- Meglepetés!- rikkantottam el magam, amikor anya kinyitotta a bejárati ajtót, és először megrémült majd elnevette magát, végül felém csapott a kezében szorongatott konyharuhával. - A frászt hozod rám! Gyere be, mielőtt odafagysz a lábtörlőhöz. Korán érkezett a tél! - magamtól is mentem volna, de anya, a tőle megszokott türelmetlen ám szelíd vehemenciával már húzott is befelé, hogy be tudja csukni mögöttem az ajtót. Kitekertem a sálat a nyakamból, és kibújtam a fekete, félhosszú szövetkabátomból, majd felakasztottam. A cipő is lekerült rólam, persze közben szabadkoztam, meg egy táskát is átnyújtottam az édesanyámnak. - Nem maradok sokáig. Ma és holnap szabadnapos vagyok. Végre! Zsinórban lenyomtam majdnem három hetet, amiben nagyjából két szabadnapom volt, az sem egymás után. Rám fog férni egy kis lazítás. A papírtáskában néhány könyvet találsz. Beugrottam egy antikváriumba, és mivel tudtam, hogy már régóta vadászol egy igazi hatvanas évekbeli kiadást….ott meg történetesen volt mindegyikből…- hatalmas, ragyogó szemekkel néztem az édesanyámat, mint egy gyerek úgy zörgött a papírtáskával, kotorászott benne. Majd sorban kivette a könyveket. Meghatódott. Én meg erre is számítottam őszintén. - Ó, kisfiam! Üvöltő szelek, Elfújta a szél, Canterbury mesék...nem tudom mit mondjak! Köszönöm.- ölelt át az én törékeny anyukám, én meg magamhoz vontam és olyan jól eset hosszú idő után végre megint itthon lenni. Az igazság az, hogy bár korán a saját lábamra álltam, és saját magam tartottam fenn, azért az a légkör amit a mama meg tudott teremteni, az bizony hiányzott a legénylakásomból. Azt nem tudtam magammal vinni semmiféle poggyászban, szóval amikor csak tehettem hazalátogattam. Mivel azonban a magánéletem az utóbbi időben elég siralmas volt, jobb híjján minden beosztást elvállaltam amit csak felajánlottak.Gyakran voltam beugrós is egyik vagy másik kolléga helyett, de persze ezt sem lehet a végtelenségig csinálni. - Ugye hálaadásra hazajössz, Chad?- tudta, hogy az ünnepek nagy részét is elvállaltam, hogy minél több olyan bajtárs tölthesse otthon ezeket az alkalmakat, akiknek családja van. Gyerekei. Én egyedülálló voltam, noha nem állítom, hogy nem lett volna jó egyszer vagy másszor itthon lenni mondjuk karácsonykor. Azt hiszem ilyenre utoljára négy éve volt példa. - Hálaadásra igen. De karácsonykor nem leszek, és szilveszterkor sem. Cserébe viszont január 1-én szabadnapos leszek. Mondjuk ez is valami. A fejét csóválta és szótlanul vezetett be a konyhába, hogy az asztalhoz ültessen, és kérdés nélkül halmozzon elém mindenféle földi jót. Éhes voltam, ez tagadhatatlan, meg aztán az anyám főztjének nem volt párja, és persze jó fiúgyerekhez méltó módon semmire nem mondtam volna azt, hogy nem kérem. Nem csak udvariasságból, hanem mert már az illata csiklandozta az ízlelőbimbókat a nyelvemen. - Csomagolok is. Vigyél magaddal! Rád férne egy hét itthon, hogy ne legyél ilyen vékony. - Nem kell anya. Nem haza megyek...találkozom...- lenyeltem egy falatot és úgy böktem ki. - Cassy-vel. A kettőnk barátsága nagyon régre, még valamikor akkorra nyúlik vissza, amikor az NYU-ra jártam egy fél szemeszterre tűzbiztonsági előadásokra. Gyönyörű lány volt, csodás, ragyogó mosollyal, szerette az életet, és a világ is szerette őt. Szertelen és bolond volt, az aki másodpercek alatt ragadja meg az ember figyelmét, és nem is sűrűn engedi el azt. Nem tagadom egy pillanatig sem, hogy egy ideig még én is a bolondja voltam, de persze hamar nyilvánvalóvá vált, hogy más valaki az aki iránt ő érdeklődik. Ellenben a barátságát nem akartam feláldozni….kellett nekem az a vidámság, ami őt jellemezte. Az érzelmek szépen lassan átalakultak és olyan lett számomra mint egy védelemre szoruló kis virág. Mint később kiderült erre szükség is lett volna. Hosszú történet, talán egy külön fejezetet megérne nem csak Cass de az én élettörténetembe is az az út amit végigjártam vele. Amikor terhes lett, amikor magára maradt, amikor tanácstalan volt, amikor fogalma sem volt róla mi legyen azzal a kis élettel, akit a szíve alatt hord. Végül megszületett Lotte: és az anyaság amennyire csodássá tette őt, úgy húnyt ki a szemeiből a tűz, ami jellemezte. Én azonban nem engedtem el a kezét. Tudtam, hogy szüksége van valakire, aki önzetlenül és tiszta szívvel barátként szereti, és támogatja mindenben amiben csak tudja. Így lettem én aki sokszor bukkant fel náluk a pici születésétől fogva is. Ha az éjszaka közepén hívott, hogy kimerült, és én éppen otthon voltam, akkor mentem. Ha kellettem, akkor inkább lemondtam egy műszakot, hogy Lottéra vigyázzak. Bármikor és bármiben számíthatott rám, a barátságát sosem kockáztattam volna. Voltak kezdődő kapcsolataim amik ezen csúsztak el. Nem értették mi köt engem hozzájuk, én viszont róluk nem mondtam volna le sosem. Anya szerint nem kellene ennyit pátyolgatnom őket, talán hagynom kellene, hogy a saját életét élje Cass is. Hagyom is. Csak akkor megyek ha szüksége van rám. A saját problémáimmal nem terhelem. Neki egy másik kis életről kell gondoskodni, nem egy harminc éves felnőtt férfi lelki sirámait hallgatni. Ma este végre el tudom őt vinni valahova. Lottéra vigyáz az édesanyja, és tudom, hogy Cass-re rá fog férni egy kis pihenés, egy kis kötetlen szórakozás. Nem sokáig maradtam, de úgy tényleg nem akartam neki indulni az estének, hogy előtte nem látogatom meg anyát. Apa a szokásos öreg zsaruk által rendezett pókerpartin múlatta az időt, ahogyan egy héten kétszer mindig. Neki ennyi volt az időskori nyugdíjas duhajkodás. Kilencre beszéltük meg a találkozót Cassy-vel, egy Grey Gordon nevű helyen, Brooklyn északi csücskében. Ha esetleg egy kissé szétesőbbre sikerülne az este akkor majd alszik nálam, nem kell, hogy az édesanyja, meg a pici felébredjenek. Emiatt is választottam inkább Brooklynt, Bronx helyett. Még épp csak elmúlt háromnegyed, amikor megérkeztem. Odakint csúcsforgalom vibrált vörös, fehér és ezüst színekben. Az évszakhoz méltó módon igencsak hideg volt már, és ezt akkor éreztem a leginkább, amikor beléptem. A hátsó részből zene dübörgött, jó páran lézengtek még csak benn, a buli minden bizonnyal majd később indul be. A pulttól nem messze választottam asztalt, olyat ahonnan láthatom ha esetleg Cass befutna. Mondjuk vész esetére még mindig ott a mobilom, amin fel tud hívni, hogy itt vagyok már, vagy csak nem talál. Nagyjából öt perc után egy frissen csapolt korsó sör aranylott előttem, de még nem ittam bele. Meg akartam várni, hogy Cass is befusson. Azért is választottam ezt a helyet mert itt lehetett beszélgetni is, és később esetleg a hátsó részre átsétálva táncolni akár. Abban biztos voltam, hogy ma szeretném ha Cassidy jól érezné magát, ezért pedig mindent meg fogok tenni. Reményeim szerint.
- Rosie, ez így nem lesz jó – a nálam amúgy is alacsonyabb lány nyakát úgy öleltem át a rám adott cipőkben, mintha ő lenne az egyetlen reményem az életben. Ebben a helyzetben mondjuk így is volt, hiszen már jó ideje nem volt rajtam ennyire magas sarkú cipő... Sőt ha teljesen őszinte lennék, akkor be kellene ismernem, hogy sosem volt még a lábamon hasonló. Lényegében amikor tinédzser, illetve fiatal egyetemista lány voltam, mindenhova egy rongyos Converse-ben jártam... Főleg akkor, ha a maihoz hasonló módon, úgymond bulizni mentem. Nem volt egyszerű hagynom magam erre az egészre rábeszélni, mivel Lotte nagyon nagyon fontos számomra. Hiába igyekszem nem odafigyelni arra, hogy minden tettem tökéletes és makulátlan legyek, az anyuka énem ilyen szempontból más. Egyedülálló vagyok, ráadásul fiatalon estem teherbe, tehát az elmúlt években folyamatosan azon voltam, hogy az eleinte minket látogató gyámügy, elégedett legyen a nevelésemmel. Egy ideje már úgy ítélték, hogy tényleg tudom Lottét egyedül nevelni, de ennek ellenére is igyekeztem azért vigyázni és körültekintő lenni. - Miért, mi másban szeretnél menni? – a nő finoman fogott rá a karjaimra, hogy lehetőség szerint tényleg ne nyaljak el a parkettán. Az időközben rám kent vörös rúzs pedig képes volt még többet rontani a helyzeten. Hiába rendelkeztem tetoválásokkal, hiába voltam egykor nagyon vadóc csaj, most már anyuka vagyok, és sokat komolyodtam az évek során... Mondjuk ugyanolyan szeleburdi világszemlélettel rendelkeztem. Főzés közben nem sokon múlik általában, hogy az ujjaimat ne daraboljam az ételhez, képes vagyok télen elnyalni a lefagyott járdán, és nagyon könnyű zavarba hozni... Olyankor pedig butaságokat beszélek. - Bármiben, ami mondjuk nem dobja meg a magasságomat már rögtön tíz centivel! – nehéz volt kiválasztani számomra a megfelelő ruhát. Rosie kereked formái miatt kénytelenek voltunk a saját dolgaimra támaszkodni, és mivel nem voltak annyira nagyon régen azok a bizonyos egyetemista évek, könnyedén találtam még a szekrényemben olyan darabokat, amik tökéletesek voltak egy buliba. Az már részletkérdés volt, hogy a csipkés topot világos, pasztell árnyalatú, egyszerű szabású, csinos felsőkre cseréltem, a feszülős, bőr hatású nadrágok helyett pedig a mostanában nagyon divatos, mom fazonú farmereket részesítem előnyben. Kényelmesek és jól is néznek ki, bár sokkal drágábbak a skinny nadrágoknál. - Nincs olyan cipőd, ami illene a szettedhez – jegyezte meg a barátnőm, aztán hátrasimított egy tincset az arcomból – Csinos vagy így, hiba lenne a cipőt lecserélni. Mire Brooklynba érsz, majd nem lesz gond a járással. Ebben biztos voltam. Ha le tudom szenvedni magam a harmadikról ebben a cipőben anélkül, hogy egyszer is kitörném a bokámat, akkor minden bizonnyal megtanulnék benne sík talajon is menni. Amint Rosie úgy gondolta, hogy a hajam is tökéletes – abban viszonylag könnyen megegyeztünk – volt, elindultunk együtt lefelé a lépcsőn. Ez elég kalandos kör volt, vagy háromszor botlottam meg, de szerencsére minden alkalommal Rosie időben elkapta a könyököm. A nevetésünktől visszhangzott anyáék lépcsőháza, én pedig emlékeztem a gonosz szomszédokra, akiket mindig is utáltunk... Szóval igyekeztem gyorsan elhagyni a helyet. - Haza mész, vagy anyukádékhoz a farmra? – tettem fel neki a kérdést, miközben a hideg miatt összehúztam magamon a kabátomat – Jó, hogy nem a szoknyás összeállítást választottunk, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon fáznék benne később. Elvégre már olyan hónapot írtunk, ami elég hűvös volt ahhoz, hogy az általam választott bőrkabát is épphogy jó választásnak tűnjön. Viszont ugyanakkor nem gondoltam jó ötletnek, hogy egy bárba valami elegáns szövetkabátot vegyek fel. Az ilyen helyekre elegáns öltözékben csak szimplán nem odaillőnek érezné magam. - Beugrok még anyáékhoz, de megvárom veled a buszt – egy kedves kis mosolyt villantott felém a nő – Hiába találkoztál a hercegeddel egy kétes helyzetben, nem szívesen hagynálak magadra egyedül. A végén még elrabol valaki. - Nem a hercegem! – elég határozottan jegyeztem meg, de mégis eszembe jutott az a bizonyos helyzet, amikor belecsempésztem a könyvjelzőre írt számomat a boltunkban vásárolt könyvbe... Csak azért mert kérte én meg túl félénk voltam ahhoz, hogy szemtől szembe intézzem ezt az egészet. Szerencsére még mielőtt komolyan belefeledkezhettünk volna a témába, szerencsére megjött a buszom és elbúcsúzhattam a barátnőmtől. Közel a helyhez szálltam le, tehát nem kellett sokat gyalogolnom ebben a borzalmas cipőben. Az tuti, hogy ha arra kerülne sor, ebben nem lenne esélyem menekülni egy kétes alak elől. Hála az égnek, hogy Chad egy jobb helyet választott, így minden probléma nélkül be tudtam surranni a bárba, és már kereshettem is a tekintetemmel. A kialakított tánctér miatt egy kicsit sötét volt és nem találtam meg azonnal, de sokat sem kellett botorkálnom, mivel a pultnál rögtön kiszúrtam a hátát. Talán írt is nekem arról, hogy pontosan hol helyezkedett el, de egész délután nem néztem rá a telefonomra. - Sziaaa – kicsit elnyújtottam a szót amikor mögé értem, a vállát pedig finoman érintettem meg, hogy jelezzem a megérkezésemet. Az arcomon széles mosoly ült, az üdvözlésem után pedig rögtön helyet is foglaltam az övével szomszédos bárszékben. A cipőm magas sarka miatt meglepően keveset kellett küzdenem, tehát egy pont volt Rosie mellett... De a feltűnő rúzst nem fogom neki megbocsátani, egyelőre még mindig kényelmetlenül éreztem magam miatta. Fiatalon sem viseltem hasonlókat, nemhogy 27 évesen. - Mi újság? Siettem, csak vendégünk is volt, illetve igyekeztem feltúrni a régi cuccaimat, hogy valami ideillőt vehessek fel – mint mindig, amikor vele vagyok, most is csacsogósra fogtam a figurát, aztán végigpillantottam rajta és az előtte elhelyezkedett italon is. Gyorsan megszabadultam a kabátomtól, aztán a már jó ideje engem pásztázó pultosra pillantottam, aki arra várt, hogy kiszolgálhasson. - Én egy vodkaszódát szeretnék kérni – úgy csiripeltem oda a szavakat, mintha legalábbis limonádéról lett volna szó – Ha van Absolut vodkátok, akkor abból, ha nincs akkor megteszi más is. Fiatalon lényegében bármit megittam, most már azért igyekeztem odafigyelni arra, hogy minőségi italokat fogyasszak, ha már egyszer alkoholt iszok. Brooklyn sem feltétlenül nevezhető lepukkadt helynek, tehát csak nem volt nagy elvárás az, hogy egy középkategóriás vodkát tartsanak. - Jól nézel ki – ejtettem meg egy bókot Chad felé, amíg az italomat vártam – Mi a terv az est további részében? Itt maradunk, vagy szeretnél tovább vándorolni?
things haven't been quite the same, there's a haze on the horizon, babe, it's only been a couple of days, and I miss you, when nothin' really goes to plan, you stub your toe or break your camera
white petals daisy. Love that sheds tears in lies, it's a crying blue bird, flying away, a person crying over lies, I'm just living, you are a bright sun, you should be happy in the end
Life was a willow and it bent right to your wind Head on the pillow, I could feel you sneaking in, as if you were a mythical thing, like you were a trophy or a champion ring, and there was one prize I'd cheat to win
Kezdőlap
