One belongs to New York instantly. One belongs to
it as much in five minutes as in five years.
Belépés

a városba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Társalgó
szavak sokasága
Új posztok
hozzászólások



Játékpartner keresõ

Abel J. Goldberg EmptyMirabell Wagner
Today at 7:44 am



Ruby & Millie • kind hearts still break hearts

Abel J. Goldberg EmptyRuby Dayton
Today at 12:18 am



Unexpected journey - Melros & Darick

Abel J. Goldberg EmptyDarick Liam Kerrigan
Yesterday at 11:52 pm



Beköltözés az új albérletbe

Abel J. Goldberg EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 9:48 pm



Work through the night - Myna & Rea

Abel J. Goldberg EmptyReagan Moore
Yesterday at 8:30 pm



Myna történetei

Abel J. Goldberg EmptyMyna Rosegold
Yesterday at 7:29 pm



Kapcsolatkeresõ

Abel J. Goldberg EmptyLia Olivia Caselli
Yesterday at 7:05 pm



Aiden && Allie

Abel J. Goldberg EmptyJae Min Aiden Lee
Yesterday at 4:01 pm



our first date ✩✮

Abel J. Goldberg EmptyN. Allison Haden
Yesterday at 2:21 pm
Lakosok
nyilvántartása
Csoport neve
Média 27 25
Diákok 35 30
Törvényszegõk 14 25
Bûnüldözés 9 15
Hivatal 5 7
Üzlet 13 15
Oktatás 7 5
Munkások 14 9
Egészségügy 11 14
Összesen 135 145
Ismerõs idegenek
New York utcáin
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

Aveline Everhart, Leo Drom, Leslie Hewson, Lia Olivia Caselli, Myna Rosegold, Wayne Winston, Zoya Thornton


A legtöbb felhasználó (78 fő) Kedd Jún. 04, 2019 9:02 pm-kor volt itt.

Share
 

 Abel J. Goldberg

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Abel J. Goldberg   Abel J. Goldberg EmptyVas. Jún. 02, 2019 4:18 pm

Abel Goldberg


Karakter típusa:
keresett
Teljes név:
Abel Jannick Goldberg
Becenevek:
Abe, Abes, Brépofa (gimis gúnynév, nyilván egy focistától), Abelrált (szintén gimiből, de ezen legalább gondolkodtak), Yanno (családi titok, rajtuk kívül soha senki nem egyszer se)
Születési hely, idő:
Geilenkirchen, Németország, 1993. május 6.
Kor:
26 év
Lakhely:
Queens (előtte Boston)
Szexuális beállítottság:
heteroszexuális
Családi állapot:
szingli
Csoport:
tanulók (rezidens)
Ha végzett vagy még tanul//Egyetem:
Columbia University - P&S (Physicians and Surgeons) - három év múlva végez
Ha dolgozik//Munkabeosztás:
rezidens kórboncnok
Ha dolgozik//Munkahely:
New York Presbiteriánus kórház (gyakornok)
Hobbi:
indokolatlanul sokat beszélés, minden véletlen elbarmolása, látszat hullalazaság, túlélés, sütés-főzés, jóga, meditáció, toll és ceruza végnek rágása, CS: GO, PUBG, Fortnite, fényképezés, sorozatok, képregények
Play by:
Dylan O'Brien

Jellem
Beszél. Sokat. Ez egy normális ember esetében a feldúlt idegállapot jellemzője, Abel esetében azonban ez olyan természetes, mint levegőt venni (amit egyébként néha szintén elfelejt, mert hajlamos hadarva beszélni). Szinte sosincs jó vége, ha megszólal, mert szörnyen kínos és/vagy gáz jelenség tud lenni anélkül, hogy erre direkt próbálkozást tenne.
Kissé hiperaktív, nem képes sokáig meglenni egyhelyben, muszáj valamit csinálnia, hogy lefoglalja magát. A milyenségéből fakadóan elég (túlzottan is) közvetlen, ez viszont nem eredményez túl sok sikeres szociális kapcsolatot neki. Sokszor nehéz ép ésszel elviselni, ezért nehezen talál barátokat, azok a lányok pedig, akik észreveszik és szóba állnak vele, meggondolják magukat, amint Abel beszélni kezd. A direkt udvarlás sose volt erőssége, akkor tud egy nővel a legtovább beszélni, ha nincs semmilyen hátsó szándéka, azonban, mint olyan, akinek részsikerei is alig voltak ezen a téren, mondhatni 100% hátsó szándékból áll.
A sikertelenség azonban sosem törte le, vág az esze, néha túlzottan is, szorgalmas és nem adja fel egykönnyen. Vannak bizonyos feminim jellemzői, szokásai, amiket a lehető legtermészetesebben él meg, néha rosszindulatú megjegyzések céltáblájává válva ezáltal. A kitartása hosszabb távon mutatkozik meg inkább, ugyanis elég behódoló típus, megtanulta, hogy jobb odaadni a szendvicsét és megírni mások házi feladatait, mint tűrni, hogy wc kefével mossák meg a fogait.
Alapvetően pozitívan nézi a dolgokat, nem merül mélyre az önsajnálatba, csak amennyire jólesik néhanapján szánalmasnak lenni, de olyankor meg arat a számítógép előtt ülve. LordFartacus17 nevét látva ilyenkor rettegés tölti meg a játékosok szívét, mert tudják, hogy a boldog békeidőknek vége, és ez mostantól nem csak játék, hanem véresen komoly.
Elég vézna, kissé törékeny alkata van, néha úgy néz ki, mint aki a nagy tesó kinőtt ruháit hordja. Jelentős fizikális erő hiányában sosem próbálkozott sportokkal, volt néhány kellemetlen próbálkozása az apai nyomás hatására, de végül mindenki megbékélt a gondolattal, hogy nem fog Super Bowl-t nyerni.
Szétszórt, a rendezettség nyomokban sem található meg az életében. Olyan, mint elefánt a porcelánboltban. Nincs túl jó véleménnyel a magántulajdonról sem, gyakran fordul elő, hogy mások ételét, italát eszi-issza meg, amit egy szakember biztosan azzal magyarázna, hogy ez az őt ért sérelmek miatt van (általános iskolában és gimnáziumban is mások magánbüféjeként funkcionált), de ez nyilvánvalóan nincs így, mit tudhat erről egy olyan ember, aki kb 10 évig tanult beszélni és hallgatni másokat beszélni. Igaz?

Múlt
Geilenkirchen, ez volt az első szavam. Na jó, nem. A szüleim Németországban jöttek össze, a logopédusok személyes poklában, Geilenkirchenben. Apám egy NATO légibázison állomásozott a város közelében, anya pedig segédtanárként dolgozott a városban. Két évet töltöttem ebben a földi paradicsomban, aztán mikor apámékat visszarendelték, ő magával vitt minket is. Bostonban nőttem fel, itt éltünk tizenhat éves koromig. Itt lett a kedvenc színem a zöld, Patriots és Celtics rajongó vagyok, akárcsak az egész család. A New Yorkba költözést  egy visszautasíthatatlan ajánlat vonta maga után, amit anyám kapott és a legkevésbé bántam, mert bár szerettem Bostont, a napjaim nagyobbik részében a sulis szekrényembe hajtogattak, ami kifejezetten kellemetlen volt, miután hirtelen nőttem nagyot az egyik nyáron, és már nem fértem be olyan könnyen, mint előtte.

2009. grade 10.
New York viszont nem az a megváltás volt, amit reméltem. Az első napomon egyértelművé vált, hogy itt sem leszek jóban a suli legmenőbb arcaival. Ekkoriban szinte majdnem kopaszra voltam nyírva, mert apa jó ötletnek tartotta, ha suli előtt a nyári szünetet azzal töltöm, hogy egy fiataloknak szervezett katonai táborban próbálnak meg Amerika Kapitányt képezni belőlem, csak elfelejtették, hogy a csókát megtámogatták némi csodaturmixszal, míg nekem instant zacskós port adtak ”leves” címszó alatt. A katonai "pályafutásom" hamar derékba tört, miután dezertáláson kaptak. A kiképzés minőségét mutatja az is, hogy nem tudtam átmászni a kerítésen, de persze senki nem figyelt oda rám, mikor ezt megemlítettem.
- Hé, bőrpofa! – ezek voltak az első hozzám intézett szavak az új sulimban New Yorkban. – Nem is, inkább Brépofa! – ez valamiért mindenkinek nagyon tetszett, összetettebb magyarázatot sose kaptam rá, hogy honnan is vették ezt a fájóan egyszerű nevet, de mindenesetre még két évig így hívtak.
- Éhes vagyok. Add ide a szendvicsed.
- De megakarom enni – visszatekintve, beismerem. Túl logikusan akartam érvelni.
- Azt mondtam add ide! – a lapát kezek lecsaptak az asztalra, olyan erővel, hogy nem csak a tálcám ugrott fel az asztalról, de még én is elemelkedtem néhány pillanatra a padról.
- Mi lenne, ha megfeleznénk? Nem ettem még ma semmit és …
- Úgy pofán verlek, hogy szíven harapod magad!
- …amúgy se akartam, fogyózom, tessék, nem számít, nem vagyok éhes, nem is szeretek enni – hadartam, természetellenesen lazán grimaszolva, felé nyújtva a szendvicsemet, megadva magam az érveinek. Ügyes srcác, tényleg nehéz vele vitatkozni.
- Hülye csicska – morogta még búcsúzóul, ahogy a sleppje társaságában távozott, és néhány rettentően hosszú másodpercig még mindenki engem bámult, míg végül egyértelművé vált, hogy nem fogok a szívembe harapni, ez pedig egykettőre halál unalmassá tett engem újra.
- Még háromszázhatvan nap. Kitartást! – súgta oda a srác, akivel azt hittem, hogy sikerült összebarátkoznom rögtön az első nap, de akárcsak egy kígyó, arrébb csúszott egy népesebb társasághoz, magamra hagyva. Háromszázhatvan nap.

2010. grade 11
Még százhatvankét nap. Sikeresen túléltem az előző százkilencvennyolc napot, és mindössze csak a karom tölt el. Előző év végén úgy döntöttek, hogy már a nyár elején elkezdik az új csapatot összeállítani, apa pedig épp otthon volt egy féléves afganisztáni kiküldetés után, én pedig azt hazudtam neki, hogy esélyem van bekerülni a csapatba. Persze, ragaszkodott hozzá, hogy láthassa a válogatót, így anyjával leültek a lelátóra, én pedig … ami azt illeti, nem sok mindenre emlékszem, mert agyrázkódásom is lett. Az utolsó emlékem az, hogy elkapom a labdát és futok, utána viszont sötétség, kiesett minden. Anya azt mondta, hogy „szokásos ütközés” volt, de kevésbé elfogult szemtanúk inkább „gyilkossági kísérletként” írták le azt, ahogy letaroltak. Másfél hónapig volt nagyjából gipszben a kezem utána, anya pedig meggyőzte apát, hogy ne sportolói karriert vizionáljon nekem, hanem valami testhez állóbbat. Később kiderült, apa nem egészen értette, hogy anya mire is gondol.
- Akarod, hogy bemenjek beszélni a szüleikkel? Csak egy szavadba kerül és …
- Ne, ne, inkább ne! – ráztam a fejemet a müzlim felett, tele szájjal tiltakozva. – Megoldom, bízz bennem. Van egy tuti módszerem, elérem, hogy leszálljanak rólam.
- Tényleg? – kicsit rosszulesett, hogy anya arcán nyoma sem volt kíváncsiságnak, csak döbbenetnek és aggodalomnak.
-Nem írom meg a leckéjüket. Briannek négyes kéne, hogy meglegyen a kettes átlaga, vagy nem focizhat. A jövője az én kezemben van.
Kicsit elszámítottam magam. Elfelejtettem, hogy Brian keze hosszabb, mint az enyém, ráadásul erősebb is, szóval Brian előbb markolt rá a nyakamra és húzott maga után a mosdóba, minthogy elkaphattam volna a jövőjét.
- Szuper, úgy is kettesben akartam beszélni veled, hogy …  -  próbáltam a javamra fordítani a helyzetet, ekkor azonban még két nagydarab hátvéd érkezett. -  … áh, remek, itt vannak a barátaid, király. Arra gondoltam, hogy lehetnél egy kicsit … kedvesebb, tudod? Mondjuk hagyhatnád, hogy én is egyek valamit … vagy ne, nem kell, ahogy gondolod! – emeltem fel a kezem és ugrottam hátra, amíg el nem értem a falat, mikor közeledni kezdett felém. Még, hogy a Világháborúk után volt nehéz tárgyalni. Azok az arisztokrata seggfejek sose jártak gimibe!
- Na jó, megírom! Csak hülyültem srácok, tudjátok, hogy bírlak titeket – nem, kicsit se, de a hazugság és a lelkem egy darabja kis ár az életben maradásért. – De ugye elmehetek még a bulira? Nem, mintha érdekelne, buli, ugyan! Sok bulin voltam már, igazi … bulista vagyok. Ja, keményen szoktam tolni a … bulit.
- Ja persze, nekem mindegy. Kinyírlak, ha nem lesz elég jó, van még – az órájára pillantott. – tíz perced, hogy megírd!
Baromi bátor vagyok, hogy eljöttem ide úgy, hogy nem írtam meg a leckéjüket, igaz? A biztos vereség tudatában, felkészülve, hogy ki kell állnom az elveimért és az igazamért, amíg csak lehet. Egy igazi amerikai hős vagyok. Lennék. Valójában tegnap este négy órán át írtam a házi feladataikat, mielőtt lefeküdtem volna aludni.
Összepréselődött a tüdőm, ahogy a mellkasomhoz vágták a táskámat, aztán ahogy újból levegőt kaptam Brian után kiabáltam
- Nem felejtetted el, ugye? Mondtad, hogy bemutatsz majd Daisy-nek!
- Ja, totál igazad van, egyetértek – hangzott a válasz valami lehetetlenül közömbös, de mégis laza hanglejtésben, ahogy távoztak a mosdóból.
- Ezek, hogy értik meg egymást? – értetlenkedtem halkan, összeszedve a táskámból kieső cuccokat, mielőtt én is kimentem volna. Persze csak azután, hogy vártam két percet, míg biztos messze értek a mosdótól Brianék.

2011. grade 12
- Szóval … te fogsz fotózni? – kérdezte Daisy kíváncsian és közben látszott, hogy nagyon töri a fejét. -  Gary?
- Abe. De majdnem, igazából szinte ugyanaz – vontam meg a vállam. – Akkor eljössz velem? Van kocsim is, meg minden. Hátra lehet dönteni az ülést is, elég kényelmes, tényleg.
- Úgy is kell egy fuvar – mondta beletörődően. – Gyere hozzánk hétre.

Hét óra. Pontban ekkor kopogtam be az ajtón. Nem volt valami könnyű megszerezni Daisy címét, mert elfelejtette elárulni, a harminckilenc üzenetre pedig, amit küldtem neki, nem válaszolt. A suliban érdeklődtem utána, de ott meg egy órámba telt mire elmagyaráztam, hogy miért van szükségem a címre. Komolyan, ha elakarnám rabolni, lenne egyszerűbb módja is, mint rákérdezni a címére, nem?
Túlzottan is belemerültem a gondolataimba, mert kis híján orra buktam meglepettségemben, mikor kinyílt az ajtó, és egy majd két méter magas, kopaszra borotvált, nem túl barátságos arccal találtam magam szemben.
- Gary?
Leszek Gary. Én őt ki nem javítom.
- Igen.
- Tizenegyre hozd vissza, megértetted? – csak bólogattam, mert nehezemre esett megszólalni. – És ne érezd túl jól magadat.
- Apa, Gary meleg, tudod – jelent meg mögötte Daisy, aki egyébként gyönyörű volt, de ez most nem élvezett prioritást az elhangzottak fényében.
- Mi? – kérdeztem meghökkenve, mire az apja furcsállva nézett rám, Daisy pedig valami olyasmit tátogott, hogy „mondd, hogy meleg vagy”. – Vagyis … ja, full meleg vagyok, mint a sivatag – magyaráztam kissé hátra dőlve, olyan arcot vágva, mint aki valami nagyon finomat kóstolt. – Tudja, ezért mondják, hogy homokos. Ami egyébként elég sértő. Hívhat melegnek, vagy homoszexuálisnak, ha jóban lennénk, mondhatná, hogy langyi, vagy homár. De ugye nem vagyunk, vagy hát, lehetünk, ha akar, én benne vagyok, de fura lenne, szóval …
- Oké, akkor mi most megyünk! – szakított félbe Daisy, átverekedve magát az apján, aki nagyra nyílt szemekkel, döbbenten nézett rám.
- Arra állok, én … akkor viszlát, örültem! – integettem még hátra, majd Daisy-hez fordultam, hogy tisztázzuk a mai nap legfontosabb kérdését. – Ugye tudod, hogy nem vagyok meleg?
- Akarsz beszélgetni? Zenét hallgatni? Kitalálni, hogy mire gondoltam? Várj, inkább ne, az rossz ötlet – javítottam ki gyorsan magamat. Kicsit moderálnom kéne magamat is, meg a gondolataimat. Már nagyjából húsz perce mentünk, de meg se szólalt még.
- Itt állj meg – nem kellett kétszer mondani, egyből a fékre tapostam.
- Otthon hagytál valamit? Még legalább tíz perc …
- Csak nem akarom, hogy együtt lássanak minket.
- Mi? – kérdezem már sokadszorra. – Akkor mégis hogy gondoltad, hogy együtt megyünk? Használjam a hátsó bejáraton? Mármint fúj, nem úgy, persze, hogy nem, nem gondolok ilyenekre, ez undorító, én tisztelem a nőket! Vegyek maszkot? Áh, nem, ez nem álarcosbál. Te pedig … kiszálltál, hát persze – húztam el a szám, mikor a hűlt helyére pillantottam az autóban, majd úgy húsz méterre ki is szúrtam őt néhány ismerős, nagydarab focista társaságában sétálni.
- Ezért csináltam válogatáskazit! – csaptan ingerülten a kormányra, mire az fájdalmasan felnyögött és hallottam, ahogy valami a lábaim közé esik. Kéne egy új autó, mielőtt ez darabokra hullik szét. Mint a szívem.

***
- Biztosan ezt akarod? Apád – anya itt jelentőségteljesen apára pillantott, éreztetvén, hogy ő megpróbálta – Megmozgatott pár követ, hogy bekerülhess a West Pointra.
Ez volt apa új rögeszméje, miután rájött, hogy nem belőlem lesz a következő Tom Brady. Apa volt az első katona a családban, a szülei Németországból még időben elmenekülő zsidók voltak. Apa talán épp amiatt a sok rettenet miatt lett katona, amit a szülei elkerültek, de sokan mások nem. Mindig is nagyon szerette volna, ha a nyomdokaiba lépek, de ez eddig semmilyen téren nem sikerült. Nem volt rossz köztünk a kapcsolat, de valahogy sosem találtuk meg a közös hangot, mintha folyton elbeszéltünk volna egymás mellett.
- Amit értékelek, tényleg – pillantottam apára és igyekeztem az arcommal is azt hazudni, amit a számmal. – De ha tálibokat akarok ölni, arra ott van a Call of Duty. A terroristákat is tonna számra ölöm a CS:GO-ban, van egy csomó skinem, igazságtalan lenne profiként odamenni – vontam meg a vállam és szomorúan biggyesztettem az ajkam. - Hullákban turkálni, felvágni őket, ez kell nekem, királyul hangzik, nem? – pillantottam a szüleimre lelkesen, akik korántsem viszonozták a lelkiállapotomat, inkább úgy néztek rám, mint valami zakkantra. – Úgy értem … hulla jól hangzik, igaz? Nem? De ugye értitek? Azért hulla jó, mert …
- Igen édesem, értjük – bólogatott anya megértően mosolyogva, de valamiért -mégis úgy éreztem, hogy szánakozva.

***
Harmadik alkalommal nyertem felvételt végül a Columbiára. Anya óvatosan próbált lebeszélni róla és valami más felé terelni, míg apa kerekperec kimondta, hogy kereshetnék valami olyan szakmát, ami megbecsülésnek örvend. Például lehetnék katona. Apa elég nehezen értelmezi azt, hogy nem.
- Egyetlen kérdésünk lenne már csak. Válaszoljon őszintén, ami először az eszébe jut. Miért szeretné ezt a hivatást választani? – a szóbeli meghallgatásomon ez volt az utolsó kérdés, ami elhangzott.
Én pedig őszintén feleltem.
- Hát … elég király lenne, ha én lennék az első, aki megtudja, hogy kitört a zombi apokalipszis.
Nem vettek fel. Második alkalommal próbáltam sokkal szakszerűbben, de még mindig őszintén hozzáállni.
- A dokim szerint azért, mert a gimiben sokat szekáltak. A halottak pedig ilyet nem csinálnak. Még. De nem vagyok őrült, ez normális doki, nem dilidoki, csak sima pszichológus.
Megint nem sikerült. Kezdtem úgy érezni, hogy hiába várnak tőlem őszinte választ, egyáltalán nem értékelik az őszinte választ. Harmadik alkalommal rosszul lettem, úgyhogy nem tudtam elmenni, de felvettek. Azóta pedig mindent megteszek, hogy rájöjjenek, igazat mondtam. Nálam jobban senki sem akar látni egy zombi apokalipszist.

***
- Ez nem is olyan vészes, mint hittem. Egész jó a kilátás. Látom a büfét is. Ah, francba, éhes lettem. Azért hagyhattak volna itt valami kaját. Te mit ennél most? Ne, inkább ne is mondj semmit, mert éhes leszek. Rohadt életbe! Késő – az égbe tekintettem és hangosan felsóhajtottam. Nem így akartam életemben először megkötözve lenni. Persze, ha valaki kérdezi, akkor már voltam megkötözve. Ágyhoz, és persze egy nagyon jó csaj kötözött oda. Nyilván. – Tudtad, hogy állítólag volt egy fickó, aki éhen halt a beavatáskor? Másnap a meccs kezdetén jöttek volna érte, de vihar tört ki, és elfelejtették. Szívás, mi? De minket tuti nem hagynak itt, partiarcok vagyunk, ha mi nem vagyunk …
- Goldberg, fogd már be a pofádat! – szólt rám Parker megelégelve a verbális lavinát, ami ráömlesztettem. – Látok valakit jönni.
-Az jó. Kivéve, ha sorozatgyilkos. Megkérhetnénk, hogy hozzon valamit a büféből. Van nálad pénztárca?
- Goldberg, nem kérlek még egyszer.
- Jó, oké, értettem – fújtam visszavonulót. – Úgy ennék egy hamburgert.

***
- Hééé, szia Reagan! Jól nézel ki. A legtöbb ember kelés után úgy néz ki, mint egy hulla. De te úgy nézel ki, mint egy élő ember, ez … király – ja, ez határozottan király. Azt hiszem értem, hogy a múltkor azon a netes vakrandin miért hitte a lány, hogy nekrofil vagyok. Pedig egyébként nem, Diablo-ban nekromantával vagyok, de egyébként az élők oldalán küzdök, mint Jaime Lannister. Áh, nem megy, még mindig fáj.
- Kérsz? Kicsit felturbóztam, olvastam pár tuti receptet, és szerintem ízleni fog neked. Még Gordon Ramsay is megdicsérne – bólogattam biztatóan. Na jó, ő talán nem, de csak mert egy karót nyelt seggfej. Akit egyébként mindenki imád, én is. Valami komoly baj van velünk emberekkel.
- Ugye tudod, hogy egy kapura játszunk? – lépett közelebb, és nézett mélyen a szemembe Reagan. Mióta ismerjük egymást, a leghosszabban, mert két mississippit is eltudtam mondani magamban.
Értetlenül ráncoltam először a homlokomat, de aztán eltátottam a szám, ahogy megvilágosodtam.
- Ja, persze – rántottam meg a vállam, a pultnak támaszkodva és a mindent tudó arckifejezésem felöltve bólogattam. – De csak a látszat kedvéért, tudod …. mennyire?
- Veled tényleg valami komoly gond van, ugye?

***
-Szia Yanno! Na, hogy vagy, milyenek az új lakótársak?
Anya izgatottan beszélt a kamerába, apa viszont látszólag nem nagyon értette, hogy működik a Skype, mert nem sikerült a kamerába néznie, hiába jelöltem be neki egy piros filccel, mikor otthon jártam látogatóban.
- Anya, ne már! A Yanno olyan, mint valami kobold név.
- Bostonban szeretted a koboldokat.
-Mert menő a cilinderük, de ezt hagyjuk, oké? – zártam inkább rövidre a témát. Jannick volt anyám apjának a neve, és valamiért borzasztóan fontosnak tartotta, hogy ott legyen az anyakönyvi kivonatomban. – Minden oké egyébként …
- Ez egy másik szoba?
Hát persze, hogy anya kiszúrta.
- Igen, átköltöztem, mert … jó fej vagyok, tudjátok.
-Kidobtak a szobádból, igaz? – köszönt be apa kissé lényegre törően.
- Nem, közös megegyezéssel történt, ha szeretnéd tudni – grimaszoltam a kamerába. Dan megmondta, hogy akarja a szobát, én pedig mondtam, hogy ja, persze tesó, oké, végül is csak két perce ismerjük egymást, miért ne adnám oda. Ergó, közös megegyezés.
- Jaj, hagyjad már békén! – szólt rá anya. – Na és vannak köztük lányok is? Milyenek?
- Hát … szép a hajuk. Fényes. Kivéve, akinek fekete, mert az … sötét – vontam meg a vállam. – De melegek. Vagyis csak Reagan, Hannah azt hiszem biszexuális. Szóval ő olyan 50-50.
- Ez azért nem így működik – jegyezte meg apa, anya pedig helyeselve bólogatott.
- Technikailag, de. Viszont ő nem itt lakik, csak sokat van itt – olyan sokat, hogy akár a költségekbe is beszállhatna, de ezt tuti nem én fogom felhozni. Vagy nekem kéne? – Ott van még Vera, ő rendes. Parkerről tudtok, ja és Dan. Ő elég … - hogy mondod szépen azt, hogy a gimis rémálmaidból lépett elő? Olyan, mint egy nagyobbra kokszolt Brian, pedig ő se volt kis darab. Valahogy az évek alatt mindenki megnőtt, rajtam kívül .  - Érdekes személyiség.
- Oh, drágám! Ugye nem bánt téged? – anya aggódva, de érezhetően cukkolva kérdezte ezt.
- Ha-ha, már nem vernek meg, maximum megkergetnek. Egyébként, azt sem szoktak – olyan gyakran, de ezt már csak magamban teszem hozzá.
- Na és a munka? Láttál már zombit?
- Annál sokkal jobbat.

***
Nem könnyítették meg a dolgomat. Felírtam a nevet, amit megadtak, de elég nehéz volt, mert nagybetűkkel kezdtem írni, viszont így az egész kézfejemen körbeért a név és forgatni kellett magam előtt, hogy tudjam olvasni. Elég hülyén festettem. Nem úgy, mint a recepciós pultnál ülő nő. Ő jól festett. Vajon tetszene neki a Holtak Királynője becenév?
- Helló, nagyon szép pultod van. Olyan … szép – nem, ez nem így működik. Nem volt elég egyértelmű, hogy a pult az őt jelenti. Kell valami jobb hasonlat, ami egyértelmű. – Formás. Mármint, egyenes, praktikus, de mégis formás – merthogy egy recepciós pult csak egyenes lehet, mint hirtelen rájöttem.
- Na szóval – váltottam gyorsan témát inkább, hogy ne is nagyon gondolkodjon az előbb elhangzottakon. – Tudnál segíteni? Keresek valakit, és nem tudom, hogy melyiküket is pontosan az öt közül.
- Persze, szívesen. Hogy hívják őket?
Felemeltem magam elé a kezem a lámpa fénye felé, hogy jól lássam azt, amit felfirkáltam a kézfejemre neveket.
- Dr. Tristan, Dr. Henry, Dr. Beckett, Dr. Fitz és Dr. Lloyd. Ja nem, Fitz és Llyod ugyanaz, itt volt egy kötőjel, csak leizzadtam – javítottam ki magam, ahogy körbeértem a neveken, majd a nőre pillantottam, aki szemét lehunyva, megértően bólogatott. Szóval nem én vagyok az egyetlen, akivel Találd ki, hogy ki vagyok-ot játszanak.
- Dr. Tristan Fitz-Lloyd.
Dr. Tristan Fitz-Llyod. Ha ezt a hármat használja, akkor minek a másik kettő? Biztos a hozzám hasonlókat akarják ezzel szívatni. Vagy csak a halottak nevét elveszi és ő használja. Az mondjuk elég menő lenne.
- Biztos utálták névsor olvasáskor – jegyeztem meg mosolyogva a recepciós lánynak, aki viszonozta a mosolyomat, és ezen felbátorodva már épp közelebb léptem volna a pulthoz, hogy a kettes stádiumba léphessen a kapcsolatunk, mikor nyílt az egyik ajtó, a lány pedig a rajta kilépő alak felé mutatott.
-Jaj ne – nyögtem fel, ahogy távolról leszkenneltem. – Angol.
Teáscsészét tartott a kezében. Amerikában senki nem teázik az angolokon kívül. Így viszont már értem, hogy mire fel ez a sok név. Nem, mintha bajom lenne az angolokkal, ők a mi karót nyelt verzióink, a béták, ha úgy tetszik. Bár, én félig német vagyok, velük meg ugye meg van a múltjuk … vajon vannak a falon tányérai a lakásában, amikről a királynő mosolyog le hű alattvalójára?


Abel J. Goldberg
Diákok
Play by :
Dylan O'Brien
Kor :
26
Foglalkozás :
rezidens kórboncnok
Hozzászólások száma :
32

Abel J. Goldberg Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Abel J. Goldberg   Abel J. Goldberg EmptyHétf. Jún. 03, 2019 7:27 pm

Gratulálunk, elfogadva!

Kedves Abel!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Valóban beszélsz. Sokat. Szerencsére ez a lapod tekintetében a lehető legpozitívabb irányba viszi a dolgokat, ugyanis a soraid szokás szerint falatják magukat, és ha kicsit okosabb lennék, valószínűleg az is eszembe jutna, melyik tinikomédiára hajaz erősen, így azonban csak azt tudom mondani, hogy jól döntöttél, mikor korán lemondták a katonai (nem létező) ambícióidról. A szülők meg már csak olyanok, hogy úgyis azt veszik észre, amit akarnak; ez igaz mondjuk az emberek nagy részére, úgyhogy ha Daisy és társai melegnek akarnak nézni, vagy csak egy ingyen fuvarnak, akkor megteszik.

Szinte értékelendő az a kitartás, amivel veszed a pofonokat, a papoknak meg nem kell tudni, hogy nem keresztényi felebaráti szeretetből tartod oda a másik orcádat is, hanem szimplán elfelejtesz elfutni, mikor szabad az út.  Rolling Eyes Még szerencse, hogy a "ha már erős nem vagyok, leszek gyors" elvet követve nem próbálkoztál meg futói karrierrel, mert könnyen lehet, hogy felharaptad volna a gyepet még a pályára menet.

Minden hasonló embertípusban van valami elemien mulattságos, mintha a sitcomok szülték volna oda pusztán mások szórakozására. Az, hogy emögött érzések és gondolatok rejlenek, sokak agyáig el sem jutnak, és csupán a poénokat látják, mint például azt, milyen móka is kikötözni a focikapuhoz. Persze, lehetett volna rosszabb; lehettetek volna fejjel lefelé, például, vagy pőrén, vagy kötözhettek volna olyanhoz, aki később, ha csak egy kicsit is, de nem válik az életed részévé, és vonz bele olyan személyeket, akik talán majd a beszélőkédet is értékelik, meg a jógatudásod, meg azt, hogy tudod, hogy tüntess el egy hullát. Nem is tartanánk fel téged tovább, színt és rangot majd később kapsz az adminoktól, de az út már szabad. Próbálj nem a cipőfűződre lépni.  Abel J. Goldberg 4007189020

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!


Bellamy West
Bûnüldözés
Play by :
Michael Fassbender
Kor :
44
Foglalkozás :
nyomozó
Hozzászólások száma :
244

Abel J. Goldberg Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Abel J. Goldberg

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: Ahol minden kezdõdik :: Karakterrészleg :: Diákok-
^
ˇ