Tyrice & Mathias

Életemben először büntettek meg gyorshajtásért; ezt is hozzáírhatom a legénybúcsú foglalóira kifizetett összegek és a nászajándék ára mellé. Elgondolkozom rajta, Tyrice listája milyen hosszúra nyúlhat a meghiúsult közös tervekkel, a megannyi keserédessé vált emlékkel. A legutolsó óta alig telhetett el fél nap. Pár órával ezelőtt még az irodai asztalán felhalmozott kéttucatnyi meghívó mintát szidta, amiért egytől egyig ugyanolyanok, én pedig a pohárköszöntő beszédemmel voltam elfoglalva, jelentősebb mértékű szemetet termelve, mint használható mondatot alkotva. Furcsa, mennyi minden változhat csupán néhány órára leforgása alatt.
Még a rendőr arca is részvétteljes grimaszba torzult, mikor egy pillanatra kihallotta a telefonból Ty bömbölését: Meg sem magyarázta b*szdmeg. Megértően bólintott, mialatt én a fülemhez emeltem a készüléket, hogy csitítani próbáljam az összetört szívű barátomat, de a csekket azért ott hagyta a műszerfalon, mielőtt eltűnt a lehúzott ablakom mellől. Talán visszatolathattam volna, hogy elüssem. Nincs rendőr, nincs csekk.
Nincs menyasszony, nincs esküvő.
Ha lett volna elég időm papírra vetni a végleges beszédemet, valami olyasmi szerepelt volna benne, hogy Ty és Y apránként rombolták le a párkapcsolatokkal szembeni előítéleteimet, és nem csak és kizárólag az enyémet. Mindenkire hatással voltak a környezetükben. Biztosan azzal kezdtem volna, hogy nem hittem volna, hogy ez valaha is bekövetkezhet (amit utólag biztos, hogy soha az életben nem fogok bevallani az ex-vőlegénynek), egyrészt, mert hátha olyan vállalhatatlan lesz a szöveg többi része, hogy jobb, ha még az elején szétkap egy csapatnyi fekete; másrészt, mert a magunkfajta racionális gondolkodású emberek ritkán áltatják magukat olyasmivel, hogy létezhet valakinek másik fele. Sosem hittem a sorsban, Igaziban, Nagy Ő-ben, ezek mind a vigasz eszközei, a gyenge emberek rózsafüzérei, melyeket azért morzsolgatnak olyan bőszen, hogy magyarázatul szolgáljanak a pillanatnyi rosszra, hisz ha valaminek tudjuk a pontos miértjét - vagy azt hisszük, hogy tudjuk -, elfogadnunk is könnyebb. Ennek így kellett lennie, vele azért nem ment, mert másképp volt megírva, azért hagyott bennem űrt, hogy életem szerelme tölthesse ki, bla-bla-bla.
De őket elnézve elhittem, hogy két ember tökéletesen kiegészítheti egymást. Hogy talán tényleg feltűnhet valaki az életünkben, akit nem lehet pótolni, helyettesíteni, elfelejteni, vagy kiírni a történetből.
Ezért aztán mikor Y mégis megtette, biztos voltam benne, hogy már nem fogja meggondolni magát. Abban már kevésbé, hogy Tyrice ezzel együtt is képes lesz őt elfelejteni vagy helyettesíteni valaki mással.
Rohanvást teszem meg az utat a kocsitól a lakás nyitott ajtajáig, a mellkasom szorít, mire megmászom a többemeletnyi lépcsőt. Mielőtt belépnék, előhúzom az inhalátoromat a kabátom belső zsebéből és mélyet szippantok belőle. Humoros sírfelirat lenne a jelenetből, habár nem hiszem, hogy Ty-t felvidítaná.
- Élsz még, kislány? - Homlok ráncolva nézek végig a helyiségen, magamban leltárt készítve az üres üvegekről, azok űr- és (egykori) alkoholtartalmáról, és csak ezután veszem hozzá a bátorságot, hogy a haveromra emeljem a tekintetemet. Ritka ramatyul fest, viszont pozitívumként könyvelem el, hogy még nem fulladt meg a saját hányásában.
- Hol van az üzenet, amit hagyott? - kérdezem közelebb sétálva.