Három idősebb testvérem van, de elmegy az kettőnek is, ha az ikertestvéremet nem vesszük a szó szoros értelmében idősebbnek. Legfiatalabbként, ráadásul fiúként elég nagy szabadságot kapok már, sokszor csak legyintenek a szüleim a baromságaimra, a modoromra, a viselkedésemre és úgy összességében a legtöbb dolgomra, ami még nem üti ki a biztosítékot. Elfáradnak valószínűleg már abban is, hogy rám néznek, az örök mitugrászra a családban és jobbnak érzik hagyni engem elfáradni a saját hülyeségemben, mintsem hogy állandóan szabályok és fizikai akadályok közé szorítanának.
Ez a fajta szabadság már teljesen belém ivódott, aminek következtében jókora magabiztosságot és talpraesettséget vettem magamra, így képes vagyok kimagyarázni magam a legtöbb helyzetből úgy, hogy végeredményként ne lehessen rám haragudni.  

Nem vagyok a legszorgalmasabb tanuló, sosem voltam, az egyetemre is sportösztöndíjjal kerültem be - az is megér egy misét -, úgyhogy sokszor megesett, hogy majdnem buktam a félévemet. Last minute ember vagyok, néha még az sem, mert gyakran kések, de végül mindig sikerül megfelelnem az egyetemi és szülői követelményeknek. Bizonyára könnyebb lenne, ha az utolsó féléveimben már nem a buliké lenne a főszerep, gondoltam, hogy majd elmúlik ez a tulajdonságom, de az egyetem elején még inni kellett, az egyetem végén pedig már inni kell, úgyhogy ez nem jött össze. Ez sem. A tanáraim és a tőlem fiatalabb hallgatók szentül hiszik, hogy nem fogok odaérni államvizsgára, de én oda fogok. Csak majd last minute teszek is érte. Őszintén szólva én nagyon jól érzem magam egyetemistaként és szívem mélyén nem akarnék felnőni, de családi körökben már noszogatnak, hogy ideje lenne már teljes állásban is dolgozom.

A szobámban lehet, hogy kupi van. Lehet, hogy mindig. Az is előfordulhat, hogy csak azt veszik észre az emberek körülöttem, hogy már megint futok, mert már megint elkések. Talán vagyok annyira rendetlen, hogy az asztalon hagyom a tányérokat, a zaccot a mosogatókagylóban hagyom és ha teregetni kellene inkább dobom fel a vizes ruhákat a szekrényem ajtajára, mintsem hogy elmenjek a másik szobába a teregetőért. Szóval ne felejtsd el a rule #1 szabályt!

Négy ébresztő is kevés, hogy meghalljam, de ez is csak azért van, mert baromira jó alvó vagyok és akkor sem térek magamhoz, ha a nővérem szétcseszi a szobámat. Ellenben nagyon gyorsan, akár ültömben is képes vagyok elaludni, ami meg egy egészen pozitív tulajdonság, szemben a reggeli katasztrófákkal. Itt vissza is utalnék a rule #3 pontra, ne csodálkozz, ha nem tudok rendet tenni a szobában, ha este nincs időm rá, reggel meg... na azt hagyjuk is. Több módszerrel is kísérletezek, hogyan indulhatnának könnyebben a reggeleim, mert az a szenvedés, amit én akkor érzek, azt jó lenne levetkőznöm magamról.

Szóval néha talán kibírhatatlan vagyok, nem tudok felkelni reggelente, állandóan a csajokat hajkurászom, iszok, gamerkedek, kések óráról, csesztetem a testvéreimet és lényegében mindenkit, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet bennem mit szeretni. Első ránézésre tényleg egy hiperaktív srácnak tűnök, akit semmi sem érdekli, ami kicsit is komoly és felelősségteljes. Pedig de. Marhára lusta vagyok, de tudom magamról, hogy megvan az eszem az informatikához, látszólag nem foglalkozok az egyetemmel, de mikor mindenki már alszik, az én szobámban nem mindig a játékok miatt van fény. Szeretem, amit tanulok és szeretem azt is, amit dolgozok, a futárkodást. Egy rossz szavam sem volt, mikor apám tizenhat éves koromban azt mondta, hogy diákmunkáznom kellene, azóta pedig lényegében folyamatosan van valamennyi keresletem, melyet magamra és a családomra költök.
Sosem hagytam még cserben a testvéreimet, ha tényleg bajban voltak, vagy minimálisan is szükségük volt rám. Meglehet, cukkolom őket, de ez csak a személyiségem része.

Szerintem nemsorkára eljön az a pillanat, hogy egy rakás csaj összefog ellenem és megkötözve dobnak le egy sziklaszirtről. Húzom az agyukat, szórakozok velük, némelyikükkel összejövök, aztán szakítunk, mert kiderül, hogy mégsem vagyok egymás típusam, de valójában azt érzem, hogy olyan csajok társaságában voltam eddig, akik bár irtó jófejek és bomba jó csajok, de egyikük iránt sem éreztem azt, amit szerintem hiányol a testem és a lelkem. Na nem mintha erre annyira rágörcsölnék, mert nem érdekel különösebben ez a dolog, nem akarok még elköteleződni, úgyhogy hagyom, hogy vigyen az élet... lefelé a sziklaszirten, vagy nem.

Egyébként egyáltalán nincs annyi energiám, mint amennyi elsőre sugárzik belőlem. A hiperaktív órákat váltják a lusta percek, szóval végül is, apáméknak mindig igazuk volt akkor, amikor hagytak túlpörögni, hogy aztán majd úgyis elfáradok és jobban alszok. Bingo, zseniális tapasztalat ez így negyedikként, látszik, hogy jártasak már a gyereknevelésben, bár szerintem adok nekik bőven új kihívást. Tökéletes példa a kettőségemre a tanulmányom és a munkám ellentétje, programozni nem lehet futva, futárkodni meg nem kocsival megyek, hanem bicajjal. Halomszámra iszom az energiaitalokat, a szobám kukájában mindig lapul néhány üres doboz. Marha egészségtelen, na meg annyi cukor van bennük - na nehogy már cukormentes legyen -, hogy tudom, sportolnom kell, hogy tartsam az alakomat és elérjem azt a testképet, amit továbbra is tartani akarok.

Ha valaki nagyon rágörcsöl a kissé flegma, kissé akadékoskodó és analizáló személyiségemre, akkor könnyen gondolhat szar embernek, de ez egy rossz megközelítés. Ha valakinek sok vagyok, megértem, de aki el tud így is fogadni, az tudja, hogy velem könnyen jól lehet éreznie magát, én nem kezdem firtatni, hogy mennyire szar az élet csak mert dolgozni kell, nem kell ez az egész, inkább igyunk, inkább baromkodjunk és chillezzünk, mert franc se akar huszonöt éves korára vén trotty lenni. Mit görcsöljek rá az életre ilyen korban még?

- Na mit ad isten?
- Mit?
- Na ez az, hát semmit.
- De egyszer már igazán kinyílhatna az átjáró.
- Hát már csak egy helyen találhatjuk meg a kódot.
- Jah, de... - Ekkor hirtelen kivakít a fényáradat, mire hunyorogva kezdek fintorogni az ajtómon benyitó nővérem felé, aki úgy csapott rá a villanykapcsolóra, mintha az egy feszes segg lenne.
- Miii? - kérdem tőle, mit akar, miután lehúzom fülemről a mikrofonos fejhallgatót és megállítom a játékot.
- Nem hozzád beszélek! - kiáltok vissza a discord hívásban szövegelő évfolyamtársamnak, mert nem hallom egyszerre kettőjüket, aztán sikerül felfognom, hogy mit kérdez tőlem Dee.
- Honnan tudjam? Nem én ettem meg. - Mit tudom én, hova tűnt a hűtőből a kaja, arra sem emlékszem már, hogy volt egyáltalán currys tészta itthon. - Kérdezd meg Priyat.
Ahogy kimegy a szobámból mérgesen nézek rá, hogy nem csukta be rendesen az ajtót, de mindegy végül is, mert az előbb sem hallottam meg, hogy benyitott, így meg legalábbb szellőzik a szoba. Veszettül meleg kezd lenni attól, ahogy a gépem ventillátora fújja rám a túlmelegedett processzor által termelt hőt.
- Még egy kör mehet, aztán lépek.
- Merre?
- Megyünk ki a haverokkal iszogatni. Te is jöhetnél, ha nem laknál olyan rohadt messze - szivatom, mint mindig. Tulajdonképpen mint mindig mindenkit.

Az utolsó menet sem eredményes, ellenben elhúzódott annyira, hogy kapkodva állítsam le a gépet. A pulcsimért kutatom fel az egész szekrényemet, ezzel szép kupit hagyva magam után, csakugyan sikertelenül, aztán rájövök, hogy Priya szobájában vannak kiteregetve a frissen mosott ruhák, szóval átrongyolok oda és hasonló lendülettel nyitok be hozzá, mint ahogy Dee tört rám az előbb.
Átesek a cipőin, mert mindig az útban tartja őket, már ami a köztem és a ruhák közti utat jelenti. Megnézem, már nem vizes, vagy igazából pont nem érdekel. Visszafelé is átmegyek a cipőkön dacból, aztán lábam sarka hangos kopogásokat hagy a járólapon míg elérek az ajtóig és ez elég ahhoz, hogy a két sáska (a lányok) szurikáta üzemmódba kapcsolva lesse, hogy mire készülök.
- Dolgozni mész? - kérdi az egyik.
- Nem, inni. - Mondja a másik, helyettem. Nem szeretem, ha megszólalni sem hagynak, ilyenkor rendszerint késztetést érzek rá, hogy kinyilatkoztassam a gondolataimat.
- Technikailag vehetjük mindkettőnek, mert átadok pár fájlt a haveromnak, ő pedig cserébe meghív pár italra, úgyhogy... - lövök kettőt a levegőbe, mintha sorra lőném le őket az ujjammal jelezvén, hogy egyik sem talált. Vagy vehetnénk úgyis, hogy mindkettőnek igaza van, de természetesen itt csak nekem lehet igazam. Mint ahogy most is.
- És mikor mész dolgozni? - Egy nap nem melózok és máris baszogat, nah szép.
- Holnap háromtól nyomatom a szekeret - Vagy minek hívták azt, amin régen a kaját szállították egyik helyről a másikra? Áh, tök mindegy, szekér.
- Akkor hozol majd nekem kaját a Taco Bellből?
- Bele fogok köpni, remélem tudod - felelem egy lábon ugrálva, míg a másikra próbálom rátuszakolni a cipőm. Ráütök a bal combomra, hogy megvan-e a zsebemben pénztárcám, aztán jobbomra, hogy abban meg a külső merevlemez, két bingo után pedig már szelelek is el a házból, hogy elérjem a következő buszt.  

ELSŐ ÉBRESZTŐ — Kinyomom.
MÁSODIK ÉBRESZTŐ — Ezt is kinyomom.
HATODIK ÉBRESZTŐ, KÖZEL ÖTVEN PERC UTÁN —
Megdörzsölöm a szemem. Ásítok hármat, majd nyújtózkodok és ránézek a telefonomra, 08:15. Ledobom a takarómra a telóm. Egyrész "picsába már!", másrészt pedig "már úgyis elkéstem", úgyhogy mindegy, chill. A másik oldalamra fordulok.
De azért csak aggaszt, hogy a tanár már így is kinézett magának és az órákon szeret rám szállni azt hajtogatva, hogy nekem hamarosan államvizsgáznom kellene, úgyhogy jobb lenne, ha szívnám magamba a tudást. Ami igaz, de ehhez én tegnap túl sokat ittam.
Mindenesetre győz az igazságérzetem, úgyhogy tíz perc után húzok egy zoknit, pöttyöset, magamra veszek egy normálisabb pólót, aztán elmegyek órára. Mármint teszek két métert, felnyitom a gamer laptopomat és a tegnap a játék közben meg nem evett, de felbontott chipszemet kezdem rágcsálni, ami természetesen teljesen kiszáradt már, viszont én nem válogatok, nemhogy még másnaposan.
Nyitom a teamset, megjelenik a tanár meg a többi hallgatórásam szignója a képen, én hülye meg elfelejtettem kikapcsolni előre a kamerát, úgyhogy telibe felvillan a képem és mögöttem az a hatalmas kupi, amit a pulcsikeresés közben hagytam. Ennek örömére mindenki láthatja, hogy pánikszerűen nyomok rá a kamerika kikapcsolása gombra, de már késő arra, hogy a tanár - újfent - ne pécézzen ki magának.  
- Jaidee, már azt hittem megint másnapos vagy.
- Szép napot Tanár úr, nem csak épp... - nem mintha megvárná, hogy kibökjem a még ki sem talált kifogásomat.
- Kész a beadandó?
- Kész, csak még nem tudtam feltölteni, mert kidobott a rendszer.
- Nagyszerű, küldd el óra után emailban. Nehéz volt?
- Ja, nem-nem, gyorsan megoldható volt - dörzsölöm szemeimet már kikapcsolt kamerával, mert én még félig alszok. Ezen a ponton szerencsére le is száll rólam és tartja tovább az online órát. Egyébként bírom a proffot, mert laza és nem barom, amiért nem kéri, hogy bemenjünk személyesen egy számítógépes órára mesterképzésen. Nyilván van aki még így is elkésik, mint például én, de mindenki tudja, hogy akkor lehet igazán késni, ha csak két lépést kell megtenni.

Amúgy négy órás óra volt, nem maradtam le a nagy részéről, úgyhogy nem vagyok én ördög fia, mint ahogy apám nevez, amikor bármit is vétkezem az egyetemi normák ellen. Öt perce léptem ki a teamsről, a haverom már csörget is messengeren.
- Na cső.
- Fogadjunk, hogy nincs is kész a beadandód, csak telibe hazudtál a tanárnak megint.
- Nem, most tényleg kész van, tegnapelőtt befejeztem, csak akkor nem tudtam feltölteni, azóta meg totál elfelejtettem, hogy még le kell adnom. - Hallom, hogy ezt az információt nem bírja feldolgozni a vonal túlsó végén. Már majdnem beközlöm neki, hogy megyek enni, mire megszólal.
- Akkor odaadod?
- Vágod, hogy egyéni feladatok ezek, ugye?
- Vágod, hogy tudom, csak béna vagyok a dokumentáláshoz?
- A tányéromban a húst akarom már vágni, vágod? - Csak két másodpercig röhög, ami azt jelenti, hogy tényleg pánikolhat, hogy neki nincs kész határidőre az övé.
- Persze, átküldöm. Kaja közben megy majd, oké?

Nem akarok sokat tökölni a kajával, megnézem mi van itthon. A két lány sehol, a szülők is dolgoznak, úgyhogy nekiállok felfalni a hűtőt, meg a széket és az asztalt is kvázi. Nagyban zabálok, a fülhallgató a fülemben, nem látok mást magam előtt csak egy tányért, mikor a semmiből valaki megjelenik a perifériámban és megfogja a vállamat.
- MIAFRANCTEÚRISTEN??? - A villa a földön köt ki némi tésztával együtt. - Baszki, én azt hittem, egyedül vagyok itthon. Mit keresel itt? - És miért pont Dee pasija? Komolyan, bárkivel szívesebben osztozom az otthonomon. Már azon gondolkodtam, hogy fizetek Dee-nek, hogy dobja már ki a csávót az ágyából, mert hamarosan én teszem ki az ágyukat.
- Eddig is itt voltam.
- Ez a baj. Lassan teljesen beköltözöl ide - mondom, mialatt lehajolok és felveszem a villámat. Gyorsan megtörlöm, aztán eszek tovább.
- És az neked miért fáj?
- Hát csak tudod moshatnál, főzhetnél, takaríthatnál, hozhatnál pénz... sok pénzt, tudod, ilyesmik. - Oké, lehet túlzok, de azért van valami igazság abban, amit mondok és nem csak a tiszta utálat beszél belőlem, amit most simán kinyilvánítok, hogy nincs itthon Dee. Meg lehet, én sem feltétlenül a házimunkáról vagyok híres, de legalább a saját hülyeségeimet fedezem a fizetésemből és még kaját is hozok a lányoknak a Taco Bellből. Ezerszer jobb vagyok ennél a fazonnál!
- Szerintem te egyszerűen csak utálod, ha a nővéreidnek van fiújuk. - Ha, ha, nem.
- Valószínűleg pont ezért megyek szombaton meccset nézni Priya pasijával. - És itt nyelem le az utolsó falatot. Ő kényelmesen ül a székben, szóval úgy döntök, hogy előbb megyek el itthonról, bár elég bizarr érzés, hogy ő marad nálunk egyedül és lényegében bármit megtehet. Ennek tükrében pedig szerintem érik egy újabb veszekedésem Dee-val, csak mert tudom, hogy ez nála kényes téma.
Bicajra pattanok, becsatolom a bukómat, igazából simán elvagyok azzal is, ha túlórázok, mert jófej a főnök és megfizeti.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Hát az egészen biztos, hogy nem lehet egyszerű a saját zűrzavaros életedben eligazodni, de abban is meg vagyok győződve, hogy te egy igazán szórakoztató ember vagy. A lazaságod és nemtörődőmséged mögött egy igazán kedves és szórakoztató srác vagy Csak vigyázz, hogy a nehogy teljesen szétess egy óvatlan pillanatban
A jellemzésed nagyon-nagyon tetszik, ötletes, kifejező és részletes, az élete minden terültén bemutatja a karaktert és ezáltal jobban megismerhetjük őt.
Egy szó mint száz, kalandos lehet veled és melletted az életed, a szeretteid egészen biztosan soha nem unatkoznak a jelenlétedben ( ha ők pakolnak el utánad, akkor a távollétedben is ), de meg vagyok arról győződve, hogy egy nagy adag türelemhez is szükségük van hozzád xD
Nem akarom tovább húzni az időt, színt és rangot admin ad majd, addig is foglalózz, aztán mehetsz is boldoggá tenni a családot. Na meg a lányokat.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!