Ami a nőket illeti... Mindig voltak körülöttem az életem folyamán. Rendelkezek családon belül számszerint négy nagynénivel, és rengeteg unokahúggal, illetve ott van az édesanyám is, aki egykor életet adott nekem. Persze hogy cseperedtem, a szüleim valamiért nem figyeltek annyira oda arra, hogy elszeparált iskolákba járassanak, ezért mindig koedukált osztályokban voltam. Ennek hatására bizonyos dolgokra megtanultam figyelni, azonban faék egyszerű férfiként képtelen voltam arra, hogy átlássam a nők körében népszerű trendeket. Mi mások voltunk. Nyilvánvaló, hogy a 15. életévünk betöltése után valami visszafordíthatatlanul megváltozik. Már nem megfelelő a rágógumi illatú tusfürdő és idővel mindenki rászokik az egyéb illatszerek használatára is... Viszont azt hiszem én mivel mindig felszínes ajándékokat kapok ajándékba, még annak idején kiválasztottam egyet a parfümök közül, ami a legjobban tetszett nekem, és azóta is lelkes kedvelője vagyok a márkának. Elkezdtem órát hordani... Illetve egyre formálisabb lett az öltözékem. Persze sokszor hajlamos vagyok így is inkább a kényelmesebb darabok felé nyúlni, de lassan a bőrkabátot és bomber dzsekit leváltotta a jóval elegánsabb szabású szövetkabát, elkezdtem kedvelni a sálakat, illetve eseménytől függően kombináltam az öltönynadrágot esetlegesen az ingekkel, farmerokkal, és pólókkal. Lényegében az egyetemi vizsgaöltözetem lett a mindennapos, és a hétvégi ruháimmá avanzsálódtak a régen leginkább kedvelt darabjaim. A nőknél ez az egész teljesen máshogy csapódik le. Mivel állandóan követni akarnak valamifajta trendet – mert a divat ugye mindenek felett áll – lényegében folyamatosan naprakészek, hogy lecsaphassanak a legújabb darabokra. Talán az egyik barátnőm otthon említette, hogy a hajcsatok ismét divatosak, de mire nekem feltűnt volna, hogy sokan a nagyobb, feltűnő kiegészítőkkel tűzik el a hajukat, addigra ez az egész lecsengett már. Érdekes módon viszont mindig tökéletes ajándékokat tudtam adni másoknak... És ez sajnos nem a saját zsenialitásomon múlott. Sokkal inkább függött attól, hogy minden egyes jeles esemény alkalmával találtam egy kedves eladó hölgyet, aki hajlandó volt kisegíteni engem mindennel kapcsolatban. Onnantól kezdve pedig más dolgom sem volt azon túl, hogy mosolyogtam és elmantráztam a számba adott mondatokat annak, akit éppenséggel megajándékozni kívántam. Az egyetlen dolog, ami határozotttan feltűnt – természetesen a barátnőim miatt – az a sminkek esetében tanúsított imádat volt. A fiatal lányok egyre inkább nyitottabbnak tűntek arra, hogy a lehető legtöbb kencét kenjék a fejükre, miközben szenvedélyesen magyarázták nekem, hogy az ázsiaiak más termékeket máshogy használnak, mint az amerikai és európai lányok. Én pedig ilyenkor lelkesen bólogattam és viselkedtem úgy, mintha érteném miről van szó, pedig ennek teljesen az ellenkezője volt igaz. Lényegében ezért is voltam bajban azzal kapcsolatban, hogy miféle ajándékot kéne vennem a rég nem látott unokahúgomnak. Jó ideje elveszítettem a Yang családdal a kapcsolatot, mert mindenki a saját kis ügyeire kezdett el figyelni, így maximum az évi kötelező pofameetingen – csak én hívom így – volt szerencsénk egymáshoz, amin természetesen mindenki részt vett. Ezért is, még Koreában betörtem az egyik szépségcikkeket forgalmazó üzletbe, és az eladó lányokkal minden létező, és valaha kiadott terméküket összecsomagoltattam, hogy megvásárolhassam őket Jasmine-nek. Végső soron négy hatalmas szatyorral hagytam el a helyet, ami miatt az emberek nagy része aggódó pillantásokat vetett rám. Az ideérkezésem után pár nappal volt időm ezt gyorsan elhelyezgetni egy hatalmas dobozban, külön figyelve arra, hogy minden be legyen csomagolva buborékfóliákba. Nem, ez sem az én ötletem volt, egyszerűen csak felhívták a figyelmemet arra a hölgyek bent, hogy mennyire törékeny termékekről van szó. Erről hajlamos is voltam megfeledkezni, szóval végül csak jól jött a dupla csomagolás – amit egyébként a rumli tetején követtem el, mert a lakásunk még kicsit sem nevezhető késznek – amit ráfabrikáltam a termékekre... Ez is csak akkor jutott eszembe, miután egy határozott mozdulattal betettem az anyósülésre a dobozt, majd egy éles kanyart is bevettem, miközben a Yang család felé igyekeztem. A dugóban a legfőbb elfoglaltságom végül az lett, hogy a biztonsági övvel védjem a következő eséstől a dobozt. Végül csak reménykedni mertem abban, hogy mondhatni sérülés nélkül el tudom majd juttatni a dolgokat a lányhoz. Nem kimondottam vele találkozom most, igazából hivatalos voltam Yangékhoz egy családi ebédre... Azonban nem voltam kifejezetten nagy kedvelője ezeknek a fantasztikus családi eseményekre, így terveztem azt, hogy bár nem túl udvariasan, de elviszem valahová Jasmine-t, hogy megúszhassam a dolgot. Mona minden bizonnyal maradna, mert túl jó lány, Braylen pedig megbántotta a büszkeségem és az érzéseim, amikor nem örült nekem úgy, mint ahogyan azt elvártam volna tőle. Így lényegében a legkisebb Yang lány maradt az utolsó reményem a menekvésre. Igazából ez is egy volt azok a helyzetek közül, amikor Jae akartam lenni. Mert őt ezekre az eseményekre sosem hívták meg... Min-t pedig csak sajnáltam, amiért már kistiniként is ilyenekre volt rángatva. A dobozt a hónom alá csapva csengettem be végül, miközben még gyorsan átfutottam az egyébként makulátlan öltözékem. Reménykedtem benne, hogy elsőkörben nem Mona nyit majd ajtót, akinek ténylegesen nem készültem ajándékkal... Mert hát vegyen neki a férje, a két gyerek más tészta. Lényegében a kapcsolatunk mindig csipkelődős volt, így sejtettem, hogy ő a maga részéről nem fog megsértődni az udvariatlanságom miatt.
And there's no one to blame but the drink in my wandering hands, forget what I said, it's not what I meant, and I can't take it back, I can't unpack the baggage you left, and I get the feeling that you'll never need me again· · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·
Kezdőlap
