Sok idő eltelt már azóta, hogy egyáltalán New Yorkba jutottam. Voltak dolgok, amik természetesen megváltoztak, viszont nem feltétlenül éreztem azt, hogy az életem gyökeres változáson ment volna keresztül. Sokan azt szokták mondani, hogy ha az ember megváltoztatja a korábbi tartózkodási helyét, akkor az minden bizonnyal olyan újdonságokat hordoz magában a jövőjét tekintve, hogy egyszerűen csak kapkodja majd a fejét a kiaknázatlan lehetőségek között.
Az én helyzetem most más volt. Bár már a nővéremmel éltem együtt, nagyon sok minden nyomasztott azzal kapcsolatban, hogy már lassan huszonnyolc éves férfiként, egy éve az ő nyakán élősködök. Nem tudtam dolgozni, és kicsit sem éreztem magam szabadnak. Bár egy ideje sikerült meggyőzni őt arról, hogy akkor vagyok a legnagyobb biztonságban, ha folyamatosan a város más-más pontjain bukkanok fel, én magam sem gondoltam, hogy olyan erőteljes honvágy támad majd fel a szívemben, mint amit az utóbbi napokban éreztem. Tisztában voltam azzal a ténnyel is, hogy a szüleimet meglátogatni nem egyenértékű azzal, hogy Athival összefutottam párszor Bronxban, illetve az egyszeri találkozó Lanával is más kategóriába tartozott. Azokról nem éreztem, hogy elszámolással tartoztam volna a nővérem irányába.
Minden bizonnyal nem könnyítettem meg a dolgát, amikor az egyik éjszaka sírva talált meg a konyhában. Sosem állítottam, hogy azok a dolgok, amiken keresztülmentem, ne érintettek volna meg. Talán nem volt férfias dolog annyira nyíltan elpityeredni, mint ahogyan én magam is tettem, de úgy gondoltam, hogy tiszta lelkiismerettel elég nehéz lett volna úgy szállítani a drogot és idegen emberek végtagjait eltördelni, ahogyan én csináltam… Tíz éven keresztül. Talán a nővérem ezek fényében láthatta be azt, hogy szükségem lehet a szüleimre és megengedte, hogy egyszer találkozzam velük… De pontosan tudta, hogy innentől kezdve én már rendszer fogok csinálni ebből. Sosem voltam jó abban, hogy másokra hallgassak, mivel szerettem a saját fejem után menni.
Pontosan ezért tartózkodtam ismét a lovarda területén. Korábban nem ismertem Irát, de az utóbbi időben rájöttem arra, hogy egészen jó bajtársként funkcionál, ugyanis – talán azért, mert mind a ketten férfiak vagyunk – ahányszor a lovardában kötöttem ki, ő minden alkalommal fedezett engem. Azt nem állítom, hogy neki hála jutottam egy teljesen új lovaglónadrághoz, mivel a legtöbb itt dolgozó férfinél magasabb vagyok, de Rosalie is tökéletesen tisztában volt a ténnyel, hogy a lovam évek óta senki mást nem engedett a hátára rajtam kívül… Plusz kaptam egy csikót a szüleimtől mielőtt elmentem, és szerettem volna megnézni azt, hogy miként nőtt fel.
- Jól megöregedtetek, srácok – halkan sóhajtottam fel, és mindenekelőtt a kezemet nyújtottam oda ahhoz az állathoz, aki tíz éven keresztül képes volt rám várni. Egészen meglepett a tény, hogy még mindig képes volt felismerni, ugyanakkor már túl öreg volt ahhoz a makacs állat, hogy az én súlyommal meg tudjon birkózni. Hamarosan el kell fogadnom azt a gondolatot, hogy megbetegedhet, és akkor kénytelen leszek elengedni őt… Aki ennyire hűséges volt hozzám.
- Menjünk, levegőzzünk egyet – mivel konkrétan lovak között neveltek fel engem, annak ellenére hamar az egykori csikóm bizalmába tudtam férkőzni újra. Nem jelentett gondot, hogy egyszerre kettő állatot vezessek ki az istállóból. Ennek pedig a legfontosabb kulcsa a kettőnk kapcsolatában felfedezhető, kölcsönös bizalom volt. Mikor kiértünk, azonnal levettem róluk a vezetőszárakat, aztán beengedtem őket a legelő területére, aztán újra abba az irányba pillantottam, ahol már felfedeztem egy férfit. Mivel tanácstalannak tűnt, én pedig a felújítások ellenére jól kiismertem magam a birtokon, magabiztosan léptem oda hozzá.
- Üdvözlöm – idősebbnek tűnt nálam, ami miatt nem akartam rögtön letegezni – Segíthetek Önnek valamiben?
Egyelőre tartózkodtam a bemutatkozástól. Ha esetleg mondjuk szeretne egy lovat bérbe kapni, akkor tovább tudom küldeni a szüleimhez, mivel ma a nővérem nem dolgozott. Ha pedig már egy ideje ide jár és ki akar lovagolni, akkor később elnézést tudok kérni az udvariatlanságomért. Nem akartam egy olyan helyen nyomokat hagyni magam mögött, ahol bajba tudom sodorni a szeretteimet.