Ez valami hülye vicc, ugye?
Valószínűsítem így, vagy ennél még sokkal kellemetlenebbül reagálom majd le, amikor anya meg anya bejelentik, hogy te vagy távolról, fél szemmel nézve sem átlagos családunk legújabb sarja.
A bátyám helyére jössz. A bátyám szobájában fogsz lakni. A bátyám leszel.

Már ismerjük egymást egy ideje - megrohadok a gondolattól, hogy szintúgy édesanyámék által -, és bár nem az a lány vagyok, aki remegő kézzel gyakorolja füzete szamárfülein leendő férjének vezetéknevét összepattintva a saját keresztnevével, de azért nekem is tetszhetnek emberek. Igen, ja, nem utálok mindenkit, van akit szeretek, és még olyan is létezik, aki tetszik. Egyébként normális, hogy ilyen okádni-kell érzésem van? Kicsit ambivalens, általában attól kell hánynom, amit utálok.

Szóval azért ez az engem igencsak bosszantó hatás, amit a szimpla közelséged generál bennem (és most az ötméteres körzetre célzok), nem olyasvalami, amihez hozzá szeretnék szokni. Márpedig azt hiszem kénytelen leszek, ha holnaptól közös lesz a fürdőszobánk. Ugye.

// Annak ellenére, hogy nagyon úgy tűnik, alapvetően nem egy mostohatestvérek közötti szerelmi szálnak várom ezt a fiatalembert, nem, nem. Szeretném, ha jól kijönnének, mert hasonló érzelmi világú, kicsit borús jellemek, akik megérthetik egymás gondolatvilágát, de mindenképpen a megalkotóra bíznám, hogy Seth hogyan viszonyul Sagehez, vonzódik-e hozzá szexuálisan, hogyan érez iránta. (Felőlem aztán az is lehet, hogy semmit nem mozgat meg benne a dolog.)
Akárhogyan is alakuljon a játéktéren, történjen is köztük bármi vagy ne történjen semmi, nem egy "őrülten szerelmesek egymásba, de nem lehetnek együtt, mert mostohatestvérek lettek" címszó alatt futó plotot szeretnék elindítani, inkább csak, hogy Sageként fogalmazzak "kaka került a palacsintába" érzésűt. Aztán lassanként, ahogy Seth beilleszkedik a családba, és egyre inkább otthon érzi magát, ez átalakulhatna valami kölcsönös bizalommá, szeretetté, amiben bujkálhat egy mi-lett-volna-ha.

Persze ha a későbbiekben Sethnek lesz egy barátnője/barátja, lehet kétszer meg kéne gondolni, bemutatja-e Sagenek.

Te vagy az, akiről még nem tud senki, legalábbis bizonyos értelemben, akit nem vár senki, és aki mégis felforgat majd minden eddig kialakult dinamikát.

Anya főállású jótékonykodó és 'személyiség', így, külön; bár elváltak, de így is próbálja növelni apa népszerűségét (nem árt, ha már egyébként egyszer szeretne polgármester lenni), a közös alapítványuk több célú, de az egyik a Bronx gyermekeinek jóléti segítése. Utcakölykökről beszélünk, akiknek vagy nincsenek szüleik, vagy jobb lenne, ha nem lennének. Szegénység, drogok és kilátástalanság, az utcán naponta többször szirénázva elzúgó rendőrautók és a komótosan tovasuhanó mentők – annyiszor hívják ki őket ugyanazon címekre túladagolás végett, hogy már felesleges sietni sokszor.

Innen jössz te. Tizenkettő lehettél, amikor bekerültél anyáék programjába, anyád drogfüggő, apád meg alkoholista, akinek gyakran jár el a keze, ha valami nem tetszik neki, és általában semmi sem tetszik. Vagyis, alkoholista volt; nemrég ugyanis meghalt, te nem nagyon gyászolod, ellenben rendesen befostál, hogy most mi lesz veled. Az ő keresetéből éltetek mindketten; amit az anyád összeszedett alkalmi munkákból, az a saját, injekcióba való szükségleteit fedezi csak.

Valószínűleg sosem mondtad volna el anyának, mert egy szarkasztikus kis rohadék vagy, aki mániákusan versenyez, saját magát vagy a világot tudja-e jobban utálni, de pánikrohamot kaptál az egyik találkozón, úgyhogy végül csak kibukott. Azt mondtad, hogy úgyse kellesz majd senkinek; egy éved van még, amit csoda, ha nem a javítóban, hanem mondjuk árvaházban töltesz, aztán meg úgyis vár az utca, azt már legalább ismered. De te sem gondolod komolyan, mert gyenge kis pöcs vagy, annak ellenére, hogy egyszer majdnem összeverekedtél velem az utolsó szelet pizzáért, mikor anya pár másik kölyökkel együtt hazahozott hozzánk.

Anya azt mondta, hogy neki, a családunknak, kellesz; még aznap elindítottátok az örökbefogadási procedúrát, aminek az egyik legfőbb akadálya az anyád kellett volna hogy legyen, de még örült is, hogy se az apáddal, se veled nem kell többet törődnie.

Megkaptad a szobámat. Az én szobámat. Remélem, tudod, hogy ezért megöllek.

//Seth (név változtatható egyeztetés után, de a PB-t nagyon szeretném megtartani, hacsak nem ezen múlik a dolog) elég szomorkás karakter, valószínűleg jól ki fog jönni evégett Sage-dzsel. Pocsék környéken lakott, ahol sok bandatag már csak azért is jól megverte néha, mert fehér. Próbál küzdeni, néha egészen odáig fajulóan, hogy elveszti az önuralmát, de azért nem egy ketrecharcos, ellenben nagyon szívesen duzzog a sarokban a sebeit nyalogatva.
Szeret bosszantani másokat, vitatkozni, direkt az agyára menni, ezért Dannel várható néhány konfliktus. Sok (játékosi szemmel nézve vicces, karakterileg idegesítő) gúnyos megjegyzést várok tőle, meg azt, hogy a játékos ne felejtse el, hogy egy tinédzser srácról van szó, aki egészen eddig küzdött az életbenmaradásért, aztán hirtelen a gazdagok közé cseppen. Valószínűleg nem lesz feszültségmentes a beilleszkedés, bár előbb-utóbb szeretném, ha tényleg beilleszkedne a családba. Csak a koncepció idegen neki.
A többiek már ismerik korábbról; volt egy-két hozzá hasonló kölyök, akiket az anyjuk nagyon a szárnya alá igyekezett venni, mint egy tyúkanyó, és többször találkoztak, rendezett vacsorákat meg hasonlók, de az egész örökbefogadás-dolog majd a játéktéren kerül bejelentésre, úgyhogy a szál indításával várunk az érkezéséig.   //