Time is the key but the devil just keeps on knocking, I don't want to stand at the doorway of the forgotten. Fear wears a smile but I'll be the last one laughing. Try to take me down, no it ain't ever gonna happen

seeley and west

– West!
Nem túlzottan érdeklődve emelem fel a fejem, hogy elszakadva a papírmunkától felpillantsak, és szembe nézve Rodriguezzel találom szembe magam, aki az irodám ajtajának dől.
– Seeley kéret az irodájába.
Erre már megemelkedik a szemöldököm, a tollam pedig az asztalon koppan, ahogy hátradőlök. – Engem? Minek? – Ilyesmi nem igen szokott megesni, csak akkor, ha privátban, az irodájában akar beszélni velem; ami pedig ritkán jelent jót. Legutóbb akkor esett meg, mikor öt éve majdnem kirúgtak, mert részegen (inkább aznaposan) mentem egy helyszínre. Mentségemre legyen mondva, hogy aznap nem voltam szolgálatban. És láttam Liliát egy másik pasassal vacsorázni. Akkor észhez térítő ultimátumot adott nekem; kötelező AA ülések, cserébe egy szó sem a felettesek felé. Azt biztosan tudom, hogy most nem az ivással van gondja, még ha az egész "aláírással tanúsítom, hogy a héten is voltam ülésen és tiszta vagyok" dolgot abba is hagytuk egy év után.
Akkoriban tényleg azt hittem, hogy ennyi elég lesz, és olyan közel tartottam magamhoz azt a kis korongot, amit Charlie az oviban csinált... Aztán elvesztettem. Megint. Pont olyan hullámvasút volt ez, mint az, hogy mikor iszok töményet és mikor nem az elmúlt évek alatt. Előbb Charlie-t kell másik iskolába vinnünk, aztán Baileyt tartóztatják le, aztán ott van Milo, Maisie... És ebbe még bele se keveredett a munka. Nem azt mondom, hogy mindenkinek meg kellene értenie, mert nem.
Mindenesetre, nem lehet ez az ok. Milo születése óta igyekszem. Egyébként viszont fogalmam sincs, mi lehetne olyan kényes ügy, hogy hírvivőt kelljen küldenie. Voltak azóta is összeszólalkozásaink, figyelmeztetett néhányszor, de vagy telefonon, vagy a briefingek után fogott ott.
– Azt nem kötötte az orromra – vonja meg a vállát Rodriguez. Megadóan sóhajtok, és gyorsan lementem az egyelőre még elég összeszedetlen nyomozati anyag mappát a rendszerbe. – De előtte járt nála valaki lentről.
A "lent" a járőröket jelenti az alsó szinten. Valaki panaszkodott volna? Komoly panasz lehet, ha behivat miatta. Néhány pillanatig szótlanul meredek a távozó nő után, majd visszaroskadok a székbe, és nem túl nyugodtan sóhajtok. Mindét kezem tarkóra teszem, úgy fordítom meg a gurulós széket, és a sötétítő lapjai között bámulok ki az egyelőre még nappali világosságban fürdő városrészre. Kora délutánra jár az idő, én máris úgy érzem magam, mintha munkaidő végén járnánk, pedig messze még az út vége.
Végül erőt veszek magamon, áthúzom a fejemen a pulóveremet, és biztos, ami biztos, magamhoz veszem a doboz cigarettát is az asztalomról. Még vetek egy futó pillantást a káosz közepén heverő, keretezett családi képre, még vagy tíz évvel ezelőttről, aminek a sarkába oda volt biggyesztve egy frissebb, amin Lilia, a lányok és Milo volt, nem sokkal azután, hogy hazahozták. Azt is hihetnénk, hogy én készítettem a képet, azért nem vagyok rajta. Csak én tudom, hogy Eleanor volt. A közelükbe se enged, ha rajta múlik. Azt is csak én tudom, hogy Maisie odaadott egy gyerekkori fényépet, rajta az anyukájával és vele; nem maga miatt, hanem az anyjáért, de miatta tartottam meg és raktam el a pénztárcámba, eldugva egy öt évvel ezelőtti karácsonyi fotó mögé, amin Bailey és Charlie van.
Don Jefe irodája a folyosó legvégén volt, a két nyomozói csoportiroda között. Nem törődtem túl sokat a kopogással, a mutatóujjam épp csak egyet koppant az üvegen, amelyre vastag fekete betűkkel írták ki a CPT. MARTIN SEELEY feliratot, máris fordítottam az ajtógombot.
– Hiányoztam, Jefe? – vigyorodom el nem különösebben lelkesen, és kérdés nélkül dobom le magam az egyik székre az íróasztal előtt. – Vagy feketepontot kapok, mert rossz helyre parkoltam?
Kíváncsi vagyok, ki lehetett itt. Rodriguez megjegyzést ugyan nem fűzött hozzá, de én is igazat adok neki a ki nem mondott feltételezésében, hogy talán köze lehet az előtte itt járó emberhez. Talán az egyik őrmester jött fel, hogy panaszkodjon, amiért szerinte tiszteletlenül bántam az embereivel. Volt múltkor egy srác, aki félrekategorizálta az egyik ügy gyilkos fegyverét, és rossz ügyhöz kapcsolták lent. Ha Averyéknek nem tűnik fel, akkor talán el is bukjuk az egészet. Amikor legközelebb megláttam az egyik helyszínemen – betöréssorozat egy zálogház-láncban, nagy értékű lopások, a legutóbbi esetben megölték az éjjeliőrt, egyelőre tisztázatlan, de valószínű, hogy személyes motiváció is akad mögötte –, elküldtem. Nem lepne meg, ha azzal jönne, hogy így megaláztam a társai előtt. Nem ő lenne az első, aki emiatt panaszt nyújt be, de a Jefe általában nem veszi őket komolyan. Mit csináljon, dorgáljon meg, mint egy öt éves? Tanítsák meg inkább a járőröket a rendes nyomozati kategorizálásra és felelősségtudatra. Weiss is kölyök még, de megy neki. Kicsit túl jól is. Múltkor, mikor a tapasztalatszerzés miatt hagytuk, hogy ő interjúvoljon meg néhány embert az egyik helyszínen, egy lakóházban, ábécésorrendbe rakta a neveket és kiemelővel jelezte a szerinte gyanús részeket. Tényleg gyanúsak voltak, de rózsaszín szövegkiemelőt használt.
A Jefe tekintete alapján viszont ennél kicsit többről van szó, mint egyszerű panasz vagy kettő. Sejtem, hogy ez nem fog tetszeni. – Legalább rágyújthatok?

jefe reloaded    | ⚶

Standing on the corner a reading a bill, And up stepped the sheriff from Thomasville, He said miss is your name Brown, Remember the night you shot Sadie down, I said oh yes sir but my name is Lee, And I murdered Little Sadie in the first degree, First degree and second degree

west and seeley

A mai napon sem úgy alakult, ahogy elterveztem. Deborah és Abby még mindig a nővérüknél voltak, James pedig a barátai révén távol, annak ellenére, hogy korábban megkértem már őt, hogy próbáljon meg kevesebb időt szentelni a barátainak, és több időt az egyetemnek. Nem jártam a nyakára, nem annyit, mint Danielnek, de időnként úgy éreztem muszáj rászólnom, mert úgy kezeli ezt az egészet, mint … kikapcsolódást, nem pedig úgy, ahogy kéne: a jövőjének megalapozását.
Így viszont egyedül maradtam otthon. Általában késő este értem csak haza, az év végével feltorlódott annyi plusz munka, hogy kénytelen voltam, ráadásul így Deborah sem szólhat meg, amiért meg sem próbálok előbb eljönni. Szerettem a csendet, de egyedül a házban nem éreztem túl otthonosan magamat. Egyik nap bementem Daniel szobájába, mert Sadie kaparta az ajtaját, de nem tudtam sokáig ott maradni. Meccset néztem a tévében, esetleg próbáltam valami bonyolultabbat is csinálni a konyhában egy-egy főzőműsort nézve, eredménytelenül. Az estéim vége tehát az lett, hogy rendeltem. Szinte vártam, hogy másnap legyen és bejöhessek dolgozni.
Ezt mostanra persze többször is megbántam. Nagyjából tíz percig beszéltem Duncan őrmesterrel, ami nem volt betervezve, Rodrigueznek így várnia kellett egy keveset. Miközben vele beszéltem, végig ott volt a fejemben az, amiről Duncan beszélt. Már nem először járt nálam, általában csak cél nélkül panaszkodott, ezúttal azonban lényegi mondanivalója is volt. Miután Rodriguezzel megtudtam beszélni a Gronski-üggyel kapcsolatos további teendőket, még megkértem, hogy szóljon Westnek.
Kicsit hátrébb löktem magam a székkel, de ahogy hátrébb dőltem, csak kényelmetlenebbnek éreztem a széket. A hátam egyébként is napok óta fájt, mióta Deborahék elutaztak, a nappaliban aludtam el a tévé előtt.
Már tudom, hogy felesleges behívnom, mert a mondat közepénél fél lábbal már az irodámban van. Így csak némán pillantottam fel Westre, aki meg sem várva a felajánlást, már helyet is foglalt. Megszámolni sem tudnám hányszor játszottuk már ezt el. Ironikus mód, sokadik alkalommal is olyan volt, mintha csak először csinálnánk.
A kérdését néhány pillanatig rágtam magamban, de végül előrébb hajoltam és közelebb toltam hozzá a már használt hamutálat. Ha Deborah kérdezi, akkor éppen leszokóban vagyok. Felállok a székemből, kinyitva az ablakot, hogy addig is  szellőzön a szoba. Igen régóta dohányzom, de ennek ellenére is zavar, ha egy helyiségben mást sem érezni, mint a cigaretta szagát.
-  A gyerekek jól vannak? – kérdeztem útközben, hogy helyet foglaljak Westtel szemben. Ha titkolni is kívánta volna, a világ legrosszabban őrzött titka lenne, hogy West ismételten apa lett. – Ha a gyakornok jól beválik, elintézhetem, hogy további jogosultságokat kapjon, tehermentesíthet titeket némileg. Legutóbb említetted, hogy ezúttal szeretnél többet otthon lenni – jegyeztem meg, Westet figyelve. Már akkor is úgy gondoltam, hogy csak azért mondja, mert úgy érzi, ez a feladata. Az, amit mondunk, és az, amit teszünk, igencsak távoli kapcsolatban állnak egymással. West erre egy ékes példa.
-  Hogy halad az ügyed azzal az orosz nővel? – kérdeztem egy újabbat, miközben az előttem lévő laptop érintőpadját használtam. Nem akartam odaadni Westnek az ügyet, több okból kifolyólag sem, de végül elintézte, hogy a kerületi ügyészt is bevonva, kellemetlen helyzetbe hozva ezzel engem. – Drog problémái vannak, igaz? – pillantottam a képernyőről Westre. Az ügy aktáihoz természetesen hozzáfértem, bár úgy sejtettem, hogy kevesebb benne a konkrétum, mint amennyit West tud. Nem ez volna az első, hogy információkat tart vissza, vagy nem közli azt a hivatalos csatornáinkon. – Ha eljut a bíróságra, a szavahihetősége miatt fontos volna, hogy tiszta legyen – folytattam, de ezt West is pontosan tudta. A függők szavára igen ritkán ad az esküdtszék, hiába a tragikus emberi sors, amit ilyenkor az ügyvédek szeretnek felhasználni. A függő ember nem beszámítható, sokat ront a használhatóságán. – Nem látom, hogy elvonón lenne, vagy pszichiátrián. Magánorvosi kezelés sincs feltüntetve – soroltam tovább. Sajnos nem ritka az, hogy az ügyek befejezéséig az adataink hiányosak, gyakran utólag kell ezekkel dolgozni. Az oka egyszerű, minden lépést dokumentálni és nyilvántartani nemcsak nehéz, de lényegében időpazarlás is a túlterheltség miatt, így viszont az egyes ügyek nyomon követése nehézkes, és kénytelen vagyok az embereim szavára támaszkodni. Ami West esetében finoman szólva sem biztató.
-  Dr. John Goley. Ismerős ez a név? – tértem aztán rá az itt léte valódi okára. Nem láttam értelmét annak, hogy macska-egér játékot játsszak vele. Egyrészt, többre tartottam annál, minthogy hazugságon akarjam kapni, másrészt pedig West nem volt ostoba, csupán öntörvényű. Elég csak kérdeznem, úgy rögtön beszűkítem a választási lehetőségeit. – A lakását nemrég feldúlták, a kiérkező járőr sérüléseket is látott rajta. A doktor azt állította, hogy csak egy elfajult veszekedés volt az egész – elhallgattam néhány pillanatra, ha West esetleg közbe akarna szólni. – A járőr aztán kikérdezte a biztonsági őrt, aki megerősítette, hogy egyetlen gyanús alak sem járt az épületben a nap során. Pár nappal ezelőtt viszont felkereste két rendőr. Mint kiderült, a nevüket nem árulták el, a jelvényüket is alig tudta megnézni. Tudott adni viszont személyleírást, majd kikérték a biztonsági kamerák felvételeit – hátrébb dőltem, elszakadva a laptoptól, a tekintetemet West-re szegezve. Duncan ezeket hozta fel személyesen, miután a személyleírásokkal múlt héten leszereltem, mondván: ezek bárkik lehetnek.
-  Szeretnéd, ha előbb megmutatnám a videót, ahol Herrerával a liftbe szálltok, vagy elmondod, hogy milyen kibaszottul jó indokotok volt arra, hogy szolgálaton kívül keressétek fel ezt a férfit, akinek egyetlen folyamatban lévő ügyünkhöz sincsen még csak érintőlegesen sem köze! – a hangom alig emeltem fel, de érezhetően megváltozott a tónusom.

 | ⚶

Time is the key but the devil just keeps on knocking, I don't want to stand at the doorway of the forgotten. Fear wears a smile but I'll be the last one laughing. Try to take me down, no it ain't ever gonna happen

seeley and west

Ha klisékben gondolkozunk, akkor a Jefe az a „jó” ember típus; az a szorgalmas, a szabályokat betartó, a másokat is a betartásukra ösztönző, akik végett még működni tud ez az ország. Meg a „kedves” emberek, akik feláldozzák a saját világukat a világ javáért. Annak ellenére, hogy szerettem néha megjegyzésekkel illetni, amit egyesek (mindenki) tiszteletlennek vélt volna, egyáltalán nem volt arról szó, hogy ne ismertem volna el a tekintélyét. Egy kicsit talán nehezen jövök ki olyanokkal, akik felettem állnak és irányítani akarnak, de ez az individualista énemből eredezik, nem abból, hogy mondjuk a posztjára fájna a fogam. Atyaég, dehogy! Ha csak elképzelem azt a rengeteg papírmunkát már legalább tizenöt évet öregedek, az pedig az én koromban már veszélyes.
Azt is tudom, hogy tulajdonképpen csak azért lehetek még mindig itt, mert Ő is itt van. Mindegy, mennyit teljesítettem korábban és mindegy, hogy most mennyire vagyok hasznos, a ballépéseim, hogy úgy mondjam, az egész egység megítélésére kihatással vannak, és ezért egy, a PR miatt jobban aggódó kapitány már rég kirakta volna a szűrömet, vagy lefokoznak, mint mondják Herrerával tették. Nem éreztem, hogy ezt különösebben ellenem fordította volna. Ha kedvelt is, nem azért tartott itt; csak úgy látta, több hasznom van itt, mint máshol, és a város is jobban jár velem itt, mint máshol. Mindennek ellenére.
Ettől függetlenül az, hogy behivat, nem jelenthet jót. Sohasem. Olyan, mintha az igazgató kürtölné világgá a neved a hangosbemondóban, aztán jöhet a szégyenmenet, ami bizonyos szempontból sokka megalázóbb, mint amit később, a húszas éveidben lenyomsz az egyéjszakás kalandod lakásából hazafelé. Akkor az emberek legalább tudták, hogy szexeltél. Némi irigység mindig van benne.
Bár gondolom bizonyos értelemben itt is számíthatok metaforikus szexuális aktusokra.
–  Ha nem lennének, nem lennék itt – vonom meg a vállam. A „jól lenni” persze nálam kicsit tágabb tartalmat jelöl, mint általában. Mindketten tudjuk, hogy aligha hagynám itt a munkát azért, mert taknyosak, annyira nincs jó fizetésem, hogy megengedjem magamnak, ha viszont komoly baj lenne… Hát, akkor most tényleg nem beszélgetnénk itt. De ezt ő is tudja. Egy kissé megrezzenek, mikor szóba hozza Maisie-t; rögtön a gyerekeim után ráadásul. Vajon emiatt hívott? Végeztek valami titkos DNS tesztet? Vagy Maisie állt ezzel a kapitány elé? Ezek valóban csak villanások. Az a beszélgetés nem így kezdődne, és Maisie-ből se nézem ki ezt. –  Biztos vagyok benne, hogy örülne a munkának. Nagyon… lelkes. Ha szeretne maradni hosszabb távon, szerintem megéri jobban a csapat tagjává tenni, és nem csak arra használni, hogy kávét hozzon.
Akkor is, ha egyébként finom kávét hoz.
–  Gyors a váltás a napirendi pontok között, mi? – emelkedik meg a szemöldököm. Nyilván tájékoztatni kell a főnökséget az ügyek haladásáról, de erre valók a reggeli gyűlések, vagy a heti összegzések, ahol minden, adott ügyhöz kapcsolódó személy a járőröktől a nyomozókon át a technikusokig jelen van. Ezek nem személyes megbeszélnivalók. –  Sokaknak vannak problémái – vonom meg a vállam. Tudom, hogy Seeley ki nem állhatja Zofiát. Nem személyesen, inkább a rendőrségi szemszögből; a lehető legmegbízhatatlanabb tanú, akit csak választani lehetne: illegális bevándorló, függő, szexmunkás. És még nő is. Seeleynek talán nem számít, de nem ő dönt az ügyekben, hanem az ügyészség.
–  Tudja, hogy borzasztóan lassú vagyok a papírmunkával – sóhajtok fel teátrálisan. Nem mintha lenne bármi értelme. –  Azért, mert nincs se elvonón, se pszichiátrián – bólintok. Nem kérdésként fogalmazta meg, de az volt, úgyhogy én se adom meg a pontos választ, de mégis. Ez úgyis csak a beetetés időszaka. Az igazi kérdések később fognak jönni, bár már érzem, hogy közel vannak. –  De felügyelve van, biztos helyen. Ha gondolod, nagyon szívesen elviszlek titeket kávézni.
Egyesek szerint a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket; minden renitensi viselkedéspéldám ellenére nem értek egyet ezzel. Inkább azt mondanám, vannak rossz szabályok, amik csak akadályoznak; ki vagyok én, hogy megmondjam, mi rossz és mi nem? Nos, ezt utólag dönthetem el. Több jót okozott a megszegés, mint amit kockáztattam érte? Ha igen, siker. Ha nem, akkor ideje pályát módosítani. Vannak viszont szükséges rosszak. Mint például Goley.
Szóval erre megy ki a játék. Idióta gyökér. Bár nem nyomhatott fel minket, ugye? Idióta, de nem olyan értelemben; tudja, mennyit bukhat azzal, ha a rendőrséghez fut, mint ahogy eredendően akarta. Ahogy szóba jön a recepció és a biztonsági kamerák kérdése, ez a kép tisztázódik is. Már csak Seeley-nek kellene valahogy megmagyaráznom. Értelmetlen lenne tagadni, hogy Carlosszal nem hozzá mentünk, és semmi közünk a helyhez, mert ha akármikor is megkérdezik a szomszédokat, láttak-e ott minket, vagy csak valami DNS-nyomot találnak… Akkor kiderül, hogy hazudtunk. Az sose éri meg ilyesféle berkekben.
–  Épp az előbb beszéltünk arról, hogy mindenkinek vannak problémái. Miért baj az, ha meglátogattunk egy orvost? – tárom szét a kezeim, mintha nem tudnám, miről beszél. –  Nézd, Jefe, a fickó nem tett semmiféle feljelentést, nem? Johnny Carlos egy régi barátja, akihez felmentünk beszélgetni. Aztán kritizálni kezdtem a zenei ízlését, mert szerinte a Black Sabbath volt a heavy metál alapítója, mikor Tony Iommi is bevallotta, hogy a hetvenes években még bőven heavy blues rockot nyomtak, miközben a Deep Purple már rég a metál vizein evezett. Ezután meglehetősen ironikus módon a Crazy Train aláfestéseként vágott néhány dolgot a falhoz. Mit mondjak? Az orvosi lét stresszes. Sokan megtörnek tőle. – Mindketten tudjuk, hogy nem fogom nyíltan megmondani, mi történt, idebent egészen biztosan nem, olyan pedig nem nagyon volt még, hogy véletlenül együtt hesszeltünk volna egy kocsmában. A Jefe amolyan komoly ember, aki munka után hazamegy a családhoz. Bár a „munka után” nála is eléggé elnyúlik.
Mit várt? Hogy rögtön beközlöm, Carlosszal illegális drogokért ugrottunk fel oda, és fizikai erőszakkal fenyegettük őket?
–  Nem rendőrségi ügyben kerestük fel, ezért nem született róla jelentés. Sajnálom, ha esetleg a szomszédokat zavarta a vita hozadéka, de a metál már csak ilyen. Ha gondolja, nagyon szívesen felhívom Johnt, biztos vagyok benne, hogy szívesen elmondja magának is, micsoda világi cimborák vagyunk. Az megnyugtatná?

jefe reloaded    | ⚶

STANDING ON THE CORNER A READING A BILL, AND UP STEPPED THE SHERIFF FROM THOMASVILLE, HE SAID MISS IS YOUR NAME BROWN, REMEMBER THE NIGHT YOU SHOT SADIE DOWN, I SAID OH YES SIR BUT MY NAME IS LEE, AND I MURDERED LITTLE SADIE IN THE FIRST DEGREE, FIRST DEGREE AND SECOND DEGREE

west and seeley

West szavait hallva az asztalon lévő családi fotóra tévedt a tekintetem egy pillanatra. Daniel halálakor Deborah is hasonlóképp vélekedett. Kivettem pár napot, mikor értesítettek minket, elutaztam oda, elintéztem a temetés előkészítésével kapcsolatos dolgokat, aztán szinte egyből újra munkába álltam, míg ő otthon volt a gyerekekkel. Tovább maradtam bent, ha már nem is volt tennivaló, kerestem, hogy elodázzam a dolgot. Nem akartam hazamenni. A munka nem terelte el a gondolataim, de bármit jobbnak éreztem, mint otthon ülni, ahova már nem fog hazajönni a fiúnk. Tudom, hogy nem kezeltem elég jól a helyzetet, hogy apaként többet kellett volna tennem, de képtelen voltam rá. Én itt voltam, mikor szükség volt rám. Ezt pedig aligha felejtik el nekem valaha is.
-  Rendben, akkor elintéztem a dolgot. Továbbra is te felelsz érte. Ha több mindent csinál, még inkább – teszem hozzá, csakhogy teljesen tiszta legyen. Eddig ebből nem volt baj, de nem is szeretném, hogy legyen. Bizonyos értelemben a gyakornokban jobban megbíztam, mint Westben, ha nagyon rosszmájú akarok lenni. Vannak dolgok, amikhez ért, jobban is, mint az átlag, ezért visel minden hibája ellenére még jelvényt. A felelősségvállalás azonban… hiszek a tehetséggondozásban, de nem feltétlen West a legjobb ember arra, hogy megszerettesse valakivel azt, amit itt csinálunk. Mégis, úgy tűnt, hogy tudja Ms. Jacksont kezelni. Szintúgy fordítva, vagy inkább elviselni. West esetében utóbbi találóbb.
-  A többségnek viszont nem kell tanúskodnia egy bűnöző ellen, akit majdnem az egész világon köröznek, és ott szerepel a neve az Interpol listájának elején – és a többség ügyében nem a hátam mögött keresik meg az ügyészt az éjszaka közepén, hogy ők akarnak foglalkozni az üggyel. Finoman szólva sem tetszett az, amit West tett, ahogy a legkevésbé sem repesek a lányért, akire felépítené az ügyét.
-  Tudom, hogy nem végzel papírmunkát – javítom ki felsóhajtva, túlozva persze. Az viszont egyértelmű, hogy nem viszi túlzásba, ami miatt, ha akarnám se dicsérhetném. Az átláthatóságunk kulcsfontosságú, főleg olyankor, mikor nagyobb horderejű ügyeink kerülnek a bíróságra. Egy közepes ügyvéd is könnyedén szétszedheti a munkánkat, ha a nyomozati anyag hiányos, vagy ködös. Ahogy előszeretettel fogalmaznak West jelentéseivel kapcsolatban. Legalább az esküdtek jót nevetnek a jelentései idézésekor. – Thomas Silverstein volt felügyelve, biztos helyen – feleltem, az asztalra könyökölve. Ez a lány egy időzített bomba, abból is a legkiszámíthatatlanabb fajta. Mivel ismerem West anyagi helyzetét, úgy sejtem, hogy alighanem egy ismerősénél szállásolhatta el a lányt, esetleg bérel neki valahol egy motelszobát, ahol időnként ellenőrzi. A drogfüggőt az alkoholista. Talán úgy érzi, hogy felesleges mindez, de ez a dolgom.
-  Nem véletlen tartottalak volna távol az ügytől – pillantottam Westre komolyabban. Tudom, hogy nem veszi ezt olyan könnyedén, ahogy mutatja. A stílusa adott, plusz a jó válaszok hiányában az ember kevés dologhoz tud nyúlni segítségül. -  Nem vagy alkalmas erre a feladatra – a lehető legegyszerűbben és leglényegretörőbben fogalmaztam. Nem a személyével van gondom. Jó nyomozó, de ebben az ügyben több szempontból is alkalmatlan. Ezt pedig ő is tudja, ezért tette, amit tett. – De a hátam mögött elintézted. A te munkádért pedig én felelek, úgyhogy olyan kifogástalanul kell eljárnunk, amennyire csak tudunk, vagy ízekre szedik az egészet a bíróságon. Az adatait bizalmasan kezeljük, de ha nem bízol a rendszerben, az sem érdekel. Nem fogok az állapotát illetően a te szakvéleményedre alapozni, ahogy az ügyészség sem – ezt neki is tudnia kell. Az ügyészség felettünk, így felettem is áll, de ott sem ostobák dolgoznak. – Keresünk egy külsős labort, ahol rendszeresen kell mintát vegyenek tőle, dokumentálva akarom látni, hogy tiszta és gyógyulófélben van, mikor eljutunk ennek a végére – hogy utána mit kezd magával, nem igazán érdekel. Megtanultam mostanra, hogy az embereket nem lehet megmenteni önmaguktól. Bármilyen csúnyán is hangzik, a lány számunkra most eszköz, ha könnyedén megdönthető a szavahihetősége, akkor jelentéktelen. Nekünk pedig az ellenkezőjét kell elérnünk. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy legyen nyoma a folyamatnak.
-  Egy pszichológusi szakvélemény nyugtatna meg. De azt is meg kéne vennem – morogtam az orrnyergemet masszírozva. Az, hogy West gyakran okoz fejfájást, nem kifejezés. – Jobb, ha nem hallom, hogy mit beszéltetek, mialatt szólt a zene. Vésd az eszedbe, hogy nincs itt sok barátod. Ha legközelebb – ami ugye nem lesz – mással is heves zenetörténelmi vitákba keverednétek, úgy tegyétek, hogy azzal ne hozzám jöjjenek. A végtelenségig nem tudom tartani a hátam, és nem szeretem azt sem, ha kihasználnak – márpedig ezt teszik. Tisztában vagyok azzal, hogy ezek ketten nemcsak sörözni járnak el közösen. Nem tette egyelőre ellene még semmit, mert nem szült a mostanihoz hasonlóan kellemetlen kérdéseket, de vékony jégen táncolnak. A kamikaze akciókért pedig nem rajongom.
-  Egyébként, történt feljelentés. Hivatalból – mondtam, Westet figyelve, elindítva a felvételt, hogy addig is legyen mit néznie. – Ismeretlen tettes, vagy tettesek ellen. A kolléga úgy ítélte meg, hogy Johnny barátátok nem volt teljesen őszinte vele. Úgyhogy bizonyára lesz néhány kérdés felétek, hogy láttatok-e valakit, vagy bármi gyanúsat – nyilvánvalóan nem fogják őket meggyanúsítani, de biztos vagyok benne, hogy Duncan nem lépi ezt meg, ha nem West lett volna azon a felvételen. Az őrmester igazságérzete szinte határtalan, a Westtel szemben táplált ellenszenve annál inkább. Kellemetlenséget fog okozni, neki ez elég. Engem pedig bosszant.
-  Esetleg tanúskodhattok majd a barátotok mellett. Arra gyanakodnak, hogy a doktor túlnyúlt a hatáskörén, mind jogilag, mind etikailag. Bizonyára felfüggesztik. Úgyhogy a problémáitokkal a közeljövőben ne keressétek, azt javaslom – erősen kétlem, hogy Goley komolyabban megütné a bokáját, vannak befolyásos ismerősei, de ha komolyabban a körmére néznek, egy időre parkolópályára fog kerülni. Westéknek pedig van egy olyan érzésem, hogy nem segítene, ha a férfi vesztes helyzetbe kerülvén úgy érezné, hogy már nincs vesztenivalója és inkább beszél. Ezzel azonban inkább csak azt akarom sugallani Westnek, hogy nem ártana óvatosabbnak lennie. A leginkább annak örülnék, ha ilyenek elő sem fordulnának. Mint mondtam, erre az ügyre nem alkalmas. Azt pedig nem nehéz kitalálni, hogy miért kell neki egy orvos segítsége. Maga miatt évek óta nem megy el egyhez sem, tehát nem sok lehetőség marad.
-  Ha már orvosok, vár rád egy kör Vogelnél. Azt mondta, hogy legutóbb faképnél hagytad a vizsgálat közben – ami persze indokolt esetben érthető lenne, csakhogy világosan West értésére lett adva, hogy nincs szükség arra, hogy hanyatt-homlok rohanjon el a kötelező pszichológiai vizsgálatról, a nyomozás érdekeit tartva szem előtt. Spencer helyettesítette volna őt. – Csak üld végig, tudod, hogy megy ez. Ismered a kérdéseket, ismered a válaszokat, nem olyan nehéz. Nem szeretnélek kísérgetni és megvárni, hogy tényleg ott maradsz-e. Vogellel szerencsések is vagyunk – teszem hozzá hátra dőlve a székben. Az elődje közel sem volt ilyen együttműködő és alkalmazkodó. Ő többször is kifejezte egyet nem értését aziránt, hogy Westnél fegyver van. A szakmai aggodalma mögött persze némi személyes ellenszenv is rejtőzött, de szerencsére a nyugdíj mellett döntött. Vogellel könnyebb együttműködni, bár az igaz, hogy nem könnyíti meg a helyzetet az, hogy még csak nemrég végezte el az egyetemet is.

 | ⚶