Azzal, amit mond nem tudok mit kezdeni, ezzel felesleges is lenne vitatkozni, meg nem is nagyon van most kedvem mégis felbasz a gondolat, hogy ilyenekről kihagynak, ami az én életemre van hatással. Van egy érzésem hogy egy kicsinyes bosszú része tőle, és nem félek ezt kimondani, de olyan lekezelően kérdez vissza, hogy csak felnevetni van erőm és nem visszaválaszolni, mert az ironikus kérdésekkel már eléggé tele van a fejem és azzal is, hogy még a válaszokat sem egészen tudom.
Mindig is pontosan tudtam mi lesz a következő lépésem az életben, most mégis hónapok óta megrekesztve érzem magam, és mindent összedőlni látok, ami jön vagy ami jelenleg van. Nem segít az sem, hogy a nő egészen biztos, hogy tud valamit, de mindig olyan sunyi módon adja elő magát, hogy az mást szinte vicces, mégsem szólaltam fel sosem ez ellen, mert nem éreztem, hogy Fabiolával ennyire meg tud romlani az amúgy viszonylag egyszerű kapcsolatunk.
Nem akarok megint megszólalni, legszívesebben felállnék és mennék a  dolgomra, mert lehet erre nem vagyok kíváncsi, ahogy arra sem, hogy így kelljen élnem ezzel az egész szarral a nyakamban egész életemben. Fabiola személye már már irritálni kezd a kezdeti kellemes induláshoz képest. Nekem dolgom lenne, és nem itt kellene ücsörögnöm, hogy arról beszéljünk, szerinte mennyire vagyok idióta. Valójában az a baj, hogy igaza van, mostanában egyáltalán nem vagyok annyira összeszedett, mint régebben és nem tudom pontosan összerakni a fejemben lévő zavart, amit az elmúlt hetek történése között.
- Fogalmad sincs, mennyire nehéz volt nekem az elmúlt pár hét, de mit is érdekel téged, hiszen mindig csak a magad szarja volt fontos. - felállok és egy hátat fordítok neki, ideges vagyok, mert most készülök ledobni a bombát, amit már valószínűleg tud, és nem fogja meglepni, mégis tudom, hogy ha kimondom, onnan baszhatok mindent. - Szerintem már pontosan tudod mi a fasz ez az egész, tudod, hogy a kezed odaadták nekem és én kurvára azt mondtam, hogy elveszlek. - felé fordulva mondom már a szavakat, és nem teszek úgy mintha újdonságot mondanék neki, mert nem vagyok annyira ostoba, hogy ne vegyem le a szavaiból, hogy már régen tud valamit, ha nem is mindent, valamit sejtett, Fabiola okos nő, és talán ezért is olyan nagyon nehéz vele bármit is kezdenem. - Csak már az elején is tudtam, hogy nem fog működni, de ki vagyok én, hogy az apádnak mondjak nemet. - egyáltalán nem várom el, hogy megértsen csak egy szánakozó pillantást fogok kapni amit ilyenkor mindig is. - Szóval jobb ha felkészülsz, hogy most, hogy tőlem is tudod már nem nagyon tudjuk leállítani az eseményeket. - már igazából le is szarom, ha nem lenne Dawn nem is akarnék ennek az egésznek ellenállni. Elveszem ha azt akarják, de ne várják el, hogy olyan férje legyek, aki majd nagyon odavan ezért az egész frigyért, és tudom, hogy sem akarja majd ezt.

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

- Nos, tájékoztattalak úgy, ahogy egy nálad rangilag feljebb lévő személy kérte. Ha nem tetszik a rendszer, hozzá menj panaszkodni – Marcelloval szemben soha nem használná ezt a lapot, mert ott még mindig hülyeségnek gondolja az egészet. De itt most más a helyzet. Adriano olyan, mintha mindenk felett képzelné magát néha és van olyan pillanat, amikor muszáj az arcába tolni, hogy hol a helye. A nő megteheti az apja miatt és még csak nem is érzi magát szarul evégett.
– Mi lenne kicsinyes bosszú? – tekint érdeklődve a másikra, mert komolyan nem érti, hogy miről beszél a másik. Mióta számít bosszúnak az, ha az ember próbál normálisan kommunikálni és úgy elütni az időt, hogy nem a szartenger közepén úszik? Olyan, mintha Adriano paranoiás lenne, ami még jól is jöhet Fabiolának, szóval elraktározza magának ezt az információt.
Sóhajt egy nagyobbat, miközben tekintetét lassan vezeti Adrianora. Nem tudná másképpen kifejezni magát, minthogy kibaszott kiábrándító az, amit itt a másik művel. Teljesen logikátlan és agybaszó gondolatmenetet vezet le, mint egy hisztis kis picsa, amihez Fabiolában nincsen elegendő energia, hogy öt percnél tovább elviselje. Nemhogy egy életen át.
Egy ásítás közepette nyújtózkodik egyet, mielőtt szólásra nyitná a száját. – Egyszer felvehetnéd magadnak azt, amit mondasz, aztán egy tiszta pillanatodban lejátszhatnád, mert akkor hallanád, hogy mennyi faszságot hordasz össze egyetlen pillanat alatt – ő megpróbálta a kedvességet és azt, hogy nem ellenszenvesen áll a másikhoz, de azt a vagdalkozást, amit Vizzini művel, nem tudja normális állapotban befogadni.
– Egyik szavad üti a másikat, elmondod, de mégse, mert az nem jó és így tovább, a végén odakeveredve, hogy döntsem el én – helyzetük ellenére képes higgadtan és összeszedetten beszélni, mert ha úgy tetszik, akkor ő már egy ideje készült erre. Mondjuk az eszébe nem jutott, hogy Adriano nem lesz képes egy épeszű gondolatra se. Kár érte, pedig akár még kezdhettek is volna egymással valamit ebben a szar helyzetben. De nem fogja az életét kockáztatni azzal, hogy Vizzinivel bármibe is közösen fogjon, mert ha a gondolatai is ennyire kuszák, mint a szavai, akkor az egy életveszély lenne.
– Már hetekkel ezelőtt túleshettünk volna ezen, nem gondolod? Akkor nem vergődnél itt, mint egy partra vetett hal - és most muszáj már nevetnie ezen a helyzeten. Adriano olyan műsort vág itt le, amit egy lecsúszott forgatókönyvíró sem lenne képes ennyire bénán megírni. A nagy és sérthetetlen, hatalommal teli férfi, akivel szembe ne álljon senki. Közben meg mit csinál? Semmit, de azt nagyon. Hát Ő köszöni, de az ilyen férfitól mentse meg az ég, tényleg megy inkább kolostorba, minthogy ezt lássa egy életen át.

Kérdésére kapásból vágnám rá, hogy de egyszerűbb lett volna, de csak neki, mert nekem komoly küzdelem ez az egész elvárás, amiről még nem is tud. Neki lehet egyszerű lenne kezelni, mert csak nemet mond az apjának, de én nem tehetem meg, mert két család is erre vár, és nem is akármilyen családok ezek, így vagy belemegyek ebbe az egészbe, vagy belemegyek, nem nagyon van opcióm.
- Olyan téren biztos egyszerűbb lett volna, hogy ez az éned mindig is a felszín alatt marad, amikor velem vagy, de más táéren meg jobb ez így. – engedem el magamban a témát a szavaimmal, de tudom, hogy neki ez nem az elengedésről szól, mindegy mennyire mutatja úgy, hogy igen. Ha valaki egyszer ennyire ki akar deríteni valamit, akkor nem hagyja ilyen gyorsan annyiban, így vagy tud róla csak nem akarja elmondani, vagy máshogy akarja kiszedni belőlem. A második annyira nem is érdekelne az első opció, már annál inkább.
- Az ilyen téren talán lényegtelen, hogy nem tudtam volna mit kezdeni, de akkor is jó lett volna tájékoztatni engem. – még mindig nem nyugszom mega hír hallatán, de talán már lejjebb engedek, mert talán Fabiola embereinek kezében van a legjobb helyen a srác, már ha ez nem egy bosszú hadjárat nekem, cserébe, hogy nem mesélek neki semmit, amire ő annyira kíváncsi.
Nem lep meg, hogy az apja nem akarta, hogy lemondja a találkozót velem, nem forgatom a szemem, mert nem illik, de legbelül érzem a hátsószándékot és a türelmetlenséget, amit ezzel mutat felém. Tudom, hogy eredményt akarnak, tudom, hogy esküvőt akarnak, de ezzel még jobb, ha várnak.
Van egy nagyon rossz megérzésem az egész nappal kapcsolatba kezdve azzal, hogy a nő ennyire készséges és már, mint amilyen eddig volt, persze az okokat megmondja, de valahogy nem tudok hinni neki. Rossz érzés persze az is, hogy felé kell így viszonyulnom, de tudtam, hogy ha egy ilyen dolgot eltitkolok előle ez nem, hogy házasság nem lesz, de még a barátságunk végégt is jelenteni fogja.
- Ez valami kicsinyes bosszú akar lenni, hogy ennyire jól titkolom előled azt, amit tudni akarsz? – kérdezem kicsit komolyabbra fordítva a szót, már nem érdekelve, ha megint előtör belőle a hiszti akaratos picsa, aki néha lenni tud már velem szemben is. – Mert ha tudni akarod nagyon szívesen elmondom, már olyan felesleges titkolni, de azért jobb, ha tudod, ha kinyitom a szám, onnan az egész életünk fenekestül fel fog fordulni, így jobb, ha nem teszem meg, de most az egyszer megadom neked azt a lehetőséget, hogy kinyitom feléd a lapjaimat, de csak akkor, ha ezt akarod. – sejtve, hogy már tudja a részleteket, nem biztos, hogy lenne értelme továbbra is rébuszokban beszélgetni Fabiola okos nő és azt hiszi, hogy befolyásolni tudja a fejem, de ahhoz még koránt sem elég az ő logikája. Lehet, hogy nálam okosabb, de nem ő az első, aki valahogy ki akar cselezni akármennyire kedvesnek tűnik most, nem tegnap léptünk egymás életébe, hogy naivan higgyek neki. 

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

– Megkímélted volna magadat attól az énemtől, ha már az elején kezesbárány vagy és elmondod mi a helyzet. Nem lett volna sokkal egyszerűbb? – érdeklődve néz a másikra, mert talán valahol mélyen reméli, hogy most végre kap egy normálisa magyarázatot arra, miért volt jó ennyi ideig titkolni. Sőt, miért titkolja még mindig a másik azt, ami rájuk vár. Vagyis várna, mert, ha Fabiolán múlik, akkor az biztos, hogy még csak esküvői ruhapróbáig sem fognak eljutni.
– Mert nem tudtál volna semmi értelmeset sem kezdeni a dologgal – közli nagyon könnyedén a dolgot. – Van ott embere, ő szólt neki egyből, de nem tudott segíteni, mert nem pitiáner dologról van szó, ezért szólt nekem – és nagyon büszkén veregetné magát vállon, hogy sikerült ezt úgy intézni, hogy nincs hozzá köthető szál. De az arcára semmi sem ül ki, olyan higgadtan és összeszedetten beszél, ahogy azt tanították neki.
– Lori már ott van, ha nagyon nagy a szar, akkor szól és már megyek is – tekint a másikra még mindig nyugodtan. – Említettem apámnak, hogy lemondom a találkozónkat és akkor bemegyek, de ragaszkodott hozzá, hogy ne tegyem. Így elküldtem a jobb kezemet, akinek a tudás, bátran kimerem jelenteni, hogy sokkal frissebb, mint az enyém és mindent a lehető legtökéletesebb profizmussal fog kezelni – Lori a legelejétől vele van, az elején még csak bojtárként, de mára már a társává lépett elő. Ha valaha is bajba kerülne, biztos, hogy azt szeretné, hogy ő védje, mert rá az életét is feltenném. Így egyetlen egy percnyi gondolkodás nélkül küldte el őt, egyből azután, hogy Alvizezel letették a telefon. – Egyből hívni fog, ha tudja pontos részleteket. Addig viszont felesleges bármit is csinálni – főleg ostobaságot, amiben a férfiak általában nagyon kiváló produkciókat tudnak letenni az asztalra. Bár Fabiola kezére játszana, ha Adriano most valami hülyeséget lépne, de azért sajnálná, ha így történne, szórakozni akar még egy kicsit.

Elég hamar kerül a hangulat teljesen más formába az agyamba is, amikor már nem azt érezteti velem, hogy akar valamit, vagy nem olyan módon, mint eddig. Meglep ez a a nagy fordulat és nem is nagyon tudom mire vélni, de engedem, hogy végig vigyen az érzés és nem kötök bele, mert kár is lenne elrontani.
- A kor csak egy szám, és lehet, hogy én vénnek tűnök, de sosem voltam még ennyire jó formában. – mondom neki én is lazán, és most nem bókolok neki, így könnyebb, bár régen volt köztünk egy kis valami, ami után még mindig fellángolt legalább egy bók erejéig, de kiölte belőlünk ez az egész a titkolózással.
Meglep az őszintesége és nem érzek mögötte semmilyen játékot, inkább csak azt, amit tényleg mond, nem játszik a szavakkal, vagy nagyon jól takargatja, mert szinte én is így érzek.
- A jelenlegi álláspontom egészen más rólad, de csak ezét mert én ezelőtt sosem kaptam abból a Fabiolából, aki mostanában velem szemben vagy. Nem, határozottan nem kérem vissza őt, mert egy kicsit rémisztő volt, hogy az, aki bunkert épített és pimasz mosollyal rombolta le a homokvárat, amit építettem, ilyen módon fordult ki önmagából, legalábbis abból az énjéből, akit eddig felém mutatott. – nem titok, hogy ezt érzem, előle feleslegesen is zárnám el, mert ez tény, és ha már ő ennyire megnyílt ezen a téren tán nekem is szabad.
Amikor szépen lassan tudatosul bennem a beszélgetésünk, és a korábbi események, akkor koppan a dolog, hogy tudhatja, amit eddig olyan jól titkoltam, az apja simán elmondhatta neki, hiszen ő már eredményeket várna, a lagzit, a család egyesítést én meg szépen húztam az időt, ami lehet már nem tetszik neki.
- És én ezt miért csak most tudom meg? – szegezem neki a kérdést, nem neki célozva hirtelen mérgemet, de egy nagyot lélegezve próbálom megnyugtatni magam, de az arcomról nem lehet mást olvasni csak a tanácstalanságot, hogy én ebből miért is lettem kihagyva, nekem kellett volna róla tudni elsőként, mégsem jutott el az infó elég gyorsan. Fabiola nyugodt, ami nem segít rajtam, a hangja, a mozdulatai, mind azt árulják el, hogy nem is nagyon izgatja a dolog. Neki az a dolga, hogy megvédje és kihozza az embereinket és ezt mind feltűnés nélkül, de van egy olyan érzésem, ahogy ránézek, hogy valamilyen revansot követel és a nagy baráti beszélgetés csak színjáték.
- Én csak azt nem értem, hogy miért velem találkoztál először, ha tudtad, hogy mi van közben folyamatban? – nem esek neki, csak megkérdezem próbálva az arcomat is lenyugtatni. Szeretem ha minden kontrol alatt van és ez most rohadtul nem az a szituáció, mintha lassan csúszna ki ez a kezem alól, ahogy az életem is.

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

– Kijavítanálak. Te vén vagy, egyre közelebb a negyvenhez. Én pedig még a virágkoromat élem a harmincas éveim elején – azért már fáj neki is itt-ott, ha nem a megfelelően mozdul, de még nem érzi magát nyuggernek. Harmincegy évesen hajadonnak lenni az ő világukban kiváltság és ezzel tökéletesen tisztában van. Azzal is, hogy míg férfiként körbe kúrhatod a világot, akkor is ha van nőd, addig a szebbik nem tagjaként, ha ezt csinálod, megbélyegeznek és elkönyvelnek mindenféle kurvának. Fabiola soha nem volt apácának való, de ribancnak sem tartaná magát annak ellenére, hogy volt nem egy és nem is kettő kalandja már. Az, hogy nem kellett korán házasodnia az apjának köszönhető és ezt már nem egyszer vágta a fejéhez az öreg. Ennek ellenére nem gondolta volna, hogy képes lesz a háta mögött hozni egy olyan döntést, mely Fabiola eddigi életével teljesen szembe megy.
- Nézd Adriano, alapjáraton szerintem te is tudod, hogy nem vagyok akkora fapina, mint amit az elmúlt hetekben kaptál. Tény, hogy nem tetszik, hogy valamit nem mondasz el, mert tudom, hogy engem is érint. De kurvára elfáradtam és nem vágyok most másra, mint egy olyan barátra, aki a gyerekkori szarjaimtól kezdve, végig kísérte az utamat. Képes vagy erre, vagy elővegyem a kiállhatatlan ribanc énemet? – emeli tekintetét a másikra és az arcán ott játszik az őszinte érdeklődés. Szavai nem hazudnak. Tényleg el van egy kicsit fáradva, hogy miben? Valószínűleg már mindenben, ami ezt az egész közeget érinti, s ez nincs így rendjén. Mert tervei vannak, amihez nem csak erő, de ész is kell.
– Nos, elkapták egy embereteket, Niccolot, aki neked szállít be fegyverekhez alkatrészeket, ha minden igaz - tölt magának is egy pohár italt, melyből egy kisebbet kortyol. – Ha itt végeztünk, be kell mennem az őrsre, hogy lássam, mijük van ellene, ki lehet-e hozni óvadékkal, lesz-e tárgyalás és egyéb ilyen szépségek - hangja teljesen nyugodt, nem szokott ő piti kis bűnözők miatt aggodalmaskodni, hiszen felesleges. Az tény, hogy Niccolo nem a legalján van a létrának, nem véletlenül ő került a levesbe. De, hogy neki köze lenne ehhez, azt feltételezni is sértő lenne, hiszen még csak nem is találkozott Daniellel, aki a nyomozást vezeti. - Alvize azt kérte, hogy minél diszkrétebben legyen intézve a dolog és csak azért nem szólt neked, mert mondtam neki, hogy veled találkozom – és ő még mindig van olyan nyugodt, hogy az ital mellé még bekap pár szem szőlőt is, miközben élvezi a napsugarainak simogatását.

Szóval nosztalgiázni akar, ettől egy kicsit talán nyugodtabb is lehetnék, ha nem lenne előttünk ez a pár hónap, ami alatt közel sem a régi énünk volt a előtérben. De belemegyek, miért ne, nem sok időm van, de azt hiszem most talán egy kicsit leengedhetek, vagyis eleinte azt remélem, de persze, hogy nem így van.
- Mondanám, hogy a régi szép idők, de annyira azért nem lehetünk öregek, hogy ezt ki is mondjam. - próbálok lazábban hozzáállni az egész mai naphoz, legalább ehhez a részéhez, de a nosztalgia sosem volt a nagy kedvenceim között, mégis mint valami jól nevelt kisgyerek ülök le és figyelem, ahogyan nem akarok semmit közölni, pedig a viselkedése nem teljesen ezt árulja el. Másnak lehet be tudja adni, de közel 30 év ismeretség után velem már nehezebben játszik, de tudom, hogy így is elég ügyes benne.
Miért is gondolnék először valami rosszra, mondjuk a megjelenésből, Igen határozottan, mégis próbál megnyugtatni, hogy nincsen hátsó szándék, nincsen közölnivaló, de nekem kezd elég gyanús lenni, mielőtt leesik a dolog. Az arcomra fagyhat a mosoly, bár megpróbálom nem kimutatni a felismerést, és a sejtésem, amit nem akarom, hogy bebizonyosodjon. Csak simán folytatom a társalgásnak hívott dolgot, ami ha jól sejtem nem fog ma sokáig tartani ha mégis, akkor ott nagyobb gáz lesz, mint hittem. Egyikőnk sem olyan ember, aki akar engedni abból, amit eltervez, én szeretem ha irányítom az életem és a dolgokat a aktuális helyzeten de ő is egy elég makacs személyiség, hogy ugyanezt megtegye, és ez nem sokszor szül jót kettőnk között. Az egész titkolózás megsínylette a barátságunk, ami igazából nem lenne olyan rossz, mert így talán még messzebb kerültünk egymástól és nem közelebb, ami apám tervének nem kedvez de az enyémnek igen, viszont nehéz elveszíteni valakit, aki egész életedben veled volt, hol fent, hol lent, de mindig ott voltunk ha kellett. Mi nem vagyunk az az érzelgős fajta nép, nem fogunk egymás vállára borulva sírni ha valami szar t be, de ugyanakkor még saját magamnak sem fogom bevallani, hogy néha hiányoznak azok a beszélgetések, amikor még nem volt tudomásom semmiről, a közelgő tervekről.
- Szóval ha jól értem most az eddigi kemény, mindent ki akar deríteni Fabiola hirtelen húzódott vissza, hogy valaki egészen más legyen? - nézek rá egy kicsit sejtelmesen, mert komolyan kezdem nem érteni a helyzetet. Nem vagyok bizonytalan, mert az nem segítene semmin, már elég régen fel vagyok készülve valami hasonló beszélgetésre, nem fog meglepetésként érni, de nem vágyom rá. - De ha már ennyire kényelmes és régimódi beszélgetéseinkre vágysz, akkor mesélj nekem, mi volt az a feltartás apád részéről, amit késni kényszerültél? - rohadtul nem érdekel az ok, csak ki akarom deríteni tényleg az volt e a téma, amire gondolok, azt hiszem fordult a kocka és most én állok úgy, mintha nem tudnék semmit és ez kurvára nem tetszik.

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

Szeret néha „kifordulni” magából. A mindennapjaiban a munkája megköveteli, hogy magára vegyen egy bizonyos arcot, amiből mások nem tudnak olvasni. Annyira megszokta már ezt, h ogy sokszor nem lép ki belőle, még az ismerősi körében sem. De, vannak azok a pillanatok, amikor arra van szüksége, hogy elengedje ezt. Tudjuk jól, hogy van egy bizonyos olasz, akinek a társaságában a harmadik személyisége kivirult és aranykorát éli.
Nos, most nem ezért az olasz felé tart. Adriano egy olyasvalaki, aki tisztába van a saját értékeivel, de néha túlságosan felnagyítja azokat. Ez teszi egy kissé ellenszenvessé a másik szemében, de még nem olyan m értkében, hogy olyan szinten utálja, hogy tönkre akarja ezért tenni. Nem ezért akarja.
– Piknik – közli a teljesen nyilvánvalót, miközben szed ki gyümölcsöt és némi harapnivalót is. – Gondoltam visszatérhetnénk egy kicsit úgy tíz évvel ezelőttre, amikor még nem csak hátsó szándékkal vezérelve találkoztunk – tekint a másikra mosolyogva és tölt neki egy pohárral az italból, amit átnyújt neki. - Ez a hely hasonlít legjobban arra a rétre, ahol gyerekként sátra állítottunk gallyakból egyszer – nem kereste sokat, véletlenül talált rá, de amikor itt sétált egyből beugrott neki ez az emlék.
– Nem akarok semmit sem közölni – neveti el magát, mert a feltételezés egy kissé abszurd számára. Szokott ő kedves lenni, jó nem sokszor, de azért, ha olyan a társasága, akkor tud az lenni. Adriano valaha olyasvalaki volt, akivel tudott jókat nevetni, tudott közvetlen lenni, ha találkoztak izzott közöttük valami. Az izzást nem hiányolja, mert az megvan más felé, de a többit azért egy kicsit igen.
– Miért gondolod, hogy van valami eget rengető oka annak, hogy itt vagyunk? – vonja fel a szemöldökét. Fabiolának nincsen olyan titka a másik előtt, ami az életére jelentősen kihathat. Ezzel ellentétben Adriano, ki tudja már, mióta tartja vissza tőle az információt, mely szerint nekik egybe kellene kelniük. A nő nem fogja kiadni azt, hogy tudja. Nem arra épül a mai találkozó, hogy ő kérdéseket szegezzen a másikhoz, amikkel kiugrasztja a bokorból. Esze ágában sem volt ehhez folyamodni. Most tényleg csak ki akart lépni a megszokottból egy kicsikét, feltérképezni ezzel, hogy mi várhat még rájuk.

Mintha mi sem lenne természetesebb, mint a nap közepén közeledik hozzám, teljesen más arccal és testtartással, mint eddig bármelyik másik találkozónk alkalmával, ami még jobban kezd egy kicsit feszültté tenni. Amióta tudja, hogy van valami a háttérben mása viszonyunk, én nem szeretek vele annyi időt tölteni, mert ha megteszem arról tudnak az ősök és egyre több sérelem éri őket, hogy még mindig nem történt meg vele az, amit annyira várnak. Fabiola nem az a nő, akit meg lehet regulázni, vagy csak úgy meg lehet neki parancsolni, hogy már pedig te a feleségem leszel, ezért is rémít meg az egész megjelenése, a hogyanja inkább. Sokszor megfordult már a fejemben, hogy tud róla, hogy tud az egészről, csak hasonlóan mint én nem akarja felhozi, mert onnan nincs visszaút. De bár ennyire könnyű lenne ez az egész, mert nem játék, és mi mégis játszadozunk.
A gyors köszönés és a laza hangulat igencsak meglep, nagyon régen láttam ezt a Fabiolát, nem mondom, hogy nem hiányzott már, hogy a sok szar nélkül beszélgessünk, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű.
- Menjünk. - mondom neki, de már ton is vagyunk, fogalmam sincs hova, ugyanis ha mondta is, hogy mi a terve nem egészen jegyeztem meg. Nem áll szándékomban felé is kimutatni, hogy mennyire nem jó az időzítés ma, de úgy érzem látszik az arcomon. Leteríti a takarót és én csak szemöldökömet felhúzva figyelem a mozdulatait. Most komolyan piknikezni fogunk? Egy kicsit felnevetek és leülök mellé. Tudom, hogy ez nem normális, amit most művel, így felkészülök arra ami jönni fog, mert ez túl nagy vihar előtti csend és én nem vagyok hülye, hogy erre ne jöjjek rá. Már akkor láttam,hogy lesz valami amikor kiszállt a kocsiból, de nem én leszek az aki rákérdez, hagyom hadd irányítsa a beszélgetést, ő akar valamit, akkor szedje is ki belőlem,vagy mondja ki nyíltan.
- Na jó Fabiola, mi a fasz folyik itt? - kérdezem miközben azért egy csepp mosoly előkerül az ital láttán, de ma nem igazán fogok iszogatni vele, amikor még annyi dolgom lenne. - Nem szoktál te ennyire rendes lenni velem, és el sem várom, szóval ha valami jó hírt akarsz közölni, nyögd ki, ha rosszat az sem érdekel. - gondterhelt arccal mérem végig a mozdulatait, amióta megláttam végig figyeltem őt, nem azért, hogy a bájait jegyezzem meg az agyamban, hanem, hogy kiszűrjek valamit abból, ami készül. Már nagyon jól ismertem őt, de még mindig nagyon jól tudja elsikálni ha valamit akar, bár eddig egész  nyílt lapokkal játszott, és tudtam pontosan mit akar tőlem, de most ezt annyira nem érzem. Nem érzem rajta, hogy ki akarna szedni valamit, azt sem, hogy gyanakodik. Ekkor esik le a mély és számomra szomorú felismerés: tudja. Ebben biztos vagyok, szóval csak kíváncsian figyelem mégis mikor fogja tálalni nekem. Az apjával volt találkozója, lehet ő avatta be akkor, de a hogyan nem érdekel, csak, hogy mi lesz a folytatás.

are you ready for a perfect storm?

cause once you're mine, there's no going back.

Mielőtt még kiszállna az autóból, előveszi a kis tükrét, hogy igazítson a rúzsán. Egy jól dekoltált kék, combig érő ruhában van. Hangulata kifejezetten lelkes és ha valaki, aki igazán jól ismeri, látná most, simán azt feltételezné róla, hogy ivott, meg előtte még be is vett néhány pirulát. De a helyzet az, hogy ez nincs így. Fabiola Pellegrini tényleg mindent beletesz abba, hogy az utóbbi félre siklott beszélgetéseik és találkozóik, most a múlt homályába vesszenek.
Ahogy az autó leparkol, maga nyitja ki az ajtót és az eddig mellette pihenő kosárkát is kiemeli. A sofőrrel vált néhány szót, ami után az beül az autóba és tovább áll. Ezzel is azt jelzi, hogy ő aztán nem fél a másiktól, hiszen nincs a nyomában egyetlen testőr sem. Az más kérdés, hogy szemmel tartja mindig valaki, de még a nő számára is láthatatlanul képesek ezt kivitelezni.
- Bocsánat a késésért, apámmal kellett váltanom néhány szót- szabadkozik, mikor odaér a férfihez és hajol hozzá, hogy régi és jó szokásához híven adjon az arcára két puszit. – Mehetünk? - tekint fel rá érdeklődve és ha nem kap nemleges választ, akkor belekarol a másikba és elkezd befelé sétálni vele a park egyik legnyugodtabb és szerinte a legszebb részére.
– Elég morcosnak nézel ki, de.. – és csak ekkor engedi el a másikat, azért, hogy a kosár tetejéről leszedje a plédet és leterítse, majd a kosárból előhúzza a férfi kedvenc italát. - Remélem ez majd szépen letörli a ráncaidat, mert minimum húsz évet öregítenek – és a nő simán leül úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy ők kettecskén itt piknikeznek. Pedig nyilvánvalóan mindenki tisztában van azzal, hogy ez mennyire abszurd, főleg annak függvényében, hogy Adriano mit hallgat el előle. Fabiola semmi, de semmi jelét nem mutatja annak, hogy tudomása lenne a dologról, de nem is kíván olyan morcos lenni, mint a többi alkalommal. Ő most a tökéletes egyensúlyt és harmóniát képviseli, mondjuk nála ez körülbelül öt percig szokott tartani.

Nem szeretem ha ugráltatnak, kurvára nem vagyok oda az ötletért, hogy a nap közepén találta ki Fabiola, hogy találkozzunk. Persze miért ne, legyen, mert meg kell tennem, mert el kellene bűvölni, meg ilyenek, de amióta ez a terv azóta egyre jobban csak taszítom magamtól.Talán direkt teszem ezt tudat alatt, talán sejti, hogy mi vár rá és kölcsönösen lökjük egymást egyre messzebb a másiktól. Ha mindezek ellenére is bele erőszakolnak minket, akkor az már biztosan orvosolhatatlan, most azért még érzek benne menteni valót. Talán most lenne a legjobb elmondani neki a dolgokat. Azt hiszem Dawn nem fog engedi a terveiből és lehet be kellene adnom a derekam, még küzdök, minden ellen, ami kapcsolatot jelent, mert én szeretem a szabadságot és a házasság talán már csak azért is rettent el, mert szinte kötelező. Soha nem akartam senkinek sem a férje vagy az apja lenni, nem akarom, hogy bárki tőlem függjön és azt sem, hogy legyenek gyenge pontjaim. A Nők azok, mindegy, hogy egy olyan nő az, aki az én világomban létezik vagy nem, mert mindegyik veszélybe kerül ha szorul a hurok a nyakam körül.
Már tudom mit akar Fabiola, ma nincsen kedvem játszadozni vele, nem akarok ezzel energiát elfecsérelni, mert sok a dolgom, a galéria és az üzlet is igencsak beindult, rengeteg vevőm lett hirtelen és nem akarok mással foglalkozni, sem a házasságga, sem Fabiolával, de még mindig két nő van akiknek nem fogok nemet mondani, mert azért annyi tisztelet van bennem feléjük.
Idegesen állok egyik lábáról másikra, a kocsim mellett, a parkolóban. Nem tudom miért pont itt akart találkozni. Az embereim tisztes távolságból figyelnek, már megszokásból is tartanak velem mindig, jobb a biztonság, nem Fabiolától félek, sőt semmitől, de szeretek élni, és van miből biztosítanom magamnak a biztonságot, így miért ne tenném meg.