Harmincnyolc éve alatt eddig három földrész három országában élt már életvitelszerűen, amelyek mind formálták a jellemét és gondolkodásmódját, habár leginkább szülőhazája és a koreai kultúra voltak rá hatással. Mondhatni tradicionális neveltetésben részesült, értéknek tartja a családot, a házasságot, és maga is szeretne egyszer édesapává válni és gyerekeket nevelni - még ha ez utóbbit nehezen is lehet elhinni róla, tudván, hogy milyen könnyedén bókol a nőknek és veszi le őket a lábukról. Teszi mindezt tisztelettel a gyengébbik nem iránt, amelynek tagjait korántsem vágyja a konyhába állítani robotolni. Sokkal inkább ünnepli azt a komplex, finomhangolt létezést, amit a nők megtestesítenek. Ha kapcsolatairól van szó, párját egyenrangúként kezeli, önmagát mégis leginkább férfinak tartja, akinek képesnek kell lennie anyagi és fizikai biztonságot nyújtani a másik félnek. Munkáját épp ezért komolyan veszi és precízen végzi, ami részben annak is köszönhető, hogy édesapja nyomdokaiba lépve helyezkedett el a Hyosung vállalatnál. Iskolás korának nyári szüneteit gyakran apja mellett töltötte annak irodájában, ahol megismerte az autóiparban is tevékenykedő cégóriás működésének nüánszait. Ennek a gyerekkori érdeklődésnek köszönhetően adózik mai napig a sportautók iránti rajongásával.

► Tizenhárom éves volt, amikor Koreából az Egyesült Államokba költöztek a családjával. Apja mérnökként dolgozott a Hyosung-nál, aki lehetőséget kapott, hogy nyomon kövesse és szakmailag támogassa a vállalat észak-amerikai letelepedését.
► Hyuntaenek van egy öccse, aki tizenkét évvel fiatalabb nála. Junseo csupán egy éves volt, amikor a család maga mögött hagyta Incheont.
► Tizenéves korában sokszor kérték meg a szülei, hogy vigyázzon az öccsére, akit az éveken keresztül módszeresen tanított meg mindenre, amit ő is tudott. Mai napig kifejezetten jó a kapcsolatuk.
► Inkább reál irányultságú embernek tartja magát, aki látja a szépséget a humán tárgyakban is. Mindig nagyon szeretett olvasni, de sokkal jobb jegyeket szerzett matematikából, fizikából és kémiából, mint irodalomból.
► Fogékony a nyelvekre. A koreai mellett hamar megtanult angolul, a Németországban töltött évei alatt pedig sikerült felvennie a németet is.

A megbízható fiúból olyan férfivá vált, akire lehet számítani. A kedvességét, szeretetteljességét azoknak mutatja ki igazán, akik közel állnak hozzá, vagy volt szerencséjük elnyerni a bizalmát. Első ránézésre ugyanakkor ridegnek, távolságtartónak tűnhet. Nem az állandóan mosolygó, komolytalan típus, inkább a minőségi humort, a bensőséges szórakozottságot élvezi. Habár nem akarja másokkal azt érzékeltetni, hogy bármilyen módon jobb náluk, a minőségi dolgokért - ételek, ruhák, használati tárgyak - való elhivatottsága lerí róla. Megjelenésére és viselkedésére is igényes, ugyanakkor nem hordja fenn az orrát és a legegyszerűbb dolgokat is tudja élvezni, legyen szó arról, hogy végig járja a környékén található thai piacot és kézzel fogyaszt valamilyen ételt, vagy arról, hogy a Hudson partján a fűben ülve beszélgessen valakivel órákig. Korántsem tökéletes ugyanakkor, rossz tulajdonságai is akadnak bőven. Frusztrálja, ha nem sikerül elérnie egy kitűzött célt, főleg ha nem csak rajta múlik az. Nehezen fogadja el a vereséget, sérti az önérzetét, ha meghunyászkodásra kényszerül. Ha elfogy a türelme, gyakran átgondolatlanul olyan dolgok csúsznak ki a száján, amelyeket később megbán, mert akaratlanul is sértő módon fogalmaz, nem csomagolja be a reakcióját szép szavakkal.

► Határozott, nem riad meg, ha döntéskényszerbe hozzák, valójában kifejezetten otthon érzi magát a vezető szerepben. Nincsen imposztor szindrómája, ösztönösen hangolja össze a munkáját másokkal.
► Önálló, élvezi a saját maga számára megadatott - vagy kiharcolt - szabadságot, ha a maga feje után mehet.
► Alkalmazkodóképes, s valójában fogékony az új, ismeretlen dolgokra. Nem irtózik a tanulástól, nyitott az új dolgokra, kultúrákra, nyelvekre, művészetekre.
► Ha valakivel konfliktusba keveredik, valószínűleg azért történik, mert Hyuntae önfejűsége a másik fél dacosságával ütközik. Tipikus fejjel a falnak férfi, aki a saját útját járja, hiába létezik több jó megoldás is.
► Amikor unatkozik, gyakran társaságra vágyik, vagy programot szervez magának. Ilyenkor mindig megpróbálja összekötni a kettőt és elrángat magával valakit valahová.

Társaságkedvelő. Nem extrém módon extrovertált, inkább az introvertáltság és extrovertáltság határmezsgyéjén egyensúlyoz. Hűséges típus, barátságok és párkapcsolatok terén egyaránt. Kinőtte már azt az időszakot, amikor a kicsapongás és a mértéktelen alkoholfogyasztás jelentették számára a legnagyobb szórakozást, manapság egy jó ital - vagy étel - társaságában való beszélgetés az, ami leginkább bizsergeti a fantáziáját. Tetteivel szokta bizonyítani elköteleződését, ő maga nem szereti, ha túlzóan és hosszan dicsérik, valójában ő sem az a típus, aki állandóan másokat fényezne. Udvarias, életszerető ember, aki pont annyit szeret visszaadni a környezetének, mint amennyit tőlük kap. Ismeri a saját határait, nem áldozza fel magát, ha értelmetlen a cél. Könnyen belemerül azokba a dolgokba, amiket szeret, ugyanakkor híve a változatosságnak. A kedvenc színei az admiráliskék, bakelitfekete, dohányzöld. A csípős ételek a gyenge pontja, nincs odáig a sörért, ha issza is, általában válogatós, és csak nyáron teszi. Dohányzik, próbált már leszokni róla, de nem sikerült neki. A cigarettaszagot gazdag parfümökkel próbálja leplezni, amelyekből egész gyűjteménye van otthon. Lakása a Central Parkra néz, leginkább otthon szeret ébredni, de nem mondana le arról, hogy a munkája miatt utazzon.

Csendben néztük egymást, míg a nappaliban ott neszeztek a költöztetők. Nora szája remegett, a szemében ott parázslottak az érzések, amelyek a helyzet kellemetlensége miatt kirobbanni készültek belőle. Két évet töltöttem Németországban, összesen hármat vele. Hálás voltam az idejéért, élveztem a társaságát, kedveltem őt nőként és becsültem mindazért, amit csinált, amit elért az életében. Még mindig vonzónak találtam őt a határozottságával, az állát súroló hajával és a kedvenc dolgai iránt érzett rajongásával. Kedves volt számomra az emlék, ahogyan lábujjhegyre áll, hogy csókot adhasson nekem és akkor is ott éreztem a derekának tapintását az ujjaim alatt, amikor valójában nem értem hozzá. Büszke voltam rá, mint amennyire az ember lehet a párjára, de nem láttam a közös jövőnket. Nem szorgalmaztam, hogy gyereket vállaljunk, nem tervezgettem, hogy hol éljünk majd, ha összeházasodtunk. Őszintén szólva a házasságunkra sem gondoltam. Nem vettem neki gyűrűt. Ez a felismerés őt pofonként érhette, minden rá volt írva az arcára, a mérgesen megfeszülő állkapcsára, a szúró pillantására.
- Jobb lett volna, ha azt mondod megcsaltál.
A szavaitól nevethetnékem támad, mégis visszafojtom a késztetést, és egy pillanatra előre billentem az államat, hogy ne lássa a reakciómat.
- Ebben nem vagyok biztos - felelem végül, újra a szemeibe nézve. Nem, határozottan nem gondolom, hogy akkor jobban érezte volna magát, vagy hogy kevésbé reagált volna sértődötten. Kiszúrhatnám a szemét azzal, hogy sajnálom, de csak félig lenne igaz. Nem sajnálom, hogy megismertem őt, vagy hogy három évet adtunk egymásnak. Valójában azt sem sajnálom, hogy ez nem volt elég valami többhöz. Tudom, hogy megfojtottunk volna egymást és mindketten boldogtalanok lettünk volna, ha úgy folytatjuk, ahogyan mások elvárják tőlünk.
- Miért? - Egy pillanatra ellágyul az arca. Nagyot nyel, s szinte beleremeg abba, ahogyan mély levegőt vesz. Mintha nem csak az indulatait fogná már vissza, hanem a könnyeit is.
Tudom, hogy a kérdése nem annak szól, amiről eddig beszélgettünk. Hanem a döntésemnek, amiben megingathatatlan vagyok. Fontolóra veszem a választ, nem akarok hirtelen valami olyasmit a fejéhez vágni, amivel még inkább megbánthatom. Nem mondhatom meg neki, hogy a három év ellenére sosem éreztem úgy, hogy feleségül akarom őt venni, mert akkor nem lennék jobb a húsz éves énemnél, közel dupla annyi idősen.
- Megérdemled, hogy őszinte legyek veled. Azt gondoltam, hogy te is az lennél fordított esetben. - Felmerül bennem, hogy Nora talán inkább hazudott volna, de nem tudom megmondani vajon mi lett volna a hazugság: ha továbbra is velem marad, amikor már tudja, hogy nem szeret, vagy egyszerűen azt mondta volna, hogy megcsalt?
- Van valami, amit nem mondasz el nekem, ugye? - Farkasszemet nézünk, egyikünk sem kapja el a pillantását a másikról. Végül én adom fel, a nappali felé billentem a fejemet, ahol a költöztetők végtelenül professzionálisan, csendben dolgoznak, mintha mi itt sem lennénk.
- Nincsen, Nora. - Sóhajtva fordulok vissza hozzá. Úgy látszik akárhányszor átmegyünk ezen, neki újabb és újabb módokon kell újra összetörnöm a szívét. - Sajnálom. - Végül mégis kimondtam, amit eredetileg nem akartam. - Ne raboljuk tovább egymás idejét.


- Ha most nyerek, akkor ide adod a kocsidat? - Az öcsém ráérősen forgatta a kezében a teniszlabdát, mintha abban látta volna a korábbi fogadásunk nyereményét, akárcsak egy jósgömbben.
- Mi van a tiéddel? - Ártatlan kérdés volt csupán, nem terveztem elutasítani a kérését - kéréseit -, még ha más pimasznak is tartotta volna annak a módját, ahogyan Junseo kiforgatott az összes vagyonomból minden alkalommal, amikor nyert ellenem valamiben. Több évnyi tenisz állt már a hátam mögött, mint amennyi ideje Junseo ütőt tud fogni a kezében, de ma tényleg porig alázott.
- Le akarok nyűgözni valakit - jelentette ki vigyorogva, én pedig elnevettem magamat az elhivatottságán.
- Azt akarod, hogy az autódba szeressen bele?
- Nagyon vicces vagy, nagypapa. - Nyilvánvalóan nem lehettem elég vicces, mert nem láttam őt nevetni.
- Kiről van szó? - Vágtam inkább közbe, mielőtt belementünk volna, hogy a tény, hogy közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz mit is jelent pontosan a képességeimet illetően. Nem pánikoltam amiatt, hogy évről évre idősebb lettem. Ezt valahol a harmincon túl egyébként is hajlamos elfelejteni az ember. A korom valójában gyakrabban vált az előnyömmé, mint amilyen hátrányai voltak. Igen, az öcsém rommá vert engem teniszben, de azt foghatjuk arra is, hogy az elmúlt napokban alig bírtam ráállni a bal lábamra, a térdem minden alkalommal tiltakozott az ellen, hogy funkcionáljon. Nem is tűnt ez olyan rossz kifogásnak, ha azt akartam, hogy ne tűnjek egy lúzernak, még ha Junseot ez baromira nem is érdekelte.
- Megmutassam? - Az arcán elterülő vigyor arra engedett következtetni, hogy nem pusztán egy social media feedet tud az orrom alá nyomni, hanem adott esetben még egy egész mappányi lementett képpel is rendelkezik a nőről.
- Előbb fejezzük be a meccset. - Megmozgattam az ujjaimat az ütőn, a laza fogás helyett azok immár szorosabban simultak az eszközre.
- Minek? Már így is tudjuk, hogy ki fizeti egy hónapig az előfizetéseimet. - Olyan elégedettséggel pattogtatta meg a labdát, hogy ha akartam volna sem lett volna már szívem elvenni ezt tőle.
- Junseo. Ne húzd az időt - nevettem fel én magam is vigyorogva.
Tíz perc múlva már egymás mellett sétálva hagytuk el a pályát, ki-ki a maga kulacsának tartalmát döntve le a torkán.
- Máskor is benne vagy, hogy elverjelek? Mert akkor akár már most is megállapodhatnánk abban, hogy megkapom a kocsidat.
Vigyorogva emeltem a kezemet a nyakához, hogy megpaskoljam azt. Ha volt, aki nagyon hiányzott, amíg Németországban éltem, az biztosan az öcsém volt. - Ne szállj el, csak hagytalak nyerni.


Szórakoztatott a helyzet. Úgy maradtam észrevétlen, hogy közben nem is nagyon próbálkoztam. A kávézóban összegyűlt emberek között és az általuk okozta nyüzsgésben azonban teljesen érthető volt, hogy a nő nem szúrt ki engem. Most is mással volt elfoglalva. Míg én az utcára néző ablakok előtti asztalnál foglaltam helyet, ő a kávégép előtt sürgött-forgott, fáradhatatlanul segítve ki az alkalmazottakat, akik el voltak havazva a vendégek rendeléseinek hála. A körülöttem folyó beszélgetésnek épp akkor vesztettem el a fonalát, amikor kiderült számomra, hogy a kávézó, amibe korábban soha nem jöttünk kollégákkal, olyan ember tulajdona, akit ismerek. Nagyon jól ismerek. Mosoly készülődött a szám sarkában, amikor meghallottam a nevemet a mellettem ülő nő szájából.
- Hyuntae?
- Parancsolj. - Átható pillantásom elszakadt a vékony nő alakjáról, akit eddig figyelemmel követtem és a mellettem ülő, barnahajú, zöld szemű nőre tévedt. Látszott, hogy egy pillanatra zavarba jön, amiért neki adózom minden figyelmemmel, de hamar kompenzálta ezt egy széles mosollyal.
- Csak azon gondolkoztunk, hogy menjünk-e oda előtte az előadóhoz. Mielőtt mindenki letámadja.
Ötletem sincs ki vetette fel a cégnél, hogy látta ezt a programot és azt sem tudom mikor vált számunkra céges csapatépítővé. Eredetileg egyedül akartam eljönni, azzal kapcsolatban teljes tudatlanságban, hogy Layla itt lesz. Hogy a hely az övé. Emlékek egész sorozata bukkant elő a gondolataim között, amikor rá néztem. Jók és rosszak is, válogatás nélkül. A mosolya, ami még mindig ugyanolyan volt, mégis azzal a kérdéssel mart a szívembe, hogy megérte-e őt elengedni? Ezt persze nem beszélhettem meg a kollégáimmal, nem hozakodhattam elő azzal, hogy mekkora véletlenek vannak.
- Nem vagyok benne biztos, hogy arról nem késtetek már rá. Én a helyetekben sietnék.
- Te nem csatlakozol?
- Majd egy kicsit később.
- De mindjárt kezdődik az előadás. - Én pedig épp arról próbáltam lemaradni. Mert bár nem lett volna szabad önző mód arra vágynom, hogy apadjon a sor a pult előtt és oda tudjak köszönni Laylának, mégsem próbálhattam meg elbújni előle. Részben mert nem lett volna miért. Évek teltek el, mióta utoljára láttuk egymást, most mégis kellemesen bizsergető volt őt fürkészni. Kíváncsi voltam rá hogyan élte az életét az elmúlt években és mit szólna hozzá,
ha újra látna.
- Nem baj. Majd csatlakozom - feleltem újra, amit ezúttal mindenki elfogadott, s úgy sereglettek a nem messze kialakított nézőtér és az ott felsorakoztatott székek - na meg az ott lézengő előadó felé, mint egy csapat gyerek. Én ezzel ellentétben a pult felé sétáltam, ahol csendben álltam meg, várva, hogy összeakadjon a pillantásunk a nővel, akit valaha szerettem. Akit talán mai napig szeretek valamilyen módon.
- Rég láttalak, Layla Park.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A történetedet olvasva egyből az jött le nekem, hogy olyan ember vagy, aki két lábbal a földön jàr. Olyan, akiben megbízhatnak màsok és még képes értékelni, megbecsülni azt ami az élete részévé vàlt. Legyen szó itt emberekről vagy csak éppen egy nyugalomban eltöltött időről egy számodra kedves helyen. Határozott véleményekkel rendelkezel a környezetedről és az őszinteség sem àll tàvol tőled. Legyen az bármennyire is elfogadhatatlan a másik szàmára, de legalább az tényleg tiszta sor mindenkinek, még ha kezdetben nem is akarják hallani. De vannak olyan helyzetek - mint a Nora-val leírt szituáció is - amikor csak ez segít.
Szépen írsz és örülök amiért ilyen részletes jellemzést kaptunk tőled.
Egy érdekes karaktert hoztál, akinek még jó pár érdekességet tartogat az élet, mint ahogyan azt az utolsó mondatok is mutatták. Kívánok neked sok játékot neked és köszönöm, hogy olvashattalak!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!