Az új srác az első napján leejtette azt a két gallonos zacskót, amiben a ketchup lenni szokott, mielőtt flakonba rakjuk. Fél órával tovább bent maradtam, hogy segítsek neki feltakarítani és eltűntetni a vörös szósz minden nyomát, mielőtt még egy rendőr betért volna és azt hitte volna, hogy valójában nem csak egy adag paradicsomszósz robbant fel a konyhában, hanem kivéreztetett hullákat rejtegetünk a lepukkant pizzéria falai mögött. Őszintén szólva, azután, hogy tavaly valaki névtelen bejelentést tett arról, hogy meth labor vagyunk, már máson sem lepődtem volna meg.

Mire végeztünk a takarítással már az engem váltó Andre is a műszakjában volt, de még köszönni sem volt időm neki, annyira kapkodtam a cuccaim után, hogy elérjem a Bronx-ba menő buszt. Megígértem Hugónak, hogy délután háromra odaérek hozzájuk… Ehhez képest, mikor az öltözőt elhagytam, akkor már háromnegyed három volt.  Mikor a buszon észrevettem, hogy annyira siettem, hogy még a pólóm is fordítva volt rajtam, akkor pedig már negyed négyet ütött az óra én meg még fél órára jártam a lakástól.

Mostanában elég sokat időztem náluk, otthon mindig mást mondva arról, hogy épp hol járok. Hugo soha nem kért meg arra, hogy hazudjak a hollétemről, de mégis úgy éreztem, hogy igazán ő sem akarja nagydobra verni az apja előtt, hogy az ellene érzett ellenszenv ennyire összeboronált kettőnket. Most is azt mondtam anyának, hogy ha már szombat van és nincs suli, akkor a haveroknál leszek Queens-ben egy grillpartin. Próbált ellenkezni, rávenni a maradásra és tanulásra, de ahhoz, hogy ez hatásos legyen már túl régen és túl sokáig lazán engedett. Fito meg most sem volt otthon, hogy apám helyett apámként próbáljon rám parancsolni.

Pizzás dobozzal a kezemben, kifordított pólóban és talán a kelleténél jobban izzadtan kopogtatok az ajtón, miközben a lábtörlőben a sárt (és kitudja mi mást) próbálom törölni, mert a nagy rohanásban még abba is beletrappoltam. Valahogy kezdtem úgy érezni, hogy ez nem az én napom volt, de még ez sem tántorított el attól, hogy egy széles vigyor üljön az arcomon.

- Hugo! – szólalok meg mikor végül meglátom a mostohatestvérem alakját a nyíló ajtó mögött. – Nem akartam ennyit késni, de nem fogod elhinni, hogy mi történt… meg amúgy békítőként hoztam pizzát.

Ahogy belépek az ajtón lerúgom magamról a cipőm és az bejárathoz közel próbálom lábammal terelni valahogy úgy, hogy a lehető legkevesebb területet koszolja be maga után. Habár néha talán túl kényelmes vagyok náluk, főleg ha menyasszonya nem volt otthon, de még így sem akartam sáros talpammal végig járni a lakásuk.

- Maggie itthon van? – kérdezem és felé nyújtom a pizza dobozát, hogy rakja le valahova, mert kettőnk közül ő mégis csak könnyebben talál neki helyet anélkül, hogy átrendezné a konyhát tányérkeresés közben.

just a couple kids

on the summer street

Mint a legtöbb ember, így én is imádom a szombatokat. Sosem kell ébresztőre kelnem és munkába mennem. A gyár hétvégére leáll, így nekünk mindig van időnk kiélvezni ezt a két napot. Mostanában többynire nem telik sehogy. Felkelünk, aztán csak döglődünk és eszünk egész nap. Egy-két éve még a péntek és a szombat a bulikról szólt. Mára ez már eléggé regenerálódott és mindössze havi egyszer gyűlik össze a nagy csapat. Én és Maggie még tudunk is alkalmazkodni, mivel nincs gyerek az életünkben, de a társaságunk nagyrésze már pár hónapos, netalántán pár éves kisgyerekekkel rohangál, ami eléggé megnehezíti az életüket amellett, hogy szebbé is teszik azt. Ebből az okból kifolyólag jobban tudunk alkalmazkodni a többiekhez, ha éppen úgy érnek rá. Nekünk mindössze Bacon van, akit egyedül merünk hagyni pár órára. Végső esetben meg Dakota vigyáz rá. Néha úgy érzem a kutyám jobban szereti a húgomat, mint engem.
Ez a hétvége viszont kicsit más, mint a többi. A haverok helyett a mostohatestvéremmel beszéltem le egy laza késő délutáni, talán éjszakába nyúló programot. Igazából minden attól függ hogyan adta be otthon, meddig marad itt. Őszintén szólva erősen kétlem, hogy az apám és az anyja tisztában vannak vele, hogy Jesse nálam tölti az ideje egy kisebb részét. Én nem érzek késztetést arra, hogy rákérdezzek vagy éppen felvilágosítsam az ősöket. Amúgy sem a kedvenc elfoglaltságom az apámmal való cseverészés, a nőjéhez sem sokkal több kedvem van.
Három órára beszéltük meg Jesse-vel, hogy átjön emlékeim szerint, de amikor még negyed négykor sincs sehol, akkor el kezdek gondolkozni azon, hogy bizonyára rosszul emlékszem. Nem csinálok belőle ügyet, hiszen ismerem már jól a srácot, s valamikor jönni fog. Még pár sört is beraktam a hűtőbe tegnap este, hogy mire jöjjön már megfelelő hőmérsékletűek legyenek. Lassan le kellene állnom a fogyasztásával, mert ha így folytatom nekem fog kerekedni a hasam és nem Maggie-nek.
Már majdnem négyet üt az óra, amikor a bejárati ajtón való kopogtatás kiráncigál a gondolataimból. A tévé távirányítóját a kezembe kapom és kikapcsolom a készüléket, mielőtt az ajtóhoz lépnék és kitárnám azt a várva várt Jesse előtt.
- Szia öcskös – mosolygok rá, s mosolyom még inkább kiszélesedik, amikor megpillantom a kezében lévő pizzás dobozt. Ugyan nem vagyok még éhes, mert egy óra körül ebédeltem, de ettől függetlenül az olasz kaja gondolatára egy aprót kordul a gyomrom. – Ah de király vagy! – sóhajtok fel és elveszem a kezéből a pizzát, hogy könnyebben le tudja húzni magáról a cipőt. Nem mintha ez annyira akadályozta volna. Lerakom a konyhában lévő pultra és a hűtőhöz sétálva kiveszek mind a kettőnknek egy-egy üveg sört.
- Nem baj, hogy késtél. A legjobbakkal is megesik – Jesse valószínűleg teljesen tisztában van vele, hogy nem én vagyok a világ legpontosabb embere. – Na de mesélj, mi történt, ami olyan hihetetlen? – kacagok halkan immáron a pultnak dőlve. Kinyitom a kezemben lévő üveget, s belekortyolok egy nagyot.
- Nincs, tegnap hazautazott Texasba. Az apjának van születésnapja, nekem meg nem volt kedvem jópofizni a családjával. Mondanom sem kell, hogy Maggie nem örült neki, hogy nem kísérem el – rántom meg a vállam. Nálam a család nem olyan szent, mint másoknál. Én nem mutattam be soha az enyémnek, s úgy gondolom, hogy nekem sem kell szerves részét képeznem az övének. – Dakota sincs. Ő nem tudom hol van, lehet később még beesik, de Bacon itt van valahol – mosolyodom el.