Külsőre megmásíthatom a véleményed, gyerekes arcommal és kisfiús sármommal bárkit tévhitekbe tudok ringatni személyiségemet illetően. Hisz nézz csak rám, az arcom olyan benyomást kelt, mintha sima lenne, akár csak egy baba popsija, el sem tudnád képzelni, hogy mik tapadtak már a bőrömre, nyomot nem hagyva, de az emléket megőrizve. Szemeim barnák, akár egy őzike szeme, mondhatnám, hogy olyan ártatlan is a tekintetem, de ez csak a látszat, annyi mindent látott már ez a szempár, csonkítástól kezdve a lassú elvérzésen át, a különböző kínzásokig minden volt. Nem látszik, nem mutatja, de ezt is elraktározza az agyam. Hajam mindig a korral változik, megunni nem szoktam, barna színén pedig sosem változtatok, nem vagyok én valami olcsó nőcske, hogy a színét mindig  megváltoztassam, mikor rossz kedvem van, vagy esetleg sorsfordító dolgokon megyek keresztül. Alkatom nem tűnik túl erősnek, magasságom sem emel ki, de ez se tévesszen meg, könnyedén okozom bárki halálát legyen ötven kiló, vagy százötven. Mindig is így vélekedtem magamról, de ez nem is olyan régen teljesen megváltozott, nem figyelek arra, hogy ártatlannak tűnjek, nem rejtem véka alá azt aki vagyok, hagyom, hogy olykor szőrösebb maradjon az arcom, és az alkatomon is dobott az a pár kiló izom.
Az emberek változnak... Egykor nem voltam ilyen, jó ember voltam, és boldog, de az életnek akkor kell tökön rúgnia, mikor egyáltalán nem számítasz rá.