A mi kis történetünk még a gimiben kezdődött, spanyol származásod ellenére egy szót sem tudtál azon a nyelven. A szüleid elvárták, hogy levizsgázz belőle és valahogy megtanuld. Tipikusan az a lány voltál, akiért olvadtak a srácok, dudorodtak a nadrágok én meg az, aki ha valakire ránézett a kukában végezte volna ha nem olyan a suli amilyen. Nem voltunk egyenrangúak, a gimi borzalmas rangsorolása szerint. Az utolsó évemben figyeltél fel rám, vagyis arra, hogy  én vagyok az egyetlen olyan osztálytársad, aki nem áll bukásra spanyolból. Jöttek az éjszakáig a könyvtárban töltött esték, és egy sikeres vizsga. Mindenki azt latolgatta vajon miért lógsz velem ennyit, amikor még csak a kisujjadig sem érek fel.
A vizsgák után nem tudom, hogy hálából vagy mert tényleg bírtál engem elkezdtünk együtt lógni. A barátságunk sok sok év alatt átalakult olyan barátsággá, ami minden embernek kellene az életében. Minden egyes szívfájdalomnál felhívsz telefonon, akkor is zaklatjuk egymást, amikor az ország két másik felén vagyunk és akkor is üzenetet írunk ha éppen egy szar randi közepén kimentést akarunk kérni egymástól.
Sosem volt ebben a kapcsolatban több, mint őszinteség, bizalom és féltés, mert a furcsa indítás ellenére, olyanok vagyunk egymásnak, mint két testvér, akik nem is tudták hogy léteztek eddig egymás nélkül.

///Nem szerelmi szálat szeretnék ebből, csak egy nagyon jó baráti viszonyt, mert Lan számára nincsen fontosabb, mint a baráti kapcsolatok és valaki akivel kibeszélheti az örökbefogadással kapcsolatos érzéseket. A név teljes mértékben opcionális, a PB elég menő lenne, de az sincs kőbe gravírozva, egyetlen egy kikötésem van az pedig a spanyol származás valamilyen mértékben, hiszen ez az ami összehozta őket valamilyen téren. ///