Ő is a munkát választotta, megspékelve egy hatalmas adag whiskyvel, mert az volt az egyetlen segítsége abban, hogy ne a lányra gondoljon. Alfonso képes annyira széthajtani magát a clubban, hogy gond nélkül elterelődjön a figyelme, most azonban semmi más nem használ, csak az, hogy átlép egy határt az alkohollal, de még marad egy olyan szinten, amikor lehet vele mit kezdeni, és többet tud még adni, mint mondjuk probléma lenne vele.
Az alvást csak úgy tudja megoldani, hogy már szinte összeesik, egy alkalommal Marco fogja meg, mielőtt lefejelné a pultot, és szól rá, hogy azonnal takarodjon lefeküdni. Természetesen nem ebben a stílusban, de Alfonso tudja jól, hogy legszívesebben ezt mondta volna neki. Hazamenni képtelen, ott túl sok minden van a lányból, és csak azért nem gyötrik kibaszott álmok, mert úgy ájul el a fáradtságtól, hogy az agya teljesen kikapcsol.
A következő este valahogy még rosszabb, pedig ő eltervezte, hogy nem fogja már keresni a másikat, semmilyen körülmények között, mert csak így lehet Kira biztonságban, tőle és a világától távol. És általában, amit Alfonso eltervez, az egy kitűzött céllá válik, azokat pedig mindenféle kifogás és gyengeség nélkül teljesíteni szokta. Most viszont minden perccel, ami ólomlábakon halad előre, csak jobban szenved, addig a pontig, amikor már tudja, hogy ezt konkrétan beszopta. Ez nem a szex iránti sóvárgás, ezek már érzelmek, a franc se tudja, milyenek pontosan, de már nincsen hová menekülnie. Amikor erre rájön, vagy egy húsz percig nevet úgy, hogy abba sem tudja hagyni, és egyetlen szerencséje, hogy nem egy esti buli közepén tör ez rá, hanem napközben, amikor készülődnek az esti bulira megint.
Alig lát, annyira fáradt, amikor reggel hat körül bezárják az ajtókat, és az egyik pultnál ülve, üveges tekintettel adja meg magát annak, amit őszintén akar, azon felül, amit célként kitűzött. Nem kereste őt a másik, ő sem akar üzenetet írni, mert biztos benne, hogy megint falakba ütközne, azt pedig a jelenlegi állapotában nem tudná elviselni.
Úgyhogy beül a SUV-ba, annak ellenére, hogy Marco megkéri, aludjon egyet, vagy haza tartson, de szó nélkül faképnél hagyja, mintha semmi mást nem látna, csak ezt az új célt. Úgy egy húsz perc múlva már a parkolóban van, kiszáll a járműből, zsebre teszi a kezét, és nekidőlve vár.
Nem tudja mire, hiszen Kira nem dohányzik, és nem hiszi, hogy gyakran járkálna szünetre, úgyhogy, ha látni akarja, szólnia kellene neki megint, úgy, ahogyan múltkor tette. Olyan izgatott volt legutoljára, mikor idejött, hogy láthatja, most meg.. Annyira kibaszott nehéz ezzel a nővel, hogy talán megtalálta a foltját, és ő fogja tönkretenni hosszútávon.. ha lehet még ilyenről egyáltalán beszélni.
Felfigyel arra, hogy valaki kijön azon a hátsó ajtón, amin múltkor a lány is, és alig hiszi el, hogy ő az. Először talán azt gondolja, a képzelete játszik vele, és biztosan nem Kira az, de amikor olaszul kezd káromkodni, és a kinti kukákat borogatja, akkor már tudja, hogy nagyon is jól lát. Nem tudja miért, hiszen ilyet tőle még nem tapasztalt, de ismét, még mindezek után is bebizonyosodik számára, hogy nagyon is hasonlítanak, akárhogy tagadja azt a másik.
Meg akar szólalni, de csak áll ott, és nézi őt, miközben aggódni kezd azért, ami ennyire kiboríthatta, mert abban biztos, hogy ezt nem ő művelte. Aztán sóhajt, amikor Kira észreveszi őt, és elindul felé; nem tudja, mire számítson pontosan, de szinte már ösztönösen tárja szét a karjait, hogy oda tudja magát fúrni a lány, és amikor megtörténik, szorosan magához öleli, miközben a hátát az autónak veti.
Néhány percig nem mond semmit, csak hagyja a lánynak, hogy kihasználja a közelségét, és megnyugodjon, ha sikerül neki, pedig tudja, hogy nem a kedvence most a másiknak, és ő sem mondhatja el magáról, hogy túltette volna magát a Francescos hasonlaton, vagy azon, ahogy megint elmenekült előle a másik.
De kurvára hiányzott neki.
- Mi történt? Akarsz róla beszélni? - Kérdezi csendesen, még mindig ölelve a másikat, és nem is ereszti addig, amíg ő el nem távolodik, mert addig úgy érzi, szükség van rá.

Alfonso számára ez jóval több volt, mint két napnyi csend; amikor Kira ismét elrohant, úgy döntött, nem keresi őt többet, és szentül hitte, hogy sikerül ezt véghez vinnie, hiszen.. róla van szó. Elég volt ránéznie a pro és kontra listájára, ha nyugtatnia kellett magát, és egyértelműen kiütközött, hogy semmi jövőjük nincsen, ő mégsem ezért akarta elérni ezt az újonnan kitűzött célt. Csak így tudta volna biztonságban a lányt Francesco elől, úgyhogy most sem kellene itt lennie.
Nem tudta tartani magát ahhoz, amit eltervezett, és szabályosan szenvedett a lány hiánya miatt. Pedig ez innen csak jobban fog fájni, úgy érzi, most mégis itt van, és úgy öleli a másikat, hogy ha tehetné, sosem engedné őt el. A szíve hevesen ver, ahogy végre újra érintheti, de ez nem olyan, mint eddig; nem akarja mindenáron, és azonnal megdugni, egyszerűen csak örül, hogy itt van, amitől ő is rögtön úgy gondolja, hogy hatalmas bajban vannak.
Ha most a másik hallja a szívverését, vajon rájön, mekkorában?
Nem válaszol azonnal, hanem végighallgatja őt, hiszen ha már elengedni nem tudta, akkor illene megoldaniuk azt, ami történt, Alfonso ezzel kapcsolatban pedig hordoz magában tüskéket, úgy, ahogy a másik is.
- Sajnálom, ami történt. - Súgja a másik ajkaira, de nem szándékosan, csak ennyire közel vannak most egymáshoz, és ezért sem beszél hangosabban. Teljesen felesleges. - Az viszont kizárt, hogy miattad. - És bár nem tudja mi történt, nem hiszi, hogy Kira lenne a hibás, csak talán érzékenyebb az elmúlt pár nap miatt, és magára veszi. Az, hogy valakinek a sorsa az orvosokon is túlmutat, nem a lány miatt van, hanem ilyen az élet.
- Azt hiszem, erre kölcsönösen rá tudunk érezni. - Jegyzi meg, de nem olyan lágyan, ahogy mondjuk kellene, egy kicsit komolynak tűnik, ettől függetlenül a szavakat őszintén mondja ki. A másik is tudta, hogy utána kell jönni a hallgatózásból - igen, összerakta a képet, de sem akkor, sem most nem fogja felhánytorgatni -, és oda is adta magát a felbőszült férfinek, mert tudta, hogy arra van szüksége. Ő pedig hajnal óta érezte, hogy ide kell jönnie, a lánnyal kell lennie, és lássunk csodát.. szükség volt rá.
- Nem szaladhatsz el előlem többet. - Mondja ki továbbra is csendesen, mégis olyanok a vonásai, mintha ebből nem engedne, hiszen megmondta a konyhában is, hogy eljön az idő, hogy Kira utoljára szalad haza. Akkor már nem fog utána futni, mindegy, mik feszítik szét belülről. - Vonulj el, tombolj, üss meg, nem érdekel.. - Az eddig bent tartott levegő kiszakad belőle az orrán keresztül, és utána legalább ekkora lélegzetet vesz, hogy folytathassa. - De ne menekülj, kérlek. - Ennél szebben nem megy tőle, és többször nem is fogja erre megkérni a másikat. Komolyan a bőre alá mászott, rengeteget simult hozzá, imádta, ahova elérkeztek, de még egyszer nem fogja elfelejteni, ha csak így otthagyja. Ez nem büszkeség kérdése a részéről, nincsenek is traumái azt illetően, hogy hátrahagyta volna bárki, ez csak ő; meg akarja oldani a lehetetlent is ezzel a lánnyal, de ha ez visszafelé nem ugyanígy néz ki, akkor el fogja engedni legközelebb, szenvedjen úgy akár, mint egy kivert kutya a következményektől.  

Őszintén elgondolkodik a másik szavain, és az valahogy eszébe sem jutott eddig, hogy ha neki támadtak érzései, és tudja már, hogy baszhatja, akkor az Kirával is megeshet. Nem azért, mert képtelen lenne érezni a másik, csak.. Sokkal racionálisabb, mint Alfonso valaha lesz, hiszen az olasz vér temperamentumossá teszi, és emellett hiába van esze, sokszor az indulatai vezérlik, tehát az érzelmei. Így az, hogy az esztelen szexen kívül már más is bujkál benne, egyáltalán nem meglepő a számára, csak nem szerencsés a helyzetet vizsgálva.
Kirától ez újdonság, de elmosolyodik rajta, és az egyik kezével rásimít az arcára, miközben beszél, és úgy figyeli a vonásait, mintha most valami újat látna rajtuk. Valami sokkal őszintébbet, mint a lány valaha mutatott neki, hát hol vannak a falak? Azok sosem engedték volna, hogy kimondja, fél a férfitől, már az érzelmektől, amiket kivált belőle.
- Nem hiszem, hogy ez megnyugtat, de sosem voltam még ilyen helyzetben. - Ingatja a fejét, és ahogy haladnak a beszélgetésben, eltűnik a komolysága nagy része is, így játékosan összepréseli az ajkait, miközben mozog a feje. - Senkit nem akartam így és ennyiszer. Senki nem tudott még így felbaszni. Senkit nem akartam így megvédeni. Kurvára új ez az egész. - Csak a különbség az, hogy Alfonso nem fél. Legalábbis nem attól, amit kiválthat belőle a másik, annak mindig elébe megy, és akkor reagál, amikor odajutnak, legyen az egy kibaszott szexi felajánlás egy tombolós dühroham közepén, vagy egy agyfasz a konyhában, amikor éppen meg akarja nyugtatni a másikat, csak éppen nem sikerül.
Akarja az egészet. De érti a lányt, maximálisan. És okos, mert az óvatossága olyan, mintha a tudatalattija már tudná, mi jön még, és próbálna rá felkészülni. Alfonso nem gondolja, hogy a maffia, meg a családja hosszútávon a sötétben maradhat.
- Szóval képtelenség túlélni engem? - Tudja nagyon jól, hogyan értette a másik, mégis muszáj megismételnie, és halkan elnevetnie magát, mert annyira szórakoztató ez a feltételezés, hogy szinte tetszik neki. Akar is ilyen erős hatással lenni a lányra, mert Kira is ennyire erőssel van őrá. Ez így lesz kerek, csak tényleg, éljék túl, mert ezek szerint ez képtelenség.
Egy pillanat erejéig hallgat, hiszen ha szószerint veszi a kérést, akkor mostantól legyen őszinte.. ezek szerint az óra elkezdett ketyegni, hiszen ha Kira valamilyen okból, valaha rákérdez a családjára ismét, vagy csak sejteni kezdi a titkait, akkor ő lesz a végén az, aki bevallja az egészet, elérve ezzel azt, hogy soha ne akarja többet látni a lány. A tekintetén látszik, hogy megfontolja erősen, amit most mondani fog, és bevállalja, hogy ő tegye tönkre magukat, ha úgy adja a helyzet.
- Rendben. Őszinte leszek, ígérem. - És ha egy valamit a másik már biztos megjegyzett vele kapcsolatban az az, hogy minden ígéretéhez maximálisan tartja magát. Nem lesz kiskapu, nem fog megmásítani semmit, és ez az ígéret többet ér most neki, mintha ellenkező esetben meg tudná hosszabbítani valamivel a kapcsolatukat azzal, ha esetleg ferdíteni kezdi az igazságot.
- Nekem konkrétan fogalmam sincs, hogy vagyok jelenleg józan. - Neveti el magát, és örül, hogy ha a következő rövidnek tűnő időszakra is, de sikeresen megoldották a problémát, és mindketten tettek egy ígéretet. Ha a kettő egyszer majd egy időben teljesül, az azért Alfonso szerint egy nagyon érdekes és nagyon fájdalmas helyzet lesz.
- Haza nem is mentem, mert minden veled van tele. - Főleg a feje egyébként, de a villával most már mindig ezt a lányt fogja asszociálni, szóval ha csúfos véget érnek, eladja, és átköltözik abba, ami Alvize másik oldalán van, és üresen áll.
- Tudni akarom, mi van veled, amikor nem vagy velem. Úgyhogy írj, amikor csak akarsz. Mondjuk a következő hat órában nem fogok válaszolni, mert ha nem fekszem le hamarosan, akkor végem. - A szemei nevetnek, de közben ismét kezdenek üvegessé válni, hiszen megint nem aludt jó ideje, az meg amit előző hajnalban produkált, inkább ne legyen téma soha többet, mert nem szokása beájulni senki előtt, nem, hogy a munkahelyén.

Elvigyorodik a tinis hasonlaton, bár ő nem egészen így látja, de ebből legalább megérti, hogyan tekint a lány a helyzetükre. Kezelni, a maga módján tudja, ami történik velük, inkább csak az az izgalmas benne, hogy nem tudja, mit hoz a holnap, és hogyan alakulnak majd. De ennek sincsen sok köze ahhoz, hogy történt-e már hasonló őrület a férfivel, vagy sem. Őt csak és kizárólag az az aspektus zavarja, ami szinte elhinti a maffia kiderülését, és emiatt nem tud hosszútávon tervezni, hiszen az talán nincs is számukra megírva.
Ha nem lennének titkai, akkor hisz benne, hogy tökéletesre tudnának csiszolódni.
- Örülhetnél ennek egy kicsit. Rosszul voltál tőle, amikor még azt hitted, én irányítok. Most már legalább tiszta, hogy annyira tapogatózom én is, mint te. - Valóban oda lett a pesszimizmusa kissé, ez kiérződik a szavaiból is, és tényleg úgy gondolja, hogy a lánynak valójában elégedettnek kellene lennie; nem úgy állnak most, mint amikor megnyerte a kártyapartit, vagy előtte, amikor eltulajdonította egy rövid időre a telefonját. Alfonso hisz az egyenlőségben maximálisan, és bár ő ezeknél a helyzeteknél is mindenkinek ugyanazokat az esélyeket adta, Kirán lehetett látni, hogy frusztrálja, amiért néhány lépéssel előtte járt mindig.
Ez most nincsen így.
- Érdekes.. - Súgja kicsit közelebb hajolva, mert most titkot fog megosztani a másikkal, ami igazából a lány számára teljesen világos lesz, de senki másra nem tartozik. Finoman a füléhez hajol, hogy el tudja mondani, amit szeretne, még az ajka is hozzáér a másik bőréhez, ahogy megszólal. - Amikor a nevemet nyögve élvezel, nem hiszem, hogy zavar a korom. - Tetszett neki a másik nevetése, nem is ezt akarja tőle elvenni. Csak nem játszottak egymással két napig, amitől az elméje meg is borult rendesen, ezért kihasználja ezt a néhány percet, hogy megtehesse. A labdát ő dobta fel, a lány lecsapta, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudná elkapni.
A kézfogásban már nem leli olyan jó kedvét, mint ahogy azt Kira teszi, mert még a lány nem tudja, hogy a saját végükre ráznak most kezet. Ettől függetlenül megteszi, mert az őszinteség jár a lánynak, és abban csak reménykedni tud, hogy minél később jön el az a vég, mikor egyébként lehet, hogy most elsétálni, ha kurva nehéz is lenne, azért mégis könnyebb, mint sokkal később.
- A tudatalattim csak rád reagál már úgy két hete, ami azt illeti. - Érdekesnek gondolja egyébként ezt a témát, és nagyon szívesen kivesézné egyszer a másikkal, egy félig átdugott éjszaka keretein belül, amikor a másik felében egymás agyát edzik olyan témákkal, mint mondjuk ez. De az tény és való, hogy minden lépése oda vezette, ahol most is van, és a továbbiak is mindig valahogy Kirához fogják sodorni.. Nem tudhatta, hogy hátra jön dühöngeni, de amikor megtette, itt volt, és csak ez számít. Valahol szerencse is, mert lehet, ha a fáradtság rátört volna néhány perc múlva úgy, mint ahogy most is teszi, akkor már nem lett volna energiája arra, hogy megkeresse, vagy írjon a lánynak.
A vonásai lassan mozdulnak ettől a fáradtságtól, és mintha kétszer annyi ideig tartana, hogy a meglepődöttség ténylegesen odaüljön az arcára. Felvont szemöldökkel néz a másikra, aztán amikor felfogja, hogy Kira aggódik a testi épségéért, elvigyorodik.
- Te féltesz engem. - És nem tudja miért, de halkan és röviden elneveti magát. Természetesen a maga egyszerű jelentésében nincs ebben semmi vicces, de arra való tekintettel, amit átéltek ebben a rövid néhány hétben, sosem gondolta volna, hogy ide jutnak. Kezdve azzal, hogy nem nézett volna ki magából ő sem sok mindent, Kirától sem számított erre, hogy valaha hallani fog hasonlót.
Végül már nincsen ereje tiltakozni, mert Kirában sokkal több az energia, és Alfonsonak akkor is fel kell kötnie a gatyáját vele szemben, amikor teljesen kipihent, és éles az elméje. Most esélye sincsen.
Ingatja a fejét, mikor visszakapja a telefonját, jelezve, hogy nem Kirára haragszik a másik olasz, hanem pont Alfonsora.
- Semmi baja veled. Rám fúj, mert ő sem akarta engedni, hogy egyedül induljak el bárhová, de elküldtem a picsába. - Nevet fel megint, de már ezen a nevetésen is bőven kiérezni, hogy tényleg lassan össze fog esni, és amikor egy kicsit közelebb húzza magához megint a másikat, a szemhéjai fáradtan ereszkednek a szemére, ahogy a másikat nézi.
- Mikor láthatlak? - Kérdezi, rögtön arra a lényegre térve, ami őt érdekli, mert ha Marco most a clubbtól megindul, akkor kevesebb, mint tíz perc alatt itt lesz, hiszen a szomszédban dübörögnek minden éjjel szinte, legalábbis Long Islandhez képest a távolság valóban elenyésző. Addig pedig meg akarja beszélni, mikor érintheti megint, mert csak a fáradtság miatt nem olvassa rá a másikra, min ment megint keresztül.

Nagyon régen nem volt olyan, hogy ezen a szinten elfogja fáradtság. Alapvetően képes ő néhány óra alvással is lehúzni több napot egymás után, de most sokszor voltak nagyon hosszú, híres-neves bulik, és azok után amint lehetett, a lányért ment, vagy hozzá szaladt, vagy őt dugta, szóval lehet, hogy ráférne egy kiadósabb alvás ezúttal, hogy legyen energiája mindenre, amit a lánnyal művelni akar így, két nap kényszerszünet után.
- Nem, nem... Dehogy baj. Csak ha visszaemlékszem az első találkozásunkra, olyan hihetetlen. - Érezte már, hogy törődik mindenféle épségével a másik, a felajánlása is ilyen volt a dolgozószobájában, de ott szinte vezényszavak hangzottak csak el; vezesd le rajtam, ne fogd vissza magad, mintha utasítások lettek volna, amiket akkor imádott, most viszont az arcát érinti a másik, és megfogalmazza hosszú mondatokban azt, mennyire nem szeretné, hogy egyedül innen bárhová elinduljon.
Neki ez most más, de a tekintetén azért látszik, hogy tényleg nagyon fáradt, így az sem kizárt, hogy ez váltja ki belőle, amit megfogalmazott az előbb. Vagy lehet, az érzelmei törnek át most mindenen, amik alá egyelőre még el akarja őket rejteni, és mint egy szerelmes férfi áll a lány előtt, hogy igya a szavait, amikkel burkoltan azt mondja, szüksége van még rá, jó lenne nem megdöglenie.
Nem ellenkezik, de alapvetően mindenhová kívánja most Marcot, csak nem a volán mögé, hogy aztán Long Islandig hallgassa tőle, hogy ő megmondta, hogy ne jöjjön egyedül sehova, és amúgy is, a lány miatt szenvedett két napig, mi a francot művel, és mit gondol, mi lesz ennek a vége? Ezeket Marco még nem adta elő, de már nagyon is számít rájuk, de akkor lehet, inkább kiugrik majd a mozgó járműből félúton, minthogy ebben az állapotában önként kitegye magát ennek.
- Marco-t szerintem szeretni fogod idővel. Rá mindenben lehet számítani, így ha engem nem érsz el, hozzá menj, kérlek. - Ez most az, amikor ő törődik a másikkal, és ő aggódik az épségéért. Nem tudja, talán férfi mivoltjából kifolyólag sem annyira szépen elmondani ezt, mint ahogy a lány tette a vezetés kapcsán néhány perce, de őszintén aggódik érte a senkiházi miatt, így ha valamilyen csoda folytán Alfonso nem elérhető a bajban, akkor a clubban Marcot keresve ugyanúgy biztonságban lesz, mintha Alfonsoval lenne.
Mondjuk ehhez be kellene avatni a Francescos szarságról Marcot is, úgyhogy duplán fogja kapni a szart hazafelé.
Reméli hozott whiskyt, miközben tudja, hogy nagy valószínűséggel ez nincs így.
- Hatra érted jövök. - Mondja ezúttal kijelentőmódot használva, mert ha Kira pihenni is szeretne, azt megteheti majd nála, vagy amerre az utuk viszi, de ő most mindenképpen vele akar lenni, mindegy, mennyire ellenkezik a másik. Szeretné viszont azt hinni, hogy ezúttal nem fog, mert annyira vágyik rá, mint a férfi őrá, még ha a fáradtság nem is engedi neki most a vért bárhová csoportosulni az agyán kívül, hogy ébren tudjon még néhány percig maradni.
Marco száll ki először a másik kocsiból, és valóban, nagyon hamar ideért.
- És ez kinek a hibája? - Kérdezi Marco a lánytól, de ő is vigyorog, mint az olasz szokott, aztán bólint, és úgy válaszol végre, normálisan. - Hidd el, vigyázni fogok.
Közben Alfonsoban az dolgozik, hogy két nap kihagyás után mennyire meg akarja csókolni végre a másikat, bár a helyzet nem ideális, mert tényleg túl hamar értek ide a srácok. Viszont, amikor kap egy puszit az arcára, és Kira el akarna lépni tőle, ő behozza ezt a kis távolságot viszonylag tempósan, és a két kezébe fogva a lány arcát percekig nem ereszti, függetlenül a helyzettől.
Nem célja felhúzni, ez csak szinten tartás, vagy pont, hogy szintre hozás a részéről, hiszen annyi minden maradt ki, miközben annyi minden történhetett volna, hogy szinte muszájnak érzi. A másik kocsi fényszórója világítja meg az arcukat oldalról, miközben szenvedélyesen, kicsit talán rá nem jellemző követelőzéssel vegyül a csókja, és akkor távolodik el a másiktól, amikor Marco hangosan beszól, hogy menjenek már, egy óra az út hazáig.
Vigyorogva engedi el a másikat, és int Marconak, hogy a SUV-al indulnak haza, mert a másik autót ő nem szereti annyira vezetni, márpedig saját maga tervez a lányért jönni délután. És már azt is eltervezte, hogy mit fognak csinálni.