- Mi? Miről beszélsz? Anya, nyugi... lassíts le és mond el újra, hogy mi a baj. - éppen sorszámot húztam a tanulmányi osztályon, amikor anya hívott. Értelmetlenül beszélt össze-vissza, pityergett is, így jóformán semmit sem hallottam ki a mondandójából. Nyugtatni próbáltam, de hiábavaló volt minden próbálkozásom, mert csak nem tudta összeszedni magát. Már pont el akartam tőle köszönni és megkérni, hogy hívjon fel akkor, mikor megnyugodott, amikor hirtelen elhallgatott és viszonylag normális hangsúllyal, jól artikulálva kezdett hozzá újra. - Mi az, hogy kikapcsolták a gázt? Ez biztos? - arrébb vonultam, hogy legalább ne az egész folyosó az én családi drámám fültanúja legyen. Az ősz még szinte csak bekopogtatott az ablakon, anyánál odahaza pedig már most nem volt gáz. Bele se mertem gondolni abba, mi lesz itt később. - De mégis hogy történt ez? Befizettél minden számlát? - hülye kérdés volt. Persze, hogy nem fizette be a számlákat, máskülönben nem lenne most ekkora bajban. Néha, kósza gondolatként átfutott az agyamon, hogy visszaköltöztessem őt New York-ba, mert ha itt lenne, akkor legalább figyelni tudnék rá és a hazaküldött pénzt nem alkoholra fordítaná, hanem hasznos és fontos dolgokra. De anya már csak ilyen volt. Amióta apa meghalt, egyszerűen képtelen volt letenni a piát, aminek köszönhetően az állását is elveszítette, hazaköltözött az édesanyjához Minnesota-ba és együtt próbáltak meg túlélni. Amihez egyébként bőven hozzájárultam anyagilag, de néha úgy tűnt, ez is kevés. Pedig annyiszor, de annyiszor abba akartam hagyni az escort-kodást... de nem tudom. Nem tudom, mert semmi sem fizet olyan jól. Ja de, a prostitúció, ám annyira elkeseredett még nem vagyok és remélhetőleg soha nem is leszek. A legnagyobb aggodalmam mégis az, hogyha minden filléremet hazautalom anyának, akkor hogy az istenbe fogom összegyűjteni az utolsó félévem tandíjának összegét. Mert hogy ennyire vagyok egyébként a diplomámtól és attól, hogy igazi, normális munkát vállalhassak.
- Jó, persze. Ma bemegyek a bankba és utalok valamennyit. Oké, jó... Nincs mit. Szia. - azzal le is tettem a telefont és a lehető legmélyebbre süllyesztettem a táskámban. Tekintetemet végigfuttattam újra a részletfizetési kérelmen, amit épp beadni készültem a tanulmányi osztályra, elbírálásra. - Kit hülyítek én? - suttogtam magam elé, majd a kérelmet begyűrtem a táskámba, a sorszámom kis fecnijét még apróbb darabkákra téptem és amilyen gyorsan csak tudtam, kisiettem az intézményből. A papírfecniket kidobtam egy kukába, majd mielőtt még jobban belevetettem volna magam a new yorki tömegközlekedés őrjítő kavalkádjába, előhúztam a telefonomat és felhívtam az ügynökséget.

- Szia Nicole, itt Megan. Igen, Golden. Figyelj, csak azt szerettem volna kérdezni, hogy nincs-e valami megbízás, amit el tudnék vállalni? Persze, várok... - türelmesen vártam, amíg utána nézett és bizakodva hallgattam, mit tud felajánlani. - Várj! Mit mondtál az előbb? Cooldstone? - megtorpantam az egyik aprócska park mellett és kíváncsian vártam Nicole válaszát, míg tekintetem elveszett a sárguló lombkoronákban. Amilyen gyorsan csak lehetséges volt, úgy csaptam le Adrian-re, még mielőtt bármelyik más escort is szóba is jöhetett volna.
Az ügynökségnél bevált szokás volt, hogy az ügyfelek felállíthattak egy rangsort az escortok között, s mi, kísérők, ebben a sorrendben kaptuk meg az információkat is a megbízásról. Adrian Cooldstone rangsorában már negyedik éve az előkelő első helyet foglaltam el, s ezért nem is értettem, hogy miért is nem tudtam korábban arról, hogy péntek estére kísérőre lesz szüksége. De Nicole-nak jeleztem, hogy szabad leszek aznap, aki így azonnal jelzett is Adrian-nek, s ezért miután letettük a telefont, tűkön ülve vártam, hogy a kedves ügyfelem is felhívjon. A legtöbben csak és kizárólag az ügynökségen keresztül tudnak elérni, de Adrian-nel az elmúlt négy év alatt eljutott odáig a munkakapcsolatunk, hogy megadtuk egymásnak a privát elérhetőségünket is. Nem is kellett sokáig várnom, alig tettem meg pár utcányi távolságot, a telefonom máris csengett.

A zöld ikonra kattintottam, majd a fülemhez emeltem a készüléket. - Á, Adrian! Minek köszönhetem a hívásodat? - mosolyogva beszéltem, miközben próbáltam nem elcsapatni magam egy taxival sem. - Már azt hittem, lecseréltél valaki másra. - viccelődöm kedvesen, még akkor is, ha tudom, hogy valószínűleg nem kellene. De tudni szerettem volna, miért is nem kaptam előbb értesítést arról, hogy escort-ra lenne szüksége péntekre. - Mi? Nem. Nem, annak lőttek, úgyhogy szabad leszek. - minden megvilágosodott. Egyszerűen csak emlékezett arra, hogy egy nagyon fontos beadandó dolgozaton kellett volna akkor dolgoznom. De mivel ezt a félévet se tudtam idejében elkezdeni, így ugrott az a program. Pénzre pedig jócskán szükségem volt, így nem is lehetett kérdés, hol fogom tölteni az estémet. - Nem, tényleg szabad leszek. Van valami dress kód? Jó, rendben. Persze, ha e-mailben elküldöd, az tökéletes lesz. Oké, akkor pénteken találkozunk. Szia. - így kell ezt csinálni. Lehet, hogy a napomat anya elrontotta a telefonhívásával és erről a félévről is le kell csúsznom, de legalább olyan valakit kísérhetek péntek este egy újabb jótékonysági bálra, akinél jobb partnert nem is kívánhatnék. Az ügyfeleim közül ugyanis Adrian volt az egyetlen, aki soha nem próbálkozott be nálam, azaz mindig tartotta magát a szerződésben foglaltakhoz. És mivel ez igencsak ritka számba esett, igyekeztem a lehető legtöbbször őt kísérni és másokat háttérbe szorítani. Én escort voltam, nem pedig prostituált, de ezt sokan nem értették. Nekem meg már nem volt kedvem minden egyes alkalommal elmagyarázni, hogy miért nem nyújtok extra szolgáltatásokat. Extra. pénzért. SEM.