6:30. Szombat lévén a város nagy része még alszik, köztük feltehetőleg az öcsém is, hiába tenyerelem ugyanis már másfél perce a csengőt, még mindig nem hallok semmiféle motoszkálást az ajtón túlról. Pedig abban állapodtunk meg, hogy félre itt leszek, felszedem és együtt kocogunk tovább. Talán ott siklott félre köztünk a kommunikáció valahol, hogy "megállapodásként" tekintettem a reggeli közös programunkra, amit sokkal inkább ellentmondást nem tűrve, tényként leközöltem neki már a hét elején. Mentségemre szóljon, tiltakozhatott volna látványosabban is, mégsem tette - magára vessen! A karórámon ellenőriztem az időt és a rohamosan zuhanó pulzusszámomat is; utóbbinak kifejezetten kedvezett az egy helyben való toporgás. Beengedhettem volna magam önhatalmúlag is, hogy a fülénél fogva rángassam ki az ágyából, de azzal csak tovább húztam volna az időt és tényleg teljesen kiestem volna a rutinból, amit sikerült magamra szednem, míg megtettem idefele a távot. Ráadásul sokkal idegesítőbb tudok lenni, ha falak választanak el minket egymástól, és ha egy kicsit sikerül megemelnem a vérnyomását, máris spóroltunk néhány percet a bemelegítésén. - Gyerünk, Cole, én tudom, hogy képes vagy rá. A Friedman-erő veled van. - Az orrom alatt motyogva veszem elő kapucnis pulcsim zsebéből a telefonomat. Leállítom a zenét és kiveszem az egyik fülest a fülemből, míg lepötyögöm az sms-t: "Itt vagyok, csipkedd magad!" A biztonság kedvéért elküldöm neki messengeren és kiposztolom Facebookra is, betaggelve a nevét, hadd égjen a barátai előtt, aztán dobok egy matricát a családi messenger ablakba, végül ismét a csengőre támaszkodom, háromszor, röviden, mert úgy irritálóbb. Ha bárki mást is felkeltenék házon belül, még mindig Cole-ra lesznek inkább mérgesek. Végül elunom a várakozást és nyújtani kezdek, a sarkamat egészen a fenekemhez szorítom, letámaszkodva az ajtón. Épp a másik lábammal ismétlem a folyamatot, mikor végre megmozdul a kilincs és felbukkan Cole, pontosan úgy, ahogyan vártam. - Jó reggelt, Csipkerózsika! Pocsékul festesz. - Lehet, hogy ezt kifejezhettem volna némileg tapintatosabban is, mondjuk nem ilyen széles és nem ennyire önelégült vigyorral az arcomon. De hát magának kereste a bajt, amiért - óracsekkolás - hét perccel megváratott. - Üdén és frissen? - húzom tovább az agyát afelől kíváncsiskodva, hogy érzi magát úgy egyébként, de már indulásra készen toporgok. Lófarokba fogott, világos fürtjeim jobbra-balra táncikálnak, ahogy helyben kocogni kezdek, egyik lábamról a másikra szökdelve.
Kezdőlap
