New York vadul kebelezte be a mindennapjaimat. Kezdetben csak sodródtam az árral, Párizshoz képest a Nagy Alma sokkal nagyobb és pezsgőbb volt, na meg persze igazán össze sem lehetett hasonlítani. Élveztem minden napot, kifejezetten tetszett ez az igazi nagyvárosi lét és az, hogy végre nem kellett attól tartanom, mikor tör rám Olivier az egyik olyan pillanatban, mikor nem számítottam rá. Elég messze voltam tőle ahhoz, hogy elvesszek a semmiben, hogy felhagyjon azzal, hogy valaha is visszaszerzi tőlem a pénzt, amivel tartozom neki. Nem gondolnám, hogy a világ másik felére is utánam jönne, hogy behajtsa azt, ami az övé. A vendégköröm sem lehet összehasonlítani, de miért is akarnám? Itt azért egy fokkal feljebb szerettem volna elkezdeni a munkát, nem akartam újra elölről kezdeni, így nem is olyan helyeken próbálkoztam, mint eleinte Párizsban. Nagy segítség volt mondjuk Vera, hogy olyan helyre sikerüljön betennem a seggem, ahol azért nem fordul meg mindenféle népség, legfőképpen nem az a réteg, amit nagyon el akartam kerülni. A Black Flamingo Barban inkább olyan törzsvendégek mozogtak, akik megválogatták a partnert és nem az utca széléről szándékoztak összeszedni valakit, aki minden kívánságuk teljesíti. Mellesleg rengeteg olyan férfi fordult meg itt, akinek kellett a diszkréció, és itt teljes mértékig meg is kapta. Hogy miért kellett? Vagy azért, mert feleségük volt, vagy mert olyan körbe tartoztak, akikről ha kiderül, hogy egy prostituálttal hál, több újság hozná le a cikket. A mai estére nincs több vendégem előre tervezve, így a bárpult melletti boxban foglalok helyet, ahol keresztbe vetett lábakkal nézek körül, hátha valaki horogra akad. Igazából nincs több hátra a munkaidőmből, mint egy óra, és ma már elég jól kerestem is, de sosem jön rosszul egy kis plusz kereset, így nyitva tartom a szemem. A „virgin” koktélom ezúttal is tartalmaz egy kis alkoholt, amit utólag csempésztem bele. Egyike azon dolgoknak, amit nem tudtam és nem is akartam elhagyni, mert egyszerűen enélkül nem tudnám csinálni, amit csinálok. Nem mindig, de az esetek többségében szükségem volt rá. Tekintetem a bejárati ajtóra vándorol, mikor újra nyílik, nem csak én, de a lányok többsége kíváncsi szempárral tapad az érkezőre. Sosem láttam még erre és ami azt illeti, fiatalabb, mint a vendégek nagy része itt, és nem a szokásos a megjelenése sem. Hogy miért nem? Nagyon egyszerű. Ilyen kinézettel és kiállással, mint amivel ő rendelkezik, nem szükséges ilyen helyre járnia. Na jó, az igaz, hogy lehet, hogy valami olyat keres, amit nem kap meg máshol. Ilyennel már sokszor találkoztam, de akkor is... valahogy más. Lassan teszem le az asztalra vissza a poharam, miután egy nagyobb kortyot ittam belőle és az asztallapra támaszkodom. Követem a tekintetemmel, ahogy az egyik hostess lány odamegy hozzá, mielőtt még nagyon beljebb kerülne, és elmosolyodom a jeleneten, ahogy láthatóan nagyon is szimpatikus a kislánynak a vendégünk. Nos, talán beljebb sem fárad, hanem rögtön az ajtóban partnerére akad, és még fizetnie sem kell érte. Azért én sem veszem le róla a tekintetem, ha már a munkaidő vége felé haladunk, miért ne lehetne egy olyan valaki a partnerem, akit egész szívesen elnézegetek én is?
"There are two types of men. The ones who can admire the greatness of the little flower. Or the ones who try to control it."
- Sajnálom, Angelo, hogy így alakult ez az egész. Lucianot félreismertem, nem tudom, hogy mi történhetett a nagybátyáddal az évek alatt. Olyan, mintha a történelem ismételné önmagát... Emlékszem, milyen családi harcok voltak a felmenőid között, mikor még gyerek voltam. És ez úgy látszik, folytatódik. - halk sóhaj száll fel belőlem, miközben fejem enyhén megingatom immáron sokadszor ezen a kései, már órák óta tartó beszélgetés folyamán. Úgy látszik, hogy New York monumentális épületei sokkal több régi ismerőst rejtegetnek, mint azt gondoltam. Többek között Demetrius Borwickot. Őt utoljára még a tizenéveim végén láttam, amikor rengeteg üzletet bonyolított le még apámmal, aki segített beindítani neki a sajátját itt New Yorkban. Rengeteget köszönhet a családunknak, és függetlenül attól, hogy valami szokatlan érzés mindig a hatalmába kerített a jelenlétében, nem volt vele semmi problémám. Egy kifinomult, határozott embert ismertem meg benne, aki idén tölti a hatvanadik évét, s aki úgy döntött, hogy elég volt neki. - Az ember nem választhatja meg a családját. - szívom be enyhén ajkaimat, miközben a gines poharamon finoman tapadó vízcseppeket figyelem ábrándosan. Az erkélyajtó felől könnyed levegőt hoz felénk a huzat, mely a virágos kertből édes rózsaillatot varázsol a szobába. - Igazából ezért is hívattalak ide téged, többek között... - köszörüli meg a torkát, érezhetően kényes téma következik. Kíváncsian emelem felé tengerkék íriszeim. - Mint azt tudod, nincs feleségem, és sosem adatott meg nekem, hogy legyen. Pár hónap múlva töltöm be a hatvanadik évemet, és még családom sincs... Tudom, én rontottam el ott, hogy az életemet a munkának szenteltem. De már elég, Angelo... Belefáradtam. Vissza akarok vonulni végleg. Viszont nem egyedül. - újabb torokköszörülés, melyet megtold egy korty mézédes borral. - Tudod, mások vagyunk, más vágyakkal, de én úgy érzem, hogy megtaláltam azt a nőt, akivel le tudnám élni a hátralevő életemet, és akivel még talán tudnék gyermeket nemzeni. - arckifejezésében ennek ellenére is ott ül valami furcsa. - Csak hát a történet egy kicsit bonyolultabb ennél... - az elkövetkezendő fél óra pedig arról szól, hogy egy bizonyos Raven Sutherland nevezetű nővel való kapcsolatát regéli el, aki szajhaként dolgozik, s akit csak és kizárólag magának akar. Szépen fogalmazva. Nem szépen fogalmazva meg akarja őt venni, hogy egyetlen más férfi se tudjon hozzáérni, mert amióta együtt töltött vele egy éjjelt, azóta csak ezen rágja magát, hogy ki érhet hozzá az ő szerelméhez, és ebbe bele fog bolondulni hamarosan. Mindennél jobban őt akarja magának. Szép dolog a szerelem, gondolom én, kivéve akkor, ha az egy különös, birtoklóan beteg formát ölt... - Ezért van szükségem a te segítségedre. - újabb fél óra következik, melyben arra kér, hogy ezt a vágyát osszam meg ezzel a bizonyos nővel, mert ő a holnapi reggelen üzleti útra indul, hiszen a következő hónapokban a visszavonulása előtt mindent le kell zárnia. Azonban úgy érzi, hogy nem várhat tovább. Raven Sutherland az övé kell, hogy legyen.
Így esett meg az, hogy most elegánsan felöltözve, fekete rövid ujjas ingben, hasonló színű nadrágban, egy enyhén csillogó cipőben, minőségi karórával átszorított kézzel pillantok fel a fejem felett levő táblára: Black Flamingo. Teljesítem Demetrius kérését, de nem feltétlenül azért, mert ennyire önzetlen lennék. Motivál a pénz, amit ígért nekem, de jobban talán az a különös érzés, ami nem hagy nyugodni. Furcsa nekem ez az egész, és ha beindul a nyomozási hajlamom, azt nehéz megállítani. Szóval, mint minden őrültségbe, ebbe is belevágtam. Belépek hát, majd az ajtón túl egy pillanatra előhalászom a zsebemből a hölgyeményről készült képet, csak hogy jobban a memóriámba zárjam. Kutatva emelem fel végül a tekintetem, amit megakaszt egy fiatal lány. - Raven Sutherland. Őt keresem egyedül, senki mást. - elutasító szavaimat egy mosollyal próbálom megfűszerezni, hiszen az esély arra, hogy egy szajhával háljak, az egyenlő a nullával. A marha nagy büszkeség, az... A lányka unottan mutat a bár melletti boksz felé, majd enyhe sértődött ábrázattal elsétál tőlem. Nem baj, most semmi hangulatom ahhoz, hogy bárkinek is tegyem a szépet, elég lesz előadni egy pillangó számára Demetrius őrült terveit... Megindulok hát célirányosan az asztala felé, lepergetve magamról a kíváncsi tekinteteket. Lássuk be azért, a külsőm nem éppen megszokott az itteni vendégekhez képest. - Raven Sutherland? Beszélhetnénk négyszemközt? - titokzatosságom halovány mosolyomban erősen megmutatkozik, melyből akár azt is lehet gondolni, hogy talán valami bűnüldözősben dolgozó személy lehetek. Vagy valaki, aki nagyon diszkrét dolgot szeretne. Ki tudja? - Egy italt esetleg? Vagy talán bevezetésnek egy vacsora? - kérdem tőle félrebiccentett fejjel, s még kezem is nyújtom felé. Meg kell puhítani a kicsikét, de nagyon, nehogy szemberöhögjön, vagy elzavarjon az ostoba ötletemmel. Demetriusnak nincsenek kétségei, szóval ha nem sikerül ez most nekem, fogalmam sincs, hogyan fogom neki beadagolni, hogy élete nagy szerelme egyszerűen visszautasítja.
Ahogy figyelem az ajtón belépő férfit, többféle variáció fordul meg a fejemben, hogy mégis mit kereshet itt? Őszintén, meglepődnék, ha az örömszerzés lenne a fő motivációja. Azt el kell ismernem, hogy vannak nagyon furcsa emberek, akikről első pillantásra nem is gondolnánk, hogy mifélék, egyszóval nagyon is jól rejtik álarc alá magukat. Mikor láthatólag nem kér a hostess lányunk társaságából és az sértődött tekintettel int felém, összefutnak a ráncok a homlokomon. Hm. Elég jól irányzott volt ez a mozdulat, és a jóképű barátunk is felém indul, ami már több, mint gyanús nekem, de hátha tényleg csak a szuggeráló tekintetem vonzza felém őt. Vagy a mély dekoltázsom. Ahogy az asztalhoz ér, kíváncsian pillantok fel rá, a kérdésére pedig akaratlanul is megemelkedik a szemöldököm. Felettébb különös, hogy az egész nevemen szólít. Szoktak jönni új vendégek célzottan hozzám, de nem használják a vezetéknevem, mivel azt tényleg nagyon ritkán tudják. Igazából nem is szeretem, ha tudnak róla, ő mégis honnan hallhatta? - Talált, süllyedt – mosolyodom el, mivel ő is hasonlóképp tesz. – Beszélgetni szeretne? – kérdezek vissza, mert ez is furcsának hat. Persze, nem ő lenne az egyetlen, mert a helyzet az, hogy bármilyen hihetetlen, sokan nem azért keresnek fel egy-egy prostituáltat, mert szexuális örömszerzés a cél, hanem mert senki nem hallgatja meg őket. Néha emiatt komolyan úgy érzem magam, mint egy pszichológus, csak kevesebbet tanultam, mintha valóban az lennék. - Nos, ha négyszemközt szeretne beszélni, kissé zsúfolt idelent. Javasolnám a privát részleget, az viszont drágább, mint egy szimpla ital vagy egy vacsora, de garantáltan megéri – húzódik a szám széles mosolyra és megragadom a kezét és felállok az asztal mögül. Fogalmam sincs, mit akarhat, de ha nem így nézne ki – értem itt a tetoválásait és az öltözködését -, rögtön arra gondolnék, hogy zsaru, aki egy ügye miatt jött és tőlem vár információt. A zsaruk még civilben sem így néznek ki, már volt velük tapasztalatom. A másik, amire gondolni tudok, hogy valami alvilági forma, de itt New Yorkban tudtommal még nem keveredtem bele semmi olyasmibe, ami miatt bárki fenyegetőzni kezdene, és ez szeretném, ha így is maradna. - Menjünk – biccentek a pult felé, hiszen rögtön fizetnie is kell, ha kettesben akar maradni velem. Az utólagos fizetés itt nem megoldás, túl sokan lépnének le anélkül, mert a légyott után egyik lány sem kíséri le őket a kijáratig. – Itt tud fizetni. – Nem érdekes, mit akar, ha valóban csak beszélni, akkor is annyit kell fizetnie, mintha bármiféle szolgáltatást igénybe venne. – Milyen italt hozhatnak fel? – fordulok felé, miközben a pultnak dőlve fordulok felé. Nagyon kíváncsivá tett. Egyenesen rajongok a tetkóiért, nem mondom, szívesen megnézném, mit rejteget az ing alatt. Én a szokásosat kérem, Jenna tudja, hogy egy kicsit megturbózhatja a limonádét egy kis vodkával. Ahogy fizetett és leadta az italrendelését, máris elindulok a lépcsők felé. Elé megyek és mutatom az utat a szobák felé, aztán ahogy beljebb mentünk, be is csukom az ajtót magunk mögött. - Csak a szokásos fedősztori a négyszemközt való beszélés vagy tényleg valami irtó fontos dologról jártassuk a szánkat? – emelkedik meg a szemöldököm, ahogy elé kerülök és egy ujjamat végighúzom az inggallérja felett a bőrén, miközben közelről a tekintetébe fúrom az enyémet. Ki vele, miért vagy itt?!
"There are two types of men. The ones who can admire the greatness of the little flower. Or the ones who try to control it."
- Egyelőre igen. - s itt, az asztal mellett ácsorogva megmaradok a titokzatosság leple alatt, hiszen amit közölni szeretnék vele, az nagyon privát. Demetrius kiadta, hogy szigorúan csak vele közöljem a terveit, s ha majd a “kimentésére” kerül a sor, azt is diszkréten tegyem. - A pénz egyáltalán nem jelent gondot. - jelentem ki határozottan, mert hát nem is a saját tárcámba kell nyúlnom, hanem Mr. Borwick lesz az, aki elmebeteg módjára bármit megadna azért, hogy megszerezze ezt a lányt. S mivel ezt a világot a pénz mozgatja, amivel ő konkrétan a seggét törli... Ezért nem is létezik számára olyan opció, hogy nem megy bele Raven a kis tervébe. Követem őt a pultig, így esélyem nyílik arra, hogy alaposabban szemügyre vegyem őt. Kellemes az összkép, ez nem is kérdéses, de mit tudhat, amiért az összes pénzét odaadná Demetrius? Mi lehet a titka? - A legdrágábbat, természetesen. - sandítok halványan a leányzó irányába, mintha rejtetten a tudtára akarnám tudni, hogy ez a zseb bizony tele van zöldhasúval. Nem véletlen hát, hogy az összeget is készpénzből fizetem ki, busás borravalót csúsztatva le a pult mögé. Nem is kívánok többet hozzáfűzni semmihez, egyelőre megmaradnék ilyen szótlannak, hiszen ha belekezdek, akkor esélyesen abba sem tudom majd hagyni... S nagyon tartanom kell magam azokhoz, amiket megbeszéltünk. Mr. Borwicknak azért van egy olyan oldala, amivel nem szerencsés ujjat húzni. Jelenleg pedig azt hiszem, hogy egy nagyon kényes ügybe tenyereltem bele. Megint. Követem hűségesen őt felfelé az emelet irányába, s még ezekben az utolsó percekben is folyamatosan újratervez az agyam. Könnyedén leverek bárkit, simán testőrködök bárki mellett, vagy fuvarozok minden szart, de hogy megnyerjek egy szajhát... Na, ez nagyon új számomra. Mégis még mindig nagyon határozott vagyok, mikor csukódik mögöttünk az ajtó, s épp ilyen hévvel ragadom meg a lány csuklóját. Természetesen nem erősen, épp hogy csak ráfonom pár ujjam, hogy el tudjam tolni magamtól. Na, még az kéne, hogy bármiféle intim kapcsolat legyen köztünk... Hamar a tó fenekén végezném egy súllyal a lábamon, az biztos! - Ez sokkal komolyabb dolog annál, mint hogy együtt töltsünk egy éjszakát. - bólintok felé, aztán ha találok egy ülőalkalmatosságot, azonnal letelepedek, s Ravennek is intek, hogy foglaljon helyet. Halk sóhaj szökik ki ajkaimon, s a tengerkék tekintetem rászegeződik. - Egy olyan dologgal állnék elő, ami megváltoztatná az egész életét. - ennek fényében pedig hogy ne csak a felesleges, alap nélküli zagyválást lásson, előhúzok a zsebemben levő pénztárcából egy köteg pénzt, amit felé nyújtok egyből. - Mit tenne meg ennek akár az ezerszereséért is? - kezdjük azért finoman, ne ugorjon fejest a háborgó tengerbe. Egyelőre ki kellene puhatolóznom, mennyire lázadó jellem, mennyire mozgatja őt a pénz, s mennyire imádja a munkáját. Csak szépen sorban. - Ha válaszol pár személyes kérdésemre, akkor az a köteg magácskánál maradhat. Természetesen azon kívül, amit odalent fizettem. Csak pár kérdés. Semmi több. Egyelőre. - némi üzleti érzék azért el van rejtve bennem valahogy nagyon mélyen apám öröksége gyanánt, de hát sajnos nem érdekelt sosem az ilyesmi. Ja, azért próbálom most Ravent megszédíteni a pénz által... Ha belemegy az ártatlan kis ajánlatomba, akkor egyből felteszem az első kérdésem. - Hogy került ebbe a világba? - mutatok körbe, értve a pillangók éjszakai életére. Közben párszor már az ajtó felé lesek, remélve, hogy hamar megérkeznek az italaink.
Szóval egyelőre... Ismerem az ilyet, aki nem rögtön a szexért jön, az esetek kilencvenkilenc százalékában meg is marad a beszélgetés mellett. Mégis miről akarhat ez az ember velem beszélgetni? Ötletem sincs, pedig általában tudom, mert a téma nagyrészt az elhanyagoló feleség vagy a munkahelyi elnyomás, ilyesmik. Nála viszont a feleségét kapásból ki is zárnám, hiszen nem gondolom, hogy lenne neki. Tekintetem azért automatikusan a gyűrűsujjára téved, ahol nem fityeg karikagyűrű. No, hát meg kell hagyni, elég kíváncsivá tett. A kijelentésére megemelkedik a szemöldököm egy halvány mosoly kíséretében. - Az itt egyáltalán nem hátrány – reagálok, bár nem annyira szeretem az ilyen nagyzoló embereket, akik csak a pénzükkel kérkednek. Azt nem tudom, hogy honnan lehet neki ennyi -már ha igaz, amit mond-, mert ahogy végigmérem, nem az a tipikus apuci kisfia, sőt, szöges ellentéte. A kinézete inkább enged következtetni arra, hogy illegális körökben szerzi meg a kenyérre valót. Persze tudom, nem minden tetovált ember mozog ilyen berkekben, de azért róla kicsit valahogy ez rí le. Mikor a kérdésre, miszerint mit inna, újra a pénzzel jön, már nem tudom megállni, hogy ne emeljem égnek a tekintetem. Persze szigorúan csak úgy, hogy ne lássa, a fejem elfordítva. Nem egy nagy beszédes ember, fogalmam sincs még mindig, mit akar tőlem, ha nem szexet, bár simán meglehet, hogy ez csak duma. Mikor felérünk a privát részlegre, rögtön úgy döntök, hogy meg is próbálom kideríteni, vajon tényleg csak beszélgetésről lenne-e szó. Határozottan meglepődöm, mikor rögtön elkapja a csuklóm és eltol magától. Hm. Most már tényleg roppant kíváncsi vagyok. Mesélj, szépfiú. Leülök vele szemben. - Fogalmam sincs, hogy mi lehet az, ami miatt egy ilyen helyre jött, ha nem a szex, de hallgatom – dőlök előre, ahogy megtámaszkodom a köztünk lévő asztallapon. A tekintetébe fúrom az enyémet, és pár pillanatra el is merülök a kékjeiben, hátha sikerül onnan valamit kiolvasnom. - Hah, ilyet már sokszor hallottam – reagálok rögtön a felvetésére. Nem sok minden van, ami meg tudná változtatni az életemet. Épp most van változóban, Párizs után New York épp elég nagy változás. Mikor azonban előhúz a zsebéből egy köteg zöldhasút, akaratlanul is felcsillan a szemem, de nem bírom visszafojtani a torkomról feltörő halk nevetést. Már megint a pénzével kérkedik. Még egy ekkora felfuvalkodott, beképzelt embert. - Csak nem meg akar venni? – nevetek, de aztán lassan el is halkulok. Az ezerszereséért? – Az előbb azt mondta, hogy nem szexet akar. Akkor mire gondol pontosan? – Szexben tulajdonképp nem sok tabutéma akad nálam, de valami azt súgja, hogy most nem efféle örömre céloz. Már ez a köteg pénz sem kevés, pár kérdést természetesen megér. De ha meglátják, hogy pénzt fogadok el, rögtön repülök innen, így ahogy meghallom a kopogást az ajtón, fel is pattanok és a pincér elé sietek, hogy elvegyem az italokat. - Köszönöm, majd én beviszem. A vendégem már nem mutatkozna más előtt – mosolyodom el, majd ki is kapom a kezéből a tálcát és visszatérek a férfihoz. - A legdrágább – teszem le elé, némi éllel a hangomban, de azért mosollyal az arcomon, majd a másikat szembe vele és már vissza is huppanok a helyemre. A kérdésére újabb verzió fut végig az agyamon. - Azt ne mondja, hogy regényt akar írni az életemből. – Mert már ilyenre is volt példa, amit természetesen elutasítottam. Emészthetetlen lenne az egész sztorim egy mezei ember számára, kicicomázva pedig semmi értelme nincs. A másik ötletem pedig, hogy újságíró. Akkor viszont nincs az a pénz, hogy válaszolgassak neki, nem szeretnék címlapra kerülni. - Hol rejtegeti a kamerát vagy a diktafont? – érdeklődöm, egy pillanatig sem tétovázva, hogy alaposan felmérjem, de csak ameddig láthatom. – Vetkőzzön le – préselem össze az ajkaim. Addig ugyan nem válaszolok semmire, míg nem látom, hogy nincs nála semmiféle rögzítőeszköz. – Ne aggódjon, nem fogom kihasználni a helyzetet – húzódnak az ajkaim széles vigyorra, hiszen a helyzet bárhonnan is nézem, elég abszurd és vicces, de sosem lehet elég óvatos az ember...
"There are two types of men. The ones who can admire the greatness of the little flower. Or the ones who try to control it."
Úgy tűnik, hogy a kérdezősködésem és finom evezésem Raven felé nem igazán ér célt. Valahol érthető, biztosan temérdek olyan vendége volt már, akik reménysugárral kecsegtették őt az éj sötétjében. - Mielőtt kifejteném pontosan, érdekelne, hogy mennyire fontos magácskának ez az egész világ. Ha lenne egy remek lehetősége egy új életre, nem törne ki belőle? - nem tágítok a kérdésem mellől, így újrafogalmazva ismét felteszem neki. Bár lassan kezdek afelé hajlani, hogy teljes egészében, úgy ahogy van, kitálalok neki, anélkül, hogy tovább puhatolóznék. Beszélgetésünket az érkező pincér zavarja fel, ki remélhetőleg az utolsó kósza vendégünk ma éjjel. - Köszönöm. - a kristálypoharat ajkaimhoz veszem, s apró kortyot veszejtek el ajkaim mélyén. Ez az egész nehezebb, mint gondoltam. Nem igazán hozhatom a saját stílusomat, azt az őszinte seggfejet, aki egy az egyben megmondja, mit is akar. Mert most Demetriusról van szó, és ha elcseszem, abból bizony nem fogok élve kijutni. - Nem foglalkozok én ilyesmivel, azt meghagyom az unalmas embereknek. - mosolyodom el aprón. Aztán természetesen jön a gyanakvás, ami ebben a helyzetben nagyon is érthető. - Nincs semmiféle rögzítőeszköz, de erről nyugodtan megbizonyosodhat. - ennek fényében a fotel halk nyikorgással jelzi, ahogy felállok róla, majd előhúzom zsebemből a telefonomat, s Raven felé fordítva pár pillanaton belül kikapcsolom azt. Ezt követi a fekete, vaskos pénztárca, melyet felényújtok, hogy vizsgálja meg nyugodtan. Igazából a köteg pénzen kívül a pankrátor társulat egy kártyáját fedezheti fel a mélyén, illetve egy apró cetlit, amire a Black Flamingo címe van felvésve egy “D.B” aláírással. Ennyi, s nem több. Ha átvizsgálta, akkor visszakérem tőle, s a telefonnal együtt elviszem a szoba másik sarkába az egészet, hogy távol legyen tőlünk. Majd visszasétálok hozzá, s széttárom kezeimet. - Vizsgáljon át nyugodtan, nincs rejtegetnivalóm. - már nekem is el kell mosolyodnom a helyzet komikumán, s ezzel egy kicsit felborítom azt a nagy komoly képet, amit eddig próbáltam mutatni magamról. Szeretek nevetni, vigyorogni és viccelődni, de most egy másik Angelo képét kell hozni, azét, aki nem vagyok. Ez a komor és komoly üzletember azonban mocskosul messze áll tőlem. - Na jó, térjünk inkább a tárgyra, nem megy nekem ez a kertelés. - vallom be végül őszintén, s ha lehetőségem van rá, akkor visszahuppanok a fotelba, s immáron több korty alkoholt veszek magamhoz. - A megbízóm meg akar venni téged, és az a köteg zöldhasú nem az enyém, hanem az övé. - váltok át közvetlenebb stílusra. - Oké, eléggé faszul hangzik, hogy meg akar venni, de ne is úgy gondolj erre, hogy tárgyként néz rád. Egyszer volt a vendéged, azóta halálosan szerelmes, és azt szeretné, ha csak az övé lennél, ezért pedig bármit megtenne. Egy kurva gazdag üzletemberről van szó, aki mellett aranyéleted lenne, mert a tenyerén hordozna. És amikor azt mondtam, hogy akár az ezerszeresét is megkaphatnád a pénznek, akkor csak az alsó határt mondtam. Bármit megkaphatnál, amit csak akarsz. A legdrágább autó, a legdrágább villa, bármelyik luxus kaja és pia, amit csak akarsz. Ezért viszont fel kéne dobni ezt az életet, és mellette kellene lenni. Pár hónapig még üzleti úton van, ezért is vagyok most én itt, hogy elintézzem. Tudom, hogy ezek most csak szép szavak, de akár papírokkal is be tudom bizonyítani, meg hivatalos szerződést is írhattok, amit csak akarsz. Nem feltétlenül kell most válaszolnod, holnap is visszajöhetek. A lényeg annyi, hogy nem fog még egy ilyen lehetőség többet jönni az életedben. Ebben teljesen biztos vagyok. - dobok be végül egy ütőkártyát a végére, amihez egy sejtelmes mosoly is társul. Huhh, most könnyebb. A saját stílusomban azért sokkal egyszerűbb közölni a dolgokat, bár nem tudom, hogy ezzel egyáltalán célt érhetek-e vele. Remélem. Mert ha nem... Sajnos Demetriusból még azt is kinézném, hogy elraboltatná Ravent. Amennyi pénze van, simán elsikálná az egészet úgy, hogy soha többet nem látná senki a leányzót. Az meg kinek lenne jó? Rajta kívül...
Ez a pasi kurvára nem idevaló és roppantul nem értem egyelőre, hogy mit akar, és ez nagyon is zavar. Nem szeretem, mikor nem sikerül elsőre beletrafálnom egy-egy ügyfelem jellemébe, ha nem érzem, mit szeretne, akkor is, ha éppen nem a testi vágyaik kielégítéséről van szó. - Ez nagyban függene attól, hogy miről szól az új élet? Nehogy azt gondolja, hogy egy ilyen életformát egyik pillanatról a másikra ott lehet hagyni – emelem a tekintetem ismét kíváncsian a velem szemben ülőre. Fogalmam sincs, hogy mit gondolnak azok az emberek, akik egyáltalán feltesznek egy ilyen kérdést, hisz ez nem egy átlagos munkahely, ahol csak úgy felmondasz és kész. Ha ott is hagyod, utána is megkeresnek és ha csak egy olyat fogsz ki, akinek nem tetszik és meg akar kapni, az hidd el, meg fog. Mellesleg nekem a függőség miatt még nehezebb az ügy még akkor is, ha itt New Yorkban egyelőre nem keveredtem ezzel kapcsolatban valami csoda folytán komolyabb összetűzésbe, akkor is. - Szóval maga nem unalmas? – emelkedik meg a szemöldököm és egy halvány mosoly is végigfut az arcomon. Ó, persze, hogy nem az! Ilyen külsővel egészen biztos, hogy nem az, hisz a tetoválásai rögtön azt a benyomást keltik, hogy izgalmas egyén lehet. Unalmas ember nem varrat magára, főleg nem ilyen mintákat. Gyanús nekem ezekkel a kérdésekkel, így hangot is adok ennek, nem érdekel, ha esetleg nem tetszik neki. Apró bólintással figyelem, ahogy kikapcsolja a telefonját, a pénztárcát ugyan nem kutatom át, mert ahhoz semmi közöm nincs, mellesleg hülye lenne, ha odaadná, amennyiben el lenne benne rejtve bármi. Tetszik a mosoly az arcán, és kapva kapok az alkalmon, hogy én is felpattanjak ültömből és közelebb érve hozzá, megállok előtte, hogy aztán ujjaim lassan szaladjanak végig az ingjének gombjain. Mindeközben nem vagyok rest közelebbről szemügyre venni a vonásait. Egyrészt azért, hogy hátha most már sikerül valamit leolvasnom róla, másrészt pedig azért, mert kíváncsi vagyok, hogy tényleg ennyire hidegen hagyja-e ez az egész közeg? - Szép munka – húzom el a szám elismerően, mikor végig nézek az egész felsőtestes tetováláson, majd az mikor stílust vált, hátrébb lépek és visszahuppanok a vele szemben lévő fotelbe és belesüppedve hallgatom a mondandóját. - Ez kezd izgalmas lenni – motyogom halkan és már csak a szemforgatás marad el a teljes összképhez. Meg akar venni? Sajnálom, de kibaszottul nem vagyok eladó. Mikor azonban azt mondja, hogy azóta halálosan szerelmes a fószer belém, nem bírom visszafogni a nevetést, de azért igyekszem halkra venni. Fogalmam sincs egyelőre, hogy kiről van szó, de kezd felcsigázni ez az ember itt előttem. Otthon ülhetnék, akárcsak Gaby a Született feleségekben. Talán még egy szexi kertészfiú is belefér a dologba. - Oh, hát mellettem elég izgalmas lenne az élet – jegyzem meg nevetve, és egy kicsit azt hiszem, hogy ez az egész egy kandikamera. – Most ez teljesen komoly? – érdeklődöm, mielőtt belekortyolok az előttem lévő italba. Nem mondom, a pénz elég motiváló. - Nem vagyok én nyuszilány, akit kiraknak a kirakatba és szépen mosolyog az öreg mellett... – Nem tudom, ki lehet az, aki halál szerelmes belém, ahogy ő mondta, de remélem, nem egy Hugh Heffner féle öregemberről van szó legalább. – Várjunk csak! Mondd, hogy egy cégvezetőről van szó, aki lehetőleg sötét hajú, szépek a szemei, jó a teste és az ágyban is tud bizonyítani!? – Ez már tényleg túl szép lenne, hogy igaz legyen. Ez nem egy kasszasikeres mozifilm, hanem a való élet, úgyhogy kell valami bibi az egész történetben. - Komolyra fordítva a szót. Kiről beszélünk? – Nem garancia, hogy névről -ha egyáltalán elárulja- fogom tudni rögtön, ki az illető, de hátha be tudom azonosítani. Sokan fordultak már meg nálam azóta, mióta itt dolgozom. – Állítom, fogalma sincs ennek az illetőnek arról, hogy mit venne a nyakába velem. – Egy őskáoszt. Na, nem mintha nem szarnám le igazából, hogyha már annyira akarja, vessen magára. Ha valóban ennyi pénze van, ki tudja, talán tényleg végleg megoldódnának a gondjaim. A pénzzel kapcsolatban. De ezen kívül minden más maradna. - És neked mit ígért, hogy ennyire szép beszédet adtál elő róla? – mosolyodok el. – Annyira talán mégsem szerelmes, ha mást küld maga helyett – pillantok fel rá a pohár mögül. Inkább lenne az övé az a nagy köteg zöldhasú...
"There are two types of men. The ones who can admire the greatness of the little flower. Or the ones who try to control it."
Az elmúlt sóhajoktól terhes légkör, a rejtett vágyakat őrző falak, s a titkos találkák bűnös szobái valójában különleges hangulattal bírnak. Életem során nem sokszor jártam bordélyban, s amikor igen, akkor sem azért, hogy élvezzem a lányok szolgáltatásait. Pénzbehajtás. Eddig ez vezérelt, s most sem a szórakozás utáni sóvárgás hozott ide, mégis jó elmerülni ebben a különleges atmoszférában, mely hordoz magában egy csepp sötétséget is. Kíváncsiságom hamar felgyullad azok iránt az emberek iránt, kik beteg vágyakkal tértek be ide, s azok kielégülésével távoztak. No mindegy, most más dolgunk van, ám ez egy kósza gondolatot megért két levegővétel között. - Az új élet arról szól, hogy megkapna mindent, amit csak szeretne. Úgy vélem, hogy ez az új világ, melybe belecsöppenhetne, sokkal magasabb szinteken van, mint amit eddig valaha is tapasztalt. Mint egy út a földi Paradicsomba. - magyarázom nem kevés átéléssel, ahogy Raven reakcióit figyelem. A gazdagok - pontosabban a milliárdosok - világa olyan, melybe egy átlagos ember sosem nyerhet betekintést. Sokan vágyakoznak egy lottónyeremény után, de Demetrius és a hozzá hasonló alakok egy ilyen nyereményt zsebelnek be egy nap alatt. - Tisztában vagyok vele, hogy ez nem olyan, mint egy gyár, amit egyik pillanatról a másikra könnyedén ott lehet hagyni. Azonban úgy gondolom, van az a pénz, ami ezt megkönnyíthetné. - sajnos nem tudom, hogy egy éjjeli pillangónak mi lehet a legnagyobb motiváció, amiért maga mögött hagyná a szajhák életét. Főleg egy ilyen helyet, mely a legkevésbé sem lepukkant és undorító. Sőt, első benyomásra nagyon takaros, és sok gondot fordítanak a hangulatra. Érezhetően nem csak egy ágyat biztosítanak a vendégeknek. - Valakinek még én is biztosan unalmas vagyok. Ki tudja? - tolom félre a nagyképűségem egy halovány mosollyal. Aztán igyekszek elültetni a gyanút azzal, hogy megmutatok számára mindent, amit csak szeretne. Talán ezen a ponton sokallok be ettől a színjátéktól, s visszaülve a helyemre kezdek bele a saját stílusomban, újra előadva az ajánlatomat. Jelenleg ezt érzem most az utolsó lehetőségemnek, mert a komoly üzletember borzalmasan nehéz. Nem születtem színésznek. - Eeegen, teljesen komoly. - vonom meg a vállam egy bőséges korty után. - De azért lássuk be, van az a pénz, amiért szépen mosolyognál, s elhitetnéd vele, hogy imádod. - ezen a ponton azért felszisszenek, s öklöm akaratlanul is ajkaimhoz emelem. A saját véleményem vissza kell tuszkolnom a pofámba, így úgy teszek, mintha nem mondtam volna semmit. - Demetrius Borwick. - a telefonomat magamhoz veszem, s némi pötyögés után mutatok róla egy képet. Öltöny és nyakkendő, őszülő félben levő, ám sármosan komponált hajkorona, s néhol finomabb, néhol mélyülő ráncok. Átlagos szemmel nézve nem a legjóképűbb férfi, de ocsmánynak semmiképp sem mondható. - Cégvezetőnek cégvezető, vannak fekete hajszálai, a teste... Fasz tudja, nem elhízott, és tudom, hogy néha eljár edzőterembe. Az ágyban meg milyen? Na, azt kurva jótól kérdezed! - röhögök fel jólízűen. Önmagamat adni felüdülés. - Miért, mit venne a nyakába veled? - természetesen visszakérdezek egy sejtelmes mosollyal. Nem tudom, mit láthatott meg Demetrius Ravenben, ami ekkora lángot gerjesztett benne, hiszen egy szexszel töltött éjszaka során nem sok mindent ismerhetünk meg a másikból. Maximum a testnyílásait. De azokat nagyon! - Szép kis summát. Amúgy meg régóta ismerem a család által, és ez a szívesség nem volt tervben, mikor New Yorkba jöttem. Régen viszont ő tett nekem szívességet, így lényegében nem mondhattam neki nemet, főleg, hogy én voltam az egyetlen itt a városban, akire ilyesmit rábízott. Mondhatni amolyan megtiszteltetés, vagy mi a fasz. - próbálom szépíteni az egészet, de inkább csak egy unott fintor kerekedik az egészből. Nem szokásom a kerítő szerepét játszani, de hát ez talán látszik is rajtam, nem mondanám magam vérprofinak. - De, biztosíthatlak, hogy megőrül érted. Viszont mivel vissza akar vonulni, így rohadt sok mindent el kell intéznie a következő pár hónapban, így muszáj járnia a világot, hogy mindent letudjon biztosan. Most is épp üzleti úton van, és nem akarja tovább húzni a veled való dolgot. Ezért vagyok most itt. Ha kell idő gondolkozni, nem gond. Pár nap múlva visszajöhetek, hogy hogyan döntöttél. Bár személy szerint nekem jobb lenne egy gyors válasz, hogy letudjam ezt az egészet. Nem szeretek ilyenekbe belebonyolódni, nem egy kibaszott Cupidonak születtem, na. - megint csak elröhögöm magam. - Ja, amúgy Angelo. - nyújtom kezem még mindig széles mosollyal, csak hogy rákontrázzak még az egészre a nevemmel.
Kezdőlap
