Dühösen vágtam az újságot a sarokba és túrtam a hajamba, kibámulva az ablakon. Napok óta Maxnél henyéltem, de ez a bezártság lassan megőrjített. Nem ehhez voltam szokva, hanem a rivaldafényhez, a nyüzsgéshez, emberekhez. Egy rohadt börtöncellában éreztem magam. A különbség annyi volt, hogy nekem volt kulcsom a kijárathoz, csak eddig még nem éltem vele. Tekintve, hogy a pénztárcám szinte üres volt, másik bankkártyát meg nem igényeltem még, úgy döntöttem munkát keresek, de ahogy a hirdetéseket böngésztem egyre feszültebb lettem. Képtelen voltam elképzelni magam pincérnőként teszem azt, vagy asszisztensként, ahogy szemüvegben és kiskosztümben üldögélek egy számítógép mögött. Pedig valami ilyesmi kellett volna, mert a sztriptíz tánc világa eléggé összefonódott a maffiával, és ha ott tűnök fel, a fejem mertem volna rá tenni, hogy legkésőbb pár hónap múlva Tony már megint a nyakamba fog lihegni – ez a jobbik kimenetele lett volna a kapcsolatunknak. A fegyvercsőt a tarkómba és a betoncsizmát egy pocikám sem kívánta és nem is állt volna jól.

Idegesen járkáltam fel-alá azon tanakodva mégis mihez kezdjek. Rendben, azt elértem, hogy van hol laknom, és kapok enni, gyakorlatilag ingyen. Csakhogy a ruhatáram veszélyesen megcsappant, tekintve hogy mindent ott kellett szinte hagynom, és a nulláról kellett kezdenem megint. Legszívesebben megfojtottam volna azt a kis görcsöt! Minden az Ő hibája volt! Pedig olyan szépen kialakítottam az életem, és még az sem zavart, hogy kirakatbabaként mutogatott néhány partin... partin...hm... Bevillant egy arc a tömegből, akit ott láttam. Talán még beszéltünk is, de az, ami igazán megragadott, hogy úgy nézett Tonyra, mint egy patkányra. Magamban még jót is somolyogtam rajta, főleg mert az az idióta ebből semmit nem vett észre. Kész csoda volt, hogy még nem tették el láb alól, mert az emberismerete a béka feneke alatt volt két méterrel. Legalábbis az én tapasztalatom szerint. Mi is volt a neve? Massa...Massima...Massamo...ahh! Massimiliano! Az olasz maffia tagja, és ha minden igaz itt volt New Yorkban!

Leültem a gép elé, és keresést indítottam az interneten. A találatokat látva felcsillant a szemem! Végre! Gyorsan felírtam a címet, majd elrohantam tusolni meg hajat mosni. Hajszárítás, sminkelés, aztán egy fehér, nyakba kötős,passzos hosszú ruhát magamra kaptam – természetesen melltartó nélkül – egy fehér tűsarkú szandállal (ez volt a másik, amit sikerült kimentenem), magamhoz vettem a kistáskámat, a kulcsot, amit kaptam és elviharzottam.

A klub előtt szálltam ki a taxiból, és szó szerint az utolsó pénzemet adtam oda, hogy kifizessem azt a pofátlanul magas összeget, amit kért, de lenyeltem a békát. Úgy voltam vele, ha törik, ha szakad én ma innen munkával fogok távozni! Szembefordultam a bejárattal, végigsimítottam a ruhámon, megigazítottam a hajam, mosolyt varázsoltam az arcomra, és bevonultam, mint valami kiskirálylány, vagy művésznő. Végül is, ez az én közegem volt! Élveztem a rám szegeződő pillantásokat, és szinte kéjes elragadtatással sóhajtottam, amit eszem ágában sem volt leplezni. Huncut mosollyal léptem a pulthoz, és intettem magamhoz a mögötte állót egy kecses kézmozdulattal.

-Helló! Massimilianot keresem. Szólna neki, ha nagyon szépen megkérem? De azzal is megelégszem, ha irányba állít merre menjek tovább.

Nagy, kérlelő szemekkel néztem rá, és igen, némileg félrevezető lehetett, hogy a keresztnevén hívom, mintha csak közeli ismerősök lennénk, de ez is volt a szándékom, tekintve, hogy így nagyobb eséllyel és gyorsabban kerültem a közelébe, mintha csak annyit mondok: a tulajjal akarok beszélni, bár így is úgy is értesíteni fogják, ezzel tisztában voltam. Mondjuk ez volt a könnyebbik része a dolognak, mert biztos voltam benne, hogy a testőrein, ha vannak – márpedig ebben a szakmában ez kötelezőnek számított – nem fogok átjutni, akármennyire is zsolozsmázom a nevét.

Végigmért, aztán intett az egyik irányba. Ragyogó mosolyt villantottam rá, és nyaltam meg a szám.
-Köszönöm. Egyszer majd meghálálom!

Hogy mivel, azt nem részleteztem, pont ez volt a varázsa. A ki nem mondott ígéretek, amiket nem kellett betartani. Imádtam ezt a játékot!
A mutatott irányba indultam, kutatón pillogva körbe, hátha meglátom, bár leragadtam a színpad előtt, ahova épp akkor lépett ki egy lány. Elgondolkodva figyeltem a mozdulatait.
-Nem is rossz...