Érdekes módon tud működni az agyunk. Volt, amikor mást sem láttam magam előtt csak borús jövőképet. Minden mozdulatomat a félelem és a folytonos elővigyázatosság járta át, tervezni se mertem, mert minden erőmmel azon voltam, hogy a holnapom rendben alakuljon. Utólag visszatekintve ezekre az időszakokra belátom, hogy ezt kettőnk sara. Nem hibáztathatom csak Dianet, mert feltehetőleg, ha figyelt is volna rám, akkor sem bírtam volna bevallani, hogy ennyire szétestem. Ahhoz túl nagy volt az önbecsülésem, ami aztán a meg inkább kaotikus állapotom miatt teljesen szét is hullott. Már én sem tudtam tükörbe nézni, mert nem az az ember nézett vissza rám, akit én önmagamnak hívtam, de pont az mentett meg, hogy nulláról kellett ismételtem felépítenem magam. Ettől függetlenül kétségtelen, hogy segített volna, ha több figyelmet kapok Dianetől. Továbbra is aggódok, hogy ha visszamenne dolgozni a főnökéhez, akkor mennyire fogunk majd visszaesni ebbe az állapotba, de jobb híján reménykedek abban, hogy nem túl drasztikusan. A karrierjében pedig természetesen támogatom, nem sosem azt tőle, hogy válton életpályát.
Eddig a rajtam eluralkodó félelem miatt nem mertem egy lépést sem előre lépni az életemben, legyen szó a családunkról és a karrieremről is, azonban ezt belátva most mégis azt mondom, hogy szeretnék második gyereket is. Ne várjunk, mert Benjinek is jobb, ha a testvére nem sokkal fiatalabb nála, a minket veszélyeztető környezet pedig ki tudja, enyhülni fog-e valamikor. Remélem, hogy igen, de ezt nem tudhatom, ellenben nem fogom a családom életét teljesen átalakítani csak mert jobb körülményekre várok. Ahogy Diane is mondja, Benji sem ideális pillanatban született, mégis felneveljük őt és én úgy gondolom, hogy mindent meg tudunk adni neki, ami tőlünk telik.
Diane és köztem mindig én voltam a családcentrikusabb, már csak kettőnk neveltetéséből adódóan is. Diane egykeként nőtt fel az anyjával és a kiteljesedést mindig a karrierjében látta. Én egy olyan család tagja voltam, ahol millió gond volt nap mint nap, de mégis négyen éltünk, a húgommal társak voltunk, míg a nagymamánktól valódi törődést kaphattunk, én a nagypapától pedig olyan figyelemben és tanításban részesültem, amit örökké köszönni fogok neki. Semmi sem volt ideális nálunk, de a családom volt a problémám forrása és a cselekedeteim célja is. Elég csak arra gondolni, hogy mikor gimiben szétdrogoztam magam, a húgom miatt hagytam fel azzal az életmóddal. Valószínűleg ez a gondolkodásbeli különbség mindig jelen lesz köztünk Dianeval, de ettől még nem érzem azt, hogy neki ne lenne legalább annyira fontos a mi közös családunk, mint nekem. Ezért pedig rendkívül hálás vagyok. Elmosolyodom az emlékképre.
- Igen. Mondjuk így utólag már kimondhatom, hogy semmit sem bántam meg. Benjinek pedig meg kellett születnie akkor. - Emlékszem, akkoriban is pikk-pakk megbeszéltük, hogy nem fogjuk elvetetni a magzatot, ez volt a leggyorsabban eldöntött kérdés az egyébként nem kevés idegeskedést keltő hír után. Aztán Diane lényegében az én gondolataimat szólaltatja meg, mire mosollyal az arcomon helyeslek, eközben pedig újra végigsimítok karján.
Jól esik, hogy boldoggá tehetem. Voltak időszakok, amikor ebben nem voltam biztos, emiatt pedig újfent csalódtam magamban. Ha a saját feleségemet nem tudom boldoggá tenni, akkor mégis hogy lehetnék értékes ember, jó barát, jó munkatárs. Nem válaszolok, mert nem akarom egyértelműen rávágni, hogy „tudtam, hogy boldoggá teszem”, nem akarok hazudni neki, de cserébe közelebb húzom arcát magamhoz és újra megcsókolom, ezúttal kissé hosszabban. Azt hiszem, már most sok jó emlék fűz ehhez a telekhez.
- Szerintem többet kellene közösen terveznünk. Nem csak távoli, hanem a közeli jövőnket is. - ébred fel bennem ez a felismerés. - Például, hogy mit csináljunk jövő héten, következő hónapban, vagy pár hónap múlva. Persze igaz, most itt van a ház, mint egy nagy közös elfoglaltság - mutatok mögénk. - Beszéljünk többet arról, hogy miket szeretnénk elérni. - Szerintem ez a kulcsa egy stabil kapcsolatnak. Ha pedig ez meglesz és lesz nem is egy, hanem két gyerekünk is, akkor se drogokkal, se munkával nem tudnak majd elválasztani minket egymástól.

Hagyom, hogy a gondolataim ne cikázzanak erőltetetten minden kényelmetlen témán, beleértve az én munkámat, Diane munkáját, vagy épp a ház körüli tevékenységeket, amik még várnak ránk ma, vagy esetleg holnap. Egy kicsit elbambulok az előttünk lévő táj láttán. Kifejezetten békés érzetet kelt, ahogy a csónak hullámzik a vízen tőlünk hat-két méterre és ahogy a tavat szegélyező bokrok takarásából időnként előkerül egy-egy kacsa. Helytelenül, de azt érzem, hogy itt senki sem találhat ránk, itt a kutya se fog háborgatni minket. Természetesen ez nem nincs így, de ezúttal hagyom, hogy pár másodpercig végig járja testemet a biztonság érzése.
Eddig még csak utalás sem volt köztünk Dianevel, hogy bármelyikünk szeretne ismét gyereket, nem tagadom, elsőre ledermedek, míg felfogom, hogy szavai mögött tényleg az a gondolat bújik meg, amire én gondolok, de kétség sem fér hozzá, hogy értjük egymást.
Ha ez a beszélgetés pár hónappal ezelőtt történt volna meg - nem véletlenül nem akkor került szóba, akkor lehet nem tudnám ennyire határozottan kijelenteni, hogy elbírunk még egy gyerekkel. Akkor jóformán egymással sem bírtunk el, Dianenek csoda, ha ideje volt Benjire, magára, nemhogy rám. A biztonságunk is kaotikus volt és bár ez most sem változott, az mindenképpen pozitív változás, hogy sikerült úgy-ahogy kikeverednem a függőségemből. Amíg szennyezett lenne a testem, biztos nem csinálnék gyereket, tudom, még mindig nem örült ki belőlem minden káros anyag, bár ebben az esetben jó, hogy természetes eredetű kábítószert juttattam a testembe és nem szintetikust. Szóval talán nem lesz gond.
Minezeket a gondolatokat persze nem mutatom ki csókunk közepette, tulajdonképpen az én fejemben is csak pár másodperc erejéig villannak be.
- Menten kiugrom a gatyámból! - poénkodok a helyzetre való tekintettel, miközben fenekét fogva tartom magamon, hogy ne csússzon le az ölemből. És mert jó fogni a fenekét. A csókunk után szemeibe nézek, különös érzés jár át. Még sosem csináltunk tudatosan gyereket.
- Eszembe jutnak azok az idők, amikor kiderült, hogy terhes vagy Benjivel. Még Brooklynban laktunk egy kis lakásban te friss diplomásként, én meg akkor épp kiégett mentősként. Mennyi minden változott azóta. - Nosztalgiázok. Azért szép, hogy ahhoz képest Diane is sikeressé vált - bizonyos módon - a karrierjében, én munkahelyet váltottam és Raelyn mellett már jól érzem magam a munkámban, van családi házunk és megfelelő anyagi körülményünk. Egyedül a biztonságunk romlott, de minden nem lehet tökéletes. Összességében pedig büszke lehetek arra, hogy ennyire sikeres emberek vagyunk az élet közel minden terén és ezt nem veheti el tőlünk senki, csakis mi magunktól.

Nem feltétlenül lepődöm meg azon, ami Dianevel történik. Először is szögezzük le, hogy nem vagyok jártas a jogászok, ügyvédek és ügyészek megítélésében, de azért még önérzetem az van. És lehet bárki jó ügyvéd, lehet egy ügy alapvetően ártatlannak kikiáltva, azért az emberek nem hülyék és mégiscsak tudja a világ, hogy Diane kiket képviselt abban az ügyben, aminek akkora híre ment. Talán félnek tőle, a kapcsolatai miatt, bár, ha valaki tőlem érdeklődne, én tudnám a leghitelesebben megértetni az emberekkel, hogy az eszközei nem mocskosak, így nem lenne okok tartani tőle.
Ha egyet kívánhatnék, akkor az lenne, hogy Benji egészséges legyen egész életében, másodsorban azonban szeretném, ha Diane sikere tovább virágozna, veszélytelenül. Tudom, mennyire karrierista és ezt nem is vettem el tőle sosem. Ahogy most is támogatnom, beszélgetek vele, hogy a gondolatait megszólaltassa és kibeszélje magából. Kinek, ha nem nekem?
- Ha nem akarsz, akkor nem fogunk - jelentem ki, hogy ez csakis rajta áll. Az utóbbi időszak nekem is rettenetesen kemény volt, fejben is és testileg is elég sokat változtam, de mostanra talán elmondhatom, hogy mentálisan újra épp vagyok és tiszta. Fizikailag már kevésbé, viszont az elmúlt évek nehézségei ráébresztettek arra, hogy legyek türelmes és sokkal jobban értékeljem azt, amim van.
Műszaki embernek neveltek kiskorom óta, gyerekként is sokat szereltem, ügyködtem, műveltem kertet, úgyhogy nagyjából eszemben volt, hogy milyen eszközökre lesz szükségünk az elkövetkező napokban míg a telken vagyunk.  
- Az amúgy sem rám vall. Pláne az elmúlt napok éjszakai műszakjai után nem is tudnék korán aludni, úgyhogy kész vagyok lefutni a maratont. - Úgyis rég volt már maraton.

A pakolást és cigarettázást követően némileg családiasabbá válik a faház, avagy már élhetővé, egyedül a takarítás az, amit meg kell ejteni még. A kert ilyen szempontból ráér, de ha úgy van, lehet ma belefogok. Addig is viszont fújuk egyet a kanapén.
Tekintetem a velünk szemben lévő tóra mered, nézem ahogy egy kacsa család épp eltávolodik a tartól, miközben Diane arcát cirógatom a mellkasomon.
- Azt gyorsan meg lehet oldani - utalok a bútorok mozgatására. - Egyelőre úgyis csak letettük őket oda, ahol épp elfértek. Meg ahogy ismerlek, te úgyis még párszor újra álmodod a szobákat, míg kiadja, hogy lesz véglegesen a legjobb, nem? - mosolyogva puszit nyomok arcára, ahol épp érem a rajtam pihenő feleségem. Nem tudom, mit kezdtem volna magammal, ha elváltak volna útjaink a tárgyalást követően, de van egy olyan megérzésem, hogy azzal, hogy azt a nehéz helyzetet túlélte a kapcsolatunk, innen már mindent túlélünk, habár nem szeretnék még megannyi kegyetlen kihívással szembenézni. Most jó, most minden békés és kellemes, nem csak a táj, de mi is. Elmélkedésem közepette hallom meg Diane kérdését, kissé kábultan, elgondolkodva nézek felé, mire találkozik tekintetünk. A testem előbb értelmezi a szavait, mert azelőtt kezd el hevesebben verni a szívem, hogy tudatosulna benne a mögöttes szándék.
- Két nagyon hasonló kisgyerek? - mosolyodom el én is, s szemeim melegséget és erőt sugároznak. Ugyanarra gondolunk. - Benjinek nagyon jót tenne egy kistestvér - csókolom meg ajkait, majd hozzáteszem - és nekem is.
Az elsőnél, Beninél még abban sem voltam biztos, hogy elbírnék-e egy gyerekkel, most pedig már teljesen magabiztosan állíthatom, hogy kettővel, de akár hárommal is. Úgy nőttem fel, hogy nekem is volt mindig egy testvérem, akivel bár újabban nem felhőtlen a viszonyunk, de mi ott voltunk egymásnak, mikor a szüleink nem voltak velünk. Ezt az érzést szeretném, ha Benji is megismerné, szeretném, ha legalább ketten ott lennének egymásnak mindig, mikor szükségük van a testvéri törődésre és szeretetre.
- Nincs semmi akadálya. Semmi! - suttogom ajkaiba és veszettül elhiszem, hogy ez így is van. A biológia még ellenünk lehet, de egyszer már sikerült, nem gondolnám, hogy újra ne jönne össze. És tudom, ennyi tapasztalat után Diane kész rá, hogy a legnagyobb épségben kihordja majd.

Diane teljesen máshogy tekint a munkára, mint én. Alapvetően pontosan tudtam már mikor megismertem, hogy mennyire karrierista és ezt nem is akartam megváltoztatni benne sohasem. Most sem akarom. Egyúttal mindig is vonzott az, hogy ennyire lelkesen és elszántan tudja űzni a hivatását, szeretem a céltudatos nőt, akivé felnőtt és ezt tökéletesen megmutatja az is, hogy továbbra is egy pár vagyunk. Még ha nem is megy minden tökéletesen köztünk és vannak bizonyos érzések és témák, akikről inkább nem beszélünk, végső soron mi még összetartozunk Benjitől függetlenül is.
- És mennyiben más a mostani munkád, mint ami akkor volt? - Érdekelnek a gondolatai, beszélgetni akarok vele erről. Én sosem éreztem hatalmas lelkesedést a munkám iránt, pedig elhivatott vagyok, Raelyn mellett is jól érzem magam és egyszerűen azt csinálom, amire az életemet tettem. A váltás gondolata sem fogalmazódott meg bennem egyetlen egy alkalom kivételével, mikor Diane összetört testét kellett kimentenem az árokból és bevinnem a kórházba. De én azért dolgozok, hogy pénzem legyen, a pénz pedig azért kell, hogy a családomra tudjam költeni. Elhatároztam, hogy a családvédő szerep a családban az enyém, ennek megfelelően, ha túl messze megy Diane, képes vagyok megmondani neki, hogy ezzel Benji életét is fenyegeti, mint ahogy utóbbi nagy munkája is ilyen volt, de ettől még igenis érdekel, hogy mit érez. És nem várom, hogy azt mondja, amit hallani szeretnék, hiszen akkor mire fel érdeklődnék.
- Persze! Átgondoltam minden szükséges feladatot és a hozzájuk kellő eszközöket beraktam a kocsiba. - Mosolyogva jelentem ki precizitásom eredményét, mint valami gyerek, aki hozza haza a jó jegyet a suliból. Nem tagadom, hogy mióta megvan ez az időpont, a ház körüli munkálatokon kattogott az agyam és meglehetősen kikapcsolta a fejemet az, hogy végre nem a munkákon és családunk épségén kell görcsölnöm. Így hát természetes, hogy rengeteg mindennel telepakoltam az autót. Felkacagok a gondolatra, hogy Dianevel éljem át a bolhapiac kellemes és részben húgomnak köszönhetően kellemetlen élményét.
- Mehetünk, de nem erős fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy fel fogunk-e kelni korán. - Benji nélkül? Szerintem úgy fogunk aludni, mint a bunda reggel kilencig, de cáfoljon rám az élet. Egyébként meg tényleg szeretnék kinézni Dianeval a piacra, úgyhogy, ha összejön, én örömmel húzok cipőt.
Az elkövetkező órák picekedéssel telnek. Beletelik néhány fordulóba, mire az összes bútort a helyére tesszük, de erre úgyis rá kellett szánni az időt. Ahogy az utolsó bútor is padlót ér, a fiúk kimennek a verandára cigarettázni, én meg természetesen nem fogok ebből kimaradni. A drogtól annyira félek, hogy könnyebben megy a leszokás, a leleteim viszont nem elég ijesztőek ahhoz, hogy leszokjam a cigarettázásról. Pedig lenne mitől tartanom az orvosom szerint.
- Köszönjük! - Ahogy látom, jut nekem is egy pohár limonádé, úgyhogy utolsóként én is legurítom torkomon a kellemesen hideg italt. Még néhány szót váltunk a srácokkal, főként arról kérdezem őket, hogy mennyi munkájuk van egy héten, de összességében csak fújunk egyet az erőkifejtések után, ami alatt nem akarunk csendben dohányozni egymás mellett. Aztán amilyen laza gyorsasággal beállítottak, olyan hirtelenjében tűnnek is el teherautójukkal a fák között.  
- Nah, mit szólsz? - kérdezem Dianet a megvett bútorokról, hogy vajon most is olyanok-e, mint amiket kinézett és megálmodott. - Most már miénk a ház, már tényleg!! - Leülök a veranda fából készített kinti kanapéjára, hogy végre elkezdjem magaménak érezni a helyet így bútorokkal, kettesben. Innentől azt csinálunk, amit akarunk, azontúl, hogy az elkövetkező napokban meg kell ejteni egy bozótvágást, mert eléggé megnőtt a gaz az elmúlt hónapok esőzései után.
Kinyújtom karomat, hogy Diane is le tudjon ülni mellém és magamhoz ölelve kiélvezhessük az új nyaralónk kilátását. Én már most imádom, ahogy csillámlik a kert végében a tó vize.

- Az sokat fog segíteni neked, hogy eltereld a munkáról a figyelmed - jegyzem meg egyetértően. Tudom, hogy szeret olvasni, mégis alig jut rá ideje, ha meg lenne, akkor pedig másra fordítja azt. Nem rinyáltam sosem azért, hogy rám mennyi időt fordít és mennyit nem, engem nem derogál, ha belefeledkezik egy napra egy jó könyvbe, legalább tudom, hogy olyasvalamerre kalandozik, amivel feltöltődhet.
- Azért valld be, hogy sokat agyalsz még a munkádon. Azon a munkádon… - Szerintem értjük egymást. Látom rajta, hogy nehezen engedi el, ezt nem is vártam volna el tőle, most is inkább együttérzően kérdezek rá, mintsem vádaskodva. Pontosan tudom, mennyire szereti a munkáját, de becsülöm, hogy meghozott egy döntést a család javára. Ettől függetlenül tudom, ez nem egy elvarrott cérnaszál.
- Ha késnek se gond, ráérünk. - Ez most tényleg nem az a nap, amikor mindennek tökéletesen pontosan kell működnie, úgyhogy feleslegesen nem helyezek magamra stresszt, holott én nekem is szokásom kimaxolni a precizitás fogalmát az egészséges határokon belül.
- Igen, vigyük be a cuccokat - mondom, de hogy minek azt nem tudom, mert már javában ezt teszem. Körbe nézek, hogy hol a legközelebbi ház, ezzel együtt pedig a legközelebbi szomszéd, hát nem sorakoznak azért egymás mellett szorosan a házak, ami jó is, mert ez egy szempont volt a kiválasztáskor. Ha itt is olyan sűrűn lakott lenne, mint Queensben, akkor felesleges lenne nyaralóba fektetni, de mivel ez kellően vadregényes és várostól távoli, ezért engem kifejezetten megvett a környék. Nyilván ennek tudatában készültem, mikor pakoltam össze a holmikat.  
- Nem lesz szükség rá, betettem a fűkaszát. - Meg elég sok egyéb kerti és nem kerti szerszámot is, amivel nekieshetek a háznak. Azért van mit tenni, igaz, szerencsére nem olyan sok mindent kell javítani, mint a New Yorki házunknál.
Egyelőre csak leteszek mindent a padlóra, egyelőre úgyis garantált a rendetlenség és ha én szerelek, meg füvet vágok, akkor Diane takaríthatna, szerintem ez így fer és így megúszunk egy sor hisztit, amiben hosszasan kifejtem, hogy mennyire nem szeretek takarítani. Főzök, Benjitre vigyázok, szerelek, javítok, vásárolok, mindent csinálok, de takarítani azt nem szeretek.
- Hát nem rossz nekünk, az biztos. Következő alkalommal már Benji is itt lesz, ha elég ügyesek vagyunk és gyorsan haladunk a nyaralóval. - A kert nem is lenne gond, de azért az épületen belül jó lenne, ha tisztaság lenne, gondolok most inkább az ilyen szálkákra, mintsem szó szerint a porra.
- Gyerekként rengeteg bolhapiacon voltam. Nem sok mindenre volt pénzem, de ha összeszedtem néhány dollárt, azt rendszerint ott költöttem el a nagyszülőkkel - mesélem a csókot követően. - A húgom mindig elveszett, szóval az időnk nagy részében őt kellett keresnünk. - Ami inkább vicces így utólag belegondolva, leszámítva azt, hogy pár hete ismét volt egy futásom, mert anyám felhívott, hogy egyszerűen felszívódott a húgom és napok óta nem tudja elérni és nincs itt a lakásán. Kalandos napok voltak azok, de végül meglett. Ő azt tetette, hogy minden rendben, én szerintem ez marhára nincs így, de végül is nem tűnt úgy, mintha nagyon megverték volna. Ennél többet meg úgysem tudnék kicsalni belőle, szóval beértem ennyivel, ő pedig szerintem örült, hogy először én találtam rá és nem anyánk, aki mostanság újfent nagyon aktív, csak most szerencsére elsősorban a húgomat pesztrálja és nem engem.
- Jó kis nosztalgia lesz, én benne vagyok. - Még mielőtt nagyon elkalandoznék, visszatérek a bolhapiac eredeti témájához a jelenbe, ám néhány másodperc múlva dudálás hallatszik kívülről, a hangjából ítélve pedig nem az én kocsimat lepték el a rókák és nyomogatják annak dudáját, szóval feltehetőleg megjöttek a bútorok.  
- Vagy gyorsan eltelt fél óra, vagy nem tököltek sokat az utakon - nyomok még egy csókot Diane homlokára, majd elengedem és kimegyek a kertbe, egyenesen az épp betolató kamionhoz. Én a magam részéről örülök, hogy most értek ide. Kiszáll az egyik nálamnál magasabb férfi, kezet fogunk és gyorsan lefixáljuk, hogy nem csak leteszik elém a bútorokat, hanem segítenek is becipelni, ami jó, ha azt vesszük, hogy Dianevel én biztos nem cipeltetnék ilyen súlyokat.
- Egyelőre felviszem az emeletre az oda való cuccokat, lent hagyjuk, amik ide valók, a szobákon belül meg majd forgatjuk őket ahogy akarod, miután elmentek, jó? - nézek Dianere egy random terv ecsetelése közben. - Addig esetleg elkezdenél összeseperni? - Hogy minél kevesebb bútort tegyünk poros felületre.

Nem állíthatom magamról, hogy teljes mértékben spontán ember lennék, mert szeretem látni körvonalazódni a következő napjaimat, viszont oldalra pillantva Diane teleírt füzetére, kétségtelen, hogy én még mindig egy roppant rögtönző személyiség vagyok hozzá képest. Sosem volt bajom azzal, ha megtervezi az utolsó másodpercét is, csak tudom, hogy az esetek többségében úgyis homokszem fog kerülni a gépezetbe és végsősoron csúszunk, vagy eltérünk akár minimálisan, akár nagymértékben is az eredetileg kigondolt ütemtervtől. Ez egy tárgyaláson hiba, a családi életben viszont nem. Engem a munkám tanított meg arra, hogy nincs uralmam az események felett, nem tudhatom, hogy másnap mennyi, illetve milyen hívások érkeznek be a tűzoltóparancsnokságra és így milyen képességekre és tettekre van szükségem ahhoz, hogy megfelelően helyt tudjak állni. Ez ott dől el aktuálisan. Az évek alatt elkezdtem szeretni ezt a rendszertelenséget. Ösztönökre hivatkozni annyit tesz, mint munka után hátradőlni egy sörrel a kezemben és nem a másnapi szarságokra gondolni.
A kisház alapvetően Diane ötlete volt és első pillanatoktól kezdve láttam rajta, hogy mennyire akarja. Én sem elleneztem, mert nekem is jó kikapcsolódás lehet, új helyen, új környezetben új fizikai munka olyasvalaminek az építéséért, amelyet aztán magunkénak tudhatunk. Ezek a dolgok számomra mindig azon dolgok között voltak, amiket szerettem csinálni, hiába jelenleg aligha van bármi energiám nagy erőkifejtésre, pláne, ha aznap dolgozok is.
Mivel Diane az elmúlt időszakban otthon volt, ezért én rá is hagytam az apróságok megtervezését, ezzel is meglepetést hagyva magamnak az elkövetkező időkre. Jól esik, hogy végre valami iránt nem én vagyok teljes felelősséggel, ha már a család megóvását és a családi harmónia megőrzését magaménak éreztem az elmúlt elég hosszú időszakban és ez sok erőt kivett és azóta is kivesz belőlem.
Nem most megyünk le első alkalommal a kisházhoz, mindazonáltal érdemlegesen most fogunk ott először kezdeni magunkkal és az ingatlannal valamit. Pillanatra Dianere emelem tekintetemet az útról, miután becsukja könyvét és tapintását a testemen érzem. Látom rajta, hogy mennyire lelkes és hallom, mennyi mindenen jár az agya még most is, össze is tehetem a két kezem, hogy végre nem a banda ügyein tanakodik, hanem a családunk életén. Noha én még nem vagyok teljes mértékben rendben ahhoz, hogy hozzá hasonló kitörő energiával álljak a dologhoz, de tényleg örülök a kisháznak. Mondjuk az elmúlt hónapokban drasztikusan javultam, s bizony be kell vallanom, hogy a Millie által említett csoport is jó hatást gyakorolt rám, holott azt hittem, ilyen csak a filmekben létezik. Beadtam végül a derekam és megtörve a magamba vetett önteltséget, megjelentem a legtöbb beszélgetésen. Ez olyan változás volt a részemről, amely erőt adott további változásokhoz is. Bárhogy is, a lelkem már tisztul, már csak az kellene, hogy a testem is újra erős legyen és ne forduljon időközönként ellenem.
Elmosolyodom arra, hogy Benji mennyire szereti a meséimet. Mikor Diane alig ért rá, akkor sokszor én altattam el Benjit és kezdtem el mesélni neki először könyvből, aztán már csak fejből olyan történeteket, amik velem is megtörténtek, vagy pusztán csak az életem tapasztalatait tükrözik ösztönző, tanulságos formákban, természetesen kicserélt szereplőkkel. Ezekről nincs mesekönyv, itt csak a képzelete létezik és ez is az egyik célom. Cassidy azt mondta, ezekkel nagymértékben fejleszthető a gyerek. És igen... ezeket a meséket csak apa tudja mesélni. Ebben nem vagyok Benji számára pótolható.
Az index kattogása a kanyarodási szándékom mellett egyúttal azt is jelzi, hogy hamarosan megérkezünk. Mivel nincs se garázs, se parkoló, ezért csak lehúzódom a földút mellett a háztól nem messze, majd felnyitom a csomagtartót, hogy kezembe vegyem a sok szerszámos táskát.
- Egész jó idő van - állapítom meg ahogy csukódik is a csomagtartó és lezárom a kocsit. - Jó lenne este kiülni egyet pecázni - nézek a víz felé, miközben megközelítem a még egészen üres házat. Újépítésű faház, látszik, hogy nem spórolták ki belőle az anyagot. Szuper vidéki birtok lett volna a tulajdonosának, ha nem kellett volna Angliába költözniük.
- Okos választás volt - állapítom meg ismételten, mikor belépek a nappaliba és leteszem a szerszámokat. Mondom ezt egyébként úgy, hogy én legszívesebben félretettem volna azt a pénzt, amit Natalie kapott, mert ha Benji kitalálja, hogy egyetemre megy, az nem lesz két fillér, de abban meg igazat kell adnom Dianenek, hogy nem most a legelőnyösebb ülnünk a pénzünkön, ilyen gazdaságilag bizonytalan helyzetben.
Nagyjából fele akkora a ház, mint az otthoni, de szerintem ez is már-már nagy is egy másodszámú családi nyaralónak. Egyáltalán nem vagyok fitt testileg – a drog szétcseszte már eléggé a szervezetemet ehhez, gyógyulás ide vagy oda -, de most csak azért is magamra fogom erőltetni a munkát.
- Akkor fél óra múlva jönnek a bútorok?