Egy Salesburry lány tudja honnan jött és azt, hogy hová tart

Jó családba születtem, mondhatni tökéletes családba. Két fiú után érkeztem harmadik és egyetlen lány gyermekként. A családom apai ágon tőzsgyökeres edgartown-i família, akik elsősorban a halászatban és a halexportban voltak érdekeltek. Kereskedők voltak, akik tehetségüket elsősorban az óhazából hozott ismeretek továbbfejlesztésével ötvözték. Hollandok és angolok különleges kolóniájának tagjaiként érkeztek az 1800-as évek végén.Anyai ágon a család elsősorban a petroleum exportban és annak országon belüli kereskedelmében volt érdekelt. Nagy részük a skót felföldről érkezett, és sokáig kizárólag skótokkal kötöttek házasságot. Ezen hagyományt szakította meg valamikor a 1900-as évek első felében a lázadó természetű Lilabeth McCarthy, aki egész egyszerűen hozzáment egy ízig-vérig patrióta, minesota-i jenkihez.Innentől kezdve a McCarthy lányok jogot formáltak arra, hogy maguk válasszák ki a házastársukat.Ellentétben a minden szempontból hagyományokhoz ragaszkodó Salesburry famíliával. Így történt meg, hogy a szüleim házassága egykor részben volt szerelem házasság, és részben az érdekek diktálták. Apám soha nem vette volna el anyámat csak azért mert szerelmes volt belé, ha nem rendelkezett volna megfelelő reputációval. Anyám azonban szerelem nélkül szóba sem állt volna apámmal. Van abban azt hiszem igazság, hogy a genetika által tovább hordozzuk őseink bizonyos tulajdonságait. Én sem szerelemből házasodtam, ugyanakkor el sem tudtam volna képzelni tökéletesebb társat Arthur Mirrennél.Mindene megvolt ahhoz, hogy a megfelelő életet tudja biztosítani nekem, és a gyerekeinknek. Egyetlen lányunk született, aki azt hiszem sokkal inkább volt lázadó McCarthy, semmint Salesburry vagy éppen Mirren.

Egy Salesburry lány külseje mindig kifogástalan, nett és elegánsan visszafogott

Más lányoknak többnyire jut egy szekrény ruhákkal. Vagy egy egész gardrób szekrény. Nekem egy szoba jutott, amelyben csak a cipőim elfoglaltak két nagyobb falfelületet.A neveltetésem megkívánt bizonyos szintű megjelenést úgy a külsőségekben, mint abban, hogy miképpen viselkedem, mikor szólalok meg, mit mondok. Anyám sosem akarta megszabni, hogy éppen mit viselhetek, ha az megfelelt az adott helyzetben elvártnak. A szabályokon belül szabad mozgást biztosított. Apám azonban szigorú volt és ellentmondást nem tűrő. A hajam hossza, az, hogy mikor göndörítem, vagy mikor nem, a viselt kiegészítők úgy a frizurához, mint az egyéb dolgok, elég keményen és szigorúan megszabottak voltak.Bizonyos színek nem voltak elfogadottak számára, úgy mint a sárga, a pink vagy éppen az élénk, neon színek. Tilos volt a farmer, vagy úgy alapvetően a nadrág.Egy Salesburry lány mindig nőies. Ez volt elsősorban a vesszőparipája, amelyben egy pillanatig sem ismert tréfát.Persze az évek alatt kialakítottam a magam ízlésvilágát, és megtanultam tökéletesen lavírozni a szabályok és elvárások, valamint a saját, kialakuló stílusom között. Mai napig, ha önfeledtségre vágyom akkor pólót és farmert veszek fel. Ez az én személyes lázadásom a konvenciók ellen. A lányom esetében sosem engedtem, hogy a férjem beleszóljon abba mit visel, vagy éppen hogyan hordja a haját. Nem tudom jót tettem neki ezzel vagy sem, bár azt hiszem ez mindig olyan dolog volt közöttünk, ami összekötött semmint elválasztott volna.

Egy Salesburry lány tanult, művelt, remek társalkodó és kerüli a kirívó, botrányra okot adó dolgokat

Magániskolákba jártam, és elvárás volt, hogy diplomát szerezzek. Jogi vagy gazdasági területen. Sosem volt kérdés, hogy a petróleum exporttal foglalkozó céget, a McCarthy PetOil Company-t,  nekem kell majd átvenni. Mindenkinek megvolt a maga szerepe a családban, és apám úgy vélte stabil tudás, nyelvismeret, a jog útvesztőinek minimális ismerete, pénzügyi területen szerzett tudás, és persze valamiféle művészeti alapműveltség szükségeltetik ahhoz, hogy valaki jó cégvezető legyen.Mindezek tetejébe pedig a retorika, vagy éppen a helyzetfelismerési képesség volt amit kiemelkedőnek vélt. Megtanultam elfogadhatóan zongorázni, külön bérletem volt a Metropolitan-be, a Hudson-ba, vagy éppen a Broadway-re.Mai napig a hideg kiráz a balett-től, ellenben csodálattal adózom Gershwin, Mendelson vagy éppen Chopin muzsikáinak.De éppúgy kedvelem a musical-eket is. A West Side Story a kedvencem.
A lányomat sosem kényszerítettem semmire, de valahogy csöpp kora óta fogékony volt a művészetekre. Soha nem tudtam megfejteni, hogy honnan örökölte a benne szunnyadó tehetséget, de istenemre, elbűvölően szép hangja volt, és öröm volt nézni azt a boldogságot, ami megjelent az arcán, valahányszor hódolhatott a művészetek iránti szenvedélyének.

Egy Saleburry lány otthona nyugalmat áraszt és biztonságot, benne van a melegség és az elegancia tökéletes párosítása

Csodálatos házban nőhettem fel. Olyasmi ami karácsonyi képeslapok megszerkesztett világát mutatja be, az számomra a realitás volt.Mint egy igazi álom, ami valóra vált. Valahogy mégis éreztem, hogy hiányzik belőle a melegség, az a meghittség, amit a szeretet teremt. Mindenünk megvolt, semmiben nem szenvedtünk hiányt, csak egyetlen dolog nem jutott ránk soha: idő.A szüleink rengeteget voltak házon kívül. Az apánk éppen úgy, mint az anyánk. Volt számtalan kis házikedvencünk, három dadus leste minden lépésünket, olvasott nekünk esténként, de azok az illatok hiányoztak, amelyek az anyák sajátjai.Más úgy emlékszik az anyjára, hogy hálóingben, fürdőillatúan bújik hozzá és mesét olvas neki elalvás előtt, mielőtt lekattintja a lámpát. Én úgy emlékszem anyára, hogy a csodás sminkje, a burgundi rúzsos mosolya, a tearózsa illatú parfümje volt az utolsó amit láttam belőle, mielőtt magára kanyarította a hermelin kabátot és eltűnt a házból. Lucy dadus ölelt magához és olvasott nekem fel, de én csak anyára emlékeztem és a burgundi színű rúzsára. De gyönyörű volt!
A lányom nem így nőtt fel, és mindig igyekeztem a lehető legtöbbet mellette lenni. Az már azt hiszem az életem egyik tragédiája, hogy mégsem tölthettem vele elég időt.Mikor apa meghalt, ő még csak kilenc éves volt. Ekkor vettem át a céget, és ekkor jöttem rá, hogy nem tudok rendesen egyensúlyt teremteni az életem, a családom és a munkám között.Akkor rontottam el először….

Most azonban esélyt kaptam az élettől. Az unokámmal már nem akarom elrontani.
Ugye nem fogom elrontani?

Becsukom a könyvet. Mára azt hiszem elég volt a munkából és különben is. Lassan nyolc óra, és ma én ígértem mesét Ninának. Legtöbbször igyekszem nem bocsátkozni olyan elhamarkodott ígéretekbe, amit nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek betartani, de ő más. Neki valahogy nem tudok nemet mondani, és nem csupán azért, mert az unokám, és nem csupán azért, mert Alyx tekintetét látom visszaköszönni valahányszor rám néz, hanem mert egész egyszerűen nem megy. A szeretet az embernek a gyermeke iránt a legnagyobb, de ennek a valódi erejét csak akkor ismerheti meg, amikor unokája születik. Amikor az életének a folytatása sokszorosan visszaköszön. Rádöbben, hogy már célja van mindennek amit csinál, és biztos benne, hogy ennek a kis életnek mindent meg akar adni amit csak lehet. Amit ő nem kaphatott meg, amit talán a gyerekének sem tudott megadni, azt az unokájának meg fogja.A lányomat elveszítettem, az unokámat nem akarom. Nem fogom. Nem hagyom.

Apró lábak csattannak a parkettán, hallom, ahogy Hana, a dadus mélyen zendülő altján igyekszik magához csalogatni a rakoncátlan kislányt, és az csak visítozik önfeledten, és csak futkorászik egyik szobába be, a másikba át, és onnan is ki.Nevetése dallamos trillaként csiklandozza meg a falakat, és vele együtt az én állítólagos érzéketlen lelkemet is. Mert van nekem, csak éppen ez olyasmi, amit nem feltétlenül mutatunk meg a nyilvánosságnak. Az üzleti életben elsődleges szabály, hogy mindent el kell rejteni ami a sebezhetőséget mutatja meg belőlünk. Az én gyengém pedig egyértelműen Nina. Akiről úgy hiszem mellettem van a legnagyobb biztonságban, én vagyok aki képes mindent megteremteni a számára, ami ahhoz szükséges, hogy gondtalan és felhőtlen élete legyen. Olyan, amit megérdemel, ami kijár neki éppen úgy ahogyan az édesanyjának. És amelyet az apja nem tud megadni. Nincs kétségem affelől, hogy szereti a lányát, nincs kétségem affelől, hogy törődni akar vele, de egész egyszerűen alkalmatlannak találom arra, hogy minden mást biztosítson a számára.Nina ragaszkodik hozzá, imádja őt, és ez az egyetlen, ami miatt nem látom egyelőre akadályát annak, hogy bizonyos időközönként hajlandó legyek engedni a láthatási lehetőségnek.Ettől függetlenül nem vagyok tőle elragadtatva. Úgy hiszem, hogy ez sokkal inkább árt, semmint segít a kislánynak, és abban sem vagyok biztos, hogy hosszú távon ez működni fog. Talán valamiféle konszenzusra kellene jutnunk, de őszintén szólva eszemben sincs lemondani Nináról.

Felállok az asztaltól, és lekapcsolom a lámpát, mára magam mögött hagyok mindent, ami a rohanó világhoz köt. A polcról leemelek egy mesekönyvet, amelyet a hónom alá veszek, és elindulok a kislány szobája felé. A nevetését még mindig hallom, ahogy törölköző surran, Hana éppen a haját dörzsöli, és magyarázza neki mennyire nem szép dolog vizes lábbal végigrohanni a szőnyegen, és különben is egy kislánynak illetlenség csupaszon rohangálni a lakásban.Mire Nina visszakérdez, hogy miért, hiszen csupaszon lenni a legjobb dolog a világon, hiszen mindannyian egyformák vagyunk. Haladtamban elmosolyodom a kristálytiszta, ártatlan és gyermeki logikán. Tulajdonképpen majdhogynem tökéletesen látja a dolgot. Az élet azonban az idő előrehaladtával számtalan előítéletet pakol ránk, melyektől néha ha akarunk sem tudunk megszabadulni, de a legtöbbször persze nem is akarunk.
Mire a szobába érek már rajta van a kis rózsaszín, apró nefelejcs mintás hálóing, és Hana éppen a haját fésülve zabolázza meg a rakoncátlan tincseket.
- Nagyiiiiiiii!- trillája, ragyogó tekintete, másodpercek alatt varázsol mosolyt a fáradtságtól ködös ábrázatomra, és szinte azonnal elfelejtem, mennyire nem aludtam mostanság szinte semmit.Számtalan nyomasztó gondolat forog a fejemben éppen úgy az ő jövőjét illetően, mint azzal kapcsolatban, hogyan fogunk kilábalni az idei évben tapasztalható recesszióból. A két dolog pedig szorosan összefügg, hiszen hogyan is tudnék mindent biztosítani az unokámnak, ha nincsen mögöttem egy stabil háttér?
Hana feláll az ágyról, és egy mosollyal biccenti meg felém a fejét, majd diszkréten távozik a szobából, magunkra hagyva bennünket Hanával.
- Na mesélj! Milyen napod volt ma? Apával lehettél, ugye örülsz?
- Naaaaaagyon. Csak olyan kevés időt vagyunk együtt. Mire igazán mókás lehetne, már vége is.Mikor lehetek megint vele?
- Ez nem ilyen egyszerű, Kincsem.Tudod….apának most egy kis időre van szüksége.
- A betegsége miatt, amiről beszéltél?
- Igen. Főleg azért.
Néha furdal a lelkiismeret, hogy erősen túlzok, csúsztatok neki, de nem nagyon tudnám elmagyarázni az aggályaimat azt hiszem, vagy éppen a fenntartásaimat Arrawn-al kapcsolatban.Eleinte elfogadtam Alexandra választását, betudtam annak, hogy az egyetem kicsit megbolondítja az embert. Én is azt hittem egykor, hogy szerelmes vagyok valakibe aki….ah, mindegy is talán. Régen volt, meglehet igaz sem volt. De elmúlt. Ahogy annyi minden más. De ők kitartottak egymás mellett, és én egyre jobban aggódtam. Nem hittem abban, hogy Arrawn valaha képes lesz beilleszkedni a családunkba, és azt hiszem Alyx is tudta ezt, mégis rendületlen naivitással hitte, hogy még így is elfogadjuk majd őket együtt.Szerettem volna elfogadni….esküszöm, szerettem volna, de képtelen voltam. Nina születése és a lányom halála azonban mindent felborított, és egy érzelmi hullámvasútra ültetett fel. Én nem engedhettem meg azonban azt a luxust, hogy hagyom magam a gyásznak maga alá temetni. Arrawn viszont elveszett.A hétköznapokból éppen úgy, mint a lánya életéből. Ezt pedig nem engedhettem. Hiába lépett túl a démonain, én már nem hiszek neki. Mi van ha még egyszer ugyanez megtörténik? Ha még egyszer összeroppan? Ki gondoskodik akkor Nináról?

- Na miről olvassak ma neked? Hoztam egy….
- A Jégkirálynőről.
Még meg sem várja, hogy befejezzem, már vágja is rá csípőből. Meglepődve huppanok le az ágya szélére, és veszem az ölembe az általam hozott mesekönyvet.Érdeklődőn pillantok rá, láthatóan nem értem, hogy honnan jött ez a mese, hiszen még sosem olvastam neki. Hol hallhatta vajon?
- Hát ez miféle mese?
- Nem tudom. Apa mondta, hogy te olyan vagy mint a mesebeli Jégkirálynő.
Oh. Elkerekedő szemekkel, enyhén felvont szemöldökkel csodálkozom rá a dologra, és nem lep meg, hogy az apja efféle jelzőkkel illet.
- Neked mondta ezt rólam?
- Neeeeeem. A telefonba mondta. Hallottam.Mesélsz róla?
- Ma egy másik mesét szeretnék neked elmondani.
Nyúlok végül a könyv után, és a közepe táján csapom fel, lágy mosollyal simogatva végig az unokám vonásait. kezem kinyújtom, hogy így az ölelésembe vonjam, majd lassan, megfontolt nyugodtsággal kezdek neki olvasni. Lassú szuszogása arról árulkodik, hogy hamarosan elalszik majd, amint befejeztem, és egy jóéjt csókot nyomok a homlokára.
- Mindörökké, nagyi?- motyogja még félálomban, mire csak rekedt lágysággal válaszolok neki.
- Mindörökké, Kincsem.
Szeretlek.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Biztosan találkoztál már Te is azzal a mondással, hogy egy szülő dolga nem az, hogy eltemesse a saját gyerekét, hanem épp fordítva. Akármilyen brutális is belegondolni ebbe, attól még be kell ismernünk, hogy az életünk véges ezen a világon és meg vannak számlálva a napjaink. Az pedig talán még brutálisabb volt az élettől, hogy neked pontosan szembe kellett menned azzal a jól ismert mondással. Neked kellett eltemetned az egyetlen gyerekedet, ami valószínűleg a legerősebb embert is megroppantotta volna. Akár bevallod, akár nem, de  biztos vagyok benne, hogy az esemény mély nyomott hagyott benned. Hogy az unokád mindig emlékeztet rá, hogy valamit - valakit - elveszítettél. Azonban Te erős nő vagy, mert annak kellett lenned. Mindig tudni, hogy mit illik mondani, hogyan érdemes viselkedni, kivel kell megteremteni a megfelelő kapcsolatot...
Idegőrlő lehet mindig másoknak megfelelni és nem tudni igazán, hogy mi az, ami a mi elvárásainknak, ami a mi vágyainknak felel meg. De a történeted alapján Te mégis megtaláltad önmagadat nem csak az anyaságban, hanem cégvezetőként és nagymamaként is. Valljuk be, nem csak annak nehéz megteremteni a hangsúlyt munka és magánélet között, aki felelős az alkalmazottaikért, hanem ugyanolyan nehéz lehet néha a másik oldalon is lenni. Csak mert nem követjük a szüleinket a saját gyerekünk nevelésekor, még nem jelenti, hogy nem követünk el bizonyos hibákat mi magunk is. Mindenki meg van róla győződve, hogy a saját meglátása szerint a lehető legjobban cselekszik, akármiről legyen is szó. Viszont néha lehet, hogy arra van szükségünk, hogy egy kívülálló mutasson rá a helyes válaszra. Mondjuk a Te esetedben azzal kapcsolatban, hogy legyen-e az unokád életének része a saját apja. Én ugyan nem tudok ebben tanácsot adni, de bízom benne, hogy valahogyan megtalálod majd a választ - hogy neked, az unokádnak és végső soron Arrawn-nak is jó legyen.
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!