Meglett a bandánk neve: Steelwinged Angels! Jason szerint tök jó reklám lenne, ha saját youtube csatornánk lenne, ahová felteszünk egy-két feldolgozott számot, hogy megnézzük mennyire tetszik az új image a rajongóknak. Ezzel persze van munka bőven és mindenki kiveszi a részét belőle, amennyire csak lehetséges. Ma forgatni fogunk, a kamerák mögött Dave szorgoskodik majd, elvégre ő ilyen multimédiás végzettségű szakember, aki nem ad ki semmit a kezéből úgy, hogy rossz legyen. Egész nap a közelünkben lesz és úgy kell tennünk, mintha nem lenne, majd összevágja az anyagot, ami kikerül mindebből. Kaptam egy vázlatot is, hogy mik legyenek majd benne és rajtam állt, kivel kezdek. A választásom Alexra esett, mert vele már elég jó kapcsolatom van és talán vele lesz a legkönnyebb ezt elkezdeni. Két napja egyeztettem vele, hogy jöjjön és a studióban találkozunk majd. Kicsit átrendezték a helyet, hogy otthonosabb legyen pár helyen a felvételeknél és készítettek be bőven enni és innivalókat is. Tízre beszéltem meg vele a találkozót és már késében vagyok, pedig időben nekiláttam készülődni, mégis még csak most húzom fel a harisnyát a ruha alá, mert annyira mégsem kellene otthonosnak lennem, hogy kihagyok ilyesmit. A cipőmet húzom már, amikor StarCat odajön nyávogni, hogy ne hagyjam itt és a mancsával a lábam felé indul. Gyorsan felkapom inkább, mielőtt kiszakítja a harisnyát, akkor még tíz perc lenne, mire leérek és bár utálok késni, de mégis sikerül persze. Dave biztos szólt már Skynak, hogy én már csak ilyen vagyok, szóval no para. Cicaval az ölemben érkezek meg, le akartam tenni, mikor elhagytam a lakást, de valahogy elfelejtettem a nagy rohanásban. Nem akarok hírességet csinálni belőle, de most már mindegy. Odalépek az én drága basszusgitárosomhoz és fél kézzel megölelve köszöntöm is. Nem a kamerának szól, én azt se tudom, hogy már megy élesbe minden. - Szia Sky! Bocsi, hogy késtem. A kis kandúr is kapva kap az alkalmon, hogy jelezze jelenlétét egy nyávogással, én meg majd elejtem, mert most tudatosul, hogy ő nálam maradt. - Upsz, őt nem akartam lehozni. Lépek hátrébb és magam felé fordítom a kis durci fejét, miközben elgondolkozom, hogy most mihez kezdjek vele, nem lenne jó, ha nekiesne a gitárok húrjainak, amíg nem figyelünk rá.
Fúúúúhh!!! Még a hajamba is beletúrtam, aztán lehúztam az arcomon, mikor Jason közölte, mi is lesz. Remélem, nem akarnak ilyen való világ akármit, mert bár laza vagyok és bárkit beengedek az életembe, csakhogy azt előtte meghívom, vagy nem tudom. Egészen megkönnyebbültem, miről is van szó. Mert valójában attól voltam feszült, ami miatt inkább háttér zenésznek tartom magam: nem akarok a reflektorfényben lenni. Mivel igent mondtam és beleegyeztem ebbe a feltételbe, visszaút nincs. Akarok ebbe a bandába tartozni és Cait meg a banda, még Jason is, beemelődött az életembe. Két nappal ezelőtt pedig lebeszéltük Caittel, mi is lesz és hogyan. Azért megkértem, hogy segítsen nekem abban valaki, hogy mégis, mi az, amit majd elvárnak tőlem és miket mondhatok. Nem akarok gondot, már a legelején. Drew már korábban elhúzott reggel, így volt időm egyedül lazulni és készülődni. Hidegzuhany. Közlik, hogy már amikor majd belépek, élesbe megy, végül már a motorral való berobogásomat is fogadták. Nyeltem egyet a sisak alatt és mire az lekerült rólam, addigra már az voltam, aki mindig is vagyok. Önmagam. Még Davet is üdvözlöm, aki a kamera mögött van, elvégre dolgozik ezzel. A szokásos körök, ki is vagyok én a bandában, s mire felérünk, minden feszültségem elmúlik. A gitártokot leteszem, üdvözlöm a többieket, és beérkezik Cait is. Viszonzom az ölelést, előbb észrevéve a macskát, ezen szélesen elmosolyodom. - Szia Cait! Időben vagy - megvakarom a cica fülét, üdvözlésképpen. - Szia neked is! Most már itt van - nevetem el magam. S nem tudok arról, hogy szóltak neki, már megy a kamera, így nem is jelzek neki. - Kezdhetünk? - Simítom meg a fejét még egyszer a cicának. A kérdésem talán furcsa lehet, hogy nem kérdezek rá, minden oké-e. Az nagyon a saját kettőnk dolga.
Nem szeretem a kamerákat és utálok szerepelni úgy, hogy nem éneklek éppen meg ilyenek. Furcsa lesz ez a nap, de a vágott verziót látni fogjuk és ha valami nem tetszik, akkor átszerkesztik, szóval nem kell aggódni, ha valami olyat mondok, amit nem kéne, nem vagyok ehhez szokva, de szerencsére Sky lesz velem első körben, így annyira nem félek. A készülődés elhúzódik és mikor leérek, örülök neki, mert úgy érzem, hogy már összebarátkoztunk és neki tényleg mindenről lehet beszélni és jó tanácsokat is ad. Persze Jesst nem cserélném le rá, mert na, csak pasi és van, amiről még neki sem, hiába van neki ott Drew. - Kedves, hogy ezt mondod, de állandóan kések, pedig időben nekiláttam készülődni eskü. A cica miatt nem sikerül az az igazi ölelés, amire most vágytam, de nem fogok haragudni a kandúromra ezért. - Nem hinném, hogy jó lenne, ha itt maradna, mert nincs gyerekzár a konnektorokon meg ilyenek. Mondom aggódva és StarCat szabadulni akar, felfedezni, de nem engedem el őt, nem úgy van az. - Szia Dave! Köszöntöm és ő mutatja, hogy megy a kamera, amitől kicsit lefagyok, mert nem úgy volt, hogy csak akkor megy, amikor tudok is róla? - Őőő... Ezt majd vágd ki. Nyögöm ki végül és arrébb is megyek, hogy az egyik testőrnek átnyújtsam őkegyelmességét. - Vidd fel kérlek a lakásomba, nem való neki ez a hely. Amint szabadul a kezem a hajam alját kezdem el babrálni. Egek, már vesznek mindent, végem van. - Khm. Megköszörülöm a torkom és úgy csatlakozom ismét Alexhez. - Te tudtad, hogy már ment? Fúh. Ki is ráz a hideg, na de mindegy, jobb ha rátérünk arra, amiért jött. - Akkor üljünk le oda. Kérsz kávét vagy valamit ami előttünk legyen? Azt mondta Jason valami reggelizős beszélgetőssel kezdjünk, ahol bemutatkozol, én meg kérdésekkel segítelek és irányítlak majd közben. Én egy forrócsokit kérek, ami olyan, mint a kávé ugye, nem kell tudni, hogy nem az a nézőknek. Helyet foglalok és a bögrére fonom az egyik kezem, a másikat meg az ölembe tenném, de szól Dave, hogy tegyem fel az asztalra és néha könyökön támaszkodva magyarázzak a kezemmel nyugodtan egy-egy kérdésnél. Még meg is mutatja hogyan, majd ugyanígy ad pár tanácsot Alexnak is, aztán feltesz mögém egy kamerát, meg Alex mögé is úgy, hogy ne látszódjon, de legyen szemből is felvétel, ő oldalról veszi az egészet. - Hű, ez tök fura. Jegyzem meg, majd mikor betesznek valami kellemes zenét a háttérbe, akkor tudom, hogy ideje kezdeni is. - Üdvözlök minden nézőt! Caitlin vagyok és az új bandám, a Steelwinged Angels egyik tagjával ismerkedhettek meg kicsit jobban ma. A kezemmel ahogy rámutatok Skyra, úgy megy a kamera is felé. - Kérlek mutatkozz be nekik Sky és mondd el honnan származol és milyen hangszert láthatnak majd a kezeid között. Nos ezzel az első kör meg is van, nem kell kisregényt mesélnie, elvégre csak olyan alap információkat adunk meg, amit amúgy is hamar kiderítenek a firkászok is. - Mesélnél kicsit a családodról, hogy miként vezettek be a zenei életbe? Többeknek úgy is ismerős a neved, de akinek nem, hát most majd megtudja honnan indultál. Így végig mondva kicsit elbizonytalanodtam, hogy jó lesz-e így, de ha nem, akkor majd csak szólnak és megpróbálom máshogy megfogalmazni. Nem akarok nagyon személyes kérdéseket feltenni és hát nincs itt senki, aki segítene, mit tegyek fel. Kicsit reméltem, hogy Jason eljön, de nem, a mély vízbe akar dobni engem.
- Engem eddig még sosem várattál meg - felpillantok rá StarCatről, aztán még egyszer megsimogatom a kis négylábút. - Rendben, ahogy gondolod - hiszen az ő macskája és jobban ismeri, s aggódik érte, így nem fogok beleszólni, mit tegyen vele. Visszapillantok a gitárról Caitre. - Nem szóltak, hogy megy a kamera? - Majd sóhajtok egy mélyet, de mosolygok. Úgyis meg lesz vágva és nem én fogom megmondani, mi kerüljön bele. Nos, ezért vagyok mindig önmagam. Mindent bevállalok, amit teszek, vagy mondok. És ezért is szeretek jobban a háttérben maradni. Nem értek ezekhez. A kérdésre elnevetem magam. - Majd nézd vissza, miként indított! - Kacsintok Davere vigyorogva, és feltartom a hüvelykujjamat. Kiteszem a gitárt egy filc anyagra, hogy ne párásodjon be a hirtelen melegtől. - Ahogy szeretnéd - bólintok. Bár szerintem alapvetően az emberek reggeliznek, mielőtt elindulnak otthonról. Én is így tettem. Nekem mindegy, mi lesz a mai nap, magamat adom. Ők meg úgy rendezkednek, ahogy szeretnék. Veszek egy pohár vizet, és magam mellé teszem az asztalra. Aztán mégis csak sóhajtok. - Én értem, hogy ez megrendezett dolog. De pont nem ilyenek vagyunk. Nem lehetne spontán, ahogy haladunk a munkánkkal? A bemutatkozást megcsinálom, de utána meg úgyis elmerülünk a munkában. És akkor nem feszengene senki, amit meg amúgy is látni. Természetellenes - tekintek Caitre. Lehet, hogy most követem el életem legnagyobb baklövését, de ha a rajongók meglátják ezt a művi kompozíciót, esik a hitelesség. A következőre csak mosolygok és aztán Caithez fordulok. - Egy pillanat, mindjárt jövök - felállok és kimegyek, felmarkolva a pohár vizet. Kinyitom az egyik ablakot és kikönyökölök, mélyeket lélegezve. Annyira művi és kisiskolásnak érzem magam ettől. Szeretem a spontaneitást, amit most érzek az nem az. Pedig megbeszéltük előtte a dolgokat.
- Az meglehet. Elgondolkozom, mert a falmászásnál is időben sikerült lemennem elé, most is csak tíz perccel értem le később, de gondolom mivel volt társasága, így nem vette észre, hogy tényleg elkéstem. Jason már rég fenéken billentett volna szóban, amiért nem vagyok képes időre meglenni. - Ah, nem, azt hittem csak akkor megy, ha van valami. Sóhajtok fel, nem vagyok ehhez szokva, képzelem Sky mennyire lehet, mikor a háttérben maradt volna, de én a felvételin is megkértem, hogy ne, szóval ja. Amennyire laza most is, irigylem. StarCat elégedetlenül távozik én meg odasétálok Alex mellé, aki a gitárját teszi ki egy filcre, kicsit elveszettnek érzem magam. Az asztalhoz megyünk és "reggelizünk" vagy mi a az elképzelés, amint végzek a szép felvezetőmmel, ami utána az állam leesik Sky válaszától. Ez most fájt, bár tudom, hogy igaza van, nagyon erőltetett, de én nem voltam sose olyan spontán és számomra ez tök természetes beszélgetés volt anyámékkal reggel. Én ezt láttam, ebben éltem és eléggé szíven üt a dolog, de csak pislogok párat, nem vagyok az az egyből kifejezem az érzelmeim típus, pláne ha figyelnek. - Jó. Morgom és én is elhagyom az asztalt és a WC-be megyek, ott biztos nem lesz kamera. Nincs külön férfi, meg női, mert csak aki itt van jár be ide, ami nem sok személyt foglalt magában, de persze most, hogy van a banda, lehet nem ártana külön női WC. Dave már ismer annyira, hogy inkább kikapcsolta a kamerát, majd elsétál valamerre. A falnak dőlve leguggolok és a kezeimbe temetem az arcom. Fogalmam sincs, hogy mit kéne csinálni, de a közös zenélés tényleg jobb lenne, ha csak ennyiről szólna az egész. Annyi minden jár a fejemben, hogy azt se tudom merre vagyok arccal. Eléggé elkenődtem, mert lehetett volna kedvesebb is Sky velem, mint legutóbb. A kezeimmel átölelem a lábaim és a térdemre hajtom a fejem.
Dave Skyhoz megy az ablakhoz, amit Cait már nem látott. - Figyi, azt hiszem Cait kiakadt, én lekapcsoltam minden kamerát és később visszajövök. Megpaskolja a hátát a srácnak és távozik is, nem túl messzire, mert itt lakik, de tudja mikor távozzon, majd szólnak, ha folytassák a forgatást.
Csak felvonom egy pillanatra a szemöldököm és sóhajtok egyet. - Akkor most már tudod - ez azért nem volt kedves tőlük, bár nekem aztán teljesen mindegy, megy-e vagy nem. Egyrészt nem élő közvetítés, másrészt pedig mindig önmagamat adom és így nem kell megkomponálni semmit. Így élni sokkal jobb, mint szerepet játszani.
Az ablakban könyökölök, kezemben már csak a félig tele pohár vízzel, mikor Dave jelenik meg. - Mert én nem? - Mosolygok rá. Nem véletlenül léptem ki abból a környezetből, senkire sem fogom ráverni a palávert, mert éppen nem értem, mi a fészkes fene is folyik itt. Majd megértem, előbb hagyom elmúlni mindazt, ami felgyülemlett bent és nem csak bennem. - Oké. Kösz - azért a tenyerem nyújtom felé, hogy belecsapjon. Nem haragszok én senkire, sosem láttam értelmét. Ami nagyon furcsa, hogy se Cait, se Jason nem jön utánam. Caithez utánamentem, mikor maga alatt volt. Mégsem várom el, hogy utánam jöjjön. Mindenki úgy reagálja le a dolgokat, ahogy a lelkülete megkívánja. Várok még egy ideig, nem fogom Caitet megkeresni, nem látom értelmét. Nem esik túl jól, hogy nem keresett meg, hiszen itt most, mondhatjuk úgy is, én sérültem be, ha lenne ilyen diagnózisom. Majd, ha akar velem beszélni, megteszi. Egy idő múlva visszatérek a gitáromhoz, s visszapakolom a tartóba, készen arra, hogy ha ennyi ideig a kutyának sem kellettem, akkor mára ennyit kértek belőlem. A hangulatomon nem változtat, ettől még ez egy csodás nap számomra, s majd ha mindenki úgy látja, van kedve beszélni erről, majd megtalál. Addig is hazamegyek és gyakorolok.
- Sajnálom dude. Kitartást. Dave nem az a nagy lelkizős fajta és láthatóan nem akar maradni sem, majd szólnak neki, ha kell.
Sóhajtok egyet és felkelek a földről, amúgy is csak egy pillanatot kért Sky, hát megkapta. Kimegyek a WC-ből és egy pillanatig azt hiszem, hogy magamra is hagytak, de látva, hogy a gitár még itt van, inkább alaposabban körülnéztem és odasétáltam Alexhoz, aki az ablaktól pont most fordul meg. Haragszom rá egy kicsit, mert én nem tudok olyan spontán lenni, mint ő és nem esett jól, amit mondott, de mégsem tudtam rá haragudni, mert igaza volt, annyira mű minden és megrendezett. - Sky, sajnálom, hogy ilyen hülyén kezdtünk, de én nekem ez nem megy, direkt nem szóltak a kamerákról sem szerintem nekem. Utálok szerepelni így, egy koncert közben nem zavar, de így igen, lehet elküldöm Jason nagy ötletét a fenébe, nem akarok emiatt rosszban lenni senkivel, főleg nem olyannal, aki a bandában fontos nekem és már olyan közel kerültünk egymáshoz. Fogalmam sincs, hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket, mert sose volt senki, akit megbántottam volna és nekem kellett volna odamennem hozzá. Azt se tudom, hogy most amúgy mi van, azt hittem csak levegőzni akart, de van egy olyan érzésem, most hogy megláttam, hogy valami többről van szó. - Ne haragudj rám kérlek. Nézek fel rá kicsit elérzékenyülve, nem szeretnék vele rosszba lenni egy pillanatig sem, jobb bandavezér is lehetnék, mert most még én vagyok az, amíg valaki át nem veszi ezt tőlem, valaki alkalmasabb.
Csak Dave után intek, ahogy elhúz. Ez nem az ő dolguk, így érthető, ha inkább kilép ebből, s nem is vágytam arra, hogy vele lelkizzek. Dave más típus, s amiben kell, abban nagyon ott van. Ahogy figyelek kifelé, azt is észreveszem, hogy most annyira nem esik rosszul a magasság. Sokat segít a falmászás és talán ideje elkezdeni a sziklamászást is, magasabb távon. Jó volt Drew ötlete, bár szerintem ő sokkal vagányabb, mint én. Egy időben azt hittem, direkt keresi, hogyan nyírhatná ki magát. Ma már tudom, hogy teljes gőzzel éli az életét. Gondolataim aztán visszakanyarodnak a mostani időre. Van még mit tanulnom nekem is, annak viszont örülök, hogy a megérzéseimre hallgattam és még az előtt vágtam el a dolgot, mielőtt még jobban felgöngyölődött volna az elégedetlenség, s nem csak bennem. Volt valami a levegőben, ami akkorra már tapinthatóvá vált. És így szerintem nem lehet tenni semit. Így inkább megtettem ezt. Lehet utálni érte, bárkinek joga van hozzá. Becsukom az ablakot, mielőtt még mindenkiből mirelitet készítek és a poharat veszem a kezembe, mikor meglátom Caitet. Visszateszem a poharat a párkányra, most úgy vélem, jobb, ha mind a két kezem szabad. Várakozóan tekintek rá, s közben megnézem, hogyan is érezheti magát most. Aztán csak félrebillentem a fejem és halvány mosollyal tekintek rá. - Ezek szerint jól tettem, hogy inkább megállítottam az egészet. Megelőzendő a katasztrófát - már szélesebb a mosolyom, s közelebb lépek hozzá. - Persze, hogy nem megy. Mindenki másként képzelte ezt el és hiába egyeztetés, van, hogy nem úgy sülnek el a dolgok, hogy jól alakuljon. A szemeibe tekintek. Ott a megbánás a szemeiben, de hiszen nincs mit megbánnia, nem bántott meg. Ha meg igen, akkor az azt jelenti, hogy nálam volt valami ami ennek helyt adott. Átkarolom. Nem érdekel, ki lát bennünket. Bátorítón megsimítom a hátát a vállánál. - Minden rendben, Cait - aztán elengedem. - Sajnálom, hogy nem szóltak neked, hogy már megy a kamera, én is észrevehettem volna, hogy valami nem kerek. Visszanyúlok, elveszem a poharat a párkányról. - Megbeszéljük a stúdióban? Szeretnéd? - Érdeklődök. - Szeretném tudni, mi az elképzelésed ezzel kapcsolatban.
Nem nagyon lehet leolvasni rólam, hogy most mi van, a kamerák miatt erősebb az érzelmek bent tartása, még ha nem is mennek, akkor is. Utálom ezt az egészet és örülök, hogy Sky volt az első, akivel ezen végigmegyek, mert a többiek nem biztos, hogy szóltak volna hogy elegük van a megjátszott cuccból. - Igen, bár lehettél volna kicsit finomabb is. Én az egészet magamra vettem és nem esett jól, nagyon nem. Persze miért is ne rajtam csapódna minden, amikor miattam is lett minden olyan nagyon mű. - Én el se tudtam képzelni, hogy mi legyen, nem szoktam ilyeneket nézni sem. Válaszolok és mikor közelebb lép megölelem, amit már reggel is akartam, csak macskával nehéz lett volna, nem akartam belőle szendvics tölteléket csinálni. - Áh, mindegy megy vagy sem, akkor is zavar, vagyis ha megy, akkor még inkább, szóval jobb volt, amíg azt hittem, hogy nem megy. El is engedem, túl sokan nem néztek meg minket, max a testőrök a kamerákon át, de őket pont nem érdekli, hogy mi zajlik, amíg nem vagyok veszélyben. - Ja, menjünk vissza és találjunk ki valamit, mert Jason leszedi a fejünket. Válaszolok és mellette sétálva indulok el vissza a studióba, ami tök üres és a kamerák is a fal felé vannak fordítva. Lehuppanok a kanapéra és a kezemmel hátrasimítom a hajam. - Szóval, én nem tudok kamera előtt lenni, inkább lennék a túloldalt, az úgy lehet viccesebb is lenne nem? Jó lenne, ha megmutatnánk, hogy mik a szerepeid a bandában a gitározáson kívül, gondolok a dalszövegírásra mondjuk. Meg nem tudom, mennyire avatnád be őket a magánéletedbe? Te mit szeretnél mi legyen benne? Elvégre rólad kell szóljon nem rólam. Meg is vakaroma buksim, jó sok kérdés egyszerre, tényleg nem tudom mit kéne és hát fáradt is vagyok, kimerült és szívesebben zenélnék, mint videóforgatással szenvedjünk, ami a többieket is érinteni fogja, mert ott is nekem kell majd segíteni.
Halványan elmosolyodom, szemernyi bűntudat nincs benne. - Hogy magadra vetted, azzal nem tudok mit kezdeni - mert nem neki szólt. Ha magára vette, márpedig az emberek szeretnek ilyet tenni, azzal nem foglalkozom. A saját dolgaival mindenki maga birkózik meg, én nem tudom ezt megoldani helyettük. És nem szokásom magamra venni mások problematikáját és szemüvegét sem. Mélyet sóhajtok, ahogy átkarol. Sosem értettem a harag működési elvét. Ezek dolgok, amiket megoldunk és ennyi. - Akkor érdemes azzal kezdeni, hogy képet kapj arról, miként is működik ez az egész. A szemeibe tekintek. - Ha zavar, akkor miért mentél bele? És eddig hogy bírtad, ha interjú közben ment a kamera, vagy koncert, vagy videoklipp felvétele közben? - Kezdem egyáltalán nem érteni Caitet. - Miért tenné? Nem óvodások vagyunk - tekintek rá értetlenül. Leülök és hallgatom. És ez még rosszabb, mint az előbbi megoldás. - Cait. Mi egy banda vagyunk. Neked a kamera ezen felén van a helyed, a többiekkel együtt. Ha a kamera másik oldalán akarsz lenni, akkor rendező lennél. Mi zenész banda vagyunk. És nem, nem lenne viccesebb, hanem sokkal rosszabb. Kizárod magad egyöntetűen az egészből. Amikor felvettél, azt mondtad, hogy mindenki egyformán a rivaldafényben van, nem? Így hol vagy te onnan? Mert nem, nem rólam kell, hogy szóljon, egyáltalán nem. Úgy pláne nem, hogy te nem vagy ott. A kamera előtt van mindenkinek a helye. Együtt, mint egy működő bandának. A többieknek is itt lenne a helyük - nyugodt és szelíd a hangom, magyarázó. - Mitől félsz, Cait? - Teszem fel neki a kérdést, mert ez van mögötte, amit most elmondott.
Most nagyon hülyén érzem magam, mert magamra vettem amit mondott és nem is úgy volt. Mindig éreztem, hogy annyira még nem nőttem ki a sznob, beképzelt énem még, ami arról szól, hogy én és én vagyok minden közepe. Egyedül mondjuk nem is könnyű, de amilyen voltam, ahhoz képest ez elég nagy változás azért. Ismét úgy érzem magam, mint egy tizenhat éves, akinek most vázolják fel, hogy mégis hogyan működik majd ez a sztár élet. Kicsit talán kétségbeesetten nézek rá, amikor elkezdi nekem vázolni a helyzetet. - Hát... Általában mikor a színpadon vagyok, akkor megszűnik minden és énekelek, nem vagyok lámpalázas, amikor olyat csinálok, amiben jó vagyok és amit szeretnek. Nem szoktam interjúkat adni, csak pár szavas válaszokat adtam és a testőröm kimenekített és mentem is tovább... Videóklipp meg még nem készült, szóval az is egy új dolog lesz nekem. Sky nyilván nem valami nagy rajongóm, aki utánanézett, hogy én meg a nyilvánosság hogyan viszonyulunk egymáshoz, de ezért nem haragudhatok, nem rajongókat kerestem, hanem zenészeket. - Nem tudom, de általában mindig mindent elvállalok, amit mond és nem szoktam visszakozni. Elkezdem a kezem tördelni, kicsit kényes téma, de miért ne beszéljünk róla, ha már feljött. Szeretem betartani amit ígérek, de fogalmam sincs, ebbe miért mentem bele, mert én nem szeretek annyira szerepelni. - Teljesen igazad van. A tekintetem a földre szegezem, kicsit szégyenlem magam, hogy egyenlő rivaldafényről beszélek, de én mégis a háttérbe húzódnék, elvégre nekem megvan a csillagom az égen, már csak ők hiányoznak mellőlem, de a teljesítményük alapján szerintem nem kell sokáig várni rájuk. - Akkor ma nem forgatunk, csak majd a többiekkel együtt, csak találjunk ki valamit, amit felvehetünk majd. Ja és jön a kérdés, hogy mitől félek. Rengeteg dologtól félek, de ami a kamerákat illeti és a népszerűséget, arról kellene most beszélnem. - Egyszer, a kezdeteknél egyik volt osztálytársam felvette, ahogy megcsókol az egyik srác a gimiből és leadta a kis videót, meg egy szaftos sztorit róla az újságoknak. Szerencsére sikerült hamar bevonni az újságokat és a következő lapszámban elértük, hogy megírják, hogy igazából nem történt semmi és kacsa volt. Persze volt, akinek a nevem tisztára mosása számított csak, de engem azt hiszem jobban megviselt, mert azt hittem barátok vagyunk... De csak a hírnevem akarta meglovagolni és sikerült is neki. Most meg tényleg van valakim, aki nem kér a rivaldából, mi van, ha rám szállnak a firkászok és már meg sem tudom őt látogatni? Minél többet mutatsz meg, annál többet akarnak majd belőled, én ezért kerülöm ezt, jó lenne, ha nem csak rajtam akarnának csámcsogni, hanem rajtatok is, ezért is tűnt jó ötletnek a banda, mert osztozunk a népszerűségemen, de tényleg nem lenne szép, mögétek bújni. Annyira új ez az egész, fogalmam sincs, hogy mi lenne velem nélküled. Megölelem és azt hiszem kicsit megkönnyebbültem, de attól még mindig nem tudom, mit és hogyan tovább, most kezdek pont összeroppanni a nyomás alatt, amikor nekem kellene a támasznak lennem.
Látom, ahogy megérti, egyáltalán nem neki szólt, és még inkább nem ellene. Egészen más világból érkeztünk mindannyian, kell csiszolódnunk, ehhez előbb érteni is tudni szükséges egymást. Nekem is van hibám, olyan is, amiről egyáltalán nem is tudok, vagy nem is akarom észrevenni. Erről Drew tudna igazán mesélni. - Amit szeretnek? És te, mit szeretsz, Cait? - Elgondolkodom a többin. Megértem, hogy ez egy nagy fejes is neki és talán nem minden lett elmondva, vagy nem is tudom igazán. Ebben senkit sem okolhatok, mert nem a hibázót akarom megtalálni, hanem a megoldást, mint ahogy most éppen ez szembe is jött. - Ez úgy néz ki, mintha most tennéd ezeket először - bólintok, megértve. - Majd együtt belejövünk. Beletúrok a hajamba, ahogy a következőkre válaszol és aztán úgy nézek rá elgondolkodva. - Jason jót akar neked, mint ahogy a többiek is. Feltételezem, mivel ekkora váltás van előhelyezve, ezek is benne lesznek. Ha megbeszéled velük, szerintem segítenek ezekben és ha valamit nem akarsz, abba is belemennek, vagy legalábbis egyelőre hagyjuk, míg bele nem jövünk. Ha nem jelzed, hogy neked kényelmetlen, akkor nem adod a tudtukra, meddig lehet menni és miben kéred a segítségüket. Mert azt megértettem, a zeneipar arról szól, azt mondják tedd, meg kell tenni, mert más megcsinálja helyetted. Amit most érzékeltem, az a hogyan is tegyük kérdése volt, semmi más. Benne vagyok ezekben, elvégre erre szerződtem, valahogy mégis elcsúszott, s egy fals akármit kaptak volna a rajongók, amivel egyből bukunk. Kipróbáltuk, így nem megy. Majd megy máshogy. - Itt nem arról van szó, hogy igazam van-e - sóhajtok egyet. A szemeibe tekintek, de azt a földre szegezi inkább. Mint egy kisgyerek, aki rosszat tett. Csakhogy már nem gyerek. Meg fogja érteni, fel fog nőni mindehhez. - Ez egy nagyon jó kezdeti kiindulópont - bólintok, halvány mosollyal. Komolyan rátekintve hallgatom végig. - Hány éves voltál, Cait? - Kérdezem tőle, a történetre utalva. Ha válaszolt, felteszem neki a következő kérdést. - És most hány éves vagy, Cait? Átölelem és így maradok vele egy ideig. - A média csak akkor tud megenni, ha hagyod, hogy ételnek tekintsen. A médiát okosan is fel lehet használni. Amit látok az az, hogy rettegsz tőlük, a helyett, hogy megmutatnád, nem ők diktálnak, mert ők szolgálnak téged. Ha mi nem vagyunk, nekik sincs miről írniuk. Olyan hatalommal ruháztad fel őket, amivel egyáltalán nem rendelkeznek.
Mindig mindenki hozzám igazodott, soha senki nem mondott nemet, ha valamit akartam vagy kértem. Tudom jól, hogy most nekem is igazodnom kell másokhoz, ami nem fog olyan könnyen menni, mert hiába az elhatározás, a rossz berögződések megmaradtak. Most is magamra vettem és mintha csak én lehetnék sértett elvonultam, pedig ez az egész nem csak engem bántott, hanem Skyt is. - Én énekelni szeretek és ezzel örömet okozni nekik, a dalok mindenkinek szólnak és mindenkinek van egy kedvence, ami neki szól úgy érzi, könnyen azonosul vele és ezért hallgatja. Nem feltétlen kell engem ehhez ismerni, a dal a lényeg, ami eljut hozzá, közel a szívéhez. Bár ez csak én voltam eddig, most többen leszünk, lesznek más dalszövegek is és ez az én központú dolog, meg is fog szűnni. Meg kell tanulnom nem elbújni mögéjük, hanem osztozni a sikeren. Még sose osztoztam semmin és senkin. - Igen, együtt sikerülni fog, te pont a szöges ellentétem vagy, aki lazán ismerkedik bárkivel, nem stresszelsz rá erre az egészre annyira, mint én. Valamennyire gondolom ő is izgul, mi hogyan fog alakulni, elvégre ez egy alakulóban lévő dolog és csak akkor lesz nagyon jó valami belőle, ha minden jól alakul, ami a jövő zenéje. - Tudom, de mostanában van elég baja, nem akartam én is gondot okozni neki, már így is a Vikinges kis sztorim is elég bosszúságot okozott neki... Nem szeretném részegnek látni, eléggé maga alatt volt Jason, mikor este átjött, hogy daloljak neki, de valójában csak válik és ez valami mélypont neki most, hiába könnyebbült meg kicsit talán, hogy visszakapja a szabadságát, nem tudom... Fura volt, főleg mert én nem vagyok az a barát, akihez beállíthat vigasztalódni. - Tizenhat. Felelek, még a karrierem legelején voltam és mindent a szüleimért csináltam, nem akartam nekik csalódást okozni, márpedig úgy éreztem, hogy ez a kis incidens okozott valamit, amiért nem jöttek el többé a koncertjeimre. Később tudtam csak meg, hogy valójában, ők csak sztárrá akartak tenni, nem rajongtak a zenéimért és nem is érdekelte őket, csak az, hogy milyen gazdag leszek majd a bevételekből. Hát erre pont ráfáztak, mert mindig eladományoztam, nekem nem volt szükségem fizetségre ahhoz, hogy ezt csináljam. - Húsz, de még mindig gyerek egy részem, a másik felem meg vagy egy harminc éves nő. Válaszolok neki, mert ez elég nagy kettősség és tény, hogy olykor nagyon gyerekes vagyok, de amikor kell, akkor túlzottan is komoly a koromhoz képest. Élvezem az ölelést és szipogok is egyet, hiányzik Mason, el akarok menni hozzá, ki akarok kapcsolódni, fel akarok töltődni. - Akkor nincs más hátra, minthogy okosan használjuk a médiát, de ehhez muszáj segítséget kérni úgy érzem, nem szeretnék felsülni. Elengedem, mert azért nem akarom örökké ölelgetni Skyt, kicsit megnyugodtam és úgy nézek fel rá. - Szerintem ez a videó még várhat magára, előbb adjunk ki egy pár számos kislemezt, majd utána bemutatkozunk. Aztán lehet a közös munkát majd Dave felveszi és kerül bele anyag. Szerinted? Ha valami jót akarunk, ahhoz idő kell, na meg még össze sem csiszolódott a banda, elég nehezen jön össze olyan, hogy mindannyian együtt legyünk, sok az elintéznivaló még mindenkinek, de amint összejövünk, biztos vagyok benne, hogy oltárit alkotunk majd. - Mit szólnál, ha valami karácsonyi számot próbálnánk összehozni, ilyen youtube-os videót csinálhatnánk belőle, kis ízelítőnek. Érdeklődök kis mosolyt erőltetve magamra, mert nem szeretek a 'sötét' múltamról beszélni, ami mindig kicsit magával ránt és ebből csak a zene hozhat ki.
- Tehát azért csinálod, hogy másoknak okozz örömet? - Nézek rá érdeklődéssel. A válasz második felét értem, igazából az első felét is. Csak még jobban érteni akarom, mert nálam mást jelent egy zeneszerzés folyamata. És még csak elmagyarázni sem tudom, ami így, hogy visszakérdezek tőle ismét, egészen abszurdnak tűnhet. - Nem kell mindenkinek egyformának lennie. Ha mindenki laza lenne, akkor minden csak szétesne - az engedékenységem, vagy lazaságom komoly hátulütője, hogy bár van önazonosságom, mégis hagyok leperegni mindent magamról és ez tűnhet úgy, hogy nem érdekelnek dolgok. Ez sokaknak felettébb irritáló. Ugyanis nincs minek nekifeszülni, nincs felelősségérzetem szerintük. És az emberek nagyon szeretnek bikát játszani, másokat felelősségre vonni. Ezekre pedig szintén nagyban játszom a vízállót. - Mind a négyen mások vagyunk, más háttérrel. És ez erősíteni fog - bólintok. Rövidebb ideig Caitre tekintek. Sejtem, hogy Jason magánélete nem éppen a szivárványos vadvirágos réttel teli napsütés. Ez azonban nem árnyékolhatja be a munkát és Jason profi. Ugyanakkor én sem vagyok bika és vak, hogy figyelmen kívül hagyjam és nagy ívben tojjak rá. - Jason tudja, mit csinál. Mi pedig azért vagyunk, hogy ha esetleg megbotlana, felkapjuk és átkaroljuk. Ő is a banda része, segítjük, ahogy tudjuk. És ahogy engedi - mert nem erőltethetjük rá a saját elképzelésünket, annyit viszont tehetünk, hogy bizonyos terheket addig átveszünk tőle, amíg egyenesbe nem hozza a dolgait és a lelkivilágát. Komolyan tekintek rá. - Hallgass a harmincéves énedre. Ami történt, megtörtént, azon nem tudsz változtatni. Csak lerakni, mert így csak cipeled magaddal. Szép kis puttonnyal a hátadon közlekedni... - nem fejezem be, annak ellenére, hogy tudom, ez nem egy olyan dolog, amit az ember csak a háta mögé pakol és otthagy. Nekem is van még szép kis csomagom, amit huzigálok magam után, idővel el fogom tudni engedni, hagyni eltűnni a múltba, mert ott a helyük, s már nem lesznek hatással a jelenemre. Megsimítom a hátát, mielőtt elengedem, barátilag támogatóan. - Biztosan erre is vannak megfelelő szakemberek - egyre több mindenre kell odafigyelni és figyelemmel lenni. Idővel könnyebben kezeljük, mindenképpen azon akarok lenni, mert nem nyűgnek akarom, hanem kedvtelésnek. - Megvéve - emelem fel a kezem egy ötösre. - És majd azok lesznek az aláfestő számok - mosolyodom el. - Teljesen használható. Mire gondoltál? - Engedem tovaszállni a korábbi témákat, elsimítottuk, kisimítottuk a ráncokat, most már jöhet az, amiért idejöttünk, még ha nem is videókészítés lett belőle. - Van valami elképzelésed a zenére? Vidám, megható? - Nyitom fel a zongora tetejét és állok mellé, átadva a terepet Caitnek. Még nem tudom, hogy gitár vagy dob lesz a vége, részemről, mint kísérőnek, így várakozom.
- Igen, előbb a szüleimnek szerettem volna, hogy az évfordulójukra szereztem egy dalt. Eleinte azt hittem tetszik nekik és világgá akarják kürtölni, hogy milyen ügyes lányuk van, ám rá kellett jönnöm, hogy csak a pénz és hírnév miatt csinálták, nem is érdekelte őket a szám mondanivalója. Ellenben a közönség imádja és odafigyelt, örömet és olykor bánatot éltem át velük együtt, amikor a színpadon énekeltem és mikor hallod, hogy veled együtt énekelnek több mint ezren, akkor az elég jól felölt és tudod, hogy amit csinálsz, annak van értelme. Tudod, hogy ez a szám jól sikerült, de mikor mások is visszajelzik, annál nincs jobb és örülök, hogy megoszthattam velük. Örömszerzés, ami visszafelé nekem is örömet okoz. Fejtem ki kicsit jobban, hogy mire is gondoltam és hogy miért is számít nekem ez ennyire, elvégre barátok híján, csak rajongóim voltak, csak az ő véleményük érdekelt és Jasoné, mert ő az egyetlen, aki az évek alatt nem változott a közelemben. - Olyan hippis lenne, csak fű nélkül. Mondom én, aki még életében nem nyúlt ilyenekhez, mert ellenkezik a saját nézeteimmel. Szerintem van jobb idegesség ellen, mint a cigaretta, van jobb bánat ellen, mint az ital és nem kell egyéb szerekhez sem nyúlnom, mert attól jobb nem lesz semmi. Jó, azért inni azért szoktam néha, mert segít feloldódni, de ez csak a bulikban jellemző, már ahol kiszolgálnak ugye. - Igen, bár fogalmam sincs, mit szokás ilyenkor csinálni, nem kellett senkit sem megvigasztalnom. Megvakarom a mutatóujjammal a szemem mellett az arcom, tényleg nincs elképzelésem sem, hogy kellene, ölelgetni nem fogom csak úgy, elvégre na, ő Jason és nekem mindig is a menedzser volt, meg olyan apám helyett apám kicsit, akivel nem érzelgősködtünk soha. Beszéltünk a munkáról és ennyi, sose sírtam előtte, sose akadtam ki és még nem is nagyon drámáztam. Engem is csak Sky vigasztalt meg egyszer, amikor sikerül elsírnom magam előtte, lehet vele azért más minden, pedig nem ismerem régóta. - Rajta vagyok, hogy lepakoljam a puttonyt, elkezdtem dokihoz járni, ami szerintem segít majd. Az első találkozás óta mennyi minden történt, máskor egy év kell ennyi dologhoz, most meg pár nap is elég volt, hogy minden a feje tetejére álljon, kétszer is. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen, bár magamnak köszönhetem, hogy bepasiztam, találtam legjobb barátnőt, lett egy bandám és most velük együtt rengeteg új munkát is. A tánctanárom elköltözött máshová, kereshetek új edzőt is és még ott az egyetem is. A szakemberekre csak bólintok, szerintem is vannak, csak meg kell találni őket, de ez Jason területe, nem a miénk, csak szólni kell majd neki. A kislemez ötletére Sky felemeli a kezét egy ötösre, én meg belecsapok, már ha nem szemétkedik és emeli fentebb a kezét, ahol már nyújtózni kellene, akkor kihagyom a dolgot, nem szeretem, mikor ilyenekkel szívják a vérem, mert alacsony vagyok. - Hát, nem egy átlagos karácsonyi számra, olyan se nem boldog, se nem szomorú, de szép számra. A dekoráció egy karácsonyfa, alatta szegényes ajándékhalmazzal, nem akarok nagyon fényűző képet, minimál díszítés. Egy kanapén ülnénk a fa mellett karácsonyi szerelésben és előadjuk a számot, amit inkább csak dolgozzunk át. Leülök a zongorához, ez egy fekete szépség, a fenti fehérnek az ikertestvére, ha lehet így fogalmazni. - Lehetne egy vidámabb meg egy másik is... Mit szólsz Bon Jovi, Please Come Home For Christmas számához? Gitárral kísérve vagy egy AC/DC, Mistress for Christmas feldolgozás? Az utóbbi jobban állna neked, ott jobban el tudom képzelni a basszusgitárt. Az alap ötlet megvan, a kottához hozzáférünk, csak kicsit rockosabbra kell venni, a saját stílusunkban és ennyi. Szeretem a feldolgozásokat amúgy, de még sose csináltam ilyesmit, jobb szerettem eredeti számokat előadni, de ez is elég nagy trend lett, hogy mások számait adják elő hírességek és kevésbé híresek is.
Azért is szeretek emberekkel beszélgetni, mert rádöbbent, a világ sokféleképpen létezik, sokféleképpen látjuk és értelmezzük. És éljük meg. Cait szavai megerősítenek abban, hogy mennyire másként állunk dolgokhoz. S hogy ebben egyáltalán nincs semmi, ami gondot okozhatna. Mások éppen engem tartanának önzőnek, mivel mindig azt teszem, amit szeretek, ami számomra okoz örömet. Caitnek más okoz örömet és ezen elgondolás szerint létezik. Számára így jó, számomra pedig egy lehetőséget mutatott fel: másként is élnek és más indok is lehet arra, mit is teszünk éppen. Éppen ezért fogadom el, noha ha nem fogadnám el, akkor is ugyanígy tenne Cait. Az ő élete. - Szerencsés, hogy a szüleid hozzáállását le tudtad cserélni azokéra, akik valóban kedvelik, tetszik nekik, amit csinálsz - mosolygok. A hippire elnevetem magam. Sokan annak tartanak, és el nem árulnám nekik, nincs igazuk. Ők így látnak, erőlködhetek, hogy megváltozzon a véleményük, úgysem fog. Akkor meg már inkább arra fordítom ezt az energiát s időt, ami nekem jó. - Kész káosz és nihill. Caitre pillantok. Látni, hogy nagyon aggasztja Jason helyzete, s hogy tenni szeretne valamit ebben. - Feltehetően vannak barátai, akivel meg tudja beszélni - azon nem aggódom, engem találna be. Nem rég kerültem a bandába, jóval fiatalabb is vagyok és általában nem ezek a tényezők azok, hogy valakihez fordulnak. Ide bizalom kell, ahhoz pedig idő. Mégis annyiban tudunk neki segíteni, hogy adunk neki elég teret és időt, hogy megoldja. Vagy adunk neki éppenséggel elfoglaltságot, ha arra van szüksége. Még nem ismerem annyira, hogy tudjam, mi a jó neki. - Dokihoz? - Gondolkodom el, majd bólintok. - Ha jól ért hozzá, sokat tud segíteni - Drewnak sokat segített, önmagát is megértetni, s azon, amin keresztülmegy. Az ötös csattan, én pedig elvigyorodom. Sikerült kirázni a melankóliából és így lehetőleg minél hamarabb túllépünk azon, ami itt történt az előbb. Nem fogok vele foglalkozni, csak annyiban, hogy a tanulságokat kivonva belőle, előre lépjünk, s ne vissza. - Az All I want for Christmas is yout akkor ki is húztam a listáról - vigyorogtam tovább. Rock stílusba írtuk át anno, és azt nagyon bírtam. - Rudis pulcsit kérek! - Emelem fel a kezem, jelezve, hogy felőlem aztán lehet ilyen pulóver rajtam. Jobban szeretem a saját alkotású számokat, karácsonyi dalokban inkább semmilyet, annyira nagyon nem ünnepeljük, úgy, ahogy itt szokás, szintén annyira nem. Én vagy koncerteztem, vagy aludtam, Drew pedig vagy aludt, vagy aludt, mert előtte jó hónapokig csak a munkájával rohangál. Aludni meg jó együtt, ki nem hagynánk! Ez csak akkor áll fenn, ha éppen nem a családdal töltjük a karácsonyt. Eddig csak félig sikerült, és megállapítottuk, mind a ketten ugyanazt tennénk ilyenkor. - A pergősebb lehet dobbal is megspékelve. Melyiket szeretnéd inkább? - Tehát a gitár, rendben. A gitáromat magamhoz veszem, s a zongora mellé húzva egy széket, elkezdem hangolni a gitárt. Hagyom, hogy Cait elkezdje a számot, majd a hangulatot és a ritmust megértve, átveszem és nekikezdek egy mélyebb vagy magasabb tónusnak, ahogy adja magát. Figyelem Caitet, s viszem a dallamot, s ahogy haladunk benne, úgy teszek hozzá még további színt vagy ritmust. - Mmm.. nem is tudom.... vehetnénk talán keményebbre? Vagy inkább legyen inkább érzelgősebb? - Nézek Caitre, ahogy vége a számnak. Kíváncsi vagyok a véleményére, lehet, neki így pont jó volt.
- Nem volt könnyű, de ők legalább szerettek és ez adott erőt a folytatáshoz. Jó nem olyanok, mint egy család, meg nem olyan, mint egy barát, de több, mint a semmi, ami nekem akkor jelenleg volt. Nem nagyon akarok belemenni, mert rossz belegondolni, hogy a szüleimtől nem kaptam annyi ölelést összesen, mint Skytól most az elmúlt két napban összesen. Ez valahol nagyon szomorú tény, bár az is, hogy inkább ölelgetnék mást és nem foglalkoznék legszívesebben semmivel. - Remélem, mert ideje nem sok van barátokra szerintem, hozzám éjjel állított be, szó szerint felcsengetett, hogy engedjem be és adjam elő a dalaim, de szerencsére elárulta, hogy mi a gond, szóval ha segíteni nem is tudtam, de hagytam lerészegedni. Nem tudom mennyit segített ez, de az is valami nem? Szinte itatta magát az a jó whiskey amit adtam neki, én bizony nem sajnáltam tőle, nem szoktam inni. - Szimpatikus volt a doki és Jason intézte, szóval biztos utánanézett, hogy jó-e, szóval amiatt nem aggódnék. Teszem hozzá, bár ez elég bizalmas információ, de előtte már nem titok, hogy elég sok gondom van, amivel eddig nem foglalkoztam és most már muszáj leszek, a bandáért, a szerelemért és a barátnőmért. Ezek a legfontosabbak számomra, szóval ha úgy vesszük, kiveszem én is bőven a részem azért, hogy a banda teljessé válhasson. Néha magam látom az legnagyobb akadálynak, tényleg olyan vagyok, mint aki ki akarná zárni magát, de ez nem így működik, még jó, hogy itt van nekem Sky. - Ó! Pedig az is nagyon jó szám és pörgős is! Annyi jó karácsonyi dal van! Szinte választani sem tudok, nekem így kettő ugrott be, de amit ő javasolt az is nagyon jó, lehet hamarabb kellett volna erre gondolni, mert így most még a döntés is nehéz, melyikkel kezdjük és a végén melyiket válasszuk? - Kaphatsz hozzá még szavakat is, most úgy is menő az a hajráf! Bár nem tudom mennyire van benne az ilyesmibe, de úgy lehet ütősebb lenne, mostanában mindenki hord ilyen, unisex dolog. Fogalmam sincs, hogy Sky hogy van vele, de talán még Mad is felvenne ilyesmit, én meg lehetnék a hókirálynője, ha már mindig így hív szinte. - Fogalmam sincs, kezdjük az AC/DC számmal inkább. Nagyon szeretem őket, bár pont Axel kapta a kihívást, hogy azt kell játszania a meghallgatáson. Nem akartam mindenkinek ugyanazt adni, mert halálra untam volna magam ismételni és az sose jó. Így én is mindent beleadtam és születtek jó kis számok, amik le lesznek törölve idővel, már azoké, akik nem nyertek felvételt végül. A zongorán elkezdek játszani és énekelni, keresem a tempót még én is, amíg hangol Sky, majd mikor ráérzek ránézek, hogy ez lesz az, tovább is játszok egy kicsit, kis részletekben haladok és el tudom képzelni a folytatást is, van egy elképzelésem, de így, hogy van gitár, azzal jobban hangzik. - Szerintem ennél a résznél kicsit húzzuk meg a végét jobban bekarikázom a szöveg végét, ahol erre gondoltam. - Itt meg nem is tudom... Elkérhetem a gitárod egy kicsit megmutatni? ha megkapom, akkor hát nem vagyok nagy basszus gitáros, de azért ennyit még én is meg tudok mutatni, hogy játszok kicsit a húron, fogalmam sincs, mi ennek a neve, meg neki biztos jobban is megy az ilyesmi, de legalább tudja mire gondoltam. Talán egy óra is rámegy, mire sikerül a végleges kottát létrehozni és egybe az egészet is lejátszhatjuk. - Kérsz valami üdítőt? kérdezem és én már megyek is, mert kiszáradt a torkom, így meg nem kéne énekelnem, főleg, hogy lassan akár a studióba is átmehetnénk felvenni.
Bólintva hümmentek a válaszára. Ha úgy nézem, a nagy család megvolt, akárhová mentünk, szeretettel fogadtak. Másként nőttünk fel, más környezetben, nem is csoda, hogy másként reagálunk dolgokra. Elkomolyodva hallgatom. Talán mégsincs Jasonnek olyan ismeretsége Caiten kívül, akivel ezt megoszthatná. De legalább van Cait, és ez sokat számít. - Ott voltál neki, amikor szüksége volt rád. Valakire, akiben megbízhat és elmondhatja neki. Hiszek abban, hogy a dolgok megoldhatók, s hogy ha problémaként tekintünk rájuk, akkor valóban megoldhatatlanná képesek válni. Feladatnak tekintem. - Az jó, nem? - Drew van ilyenkor az eszemben. Milyen lett volna, ha nem kap segítséget? Ehhez nem értek, és ő is szenvedett rendesen. - Akkor máris felírtam vissza a listára! - Vigyorodom el. - Sok dal van, azt válasszuk, amik elsőre beugranak, majd a többieket is megkérdezhetjük, és így akár lehet kedvenc karácsonyi dal átirat is - vetem fel az ötletet, ami csak ötlet, simán vétózható. - Rajtad mutat jól - felelem határozottan. Nőt még nem faragok magamból. Benne vagyok a vidámkodásban, a pulcsit is ezért jeleztem, de a hajráf az már nem én vagyok. Caitnek viszont tényleg jól állna. Neki sok minden jól áll, az ízlésem viszont fura, ahogy megkaptam már párszor, ettől függetlenül azért elmondom a véleményem. - Oksa - belépek a dalba, amikor elkapom a hangulatot és figyelem, miként halad. Megnézem a kottát, majd lejátszom elnyújtva, s Caitre tekintve, várom a reakciót. Ha nem jó, akkor váltok és máshogy játszom le, egészen addig, míg úgy nem mutatja, hogy megfelel. - Odaadhatom, ha bal kézzel pengetsz. Inkább ezen próbáld meg - veszem el az egyik, falra akasztott hangszert és nyújtom át Caitnek. Visszaülök, s leutánzom, ahogy lejátsza az adott részt. - Igen, ezzel jó lesz - bólintok, majd átírom a kottán a gitár dallamát, hogy később is le lehessen majd játszani. Hiába jó a memóriám, jobb, ha le van írva. - Csak vizet. Akár fel is vehetjük a részünket most, ha gondolod - bemelegítőnek jó, bár jobb lenne, ha együtt ötletelnénk ezen is.
- Hát nem tudom, azért jött, hogy dolgozzon és számon kérje az új számokat, nem azért, hogy kiöntse a szívét, csak hát szerintem kicsit sokat ivott és amiatt megnyílt nekem. Megvonom a vállaim, mert fogalmam sincs Jason életéről, barátairól, sőt a feleségét is ha kétszer ha láttam, sokat mondok. Örültem, mikor megismerte, meg jött az esküvő meg nászút, mert mindenkinek kijár az öröm, én meg akkor nyaraltam itthon, mert nem volt itt, hogy megmondja mikor mit csináljak, kivételesen nem dolgozott én meg azt csinálhattam, amit akartam. Jó otthon voltam, a szüleimnél még akkor és akadtak testőrök, akik nem hagyták volna, hogy elhagytam a birtokunkat, szóval annyira nem voltam szabad, de jól esett azt csinálni amit akartam. - De, persze, hogy jó, csak annyifelé kéne szakadnom már, hogy nem tudom mennyire lesz rá időm, pedig kéne rá szakítani, mert túl stresszes nekem ez az egész, és gondolom nektek is, szóval ja, nem rajtatok akarom ezt levezetni. Annyira jó lenne, ha mindenkivel jóban lennék, minden fiú olyan, mintha a bátyáim lennének és nem utolsó sorban azért testőröknek sem lennének utolsók, amilyen izmos mindegyikük, meg nagy darab. Még Mad is izmos, csak ő szálkásan, de van benne erő, a fene vigye el, amikor el akarnád venni tőle a joyt, hogy menjen haza végre, mert egyedül szeretnék lenni kicsit. - Ahh... A többiek is kellenének, így nem az igazi, de fogalmam sincs, hogy otthon vannak-e most. A fejem lehajtom a zongorára, de végül is, ha kicsit előre dolgozunk, abból semmi rossz nem lesz, csak mindenki hozzáteszi a magáét még majd. Vissza fel is ülök és játszani kezdek és nekiállunk a komponálásnak, mindent lejegyzetelünk, elvégre ki emlékszik már a sok módosítás után, hogy mibe is maradtunk. - A, nem tudok bal kézzel, mindig elfelejtem, hogy vannak balkezesek is. Vigyorgok rá és hát így a saját gitáromon mutatom meg, mire is gondoltam. Én nem tudom olyan gyorsan pengetni a húrokat, legalábbis ennél a kis technikánál, ami igazán királyul hangzik, de Sky ügyes és vissza is adja, amire gondoltam. A gitárom a zongora tetejére fektetem. - Szeretem, mikor valaki megcsinálja, ami nekem nem megy - kicsit tapsikolok is örömömben a kezemmel, majd megkérdezem, hogy nem kér-e valamit inni, szóval megyek is vízért, majd visszatérve átadom neki a másfél literes flakont, a sajátom meg kinyitva a zongorán támaszkodva neki is állok az ivásnak, a jó egyharmada le is megy. - Csak ízelítő gyanánt felvehetjük, de csak telefonnal, ha az jó neked, a studióba nem mennék be, mert az olyan, mintha a többieket kizárnánk, pedig csak egy kis bemutató, hogy mire gondoltunk. Keresni is kezdem a szememmel a telefonomat, mert fogalmam sincs, hová tettem le, meg mikor. Ilyenkor tudom ám átkozni magam, hogy lehet ilyen kis feledékeny, nem akarok új telefont venni, mert már jártam úgy, hogy kellett, annyira eltüntettem. - Még jó, hogy a többiek itt laknak, ha szerencsénk van, akkor be is tudjuk őket vonni még ma.
Kezdőlap
Fúúúúhh!!! Még a hajamba is beletúrtam, aztán lehúztam az arcomon, mikor Jason közölte, mi is lesz. Remélem, nem akarnak ilyen való világ akármit, mert bár laza vagyok és bárkit beengedek az életembe, csakhogy azt előtte meghívom, vagy nem tudom. Egészen megkönnyebbültem, miről is van szó. Mert valójában attól voltam feszült, ami miatt inkább háttér zenésznek tartom magam: nem akarok a reflektorfényben lenni. Mivel igent mondtam és beleegyeztem ebbe a feltételbe, visszaút nincs. Akarok ebbe a bandába tartozni és Cait meg a banda, még Jason is, beemelődött az életembe. 
️️
