Jó géneket örökölt, mondhatni van neki, mit a tejbe aprítani, de mégsem ez a legvonzóbb tulajdonsága. A macsót bárki tudja játszani –, ő maga is olykor megteszi -, de őszintén törődni másokkal nem mindenki tud. Aidennek ugyan megvan ez a tulajdonsága, de kevesek tapasztalhatják meg a benne rejlő alázatot, odadást és szeretetet. Ha egyszer valakinek odaadja a szívét, akkor az új tulajdonosnak minden lehetősége megvan arra, hogy darabokra törje azt. A szülei, főként az anyja, annyiszor keresztül gyalogoltak rajta, hogy nehezen képes nem gyanakvással nézni az emberekre. Így viszonylag nehéz a hatókörébe kerülni. Nem túl sok időt tölt el a vele egyidősekkel, leginkább a hugicájával kettesben ütik el a délutánokat. Maddyt mindenkinél és mindennél jobban szereti. Rajong a kislányban élő gyermeki ártatlanságért, ami neki sose adatott meg, így igyekszik megóvni a húgának ezt a tulajdonságát. Megfogadta, ha egy fiú is megkörnyékezi Maddyt, az egészen biztos kórházban köt ki a végén. Igen. Van némi düh kezelési problémája is. Nem egyszer fordult elő, hogy dühében két kézzel verte a falat, egészen addig, míg magában kárt nem tett. Régebben ebből adódóan sokat verekedett, és volt időszak, mikor az iskolában felfüggesztették a viselkedése miatt, de ez még azelőtt volt, hogy elzárkózott volna. Az olvasási hóbortja lendítette át a nehéz szakaszokon, ugyanis a könyvek alternatív univerzumai kiragadják a saját valóságából, ami megnyugtatja. Ezt az iskola pszichológus mondta neki, akihez tanárai járatták, de talán ez volt az egyetlen értelmes tanácsa az agyturkásznak. Teljesen sose küzdötte le a hirtelen haragját. Örökre megmarad forrófejűnek, aki ragaszkodik a saját igazához, és gyakran ordítva téve azt, ha másképp nem megy. A másik stresszlevezető hobbija az edzés, ha felhúzza magát, fut egy kört a háztömb körül, vagy súlyzózik a nappalijukban. Konditeremre és hasonlókra nekik nem telik, így a viszonylagosan költséghatékony megoldásokat választja. Ez igaz az öltözködésére, a frizurájára és az élete minden mozzanatára.
Nincs túl sok barátja vagy haverja, de az a kettő-három, akik vannak, azok közel áll hozzá. Nehezen közeledik emberek felé, még akkor is, ha szimpatikusak számára az illető. Általánosságban a „az engem nem izgat” hangnemet üti meg, ezzel álcázva a benne lévő kételyeket.


*2 évvel korábban*
Lapoztam egyet. A papírból áradó dohos szag nyugalommal töltött el, eszembe juttatta azt az antikváriumot, ahova magam elől menekültem. Mentsvár volt, az ott töltött idő pedig érték, hiszen egyedül abban a kis dohányszagú helységben élhettem valaki más életét a kaland, a krimi és a történelmi regények szakadt, nyirkos oldalai közt.
Volt okom menekülni a valóság elől. Anyám, akit legjobb indulattal is csak Julienak hívtam, mert nem érdemelte ki a szememben az „édesanya” címet, ismét árnyékot vetett az egész napomra.
Kora reggel palacsinta illat fogadott, és boldog gyerekkacaj szűrődött ki a nappaliból. Szemeimből hirtelen elszublimált minden álmosság, és ijedten rontottam ki apró kis szobámból, ahova egy franciaágy csak faltól falig fért be. Lepörgött a szemem előtt, ahogy a nyolc éves húgom felgyújtja a konyhát, miközben aranyszívével kedveskedni akar nekem reggelire. Az elém táruló látvány mégis teljesen más volt, mint amit elképzeltem, rosszabb volt, sokkal rosszabb. Anyám állt Brooklyn- i lakásunk kicsiny konyhájában.  Boldog volt. Viháncolt Madelainenel, miközben gyakorlatias mozdulattal megfordította a palacsintát. Láthatóan a húgom is sugárzott, szinte elbűvölte anyám átlátszó színjátéka. Előfordult az ilyesmi, mikor Julie épp nem részegen fetrengett valahol, akkor hozta a minta anyát. Bűntudata volt, és én gonosz módon vágytam rá, hogy felperzselje belülről ez az érzés, amiért elvette a gyerekkorom.
- Kicsim! – örült meg nekem, mikor bekerültem a látóterébe – Készítettem palacsintát. Gluténmentes, mert tudom, hogy a búzafélékkel nem bír a pocakod – a gluténnal könnyebben megbirkózott volna a gyomrom, mint kora reggel ezzel a mézes-mázas szöveggel, amivel próbált az ujjai köré csavarni. Sajnálatára, én már több évet húztam le mellette, mint Maddy, akit könnyedén a vonzáskörzetébe kerített.
Az étvágyam is elment anyám ciklikus agymenésétől, aminek már akkor tudtam, hogy rossz vége lesz. Előre féltettem a húgom törékeny lelkét, amit Julie minden áldott alkalommal darabokra zúzott, miután újra meg újra visszaesett az alkoholizmus mély vermébe.
Felöltöztem, és kerültem anyám tekintetét, úgy tettem, mintha meg se hallanám, mikor hozzám beszél. Próbált kezdeményezni, de könnyebb volt, hogy levegőnek nézem, mintsem bődült üvöltéssel tegyem helyre Maddy előtt.
- Menjünk, mert el fogunk késni – simítottam meg a palacsintát majszoló húgom kócos fürtjeit, aki még mindig pizsamában volt.
- Ma anya visz, és jön értem – nézett rám hatalmas boci szemeivel, amiknek nehéz volt ellenállni – megígérte – tette hozzá reménykedő hangon, én pedig beleegyezően adtam egy puszit homlokára, de közben meg akartam fojtani Juliet, akinek győzedelmes mosoly terült el borvirágos arcán.
„Már megint megtörténik” – ezzel a gondolattal a fejemben hagytam el otthonom rideg lékkörét. A reggel egész nap megbabonázott, nem bírtam órák közben se abbahagyni az őrült gondolkodást. Persze nem ez volt a legnagyobb gondom a héten.
A barátnőm, vagyis akkor már csak exbarátnőm felszívódott, és két hete nem tudtam utolérni. Hívtam telefonon, írtam neki Messengeren, de még bocsánatkérő e-mailokkal is bombáztam. Elmentem a házukhoz, de semmi, az anyja szerint elutazott Európába a nagybátyjához. Ebben egyedül azt furcsállottam, hogy azután kellett sürgősen távoznia, hogy összevesztünk az abortusz kérdésén. Egy lyukas óvszer képes volt tönkreverni a kapcsolatunkat, pedig igazán szerelmesnek éreztem magam rózsaszín köddel meg minden. Én nem akartam gyereket, tudtam, hogy képtelen lennék egy csecsemővel foglalkozni az otthoni problémáim mellett, és inkább az abortusz mellett tettem le voksom. Féltem, hogy ha rossz szülővé válnék, akkor egyúttal a saját őseim képére formálódnék. Nem akartam, hogy Julie nézzen vissza minden áldott reggel a tükörből. De az exem, katolikus neveltetéséhez hűen gyilkosságnak tartotta a terhességmegszakítást, így bedühödött, és eltűnt. Az agyamban pedig beágyazódott a gondolat, hogy szülni fog egy gyereket alig több, mint hét hónap múlva, aki az én vonásaim fogja viselni, és talán sose ismer majd engem. Erről persze nem beszéltem otthon, mert Julienak biztos lett volna valami jó tanácsa, amire legkevésbé se voltam kíváncsi.
Szóval anyám napi agymenése csak újabb fejfájás volt az amúgy is meglévő mellett. Suli után beugrottam a dohos antikváriumba, hogy egy könyvvel tisztítsam ki a fejem. Nem sikerült. Pár dollárral kevesebbel és egy krimivel távoztam a kereskedésből, na meg a húgomnak vettem egy Grimm mesekönyvet, aminek talán hiányzik néhány lapja, de még így is jó biznisznek találtam.
A szerzeményekkel a kezemben ültem le az üzlet melletti padra, ahonnét jó kilátás nyílt a helyi általános iskolára, ahova Maddy is járt. Nyilván nem bíztam Julie ígéreteiben, semmit nem értek számomra, így magam jöttem el a húgomért.
Közel másfél órán keresztül lapozgattam az új könyvemet, és közben időnként rápillantottam a telefonomra, hátha az exem, vagy egy általam zaklatott rokona reagál, de semmi. Ahogy anyám sem adott életjeleket. Fél órával Maddy tanítási idejének vége után sétáltam be az iskolába, hogy haza vigyem a megtört kislányt. Mikor közöltem vele, hogy ma anya mégse ért rá, sírva fakadt. A könnyei szaporán záporoztak kivörösödött szemeiből.
- De megígérte – ismételgette kétségbeesetten. Simogattam, és próbáltam csitítgatni, de lehetetlen volt. Julie egyenesen a szívébe taposott, majd még jól meg is törölte benne a lábát. Nyilván nekem is elfelejtett szólni, hogy mégse tervezzek programot magamnak, mert közbejött neki valami – a pia. Nem mintha bármi tervem lett volna, hiszen gyakorlatilag én neveltem Maddyt, és bár csak tini voltam, mégis voltam olyan felelősségteljes "szülő", hogy nem szerveztem magamnak hétközbenre programot.