Chris & Aiden

Csillagszerűen szétterülve a hasamon fekve nyomom az ágyat, és örülhetek, hogy nem fulladok bele a párnámba, amíg az igazak álmát alszom. Teljesen kimerültem tegnap, s úgy borultam az ágyamra, mint aki nem akarna többet megmozdulni, ez jobban is sikerült a kelleténél, mert a "még öt perc pihenés" helyett még öt óra lett. Szemöldökeim rezzenek elsőre a pittyegés halaltára, majd mint egy igencsak vékony mackó, mocorogni kezdek. Mire jön még egy pittyegés, már magamnál vagyok annyira, hogy érzékeljem és fel is fogjam, mi történik körülöttem. Nyújtózok egyet, s kezembe veszem a telefonomat, megpillantom rajta Sophie nevét. Felülök és megnyitom az üzenetet. Időnként beszélünk, igaz, nem annyit mint Chrisopherrel, de azért nagyon jókat szoktunk csevegni, ha úgy adódik, és most már nem aggódok attól, hogy Chris ezt félreértené, hisz kellően tisztáztuk fél éve, hogy mi velem a helyzet.
Ez az üzenete azonban szívembe mar. Azzal tökéletesen tisztában voltam, hogy nagyon sokat dolgozik Chris, mint ahogy afelől sem volt kétségem, hogy túlhajszolja magát, s bár mindig próbáltam jelezni neki, hogy kicsit lassítson, már jól tudom róla, hogy elég makacs ilyen téren. A kezdeti ijedtség és aggodalom után azonban az üzenet másik oldalát kezdem nézni, s menten fellelkesülök, elvégre igen, Chris rosszul van és sokat dolgozik, de ma legalább egy kicsit szórakozunk együtt. Az most mindegy, hogy nekem is bőven lenne a mai napra dolgom, majd máskor bepótolom.
Fürdés közben megfordul a fejemben, hogy vajon miért nem Christopher hívott meg, vagyis ha senki sem lenne itthon nálunk biztosan egy napig, akkor egyből hívnám is át a barátomat, hogy együtt legyünk, de talán ő máshogy gondolkozik. Ha viszont máshogy gondolkozik, lehet nem is örülne nekem. Megrázom a fejem, mert Sophie üzenete egyértelműen cselekvésre késztet és így is-úgyis átmegyek ma hozzá, legfeljebb hazaküld, ami persze rettenetesen rosszul esne. Néha nem tudok kiigazodni rajta!
Miután elrendezem magam, kocsiba szállok és elhajtok otthonról. Útközben beszaladok a boltba, veszek mindenféle finom rágcsálnivalót, meg még néhány gyümölcsöt is, nem mintha nekik ne lenne otthon, de akkor is, a gyümölcsök sok vitamint tartalmaznak (és persze epret is viszek, sokat), majd még mielőtt kiszaladnék a boltból, megtorpanok az óvszerek mellett is. Vegyek? Ne vegyek? Veszek, ki tudja, mi lesz!
Két nagy papírzacskóval a kezemben szállok ki a Kiából közel két órával Sophie üzenete után a főbejáratuk előtti vendégparkolóban. Friss vagyok, boldog és lelkes, csak épp ki sem látszom a két nagy szatyorral az ölemben. Csöngetek, s remélem Christopher fog ajtót nyitni nekem. Légyszí legyen ő! Nyílik is az ajtó, kikukucskálok a szatyrok takarásából és bár nem ő nyitja ki, hanem a Bácsi, akit már jól ismerek, de nem tudom még a nevét. Mosollyal köszöntöm, aki annyira mégsem lepődik meg, szerintem Sophie keze lehet a dologban, oh az a lány! Rögtön beinvitál és kész, hogy felkísérjen Chrishez, de én mondom neki, hogy nem kell, mert tudom jól, hol van a szobája. Bizony ám, már aludtam itt!
Felballagok a szobájához az egyik szatyorral már csak - a gyümölcsöket lent hagytam a bácsinál. Mintha csak ismét egy főbejárat előtt lennék, kopogok és ezúttal már teljesen elkelteződve várom, hogy megjelenjen az ajtóban az uraság.
- Jó reggelt! - csillognak szemeim és nehezen tudom megállni, hogy ne taroljam le egy öleléssel. - Hogy aludtál? Ah várj, még aludtál igaz? Bocsánat, nem akartalak felkelteni! - ijedek meg egy pillanatra bűntudatosan, habár a ruhája nem az az aranyos kis nagypaparuha.

Chris & Aiden

Felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon Christopher tudja-e, hogy éppen felé tartok rohamos tempóban és hamarosan esélye sem lesz levakarnia magáról, de Sophie üzenetét ismét megnyitva arra következtetek, hogy szerintem a lány nem mondta el neki, mégpedig pont a meglepetés ereje miatt. Erre következtetek akkor is, mikor a Bácsi nyit ajtót, arra azonban nem számítok, hogy egy igencsak kómás Christopherrel fogom magam szemben találni a szobájánál. Az összképből nem is tudom, mit vonjak le, tényleg nagyon megviselt és le is fogyott - bár ezt már az elmúlt hetekben is megállapítottam -, s ugyan nincs rajta pizsama, szerintem nagyon is a kopogásomra ébredt. Bocsánatkérően nézek rá, de ez mit sem tud levonni az örömömből, hogy újra láthatom.
- Ne aggódj, rád fért már egy hosszabb alvás! - nyugtatom a pánikba torkolló barátomat, aki minden bizonnyal a laptopján szundizott, de ez is több mint a semmi, néha én is így alszok. Lépnék befelé a szobájába, ha másért nem, legalább azért, hogy letehessem a szatyrot, ám, nem kapok lehetőséget erre, épp ellenkezőleg, Chris szinte kirohan a szobájából, mire lépek szaporán kettőt-hármat hátra, nehogy még átgázoljon rajtam, egy picit meg is billen a szatyor ölemben, de nincs probléma, szabad kezemmel épp elkapom a zuhanó kekszet, a hirtelen mozdulatra viszont a chips is csúszni kezd a szatyor tetején, úgyhogy ráharapok a csomagolás sarkára.
- Elkaftam! - mondom hatalmas szemekkel a már lépcső felé rohanó Chris után nézve. Áh, Philip! Tényleg, már emlékszem, hogy így hívják a bácsit. Mondjuk sosem leszek képes normálisan kimondani ezt a nevet, az tuti. Gyorsan leteszem a már igen instabil szatyrot az íróasztala mellé, kellett nekem ennyi mindent bevásárolni, de nem számít, mert most csak Christopher Nam számít nekem, úgyhogy fordulok is meg, hogy utána eredjek.
- Minden oké? Baj van? - kérdem ijedten, hisz a viselkedése ilyesmire ad okot, aztán elindul felém és én automatikusan tárom szét karjaimat, hogy egy öleléssel tudjam vigasztalni. Szorosan ölelem át az én kis szorgos hangyámat, egy hosszú puszit is nyomok az orcájára, amint meghallom szívemet dobogtató szavait. Mindig meghatódok, milyen ilyeneket mond, s ahogy visszaemlékezek az elmúlt hónapokra, Chris egyre jobban kezd szókimondóbbá és komfortosabbá válni a közelemben, aminek még inkább örülök.
- És egész nap itt is leszek veled! Sőt ez a nap kettőnkről fog szólni, mert pihenned kell fizikailag és mentálisan is. Ja és ezt nem csak én mondom, vedd úgy, hogy Sophie kérése is egyben! - Nem akarom, hogy egy percig is érezze, hogy ebben most van választása, vagy kibújhat ezen "feladat" alól, de persze nem vagyok parancsoló sem, csak szeretném, ha most egy kicsit szót fogadna nekem és hát nah, annyira nem panaszkodhat, elvégre én és ő kettesben egész nap... Hát lehet ennél jobb?

Chris & Aiden

Nagyon különleges hormonok szabadulnak fel bennem, amikor megöleljük egymást, most pedig olyan lendülettel bújik hozzám, ahogy általában én szoktam hozzá. Természetesen tisztában vagyok az érzéseivel, fáradt, kiidegelt, esetleg frusztrált és stresszes, de semmi baj, mert ma ki fogunk engedni és jól fogjuk magunkat érezni és ezt vele is közlöm, vagyis szeretném közölni, de nem titok, hogy kissé félek, hogy ismételten vitatkozni és ellenkezni próbálna, ismerem őt nagyon jól, közel háromnegyed éve, ami nem túl sok ha úgy vesszük, de szerintem a mi esetünkben szép időszak. Főleg a magamfajtájához hosszú időszak kapcsolatban...
Megfogja vállaimat és ahogy szemeibe tudok nézni, szó szerint látom a gondolatait. Persze, dolgoznia kell, nehézen tud nélkülözni egy napot, de most úgy tudja a legjobban saját munkáját gyorsítani, ha egy napig nem idegeskedik rajta. Mondjuk ez rám is érvényes.
Biztosra veszem, hogy ott vannak a szavak a nyelve hegyén, ám hirtelen mintha megadná magát és visszahúzódik az ölembe. Még csókot is kapok, amit természetesen ezúttal is olyannyira viszonozok, hogy érezze az akaraterőmet minden ilyen testi érintkezés iránt. Amennyire erős és határozott emberként állok most előtte, annyira lágyulok is el fejben ettől a bújós Christophertől. Szerintem Sophie emlegetése sokat segített nekem meggyőzni őt, ha másért nem, akkor azért, hogy eltereljem kicsit a gondolatait.
- Szerintem sokkal jobban örült, amikor meglátta, hogy alszol - felelem, miközben hagyom, hogy megfogja kezem és az ágy felé húzzon. Én azt hittem, hogy behuppanunk az ágyba, de ő megáll a szélénél, nem tudom, hogy ennek mi lehet az oka, igazából kicsit elveszítem a helyzetet, s bár ő nem ül le az ágyba, én azért bátorkodom ezt megtenni már csak azért is, hogy az ő bamba szemeibe nézhessek, így hát bekuporodom valahová pont elé törökülésbe.
- Kettőnkről? - kérdezek vissza érthetetlenül, azt hiszem, most aztán tényleg nem tudom, hogy mi történik Christopherrel. - Mire gondolsz? Mi jár a fejedben? - mondom mosollyal és idilli szemekkel rá nézve fel és mindkét kezemmel megfogom az ő kezeit. Nem húzom magamhoz, mert nem szeretnék semmit erőltetni, de én mindenre nyitott vagyok és legfőbb vágyam megtudni, hogy mik zajlanak most épp le elméjében.

Chris & Aiden

Ahha hát persze, majd biztosan felkelti a végre szunyókáló bátyját az aggódó Sophie. Ezt szerintem ő sem gondolja komolyan, így mindössze csak megzárom össze-vissza a fejemet és jelzem neki a tekintetemmel, hogy ez egy nagy butaság.
Meggyőződésem, hogy azért megyünk az ágyhoz, hogy miután jól felkeltettem Christopher, most jól visszafekszünk az ágyikóba és alszunk még pár órát, azonban megtorpan mellette és egyetlen félelmem, hogy esetlegesen meggondolná magát és felszólalna, hogy talán mégis inkább dolgoznia kellene, na nem, ezt nem fogom persze hagyni, úgyhogy jobb is ha nem töri a fejét olyan dolgokon. És csak hogy érezze a késztetést, én már le is telepszek az ágyra elé és fogom kezeit, természetesen nem pórázként, hanem szeretetből. Annyira jó egymást kezét fogni és itt a szobájában ezt büntetlenül megtehetem, hiszen ezen négy fal között senki se lát minket.
Úgy dörzsöli arcát, mint a baba ki most kell fel, rendkívül aranyos látni őt, amire rá tesz az is, hogy össze-vissza beszél, vagyis én nem igazán tudom megfejteni az egyes szavak, kifejezések közötti kapcsolatot, de talán egyetlen egy sejtésem van, összekapcsolva a "kettőnkről" és a "még nem fürödtem" válaszokat.
- Fürödjünk együtt? - kérdezem erősen felvíve a végén a kérdőszócskát. Oh, hát én ebben nagyon is benne lennék, csak meglep, hogy ilyen képekben képzel el kettőnket együtt. De semmi rossznak elrontója nem vagyok! - Én benne vagyok - vonom meg kedvesen vállaimat mint aki nagyon lelkesedik az ötletért, de szándékosan nem akarja lebombázni örömével a másikat, ennek a visszafogodtságnak az oka pedig, hogy egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy erre gondolt.
Persze nem kell semmit sem elkapkodni, én alszok vele úgy is, ha csupa kosz. Nem kell sokat erőlködnie, hogy kibogozza lábaimat, értem én, nem ellenkezek, de azért nagyon élvezem, hogy ő mozgatja őket és nem én. Ez olyan... vicces.
Nem tudom miért, de egy picit meglepődöm, mikor ölembe csúszik, holott éreztem, hogy mindig is ez volt a terve a lábrakosgatás óta. Magamhoz ölelem az egyébként igazgató-helyettes ifjú állati jó pasit és egyik kezemmel hajtincseibe túrok. Szerintem azon túl, hogy ez az első alkalom, mikor ölembe ül, az is új, hogy a munkáját rossz dologként emlegeti. Szegény Christopher, tényleg nagyon kész lehet.
- Pont ezért is jöttem. Ezer módon el tudjuk ütni az elkövetkező huszonnégy órát, de ha szeretnéd, tovább is maradok, csak akkor megint fel kell vennem "A legjobb testvér" feliratú pólódat - utalok vissza a talán fél éve lévő alkalomra, mikor nála aludtam, miközben a nagy szatyor felé mutatom, aminek az alsó fele ruhákkal van kitömve. - Zacskóba gyömöszöltem a ruháimat és ingben jöttem el, mert így kevésbé feltűnő, hogy esetleg megint hozzád jönnék. - Aztán szomorúan veszem tudomásul, hogy már megy is az ölemből, de nem szomorkodom sokáig, hiszen a matracon szétterülő, hátán fekvő Chris is nagyon jó látvány.
- Ugyan, nem kell köszönni! - felelem, s nyomok egy nyálas puszit a pólójából kilátszódó hasára. - Tudod, hogy szívesen teszem.

Chris & Aiden

Szinte nyüszítve húzom be nyakam, ahogy meghallom Christopher kissé még mérgesnek is tűnő hangját. Ezekre én nagyon érzékeny vagyok, főleg, hogy hirtelen jön és a közvetlen nevemet mondja ki, így néhány másodpercig megszeppent tekintettel nézek a felém magasodó Christopherre, majd elhalványodnak éles vonásai, úgyhogy tudom, nincs akkora baj, mint amennyire megijedtem. Ha pedig így veszem a kialakult helyzetet, akkor nagyon is macsó!
- Én csak próbáltam összerakni amiket mondasz. Ne harapd le a fejem, csak vicc volt! - felelem még mindig behúzott nyakkal, kissé elpirultan. Igazából nem is vicceltem, de nem számít, gondoltam, hogy nem fog neki tetszeni, vagyis én egész addig ebben a hittben vagyok, amíg nem fogja magát és bele nem ül az ölembe, hogy aztán a szenvedőbe még egyszer is belerúgjon azáltal, hogy fülembe harap. Mélyet sóhajtok és próbálok higgadt maradni és semmi meggondolatlant csinálni, bizony nagyon-nagyon örülhet, hogy nem markolok rá a formás fenekére, ahelyett csupán durcásan ajkamba harapok. Játszik velem! Csúnya módon csak játszik velem, kínoz, de... érti egyáltalán, hogy mire utal mindaz, amit most tesz? Mert én szívesen veszem a lapot, de akkor meg ne kiabáljon rá, hogy Jaemin!
- Gonosz vaaaagy! - nyögöm neki, de hangomból érződik, hogy pozitívan szenvedek tőle. Gondoltam elmondom, csak hogy tudja, mondjuk feltételezem tudja ő nagyon jól maga is.
Aztán még itt is hagy, s befekszik az ágyába. Nem értem én ezt az embert, de az biztos, hogy az őrületbe kerget. A szavaira válaszként kap egy újabb puszit ezúttal a pocakjára, nem is gondoltam volna, hogy ennyire csikis, én is az vagyok, de azért jobban bírtam mint ő most. Legalább nevet. Jó és igen ritka őt teljes kedvvel nevetni látni, hiszen általában csak mosoly. Ka még két puszit az előző mellé, csak hogy érezze a törődést és nevessen megy, na meg simogassa a fejemet, mert azt nagyon szeretem, de a végén már azért sem tudok több puszit adni a hasára, mert én is mosolygok, ha nem nevetek vele együtt. Ideje kicsit visszakomolyodni. Kisöpröm hajamat szememből, s mellkasán pihentetem arcomat.
- Igen. De ez már örökké így marad és azt is kívánom, hogy csak ne forduljon rosszabbra a helyzet. Jó sok utalás érkezik arra, hogy lehet tudnak rólunk, amit persze nem mondanak ki nyíltan, én sem mondok ki nyíltan és ügyelek arra, hogy bizonyítékuk sincs még ránk. Amint lesz, nagy baj fog történni, úgyhogy nem bízok semmit a véletlenre. Többek között ezért vásároltam úgy is, mintha a nővéremhez mennék. A másik szatyor tele gyümölccsel és minden normális kajával lent van, a bácsinak adtam. - Végül felülök és odabújok mellé. Nem gondolkodom sokáig a kérdésén.
- Te! - felelem átölelve egyik karommal a vállövét, arcommal az övéhez közeledek, de épp olyan távolságot hagyok, hogy közel, ám kényelmesen egymás szemeibe tudjunk nézni. - Te vagy a tervem mára! - értse ahogy akarja, de mellesleg nem sok ötletem van. Pár másodpercnyi hatásszünetet tartok, míg csillogó szemekkel olvadok el tekintetében, majd megnyalva ajkamat a plafon felé pillantok.
- Először is fürödj és együnk egy jót, aztán sétálhatnánk a kertben, nagyon jó idő lesz ma! Utoljára úgyis talán előző szeptember tájékát voltam a kertetekben. Emlékszel? - fordulok vissza felé a kérdésemkor. Nagyon máshogy viszonyultunk akkor egymáshoz, feltételezem emlékszik rá, csak vicces visszagondolni.

Chris & Aiden

- Egy picit - felelem már újra vigyorogva talán nem is igazi kérdésére, főként azért, hogy jelezzem felé, nincs semmi baj, ameddig együtt vagyunk, addig sosem lesz semmi baj, mert mindent meg tudunk oldani. Én is picit piszkálom, azaz inkább jelzem neki, hogy érzem ám, miket művel és ne lepődjön meg, ha folytatnám öntudatlanul amit művel. A duzzogós nyöszörgést felváltam az beismerő huncut vigyor, mert nem tagadom, én is szoktam néha hasonlót csinálni vele, mondjuk tanárnak még nem nevezném magam, de ha nagyon szeretné, játszhatunk olyat, hogy én tanítom valamire, ő pedig ismétli. Ebben talán még jó is lennék, vagyis azt hiszem, mert hát mi tagadás, Chris mellett nem nehéz.
Egy olyan témára evezünk, amiről amúgy is beszélni akartam vele, igaz valami kevésbé romantikus pillanatban akartam volna felhozni, de kapok az alkalmon, miközben ha tudnék, dorombolnék a simításoktól, mint egy elégedett kandúrmacska. Nagyon jól érzem magam Christopher mellet, felett, vagyis én már nem is tudom bepozicionálni magam rendesen, mindenesetre tartom neki testemet, hogy nehogy bármi is megakadályozza őt a szüntelen simogatásokban.
- Amúgy nem érzed, hogy követnének, vagy nyomoznának utánad? - teszem hozzá még az előző gondolathoz, miután megállapítom, hogy nem válaszol rá. Nem tudom mi lehet az oka, remélem nem okoztam kellemetlen pillanatokat.
Mit csinálunk ma? Oh, hát bármit, hiszen végre kötelező munka-karanténban van, vagy inkább kötelező Aiden-szünetet kell tartania, így az egész nap ránk vár. Persze mivel nincs konkrét ötletem, ezért mondom azt, ami tuti és megkérdőjelezhetetlen.
Nézem őt, magam sem tudom, miért várok, vagy éppenséggel mire várok, csak egymást nézzük, én szemeibe merülök, amik egyre jobban csillognak, s csak akkor látom, hogy teljesen el van pirulva, amikor elhessegetem a rózsaszín felhőket. Milyen aranyos, már megint zavarba hoztam! Mintegy hideg vizes felfrissülésnek számok egy hirtelenjében kitalált napi programot, bár sohasem szeretném, ha Christopher mellettem kihűlne teljesen.
Kérdezek, elsősorban kíváncsiságból és azért, hogy őt is szóra bírjam, mivel kissé kezdem magam zavartan érezni, amiért a szobában lévő csöndet egy ideje már csak az én hangom akasztja meg. Lehet, hogy amúgy már rég aludna, én meg itt ficánkolok és szövegelek mellette... s aztán ő fordul egyet, körém tekeri kezét én pedig nagyban pislogok, hogy mi történik, ugyanis már megint nem tudom, de szemei szikráznak és egyenesen rám néz. Úgy érzem magam, mintha egy potyka lennék a medúza fonalai között, esélytelen menekülnöm, de az érintésével már rég lebénított.
Szívem egyre hevesebben ver, ahogy ajkaival közeledik felém, nem tudom miben más ez a csók, de bizony rendkívül más mint a legtöbb. Hagyom, hogy vezesse a csókot, más se tudnék csinálni jelenleg, mert felemészt és én olvadok testéhez simulva, behunyt szemekkel és romantikusan visszacsókolva őt. A csók után, hangjára szép lassan nyitom ki szemeimet, melyekben megláthatja, hogy én az elmúlt pillanatokban nem a Földön voltam.
Határozottan túlbeszéltem magam az elmúlt percekben, amiért haragszok magamra, de egyúttal nem is akarok arra gondolni, mi volt az előbb, csak arra, hogy Christopher lehet még a kettővel ezelőtti vallomásomra reagálva forraszt magához és én rádőlök féloldalasan még az szerelmes csóktól megrészegülve.
- Én is téged nagyon! - felelem mellkasába fúrva arcomat, majd felé emelem arcomat sziporkázó mosollyal. - Ameddig csak akarod.

Chris & Aiden

Nagyon megnyugtat ahogy Christopher azt mondja, hogy nem érezte más emberek kelletlen tekintetét magán, remélem, hogy ez így is van és Christophert nem nyomozzák le, csak engem, ez utóbbit viszont nem akarom neki részletesen kifejteni, mivel félek, hogy csak aggódna értem, arra pedig semmi szükség. Sok mindent kinézek a családomból, de azt nem, hogy megölne, úgyhogy ilyen szempontból nem félek, csak mélységesen tönkre tudják tenni az életemet és ez nem kis rettegéssel tölt el. De már megszoktam, együtt élek vele és vállalom a kockázatokat, mégis jól tudom, hogy nem bukhatok el ezúttal, mert akkor Christophert veszítem el. Nem akarom, hogy bárki is ellehetetlenítsen tőle. Inkább vele élném le az életemet, mintsem biológiai családommal.
Christopher mellett nem nehéz azt éreznem, hogy túl sokat beszélek, szerintem senki más mellett nem kavarognak bennem hasonló érzések, de majd csak ezt is megszokom, amíg őt nem zavarja, addig én nyugodt vagyok. Van egy stílusos módja, hogy valaki befogja a másik száját és most Chris is ezt alkalmazza, noha annyira romantikus és gyengéd módon, hogy mentem elvarázsol, s már tudom, hogy nem a csönd érdekében teszi, hanem teljesen másért.
Beleolvadok az ölelésébe, boldogan szívom magamba illatát. Arcomat a bőréhez nyomom valahol a mellkasa környékén és úgy ölelem, mintha mentem idekötöttem volna. Már csak a takaró hiányozik és biztosra lehetne venni, hogy mi az elkövetkező öt órába semerre se mozdulunk, nos hát nekem ez így tökéletes forgatókönyv és nagyon szívesen javasoltam volna hasonlót, csak aggódtam a pocakja miatt, illetve azért, hogy nem gondol-e túl nyomulósnak, hogyha izé... szóval ő én, meg az ágy. Harmadrészt pedig szörnyen kínoz pont ez a három szó együttesen.
Meglepetté válik már így is sziporkázó tekintetem, mihelyst nagyon szépet mond rólam. Nem szoktam ezt hallani, tőle pedig ezerszer jobban szívemen talált. Teljesen elpirulok, hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak, vagy hogyan reagáljak rá, inkább rák vörösen követem feltápászkodó testének vonalát és veszek részt a csókban, mitől - és a hajam túrásától is - kissé keményebbé válok, mint eddig. Lehet nem is véletlen, hanem tökéletes megérzés volt tőlem a fenekemre csúszó kezére. Halk nyögdécseléssel engedelmeskedek vágyainak, s ülök bele az ölébe, noha most nehéz bármilyen mozdulatra megerőltetnem magam, annyira elkényelmesedtem az imént hozzábújva.  
Szinte remeg teljes testem a kéjtől és a vágytól, lihegni kezdek forró csókunktól és egyenesen bőrömön végigsimító kezeitől. Érzem, hogy teljes testem megfeszül és már magam sem tudom eldönteni, hogy vállába kapaszkodó kezeimmel mennyire erősen szorítom őt.
- Chris! - suttogva nyögöm arcomat az ég felé fordítva, mikor nyakamat támadja meg. Egészen biztosan teljes testem lángom, legfőképpen egy pontom. Nagyon-nagyon akarom őt!
- Chris, ha folytatod... - próbálom figyelmeztetni a következményekre, ugyanis tényleg nem tudom garantálni, hogy nem fogok bevadulni, akkor viszont borzasztó lesz, ha elutasít. Már fél éve is alig tudtam uralni magam, ennyi idő után pedig sokkal kritikusabb a helyzet.

Chris & Aiden 16+

Boldogan követem akaratát és mászok bele ölébe, még ha ezzel vállalom is a következményeket és azt, hogy nagyon nehéz pillanatoknak leszek kitéve a továbbiakban. Egyszerűen csak akarom, vele bármit bárhol. Ahogy hozzá simulok, azt kívánom, hogy bárcsak kényelmesebb ruhában lennénk, vagy éppenséggel semennyiben sem, bár akkor a mostaninál sokkal hevesebben és hangosabban viselkednék, noha most sem vagyok a higgadtság mintapéldánya. Hallom, hogy ő is felnyög, örülök és élvezem, hogy neki is tetszik ami történik. Mostanság egyre többször bizonytalanodom el vele kapcsán, nem tudom, hogy milyen színű a lámpa, zöld vagy esetleg sárga, talán még az utóbbi, de nem véletlenül néhány másodpercesek a sárga jelzések, nem lehet sokáig vissza tűzkészültségben lenni az indulásra, mert az egy szörnyű állapot. Mondja azt, hogy piros van és én akkor esküszöm behúzom a kéziféket is sértődés nélkül.
De nem ez történik, s én teljes lélekkel nyüszítek a gyönyörű kínzás ellen, amit nyakamra mér, minden csókja újabb és újabb idegszálakat aktivál bennem, s érzem, hogy nehéz lesz kibírnom nyugton, ha ez sokáig így marad. Megszólítom, mire ugyanúgy reagál, mint minden ilyen helyzetben is tette, mégis mindig elfelejtem, hogy mennyire aggódós típus, mikor ilyeneket csinálunk. Talán figyelmeztetésemből és sóhajtozásaimból megsejti, hogy milyen érzéseket okoz nekem ezzel, nem nehéz, hiszen ahogy látom és gondolom: benne is valami hasonlók játszódnak le. Szavaim egyúttal kérdést is intéznek Christophernek. Akarja? Mehet?
Fellélegzek valamelyest ahogy lazul a kettőnket összekötő lánc, visszapillantok ráküzdő szemekkel, melyek aggódóvá változnak válaszát hallva. Nem tagadom, hogy kicsit csalódott vagyok, de ez nem kelt bennem semmilyen rossz érzést, hiszen szeretem és tisztelem őt, nem fogok semmit sem erőltetni, amíg ő nem érzi magát késznek, viszont szerintem nagyon is kész rá, csak fél. Azt pedig nem lehet máshogy leküzdeni csak ha szembenézünk vele.
- Nem fogod! Sosem fogod, mert nem tudod elrontani semmivel. Egy olyan dolog miatt aggódsz, ami a múlt, nem a jelen - mondom szüntelenül szemeibe nézve, arcán végigsimítva, majd nyomatékosítva szavaimat összeszorítom combjaimat két oldalán, mire megérzem, hogy hátamról kezeim csípőmre térnek és még inkább belecsúsztat az ölébe. A hatás se marad el. Egyik kezem ujjai hajtincsei közé futnak erősen, nem akarom megtépni, de most kapaszkodnom kell, míg a másikkal átkarolom hátát, így ölelem magamhoz sóhajom közepette. Ezúttal viszont Chris a hangosabb kettőnk közül.
Óvatosan elkezdek dőlni előre, lassan egyfolytában ölemben tartva őt, amíg lefekszik a hátára, én pedig így lényegében rajta ülök, enyhén előre dőlve, mellkasa mellett egyik kezemmel megtámasztva magam.
- Látod, nincs miért aggódni! - teszem hozzá az előbbi másodpercek margójára. Kicsit igazítok lábaimon, hogy normálisan tartsam őket, behajlítva Chris medencecsontja oldalai mentén. - Most kényelmesen érzed magad? - kicsit őrült kérdés, mert elég erotikus a póz, de nem is azt kérdezem, hogy nyugodt állapotban van, hanem hogy érez-e félelmet. Természetesen nem áll szándékomban levenni a ruháit, vagyis most még nem, csak szoktatni akarom a helyzethez és mindenáron bebizonyítani, hogy semmi probléma nem lesz, miattam sem kell aggódnia, hisz én most is kényelmesen érzem magam és szerintem akkor is majd el tudok lazulni vele, nem leszek görcsös, vagy zaklatott, tehát minden rendben lesz.

Chris & Aiden

Mihelyst lefektetem hátára, s végignézek ellazuló testén, majd szemeinél ragadok meg, látom bennük az a hatalmas vihart, melyben oly sok érzelem kavarodik, vágy, aggodalom, bizonytalanság, s talán pont az utolsó miatt fogadtatom el magammal, hogy itt és most biztosan nem lesz szexuális együttlét, vagy valami ahhoz hasonló. Nem baj, engem nem zavar, hiszen nem azért jöttem és szeretném, ha ezt Christopher is tudná.
Én elsősorban őt szeretem, nem a testét, noha a teste is pompás és csodálatosan vonzó, csak mit sem ér semmi, ha nem érzi magát mellettem biztonságban és magabiztosan. A félelem nem egy olyan dolog, ami majd elmúlik az idővel, az ellen tenni kell és én most próbálok egy lépéssel közelebb kerülni a célhoz azáltal, hogy megismertetem vele a helyzet egyik pillérét. Nem feltétlenül szóbeli választ várok tőle, igazából bármilyen visszajelzés számomra megfelel, hogy tudjam, mi az amit ő már soknak érez, vagy hol kezdődnek az aggodalmai. Volt egy kósza tippem, hogy lehet a ruha megléte, illetve nem léte lenne ez a határ, s ha belegondolunk, ez a pozíció teljesen más szituációt szülne, ha most meztelenek lennénk.
Nem sietek sehová, várom, hogy szokja a kialakult változást, míg szabad, nem súlyomat tartó kezemmel lágyan cirógatom hasát. Összeszorítom ajkaimat és nagyon mérges vagyok magamra, amiért olyan fejet vágok, mintha tüsszentenem kellene, de nem tehetek róla, gyengéd érintései végig felsőtestemen nagyon csiklandoznak, de nevetni sem szeretnék, hogy ne rontsam el a pillanatot, se a meghitt hangulatot.
Szolid boldog arccal nézem őt, nagyon imádom, ahogy végignéz rajtam, szeretem, ha bámul, mintha a trófeája lennék, s csak akkor hagyom abba a simogatást, mikor megérzem, hogy húz maga felé, én pedig jófiúként engedelmeskedek. Lábaimat kinyújtom, teljesen ráfekszem óvatosan és feje mellett egyik kezemmel könyökölve csókolom őt érzékien.  
Akkor ez most egy igen, vagy nem? Fogalmam sincs, mi a kérdésemre a konklúzió, de képes vagyok lemondani róla, mert nem akarok most sokat gondolkodni, csak élvezni a pillanatot. Szerintem eltelhet öt perc is, mialatt hol csókolva, hol boldogan rajta fekve hagyom a időt telni. Aztán egyszer csak felkelek róla, immáron egészen megnyugodott testi állapotban.
- Nem baj, ha átöltözök? Nagyon kényelmetlen az ing és a farmer is - fogom meg a már teljesen összegyűrődött fehér ingem két végét, hogy szemügyre vegyem, ezzel együtt pedig kivillantom pocakomat is, amit jócskán megnyomott Christopher öve, amíg rajta feküdtem. Aztán mialatt kikelek az ágyból, az órájára pillantok - Sophienak lassan felszáll a gépe, nem? - utalok a húgára és egyben arra, hogyha írni szeretne neki, talán most még megkapja, vagy legközelebb csak nagyjából tíz óra múlva.
A nagy papírzacskóhoz megyek és elkezdem kipakolni a sok kekszet, majd megjelennek gyümölcslék is, még egy kisebb whisky is, én tényleg készültem, na de a végén végre megtalálom pólómat. Ahogy térdelve húznom ki a zacskóból, meghallom, hogy valami koppan a padlón néhányat. Körbenézek, majd megáll bennem a vér, mikor megpillantom a kiszóródott újonnan vett epres óvszeres dobozt. Egyből vetődöm utána, hogy visszategyem a zacskóba, reménykedve benne, hogy Christopher nem látta ezt a kis incidenst. Lopva felé pillantok nem kicsit zavartan.

Chris & Aiden

Muszáj felkelnem, mikor már nagyon kényelmetlenül érzem magam a ruhák miatt, ez persze nem azt jelenti, hogy nem szándékozok visszafeküdni pont oda amilyen gyorsan csak lehet.
Csak legyint, amit én nagyon nem tudok hova tenni, leginkább olyan érzés lep el, mintha megint sok lennék neki, amiért nem tudok egy órán át egy helyben feküdni és már megint megtöröm a csendet. Oké, akkor hagyom aludni. Vagyis hagynám, csak eszembe jut Sophie, akinek gondolom azért nagyon akarna írni, ő mondta még mielőtt bejöttünk volna a szobájába és gondolom szólok neki, mert ha most nem teszi meg, lehet sokára tud csak vele beszélni. Végül felkel, én meg úgy döntök, hogy akkor itt az ideje átöltözni, mondjuk kicsit elbizonytalanodom ebben is, hiszen nem tudom, hogy az a legyintés mire utalt, hogy mindegy neki, miben vagyok, vagy hogy öltözzek át nyugodtan előtte, vagy amúgy meg azt csinálok amit akarok.
Addig kotorászom, míg meg nem lelem a pólómat, ám azzal együtt véletlenül kirántom a szatyorból a vett óvszeres dobozkát is, amit nagyon nem állt szándékomban villogtatni Christopher előtt, még a végén félre értené. Gyorsan érte nyúlok és rakom is vissza a szatyorba, s lopva pillantok Christopher felé, hogy vajon látta-e a tárgyat. Azt ugyan nem, de a zajra látszólag felkapja a fejét. Megszeppenten pillantok rá ismét, mikor megszólít.
- I-igen? - kérdezem, s már vissza is fordítom fejemet a pólómra, miközben elkezdem hipergyors - zavart - mozdulatokkal kigombolni az ingemet. - Minden rendben! - felelem még kicsit magasabb hangon és izgatottan, hiába, ilyenkor sosem tudom megjátszani magam. Most biztosan nagyon hülyének nézhet!
- Csak kiejtettem valamit a szatyorból, semmi nagy szám - felelem és már biztos vagyok benne, hogy nem látta a tárgyat. Leveszem az ingem, így néhány másodperc erejéig csupasz felsőtesttel guggolok Chrisnek háttal, amíg magamra nem veszem a kényelmes szintén fehér pólót. Ezt követően felállok, megfordulok és most veszem csak észre, hogy időközben Christopher is elkezdett átöltözni. Már nem leplezem a csodálatomat, ráhuppanok az ágyára és törökülésbe helyezkedve első sorból figyelem a műsort.
- Tudod, a bordó szín nagyon jól megy a bőrödhöz! - suttogom két kezemmel egy tölcsért formálva szám elé, persze nem szabom meg, hogy mit vegyen fel, mindössze egy ártatlan titkot osztok meg vele aranyosan mosolyogva.
- Tervezel még aludni? Vagy feküdni? - Mert akkor én is úgy szellemülök, bár jelenleg sugárzik belőlem az energia és a tenni akarás. Kétlem, hogy tudnék sokat feküdni, de ha ő ezt szeretné, szívesen alkalmazkodom. Szerintem Chrisnek most ki kellene kicsit mozdulnia, hogy feltöltődhessen és még csak véletlenül se gondoljon a munkájára, vagy arra, hogy bekapcsolja a laptopját.

Chris & Aiden

Pont akkor ér hozzám, mikor leveszem az ingemet. Micsoda véletlen egybeesés, de egy kicsit pont erre játszom, amiért nem egyből kapom fel magamra a pólómat. Végigsimít hátamon és még puszit is kapok az arcomra, mitől úgy mosolygok mint a tejbe tök. Hálás szemekkel pillantok rá és próbálok nem arra gondolni, hogy ha belenéz a szatyorba, akkor az első amit megláthat, az a szép kis dobozka, de szerencsére erre nem kerül sor, így nincs miért többet aggódnom, a veszély elhárult. Már pólóban ülök le az ágyára és nézem végig, ahogy öltözni készül. Bordó ingben nagyon szexi, s nem vagyok rest ezt megjegyezni neki és ezaz, a kedvencemet választja! Enyhén billegek jobbra balra játszadozva saját magam testsúlyával és az ágy rugózatával pusztán játékból, de hát na, boldog kis krumpli vagyok.
- Neeeeem, a zuhanykabinod előtt fogok pont ugyanígy ücsörögni! - húzom az agyát huncut tekintettel és még bólogatok is párat, hogy még inkább elhitessem vele, hogy bizony, bizony, így lesz! Nincs menekvés! Örülök, hogy már vevő ezekre a fél-poénjaimra, mert igazából állandóan próbálkozom, hogy hátra megengedi, de arra számítok, hogy nem. Imádom a szemében rejlő nyugalmat, amolyan otthoni érzést, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az ágyán ücsörög egy Aiden Lee.
Azért jó gyerek leszek és megvárom idekint Christophert. Addig legalább jó mélyre el tudom tüntetni az óvszert, hogy még véletlenül se láthassa meg, majd kicsit körbenézek a szobájában, ami maga az elegancia, azaz nekem legalábbis.
Hirtelen megcsörren a telefonja, én pedig véletlenül pont mellette állok, úgyhogy megfogom és elindulok vele a fürdő felé.
- Christopher! Telefoooon! - kiáltom neki és tartom magasba felé a telefonját, mire ő kilép a fürdőből és teljes mentális fagyást okoz nekem. Elveszi és beleszól, én meg csak állok és arra fordulok amerre ő van bármerre is lépjen, bárhová is menjen. Ez a látván felér egy... mindennel. Hajjjj ez csodálatod! Annyira gyönyörű és szexi! Csak állok, míg nem felfogom, hogy amit szüntelenül bámulok, az pontosan kevesebb mint egy karnyújtásnyira van tőlem. Akkor térek magamhoz és kapok el tekintetem a habtestéről, mikor megborzolja a hajam.
Másmilyen de ugyancsak nagy mosolyra húzódik szám, ahogy meghallom Sophiet, ki nekem köszön éppen és Chris is felém tartja a telefonját.
- Sziaa! - kiáltom neki és elveszem Chris kezéből a telefont egy pillanatra. - Képzeld el a bátyád éppen állati menő és most fürdött le és nem gombolta be az ingét, de ne aggódj, mert nincs hideg, szóval nem fog megfázni akkor sem, ha egyáltalán nem lesz rajta ing! - kapkodom a szavakat, hogy elújságoljam Sophienak a hírt, mi éppen most történt velem. - Oh és nyugi, rengeteget mosolyog és még sokat is fog, ne aggódj, egy percig se fogja magát rosszul érezni mellettem. Hogy? A munka? Jah, az teljesen kizárt, eltiltottam tőle, ahogy kérted. Na de visszaadom neked őt, érezd jól magad Európában. Vagy várj! Csak nem Párizsba mész? Ahhh te! Na szia kisebbik Nam! - azzal visszaadom Chrisnek a telefont, hogy ő is tudjon vele kicsit beszélni, még mielőtt elrontanám kettejük csevegését. Annyira jó bátyus. Titkon én is mindig bátyus akartam lenni, csak nem adatott meg.
Még mindig a kinézetétől olvadozva nézek rá, mikor kezei közé veszi arcomat és nagyon csábító dolgokat mond. Értem-értem, na de mi van azzal a fekvéssel? Most inkább nem fogom húzni az agyát,ezt pedig a puszinak köszönheti, különben biztosan rákérdeztem volna, ha nem kapok. Kezd nagyon jól kiismerni...
- Én is! - mosolyodom el a kávéra, aztán rájövök, hogy mit művelt velem pár napja. - Oh, vagyis nem, mégsem. - Megölelem a saját hasamat. - A napokban elég rosszul lettem tőle. De lemegyek veled amíg te iszol. Esetleg én addig teázom, vagy forró csokizom. - Már meg is indulok a földszint felé megragadva Christopher kezét boldogan. A szobaajtó előtt viszont még megtorpanok, megfordulok Chris felé és mielőtt kilépnénk a kuckónkból, nagy lendülettel átkarolom nyakát és vadul lesmárolom, olyan aidenesen, nyelvesen és kíméletlenül.

Chris & Aiden

- Oké! Észben tartom! - kuncogom kihagyhatatlanul, mondjuk szerintem nem mondta komolyan és bele se gondolt abba, hogy az udvarias elutasítás egyben egy "igen" a következő alkalomra. Nyilván nem erőltetem és ha a következő alkalomkor se fogja felhozni, akkor nem fogok benyomulni a fürdőbe, mindenesetre érdekes eljátszani a gondolattal, hogy lehet újabb szintre tud ugorni a kapcsolatunk. Bele se tudok gondolni, hogy mit tennék, hogyan reagálnék, ha meglátnám Christophert meztelenül.
Pont a telefon közelében vagyok, mikor annak képernyője felvillan és meglátom a csörgés közepette Sophie nevét feltűnni. Feltételezem nem akarná a világért se elszalasztani ezt a hívást, úgyhogy megragadom a telefonját és elindulok vele a fürdő felé, ahonnan éppen kijön az uraság. Kezébe nyomom, vagy inkább ő kapja ki lebénult testemből, míg én teljes ámulással nézek végig rajta, kicsit se leplezve a csodálatomat.
Mikor rám pillan fura mosollyal, én hirtelen visszakapom tekintetemet az arcára és ártatlanul viszonozom a mosolyát, jó látni őt, mikor Sophieval beszélget, akkor nagyon lazává válik, mondjuk velem is már el tudja engedni magát, aminek nagyon örülök.  
Ahogy nyújtja felém a telefont, egyből kapok a lehetőségen és kicsit beszélek a lánnyal, elmesélem neki, hogy mennyire jó bátyja van és egy picit szándékosan is húzom Christopher agyát, azzal, hogy elmesélem Sophienak a puszta igazságot, szélesedik is vigyorom, mikor hallom, hogy Chris nagyon nem szeretné, ha a húga ilyeneket tudna, de amúgy is értesülne a mai napról, nem tudja kivédeni. Ettől függetlenül veszem a lapot és készülök elköszönni, ha nem jutna még eszembe pár gondolat, aztán újabb néhány, de próbálok gyorsítani a szavaimat és végül bocsánatkérő, de huncut arccal visszaadom az illetékesnek a telefonját.
- Bocsánat - vigyorodom el válaszként, mondjuk nem mondom komolyan, mert igazából nem is sajnálom a fecsegésemet, szándékos volt, persze ha bajt okoztam vele, akkor tényleg bocsánatot kérek ezzel is, hiába Chris hangja nem feltétlenül utal arra, hogy kiakadna rám, hanem olyan, mintha csak csóválná a fejét, hogy már megint szeleburdi voltam.  
Kapok pocaksimogatást, ami annyira aranyosan érkezik Christophertől, hogy nem bírom ép ésszel felfogni se. Belelkesülve a kávé, forrócsoki vagy tea gondolatától, meg is indulok az ajtó felé húzva magammal a szerelmemet, csak aztán jövök rá, hogy még mindig nincs begombolkozva, sebaj. Megtorpanok az ajtó előtt, amin annyira nem is muszáj nekünk kimennünk és még mindenek előtt meglepem egy hevesebb csókkal.
Látom, hogy meglepte a hirtelen támadásom és csak áll, mint akinek földbegyökerezett a lába, mikor én már tovább indultam a folyosón. Megfordulok és lassan elkezdek hátrafelé menni, halkan nevetve rajta és az előbbieken, hogy mennyire lesokkoltam őt, feltételezem nem vette rossz néven. Egyszerűen csak boldog vagyok, hogy vele lehetek.
Odalent már a bácsi készen áll, hogy várja Christopher Nam szavait, s azokat követően úgy indul meg a konyha felé, mintha mi se lenne természetesebb. Lehet pontosan tudta, hogy kávét fog kérni, sőt tuti! Mindig kávét iszik reggelente.
- Kintre? Jóó - nézek felcsillanó szemekkel Yesolra, valamiért eszembe se jutott kint kávézni a kertben, de ez remek ötlet! - Szoktál kint kávézni reggelente? Én sokszor ezt teszem, nagyon megnyugtat és feltölt, garantálja, hogy jól kezdődjön a napom - mesélem el neki a szokásomat. El tudnám képzelni vele a mindennapjaimat, ahogy reggelente együtt kijövünk ide, megisszuk, megesszük a reggelre szánt adagokat, aztán ő megy dolgozni, én pedig az egyetemre.
- Beülünk a hintaágyba? - Ott egymás mellett tudunk lenni, persze megértem, ha nem akar itt túl nagy közvetlenséget, nem is tervezek egyelőre meggondolatlan dolgokat csinálni.
- Hamarosan már nem leszel egyetemista. Tényleg, neked volt igazi egyetemista életed? Vagy például gimiben... hogy teltek a mindennapjaid? - nézek rá már a hintaágyon ülve, miközben enyhén hintáztatom magam, magunkat, amíg még nem érkeznek meg az italok.