Valószínűleg én féltem a legkevésbé attól, hogy New Yorkban nem fogok tudni beilleszkedni. Anya nem véletlenül bízott engem a nagybátyámra, akinek már volt tapasztalata egy akkora és olyan ütemben mozgó városban, mint New York. Marietta sem egy utolsó porfészek ez tény, de azért mégis egész más Georgia államban felnőni, aztán belecsöppenni mindabba, amit egy New York jellegű metropolisz tud ajánlani. Nem tudom mi volt az oka annak a nagy aggodalomnak, amit a családom produkált, mert szeretek úgy gondolni magamra, mint aki eléggé talpraesett. Nem félek ismeretségeket kötni, tudom, hogy dolgoznom kell azért, hogy elérjem a céljaimat - na meg legfőképpen, hogy pénzem is legyen, hogy ha nem is teljes mértékben önfenntartóként tudjam élni a mindennapjaimat, de belekóstoljak abba, ami majd később vár, a diploma után.
Amiről egyébként nagyon nem gondoltam, hogy egy olyan gyakornoki hellyel fog kezdődni, mint a L'Oreal. Nem tudom ki milyen állást képzel el egy nyelvszakos hallgatónak, de abból a szempontból egyébként sem lehet meglepő, hogy egy multinacionális vállalatnál a legegyszerűbb elhelyezkedni, ha valaki még kezdő és szeretne a tapasztalat mellé tisztességes fizetést is kapni. A kisebb, családiasabb cégekkel határozottan az a baj, hogy hajlamosak a kedvességüket is fizetségnek venni, ami nem veszi meg a legújabb pár Steve Madden cipőket. Amiért egyébként áldom az eszemet, hogy egyrészt beszereztem őket, másrészt fel is vettem őket a mai napra, mert rég szidtam volna magamat, ha magassarkúban kellett volna végigszaladgálnom az eddigi előkészületeket, amelyek az új szempillaspirál reklámhoz voltak szükségesek.
- Hoztatok mindenből pót-terméket? - Verona kérdőn pillantott felénk, én pedig bólogatva, szó nélkül feleltem neki. A modellek hiányában egyelőre nem volt dolgunk, mivel az előkészítés már módszeresen ment és épp elegen voltunk beosztva a mai eseményre, hogy jól fel tudjuk osztani a feladatokat. Én voltam felelős a pót-termékekért és azért, hogy a modellek a mai nap végén megkapják az ajándéktasakokat tele az új kollekció darabjaival - de ha szükség volt rám a kísérgetésükben, akkor is álltam rendelkezésre. A csoportvezetőnknek mindig túl sok dolga van, hogy végig maradjon egy-egy ilyen forgatáson, szóval kellett valaki, aki átveszi a szerepét.
- Szerintetek ha ez a kampány jól sikerül, akkor mi kapjuk majd a legjobb szobát a csapatépítőn? - Jól esett az a pár percnyi csacsogás, amit megengedhettünk magunknak, amíg meg nem érkeztek a modellek, ettől pedig valószínűleg egy fokkal jobb kedvem is volt, amikor a többiekkel beszélgetni kezdtünk.
- Te úgyis elférsz egy fotelben is, neked nem kell a legjobb szoba. - Előbb gyilkos pillantást vetettem a lányra, aztán elnevettem magamat, ami talán egy kicsit hangosabbra is sikerült a kelleténél, ezért igyekeztem befogni a számat - szó szerint. Vetettem ugyan néhány kósza pillantást magam köré, de nem időztem minden jelenlévőn percekig. Amikor meghallottam valaki köszönését, már-már azt hittem, hogy valaki ránk akar szólni, amiért nagyon hangosak vagyunk - vagyis hogy én, a királyi többest csak azért használtam, hogy kevésbé érezzem rosszul magamat. Amikor azonban egy ismerős arcra esett a pillantásom, szinte duplájára kerekedtek a szemeim.
- Szia!- Ha akartam volna sem tudom visszafogni azt a jókedvű, fogat villantós mosolyt, ami az arcomra kívánkozott. Legszívesebben megkérdeztem volna tőle, hogy mit keres itt, vagy hogy lehet, hogy mi állandóan összefutunk és hogy szerinte is nagyon kicsi-e ez a világ, helyette azonban ő kezdett előbb beszélni.
Időm sem volt elnézést kérni a lányoktól, már-már ők maguk is arrébb húzódtak, amikor Soren kimentett a társaságukból, nekem pedig rá kellett szólnom a hevesen kalapáló szívemre, hogy nem ez a legjobb alkalom, hogy szívritmus zavarokat szedjek össze. De egyszerűen nem tehettem róla, ez a fiú nagyobb hatással volt rám, mint a saját pasim már jó ideje.
- Hát te hogy kerülsz ide? - Jókedvűen pislogtam rá, amikor már eltávolodtunk a többiektől. Nem mertem túl nyíltan viselkedni vele, mert a végén még az összes jelenlévő rólunk kezdene pletykálni, ha vége a kampányforgatásnak és a fotózásnak, de attól még teljesen felvillanyozott, hogy újra látom őt. - Mármint.. Nem úgy értem, hogy úristen, mit keresel itt, hanem hogy milyen kicsi ez a város. Úgy értem... - Ezen a ponton adtam fel a magyarázatomat, haraptam bele az alsó ajkamba és billentettem előre finoman a fejemet, amelyet aztán meg is ráztam.
- Szóval... Hogy vagy? Nagyon örülök, hogy látlak. - Miért kellett volna magamban tartanom, amit érzek a jelenlétével kapcsolatban? Megfordult már a fejemben, hogy egy olyan srác, mint ő biztosan nem lehet szingli, de jobban fájna a szívem a nem létező kapcsolatunk után, ha ezt most elismerem magamnak, mint az, hogy továbbra is hiszek benne, hogy a remény hal meg utoljára.

vonzod a törpéket ▴▿ ruhácska ▴▿ 731 ▴▿ ☽