still with you

**Min Ye Bin**

Natalie & Yebin

"There are two kinds of dangerous situations. One is the kind you get yourself into. The other just sucks you in."

Sosem volt kifejezett szándékom, hogy bárki előtt titkolózzak, főleg a nővérem előtt nem. Most mégis arra gondoltam, hogy nem fogom neki elmondani részleteiben, hogy mi történt ma és hogy mi járt a fejemben, amikor felfogtam, hogy egyrészt megmentettem Nataliet egy balesettől, másrészt hogy olyan közel van hozzám, hogy meg tudnám számolni a szempilláit. Nem szeretek füllenteni, vagy egyenesen hazudni másoknak, de vannak olyan szituációk, amikor egyszerűen elkerülhetetlen a dolog. Különben is hónapok óta képes voltam elhitetni másokkal, hogy élvezem a gyakornoki munkámat a családom vállalkozásánál, holott egyáltalán nem így volt. Sokszor olyan szintű szorongás tört rám, hogy legszívesebben el akartam volna tűnni. Már az sem volt elég, ha az ujjaimat nyomogattam egy stresszes helyzetben. Ha valaki ránézett volna az ujjaimra és a körmeim melletti bőrrétegekre, látta volna, hogy majdnem napi szinten mondhatni véresre piszkálom legalább az egyik ujjamat.
- Én már nem mennék vissza, nehogy valami baj történjen. Ha elfelejtesz valamit, az balszerencsét hoz. - Léteznek ugyan praktikák arra, hogy hogyan lehet megkerülni az esetleges kellemetlenségeket, de én jobban szerettem annak hinni, hogy ez olyasmi, amit egyenesen el kell kerülni, nem pedig utólag reménykedni benne, hogy nem lesz belőle baj. Vagy valami ilyesmi.
- Engem nem zavarna annyira. - Mosolyogva vontam meg a vállamat, miközben az egyik kezemet a tarkómra simítottam. Ha betegen kellene otthon feküdnöm, biztosan nem lennék annyira virgonc, de egyben azt is jelentené, hogy nem kell suliba jönnöm, külön órákra mennem, és dolgozni sem. Egy hét pihenés maga lett volna a mennyország, még ha a végén a nyakamba is szakadt volna a tanulnivaló. - Muszáj pont a franciát? - Óvatosan pislogtam felé, még ha sejtettem is, hogy az egész csak egy vicc. - Ha beteg vagyok, mindig kapok barack befőttet, attól általában jobban érzem magam. - Olyankor az esik a legjobban. Főleg az olyan napok után, amikor nem sok étvágyam van, vagy épp egyáltalán nincs kedvem enni a rossz közérzetem miatt.
- Biztos? Nem kellene inkább látnia egy orvosnak? - Nem igazán értek a különböző sebekhez, vagy például ahhoz, hogy mikor kap az ember tetanuszt és mikor nincs rá szükség, hiába olyan sérülés, ami miatt talán megérné... Most persze egyáltalán nem akartam hasonló dolgokkal ijesztgetni Nataliet, mert épp elég lehetett neki megszerezni a sérülést magát. - Honnan tudod, hogy magától meg fog gyógyulni? Elmehetnél holnap az iskolaorvoshoz is. - Elvégre őket is felkészítették valamilyen szinten arra, hogy bármilyen sérülést kezelni tudjanak, ami egy iskolában történhet.
- Nem igazságtalan, hogy még orvoshoz járni sem volt időd? - Nem tudom pontosan miért döntöttem úgy, hogy újabb kérdéseket teszek fel neki, de azt meg kell hagyni, hogy élvezem a beszélgetést, amit vele folytathatok. Nem csak most, hanem úgy a suliban általában.
- Azért, mert anyukám szerint hasznos. - Ezt én legalább hat módon tudnám megcáfolni és szívesen vitatom is, mert még mindig nem jöttem bele, mint amennyire a magántanárom állította, hogy meg fogom szeretni ezt a nyelvet. - Csinálok olyan dolgokat is, amiket szeretek. - Bólogatva próbáltam kimagyarázni magamat a kellemetlen helyzetből, mert bár nem valamilyen tanulási formához köthetőek ezek a hobbik, attól még léteznek. Ilyen például az is, hogy is, hogy szeretek fotózni, vagy hogy élvezem a zenét. - De nem lehet mindig mindennel foglalkozni, ami csak olyasmi, amit szeretek. Majd később lehet, hogy egyszerre tudom mindkettőt. - Javier legalábbis ezt tanácsolta. Ha belejövök abba, amit egyébként kevésbé szeretek jelenleg, még jó is lehetek benne. Nem tudom hol használnám fel a franciát, de attól még biztosan fogom tudni.
- Megbeszéltük, hogy meglátogatsz majd, ha megbetegszem. - Mosoly jelent meg az arcomon, miközben a lány felé fordultam. Nem mondom, hogy megharagudtam volna rá, ha végül mégsem teszi meg, de ha már erről volt szó... Amúgy is az egészhez előbb egyáltalán meg kellett volna betegednem, amiről nem gondoltam, hogy ténylegesen meg fog történni, még annak ellenére sem, hogy a pulcsim immáron nem rajtam volt.
- Miért furcsa? - Őszintén érdekelt a válasza. Tisztában voltam vele, hogy nem csak a Yenával egyidős emberek, hanem az én korosztályom is aktívan keresi a párját, de engem valahogy ez soha nem vonzott túlzottan. Egyszerűen csak nem hiszem, hogy lett volna már első szerelmem, vagy ha már itt tartunk, sokadik.
- Háromra rugózz egy kicsit, jó? - Nyílt pillantással néztem az arcára, ami megint legalább olyan közel volt hozzám, mint az előbb, amikor visszarántottam az úttestről. - Egy.. két.. há'. - A kezeim a derekára csúsztak, pár pillanatig talán a kelleténél jobban is hozzá nyomódtak az ujjaim, mint kellett volna. Viszont másképp valószínűleg nem sikerül őt felültetni oda, amíg várakozunk. Kár lett volna érte, ha úgy kellene ácsorognunk, mint két járőr.
Már épp azon dilemmáztam, hogy nekem is fel kellene-e ülnöm mellé, amikor folytatta a kérdezősködést, én pedig leálltam azzal, amit csinálok. Előbb a kezeimet bámultam, majd leporoltam a tenyereimet. - Ezt nem igazán... - Elharaptam a mondat végét, mert egyébként nem volt mit megosztanom vele, amit már nem tudott eddig is. - Miért kérdezed? - Más esetben talán nem álltam volna elé ennyire nyíltan ezzel a kérdéssel, de talán itt volt az ideje, hogy valaki megtegye.
- Neked tetszik valaki? - Magam sem tudnám megmondani, hogy miért fontos most ez az információ számomra, de úgy éreztem, hogy ha már ő megkérdezte tőlem, akkor nekem is illik tudnom ugyanazt vele kapcsolatban. - A tanuláson kívül mit szeretsz csinálni? - Lehet, hogy francia órán már beszélgettünk hasonló dolgokról, de mégsem olyan egy több, mint 20 fős osztályban mesélni, mintha csak kettesben jönnek fel ezek a témák.
- Ó, nézd. Az az autó lesz a miénk. - A fejemmel az emlegetett jármű felé biccentettem, amivel előbb értelmes helyen kellett megtalálni a megfelelő parkolót. Amíg Elmo ezzel volt elfoglalva, én a kezemet nyújtottam Natalie felé, hogy könnyebben le tudjon jönni.

930 | tü-tü-tü still with you | Yebi & Natie 3719483937

| öltözék

☆

**Natalie Young** · Re: still with you | Yebi & Natie Kedd Jan. 25 2022, 13:32

Ye Bin & Natalie

Nem tudom, hogy utoljára mikor voltam olyan helyzetben, hogy egy fiú ennyire közel tartott magához a karjaiban. Magam sem tudtam pontosan, hogy most majdnem megtörtént baleset miatt lódult meg a szívem, megijedtem, amiért hirtelen ütköztem Ye Bin mellkasának, vagy maga a tény váltotta ki belőlem ezt, hogy ő van itt velem. Nyilvánvalóan volt szemem és láttam dolgokat azzal kapcsolatban, hogy ő milyen külsővel rendelkezik. Fel tudtam fogni azt, hogy pontosan milyen embernek mutatja magát, emiatt pedig mindig elszégyelltem magam, amikor megajándékozott a mosolyával. Egy olyan srácnak, mint amilyen ő is, nem velem kellene lógnia, mégsem volt annyi erőm, hogy távol maradjak tőle. Hosszú idők óta, ő volt az a személy, aki a családomon kívül boldoggá tudott tenni már azzal is, hogy hozzám szólt, emiatt pedig egyáltalán nem tudtam, hogy mit kellene gondolnom arról, ami most történt velünk.
Az ujjaim bizonytalanul fonódtak először a dereka köré, amiket nem húztam el onnan azonnal, még pár pillanat erejéig megkapaszkodtam a pulóverében. Én is szerettem volna visszakapni a sajátomat, mert nagyon hideg volt ahhoz, hogy egy szál pólóban mászkáljak, emiatt pedig pont úgy nézhettem rá, mint valami elhagyott kisállat. Tudtam, hogy vissza kell mennem, de úgy néz ki, hogy nem fogja nekem ezt csak úgy megengedni. Miután ez tudatosult bennem, egyszerűen lehajtottam a fejem és a karjaimat is a testem mellé ejtettem.
- Akkor ez teljesen veszett ügy, ugye? – halkan, de annál szomorúbban nevettem el magam. Óvatosan simítottam el pár tincset az arcomból, majd összefontam magam körül a karjaim. Zavart, ahogyan a szél oda fújja őket, csak ebben a pillanatban ugrott be az is, hogy nem nagyon kellene a nyakamat mutogatni. Amikor eszembe jutott a sebem, megint az égő fájdalmat kezdtem el érezni a bőrömön. Pontosan tudtam, hogy nem beszélhetek róla, őszintén nem is akartam.
- Mi van, ha majd miattam leszel beteg? – nekem biztosan bűntudatom lenne, de ő erősködött a pulcsival kapcsolatban – Akkor duplán fogom leverni rajtad a franciát, jó? De viszek át valamit, amitől jobban érzed magad.
Onnantól kezdve, hogy miattam lesz valami baja, egyértelművé vált az, hogy nekem kell elvinni a házit az anyagot. Ha pedig már itt tartunk, akkor minimum illik rendelni neki egy forró csokit vagy teát, meg egyebeket. Minden bizonnyal hülyén venné ki magát, ha valami húslevessel odaállítanék hozzájuk, azt sem kockáztatom meg, hogy az anyukája kidobna, ha ezt tenném.
- Nem volt túl kellemes – ezen a ponton jött volna az, hogy közvetítem a szakvéleményt – De jól vagyok. Tényleg.
Nyilvánvaló volt, hogy talán célszerűbb lett volna hazudni neki azzal kapcsolatban, hogy látott valaki, de hamar kiderült volna. Még van időm rágyúrni arra, hogy mit fogok hazudni Oppának. Ő ilyen helyzetben nyilvánvalóan más volt. Nagyon féltem attól, hogy kiderült valami, ami miatt csalódott lesz és már nem fog tudni úgy szeretni, mint korábban. Azt tudom, hogy a szüleink hittek nekem, de rájuk joggal mondhatom azt, hogy elfogultak. Én pedig talán tényleg nem érdemeltem meg azt a törődést, amit a testvéremtől kaptam, mivel így vagy úgy, de nyakig benne voltam valakinek a halálában. Tehettem arról, ami azzal a lánnyal történt. A testvérem pedig túl jó ember ahhoz, hogy ilyen helyzetben támogatni tudjon.
- Hát gondolom majd magától meggyógyul – finoman megvontam a vállam és elmosolyodtam – Amikor még gyakornok voltam egy cégnél, soha nem jártunk orvoshoz, mert nem volt rá időnk.
Mindannyian iskolások voltunk, szóval az éjszakai gyakorlás után kénytelenek voltunk suliba menni. Emiatt megtanultuk valamennyire tűrni fájdalmat és a kevés szabadidőnket csak arra használtuk fel, hogy aludtunk. Talán nekem is jobb lett volna, hogy ha otthagyom a sulit azért, hogy énekes lehessek. Bár akkor most biztosan nem ismerném Ye Bint, és nem tanultam volna meg értékelni az olyan embereket, amilyen ő is.
- Miért tanulsz franciát, ha utálod? – őszintén kíváncsi voltam a válaszára – Olyan dolgokat kell csinálnod, amit szeretsz és érdekel.
Jelen helyzetben nem jó magyarázat az, hogy hasznos a nyelvismeret. Rengeteg nyelv van a világon, amit ugyanúgy elsajátíthat, és talán egy másikat jobban szeretne tanulni. Emiatt nem láttam értelmét annak, hogy franciát tanuljon, ha nem szereti. Mondjuk nekem sem volt feltétlenül a kedvencem, mivel nehéz volt, de én kötöttem alkut apával és így foglalkozhattam bármi mással, ami érdekelt.
- Jó, hiszek neked – halkan sóhajtottam fel, majd belebújtam a pulcsiba, aminek az illata pár pillanatig az orromban maradt. Nem éreztem rajta semmi mást az öblítőn kívül, de az épp elég kellemet volt attól, hogy egy kicsit elvörösödjek a ténytől, hogy kinek a ruhája van most rajtam.
- Ez furcsa – magam sem tudom, hogy miért kérdeztem tőle ennyire személyes dolgot, egyszerűen csak tudni akartam a választ – Azt hittem, hogy van.
Nagyon kedves volt, ráadásul ilyen arccal otthon nagyon népszerű lett volna. Szinte láttam magam előtt, ahogyan Valentin napon kinyitja a szekrényét és potyognak ki belőle az ajándékok. Ebből pedig automatikusan arra következtettem, hogy itt is kedvelik a lányok. Nyilvánvalóan nekem is tetszett.
- Segíthetsz – nem igazán tudtam, hogy mit kellene mondanom erre az egészre. Úgy, hogy a pulcsija rajtam volt, már nehezen fáztam volna fel, mert majdnem a térdemig ért. Ahogy megálltam előtte és felnéztem rá, nem igazán tudtam elképzelni, hogy miként fogjuk ezt megoldani, de jobb híján megkapaszkodtam a vállában és vártam, hogy megemeljen.
- És, ha barátnőd nincs – ezen a ponton talán túlzottan szégyentelennek éreztem magam, de úgy éreztem, hogy tudni akarom a kérdésemre a választ – Akkor tetszik valaki, ugye?

▲

still with you | Yebi & Natie 2624752903

still with you | Yebi & Natie 3874598021

▲ sapi nélkül ▲ 671 ▲

**Min Ye Bin**

Natalie & Yebin

"There are two kinds of dangerous situations. One is the kind you get yourself into. The other just sucks you in."

Általában meg kellett válogatnom hogyan viselkedem, vagy mit mondok másoknak. Anyáék elvártak tőlem és a nővéremtől egy bizonyos viselkedést és nem vagyok benne biztos, hogy a hősködés olyasmi lenne, amit annyira támogatnak. Ha Elmo időben érkezik, valószínűleg nem is lettem volna szemtanúja annak, ami történik, maximum a francia órán hallottam volna Natalie balesetéről. Sokkal inkább örülök azonban annak, hogy jelen voltam és még időben elkaptam a lányt, így nem esett baja. Az teljesen más lett volna, ha bármelyik másik osztálytársamat otthon baleset éri és mondjuk eltörik a karjuk, mert az ilyeneknél egyszerűen nem lehet ott lenni és megmenteni az illetőt. Ha nem is feltétlenül akartam nagy dobra verni azt, hogy mit vittem végbe az imént, de mégis jó érzéssel töltött el, hogy talán egy nagyon komoly balesettől mentettem meg azt, akit már jó ideje a padtársamnak tekintek.
Egyáltalán nem gondoltam, hogy képes vagyok ilyesmire, mert sokan vannak, akik veszély helyzetben egyszerűen leblokkolnak és nem tudnak lépni. Mivel velem korábban soha nem történt ilyen, nem lehettem biztos benne, hogy mi fog történni. De az is lehet, hogy eleget játszottam már ahhoz, hogy jók legyenek a reflexeim és ne ijedjek meg bizonyos dolgoktól, amelyeket nem tudok irányítani. Ha az élet minden területén ilyen tudnék lenni, akkor sokkal kevésbé izgulnék, mert akkor valószínűleg olyan magabiztosságot sugároznék, mint Kaiden is, akinek ezen a téren nincsenek gondjai. Nem ismerem őt túlságosan, de azért ez mégis süt róla.
- Akkor jó... - megköszörülöm a torkomat, majd a tarkómhoz emelem a kezemet és finoman megborzolom a tincseimet. Nem igazán fordult meg a fejemben az, hogy esetlegesen a lány akár direkt is csinálhatta az egészet, mert nekem hiába nem voltak hasonló gondolataim, gyakorlatilag bárki érezhette úgy magát, mintha csak ez lenne az egyetlen megoldás. Natalie szavai azonban bebizonyítják, hogy nem is kell hasonlóra gondolnom, főleg nem vele kapcsolatban.
- Nem biztos, hogy a helyén lett volna a portás. Amikor bezárják az épületet, mindig megy egy kört... - Magam sem tudom pontosan, honnan volt meg ez az információm, viszont valamiért mégis birtokában voltam. Mindenesetre nem gondoltam, hogy ez olyan fontos lehet, ha valaminek, akkor lényegében inkább strébernek tűntem tőle.
- Odaadom az enyémet, hogy ne fázz meg. - Ezzel csak próbálok ráerősíteni a korábbi állításomra. Értem úgyis sofőr jön, aki kitesz majd a lakásunk előtt, ahol alig kell sétálnom valamennyit, hogy beérjek az épületbe. Nem tudom Natalie hogy szokott közlekedni, de mivel neki amúgy is szüksége volt egy pulcsira, egyszerűbb volt, ha én adom oda az enyémet.
- Áá... Biztosan fájhatott. - Nem akartam azt mondani, hogy rosszul néz ki a seb, mert előfordult már, hogy Ye Nának valamivel kapcsolatban megmondtam, hogy szerintem nem néz ki jól, és csak az lett belőle, hogy majdnem elsírta magát. Nem gondoltam, hogy Natalie most kezdi el a sírást, egy megjegyzésem miatt, amikor az előbb majdnem elütötték és nem látszik rajta, hogy túlságosan sokkolódott volna... De jobb, ha a lányok nem sírnak. - De egy orvos meg tudja mondani, hogy hogyan kezeld le, legalább annyira, hogy ne fájjon. Nem mész el mégis egyhez? - Ha nem órák után lennénk és nyitva lenne még az épület, biztosan azt ajánlanám neki, hogy menjen el az iskolaorvoshoz.
- Bármelyik pillanatban itt lehet. - Tettem még hozzá, majd arrébb sétáltam vele. Amíg ő arról magyarázott, hogy miért nem kellene elfogadnia a pulcsimat, én a táskám pántjait babrálva vetettem pár pillantást a mögöttünk lévő párkányra. - Nem fogok megfázni, mert úgyis a kocsiban fogok ülni. A franciát pedig mindig utálom, szóval nem egy betegség fog rajta változtatni - halkan nevetve osztottam meg vele a dolgot. Mindenkinek - aki nem édesanyám volt - elmondtam, hogy mennyire nem szeretem a franciát, ez pedig nem volt másképp a lánnyal sem.
- Öö.. - Pislogva néztem le a kezére, amiben odanyújtotta nekem a korábban odaadott pulcsimat, de egyszerűen fogtam és visszanyomtam a kezét, finoman hozzáérve a csuklójához. - Vedd csak fel, én nem fogok megfázni - finoman megráztam a fejemet, majd azon kezdtem gondolkodni, hogy hogyan is kellene felelnem az előző kérdésére. Végül csak szimplán kimondtam a dolgot. - Nincsen. - A kijelentésem nagyon egyszerű volt, de legalább válasz a kérdésére. Amikor éreztem, hogy a fülem felforrósodik, a kezemmel a párkány felé böktem. - Segítsek felülni?

687 | tü-tü-tü still with you | Yebi & Natie 3719483937

| öltözék

☆

**Natalie Young**

Ye Bin & Natalie

Habár csak pár pillanatig voltam a fiú karjaiban, mégis olyan volt, mintha megállt volna az idő. Nem éreztem magam kényelmetlenül a karjaiban, azt sem különösebben bántam, amikor a fejem a mellkasának csapódott, hiába szédültem meg a lendülettől. Azt nem tudtam eldönteni, hogy a közelsége, vagy pedig az ereimben pumpáló adrenalin volt rám olyan hatással, hogy a szívem hevesebben kezdett el dobogni, de ezen a ponton már nem is akartam elgondolkozni rajta.
Amikor otthon megtörtént az a bizonyos dolog, amit annyira próbáltam itt elrejteni, egyetlen osztálytársam sem volt, aki megkérdezte volna tőlem, hogy mi van velem. Ugyanez volt igaz a barátomra is, aki egyszerűen szakított velem, mert kellemetlenné vált számára az, amibe belekevertek. Lényegében elmondhatom azt, hogy ha tényleg meghaltam volna, az őket minimálisan sem rázta volna meg, vagy legalábbis ezt éreztették velem. Éppen ezért volt különleges élmény az, ahogyan a fiú visszahúzott, én pedig ezt elsőre nem is gondoltam feltétlenül szükségesnek… Hiszen azért indultam el az épület felé, mert átértem volna, mielőtt az autó elér engem, nem? Én nem érzékeltem, hogy olyan gyorsan közeledett volna, de minden bizonnyal azért lehetett így, mert jelenleg sokat számított az a pulóver. Talán őrültnek gondolna az, aki nem tudja, hogy miért van ennyire szükségem rá, viszont nem engedhettem meg magamnak azt, hogy a bátyám előtt lebukjak. Talán ez lenne a kapu ahhoz, hogy megsejtse azt, ami a hazugságaim mögött lapul, ő is csalódni fog bennem, én pedig azt talán már képtelen lennék elviselni.
- Jó – egészen zavarba hozott az, ahogyan megdorgált, de igyekeztem ennek ellenére is egyenesen a szemébe nézni – Nem fogok átszaladni legközelebb.
Tudtam, hogy ha ezen a ponton elkezdek még furcsábban viselkedni, akkor csak arra fogom terelni a gyanút, hogy valami nem oké velem. Egyáltalán nem gondoltam Ye Bint egy olyan embernek, aki mondjuk képes lenne faggatni bármiről, ami furcsa neki. Viszont ennek ellenére sem akartam még gyanúsabb lenni a környezetem szemében, így egyszerűen csak elfogadtam, amit mondott és nem kezdtem el taglalni, hogy miért annyira nagyon fontos nekem az a pulóver.
- Azt hittem, hogy ha sietek, akkor elkaphatom a portást, és talán, ha eléggé kérlelem beenged. Ma nem az a morcos bácsi volt, hanem a kedvesebb – kis szomorkás mosoly ült ki az arcomra, aztán megcsóváltam a fejem. Nem szerettem azt a férfit, aki annyira savanyú. Mindig morgott az orra alatt valamit, amikor jöttem, és ettől nagyon unszimpatikus lett nekem.
- Amiatt nem aggódok… Csak most lett volna fontos – kicsit halkan jegyeztem meg, miközben megszokásból eltűrtem egy tincset az arcomból és beharaptam az ajkam. Ezzel ő már nyilvánvalóan nem tud mit csinálni.
Amikor ő maga döntött úgy, hogy megválik a pulcsijától a javamra, már készültem volna a tiltakozásra, de a kérdése belém fojtotta a szót. Nem számítottam rá, hogy ennyire korán magyarázatot kell adnom arra, ami történt, ugyanakkor teljesen normálisnak tűnt, hogy rákérdez. Mégiscsak egy csúnya seb volt ott.
- Semmi – nyilvánvalóan nem volt igaz ez, mégis automatikusan jött ki a számon – Izé… Tesi órán ért egy kis baleset, de jól vagyok. Kibírtam a napot anélkül, hogy megnézte volna egy orvos, szóval szerintem nincs baj, csak csúnyán horzsolódott le a bőröm.
Reménykedtem benne, hogy nyoma már nem fog maradni, mert akkor életem végéig magyarázkodhatok amiatt, hogy miért olyan a nyakam, amilyen. Azt elmondani, hogy pontosan mi történt nem akartam, mert túlságosan áldozatnak tűntem volna tőle… Egyelőre feleslegesnek éreztem, hogy olyan dolgokon kattogjak, amik talán nem is igazak.
- Azt megköszönném – időközben elvettem tőle a pulcsit, de még mindig csak szorongattam és maximum nézegettem azt – De ezt nem fogadhatom el, mert te fogsz megfázni miattam. Utána pedig minden bizonnyal mérges leszel rám, amiért betegen kell franciát tanulnod.
Igyekeztem megejteni felé egy mosolyt, viszont egyelőre nem nyújtottam vissza neki a ruhadarabot. Az ujjaimat a karja köré fontam – mert a kezét megfogni túl személyes lett volna – és elhúztam egy párkányhoz, hogy ne a zebránál állva beszélgessünk, amíg megjön a sofőrje. Túl magas volt ahhoz, hogy én le tudjak ülni, de ő, ha szerette volna, akkor fel tudta volna húzni magát oda.
- Egyébként – most találtam tökéletesnek a pillanatot ahhoz, hogy visszaadjam a pulcsit – Van barátnőd?

▲

▲ sapi nélkül ▲ 671 ▲

**Min Ye Bin** · Re: still with you | Yebi & Natie Pént. Jan. 29 2021, 00:12

Natalie & Yebin

"There are two kinds of dangerous situations. One is the kind you get yourself into. The other just sucks you in."

Mindig is úgy éreztem, hogy hiába próbálok állandóan kedves lenni másokkal, attól még vannak olyanok például az osztályomban is, akik szimplán csak elkényeztetettnek tartanak. Ezt egyrészt alaptalannak is éreztem, mert nagyon sokan élnek hozzánk hasonló körülmények között, akikkel egy iskolába járok, így nem feltétlenül én vagyok az egyetlen, akit minden reggel a saját sofőrje visz iskolába, vagy adott esetben a délutáni, iskola utáni elfoglaltságokra. Másokkal ellentétben azt hiszem még különösebben menőzni sem akartam azzal, hogy mennyire állunk jól anyagilag. Azon, hogy milyen környezetben nőttem fel, mit veszek fel és mit eszek ebédre, tulajdonképpen nem tudtam változtatni. Emiatt gondolhatták esetleg azt mások, hogy többnek és jobbnak érzem magamat a pénzünk miatt, pedig ez nem volt így.
Nem voltam viszont az a kategória, aki tisztában volt a családi vagyon jelentőségével és mindent megtett annak érdekében, hogy ezzel flexeljen, mert nem éreztem úgy, hogy ez olyasmi lenne, amit megtehetek. Nyilván nem volt más választásom és el kellett fogadnom, hogy a gardróbomban található dolgok többe kerülnek, mint másnak lakása. De nem is próbáltam hősködni, csak mert sok olyan dolog van, amit másokkal szemben én megengedhetek magamnak.
A mostani helyzet viszont olyasmi volt, amiben nem is volt kérdés, hogy mit fogok tenni, ezért sem gondolkoztam túl sokat, amikor elrántottam Nataliet a közeledő autó elől. Abba már bele sem gondoltam, hogy pontosan hogyan fogtam meg, csak azt akartam tudni, hogy jól van. - Szívesen.. - Aprót bólintok, ahogyan továbbra is őt figyelem, immáron valamivel tisztesebb távolban, mivel elhúzódott tőlem. Amint ezt megtette, az én kezeim rögtön a pulóverem zsebébe vándoroltak. - Elég gyorsan közeledett, szóval ha leléptél volna... Máskor ne akarj átszaladni, ha már csak villog a lámpa. - Nem akarom őt kioktatni, de most még csak arra sem foghatja, hogy épp zenét hallgatott és nem figyelt. Nem akartam volna végignézni, ahogyan éppen őt ütik el a szemem láttára.
- Szerintem már nem fogsz tudni visszamenni. A mi óránk volt az utolsó ma. - Legalábbis úgy hiszem, hogy ilyenkor már nem lehet visszamenni. Kipróbálni még sosem próbáltam, mert Elmo sosem késett ennyit. - De egy takarítónő biztosan megtalálja majd és leadja a portán. - A nővérem miatt tudom, hogy a lányoknak milyen fontosak a ruháik, így a szavaimmal Nataliet próbálom nyugtatni. - De én kölcsön tudom adni az enyémet. - Lecsúsztatom a vállaimról a táskámat, aztán pedig megszabadulok a pulcsitól is, amit aztán átnyújtok Natalienak. - Mi... Mi történt a nyakaddal? - A kérdés csak úgy kibukik belőlem, még azelőtt, hogy kivenné a kezemből a pulcsit. Kíváncsi pillantásom a sebről most az arcára suhan.
- Jön majd értem a sofőröm, elviszünk, ha te is szeretnéd - érdeklődő pillantással fürkészem őt, mert bár egymás mellett szoktunk ülni, de különösebb kapcsolatot nem építettünk ki. Viszont mivel majdnem elütötték, azt hiszem legalább ennyit felajánlhatok neki.

452 | tü-tü-tü still with you | Yebi & Natie 3719483937

| öltözék

☆

**Natalie Young** · Re: still with you | Yebi & Natie Hétf. Jan. 11 2021, 15:27

Ye Bin & Natalie

A mai napom túlságosan megrázó és kaotikus volt. Egyelőre nem tudtam, hogy mit fogok mondani arról, ami a nyakammal történt, hiszen az iskolaorvoshoz sem mentem el... Pedig erősen ajánlották nekem a dolgot. Ezek után annyit tehettem, hogy a tesitanárom szemébe hazudtam azzal kapcsolatban, hogy meglátogattam a dokit, viszont ugyanakkor nem akartam odamenni. Ha hiányoztam volna a franciaórámról, akkor minden bizonnyal Yang is felfújja az egész ügyet, én pedig ezt mindenképpen el szerettem volna kerülni. Talán az a lány tud valamit arról, ami az előző iskolámban történt, és ezáltal a bátyám is megtudná... Ez nem opció jelenleg.
Az egészre egy lapáttal tett rá az, hogy nagyon siettem – szerettem volna elkerülni a többiek kérdéseit – és csak az utcán jöttem rá arra, hogy a pulóverem nem volt velem. Innentől kezdve pedig minden másodpercek alatt történt. Még mielőtt feleszmélhettem volna, a testem az ellenkező irányba mozdult. Azt hittem, hogy el fogok esni, viszont a fejem valaki mellkasának ütközött, a kéz pedig, ami korábban a karomra fonódott, most már a derekamat ölelte át. Egészen kipirult arccal pislogtam fel a fiúra, akinek a haja mintha mindig túl hosszúra lenne nőve. Én a magam részéről egyáltalán nem tudtam, hogy mit láthat így, és vissza is kellett fognom magam, hogy ne simítsam ki a tincseket a szeméből. Hiszen akkor még inkább zavarba ejtő lenne ez az egész szituáció.
A felém intézett kérdéseit lassan fogtam fel, a kezeimet pedig igyekeztem elhúzni a mellkasa közeléből. Soha nem volt szerencsém ilyen közelről megszemlélni ennek a fiúnak az arcát, így képtelen voltam nem megállapítani azt, hogy aranyos... És otthon minden bizonnyal sok lány odalenne érte. Éppen ezek a indokok miatt néztem inkább máshová és húzódtam el tőle lassan. Kevésbé kínos az egész szituáció, ha van közöttünk némi távolság.
- Jól vagyok – óvatosan fontam össze magam előtt a karjaimat, hiszen egy szál pólóban és a rövid kis szoknyámban egyáltalán nem öltöztem az időjárásnak megfelelően – Nem láttam az autót... Köszönöm.
Finoman bólintottam egyet felé, mert mindenképp szerettem volna gyorsan letudni ezt a kört. Ő valószínűleg észrevehette azt, hogy nekem nincsen annyira jó kedvem ma, mint a korábbi alkalmakkor. Vele legalább volt lehetőségem arra, hogy beszélgethessünk egy kicsit.
- Otthagytam a teremben a pulóveremet – nyögtem ki végül az okot, amiért annyira siettem – Szerinted ha eléggé sietek, akkor a portás még beenged az épületbe? Túl későn vettem észre, hogy nincs nálam a pulcsim.
Abba már nem akartam belemenni, hogy hol állt az agyam a mai nap folyamán, mert úgy, hogy vele szemben voltam, tökéletes rálátást nyert a kipirosodott nyakamra. Csak reméltem azt, hogy nem kell miatta magyarázkodnom, bár legalább addig is kitalálhatnák valamit, amit beadhatok majd Tae Yangnak is.

▲

▲ sapi nélkül ▲ 432 ▲

**Min Ye Bin**

Natalie & Yebin

"There are two kinds of dangerous situations. One is the kind you get yourself into. The other just sucks you in."

Amíg én a külön franciámon szenvedek, amiből még magánórám is lesz a héten, a barátaim azt csinálnak amit akarnak - ha van is iskola utáni elfoglaltságuk, de legalább ők választották ki maguknak azt a hobbit, amivel szívesen foglalkoznak. Én azt hiszem már egészen kezdek beletörődni abba, hogy nincs más út, csak az, amit anya meg apa kijelöltek, mégpedig az, hogy tanuljak eleget és jól, hogy aztán egyetemre megessek, ahol még többet és még jobban kell teljesítenem, hogy aztán elég jó legyek a cég vezetéséhez, amit nyilvánvalóan nem egyedül kell majd ellátnom. De szerintem a szüleim azt is elvárnák, hogy így legyen.
Szóval ha nem lenne épp elég gáz, hogy amíg más már készen van otthon a házik felével, nekem még utazgatnom kell a különórám miatt, most pedig előállt az a helyzet is, hogy közel-távol nem találom Elmot, akinek fel kellett volna vennie. Legalábbis emlékeim szerint megint megbeszéltük, hogy utána befordulunk egy Starbucks drive-thru-ba. Ami nyilván nagyon úgy hangzik, hogy csak miattam történik, de Elmo hiába nem vallja be, már neki is van kedvenc rendelése.
Tanácstalanul pislogok körbe, a fekete autót keresve a pillantásommal, akár a forgalomban, akár egy olyan helyen parkolva, de hiába nézem meg háromszor is, a családi autó nincs közöttük. Úgy döntök hát, hogy átsétálok a közeli zebrán, közben pedig írok néhány üzenetet a férfinak, de egyiket sem látja rögtön, így a pulóverem zsebébe nyomom a készüléket. A művelet közben kis híján nekimegyek valakinek, ami miatt el is motyogok egy bocsánatkérést, amikor pedig felnézek, a francia óráról ismerős Natalie arcát látom elsuhanni magam mellett, még a szemembe lógó tincsek ellenére is. Szinte azonnal fordulok utána, hiszen a lámpa az előbb volt zöld, nem hiszem, hogy átérne...
Ráadásul arra sem figyel, hogy a kanyarodó sávba most hajtott le egy autó és elég nagy lendülettel közeledik. A keze után kapok hát, hogy visszarántsam a járdára. Az egész műveletet olyan hevességgel sikerül véghezvinni, hogy a lány a mellkasomnak ütközik, engem pedig ez felkészületlenül ér, szóval hátratántorodom pár lépést, húzva magammal Nataliet is, akinek a karja mellett most a derekára is ráfogok, hogy ne essünk el mindketten. Felcsúsznak a kezeim előbb a vállára, aztán az egyiket elemelem onnan és kisimítok néhány tincset az arcából, hogy a szemeibe tudjak nézni. - Jól vagy? Nem esett bajod?

370 | tü-tü-tü still with you | Yebi & Natie 3719483937

| öltözék

☆

**Natalie Young**

Ye Bin & Natalie

Voltak napok, amikor a francia különórám volt a legüdítőbb dolog, ami velem történt. A mai nem feltétlenül tartozott ide. Idegenesen léptem át a küszöbön, a kezeimet pedig egészen behúztam a pulcsim ujjába. Ez egy olyan nap volt, amikor senkivel sem beszélgettem és még a tanárnak sem feltétlenül válaszoltam, amikor kérdezett. Fejben egyáltalán nem voltam ott a mai nap folyamán, az agyam visszajátszotta a tesiórán történt eseményeket. Én raktam fel a röplabdahálót, és segítettem leszedni a lányoknak, de az egyikük szándékosan túl hamar engedte el a kampót, ami a nyakamnak csapódott és leestem a bordásfalról. Onnan tudom, hogy ez véletlenül nem történhet meg, hogy a tanáraink is minden alkalommal elmondják azt, hogy óvatosan akasszuk ki onnan, mert a kemény fém balesetveszélyes lehet. A térdeimet is lehorzsoltam az esés miatt, illetve egész nap a gyengélkedőn voltam az eset miatt, miközben folyamatosan könyörögtem felváltva az igazgatónak a védőnőnek és a tesitanáromnak is amiatt, hogy ne szóljanak Oppának erről az egészről. Amikor behívtak minket, szemrebbenés nélkül hazudtam azt, hogy ez az egész baleset volt. Talán csak beképzelem, de a másik lány egészen elégedettnek tűnt emiatt.
Alig vártam, hogy vége legyen az órának, mivel a teremben túlságosan merev volt és folyamatosan azt képzeltem, hogy mindenki a kezemet díszítő, fehér kis hegeket és a nyakamat figyeli. Utáltam ezeket a dolgokat az életemben, éppen ezért is kapkodtam össze rögtön a cuccaimat és futottam ki a teremből azonnal, teljesen megfeledkezve a fogasra fellógatott pulóveremről. A kinti hideg levegő pedig annyira jól esett, hogy lényegében csak méterekkel később jöttem rá, hogy elfelejtettem elhozni a pulcsimat... Ma pedig megígértem Yangnak, hogy náluk fogok aludni, így pedig határozottan nem láthat. Semmit nem mondtam el neki az otthon történtekből.
Tudtam, hogy az épületet lassan zárják, vagy rosszabb esetben már rég elment a portás is, így nem igazán volt lehetőségem átgondolni a lehetőségeimet. Gyorsan visszaindultam a zebra felé, és mivel sok időm nem volt, gondolkodás nélkül léptem le a járdáról a piros jelzés és a dugó ellenére is.

▲

▲ sapi nélkül ▲ 325 ▲

Ajánlott tartalom

» you can STAY | Yebi & Kai
» Yebi & Henry
» Ye Bin && Natie
» yong ge; Yebi & Blayze
» do it like this. - Holly & Natie