Lou öt éves volt, amikor az apjuk meghalt sztrók következtében. Senki sem számított rá, hogy ilyesmi történik, főleg nem az anyjuk, Celeste - mármint nem a szívfájdalom vágta igazán mellkason, bár Patrick Monroe rendes fickó volt, igazi középosztálybeli szorgos hangya, aki napi kilenc órát töltött egy kubusban a millió közül egy queensi irodaház sokadik, jellegtelen emeletén. Nem, Celeste-et leginkább az zavarta, hogy ez mennyi papírmunkával jár majd, hogy végre megkaphassa a férje életbiztosítását meg a házat is gyorsan. Mondanám, hogy Celeste csak praktikusan gondolkozott, de inkább csak kényelem volt. Ha addig nem is utálta a gyerekeket – és Lou őszintén nehezen emlékszik vissza, vajon milyen volt Előtte –, akkor ezek után biztosan csak akadályként gondolt rájuk.
Amennyire Patrick rendes volt, Celeste annyira nem. Lehet mondani, hogy az élet csúnyán elbánt vele, hogy nem indult kedvező helyzetből börtöntöltelék apával meg bipoláris anyával, de a lényeg úgyis az, hogy Celeste szerint senki más nem törődik Celeste-tel, úgyhogy kénytelen ő. Gazdag életre teremtetett, mert elege volt a szegénységből és a munkából, úgyhogy nagyon zavarta, ha valami megállította ebben az életvitelben.
Volt jó pár év, amikor Lou többet nevelte Elit, mint az anyjuk, mert őt elfoglalta az új apuka keresése. Nem volt állandó lakhelyük, egyik albérletből tették ki a másik után, aztán a rokonok szimpátiája is csökkenni kezdett. Aztán Celeste rátalált Lawrence-re; a nála kicsit idősebb, de felettébb sármos üzletemberre, aki elvesztette a feleségét. Micsoda szerencse.
Onnantól kezdve nemhogy jól, kifejezetten fényűzően éltek; ha nem is a "felső tízezer", de egy jól eleresztett felsőközéposztály szintjén, még New Yorkban is. Eli számára mindez elfogadható alternatíva volt a többihez, amire nem is emlékszik igazán. Lou és ő nem sok dologban hasonlítanak, és még ha hasonlítanának is, Lou függősége ami elég korán elkezdett kibontakozni, elmérgesített minden viszonyt. Miután külön költözött - szülői támogatással, persze, hiszen Lawrence mindig mindenből a legjobbat adta meg Elinak –, Lou egy időben gyakran időzött a kanapéján, ha megsajnálta, vagy józanodnia kellett; aztán az ő türelme is elfogyott, főleg, hogy Lou többször meglopta, és soha semmit nem fizetett vissza amit kölcsön kért.

Amiről egyelőre egyiküknek sincs fogalma, az az, hogy nem édestestvérek; Lou apja nem Patrick volt, hanem az anyjuk egy korábbi szeretője, aki nem volt hajlandó elhagyni érte a feleségét. Lou viszont hamarosan ezt is meg fogja tudni, ahogy azt is, hogy potenciálisan gazdagabb lehet általa, mint Lawrence valaha volt.

A kapcsolatuk elég összetett; nem jönnek ki jól, de mégis testvérek, és szeretik egymást, valahol mélyen. Elinak nincs fogalma arról sem, Lawrence mit művelt Lou-val, és ha lenne sem biztos, hogy hinne neki, az anyuk ugyanis meggyőzte saját magát is arról hogy mindezek Louise kitalálmányai, hogy rá figyeljenek. Az egyetlen dolog, ami talán megkérdőjeleztethetné benne ezt, az a tény, hogy Eli egyszer találkozott Lawrence előző feleségével, aki állítólag meghalt: a nő pedig nem túl árnyaltan utalt arra, hogy Lawrence bizonyos hajlamai miatt vált el tőle olyan gyorsan, ahogy csak tudott.

A karakter jelleme eléggé nyitott, mivel Lou az utóbbi években távol áll tőle. Az biztos, hogy járt egyetemre (és Louval ellentétben el is végezte vagy ez a terv), és valami "fancy" dolgot csinál. Ezen túl viszont szívesen egyeztetek.

Lou és Eli anyja, Celeste számára Sephie volt a tökéletes élet kulcsa – ha a férfi addig nem is lett volna biztos abban, hogy hosszú távon marad mellette, ez elég volt a gyűrűhöz és a nagyszabású esküvőhöz, amit két hónapnyi nászút követett.
Sephie a család kicsi kincse, a hercegnő, aki megkap mindent, amit akar, legalábbis Lou mindig így érezte. Túlzás lenne azt mondani, hogy Sephie elkényeztetett lett, jó nevelést kapott (már nem a szülőktől, persze, hanem a nevelőnőjétől aki anyja helyett volt az anyja), okos, céltudatos, minden lehetőség nyitva áll előtte. Lou egy kicsit mindig is utálta érte, önmaga sokkal tökéletesebb verziójának látta, akinek minden könnyen jön. Sephie-nek kellett egy kis idő, hogy ezt felfogja, ugyanis kiskorában bálványozta a nővérét, folyamatosan a nyomában járt, azt akarta, hogy legjobb barátok legyenek.
Aztán Lou egyszercsak elment, és nem értette, miért nem jön vissza többet.
Aztán nem sokkal később Lawrence elkezdett az ő szobájába is bejárni...
Lou-val ellentétben ő soha nem mondott semmit. Nem mert, és azóta is fél, tagadásban él, az emlékeket pedig elzárja valahová mélyre. Próbálta magát az élete többi részébe vetni, halmozta az iskolán kívüli elfoglaltságokat és alig várja, hogy elköltözzön.

Sephie esetében kicsit több van meghatározva, de egyébként ez a részlet is változtatható. A plot hátterét szeretném megtartani, illetve azt, hogy régen mennyire próbált Lou kedvébe járni, azóta pedig hangosan a legnagyobb kritikusa; hogy valójában mit érez, az jó kérdés.