elfelejt szólni, hogy ritmus zavara van. Miért az én gondom? Megtettem mindent, hogy túl élje. De nem mindig erős az a szervezet, hogy a harcot megnyerjük – megvonom a vállam. Ő nem rendőr, neki nem kell szép szavakba csomagolni, hogy az emberek olyan kétségbe esetten akarják a gyógyulást, hogy sokszor elhallgatják a fő problémát. Ami az életükbe kerül. Jó párszor került is. - Milyen sebész az, akit taszít a látvány? Én talán túlságosan is élvezem, hogy egy élő, lélegző ember van feltárva előttem. Ahogy a vér kiserken a bőrön ejtett vágásból, már érzem, hogy az izgalom a gerincemen szalad végig és ilyenkor csak arra tudok gondolni, hogy minden rajtam múlik. A többi izgalmat megtartom magamnak és az önkéntesnek, későbbiekre a hálószobába – oké, nem fogom azért visszafogni magam, mert ő a főnök. Ha most előadnám a szűzanyát, később nagyobb gondjaink lennének. Én pedig nem akarom, hogy ez feszültséget szítson közöttünk. - Szigorúan külsőssel, nem preferálom a munkahelyi szexet. Azzal csak a baj van – megvonom a vállam. Igen, tapasztaltam. Soha többet. Szemeimmel követem, ahogy feláll. Az ismerőseim nagy része nem épp ilyen lazán fogadja a dolgokat. - Természetesen. - a szürke élet alapból taszít, viszont úgy érzem, hogy ha minden jól megy. Rám most rám mosolygott az ördög. Lassan én is felemelkedek a székből, hogy követhessem. - Mary azt mondta, hogy sok mindenre képes. Először válaszoljon. Képes lenne megvédeni? - pillantok a parókára. Minden a válaszától fog függni. Ha azt mondja igen, akkor maradhat, de ha nem, akkor mindketten fecséreltünk egy kevés időt a másik életéből. A biztonság most sokkal fontosabb. Nem akarok börtönbe vonulni, mert mondjuk a szőke paróka eléggé nyomasztó, ha itt is hordanom kell. Szeretem a vörös fürtjeimet. Legalább a munkahelyen ne kelljen rejtegetnem. Most viszont úgy éreztem, hogy az a felszabadult nő, aki képes bárkivel flörtölni eltűnik, és egy rettegő kislány pillant fel a férfira.
Kezdőlap
