Hosszú órák telnek el, mire a tizedik ember is beléphet a meghallgatásra, én azonban a hetvenkilencedik vagyok, így nem valószínű, hogy hamarosan sorra kerülök. Hogy addig mit csinálok, arról elképzelésem sincs. Korgó hasam adja.meg a választ erre a kérdésre. Rég volt reggeli, és az sem volt valami laktató. Egy szendvics semminek számít, ellenben egy pizza…
- Egy közepes méretű vegetáriánus pizzát kérnék a New Amsterdam Theatre-be… - Rendben, akkor ez fél óra múlva itt is lesz, legrosszabb esetben negyed órát késik a dolog. Mire a tizenkettőből hetvenkilenc lesz, bőven ráérek, és ezzel senki sem vitatkozhat. Egyáltalán, velem ne vitatkozzon már senki arról, hogy mikor jön a kaja. A helyszínen valószínűleg én eszem a legtöbbet - legalábbis a csontsovány emberek körülöttem erről tanúskodnak.

Tizenkettő… tizenhárom… tizennégy… Pizza, pizza, pizza!
Egyre éhesebb vagyok, és fogalmam sincs, hogy hol a kénköves pokolban van a kajám. Nem rendeltem sokat, vagy bonyolultat, ajánlom, hogy ideérjen. Pizza, pizza, pizza.
Kezdek olyan lenni, mint a Spongyabobban Rákúr a pénzzel. Nekem kell a pizza, mindennél jobban, ezért gyorsan fel is kapom a telefont, amint megcsörren. Sokan néznek rám, hogy menjek a fenébe,.mert tanulni akarják a szövegüket, de hát így jártak. Tanulták volna meg otthon, ahogy én. Egyébként is bele lehet nézni a forgatókönyvbe, nem értem mit paráznak.
Egy rakás szerencsétlen kezdő közt kell ülnöm. Értem én, hogy karoljuk fel a fiatal tehetségeket, meg adjunk lehetőséget mindenkinek, de már csak a testalkata sem jó a szerephez néhány embernek. Száz kilósan, vagy vaságyastól húsz kilósan nem lehet eljátszani egy vérmes exet véleményem szerint. Na, de a telefon.
- Máris megyek. - azzal kinyomom, és már sietek is, mint egy futóbolond. Nekem kell az a pizza. Már annak is örültem, hogy nem zárt be a pizzázó, mikor hívtam őket, és most végre megérkezett a dobozba zárt mennyország. Hamar megpillantom a lányt, aki kihozta a kajámat, és széles mosollyal lépek oda hozzá.
- Szia, én lennék a megrendelő. Mennyivel tartozom? - végignézek a lányon, mert hát mégis férfiból vagyok, vagy mifene, és továbbra is mosolygok. Nem rossz, kifejezetten szép látvány tárul szemem elé.

Rákúr végre eltakarodik belőlem, mikor meglátom a futár csajt. Szép, kifejezetten szemrevaló teremtés, bár abszolút nem az esetem.
Húsz dollár… Hova a fenébe tettem a húszast? Előhúuok zsebemből egy papírpénzt, és már nyújtanám át, mikor megpillantom, hogy ez egy százas…
- Izé, egy pillanat. - a.másik zsebemben kezdek kutakodni, de ahány bankót előhúzok, mind százas vagy ötvenes címlet. Pedig tisztán emlékszem, hogy tettem el reggel húszast is, de ezek szerint vagy rossz a memóriám, vagy máshová tettem.
- Csak így tudok adni, de ne adj vissza. - nem, nem azért adok neki harminc dollár borravalót, mert szép, vagy mert megsajnáltam, hanem mert nincs kedvem bajlódni azzal, hogy dobozzal a kezembem elrakjam a pénz.
- Színész… igen, valami olyasmi, bár ez a.meghallgatás hosszúnak ígérkezik. Ha van időd, és kedved is akad, gyere csak be. - mondd, hogy mindkettő van neki, mert bizony elcseszettül szét fogom magamat unni, ha egyedül kell megvárnom, mire sorra kerülök.
A pizzásdobozt elveszem tőle, és a magasba emelem, hogy aztán megtámaszthassam a fejemen. Idióta egy szokás, de mindig így csinálom.

Kicsit kényelmetlenül érzem magam, hogy nem tudtam pontosan fizetni, de az arcát elnézve ő annyira nem bánja, akkor én mért tenném? Anyáék pénze, kellett nekik otthonhagyni ennyit. Most egy ötvenessel megritkultak. Nem mintha nagyon érdekelné őket, hogy mit csinálok. Színházban sem láttak egyszer sem. Sőt, az utóbbi időben én sem láttam őket. Megszokhatnám ezt a helyzetet, de egyszerűen nem megy. Fiatal vagyok még, éppenhogy nem gyerek. Nem kellene ennyire elhanyagolniuk. Pénzt, meg drága cuccokat kapok, de az mit sem ér számomra. Elvégre ki a francnak kell jobbnál jobb tévé, számítógép, ha az ajándékozás mögött nincs egy fikarcnyi szeretet sem. Csak a formaságok miatt kapok ajándékot, és csak egyet szerettem eddig igazán meg: a kutyusomat, aki talán egyedül képezi az egész családomat. Szomorú, de így igaz.
- Nem olyan nagy kaland. - vonok vállat, elvégre tényleg nem az. Mi is dolgozunk, ahogy mások, csak nem egyezik meg a feladatunk. Egyébként nekünk is meg kell küzdenünk a pénzünkért… illetve nekem anyáék utalnak, de azt csak krízishelyzetben használom. Önállósodni akarok, így hát minimum kilencszázezer pihen a számlámon.
- Én benne vagyok, bár nem vagyok híres, hogy érjen is valamit az aláírásom - ingem zsebéből előhalászok egy jegyzetfüzetet, ráfirkamtom a nevemet, és mosolyogva felnézék. - Milyen névre? - ezt rendkívül vicces megkérdezni. Mintha valami gigasztár lennék.
Az aláírás erejéig letettem a földre a dobozt, és miután megmondja a nevét, azt is ráírom a lapra, majd átnyúktom neki.
- Erre tessék. - felkapom a pizzát, és mutatom is az utat, a meghallgatáshoz, ahol még mindig csak a tizengyolcasnál tart a dolog. Borzalmasan lassú az egész.

- Csak szólj, és intézek neked randit azzal a színésszel, akit kiszemelsz. - kacsintok rá. Mondjuk az sem hátrány, ha a pasi még szabad, de ezt nyilván ő is feléri ésszel. Akkora barom nem lehet, hogy ilyesmi ne essen le neki. - Én gyerekkoromban autóversenyző akartam lenni, fotós, meg értékesítő, de most itt vagyok, mert azt mondták, jó vagyok. - meg persze szeretem is a színészkedést. Ha nem szeretném, hagynám a francba az egészet. A Broadwayen csak mosolygok. Furcsa, hogy mennyire vágytam oda, de az sem akkora szám, mint amekkorának gondolják az emberek.
- Youtube-ozol? - csillan fel szemem, elvégre sokat böngészek, de az ő arca nem igazán rémlik. Ha megmomdja, milyen néven találom meg, akkor feltétlen rákukkantok.
- Benjamin Aiken, de hívj csak ahogy szeretnél. - leginkább a Bennyt szeretem, de a többi becenév sem áll tőlem messze. Mondjuk anyámé más tészta: Bennimeni… Valami gyönyörű, nem? Még a hideg is kiráz tőle.
[cokor=#6e8396]- Egy exre pályázok, aki a darab végi hajtóvadászaton beleszeret a barátja húgába.[/color] - furcsa egy darab, de nekem kifejezetten tetszik. Én is fura vagyok, közel állnak hozzám az ilyen dolgok. - Sokára kerülök be, szóval ilyenkor elég unalmas a dolog. - teszem le a pizzásdobozt egy asztalra, és helyet foglalok. [cokor=#6e8396]- Kérsz pizzát?[/color]

Mosolygok, de nem válaszolok, elvégre tényleg nem néz ki úgy, mint akinek túl sok segítség kellene pasizás terén.
- A színház oldalán fent vannak az itt dolgozók, és mellettük, hogy miben játszottak, vagy miben fognak játszani. Ha érdekel, nézz rá. - sokakról például én sem tudtam, hogy még sosem kaptak főszerepet, meg hasonlók, csak miután utánanéztem a dolgoknak. Látszik, hogy nem vagyok még nagy profi, de már annyira kezdő sem.
- Ez érdekesen hangzik. Rád fogok keresni. - feltéve, ha nem felejtem el a dolgot, de ennek elég kicsi a valószínűsége. Ha valami felkelti az érdeklődésemet, az általában megmarad a fejemben, akármekkora baromság is. Ez pedig nem baromság, így maradjon is!
- Igen. A hátam mögött úgyis mindenki úgy hív, ahogy akar. - vonom meg a vállamat. Aki tisztességes, az ugyanúgy hív, mint szemtől szembe, aki nem az, az meg nyeljen sünt.
mosolyogva hallgatom a beceneveket, amiket találgat. Sűrűn hallottam már mindkettőt, de ez persze nem baj. Ezek a legevidensebb elnevezések.
- Köszi. Én vagyok rá a legnagyobb esélyes. - ha a rendező nem kér meg, hogy eljöjjek a meghallgatásra, még akkor is valószínűleg nekem adja a szerepet. Tanulni is nagyon szerettem, tényleg nekem való a karakter.
- Értem. Ez esetben... - hátradőlök, és ki sem nyitom a dobozt. Akkora ősbunkó mégsem vagyok, hogy előtte kajáljak.
- Kösd fel magad, te rongy! - idézem Capuletet a Rómeó és Júliából kellő dühvel. Ezt a dajkának mondta egy alkalommal, ki esküszik mind a nyolc fogára, hogy Júlia még nincs tizennégy. Vagy a tizennégy fogára esküszik? nem is lényeg.
- Ez egyik sem volt azok közül, amit kértél, é ezért bocsánat. Ez jött hirtelen a számra.

Most bepromóztuk egymásnak saját magunkat, de sebaj. Ez így természetes a huszonegyedik századi embereknek. Majdnem el is nevetem magamat ezen, de csak egy széles mosolyt engedek meg magamnak. Néha kifejezetten üdítő egy Hamletben játszani például, vagy egy Rómeó és Júliában, ha már Shakespeare-nél tartunk.
- Mindenképpen. - biztosítom egy bólintással is. Csak el ne felejtsem a nevét. Szörnyen érezném magam, mert eléggé szavahihető és tisztességes embernek gondolom magam. Na meg persze tolakodónak, makacsnak, beképzeltnek... Na de kiben nincsenek hibák?
Látván meglepett arcát csak mosolygok. Aranyosan néz ki, mikor megilletődik. - Remélem, nem ijesztettelek meg. - persze örülök, hogy felismerte a művet. Ez nyilván engem is minősít... vagy Shakespeare-t. De inkább magamat fényezném, ha nem baj.
Számomra a csend nem kínos igazából. Alkalmam van jobban is megnézni a lányt, persze figyelek arra, hogy ne stíröljem bántóan. Mikor megszólal, éppen a lábain pihentettem tekintetemet, így gyorsan felkapom a fejem.
- szeretek gitározni - bökök a fotel mellett pihenő gitártokra, majd folytatom - illetve kedvelem az extrémsportokat. - hirtelen beugrik, miként csapódott neki a csónakunk egy sziklának vadvízi evezés közben, de ezt a gondolatot gyorsan el is hessegetem. - Te mit csinálsz, mikor nem pizzát hordasz, vagy videózol?